Ajax-loader

Émile Zola könyvei a rukkolán


Zola ​társadalmi és biológiai vizsgálódásainak színhelye ezúttal egy hatalmas párizsi áruház, az Au Bonheur des Dames. Octave Mouret, a csinos és szemfüles dél-franciaországi kereskedősegéd érdekházassága révén előkelő üzlethez jut. A császárság talmi csillogásában, a párizsi újgazdagok eszeveszett pompaszeretetében azonnal meglátja a nagy lehetőséget: hideg módszerességgel elnyeli a kispénzű, "szolid" konkurrenciát, és a végsőkig kizsákmányolt elárusítónők hadával megteremti a divathölgyek tündérálmát, a káprázatos, csillogó "modern" áruházat. Arisztokrata nők, színésznők, könnyűvérű lányok, a párizsi élet ezer meg ezer fénybogara szédül bele az omló csipkék, a meleg fényű selymek, a lenge tüllök lobogásába...

Fauchery ​írása … egy fiatal lány története volt, aki alkoholisták negyedik-ötödik generációjából született, vérét megrontotta a nyomor és az ivás tartós örökletessége, mely benne a nőiség kóros túltengésébe csapott át. Egy külvárosban nőtt fel, a párizsi utcakövön; és nagyra, szépre, bujára nőve, mint a trágyadombon hajtatott növény, bosszút állt a koldusokért és az elhagyatottakért, akiktől származott. … Természeti erő lett belőle, a pusztítás kovásza…” Ő Nana, a Variétés Színház ünnepelt dívája, a buja szőke Vénusz, akinek lábai előtt ott hever egész Párizs. Fiatalok és vének, arisztokraták és polgárok, gazdagok és szegények, nősek és nőtlenek. És Nana ádáz kéjjel és dühvel tapod rajtuk. Mohón habzsolja és herdálja az életet, keze között hatalmas vagyonok olvadnak el, hószín combjai szorításában férfiak tucatjai vergődnek és zúzódnak halálra. Az olcsó utcalányból lett luxusprostituált tündöklése és bukása egybeesik a második császárság végnapjaival, a porosz–francia háború kitörésével. A Nana megírása idején pornográf műnek számított. Olyannak, amely azután klasszikus regénnyé nemesedett.

A ​Párizs gyomra a párizsi Vásárcsarnok regénye. Ellendarabja Victor Hugo A párizsi Notre-Dame-jának. Ahogy Hugo, a francia romantika atyja, a középkor szellemét próbálja visszavarázsolni a Notre-Dame-nak, ennek a templom-ősnek a felidézésével, úgy idézi meg Zola, az irodalmi naturalizmus magvetője, a modern Vásárcsarnok szellemét, hogy hirdesse az új művészetet, a begyöpösödött nyárspolgári ízlés ellen lázadó impresszionizmust. A harsogó színekben, vad zsivajokban és émelyítő szagokban tobzódó hatalmas Vásárcsarnok a színtere annak a társadalmi-politikai konfliktusnak, amely a Cayenne-ből menekült forradalmár, Florent és az élet nyárspolgári örömeit élvező, kövér hentesmesterné, a \szép Lisa\ között feszül. Két világnézet, két magatartás, két jellem ütközik itt meg. Ellentétük Zola tollán a Soványak és Kövérek allegorikus párviadalává tágul, és a \sovány\ Florent vereségéhez vezet. Zola, az elnyomottak, az üldözöttek ügyének bátor szószólója ezzel a művével is elszántan harcol a társadalmi haladásért, és leleplezi a második császárság burzsoáziájának undorító, szemforgató nyárspolgári \tisztességét\.

