Ajax-loader

George R. R. Martin könyvei a rukkolán


A ​Trónok harca lebilincselő fantasy, amely klasszikus lovagkirályságot tár az olvasó elé: Westeros fölött valaha a sárkánykirályok uralkodtak, ám a Targaryen-dinasztiát 15 évvel ezelőtt elűzték, és most Robert Baratheon uralkodik hű barátai, Jon Arryn, majd Eddard Stark segítségével. A konfliktus középpontjában Deres urai, a Starkok állnak. Olyanok, mint a föld, ahol születtek: makacs, kemény jellemű család. Szemünk előtt hősök, gazemberek és egy gonosz hatalom története elevenedik meg. Ám hamar rá kell ébrednünk, hogy ebben a világban mégsem egyszerűen jók és gonoszok kerülnek szembe egymással, hanem mesterien ábrázolt jellemek bontakoznak ki előttünk különböző vágyakkal, célokkal, félelmekkel és sebekkel. Martin legnagyobb erőssége hogy meg tudja újítani, élettel tölti fel azt a műfajt, amit a sok populáris Tolkien-imitáció évtizedeken át klisék sorozatába fojtva ismételgetett. A jég és tűz dalának első kötete egy világteremtő fantasy eposz nagyszabású felütése.

A _Varjak ​lakomája_ méltó folytatása George R. R. Martin világhírű fantasyciklusának, _A tűz és jég dalá_nak. A _Trónok harcá_ban megjelenő, az ősi királyságot szétszakító kegyetlen erők, a _Királyok csatájá_nak kísértetei, vademberei és boszorkányai, a _Kardok vihará_nak a másvilágról előretörő inváziója után a ciklus negyedik kötetében Martin ismét egy sokszereplős, tabudöntögető művel rukkolt elő. Az ősi Westeros földjén lassan véget ér a hosszú, véres háború, Észak ifjú királya halott, családja ősi székhelye romokban hever, a sebeiket nyalogató hadvezérek és királyi házak meghúzzák magukat. A nyugalom azonban látszólagos - a koncért mások is vetélkednek. A Vas-szigetek harcias népe a Hét Királyság zöld földjeire vágyik, miközben a kikötőkben egyre több tengerész regél a Sárkánykirálynőről és három sárkányáról... A _Varjak lakomája_ a sorozat előző köteteitől megszokott színvonalú, lebilincselő és egyben felkavaró olvasmány.

A ​Királyvár nyomornegyedében malacokat hajkurászó Dunk élete először akkor vett váratlan fordulatot, amikor egy kóbor lovag maga mellé vette fegyverhordozónak. Tíz évvel később az újdonsült lovag élete újabb fordulatot vesz, amikor első lovagi tornáján a Targaryen-ház tagjaival vívhat. Ám aki sárkányokkal táncol, könnyen megégetheti magát... George R. R. Martin _A tűz és jég dalá_val párhuzamosan írt kisregényei Westeros múltjába visznek el minket, amikor még a sárkánykirályok uralják a Hét Királyságot, ám hatalmukat belviszályok és trónkövetelők fenyegetik - veszélyes és izgalmas idők egy kóbor lovag és fegyverhordozója számára. _A Hét Királyság lovagja_ kötelező olvasmány _A tűz és jég dala_ regények rajongói számára, és ideális ízelítő azoknak, akik eddig csak a tévésorozatból ismerték Westeros lenyűgöző világát.

Hogyan ​veszi fel a küzdelmet a világ másik végére száműzött királynő a szétesett és megosztott birodalom felett uralkodó gonosz démonok és gyilkosok ellen? Ki is valójában a titokzatos, álruhában rejtőző kisfiú? A Jó vagy Rossz képviselői nyerik meg végül a legöldöklőbb, legkegyetlenebb csatákat? Sikerül-e a szörnyű káoszt újra békévé varázsolni? A Királyok csatája a vad mulatságok és véres megtorlások világába repít el bennünket. Ebben a mesében fivér fivér ellen támad, éjszakánként pedig félelmetes kísértetek suhannak át a lombok közt. A káprázatos Holdhegység sziklái közt vademberek, veszedelmes boszorkányok és méregkeverők ereszkednek le, hogy feldúlják az addig békés vidéket. Vérfertőzés és apagyilkosság, alkímia és merénylet - e kegyetlen világ dicsőségének ára csak a vér lehet. A Királyok csatája merész, ötletes és bámulatos képzelőerővel megalkotott regény, kápráztató szépség és határtalan bűvölet hajtja át. Hamisítatlan és felejthetetlen izgalom - elejétől a végéig.

