Ajax-loader

Henry Rider Haggard könyvei a rukkolán


- ​Türelem, királynő - válaszoltam -, még nem láttál mindent! - S amint ezeket a szavakat kiejtettem, a kígyó darabokra tört, s minden darabkájából egy-egy újabb kígyó lett. Majd ezek is darabokra törtek, s új kígyókká lettek. Kis idő múlva a terem Cleopatra és Charmion elbűvölt tekintete előtt kígyóktól nyüzsgő tergerré változott, a kígyók pedig sziszegtek, csúsztak-másztak a földön, és ide-oda tekergőztek. Jelt adtam, és mintegy parancsszóra mind körém gyűltek, majd - úgy látszott -, hogy testemre fonódtak, míg csak az arcomat kivéve egészen be nem borította a sziszegő kígyók tömege. - Borzasztó! - szólt a királynő -, bűvészeted megbénít. Meglóbáltam kígyóktól elborított karomat, mire a látomás eltűnt. Elefántcsont végű fekete pálcám a lábam előtt feküdt a földön...

Jeekie ​mély hangja suttogásba veszett, elhallgatott. Csend támadt a szobában, a gondolatokban megjelent a kísérteties víz látványa, amelyben a nagy Sárga isten úszkál, és amelybe a holdvilág sápadt fényénél egy őrjöngő beleveti magát, míg szépséges boszorkány felesége, aki új lelkekre éhezik, ott ül a part szélén, és kacag... Bár a néger beszédében sok volt a hihetetlen, mégis mesterien beszélt, úgyhogy a hallgatóság megértette, hogy csak azt mondta el, amiben maga is hisz, amit maga is látott, és hogy a visszaemlékezéstől maga is megborzongott. Megborzongtak ők is.

Az ​ebek megláttak és vicsorogva, bősz morgással közeledtek felénk. Egyszerre rohantak meg, nem szégyenlem bevallani, rettenetesen féltem, mert e fenevadak közelről nézve oroszlán nagyságúak voltak, de oroszlánnál is sokkalta vérengzőbbek. Az egyik, a legkisebb, elhagyva a másik kettőt, egyenesen a torkomnak ugrott. Miként történt, nem tudom, de a pillanat által ösztönözve, én is feléje ugrottam úgy, hogy testének egész súlyával a dárdám hegyére került. A dárda a két első lába közt hatolt testébe, és az összeütközés oly heves volt, hogy engem hátravetett. Midőn talpra álltam ismét, a bestiát a porban láttam vergődni, vicsorogva, bőszülten kapkodott a dárdám nyele után, mely benneszorult a testében. A másik két fenevad Leonra vetette magát, de nem bírták lefogni, csak a köntösét tépték meg. Elég oktalan volt a dárdáját utánuk hajítani, mert az célt tévesztve, épp az egyik állat hasa alatt fúródott a földbe. Azért nem egyhamar ismételték meg a támadást; lehet, végvonaglásban előttük fetrengő társuk láttára ijedtek meg. Kissé eltávolodtak, s onnan vicsorogtak felénk.Most végre odaért a Khán is; fekete paripájáról bőszen meredt le ránk, olyan volt, mint maga a sátán.

"Minden ​további szó nélkül lerázta fátyolát és ragyogva bontakozott ki belőle, mint valamely fényes kígyó, mikor bőrét elveti... Elvetette magától fönségét, rémességét és hidegségét, elvetette magától, mint fátylát, és előttem a kísértés megtestesüléseképpen a legtökéletesebb asszony állt, aki valaha élt." Sir Rider Haggard (1856-1925) nemcsak kiváló angol gyarmati tisztviselő volt, hanem kora híres írója is, aki a gondjára bízott területeken nyitott szemmel és füllel járt. Hatott rá a dél-afrikai táj, a nép, a folklór és történelem. Nem idegen tőle az elsüllyedt világok vagy az igazi öröklét gondolata sem. Haggard kicsit misztikus írásai egy időben divatosak voltak szerte a világon, így Magyarországon is. Ma újra felfedezhetjük ezt az érdekes, igzalmas világot - az 1896-ban megjelent s azóta számtalan kiadást megért kötetnek éppúgy nem árthatott az idő, mint Ayeshának, a könyv csodálatos-félelmetes hősnőjének.

