Ajax-loader

Vanyó László könyvei a rukkolán


Vanyó László - Nüsszai ​Szent Gergely teológiai antropológiája
A ​szerző így írt művének céljáról: "Az egyházatyák közül talán éppen Nüsszai Szent Gergely iránt a legnagyobb ma az érdeklődés. Ezt az érdeklődést nemcsak történelmi szerepének és jelentőségének kell tulajdonítani, hanem teológiai gondolkodásmódja azon jellegzetességeinek is, melyek korszerűvé teszik tanulmányozását. Hogy ez valóban így van, azt az egyre növekvő Gergely-irodalom bizonyítja. Az egyházatya műveinek és a rá vonatkozó irodalomnak a tanulmányozása adta az ösztönzést, hogy antropológiai nézeteit ne pusztán filozófiatörténeti vagy történeti szempontok szerint ismertessük, hanem gondolatrendszerének központi témája alapján kíséreljük meg kibontani: a krisztológiai dogmák és a feltámadás szempontjából, amely két téma Krisztusban összekapcsolódik. ... A krisztológiai dogmák és a feltámadás középpontba állításával nem tettünk mást, mint kiemeltük és vizsgálódásunk alapjává tettük a szakirodalomban már lappangva meglevő, de eddig csak «spirituális doctrinájára» alkalmazott irányt."

Vanyó László - Az ​egyházatyák Bibliája és az ókeresztény exegézis módszere, története
A ​cím „Az egyházatyák Bibliája és az ókeresztény exegézis története'' utal a Septuagintára, a Vetus Latinára és a Vulgatára, a fordítások mellett a korabeli exegetikai módszerekre, melyekkel ezeket a szövegeket megközelítették és kifejtették. Már maga a fordítás elkészítése is exegetikai kérdés bizonyos mértékig, és a lefordított szöveg kanonizálása a benne foglalt exegetikai felfogás kanonizálása is. A fordítás és értelmezés sajátos kapcsolatát a késő ókorban legjobban talán a ,,hetvenes fordítás'' tudja bemutatni, A modern kutatás sajátossága a ragaszkodás az ,,eredetihez", a fordítás lenézése, holott a kinyilatkoztatástól az írásig vezető út verziók, translatiók sorozata maga is, a kinyilatkoztatás „visszhangzása" különféle kultúrközegekben, A mi teológiai megközelítésünkben az „eredeti" ilyen „eredeti fordítás", amelyet a Lélek hívott életre és tart létben ma is. Isten „nyelvét" ugyanis csak „fordításban" foghatja fel az ember. Mi célt szolgál a Septuagintával, Vetus Latinával, Vulgatával, Diatesszaronnal, az ókori exegézis módszerével foglalkozó könyv? Mivel nem érthetők nélküle az egyházatyák sem exegetikai, sem dogmatikus, sem spirituális tartalmú művei, de sem a keleti, sem a nyugati egyház teológiájának és liturgiájának kialakulása, ezért egyformán nevezhetjük „alapvető patrológiának" és „alapvető liturgikának"is. Milyen viszonyban áll a biblikus bevezetésekhez, legyenek azok bevezetések az O- vagy az Újszövetségbe? Míg azok az „eredetivel", az Ószövetség héber szövegével, az Újszövetség görög szövegével és annak történetével, tartalmi ismertetésével foglalkoznak, addig vállalkozásunk célja ezek „hatástörténetének" bemutatása a fordítások és az azokra épülő exegetikai, teológiai munka, homiletikus anyag segítségével. A szerző a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán az Ókeresztény egyház és irodalomtörténet tanszékvezető professzora. Teológiai doktorátust a budapesti Hittudományi Akadémián szerzett, majd tanulmányait Rómában az Institutum Augustinianumban folytatta, ahol szaklicenciátust szerzett. 1978 óta a PPKE HTK nyilvános rendes tanára. 1991-ben II. János Pál pápa a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagjává nevezte ki, amelynek jelenleg is munkatársa. A Szent István Társulat Ókeresztény írók, és a JEL Könyvkiadó Ókeresztény Örökségünk sorozatának szerkesztője.

Vanyó László - Legyetek ​tökéletesek...
Ha ​keresztény erkölcsről van szó, annak szinte természetes tartozéka az aszkézis, ami nélkül hiteles keresztény életről nem beszélhetünk. Amikor azonban a keresztény aszkézis forrásvidékére tévedünk, és ott kutatunk utána, zavarbaejtő módon írott forrásainkban nem találjuk meg az "aszkészisz" görög szót. Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, amíg a szó keresztény tartalmat nyert, és nyelvhasználatunkban otthonos lett. Ezért nem is lenne helyes, ha egy elvont fogalom nyomait kutatnánk az Újszövetségben, jobb ehelyett a keresztény tökéletesség eszméjének körvonalait kinyomozni, hiszen a tökéletességet követelménynek állította tanítványai elé Jézus. Könyvünkben egy-egy terület vagy korszak felfogására jellemző írást mellékelünk az aszkézis fejlődésének illusztrálására. Ezek általában kevésbé ismert művek, de jelentőségüktől éppen azért nem lehet eltekinteni, mert gyakran olyan eszméket, tapasztalatokat foglalnak össze vagy népszerűsítenek, amelyek az aszketikus mozgalom strukturális elemeivé váltak. Az biztosan állítható, hogy az aszkézis különféle formában és mértékben mindig jellemezte a kereszténységet. Remélhetőleg e könyv ma is időszerű abból a szempontból, hogy felhívja a figyelmet a keresztény aszkézis gyökereire, s világossá teszi valamelyest nemcsak a szerzetességre, hanem általában a hívők életére is jellemző vallásos gyakorlatok értelmét.

