Ajax-loader

Vág Bernadett könyvei a rukkolán


Vág Bernadett - Konyak ​és margaréta
Vág ​Bernadett író, újságíró, az utóbbi években egy magazin főszerkesztője volt: publicisztikái, riportjai révén ismerték meg az olvasók. Lelkes fogadtatásra talált 2005-ben megjelent első könyve, a Kibeszélem az uram, mely humoros karcolatgyűjtemény egy házasság hétköznapjairól. Ugyanebben az évben Apa, anya, Cilike című novellája a legrangosabb hazai kortárs írók művei között kapott helyet a Sine Morbo antológiában. A Konyak és margaréta az írónő első regénye.

Vág Bernadett - Másik ​három kismalac
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Vág Bernadett - A ​nagy pasivadász
Szemüveges ​vagyok és nem bírom a kontaktlencsét. Kicsit túlsúlyos is vagyok, de ha hosszabb lenne a lábam meg a derekam, nem látszana. Úgyhogy nem dagi vagyok, hanem kicsi. Ráadásul a cicim se nagy. Viszont elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, harmincéves koromra férjhez megyek. Csak ahhoz előbb meg kell ismernem a pasikat, hogy jól válasszak majd.

Vág Bernadett - Kibeszélem ​az uram
Ronda ​dolog a más urán röhögni. Az enyémen meg még rondább! Jó, tudom, kibeszélni se volt szép, de akkor is. Különben se cikizésből beszéltem ki, dehogy. Éppen, hogy dicsértem! Fogvicsorgató akaraterejét (fogyózott), bravúros kézügyességét és zseniális logikai készségét (összecsavarozott két izét), családja védelmében tanúsított önfeláldozó küzdelmét (megvívott az egérrel), hihetetlen szívósságát, amely a halál torkából is megmenekítette (hapci!)... Szóval, ne tessék annyira kárörvendezni, meg könnyezve heherészni az én uram dolgain, hanem tessék gyorsan körülnézni, egy kicsit oldalra, igen, a fotel irányába. Na, ki piheg ott kissé borostásan, felpolcolt lábbal, sörrel és távirányítóval a kezében, fel-felhorkantva? Ugye, ugye... Erről jut eszembe, hogy az én uramnak a mások urához való döbbenetes hasonlósága pusztán a véletlen műve. Vág Bernadett 1999 óta a Hölgyvilág című magazin újságírója, 2002 májusától szerkesztője. Az olvasók néhány éve találkozhattak az urával a lapban.

Vág Bernadett - Zacc ​- Gangregény
Romos, ​öreg ház a fülledt pesti nyárban, összeérnek a gangon az életek. Valamai történni fog ma éjjel - károgja Galambosné, a harmadikon lakó jósnő -, valami sorsfordító: szörnyűség vagy égi áldás, ki tudja?! De ki tudja, mi a szörnyű és mi az áldás, hol kezdődik az egyik, hol ér véget a másik, véget ér-e, aki meghal, elkezdődött-e, aki él. És hogyan kel az élést csinálni, lehet-e szépen, óvatosan, múltba-jövőbe veszve, merre kell elindulni élni, kifelé vagy befelé? Fura egy éjszaka ez, Galambosné megmondta előre, és tényleg, mintha szellemek tivornyáznának a körfolyosón, a szükséglakásban túlvilági szerelem vonyít, túszokat ejt a rozoga lift, rettenthetetlenné lesz a gyáva, kínzó vágyának rabja a prűd. Kártya vagy zacc, kérdezi Galambosné. Bármelyikből megmondja a jövőt. Ha van olyan.

Kollekciók