Napóleon ​Lajos államcsínyének sikere után megkezdődik a "császári hajtóvadászat" élvezetekre, nőkre, milliókra. Gyanús forrásokból eredő szennyes aranyáradat önti el Párizst, az ismeretlenség mélyéből felszínre vetve a plassans-i Pierre Rougon egyik fiát, Aristide Saccard-t, az újsütetű milliomost, aki szédületes spekulációkban szerezte vagyonát. Felesége, Renée, unalomtól való rettegésében viszonyt kezd mostohafiával, a se férfi, se nő Maxime-mal. Torz, beteg, kificamodott jellemek mindenfelé... A férfiak komolysága, a nők mosolya, még a fiatalok vidámsága is elvadult emberi szenvedélyeket, feneketlen romlottságot takar, s egy "tébolyult kor tébolyult embereinek" beteges elfajzását tárja az olvasó elé.

Éjjel ​sokat késett a vonat Pisa és Civitavecchia között, úgyhogy Pierre Froment abbé, huszonöt órai fárasztó út után, csak reggel kilenc órakor érkezett meg végre Rómába. Mindössze egy bőröndöt hozott magával, könnyedén ugrott le az érkezők tömegének kellős közepébe, félretolta az odasieőt hordárokat, ő maga vitte könnyű poggyászát, alig várva, hogy végre egyedül legyen és körülnézhessen. Közvetlenül az állomás előtt, az Ötszázak terén, a járda mentén nyitott kis fogatok sorakoztak, Pierre beült az egyikbe, maga mellé helyezte poggyászát, és megragadta a címet a kocsisnak: - Giulia utca, Boccanera-palota. Szeptember harmadika volt, hétfő, derült egű, lágy, könnyű reggel. A kocsis, ragyogó szemű, fehér fogú, gömbölyű kis ember, rámosolygott a papra, mikor a kiejtéséből ráismert, hogy francia. Ostorával rácsapott sovány gebéjére, és a tiszta, vidám római kocsik gyorsaságával útnak indultak. De szinte nyomban hátrafordult. - épp csak egy kicsi tér bokrai mellett haladtak el, s máris a Termák terén voltak -, és mosolyogva a romokra mutatott ostorával: - Diocletianus termái! - szólott az udvarias kocsisok rossz franciaságával, hogy megnyerje utasa tetszését, és lehetőleg lekösse magának.

Esténként ​már elalszol, rossz leány, ha hosszan elmesélem neked a rózsa kacérkodását és a szitakötő hűtlenkedését. Majd megmutatom én a te lusta szempilláidnak, Ninon. Oly rettentő mesét mondok ma neked, hogy egy hétig be nem hunyod a szemedet. Hosszú mosoly után jól esik a rémület.

A ​pénzre és szerelemre éhes, de az élet dolgaiban tapasztalatlan Octave egy tisztes úriházban bérel lakást a nagy lehetőségek Párizsában. Csinos fiatalember, aki elsősorban a nők révén szeretne karriert csinálni. A korabeli polgárokat az önzés, pletykálkodás, kapzsiság és irigység fűti, így elvegyülve Octave könnyen jut vagyonhoz, testi szerelemhez, dicsőséghez; ha ügyesen használja alantas eszközeit, és megválogatja barátait, de még inkább ellenségeit. Az egyik legnagyobb hatású francia író mesterműve kíméletlenül leplezi le kora képmutatását, erkölcsi hanyatlását. Octave visszás sikertörténete tökéletesen példázza, hogy egy tisztességtelen világban csak tisztességtelen eszközökkel lehet érvényesülni.

"A ​poklot akarom látni mérnök úr." - Zola híres mondata akkor hangzott el, amikor bejárta a bányák legdurvább, életveszélyes aknáit is. A Germinalhoz gyűjtött anyagot. Nem hagyta, hogy a legjobb állapotban lévő fejtőhelyeket mutassák neki a mérnökök. A Germinal Zola legkiemelkedőbb regénye. Egy francia bányászkolónia tragédiáját írja le. Szervesen beilleszkedik a második császárság zülléséről írt regényfolyamba, melyben valamennyi társadalmi réteg megkapja a magáét. Olvasmányos és izgalmas történet, melynek fő eszköze a művészi erő és energia. Ez a regény egyfajta mérföldkő. A Germinal után már soha nem lehet úgy elkezdeni egy könyvet, ahogy az elkezdődik.

