Ajax-loader

Dan Millman könyvei a rukkolán


A ​békés harcos útja című regény alapja Dan Millman, a világbajnok atléta igaz története, aki bejárta a test és a lélek, a szerelem és a rettegés, a világosság és a sötétség, a nevetés és a csoda birodalmát. Dan egy Szókratész nevű öreg tanítómester, a "békés harcos" vezetésével, és egy Joy nevű rejtélyes és vidám lény kísértő hatására a végső szembesülés felé halad, mely felemeli vagy tönkreteszi őt. Kövessük Dant spirituális beavatásának útján, melyen megtanulja, mit jelent békés harcosként meghalni - és élni.

Ez ​a mű a szerző korábbi könyvének A BÉKÉS HARCOS ÚTJÁnak a folytatása de a legtöbb folytatástól eltérően nem ott kezdődik, ahol az előző véget ér. A korábbi misztikus-spirituális regény közepén Szókratész, az öreg benzinkutas tanítómester utazásra küldi Dant. Ez a könyv a tanulóút története. Dant Chia Mama, az idős hawaii sámánasszony vezeti, segítségével járja be az emberi gondolkodás, az emberré válás hét szintjét. Négy évvel a Szókratésztől kapott képzés után Dan Millman – a tanultak dacára – szembesül kudarcaival, és csalódásai egyre gyarapodnak. Egész világa romokban hever, képtelen áthidalni a tudás és a cselekvés közötti látszólagos szakadékot. Dan világkörüli keresésre indul, hogy újra meglelje céljait. Felkutat a hawaii őserdőben egy sámánasszonyt, akit Szókratész korábban gyakran emlegetett. Chia Mama lesz a kapu Millman minden reménységéhez és félelméhez – és csak ő készítheti fel mindarra, ami következik. Az árnyék és fény világában Dan belső próbákon megy keresztül, megrázó látomásokat tapasztal és feledhetetlen jellemekkel találkozik. A békés harcos útjára lép – a bölcsesség és a szeretet útjára. Szent utazása mindannyiunk szívét megvilágítja.

Vannak, ​akik maguk irányítják az életüket, vannak, akik figyelik, és vannak, akik egyre csak ámulnak.SzókratészSokan véletlenszerűen élünk: belesodródunk kapcsolatokba, rákerülünk egy pályára, keressük az élet értelmét, és reménykedünk, fohászkodunk, hogy szerencsénk legyen a szerelemben, jól alakuljanak a pénzügyeink, és jó egészségnek örvendjünk.Évekig élhetünk így, találomra, de előbb-utóbb meg kell tanulnunk céltudatosan alakítani az utunkat. Miért? Mert egy merészen új szemléletmóddal olyan életben lehet részünk, amelyben a mindennapok kihívásait valóban fel tudjuk használni a spirituális növekedéshez. Ha tervszerűen élünk, és az elveinknek megfelelően cselekszünk, akkor olyanok leszünk, mint az erős, mégis hajlékony bambusznád: meghajlunk a szembejövő erők előtt, majd ahogy elhaladnak, visszapattanunk eredeti helyünkre.A volt világbajnok atléta, edző és tanító, Dan Millman tovább csiszolja előző könyvei tudását. Salamoni bölcsességet és józan paraszti észjárást egyesítő, derűs stílusban adja közre meglátásait, amelyek időtlen elveket mozgatnak meg. Terítékre kerül a pénz és a munka, a gyermeknevelés és a fontossági sorrend megállapítása, a táplálkozás és az egészség, a döntéshozatal és a válás, az egyszerűség és a spiritualitás, a meditáció és az erkölcs, a testi örömök és a félelem, az élet és a halál, és még sorolhatnánk. Újszerű meglátásai és személyes útmutatásai intuitív felismerésekhez vezetnek minket saját életünkkel kapcsolatban: hozzájárulnak az önelemzéshez, és elősegítik, hogy önmagunkba mélyedve ráleljünk benső igazságainkra.A könyvben ismertetett elvek és gyakorlati tanácsok az élet iskolájának tömören megfogalmazott tanításai, amelyeket Millman öreg harcos-tanítómestere, Szókratész házszabályoknak nevezett. A "ház" az életet, a Taót, a Világmindenséget, a Valóságot, a "szabályok" pedig az egyetemes törvényszerűségeket vagy alapigazságokat jelentik, és megbízható támpontot nyújtanak a céltudatos élethez.Próbáljuk ki a házszabályokat a gyakorlatban, és igazítsuk őket saját körülményeinkhez! Hatásukra nő a teljesítményünk, az alkotókedvünk és az örömérzetünk, még jobban elmélyül lelki életünk, s közben megálljuk helyünket az anyagi világban is.

Dan ​Millman stumbled on a 94-year-old mentor nicknamed Socrates, a powerful, unpredictable, and elusive character. He taught a way to maximize performance using a unique blend of Eastern philosophy and Western fitness to cultivate the true essence of a champion -- the "way of the peaceful warrior".Millman's first-person account of his odyssey into realms of light, darkness, mind, body, and spirit has since become an international bestseller about the universal quest for happiness.