Hoztak ​az istenek Westeroson, George R. R. Martin csodás, ámde komor világában – az egymással vetélkedõ királyok és királynõk, nemes hölgyek, harcias lovagok, az intrikák, cselszövés, árulás, kardok és a hősies helytállás birodalmában! A Kóbor lovag eseményei George R. R. Martin világsikerű regényciklusának,A Jég és Tűz dalának köteteiben ábrázoltak előtt mintegy száz évvel játszódnak, Jó Daeron király uralkodása idején, a birodalom aranykorában, a Targaryen-dinasztia hatalmának csúcsán. A képregényből megtudhatjuk, miként találkozott Dunk, egy kóbor lovag fegyverhordozója Egérrel, a fiúval, aki jóval többnek bizonyult annál, mint aminek látszik, továbbá megismerhetjük az Ashford mezején megtartott hírhedt lovagi torna eseményeit.

Létezik ​egy legendás lény, a jégsárkány, amelyről csak félve mernek suttogni az emberek. Szárnycsapása nyomán nem marad más, csak fagy és pusztulás. De van egy kislány, Adara, aki nem fél a jégsárkánytól, hiszen ő maga is a tél gyermeke. Ez az ő története. George R. R. Martin meséje egyszerre megrendítő és csodálatos, olyan olvasmány, amiben kicsik és nagyok egyaránt örömüket lelhetik. _A tűz és jég dala_ sorozattal világhírűvé vált szerző _A jégsárkánny_al is bizonyítja, hogy számára a műfaji határok inspirációt jelentenek, nem korlátokat.

Ritkán ​született még olyan történet, amely annyira rabul ejtené egy egész nemzedék képzeletét és szívét, olyan lebilincselő mese, mint George R. R. Martin hatalmas fantasy-sorozata. A Trónok harcában megismertünk egy ősi királyságot, amelyet könyörtelen férfiak és nők hatalomvágya marcangolt. A Királyok csatájában kiéhezett ragadozóként söpört végig a birodalmon a háború, a mágia és az őrület. Most pedig, ahogy a hatalomért folytatott embertelen küzdelem viharos tetőpontjához közeledik, a megtépázott és megosztott királyság kénytelen szembenézni legszörnyűbb ellenségével, egy ellenséggel, amely a síron túlról érkezik... A hatalomért versengő öt király közül egy halott, egy pedig meggyengült, a harcok mégis változatlan hevességgel tombolnak. Szövetségek születnek és hullanak szét. A Vastrónuson a Lannister-házból való Joffrey, a Hét Királyság ingatag uralkodója ül. Legengesztelhetetlenebb ellenfele, a legyőzött és megalázott Lord Stannis egy féltékeny boszorkány hálójába keveredett. Északot azonban még mindig az ifjú Robb Stark kormányozza Zúgó várából. Robb haditervet készít megvetett ellenségei, a Lannisterek ellen nem törődve azzal, hogy a húgát túszként tartják fogva Királyvárban, a Vastrónus fővárosában. A száműzött Daenerys királynő, a világ utolsó három sárkányának úrnője eközben egy távoli földrész véráztatta vidékein kel át. A pusztító dinasztiaháború dögletes, halált hozó bűzében Daenerys szövetségeseket keres és erőt gyűjt a Királyvár elleni támadáshoz, amellyel visszanyerheti a meggyőződése szerint törvényesen őt illető koronát. Ahogy a szembenálló erők a végső, gigászi összecsapásra készülnek, a civilizáció peremén barbár horda tűnik fel, amelynek célja a Hét Királyság leigázása. Rajtuk kívül azonban megjelenik a mesebeli Mások előőrse is, a feltámasztott élőhalottak természetfeletti, megállíthatatlan hadserege is. A világ jövője egy hajszálon függ, és senki sem adja fel végső győzelemre törő küldetését, míg a Hét Királyságban ki nem robban a kardok csillapíthatatlan vihara...