Zola ​nagy regényciklusai közül kétségkívül a Rougon-Macquart sorozat a leghíresebb, a legértékesebb. Ennek a húszkötetes ciklusnak, amely 1871-től 1893-ig íródott, a szerző szándéka szerint voltaképpen az lett volna a hivatása, hogy Zola biológiai - átörökléstani - elméletét illusztrálja. A kisszerű terv kereteit azonban szerencsére - mint már annyiszor - szétfeszített a zolai művészi igény és tehetség: a Rougon-Macquart sorozatból a második császárság társadalmának hatalmas körképe lett. A Rougonék szerencséje ennek a sorozatnak az első darabja, ebben a kötetben szerzi meg a Rougon család azt a társadalmi pozíciót és vagyont, amely a "dinasztia" alapja lesz. A III. Napóleon államcsínyét megelőző nyugtalan, magasztos és szennyes kor ez: a haldokló köztársaság védelmére felkelt tömeg hősi története, nemesek, papok kétarcú mesterkedéseinek, a feltörekvő, pénzsóvár, rangkórságos kispolgárok kicsinyes cselszövényeinek, Miette és Silvére áhítatos, lobogó, szűzi szerelmének története ez a könyv...

"... ​És mire jó a fájdalom, a vér, a könnyek, mindaz, amit elszenved az ember... Ki tudja? Lehet, hogy vérre, könnyre is szükség van, hogy haladjon a világ. A csillagok, a nap roppant rendszerében ugyan milyen súllyal eshetik latba a mi nyomorúságunk? Törődik is velünk az Úristen! Mindennapos félelmetes párharc árán van csak kenyerünk, és csak a föld marad halhatatlan, az anya, amelyből vétettünk, s melybe majd megtérünk... melyet úgy szeretnek, hogy gyilkolnak érte, mely előttünk rejtett céljaira szüntelenül újjáteremti az életet, gyalázatunkkal, nyomorúságunkkal együtt..." Ezekkel a mélységesen keserű szavakkal fejezi be Zola egyetlen parasztregényét, A föld-et, amelyben III. Napóleon korának parasztságáról - az emésztő földéhségről, a külföldi konkurencia halálos szorításáról, brutális "szerelmekről", a nyomor és kapzsiság szörnyű tetteiről, a végletes és végzetes viaskodásra kényszerített parasztok nyomorult sorsáról - rajzol tragikus, nyers, vad képet.

A ​Rougon-Macquart család történetének utolsó kötete visszaviszi az olvasót a cselekmény első színhelyére, a dél-franciaországi Plassans-ba. Itt él Pascal doktor, Rougonék harmadik fia, aki nemes jellemével, szép emberi tulajdonságaival kiválik ebből a vérrel és szennyel fertőzött, tébolyult családból. A tudós orvos a szegények gyógyításának szenteli életét. Évtizedekig gyűjtött feljegyzéseinek lapjairól újra életre kél s elvonul előttünk a család sok ismert alakja, akiknek történetét a szerző magasabb szintézisbe foglalja. A hatalmas családtörténet e befejező kötetét az életbe vetett hit fénye világítja meg. Pascal tudományos feljegyzései megsemmisülnek, de eszméi tovább élnek bájos unokahúgának, az ifjú Clotilde-ban. A fiatal lányhoz fűződő tiszta szerelem ragyogja be az idős orvos életének utolsó napjait. A szerelmükből születő gyermek a diadalmas élet szimbóluma.

A ​nagy klasszikus író világhírű regénye a francia-porosz háború napjait idézi fel. A hatalmát féltő III. Napóleon háborút indít a poroszok ellen, abban a reményben, hogy ezzel talán megfékezheti a belső elégedetlenséget, s ugyanakkor növelheti Franciaország tekintélyét a külföld szemében. Az esztelen lépés százezrek életébe kerül.