A ​lét misztériumában a világegyetem szellemi törvények szerint működik, melyek oly valódiak, mint a gravitáció, és oly állandóak, mint az égbolt változásai. Ha életünket sikerül e törvényekhez igazítanunk, azzal átalakulnak kapcsolataink, felível karrierünk, gyarapodnak anyagi javaink és helyreáll egészségünk. Röviden szólva, e szellemi törvények jobbá teszik életünket. Dan Millman könyvében egy hegyi kirándulásának tanulságos történetét meséli el, találkozását egy bölcs asszonnyal, aki egy, a vadonban töltött hétvége alatt bevezeti őt - és az olvasókat - a mindennapi életben megnyilvánuló szellemi törvények rejtelmeibe. Az egyes fejezetek gyakorlati útmutatást nyújtanak, többek között az egyensúly megteremtéséhez, választási lehetőségeink kiaknázásához, a jelenlét megvalósításához, önazonosságunk felismeréséhez, az egység törvényének megfelelő mindennapi cselekvéshez, a hit, az irgalom és a körforgás törvényeinek elsajátításához. E törvények mindannyiunkra vonatkoznak, ott élnek az ember szívének legmélyén, bennük gyökereznek vallásaink és spirituális hagyományaink. Olvasás közben egyetemes megoldásokra lelhetünk életünk számtalan kihívására, csatlakozzunk hát Danhez e kalandos úton, mely megváltoztatja életünket! Nyissuk meg magunkat a teremtés mélyebb jelentésének és céljának megértése előtt egy egyszerű lépéssel: üssük fel e könyvet, mely inspiratív módon bármikor irányt mutathat nekünk az élet sűrűjében!

Hogyan ​válik egy fiúból férfi és a férfiból harcos? Mi vagy ki formálja a sorsunkat, és mi ad értelmet az életünknek? Mi a jó és mi a rossz? Hol nyílik a menny és a pokol kapuja? Mi az, ami egy legyőzhetetlen harcost még erősebbé tehet...? „Békélj meg magaddal, és nem lesz senki, aki legyőzhet. És senki, akit te kívánnál legyőzni.” Szergej három éves volt, amikor a katonák elvitték. Tizenöt évesen a vadonba szökött, és semmibe sem kapaszkodhatott, csak egy nagyapa emlékébe, aki Szókratésznak hívta őt, és azt ígérte, hogy a fiú kincset talál majd elrejtve Szentpétervár közelében. Így kezdődik a Szókratész utazásai – Szergej Ivanov viszontagságokkal teli, kalandos életének története, amely olvasók millióinak életét változtatta meg szerte a világon. Bátorságnak és hitnek, szerelemnek és fájdalomnak a regénye ez, amely feltárja előttünk a harc művészetének legmagasabb formáját, a béke ösvényét. A békés harcos útjában megismerhettünk egy rejtélyes bölcset, Szókratészt, Dan Millman pedig most elmeséli nekünk, hogyan vált Szókratész mesterré. A Szókratész utazásai azonban sokkal több puszta előzménytörténetnél: önmagában is olvasható, lebilincselően izgalmas regény, amely arról a kutatásról szól, amit mindnyájan folytatunk, hogy életünk értelmet nyerjen egy kihívásokkal teli világban.

Élvezetes ​kézikönyv, akár jóskönyvként is alkalmazható. Praktikus és jól érthető számmisztika, amolyan "biblia", amit bármilyen döntéshelyzetben újra és újra elővehetünk. A békés harcos szerzője megismertet minket egy ősi bölcsességen alapuló, modern életfeladat-rendszerrel, amely már emberek százezreinek segített, hogy értelmet, célt és irányt találjanak életüknek. Feltárja az egyes életutakkal kapcsolatos - az egészség, a pénzügyek és a szexualitás terén jelentkező - legfontosabb feladatköröket, tehetségeket és sajátságos szükségleteket, valamint azokat az irányelveket, amelyek követésével rálelhetünk a velünk született vágyainknak és képességeinknek megfelelő megélhetési forrásra. Bemutatja az emberi kapcsolatok rejtett céljait, hogy miként éljünk összhangban életciklusainkkal, és segít megérteni a múltunkat és jelenünket, valamint a jövőnk szebbé tételét befolyásoló, legfontosabb spirituális törvényeket. Remekül tagolt, rendszerezett és szerfelett gyakorlatias személyiségfejlesztő anyag, amelynek alapja a számmisztika. Az összes rendszer közül, amelyeket Dan az elmúlt három évtizedben tanulmányozott, ezt tartja a legerősebb és legvilágosabb önismerethez vezető hídnak. Mindnyájunknak megvannak a magunk hegycsúcsai, amelyekre fel kell jutnunk; e módszer és e könyv segítségünkre lesz abban, hogy rátaláljunk az életre, amelyre születtünk.

