Ajax-loader

Fekete István könyvei a rukkolán


Fekete ​István röviddel a halála előtt fejezte be megindító önéletrajzi regényét, amely Somogy megyében eltöltött gyermek- és ifjúkorát eleveníti fel. Az egymást követő, hol derűs, hol borongós emlékek segítségével a szerző elvezeti az olvasót különös hangulatokkal teli írói világába, beavat megérzéseibe, legbensőbb titkaiba. A regény egyúttal fénykép mindazokról, akik a gyermek Fekete István személyiségét, világképét formálták.

Fekete ​István regényének hőse Bogáncs, a filmről is ismert, hányatott életű juhászkutya. Bogáncs szülőhazája a puszta, az öreg Galamb Máté számadó birodalma, ahol a kis puli nagy becsületet szerez magának mint a falka terelője. Egy napon azonban nyoma vész.... Kalandos útja előbb egy cirkusz porondjára vezet: terelőkutyából rövidesen "csodakutya" lesz. De a dicsőség nem tart örökké, a kiskutyát ellopják, s egyre messzebb kerül a falkától, az otthontól, míg végre vándorútja visszakanyarodik a szülőföldhöz, s Bogáncs újra meghallja a kolomp hívó szavát. Megszökik ideiglenes tulajdonosától, hogy visszatérhessen egyetlen igazi, ősi gazdájához: az öreg juhászhoz.

Egy ​vakáció története elvenedik meg a regény lapjain, mégpedig egy olyan vakációé, amilyenről minden fiú álmodik. Két pesti diák -Tutajos és Bütyök - a Kis-Balaton sás- és nádrengetegében tölti a szünidőt, Matula Gergelyt, az öreg pákászt bízzák meg a fiúk nevelésével. Gergő bácsi, aki úgy ismeri a nádak, sások, tocsogók és tavak vadregényes vidékét, mint a tenyerét, szárnya alá veszi a városi gyerekeket, és kijáratja velük a természet és valóság nehéz, de sok örömet, igaz élményt tartogató nyári iskoláját. Halászat, vadászat, egy kis híján tragikus kimenetelű nyári vihar, a török időkbeli Tüskevár felfedezése, egy leheletfinoman bontakozó gyerekszerelem - csak úgy rohannak a napok. Mire a vakáció véget ér, a két fiút szinte kicserélték, búcsújuk a berektől fájó, de nem végleges: a téli szünidőben visszajönnek. A két fiú története az író Téli berek című regényében folytatódik.

Fekete ​István Tüskevárának olvasói bizonyára emlékeznek még Tutajos és Bütyök - becsületes nevükön Ladó Gyula Lajos és Pondoray Béla hetedik osztályos tanulók - vakációjának történetére. István bácsi, az állami gazdaság agronómusa szeretné szívóssá edzeni elkényeztetett unokaöccsét, ezért Matula Gergelyt bízza meg a fiúk nevelésével. A berekbeli élet lefarag minden nagyzolást és nyegleséget a két pesti kamaszról, és Tutajos, elbúcsúzva a nyártól, Matula véleménye szerint is "felsőbb osztályba léphet". Ez a felsőbb osztály a "téli berek", amely teljes szépségében tárul fel Matula két védence előtt. A szabadjára engedett fiúk önként vállalt fegyelemmel kerülik ki a vadász-halász élet buktatóit, s mire véget ér a vakáció, Matula két egész ember, két komoly fiatal férfi kezét szorítja meg búcsúzóul.

Csí ​és Vit a fecskepár, akik Délre készülnek az ősz beköszöntével. Vit azonban megsérül így itthjon kell maradnia. Amíg a hideg télben fagyoskodik eljár egy beteg asszonyhoz, akinek egy kis örömöt csempész a napjaiba a kis fecske megjelenése tél derekán.

A ​folyó fölött emelkedő magaspart barlangjaiban emberemlékezet óta baglyok élnek. Az egymást váltó nemzedékek mindig ide hordják zsákmányukat, itt költik ki és nevelik fel fiókáikat, engedelmeskedve a bagolyélet sok évezredes törvényeinek. De sorsuk összefonódott az e tájon élő emberek sorsával is, a tatárjárás, a török hódoltság, a szabadságharc néhány jelenete ott tükröződött nagyra nyitott, figyelő szemükben. Ebben a folyóparti barlangban született Hú is, itt táplálták szülei, de mielőtt kirepülhetett volna, megjelent a barlangban az ember, és magával vitte Hút és két testvérét. Ezzel kezdődik a történet, melynek során Hú sok különös tapasztalatot szerez az emberek világában, míg végül a második világháború kitörésekor visszanyeri szabadságát.