Zola ​a Rougon-Macquart család történetének ebben a kötetében a politika boszorkánykonyjáját mutatja meg az olvasónak. Félrehúzza a függönyt, s mi káprázva nézzük a császári trón körül tolongó tarka sokaságot: a minisztereket, tábornokokat, pénzembereket, a december másodiki államcsíny kalandorait és kalandornőit. A regény főhőse Eugéne Rougon, akit a sorozat olvasója már ismer a Rougonék szerencséje és A hajsza című kötetekből. A vidéki ismeretlenség homályából kiemelkedő, közepes tehetségű ügyvéd szédületes pályát fut meg a harmadik császárság idején. A hatalomra vágyók biztos ösztönével jó lapra tesz, s az államcsíny után fölragyog az ő szerencsecsillaga is. Mint III. Napóleonnak félelmetes belügyminisztere a "kegyes úr" kegyetlenül elnyomja az ország népét. Minisztersége alatt a rémület metsző szele süvölt Franciaország fölött. De őt is eléri az uralkodás eszeveszett bajnokainak végzete: ellenségei gyűlölik, pártfogoltjai irigylik, s végül éppen azok buktatják meg, akiket valóban felemelt. Csakhogy Eugéne Rougon nem adja meg magát: megtagadva addigi politikai eszméit legbuzgóbb védelmezőjévé válik azoknak a szabadságjogoknak, melyeket a császár őfelsége, belügyminiszterének távoztával, kegyelmesen megad a nemzetnek.

Néhány ​éve minden nyáron újraolvasom a Rougon-Macquart-ok néhány kötetét, s ezáltal újból meggyőződöm arról, hogy Zolát nagyon magasra kell helyezni - mint művészt, függetlenül az irányzatától... Nincs nála sem egyénibb, sem reprezentatívabb francia regényíró. André Gide

A ​rakodópartról jövet a Guénégaud-utca végén a Pont-Neuf sikátorba jutunk, mely szűk és sötét folyosó módjára húzódik a Mazarin-utcától a Szajna-utcáig. Ez a sikátor harminc lépés hosszú és legfeljebb két méter széles; fakó, kopott és helyükből részben már kimozgatott kőkockákkal van kikövezve, amelyek mintha izzadnának, folyton nedvesek; a sikátort fedő üvegtető derékszögben vágott táblái feketék a portól. Szép nyári napokon, mikor a renyhe nap égeti az utcákat, a piszkos üvegtáblákon fehéres világosság szűrődik át s nyomorúságosan suhan végig a sikátorban. A halvány téli napokon, ködös reggeleken a kövezet nyirkos kockáira az üvegfedél csak a rút, piszkos éjszaka sötétségét bocsátja át.

Az ​Igazság Zola Négy evangélium című regényciklusának harmadik darabja. Ez is, mint a ciklus valamennyi kötete, önálló regény, eszmei - nem pedig tartalmi - kapcsolata van csupán a többivel: ez a zolai koncepció, amely szerint ez a ciklus az élet legfontosabb területeivel hivatott foglalkozni, azokkal a "kulcspozíciókkal", amelyeken áll vagy bukik Franciaország jövője. Az izgalmas Igazság középpontjában egy sötét bűnügy áll, amelynek perében korrupt bírák s a középkori tudatlansággal, babonasággal fertőzött közvélemény szörnyű ítélettel sújt egy ártatlan embert. A reménytelen helyzetben egy egyszerű néptanító áll ki az ártatlanul bűnhődőért, s évtizedek szívós nevelőmunkájával, új, felvilágosult nemzedékek felnevelésével napfényre segíti az igazságot: ez az új nemzedék már nem is ismeri, meg se érti azt a légkört, amelyben az ostobaság és gonoszság ilyen égbekiáltó igazságtalanság szülője lehetett...