Közeleg ​a tél. A hideg szelek feltámadtak a sokat szenvedett Hét Királyságban, ahol az Öt Király háborúja után a túlélőknek most az éhínséggel kell szembenézniük. Az emberek birodalmát védelmező Fal ifjú parancsnoka, Havas Jon a Mások elleni reménytelen küzdelemre próbálja felkészíteni a szétzüllött Éjjeli Őrséget, ám rá kell döbbennie, hogy ellenségei jóval közelebb vannak hozzá, mint gondolná. Stannis Baratheon Észak uralmáért vív elkeseredett harcot a Boltonokkal, miközben Királyvárban a Lannister-ház próbálja megerősíteni Tommen, a gyermekkirály törékeny uralmát a kivérzett Hét Királyság fölött. A Keskeny-tenger másik oldalán Tyrion Lannister, a megvetett és üldözött rokongyilkos sárkányvadászatra indul, ám útja veszélyekkel és váratlan kitérőkkel teli. A világ eközben az ősi városra, Meereenre figyel, ahol Viharbanszületett Daeneryst, Westeros jog szerinti uralkodóját minden oldalról szorongatják ellenségei. Hogy arathat diadalt a Sárkányok Anyja, ha három gyermekére sem számíthat? A végkifejlet csak tűz és vér lehet, ám ki éli túl a sárkányok táncát?

Abner ​Marshra, a balsorstól hajszolt hajóskapitányra végre rámosolyog a szerencse, amikor egy titokzatos idegen segítségével megépítheti álmai gőzösét, amely a legjobb istenverte hajó lesz az egész Mississippin. De mi álmaink ára? Mit akarhat a távolról érkezett Joshua York és nála is különösebb barátai, akik csak éjjelente tűnnek elő a _Lázálom_ fedélzetén? 1857 fülledt nyarán a vén folyamördög hullámai a vér ízét sodorják magukkal... A Trónok harcával világhírűvé vált George R. R. Martin korai regénye nem csupán nagyszerű - eredetiségével, zseniális történetével, utánozhatatlan stílusával mindent felülmúl, amit eddig a vámpírokról írtak. A _Lázálom_ úgy tűnik ki ragyogó mivoltában a többi rémregény közül, ahogyan a hold tündököl a Mississippi hullámai fölött. Elegáns, izgalmas, a klasszikus regényírás legjobb hagyományait felelevenítő mű, amelyet képtelenség letenni.

Crows ​will fight over a dead man's flesh, and kill each other for his eyes. Bloodthirsty, teracherous and cunning, the Lannisters are in power on the Iron Throne in the name of the boy-king Tommen. The war in the Seven Kingdoms has burned itself out, but in its bitter aftermath new conflicts spark to life. The Martells of Dorne and the Starks of Winterfell seek vengeance for their dead. Euron Crow's Eye, as black a pirate as ever raised a sail, returns from the smoking ruins of Valyria to claim the Iron Isles. From the icy north, where Others threaten the Wall, apprentice Maester Samwell Tarly brings a mysterious babe in arms to the Citadel. Against a backdrop of incest and fratricide, alchemy and murder, victory will go to the men and women possessed of the coldest steel and the coldest hearts.

Közeleg ​a tél... és ez azt jelenti, hogy eljött az idő egy új Trónok harca-naptárhoz! A 2015. évi kiadáshoz Donato Giancola - a közkedvelt sci-fi és fantasy illusztrátor, többszörös Hugo- és Chesley-díjas művész és George R. R. Martin kedvenc munkatársa - tizenkét figyelemre méltó, eleven mesterműve hozza közelebb számunkra A Tűz és Jég dala világát. Giancola borongós, realisztikus stílusa aprólékos részletességgel ábrázolja azt a feszült és fordulatos légkört, amit a rajongók George R. R. Martin rendkívüli történetében megismertek. 12 hónapnyi vadonatúj festmény gyűjteménye.

