Ajax-loader

Hermann Hesse könyvei a rukkolán


"Minden ​ember élete kísérlet, hogy eljusson önmagához. Minden ember élete egy ösvény sejtése. Senki sem volt még teljesen és maradéktalanul önmaga, mégis mindenki igyekszik önmaga lenni: ki tapogatózva, ki ahogy éppen tud." Vajon bűn-e a bűn? Jó-e a jó? Tényleg van szabad akaratunk? Létezik Isten? Mi a valódi szeretet? Kérdések, melyek előbb-utóbb mindnyájan felteszünk. A Demian megjelenése óta a világirodalom egyik fontos műve.

"... ​Mindenesetre úgy tűnik, hogy a Steppenwolf az a könyvem, amelyet gyakrabban és alaposabban félreértettek, mint bámely másikat... Ezek az olvasók mintha teljesen átsiklanának azon, hogy a pusztai farkas és kétes élete fölött is létezik egy másik, magasabb, örök világ is; a "Traktátus" és a könyv minden olyan része, amely a szellemről, a művészetről és a "halhatatlanokról" szól, pozitív derűs, egy személy és idő fölötti hitvilágot állít szembe a pusztai farkas szenvedéseivel... Természetesen nem írhatom elő - és nem is kívánom előírni - az olvasónak, miként értse elbeszélésemet... De azért jobban szeretném, ha sokan észrevennék, hogy a pusztai farkas története egy betegséget és krízist mutat be ugyan, ez azonban nem a halálhoz, a pusztuláshoz, hanem ellenkezőleg a gyógyuláshoz vezet." Hermann Hesse

A ​kötet két írását Az üveggyöngyjáték (1943) című regény kapcsolja össze. A napkeleti utazás 1927 és 1929 között, mintegy a nagy regény "előmunkálataként" keletkezett, s Hesse magát a regényt is a "napkelet utazóinak" ajánlja. A Sváb életrajz 1934-ben született két változatban, és Az üveggyöngyjáték egyik tervezett életrajza volt, amelyet végül Hesse mégsem dolgozott ki teljesen, és nem vett fel a regénybe.

Nyugat-Európában ​sokan úgy tartják, hogy Hermann Hesse a huszadik század legnagyobb német írója. Sziddhárta című műve - melyet az első világháború után írt és Romain Rolland-nak ajánlott - ma is valódi bestseller az angolszász világban, de több millió példányban adták ki Japánban is, s ami a legérdekesebb: tizenkét különböző indiai nyelvjárásra fordították le. A keleti filozófiák örökösei tehát magukénak ismerték el az európai író "hindu regéjét", és szívükbe fogadták Sziddhártát, német fejlődésregények hőseinek hindu fivérét. Mert akárcsak amazok - például Wilhelm Meister vagy Hans Castorp -, az ifjú bráhmana is útra kel apja házából, hogy megismerje - nem a világot, hanem tulajdon életének értelmét. Az aszkétáktól éhezni, várni és gondolkodni tanul, s megismeri a nagy Buddhát, akit nem tanításáért csodál, hanem egyéniségének kisugárzásáért. A szerelem, a gazdagság, a játékszenvedély mind-mind állomásai az életútnak, mely csak az önzetlen szeretet és a fájdalmas lemondás megtapasztalása után ér el a végső bölcsességhez - ami egyúttal az igazi boldogság. Az örök folyó partján mosolyogva szemlélődő, vénséges vén Sziddhárta egy személyben testesíti meg mindazt az értéket, amivel a keleti bölcselet és a keresztény tanítás megajándékozta az emberiséget.

Az ​író önéletrajzi elemekben is bővelkedő regénye ez. "Sok nehézséget kellett legyőznöm", írta Hesse egy levelében, amikor a mű megjelent. "Számomra, legalábbis egyelőre, búcsút jelent ez a legnehezebb problémától, amely gyakorlatilag foglalkoztatott. Mert a boldogtalan házasság, amiről a regény szól, egyáltalában nem a rossz választáson múlott, hanem mélyebben, magán a "művészházasság" problémáján. Arról a kérdésről van itt szó, hogy egy művész vagy gondolkodó, olyan ember, aki intenzíven is akarja élni az életet, de a lehető legtárgyilagosabban szemlélni és ábrázolni is - képes-e egyáltalán a házasságra." Johann Veraguth, a regény festőművész hőse nem képes. A pályája elején járó nagy író válasza a föltett kérdésre szinte leverően negatív, Veraguth "elsétált az élet kertje mellett" s ami végül marad, az rettentő áldozatok árán is csak a magány ígérete "s a művészi önkifejezés hideg yönyöre". Ám ebben a néhol szélsőséges, néhol a mai olvasónak kissé romantikus történetében is jelen van az a nagy művész, aki életművében sokat és jelentőset - maradandót - mondott az emberi lélekről, lélekbúvár szenvedéllyel vizsgálta a mélyen érző ember etikusan elszánt küzdelmét a rideg, önző vagy szerencsétlenül idegennek bizonyuló valósággal, környezettel, társadalommal. Az író válaszát végül mégsem érzi negatívnak az olvasó, mert Johann Veraguth csakis önmagát megfosztva harcol egy elképzelt szabadságért, amely végül - "hideg gyönyör".

