Ajax-loader

Haich Erzsébet könyvei a rukkolán


Selvarajan Yesudian - Haich Erzsébet - Sport ​és jóga
Az ​indiai származású Selvarajan Yesudian e híres művében a tökéletes egészség megszerzésének és megőrzésének módszereit ismerteti, bizonyítva a hatha jóga testet-lelket egyaránt gyógyító erejét. Húszéves korában ,,belső indíttatásra\" hosszabb európai útra indult, melynek elsődleges céljaként a keleti kultúra és a nyugati életmód összekapcsolását jelölte meg. Ebben volt segítségére Haich Erzsébet, akivel sikerült úgy összeállítaniuk a gyakorlatokat, hogy ,,megfeleljenek azoknak a nyugatiaknak, akik céltalan és túlzott elfoglaltságuk mellett hajlandók egy kevés időt egészségüknek is szentelni\". Könyvükben megmagyarázzák a hatha jóga lényegét, illetve rámutatnak azokra a pontokra, melyekben eltér a többi jógától. Leszögezik, hogy ,,aki a hatha jóga szabályait megtartja, az sohasem lesz beteg és késő öregségéig vasegészségnek örvend\". A rendszeres hatha jógázók legyőzik félelmeiket, uralkodni tudnak testük felett, ezenkívül elsajátítják az egyik legfontosabbat: a helyes légzést. A légzőgyakorlatok és az ászánák (testtartások) fotókkal illusztrált, pontos leírása mellett ismerteti a kötet az egyes gyakorlatok végrehajtási módját és jótékony élettani, illetve gyógyító hatását. A huszonegy hétre bontott és táblázatos formában közreadott gyakorlatsorokat mindenki aszerint gyakorolhatja, hogy milyen eredményt akar vele elérni. Az európai ember élettempójához, szemléletéhez igazított jógakönyv minden, a természetes életmód iránt fogékony olvasónak ajánlott.

Haich Erzsébet - Hét ​nap - hét erő
A ​hét minden napjához speciális energiák, teremtő őserők kapcsolódnak. A hétfői naphoz a Nap-erő, a keddhez a Hold-erő, és így tovább. Az ember az adott napon érvényesülő rezgésekben él. E könyvben oly módon vannak összegyűjtve a bölcs gondolatok, hogy olvasásukkal képesek legyünk az adott nap rezgéseire ráhangolódni, szellemi jógagyakorlatokat végezni.

Selvarajan Yesudian - Haich Erzsébet - Mi ​a jóga?
A ​különböző jógarendszerek alapja a rádzsa-jóga, mely ugyanakkor a megkoronázása is minden jógának. A neve éppen ezért rádzsa, vagyis királyi jóga. A rádzsa-jóga útja befelé vezet, a szívünkhöz, önmagunkhoz, gyakorlása jórészt belső világunkban történik, és semmi külső megnyilvánulása nincs. Ezért bármikor és bárhol gyakorolhatjuk, bár természetesen a világ zajától elvonulva hamarabb sikerre vihető. A rádzsa-jóga végső célja az, hogy mindenki felfedje saját énjének titkait, és elérje testi és lelki fejlődésének a lehető legmagasabb fokát.

Haich Erzsébet - Szexuális ​erő és jóga
Haich ​Erzsébet könyvei révén - melyek valódi világsikerré váltak - a jóga és az emberi lélek kitűnő ismerőjének bizonyult. A Szexuális erő és jóga, a Sport és jóga folytatásaként olyan műnek tekinthető, amely minden felesleges szégyenérzet nélkül a szexuális erő lényegét ragadja meg. E szokatlan könyv ugyanakkor nemcsak a szexuális erő titokzatos mélységeit tárja fel, hanem ezen erő megszelídítésének a módját is. Dr. Helmut Speer, a híres ideggyógyász és pszichoterapeuta előszavában a jóga és a mélylélektan összefüggéseit mutatja be utalva a lehetőségekre is, melyek a jóga területén a pszichoanalízis számára is adottak. A(z) Szexuális erő és jóga (Könyv) szerzője Haich Erzsébet.

Haich Erzsébet - A ​jóga királyi útja
A ​hét különböző napjain más és más teremtő energia, vagyis tattva érvényesül, az indiaiak egész életüket ezen erők alapján rendezik el. E könyvecskéből megtudhatjuk, hogyan használhatjuk a tattvákat akár a jógagyakorlatok, akár a mindennapi élet során.

Selvarajan Yesudian - Haich Erzsébet - Sorsunk ​és a jóga
Ez ​a könyv Kelet ősi bölcsességének alapjaival ismerteti meg az olvasót. Karma, egyéniség, sors és cselekvés, jóga és öngyógyítás, a jógi élete - csupa olyan gondolat, amely segít, hogy ösztönösen cselekvőből öntudatos emberré váljunk.

Kollekciók