Ha ​a múlt az előszó, akkor George R. R. Martin mesterműve - korunk legnagyratörőbb és legszórakoztatóbb fantasyeposza - rá a garancia, hogy szédületes lesz a bevezető; és _A Tűz és Jég világá_val végre-valahára ez is megszületett. E gazdagon illusztrált kiadvány - amely több mint százhetven eredeti festményt vonultat fel - a Hét Királyság történelmét mutatja be átfogóan, izgalmas leírásokon át a hátterét azoknak a heroikus csatáknak, keserű viszályoknak és vakmerő felkeléseknek, melyek _A Tűz és Jég dala_ és az HBO által megfilmesített Trónok harca eseményeihez vezettek. A kötetet Martin többéves együttműködés keretében készítette elő a közismert rajongói weboldal, a Westeros.org alapítóival, Elio M. García Jr.-ral és Linda Antonssonnal - mivel talán egyedül ők ismerik olyan behatóan ezt a világot, mint fantasztikus képzelőerővel megáldott alkotója. Ez a könyv összegyűjti a mesterek, septonok, mágusok és dalnokok minden felhalmozott tudását, de elmélkedéseiket és a legendákat is. Felöleli a Hajnalkortól egészen a Hősök Koráig tartó időszakot, az Elsők eljövetelétől Hódító Aegon érkezéséig, a Vastrón megkovácsolásától Robert felkeléséig és az Őrült Király, II. Aerys Targaryen bukásáig, mellyel kezdetét vette a Starkok, Lannisterek, Baratheonok és Targaryenek "jelenkori" küzdelme. George R. R. Martin káprázatos univerzumának kötelező darabja, a _A Tűz és Jég világa_ annak ékes bizonyítéka, hogy a toll a kardok vihara közepette is kitartóan szántotta a papírt.

KARD ​HELYETT MOST CERUZÁT RAGADJ! Merülj el George R. R. Martin bestseller sorozatának világában ennek az egyedülálló, negyvenöt exkluzív illusztrációt tartalmazó színezőkönyvnek a segítségével. Olvasás közben képzeletünk számtalan szemkápráztató képet elénk vetít egy olyan világról, ahol vörös a nász, zöld a tűz és az adósságokat aranyban róják le. A nagy sikerű saga rajongói most eme aprólékos részletességgel megrajzolt könyv segítségével kitölthetik a történet fehér foltjait - ha voltak ilyenek -, saját ízlésük szerint formálva a helyszínek, a szereplők, a hétköznapi tárgyak színvilágát. A képeket olyan, világszerte elismert illusztrátorok készítették, mint Yvonne Gilbert, John Howe, Tomislav Tomić, Adam Stower és Levi Pinfold.

In ​a world where the approaching winter will last four decades, kings and queens, knights and renegades struggle for control of a throne. Some fight with sword and mace, others with magic and poison. Beyond the Wall to the north, meanwhile, the Others are preparing their army of the dead to march south as the warmth of summer drains from the land. After more than a decade devoted primarily to TV and screen work, Martin (The Armageddon Rag, 1983) makes a triumphant return to high fantasy with this extraordinarily rich new novel, the first of a trilogy. Although conventional in form, the book stands out from similar work by Eddings, Brooks and others by virtue of its superbly developed characters, accomplished prose and sheer bloody-mindedness. Although the romance of chivalry is central to the culture of the Seven Kingdoms, and tournaments, derring-do and handsome knights abound, these trappings merely give cover to dangerous men and women who will stop at nothing to achieve their goals. When Lord Stark of Winterfell, an honest man, comes south to act as the King's chief councilor, no amount of heroism or good intentions can keep the realm under control. It is fascinating to watch Martin's characters mature and grow, particularly Stark's children, who stand at the center of the book. Martin's trophy case is already stuffed with major prizes, including Hugos, Nebulas, Locus Awards and a Bram Stoker. He's probably going to have to add another shelf, at least. Major ad/promo.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Reissued ​for September 2011 in B format. Split into two books for the paperback, the third volume in George R.R. Martin's superb and highly acclaimed epic fantasy A Song of Ice and Fire continues the richest, most exotic and mesmerising saga since The Lord of the Rings. The Seven Kingdoms are divided by revolt and blood feud, and winter approaches like an angry beast. Beyond the Northern borders, wildlings leave their villages to gather in the ice and stone wasteland of the Frostfangs. From there, the renegade Brother Mance Rayder will lead them South towards the Wall. Robb Stark wears his new-forged crown in the Kingdom of the North, but his defences are ranged against attack from the South, the land of House Stark's enemies the Lannisters. His sisters are trapped there, dead or likely yet to die, at the whim of the Lannister boy-king Joffrey or his depraved mother Cersei, regent of the Iron Throne. And Daenerys Stormborn will return to the land of her birth to avenge the murder of her father, the last Dragon King on the Iron Throne.