First ​published in 1886-87, H. Rider Haggard’s imperial romance follows its English heroes from the quiet rooms of Cambridge to the uncharted interior of Africa in search of a legendary lost city with an ageless white queen. The two men find their way to the ancient city of Kôr, where the beautiful and mysterious Ayesha, “She-who-must-be-obeyed,” rules. Despite her cruelty, both men become fascinated by Ayesha, who leads them on a harrowing journey to bathe in the underground “River of Life.” A thrilling "history of adventure," She also reveals the complexity of Victorian attitudes towards race, gender, exploration, and empire. This Broadview edition presents the novel in its original illustrated Graphic magazine version, never before republished, and includes a critical introduction and supporting materials that demonstrate the novel's relationship to late-Victorian issues such as imperialism, archaeology, race, evolution, and the rise of the "New Woman."

Ez ​regény 1885-ben jelent meg először. Írójának első munkája volt, s azonnal nagy sikert aratott. Nem ok nélkül. Haggard hosszú évekig élt az akkor még titokzatos és jórészt ismeretlen Afrikában. Ismerte őslakos népét éppen úgy, ahogyan a kincsekre sóvárgó fehéreket. S mi más is lehetne témája egy ízig-vérig kalandos regénynek, ha nem kincs, amelyet csak embertelen próbák után, örökös életveszedelemben talál meg az utazó. Haggard hősei derék emberek, minden kincsnél többre tartják a helytállást, a becsületért és az életért. Amikor néger szolgájukról kiderül, hogy jogos örököse egy bennszülött királyságnak szívvel-lélekkel melléje állnak, hogy elűzhesse a zsarnok trónbitorlót. Kukuanaföldet persze hiába keresnénk akár a régibb, akár az újabb Afrika-térképeken! Valóságos ismeretei alapján az író találta ki, nehogy bárkinek is kedve támadjon a bibliai Salamon király mesés kincsei után kutakodni!

Akármilyen ​fölényes lenézéssel beszél a főleg végnélküli analízisben kérődző naturalizmus a szórakoztató regényről, ennek is lehetnek, sőt vannak művészei. Ilyen művésze a szórakoztató irodalomnak Rider Haggard, aki az effajta Írókban gazdag angol irodalomban is legelöl halad. A magyar közönség jól ismeri e csengő nevei és sok-sok müvét. Számos munkája forog közkézen magyar fordításban. Ismertebb müvei: Ő, Ayesha, Salamon király kincse, Cleopatra. A vándor nyaklánca.

A ​lehetetlenül izgalmas történelmi kalandregény cselekménye a ködös északon, Dániában kezdődik, majd a ragyogó Bizáncban és Egyiptomban folytatódik. Szerelem, árulás, misztikum, kegyetlen, véres harcok kísérik végig Olaf életútját, aki kirabolja a hírhedt Vándor sírját. A harcos évszázadok óta pihen sírdombja alatt, s azt suttogják róla, hogy a messzi Egyiptomot is megjárta annak idején. Olaf álmot lát, és megtudja, hogy csak az lehet élete párja, akinél megleli a Vándor smaragdköves aranyláncának a párját. Elhagyja szülőföldjét és csak a nyakláncot és a Vándor különös, vörös kardját viszi magával. Bizáncban látjuk viszont jó évtized múltán, ahol találkozik megálmodott menyasszonyával, Heliodore egyiptomi hercegnővel, akié a smaragdköves aranylánc párja... És elkezdődnek az álnok intrikák, a kegyetlen bosszúk és az ádáz harcok a szerelmesek elszakítása, majd elpusztítása érdekében. Vajon képes-e kiszabadulni vöröskardú Olaf a csapdából és rátalál-e a hatalmas piramisok sírkamráiban bujkáló szerelmesére?

A ​mű a nagyszerű angol írónak talán legértékesebb alkotása. A vérzivataros középkorban, dúló csaták fergetegében, az Európára szakadt pestis fekete éveiben virul ki az a szinte földöntúli szerelem, mely a szépséges Clavering Éva és a vitéz de cressi lovag szívében lángol. Mellettük ott áll Murgh, a halál, aki ebben a csodálatos szép és mély írásban nem a Pusztító, hanem a Segítő. A Vörös Éva a szerelem himnusza, a legtisztább érzések lángolása olyan időkben, amelyekben a fegyverek beszéltek és a halál aratott. Gyönyörű írás,nem tudjuk mit értékeljünk benne többre: a történelmi háttér hibátlan megjelenítését, a szinte hősiességig felmagasztosult szerelem leírását, vagy az alakok erőteljes rajzát. Világsikere mindenképpen indokolt.