Einen Buddha zu schaffen, der den allgemein respektierten Buddha übertrifft, das ist eine ungeheuere Tat. "Siddharta" ist für mich eine wirksamere Medizin als das neue Testament. Henry Miller

Goldmund ​egész életén át a művészi ideált keresi. Ehhez azonban önmagára kell találnia; érzéki tapasztalatokon alapuló önismeret, a természet adományozta tehetség kibontakoztatása és kamatoztatása lehet csak legfőbb célja. Az önkeresés és önismeret útján sokáig segíti az ellentétes jellemű Narziss, az aszkéta paptanár, a szellem embere. A főhős fejlődése, útja önmagához és a művészi beteljesüléshez egy ellentétes, taszító-vonzó póluspár dinamikus erőterében zajlik.

Hermann ​Hesse 1919-ben, a magánéletében bekövetezett krízisek és az első világháború traumája után, új életet kezdve írja részben van Gogh-ihletettségű, expresszionista elbeszélését új lakhelyén, az egzotikus dél-svájci Montagnola egyik, kissé romos palazzójában. A Klingsor-elbeszélés alapérzése a szorongás és a rettegés. A főhős önpusztító élete pedig kétségbeesett küzdelem és versenyfutás az elmúlással, a halállal. Klingsor azért szorong és retteg, mert művészetével egy újfajta ábrázolást, a megélt és hiteles, expresszív képi lélekábrázolást kívánja megtalálni, melyben a formai újításon túl képes megfesteni az ellentéteket megszüntető, idő és tér korlátait szétfeszítő, örökkévaló pillanatot: a duálissá hasadt élet feloldását a visszanyert Egységben. És amíg ez nem sikerül, Klingsor szenved és elkeseredetten küzd. Amint „megvilágosodik”, és sikeresen megküzd az önarcképpel is, megnyugodhat, mert: „Hitte, hogy ebben a portréért megvívott küzdelemben nem csupán egyetlen ember sorsa és számadása forog kockán, hanem általános, elkerülhetetlen, alapvető emberi dolgokról van szó. Érezte, ezúttal hatalmas feladat, sors vár rá, s minden korábbi félelme és menekülése, minden mámora és botorkálása ettől a feladattól való félelem és menekülés volt. Megszűnt immár a félelem, a menekülés, nem volt más, csak szaladni előre, hadakozni, győzni és elpusztulni. Klingsor győzedelmeskedett és elpusztult, szenvedett, kacagott, foggal-körömmel küzdve haladt előre, gyilkolt és meghalt, szült és megszületett.” Jelen kötetünk Gunter Böhmer, Hesse fiatal festő barátja illusztrációival készült Hermann Hesse halálának ötvenedik évfordulója alkalmából a Cartaphilus Kiadó gondozásában. „Vajon menyi maradt még Klingsor tíz életéből? Három? Vagy kettő? Egynél mindenesetre még mindig több, több a derék és szokványos, átlagos polgáréletnél. Klingsor sokat tett, sokat látott, sok papírlapot és vásznat megfestett, sok szívet hangolt szerelemre és gyűlöletre, sok bosszúságot és frissítő szelet hozott a világba. Sok asszonyt szeretett, sok hagyományt és szentséget lerombolt, sok újítással megpróbálkozott. Sok teli kupát kiürített, sok napot és csillagos éjt lélegzett magába, sok vízben megmártózott. S most itt üldögél Itáliában, Indiában vagy Kínában, miközben a nyári szél bohókásan beletúr a gesztenyefák koronájába; a világ jó, tökéletes. Mindegy, hogy száz képet fest még vagy tízet, húsz nyarat él meg vagy egyet. Elfáradt, halálosan elfáradt. Úgyis minden meghal egy napon, s örömmel néz a pusztulás elé […] Csak az örök Anya nem hagy el.”