Six ​years have passed since the time of events in "A Storm of Swords". Autumn is ending, with the realm in disarray. Tommen sits on the Iron Throne, but it is Cersei who rules, supported by Casterly Rock and Highgarden. Thanks to Dorne, the north has become a lawless wilderness.

A ​történet, amely megreformált egy műfajt: „A való világban iszonyatos dolgok történnek a jó emberekkel, míg a senkik gyakran hihetetlen sikereket érnek el. Hogyan lehet az, hogy fantasy világokban a jó mindig diadalmaskodik, a rossz pedig mindig megbűnhődik? Mivel egy olyan történetről van szó, amiben sárkányok, jégdémonok és ezüsthajú hercegnők szerepelnek, kissé furcsa kijelenteni, hogy George beleültette a high fantasybe a nyers realizmust. Bevezette a szürke árnyalatait ebbe a fekete-fehér univerzumba.” - David Benioff főproducer A történet, amely a könyvek lapjairól a képernyőre került: „…elgondolkodtam, vajon hogyan lehetne a történetemet a könyvek lapjairól a képernyőre vagy a mozivászonra juttatni. Rájöttem, csak a televízió nyújthat megoldást, de nem úgy, hogy valamelyik csatorna sorozatot készít az anyagból. Nem, a csatornáknak ilyesmihez nincs elég pénzük, ráadásul a cenzoraik is szívbajt kapnának a regényekben megtalálható szextől és erőszaktól. A legjobb esetben is csak egy csonkított verzió kerülhetne képernyőre – gyengécske tea az erős mézbor helyett.” - George R.R. Martin regényíró A történet, amely mese, de mégis valóságos: „…ez egy felnőtteknek szóló fantasy. Az erőszak, a brutalitás és az érdekes karakterek miatt nem lehet más. Nem tudom, George hogyan találta ki ezeket a karaktereket; más munkáimban még nem találkoztam ilyenekkel. A HBO részéről bátor vállalkozás.” - Sean Bean (Ned Stark) A történet, amely hódított: „Beleszerettünk a karakterekbe. Arya Stark, Havas Jon, Theon Greyjoy, Tyrion Lannister, Daenerys Targrayen, Sansa, Bran, Jorah, Cersei, Jaime, Robb, Samwell… Létezik még egy könyvsorozat, amely ennyi emlékezetes karaktert mutatott be a világnak? Nos, bízom benne, hogy mi ugyanezt tesszük a sorozatunkkal. Rá akartuk venni a nézőket, kövessék a példánkat, szeressenek bele ezekbe a karakterekbe. Sikerült. Világszerte.” - David Benioff főproducer Könyvünk George R.R. Martin A tűz és jég dala című regényfolyamából készült filmsorozat forgatását és a színészgárdát bemutató, színes fotókkal gazdagon illusztrált kötet.