Megtanultam, ​hogy a pillanat minősége nem attól függ, amit kapunk tőle, hanem amit adunk. Egyetlen pillanatot sem tekintek mindennaposnak, bármilyen világiasnak vagy rutinszerűnek tűnjék is. Osztatlan figyelemmel írok, ülök, eszem és lélegzem" Nem az élet változott meg, hanem én. Mióta minden tettemre tisztelettel nézek, minden pillanatra megszenteltként tekintek, az élethez való viszonyom is megváltozott, szenvedély és céltudatosság hatja át.Mindaz, amit itt leírtam, a lehető legtermészetesebb, szinte semmi megerőltetésbe nem kerül, ha egyszer életünk belső gátlásait felszabadítjuk. Könyvemben éppen azt körvonalazom, hogy ezt miként valósíthatjuk meg. Ha a Rendkívüli pillanatok egy szemernyit is békésebbé, boldogabbá és egészségesebbé teszi életüket, erőfeszítéseim nem voltak hiábavalók, megkaptam jutalmam, és örömöm megsokszorozódott valamennyiük életének tükrében.-Dan MillmanA Békés harcos útja című könyv szerzője

Hogyan ​találjunk értelmet és utat egy változó világban? Minden ember örök kérdése, hogy miért is születtünk erre a világra. Vannak, akik szerint az egyetlen célunk az, hogy megtanuljunk szeretni, vagy hogy eljussunk a spirituális ébredésre. Mások azt mondják, hogy elsődleges biológiai célunk a családalapítás: az, hogy megtaláljuk életünk párját, és gyerekeket neveljünk. De ahogy az évet is négy évszakra osztjuk, és az iránytűn is négy égtáj található, négy alapvető cél szerint könnyen rendet teremthetünk az életünkben: - Az első életcél központi gondolata, hogy a föld nem más, mint egy iskola, ahol a mindennapi élet különböző területei jelentik a tantárgyakat. A kapcsolatok, a munka, a pénzügyek és az egészség alapvető területein szerzett élettapasztalatok értékét az mutatja meg, hogy mennyit tanulunk általuk. - A második életcél, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb karriert és hivatást, valamint hogy logikánk és intuíciónk segítségével megtanuljunk bölcs döntéseket hozni. - A harmadik életcél arról szól, hogy megismerjük az életfeladatunkat, személyes utunkat. A szerző rendszerét segítségül hívva számba vesszük erősségeinket, illetve a kihívásokat, amelyekkel szembe kell néznünk utunk során. - A negyedik életcél mintegy összefogja, kézzelfoghatóvá és könnyen kezelhetővé teszi az első hármat, hogy képesek legyünk tudatosan alkalmazni azokat a jelenben. A Négy életcél segítségével valamennyien óriási lépést tehetünk az önismeret, az intuíció és a valódi bölcsesség terén, a könyvben olvasható életigazságok gyümölcseit pedig egész hátralévő életünkben élvezhetjük majd. Keljünk útra együtt, fedezzük fel négy alapvető életcélunkat, hogy ráleljünk életünk értelmére, és útmutatást kapjunk váltózó világunkban!

In ​his landmark 1980 novel, Way of the Peaceful Warrior, Millman blended fact and fiction to tell the story of a young man whose life is transformed by his encounter with a mysterious sage named Socrates. In this intriguing follow-up, Socrates takes center stage. It's late 19th-century Russia, and young Sergei Ivanov has been drafted into training to become one of the czar's elite guards. When Sergei saves the life of a brutal fellow student, Dmitri Zakolyev, during a difficult training exercise, he knows this act has actually made him an enemy...

How ​can I become more disciplined? How do I know if I’m talented? Should I self-publish? These are just a few of the perennial and contemporary questions addressed in this delightfully different guide. The authors — from different generations and writing genres — first help the reader assess where they are on their path. They then walk aspiring writers through five universal stages — Dream, Draft, Develop, Refine, and Share. While these stages apply to writers of every stripe, the emphasis is always on the reader navigating his or her own challenges, process, and goals. Insight-producing prompts and the wisdom of diverse artists (from Steinbeck and Thoreau to Spike Lee, Marilyn French, and Tom Clancy) help make every writer’s journey of creation as rewarding as its destination.

Four ​years after training with the old warrior he calls Socrates — in spite of all he has learned — Dan Millman confronts personal failure and growing frustrations. Disillusioned with his life, unable to bridge the gap between knowing and doing, Dan sets out on a worldwide quest to rediscover his sense of purpose and source of inspiration.

A ​békés harcos útja és a Szókratész utazásai szerzője összefoglalja a könyveiből sugárzó életbölcsességet, és feltárja a nagy sikerű regények létrejöttének titkait. A céltudatos személyiség és a sors kihívásainak harcában napról-napra új fejezet kezdődik. Csak egy békés szív képes a világban kiteljesedni, és megvalósítani egy magasabb rendű életet.

Kollekciók