Lelkünk ​minden rezzenése, melyben érzi önmagát és életét: szeretet. Boldog tehát az, aki sok-sok szeretetre képes. A szeretet és a vágyakozás azonban nem ugyanaz. A szeretet bölccsé lett vágyakozás; a szeretet nem akar birtokolni – csak szeretni.” A Helikon Kiadó e kötettel folytatja a Nobel-díjas Hermann Hesse életbölcsességeit bemutató Hesse Füves könyvek-sorozatát, melynek első kötete a Karácsony címet viseli. Szeretetről, szerelemről, boldogságról, humorról és zenéről szóló lélekemelő gondolatok, regényrészletek, költemények sorakoznak e kis kötet lapjain, mely kiváló ajándék lehet minden, a szépet szerető és értékelő olvasó számára. Hermann Hesse (1877–1962) Nobel-díjas német költő és prózaíró, a XX. század világirodalmának egyik legismertebb alakja, a Grimm-testvérek után világszerte a legolvasottabb német szerző. Műveit több mint ötven nyelvre lefordították, és mintegy százötven millió példányban adták ki. Több írását megfilmesítették, színpadi adaptációt készítettek belőlük, és halála óta a német nyelvterületen kívül, ahol már életében is híresnek számított, a világ különböző tájain és országaiban újra és újra felfedezik, és szinte kultikus tisztelet övezi.

Hermann ​Hesse életművének betetőzése ez a szimbólumokban gazdag regény, amelyért a szerző 1946-ban Nobel-díjat kapott. Szoros szellemi rokonságban áll Joyce Ulyssesével, Musil A tulajdonságok nélküli emberével és Thomas Mann Doktor Faustusával. A történet egy képzeletbeli tudósállamban, téren és időn kívüli világban játszódik. A titokzatos, megfoghatatlan Üveggyöngyjáték a szellemi élet egyik lehetősége, absztrakt eszme, virtuóz bánásmód az emberiség teljes kultúrkincsével, játék e kincs minden tartalmával, a tökély keresésének jelképes formája, egyfajta kifinomult alkímia, közeledés az önmagában egységes szellemhez, tehát Istenhez. Ugyanakkor ez a művészi és tudományos csúcsteljesítmény öncélú, s a valóságos élettől elszakított szellem pusztulásra ítéltetett. Az utópiának ható történet soha el nem évülő kérdésekre keresi a választ., többek között arra , hogy az emberi szellemnek és az európai kultúrának mi a sorsa.

"Az ​emberi kultúra szempontjából a legalapvetőbb igazság a világ eme felosztása világosra és sötétre, jóra és rosszra, megengedettre és tiltottra. Miskin számára viszont elemibb igazság az a mágikus élmény, hogy a létező ellentétes pólusok egyenrangúsága alapján minden tétel megfordítható. A félkegyelmű, ha következetesen végiggondoljuk, bevezeti a tudatalatti anyajogát, s ezzel felfüggeszti a kultúrát. Nem töri össze a törvénytáblákat, csupán megfordítja őket, s megmutatja, hogy hátoldalukra s ellentétüket írták."

"Három ​életnagyságú figurát festett: két egymástól idegen, önmagába mélyedt embert, egy férfit és egy nőt, s közöttük egy csöndes örömmel játszogató gyermeket, kinek fogalma sincs a fölötte tornyosuló felhőkről. A személyes utalás világos volt, a férfi mégsem hasonlított a festőre, a nő sem a feleségére. De a gyermek Pierre volt, néhány évvel fiatalabb korában. A kisfiút legjobb képeire jellemző bájos és nemes vonásokkal festette meg. Két oldalán merev szimmetriában elhelyezve ült a két alak , a magányosság szenvedő megtestesítői: a férfi súlyos töprengőn, arcát kezébe temetve, a nő fájdalmas, de üres érzéketlenségbe veszve."

„A ​tanulékony tudóst mindenfelől hamisság és csalás vette körül: a városokat szénfüst szennyezte és pénzéhség korrumpálta, a vidék elnéptelenedett, a parasztság kihalófélben, az élet minden eredeti rezzenését pusztulás fenyegette. Azok a dolgok, melyeket még napokkal korábban is közönyösen, sőt élvezettel szemlélt, most leleplezték benső rothadásukat. Berthold úgy érezte, ő maga is vétkes mindebben, és köteles együttműködni az új erkölcs és kultúra megteremtésében.”