The ​third volume of the high fantasy saga that began with A Game of Thrones and continued in A Clash of Kings is one of the more rewarding examples of gigantism in contemporary fantasy. As Martin's richly imagined world slides closer to its 10-year winter, both the weather and the warfare worsen. In the north, King Joffrey of House Lannister sits uneasily on the Iron Throne. With the aid of a peasant wench, Jaime Lannister, the Kingslayer, escapes from jail in Riverrun. Jaime goes to the other youthful ruler, Robb Stark, to secure the release of Joffrey's prisoners, Robb's sisters Arya and Sansa Stark. Meanwhile, in the south, Queen Daenarys tries to assert her claim to the various thrones with an army of eunuchs, but discovers that she must choose between conquering more and ruling well what she has already taken. The complexity of characters such as Daenarys, Arya and the Kingslayer will keep readers turning even the vast number of pages contained in this volume, for the author, like Tolkien or Jordan, makes us care about their fates. Those two fantasy greats are also evoked by Martin's ability to convey such sensual experiences as the heat of wildfire, the chill of ice, the smell of the sea and the sheer gargantuan indigestibility of the medieval banquet at its most excessive. Perhaps this saga doesn't go as far beyond the previous bounds of high fantasy as some claim, but for most readers it certainly goes far enough to command their attention.

The ​second novel of Martin's titanic Song of Ice and Fire saga (A Game of Thrones, 1996) begins with Princess Arya Stark fleeing her dead father's capital of King's Landing, disguised as a boy. It ends with the princess, now known as Weasel, having led the liberation of the accursed castle of Harrenhal. In between, her actions map the further course of a truly epic fantasy set in a world bedecked with 8000 years of history, beset by an imminent winter that will last 10 years and bedazzled by swords and spells wielded to devastating effect by the scrupulous and unscrupulous alike. Standout characters besides Arya include Queen Cersei, so lacking in morals that she becomes almost pitiable; the queen's brother, the relentlessly ingenious dwarf Tyrion Lannister; and Arya's brother, Prince Brandon, crippled except when he runs with the wolves in his dreams. The novel is notable particularly for the lived-in quality of its world, created through abundant detail that dramatically increases narrative length even as it aids suspension of disbelief; for the comparatively modest role of magic (although with one ambitious young woman raising a trio of dragons, that may change in future volumes); and for its magnificent action-filled climax, an amphibious assault on King's Landing, now ruled by the evil Queen Cersei. Martin may not rival Tolkien or Robert Jordan, but he ranks with such accomplished medievalists of fantasy as Poul Anderson and Gordon Dickson. Here, he provides a banquet for fantasy lovers with large appetites?and this is only the second course of a repast with no end in sight. Author tour.

Abner ​Marsh has had his wish come true - he has built the "Fevre Dream", the finest steamship to sail the Mississippi. Abner hopes to race the boat some day, but his partner is making it hard for him to realise his dreams. Joshua York put up the money for the ship, but now rumours have started about the company he keeps, his odd eating habits and strange hours. As the "Dream" sails the great river, it leaves in its wake one too many dark tales, forcing Abner to face down the man who made his dreams become reality.

Reissued ​for September 2011 in B format. Split into two books for the paperback, the third volume in George R.R. Martin's superb and highly acclaimed epic fantasy A Song of Ice and Fire continues the richest, most exotic and mesmerising saga since The Lord of the Rings. The Seven Kingdoms are divided by revolt and blood feud, and winter approaches like an angry beast. Beyond the Northern borders, wildlings leave their villages to gather in the ice and stone wasteland of the Frostfangs. From there, the renegade Brother Mance Rayder will lead them South towards the Wall. Robb Stark wears his new-forged crown in the Kingdom of the North, but his defences are ranged against attack from the South, the land of House Stark's enemies the Lannisters. His sisters are trapped there, dead or likely yet to die, at the whim of the Lannister boy-king Joffrey or his depraved mother Cersei, regent of the Iron Throne. And Daenerys Stormborn will return to the land of her birth to avenge the murder of her father, the last Dragon King on the Iron Throne.