Vanyó László - Az ​ókeresztény egyház irodalma
A ​könyv elsősorban az ókeresztény kor egyházának irodalmát és azzal összefüggésben a történelmét mutatja be, a kereszténység születésétől a vértanúk koráig.

Vanyó László - "Lélek ​az Isten" (Jn 4,24)
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Vanyó László - Az ​ókeresztény művészet szimbólumai
"Az ​ókeresztény művészet szimbólumai" 1988-ban jelent meg a Szent István Társulat kiadásában. A kötet gyorsan elfogyott, de nemcsak ez indokolja a második kiadást, hanem a közben megjelent szakirodalom bedolgozása is. A szimbólumok és a szimbolizmus iránti érdeklődés már szinte "kórosan" megnövekedett, ami korunk szellemi koherencia utáni igényét jelzi. Ezt a második átdolgozott kiadást azonban nem ez motiválja, továbbra is távol tartjuk magunkat a szimbólumok pszichológiai elemzésétől és értékelésétől, "hasznosításától", csak az ókeresztény művészet szimbólumainak genezise foglalkoztat. Ami az első kiadás óta eltelt csaknem egy évtized fejlődését jellemzi: mind nyilvánvalóbbá vált az összefüggés főként a 4. század utáni ókeresztény művészet, a katekézis és liturgikus szövegek között, ami aktuálissá tette Jeruzsálemi Szent Kürillosz azóta magyarul megjelent katekézisének felhasználását. Ugyancsak fontosak az egyházatyák beszédei a 4-5. századból. Az érdeklődés és a vizsgálódás középpontjába kerültek olyan kérdések, mint az imperiális ikonográfia és az eszkhatologikus motívumok egymáshoz való viszonya a bazilikák nagy reprezentációs képein. (A címlapképen a római S. Prassede templom apszismozaikja látható.)

Vanyó László - Bevezetés ​az ókeresztény kor dogmatörténetébe
"Minden ​dogmatörténeti stúdium előfeltétele a patrológiai szakirodalom alapos ismerete. Az a könyv is feltételezi az ókeresztény irodalomban való jártasságot. A dogmatörténet is a teológia dinamikusan fejlődő ágainak egyike. A műben idézett források és tanulmányok, továbbá a kötet végén található bibliográfia a további tájékozódást kívánja elősegíteni." (Perendy László) 1980-ban, Vanyó László Az ókeresztény egyház és irodalma című kötetével kezdődött el az Ókeresztény írók című sorozat. Az azóta eltelt közel három évtized alatt napvilágot látott 18 kötetben számos, az ókeresztény korból ránk maradt és sokszor az egész európai kultúrára ható művek szerzőitől jelentek meg fordítások. A szerkesztő halála után hat évvel a közismert könyvsorozat legújabb, s egyben utolsó kötetét vehetik kezükbe az Olvasók.

Vanyó László - Katekézis, ​költészet és ikonográfia a 4. században
Az ​ókeresztény kor első évszázadai ismét az érdeklődésünk középpontjába kerültek, mind egyházi- és dogmatörténeti, mind lelkiségi vonatkozásban. Az igaz hit (az orthodoxia) megvallásában és az eredeti keresztény lelkiség (orthopraxisz) kialakításában, megőrzésében nem nélkülözhetjük az egyházatyák, a vértanúk és hitvallók tanúságtételét, az ókeresztény kor íróinak vallomásait, a kialakult keresztény kultúra tanulságait. Szaktudósok, szakírók mindmáig legtöbbször csak az archeológiai adatok feltárásával és az egyháztörténelem eseményeinek rendszerezésével foglalkoztak. Vanyó László professzor azonban ebben a könyvében sokkal többre vállalkozik, bemutatja ennek a virágkorszaknak tanítását (katekézis), képzőművészetét (ikonográfia) és költészetét, benső összefüggéseiben és egymásra hatásában. Megismerhetjük az első századok liturgiájának kialakulását, a keresztény szimbólumok mélységeit és az ókori egyház – manapság sokat emlegetett – inkulturációs törekvéseit, vagyis a pogány kultúra megszentelését. Mai szekularizált gondolkodásunkban, irodalmunkban és művészetünkben valóban mintaértékűek ezek a tanulmányok, éppúgy hasznosak mai katekézisünkben is. Csanád Béla

Vanyó László - Ókeresztény ​írók lexikona
Az ​ókeresztény írók ránk maradt művei jelentősen hatottak az egész európai kultúrára. Szerzőik a keresztény tradíciónak az idők próbáját kiállt képviselői; olyan klasszikusok, akik - Vanyó László megfogalmazása szerint megőrizték egyidejűségüket a jelenkorral. E kötet a nemrég elhunyt szerzőnek, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Ókeresztény Egyház- és Irodalomtörténet Tanszék vezetőjének utolsó munkája. Vanyó László neve hazánkban elválaszthatatlan ókeresztény irodalomtól és dogmatörténettől: aki a XX. század második fele óta az egyházatyák írásaival akart foglalkozni, nem kerülhette meg tankönyveit, fordításait. Az általa szerkesztett könyvsorozatok – Ókeresztény írók, Ókeresztény örökségünk – a magyar egyháztörténelem eddigi legnagyobb patrisztikus szöveggyűjteményét alkotják. Jelen kötete az ókeresztény kor több száz írójának életrajzát és munkásságát ismerteti a II. századtól a VI. századig.

Kollekciók