"Ha ​most utólag végigpillantok az életemen, nem látom különösebben boldognak. Boldogtalannak azonban még kevésbé nevezhetem, tévedéseim ellenére sem. Végül is bolondság boldogságot és boldogtalanságot keresni benne, mert azt hiszem, életem legboldogtalanabb napjait nem adnám oda a derűsekért. Ha az emberi életnek az az értelme, hogy elfogadjuk az elkerülhetetlent, jóllakjunk jóval és rosszal egyaránt, és külső életünk mellett meghódítsunk egy belső, egy valódibb, nem a véletlenek által irányított sorsot is, akkor az én életem nem volt sem szegényes, sem rossz. Bár a sors áthaladt fölöttem, mint mindenki fölött, s nem kerülhettem el, amit az istenek kiróttak rám, belső életem mégis az én művem volt, édessége és keserűsége is csak az enyém, egyedül vállalom érte a felelősséget." Hermann Hesse

"Egy ​neves, öreg, hűséges német és végtelenül dühös, müncheni zeneszerző nemrégiben egy Amerikába küldött levelében mindkettőnket, Hessét és engem is, "nyomorultaknak" nevezett, akik nem akarják tudomásul venni, hogy mi, németek, a népek között legmagasabban álló és legnemesebb nép vagyunk, "kanárimadarak a verebek között". Ez a kép sajátosan elhibázott és ostoba, nem is szólva a benne kifejeződő tudatlanságról és javíthatatlan önhittségről."

A ​Peter Camenzind hirtelen ismert és ünnepelt íróvá avatja Hessét, eleinte csak Németországban, majd hamarosan az ország határain kívül is. Talán ebben a regényben talál magára először az ifjú író, és indul el azon a költői úton, amely átíveli és rögzíti a XX. század jelentős történelmi eseményeit: pusztulásokat és újrakezdéseket.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

A ​fürdővendég Hessének Zürich melletti Badenben eltöltött gyógyüdülését örökíti meg, ám nem egyszerű útibeszámolóról van szó, hanem elsősorban egy isiászban szenvedő fürdővendég humorral és öniróniával ábrázolt lélekrajzáról, melyet részben Jean Paul fürdőtörténete, a Doktor Katzenberger fürdőútja ihletett, s melybe a szerző becsempészte írói ars poeticáját és hitét, mely szerint a betegségben szenvedő, kétségek közt hánykódó íróember számára is létezhet remény a gyógyulásra és az üdvösségre. A nürnbergi utazás 1925-ben keletkezett, és 1927-ben jelent meg, ugyancsak az S. Fischer kiadónál. Ez az írás egy előadóest-sorozat történetét eleveníti fel, és szintén lélekelemzésre épül. A délszaki svájci magányban élő író igent mond egy későbbre tervezett, nürnbergi meghívásra, és közben azon tűnődik, voltaképpen miért is vállalta a felkérést. A gyermekkori élményekig visszanyúló, szövevényes motivációs háló kibogozása során kiderül, hogy nem egyenes vonalú, ok-okozati elvek vezérelték döntése kialakítása során, hanem egykori olvasmányok és személyes élmények indították el benne azt a folyamatot, melynek végeredményképpen elfogad egy olyan "hétköznapi" meghívást, amely kizökkenti megszokott alkotói üteméből, mitöbb, több hetes, élménydús utazássá dagaszt egy olyan rutinszerű utat, melyen mások néhány nap alatt túlteszik magukat.

"Néha ​az az érzésem támad, hogy történik velem valami. Erre az esetre, kérem jegyezze fel, hogy a következő könyveimnek föltétlenül meg kell jelenniük: egy három novellát tartalmazó könyvnek, ami a legújabb, legforradalmibb munkáimat tartalmazza. Tartalma: Gyermeklélek, ami pillanatnyilag a Deutsche Rundschaunál van. Másodszor a Klein és Wagner címűnovella és egy kis fantasztikus költemény, a Klingsor utolsó nyara. E három novellából álló könyv lesz a legfontosabb munkám, ez és a Demian." Hermann Hesse

Nappal ​találták meg, és hazavitték. Rémült apja kénytelen volt félretenni a botot, s felgyülemlett haragját hirtelen kifújni. Nem sírt ugyan, sőt alig lehetett észrevenni rajta valamit, de a következő éjszakán is ébren maradt, és az ajtó résén át időnként átnézett elcsendesült, tiszta ágyra fektetett fiához. A gyerek finom homloka, sápadt, okos arca még mindig egy különleges teremtésről árulkodott, akinek született joga, hogy a többiekétől eltérő sors jusson osztályrészéül. Homlokán és kezein a bőr kékespirosra horzsolódott, csinos vonásai kisimultak, szeme fölé csukódott fehér szemhéja, kissé elnyílt szája pedig elégedettnek, szinte derűsnek látszott...