The ​fifth volume, part one of A Song of Ice and Fire, the greatest fantasy epic of the modern age. GAME OF THRONES is now a major Sky Atlantic TV series from HBO, featuring a stellar cast. In the aftermath of a colossal battle, new threats are emerging from every direction. Tyrion Lannister, having killed his father, and wrongfully accused of killing his nephew, King Joffrey, has escaped from King's Landing with a price on his head. To the north lies the great Wall of ice and stone -- a structure only as strong as those guarding it. Eddard Stark's bastard son Jon Snow has been elected 998th Lord Commander of the Night's Watch. But Jon has enemies both inside and beyond the Wall. And in the east Daenerys Targaryen struggles to hold a city built on dreams and dust.

Aber ​wenn sie auch als Eroberin ins vom Bürgerkrieg geschwächte Westeros kommt, so könnte sie doch die Rettung bringen. Denn die schrecklichen Anderen haben die uralte Schutzmauer im Norden überwunden … "Das beeindruckendste Werk der modernen Fantasy, in jeder Hinsicht: Idee, Anlage, Dramaturgie und sprachliche Ausführung - alles stimmt. Ein Meisterwerk, das auf einer Stufe mit den größten Klassikern der Fantastik steht!" ContraCostaTimes "Die vielleicht beste epische Fantasy überhaupt!" Marion Zimmer Bradley (kurz vor ihrem Tod) "Das Fantasy-Epos des Jahrzehnts!" The Denver Post

Daenerys ​Targaryen, die Letzte aus dem Geschlecht der Drachenkönige, bereitet jenseits des Meeres ihre Rückkehr in die Sieben Königreiche vor. An der Spitze einer riesigen Streitmacht und unterstützt von drei Drachen will sie die Krone zurückfordern.

Ein ​blutiger Bürgerkrieg tobt in den Sieben Königreichen. Robb Stark, der Herr von Winterfell, leistet dem tyrannischen Kind-König Joffrey Lennister hartnäckig Widerstand und lässt sich auch nicht dadurch in die Knie zwingen, dass seine Schwester vom König als Geisel gehalten wird. "Die vielleicht beste epische Fantasy überhaupt." Marion Zimmer Bradley "Packt den Leser und lässt ihn nicht mehr los. Einfach brillant!" Robert Jordan "Das Fantasy-Epos des Jahrzehnts!" The Denver Post

From ​the multiple award-winning, best-selling author of _The Song of Ice and Fire_ series: Haviland Tuf is an honest space-trader who likes cats. So how is it that, in competition with the worst villains the universe has to offer, he's become the proud owner of the last seedship of Earth's legendary Ecological Engineering Corps? Never mind, just be thankful that the most powerful weapon in human space is in good hands-hands which now control cellular material for thousands of outlandish creatures. With his unique equipment, Tuf is set to tackle the problems human settlers have created in colonizing far-flung worlds: hosts of hostile monsters, a population hooked on procreation, a dictator who unleashes plagues to get his own way... and in every case the only thing that stands between the colonists and disaster is Tuf's ingenuity-and his reputation as an honest dealer in a universe of rogues... Tuf Voyaging interior illustrations by Janet Aulisio. Included will be her original eight illustrations, along with 28 newly commissioned ones.

Night ​falls over the life of one noble knight and brings the dawn of his squire's knighthood. Dubbing himself 'Ser Duncan the Tall', The Hedge Knight sets forth to the tourney at Ashford Meadow in search of fame and glory and the honor of upholding his oath as a knight of the Seven Kingdoms. Unfortunately for him, the world isn't ready for a knight who keeps his oaths, and his chivalrous methods could be the very cause of his demise.

The ​ice dragon was a creature of legend and fear, for no man had ever tamed one.When it flew overhead, it left in its wake desolate cold and frozen land. But Adara was not afraid. For Adara was a winter child, born during the worst freeze that anyone, even the Old Ones, could remember. Adara could not remember the first time she had seen the ice dragon. It seemed that it had always been in her life, glimpsed from afar as she played in the frigid snow long after the other children had fled the cold. In her fourth year she touched it, and in her fifth year she rode upon its broad, chilled back for the first time. Then, in her seventh year, on a calm summer day, fiery dragons from the North swooped down upon the peaceful farm that was Adara's home. And only a winter child—and the ice dragon who loved her—could save her world from utter destruction.