Azt ​a kéziratot, melyet nyomtatásban itt látunk, néhai Holly Horace hagyatékában találták, de valószínűleg jóval a halála után. Borítékjára rá volt írva az utasítása, hogy "a kijelölt időben" hozzám küldjék. Ezt eleinte nem nagyon értettem. Elég az hozzá, hogy minden magyarázó jegyzet nélkül érkezett, azt sem tudom, honnan, vagy kitől, mert a postabélyegző London W. volt a csomagon s a címet géppel írták reá. A csomagban két vastag jegyzőkönyv volt, melyeket nagyon kezdetlegesen valami ügyetlen kéz köthetett be pergamentbe vagy inkább nyuzott kecske- vagy báránybőrbe, valószínűleg azért, hogy az idő behatásától s egyéb rongálódástól megóvja. E füzetek papírja nagyon gyönge és merev, ugy, hogy a lapok több részre oszlanak. Nem európai gyártmány s külső megjelenéséből ítélve keleten készült, valószínűleg Kínában. Hogy kié voltak a füzetek, nem lehet kétséges, mert az egyiknek a pergamentkötésére piros tintával, nyomtatott betűkkel van ráírva a Holly név. Az első lapokon pedig külön féle utazási jegyzetek vannak, melyeket felismerhetően ő maga írt. Ezek után lapról-lapra valami teljesen olvashatatlan - néha kis arab betűkkel kevert - gyorsírás következik. Ez a gyorsírás nem tartozik egyik ismert rendszerhez sem s bár mindent elkövettünk a megfejtésére, több mint két évig titok maradt.

Az ​író megjegyzése: Ezt a történetet, - amelyet szóról-szóra Allan Quatermaintól hallottam, - jelen formájában jóval azelőtt írtam le, mielőtt Rhodesiában megtalálták volna annak az ősemberi lénynek megkövesedett és mérhetetlenül régi maradványait, aki a tudósok egybehangzó megállapítása szerint valószínűleg a heu-heáknak vagy a szőröstestű nép fiainak egyike lehetett. A későbbi, a tudósvilágban nagy feltűnést keltő őslelet tehát igazolása mintegy az itt következő különös történetnek, - semmiesetre sem ötlettermő forrása valami fantasztikus kitalálásnak. H. Rider Haggard.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

"Out ​of the dark we came, into the dark we go. Like a storm-driven bird at night we fly out of the Nowhere; for a moment our wings are seen in the light of the fire, and, lo! we are gone again into the Nowhere." An amazing adventure set in Africa, against the backdrop of endless deserts and snowy mountains, Kings Solomon's Mines follows Allan Quartermain, in his quest to find his missing brother and unearth the fabled treasure of the biblical King's mines. Along the way, Allan and his companions are caught up in a tribal war and face fearful hardships, culminating in a final confrontation with the evil witch Gagool.

Részlet ​a könyvből: James Therne nem az igazi nevem, mert hát ugyan minek kürtöljem világgá? Egy-két esztendő előtt ugyis elég híres volt - talán hirhedt is -, de abban az időben sok mindenféle dolog történt ezen a világon. Többek között háboru is volt, egy valóságos forradalom, azután két nagy, világraszóló botrány: egyik erkölcsi, másik financziális irányzatu. Hogy pedig olyat is mondjak, ami engem legelső sorban mint orvost érdekel, hát Olaszhonban és Francziaországban kiütött az ázsiai kolre, ezenkivül valami betegség ütött bele a gabonába, mely Oroszországban és Lengyelországban valami 20,000 embert ragadott el az élők sorából; ez a nagy szerencsétlenség, melyet utolsó helyen emlitettem, főképen az esőzéssel teljes, nedves nyárnak tulajdonitható. Ezeken kivül még sok minden egyéb dolog is történt, és innen van, hogy a közfigyelem nem is ért rá azzal a rettenetes himlőjárványnyal foglalkozni, mely három esztendő előtt, őszkor söpörte végig Angolországot, és amely legelőször is Dunchesteren töltötte ki a mérgét, mely város nekem szülővárosom és már hosszu évek óta vagyok képviselője a parlamentben. Igaz, hogy Dunchester lakossága vagy ötezer lélekkel csappant meg akkor és igaz, hogy azok, akik szerencsésen kiláboltak a nyavalyából, most nem olyan sima ábrázatuak, mint annakelőtte voltak, de hát a népességben beállott hiány könnyü szerrel szokott kipótlódni, a himlőhelyes arcz pedig nem száll át az utódokra. Jó, hogy ez a rettenetes ragály nem dühönghet többé, mert meghozták a védhimlő-oltásról szóló törvényt, mely sulyos büntetésekkel sujtja az ellenszegülöket. Már most csak a halottaknak van okuk panaszra, amiért olyan nagy sebesen jutottak a másvilágra, ahova emberi szem be nem láthat. Ami engem illet, én semmit sem tudok bizonyosan; mint szakember sokkal többet tudok az agyvelőről és az emberi testről, semhogy a lélekben hinni tudnék, és csak azért imádkozom az Uristenhez, hogy nekem legyen igazam. Ah! hisz' épp ez a főfőpont a dologban! Ha Isten van, miért ne legyen a többi is; azt pedig ki mondhatja, hogy nincs. Isten? Bizony én, amióta élek, már nagyon sokszor láttam a hatalmas Ujját...