A ​kötet a harmincas éveiben járó Hesse három novelláját és két töredékét tartalmazza Knulpról, a régivágású csavargóról. A műben már feltűnnek a késõbbi nagy Hesse-művek tipikus jegyei is: a filozofikus gondolatok, a misztikum, a transzcendencia, a szépség és a melankólia. Hesse "kívülálló"-jának e korai változata 1907 és 1913 között keletkezett.

"Az ​országúton találkozol egy emberrel, tehenet hajt vagy kecskét, vagy kordét tol, vagy batyut cipel, és egy kutya követi farkcsóválva. Látod, amint közeledik, istenhozzádot mondasz neki, visszaköszön; ám alig halad el melletted, alig fordulsz hátra és nézel utána, elhalványul az alakja, és nyomtalanul belevész a szürkeségbe. Ugyanígy van ez a házakkal, a kertkerítésekkel, a fákkal és a szőlőhegyek sövénykerítésével is. Azt hinnéd, úgy ismered a vidéket, mint a tenyeredet, ám ilyenkor furcsamód elámulsz, milyen messze is van az a kőfal az utcától, milyen magas is az a fa, és milyen alacsony az a kis ház..."

Hesse ​kötetünkben közölt elbeszéléseinek közös vonása, hogy hősei magányos, a társadalmon kívül élő, meg nem értett, "idegen", öntörvényű és érzékeny emberek: akár a felnőttek világába lépő, az élet küszöbén álló kamaszról, akár egy megöregedett, magányt kereső férfiról, akár egy hontalan koldusról vagy a háborúról tudomást nem vevő, filozofikus hajlamú emberről szól is a történet. A magány egyik oka a világ, az egyre modernebb és egyre uniformizáltabb, egyre embertelenebb és arctalanabb, gépies világ, melytől az öntörvényű hős ugyanúgy idegenkedik, mint ahogyan tőle a világ.

"- ​Kedves madár, mondd meg nékem, merre találom a boldogságot? - A boldogságot - felelte a szépséges madár, és közben aranycsőrével kacagott -, a boldogságot, barátom mindenütt megtalálod, hegyen-völgyön, virágok közt, kristályok közt. Ezekkel a szavakkal a vidám madár megrázta a tollát, előrebiggyesztette a nyakát, megbillentette a farkát, kacsintott, még egyszer felnevetett, aztán mintha megdermedt volna, úgy ült a fűben, és láss csodát: a madár egyszerre csak tarka virággá változott, tolla levél, karma gyökér." Hermann Hesse

A ​pusztai farkas és Az üveggyöngyjáték között írta Hesse ezt az elbeszélését, amelynek a tárgya ezúttal is az önmegismerés: az utazás a benső én, az egyéniség legmagasabb rendű állapota felé. A történet realitás és álomvilág mezsgyéjén egyensúlyoz, írója történelmi tények, földrajzi helyek, ismert személyek említésével köti saját korához, ugyanakkor a beavatottak titkos szövetségéről beszél, amelyhez magán és az említett művészeken, gondolkodókon kívül régi korokban élt rokon szellemek is hozzátartoznak. Az egész földet behálózó titkos szövetség tagjai nem sokkal a nagy háború után elhatározzák, hogy zarándokútra indulnak a mesés keletre. A résztvevőknek különféle célok lebegnek a szemük előtt - kinek a "tao" nevű kincs fellelése, kinek a varázshatalmú kígyó megkeresése -, maga a szerző Fatime hercegnő szerelmét akarja elnyerni. A menetben nemcsak alkotók, hanem műveikből kilépett szereplők is részt vesznek, kik az előbbiek rovására válnak egyre színesebbé. A kezdeti lelkesedés és önfeledt ünnepségsorozat után megérkeznek a morbiói völgybe, s itt vesz döntő fordulatot a sorsuk... Hesse így ír egy levélben művéről: "Magát a szimbolikát nem kell, hogy az olvasó »világosan« értse, semmi szüksége felvilágosításra, a megértésnek erre a formájára. Elég, ha készségesen befogadja a mélyebb értelmet hordozó képeket s velük együtt magába issza az életről szóló példázatokat - azok majd észrevétlenül munkálni kezdenek benne."