The Mystery Knight follows Dunk and Egg in their travels across the lands of Westeros - Dunk attempting to win honor and coin and Egg trying to keep his royal lineage hidden. In this story, Dunk enters a jousting tournament being held at a wedding and becomes involved in a murder mystery involving a dragon egg.

Adapting New York Times best-selling author George R. R. Martin's The Sworn Sword The long-awaited sequel to The Hedge Knight tells the story of the adventures of Ser Duncan and his squire one year after their initial meeting at the tournament in Ashford. After traveling the land in search of the puppeteer girl Tanselle, Dunk and Egg find themselves in the charge of Ser Eustace, an aged knight who has accepted Dunk as his sworn sword. But Ser Eustace has another knight in his service who is nothing but trouble, and he will make Dunk's life far more difficult when he rashly attacks a peasant and causes grief to a local noble, the Lady Rohanne Webber. But the Lady Rohanne has problems of her own - and she knows the truth about Ser Eustace and the side he took in the battle of Redgrass Field.

Der ​Kampf um den eisernen Thron geht weiter ... Die heißersehnte Fortsetzung des größten Epos unserer Zeit! Die Sieben Königreiche zerfallen weiter im Machtkampf der großen Adelshäuser, die einander eifersüchtig belauern in ihrer Gier nach dem Eisernen Thron. Einigkeit finden sie nur in ihrem Misstrauen gegen Daenerys Targaryen, der rechtmäßigen Erbin der Krone. Gemeinsam mit ihren drei Drachen und einer stetig wachsenden Armee greift sie vom Osten aus nach der Herrschaft über Westeros. Die größte Gefahr droht derweil jedoch aus dem Norden, wo schreckliche Geschöpfe sich erheben, um die Menschen des Südens zu überrennen. Allein Kommandant Jon Schnee und seine wenigen tapferen Männer von der Nachtwache stemmen sich verzweifelt gegen diese finstere Übermacht …

Eddard ​Stark, der Lord von Winterfell, ist dem Ruf seines Königs und alten Freundes Robert Baratheon gefolgt und hat seine kalte Heimat im hohen Norden verlassen, um bei Hof in Königsmund als Hand -- als Roberts Berater und Stellvertreter - zu dienen. Doch was schon beim Besuch seines Freundes auf Winterfell zu erkennen war, wird am Königshof noch viel deutlicher: Robert Baratheon ist nicht mehr der Mann, der er früher war - der mutige und instinktsichere Feldherr, der einst gemeinsam mit Eddard Stark die Herrschaft über die Sieben Königreiche eroberte. Stattdessen ist er ein schwacher König, der nicht in der Lage ist, den Intrigen rund um den Eisenthron Einhalt zu gebieten. Und in diese Intrigen wird Eddard Stark als die rechte Hand Robert Baratheons immer tiefer hineingezogen. Der Lord von Winterfell ist ein geradliniger, tapferer und aufrechter Mann, der sich jeder Gefahr mit dem Schwert entgegenstellen würde -- aber die Ränke der Mächtigen sind nichts, was man mit einem Schwert bekämpfen kann. Auch dann nicht, wenn man die Hand des Königs ist ...

This ​book showcases the best and most humorous quotes from George R.R. Martin's favourite character Tyrion Lannister, the worldly, jaded, funny, highly intelligent, cynical, womanizing star of the books. A perfect stocking-filler for every fan of the books, and of HBO's award-winning television series. 'I only need half my wits to be a match for you' Short and to the point. That's Tyrion. Here are the finest, funniest, rudest and wisest sayings of the miniature Machiavelli; the dwarf with a brain the size of a planet and a heart of (tarnished) gold ...'Sleep is good. Books are better' Drawn from George R.R. Martin's bestselling A Song of Ice and Fire books, the basis for the HBO original series Game of Thrones. Illustrations are by artist and caricaturist Jonty Clark.