This ​sequel to "King Solomon's Mines" was based on Haggard's own experiences in Africa. Allan Quatermain and his companions set out for Africa, this time in search of a white race reputed to live north of Mount Kenya. They discover a lost civilization and become embroiled in a fierce civil war.

A ​hajadon tanárnő Beatrice Granger és a boldogtalan házasságban élő jogtanácsos, Geoffrey Bingham romantikus szerelmének története.

BEVEZETÉS. ​December 23. „Épp most temettem el a fiamat, szegény édes gyermekemet, akire olyan büszke voltam; és szívem meg van törve. Egyetlen gyermekem elvesztése súlyos csapás, de teljék be Isten akarata. Ki vagyok én, hogy panaszkodhatnám ? A sors hatalmas kereke előregördül és szétmorzsol mindnyájunkat, kit előbb, kit később... Hogy mikor, az nem jöhet számba, mert végül egyszer csak még is ránk kerül a sor! Nem borulunk ugyan előtte a porba, mint a szegény hinduk, hanem menekülünk ide is, oda is - kegyelemért kiáltozunk, de hiába. A sötét végzet tovább csörtet, s ha időnk elérkezett, porrá zúz minket is. Szegény Harrym!... Hogy oly korán kellett megválnunk... s éppen mikor az élet föltárult előtte. A klinikán úgy kitüntette magát, kitüntetéssel tette le az utolsó szigorlatát, s én olyan büszke voltam erre, még nála is büszkébb. Fájdalom, nem hallgatott reám s a himlősök kórházába is elment. Azt írta nekem, nem fél a himlőtől s alaposan akarja áttanulmányozni ezt a vészthozó betegséget...

Részlet ​- Allan vadászni tanit Eddigi életemet alig nevezhetném békésnek vagy nyugodtnak. De zaklatott kalandjaim legizgalmasabbját - én, Quatermain Allan - az alább következő történetben éltem át. Ez a történet, egyebek között, a Fekete Kendáhk törzse ellen folytatott harcot és elefánt-istenük, Jana, halálát ecseteli. Azóta gyakran eltünődtem, hogy ez a teremtmény csakugyan több és más volt-e, mint az őserdő egy gigantikus vadállatja? Valószinütlen, sőt merő lehetetlenség, hogy egyéb is lehetett volna és mégis... Itélkezzen majd maga e történet olvasója. Alkossa meg egyéni véleményét a Fehér Kendáhk törzsének vallásáról s azokról a bűvös varázserőkről is, amelyeknek erejében hittek, s amiknek talán csak boszorkányos emberi ügyesség volt a kútforrása. Ez a varázserő, bizonyos, nem volt csalhatatlan. Ime, egy példa. Harut és Marut, isteni sugallat alapján, vakon hitték, hogy én, és egyesegyedül én voltam e föld teremtményei közül hivatott arra, hogy Janát megöljem. És ime, Hans ölte meg az elefánt-istent. És hajszálon mult, hogy Jana meg nem öt engem.