"Der ​Roman hat mir viel zu schaffen gemacht", schrieb Hesse an seinen Vater, als 1914 "Roßhalde" erschien. "Er ist für mich ein, wenigstens einstweiliger, Abschied von dem schwersten Problem, das mich praktisch beschäftigt hat. Denn die unglückliche Ehe, von der das Buch handelt, beruht gar nicht auf einer falschen Wahl, sondern tiefer auf dem Problem der "Künstlerehe" überhaupt, auf der Frage, ob überhaupt ein Künstler oder Denker, ein Mann der das Leben nicht nur instinktiv leben, sondern vor allem möglichst objektiv betrachten und darstellen will - ob so einer überhaupt zur Ehe fähig sei."

Der ​Steppenwolf ist dasjenige Buch Hermann Hesses, das die internationale Renaissance seines Autors ausgelöst hat. Schon 1927 schrieb Kurt Pinthus: "Ich lese den Steppenwolf, dies unbarmherzigst und seelenzerwühlendste aller Bekenntnisbücher, düsterer und wilder als Rousseaus Confessions, die grausamste Geburtsfeier, die je ein Dichter selbst zelebrierte." "Es handelt sich um einen Anarchisten, der voll rasender Wut auf dieses falsch dastehende Dasein Warenhäuser und Kathedralen zerschlagen und der bürgerlichen Weltordung das Gesicht ins Genick drehen möchte. Es handelt sich um einen Revolutionär des Ichs... Der Steppenwolf ist eine Dichtung des gegenbürgerlichen Mutes."

Der ​Schritt vom Ich zum Du, die Liebe als Antrieb innerer Entwicklung sind Leitmotive der Beiträge dieses Themenbandes.

Siddhartha«, ​die weltberühmte Legende von der Selbstbefreiung eines jungen Menschen aus familiärer und gesellschaftlicher Fremdbestimmung zu einem selbständigen Leben, zeigt, daß Erkenntnis nicht durch Lehren zu vermitteln ist, sondern nur durch eigene Erfahrung erworben werden kann.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

In ​the novel, Siddhartha, a young man, leaves his family for a contemplative life, then, restless, discards it for one of the flesh. He conceives a son, but bored and sickened by lust and greed, moves on again. Near despair, Siddhartha comes to a river where he hears a unique sound. This sound signals the true beginning of his life - the beginning of suffering, rejection, peace and finally, wisdom.

Hesse's ​novel of two medival men, one quietly content with his religion and monastic life, the other in fervent search of more wordly salvation. This conlict between flesh and spirit, between emotional and contemplative man, was a life study for Hesse. It is a theme that transcendens all time.

Wie ​alle Hauptwerke Hermann Hesses hat auch der Demian, den der damals 40jährige Autor mitten im Ersten Weltkrieg schrieb, eine ebenso ungewöhnliche wie spannende Entstehungs- und Wirkungsgeschichte. Daß dieses im Herbst 1917 vollendete Buch erst im Juni 1919, ein halbes Jahr nach Kriegsende, veröffentlicht wurde, lag an der Unbekanntheit des Verfassers. Denn Hesse hatte das Manuskript dem Verlag als das Erstlingswerk eines kranken jungen Dichters empfohlen, des zeitkritischen Poeten Emil Sinclair, der bisher nur in Zeitungen und Zeitschriften durch pazifistische Mahnrufe und Erzählungen aufgefallen war (die gleichfalls von Hesse stammten). Doch trotz des Inkognitos erlebte das Buch eine geradezu stürmische Aufnahme und wurde noch im Erscheinungsjahr mit dem Fontane-Preis für das beste Erstlingswerk eines Nachwuchsautors ausgezeichnet. Thomas Mann verglich die elektrisierende Wirkung des Buches mit der von Goethes Werther, da es"mit unheimlicher Genauigkeit den Nerv der Zeit traf und eine ganze Jugend, die wähnte aus ihrer Mitte sei ihr ein Künder ihres tiefsten Lebens entstanden, zu dankbarem Entzücken hinriß". Bis zur Entdeckung des Pseudonyms im Mai 1920 erschienen drei Auflagen, denen dann unter Hesses eigenem Namen zu seinen Lebzeiten noch 93 weitere folgten. Bis heute hat der Demian eine deutsche Gesamtauflage von über zwei Millionen Exemplaren erreicht und wurde in mehr als fünfzig Sprachen übersetzt. Unsere Ausgabe enthält ein ausführliches und informatives Nachwort von Volker Michels.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Kollekciók