A ​föld és az ember termékenységének apoteózisa, a megváltó, a bőséget hozó, az erkölcsöket megjavító, a társadalmi katasztrófától megmentő, egyedül üdvözítő boldog termékenység hatalmas himnusza ez a könyv, Zola Négy Evangélium című tetralógiájának első kötete. A tetralógia - voltaképpen trilógia, mert Zola meghalt, mielőtt megírhatta volna a negyedik kötetet. A három kötet mind egy-egy önálló történet, csupán eszmei összefüggés van közöttük.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

A _Munka_ ​Zola _Négy Evangélium_ című regényciklusának második darabja. A társadalom boldogulásának zolai koncepciója kel életre ebben a ciklusban, az ember megigazulásának, boldogságának, jövőjének egy-egy zolai alappillére emeli magasba mindhárom kötetet: a _Termékenység_et a beteljesült, harmonikus, termékeny szerelem, az _Igazság_ot a tiszta, az előítéletmentes igazságosság, a _Munká_t pedig a megtisztult, dicsőséges és áldást hozó munka, a vágy, hogy a munka ne a páriák szenvedése, hanem minden egészséges ember életszükséglete legyen. Viharos harcok, fergeteges szerelmek közepette épül fel a Város, ahol könnyű, kellemes munka bőséggel, békességgel - és független gondolkodással áldja meg híveit.

A ​Rougon-Macquart ciklus Állat az emberben című kötete, bármily különös is ez Zolánál - vérbeli bűnügyi regény. Zola indítéka természetesen nem azonos a detektívregény-írókéval, célja ezúttal is a környezet és életmód, a társadalmi és biológiai körülmények hatásának vizsgálata. Ebben a regényében azonban olyan területen folytatja tanulmányait, olyan súlyosan terhelt figurákon végzi vizsgálatait, hogy - talán szándéktalanul - izgalmas bűnügyi történettel, érdekes kriminálpszichológiai tanulmánnyal lepi meg olvasóit. A cselekmény két szálon fut: az egyik egy lány megrontásának és megrontója szörnyű bűnhődésének és megrontója szörnyű bűnhődésének története, a másik pedig egy alkoholista szülőktől származó, roncsolt idegzetű emberé, akit terheltségében szüntelenül a legiszonyúbb bűn, a kéjgyilkosság kényszere kísért...

Mouret ​abbé nem más, mint a Plassans meghódítása c. kötetből megismert Serge, Mouret és Marthe fia. Az előző regényből megtudjuk, hogy a mindig betegeskedő Serge, Faujas abbénak hála, megismerkedik a vallással, és élethivatásává választja azt. A regény egy kis faluban játszódik, ahol a fiatal Serge a falu papja. Egy napon (ha jól emlékszem orvosi javaslat miatt, mert ugyanúgy, ahogy az anyja, ő is majdnem beleőrül a vallásba) bejut egy hatalmas kőkerítéssel körbezárt érintetlen paradicsomba, ahol megismerkedik egy fiatal lánnyal, megismerkedik a szerelemmel, a testiséggel, a természettel, és magával a világgal. Egy idő után rájön, hogy ilyesmit nem lehetne csinálnia, hiszen ő pap, és fogadalmat tett. Elhagyja ezt az érintetlen paradicsomot, de állandóan kín gyötri, visszavágyódik az édenbe, vissza a lányhoz, és a saját szellemeivel nem tud megbírkózni.

Zola ​első regényfolyamát, a húszkötetes Rougon-Macquart ciklust egy tudományos hipotézise - az átöröklés és a környezeti hatás emberformáló szerepe - illusztrációjának szánta. A kilencvenes években született Három Város című regénytrilógiájának bölcsőjéhez már tudatosan is odaengedte a költészetet: "Most már bevallhatom, hogy ... szektás voltam, amidőn át akartam vinni az irodalom területére a tudós szigorú módszerét" - írja. A Három Város hőse a hitkereső ember, aki végül megtalálja az "embervallást". A Lourdes egy irgalmas szívű kétkedőről szól, azokról, akikben olthatatlan vágy él a hit bizonyossága után, és azokról, akik kihasználják őket.

A ​kötet Zola három városról írt ciklusának Párizs című regényét tartalmazza.