Néhány ​éve - a zulu-háborut megelőző télen történt - fehér ember utazott Natalon keresztül. Neve közömbös, mert ebben a történetben nincs szerepe. Két szekerén árukat szállitott Pretoriába. Hideg idő járta, fű kevés, vagy egyáltalán nem akadt az ökrök számára, s ez az utazást nehézzé tette, az évnek e szakában kinált szállitási dijaknak magassága csábitotta őt a vállalkozásra, hiszen a marhájában valószinüleg megeső veszteségért az majd kárpótolja. Előre igyekezett tehát utján és minden a maga rendjén ment, a mig az egykor Csáka, az első zulu király, Szetiwayó nagybátyja, Kváljának, Duguzának helyén álló, kis városkán, Stengeren túl jutott. Miután Stangert elhagyta, az éjszaka, a levegő keservesen hideggé vált, nehéz szürke felhők boritották az eget és eltakarták a csillagok ragyogását.

A ​képregény eredetileg a Magyar Ifjúság 1975/48.-1976/8. számában jelent meg. Jelen kiadás a Füles képregénymagazin 1984-ban megjelent verzió oldaltördelését követi.

Részlet: ​- Egész nap magyaráztunk, aztán másnap - jobban mondva a barátom magyarázott, mert én nemigen ismertem a nyelvet - és ők nagy érdeklődéssel hallgatták. Végül a varázslók törzsfőnöke és a király első jósa felemelkedett, hogy kikérdezzen minket. Hokosának hívták. A magas, sovány ember ijesztően nyugodt tekintettel nézett ránk. A Sir Rider Haggardtól megszokott Afrika vademberei közt játszódó kalandtörténetet ismerhet meg a kedves olvasó ebben a műben.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Rövid ​idővel a halála előtt irta meg Allan az önéletrajzát és amikor átadták nekem, hogy sajtó alá rendezzem, egyáltalán nem sok munkám akadt vele. Némely része meglepett, idegenszerű zamatjával és furcsa szófűzéseivel, de semmi olyanféle javításra nem volt szükség, amely a képzettség és gyakorlat nélkül firkáló dilettánsoknál bosszantja az embert. A csodálatos memoár így kezdődik: - Apám egy oxfordi shirei falu lelkésze volt; aztán pedig misszionárius lett. A kis falura, hol szüleimmel és négy testvéremmel éltem, csak halványan emlékszem. Öreg, hosszú, szürke épületben laktunk. Mögötte kert volt, s annak legalján egy óriási fa, még pedig üreges, úgy, hogy játszani is szoktunk benne. Mindnyájan egy alacsony, de hosszú emeleti szobában aludtunk. Lefekvés után édesanyám mindég hozzánk jött, megcsókolt bennünket, s olyankor néha fölébredtem egy pillanatra. Előttem áll néha ma is álmomban, amint szelíd arccal fölénk hajol... Emlékszem még egy különös alakú gerendára, amely épp ágyam fölött meredezett ki a vastag falból. Nagyon megijedtem egyszer, mert a legidősebb bátyám, aki fölemelt, hogy átölelhessem a gerendát, - váratlanul elszaladt, s ott hagyott... függve.

Részlet: ​"Némely velünk történt dolognak minden részlete és a körülmények, amelyek között rajtunk megesett, oly mélyen vésődnek emlékünkbe, hogy nem tudjuk elfelejteni. Igy vagyok én egy jelenettel, amelyet le akarok irni. Oly világosan merült fel előttem, mintha csak tegnap történt volna. Husz éve épen most, hogy én, Holly Lajos Horace, a cambridgei kollégium egyik kis szobájában ülve, valami matematikai feladattal vesződtem. Egy hét múlva kellett utolsó vizsgámat letenni és úgy tanáraim, mint kollégáim elvárták tőlem, hogy fényes sikerrel tegyem le. Végre kimerülve, becsaptam a könyvemet, a kandallóról pipát vettem le, megtömtem és amint rá akarok gyújtani, a tükörben látszó arcomra esik tekintetem; ez megállított. A gyufa égett, mig meg nem perzselte az újjam hegyét, eldobtam; de még folyton a tükörbe bámultam töprenkedve. - Nos - szóltam végre hangosan - remélem, hogy a koponyám belsejével viszem valamire, mert hogy a külseje ugyan semmit sem ér, az bizonyos. Aki ezt a megjegyzést homályosnak vélné, annak megmondhatom, hogy az külső fogyatkozásaimra vonatkozott. Mert minden huszonkét éves férfi legalább a fiatalság bájával rendelkezik, de tőlem ez is meg volt tagadva."

Kollekciók