A ​regény egy külvárosi csapszékről, Colombe apó Patkányfogójáról kapta a címét. Ez a csapszék a regényben félelmetes jelképpé mélyül: mint valami iszonyú mocsár, elnyeli Coupeau-t, a szerencsétlenül járt bádogossegédet, elemészti iszákos munkatársait, sírjává lesz Gervaise-nek, a Párizsba szakadt, szánalomra méltó mosónőnek is. Gervaise - a regény főhőse - szívósan küzd a fojtogató sors ellen, de felőrlődik férje és szeretője között, akik irgalmatlanul gyötrik, s lelketlenül kihasználják.

Serge ​Mouret est le prêtre d’un village pauvre, quelque part sur les plateaux désolés et brûlés du Midi de la France. Barricadé dans sa petite église, muré dans les certitudes émerveillées de sa foi, assujetti avec ravissement au rituel de sa fonction et aux horaires maniaques que lui impose sa vieille servante, il vit plus en ermite qu’en prêtre. A la suite d’une maladie, suivie d’une amnésie, il découvre dans un grand parc, le Paradou, à la fois l’amour de la femme et la luxuriance du monde. Une seconde naissance, que suivra un nouvel exil loin du jardin d’Eden. Avec cette réécriture naturaliste de la Genèse, avec ce dialogue de l’ombre et du soleil, des forces de vie et des forces de mort, du végétal et du minéral, Zola écrit certainement l’un des livres les plus riches, stylistiquement et symboliquement, de sa série des Rougon-Macquart.

A ​pénz 1891-ben jelent meg a Rougon-Macquart ciklus köteteként, de szorosan kapcsolódik a ciklus 1872-es születésű második kötetéhez, A hajszához, szinte tovább meséli Aristide Rougon - vagyis most már Saccard - történetét. Ennek a pénzt istenként tisztelő, a spekulációból életelvet kovácsoló nagystílű, gátlástalan tőzsdelovagnak a figurája valóságos, történeti alakok ötvözete, azoké, akik a végnapjait élő második császárság tőzsdepalotájában rohamra vezetik millióikat, hatalmas részvényhadseregüket. Zola, a tömegjelenetek mestere, nagy erővel ábrázolja a profitra éhes üzérek, a gátlástalan börzelovagok, a minden hájjal megkent alkuszok siserahadát - és azokat is, akiket elnyelnek, legázolnak kegyetlenül a pénzhajszában: a hiszékeny kisemberek tömegét.

A ​Rougon-Macquart sorozat negyedik kötete ismét a családtörténet eredeti helyszínén, Plassans városában játszódik. A zavaros múltú, otromba, fekete, "hímszagú", de a nőktől undorodó, uralkodni vágyó pap, Faujas abbé, elhatározza, hogy a legitimista érzelmű kisvárost meghódítja III. Napóleon új rendszerének. Óvatos politikával és fondorlatos segítőtársakkal sikerül megtörnie még a királyhű klérus ellenállását is, és a város polgársága valóban behódol az új hatalomnak. A politikai karrierharcot átszövik az egyéni és családi sors jobbára baljós eseményei. A rajongó és idegbeteg Marthe Rougon halálosan beleszeret a primitív érzelmekre ható papba, de Faujas abbé csak az áldozatokat fogadja el a szerelmes asszonytól. Célját elérve eltaszítja magától a "tisztátalan" asszonyt, s tettével felidézi az összeomlást, amely végül őt magát is maga alá temeti... A mohó és ostoba, kisstílű vidéki polgárság s a korrupt hatalom szolgálatába szegődő mindenkori karrieristák nyomasztó körképe ez a regény. Zola kortársai és barátai, különösen Flaubert, Anatole France és Turgenyev igen nagyra tartották.

A ​Plassans, berceau provençal de sa famille, tandis que le Second Empire est tombé depuis deux ans, Pascal Rougon vit auprès de sa nièce Clotilde qu’il a élevée et qu’il adore. Ce sont moins ses patients qui l’occupent que ses recherches médicales, largement tournées vers l’hérédité, et l’histoire des Rougon-Macquart dont il a constitué l’arbre généalogique. Mais ces papiers, sa vieille mère voudrait les voir détruits pour qu’enfin disparaisse toute trace de la honteuse naissance de la famille, et Clotilde commence par prêter la main au complot. Récit de la chute de l’Empire et de la guerre, La Débâcle marquait la première fin du cycle des Rougon-Macquart. En1893, Le Docteur Pascal constitue la seconde, puisque ici se conclut l’histoire de la famille. Si ce dernier volume met en miroir ceux qui l’ont précédé, c’est aussi un roman scientifique où Zola exalte une médecine qui pourrait tout savoir afin de tout guérir, et un roman d’amour largement autobiographique que l’écrivain ne se résout pas à clore sur l’évocation de la mort : il choisit d’en appeler à la vie et d’ouvrir à l’avenir.

RÉSZLET ​A KÖNYVBŐL: Claude elhaladt a városház előtt, amelynek órája éppen hajnali kettőt ütött, midőn a zivatar kitört. Ily sokáig kóborolt a nagy vásárcsarnokban ez izzó júliusi éjszakán, mert művész létére szeretett elbarangolni és szerelmes volt az éjjeli Párisba. Hirtelen oly kövér és sűrű cseppekben kezdett esni, hogy futásnak eredt és eszeveszetten rohant a Quai de la Gréve hosszában. A Louis-Philippe-hídnál azonban megállott: elfulladása felbőszítette és oktalannak tartotta a víztől való félelmét. Sűrű sötétségben, a felhőszakadás zuhogásában, amely elhomályosította a gázlámpákat, lassan, kezeit lóbálva ment át a hídon. Egyébiránt már csak nehány lépést kellet megtennie. Midőn a Quai de Bourbonra, az Ile Saint-Louisba befordult, egy hatalmas villám a Szajna előtt, a keskeny út szélén sorakozó régi úri házak egyenes és lapos sorát világította meg. A visszfénytől kigyúltak a magas ablakok, amelyek nem voltak táblákkal ellátva; látni lehetett a régi homlokzatok szomorú előkelőségét, élesen felismerhető részleteikkel, egy kőerkéllyel, egy terrasz feljárójával, egy orom faragott füzérével. Itt volt a festő műterme, a régi Du Martoy-ház legtetején, a Rue de la Femme-sans-Tete sarkán. a folyópart, amely egy pillanatra láthatóvá vált, ismét sötétségbe merült és hatalmas mennydörgés rázkódtatta meg az álomba merült városrészt...

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Zolas ​Roman vom Aufstand der Grubenarbeiter in einem nordfranzösischen Kohlerevier ist ein Meisterwerk des literarischen Realismus und ein packendes Dokument sozialen Engagements. Die aufwendige Verfilmung des Romans durch Claude Berri (1993, mit Gerard Depardieu und Miou-Miou in den Hauptrollen) war einer der ganz großen Erfolge des französischen Kinos.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

"Az ​Une Page d'Amour meséjét így is el lehet mondani: egy özvegyasszony szerelmes egy családos emberbe, de ellenáll neki mindaddig, amíg meg nem tudja, hogy szerelmesét felesége meg akarja csalni. Ekkor névtelen levélben, minden magyarázat nélkül, arra kéri a férjet, hogy még aznap jelenjék meg meghatározott órában és helyen. Már tudniillik akkor és ott, ahol a feleség és ennek udvarlója találkozni fognak. [...] Ez a dramatikum Zolánál mellékes; azt lehetne mondani, hogy mint az a bizonyos névtelen levél, jóformán csak ürügy valami másra. A valami más, a lényeges: egy nagy, mindent elsöprő szenvedély keletkezésének, nagyra növekedésének, felviharzásának és összeomlásának művészi rajza. Amely rajz annál inkább megkapó, mert az, akit itt a szenvedély lenyűgöz, teljesen egészséges lény és csupa becsületesség."