Fekete ​István Jókai Mór mellett minden idők legolvasottabb magyar írója. Ennek egyik fő oka, hogy műveiben utánozhatatlan megjelenítő erővel ábrázolja a természetet, s életre kelti a mindnyájunk lelkében elrejtve élő vágyat, amikor a természet közelségében élő embert tekinti értékesnek és tisztának. A kötet több mint hetven novelláját gyűjti csokorba, amelyek az évszakok változását követve egy egész esztendő színeit, fényeit; az elmúlás és az újjászületés csodáját varázsolják elénk.

KELE Megsebesül ​egy gólya, nem tarthat a többiekkel Afrikába. Hogyan veszi gondjába az ember, hogyan szokik össze a háziállatokkal, hogyan vészeli át a telet, milyen ösztönöket ráz fel benne a tavasz és a nyár - ezt mondja el vonzóan és költőien Fekete István, a természeti világ és falusi élet avatott ismerője. Nemcsak a vadon élő és ősidők óta emberhez szelídült állatok találkozásáról van szó azonban. Nemcsak a házőrző kutya, a csacsi és a ló meg tehén tárgyalja meg életének apró-cseprő gondját és baját Kelével, a sérült szárnyú és következésképpen túlzottan érzékeny, szilajul gyanakvó gólyával. Itt az ember is a természet egészének szerves részeként él falusi környezetében. VUK A rókavárban szuszog nyolc rókakölyök. Kag és Iny, az apa- és anyaróka gyönyörködve nézik őket. Ott van közöttük Vuk is, ő a legéletrevalóbb, az öregapja vére van benne, aki a maga idején az első volt a rókanemzetségben. A kölykök lassan növekednek, de váratlanul szörnyű dolog történik: az ember legveszedelmesebb fajtája, a villámló fegyverrel járó vadász rátalál a rókavárra, s ez az egész család pusztulását jelenti. Csak Vuk marad életben, csodával határos módon, meg egyik húgocskája - de az rabságba kerül. Sok kemény harcot kell vívnia, sok mindent kell megtanulnia, míg végül híres vadász, a rókanemzetség dísze válik belőle.

Oglu ​aga, a koppányi vár ura párviadalban megöli Babocsai Gáspárt. László, a megölt magyar vitéz fia viadalra hívja ki Oglut. A halálra sebzett török tiszt utolsó perceiben békejobbot nyújt ellenfelének, és arra kéri, hogy leányát, Zsuzsát, akit magyar felesége szült, vegye gondozásba. Így kezdődik a romantikus elemekkel átszőtt történet, amely hitelesen mutatja be a fiatal olvasóknak a dunántúli végvári harcok hétköznapjait.

A ​rókalyuk folyosója tágabb lett, és a pitvaron túl, mint egy teknő, öblösödött a kamra, ahol halkan szuszogott a rókakölyök. A szőrös gomolyag mozogni kezdett, orra kutatva emelkedett a levegőbe… "Vuk lesz a neve, mint öregapjának, ki első volt a nemzetségben. Vuk, ami annyit jelent, hogy minden rókának félre kell állni az útból, ha vadászatra indul." Az író igen népszerű állatmeséje a kisróka felnőtté válásáról szól; a rögös utat bejárva Vuk a Simabőrű Ember méltó ellenfele lesz. A történetet, amelyet rajzfilmként szinte mindenki ismer, ezúttal az írói életművet megjelentető sorozat köteteként adjuk közre.

Fekete ​István összes vadászati témájú elbeszéléseinek két kötetre tervezett gyűjteményéből az elsőt nyújtjuk most át az olvasónak. A második kötetet, Vadászatok erdőn-mezőn címmel, a jövő évben szeretnénk megjelentetni. A két kötet természetszerűen szorosan egybetartozik. Ebben az elsőben főként azok az írások kaptak helyet, amelyek az író ifjúkori emlékeit idézik fel, a szelíd iróniával átszőtt Matula-történetek, a nagyotmondó, kétbalkezes Pacolai eseteit megjelenítő elbeszélések, Fekete István erdélyi vadászatainak bemutatása, a bravúros szalonkázások, a nagy nyúlvadászatok s az oly sok érdekességgel szolgáló „uhuzások” hosszabb-rövidebb leírásai. A most nyomdai megmunkálásra váró második kötet tartalmazza majd, többek között, azokat az elbeszéléseket, amelyek témáját a hazai „nagyvadak”, a szarvas, az őz, a vaddisznó vadászata szolgáltatta, továbbá az író egyik legjobban megfigyelt, legkedvesebb vadjáról, a rókáról szóló történetek. Fekete István vadászati témájú elbeszélései, novellái, tárcái az író különböző köteteiben elszórtan már megjelentek, de most első ízben kerül sor arra, hogy a teljesség igényével valamennyit egybegyűjtve mutassuk be az olvasónak. Véber Károly

Ezzel ​a könyvvel Fekete István összes vadászati tárgyú elbeszélésének második kötetét nyújtjuk át az olvasónak. Többek között azok az elbeszélések kaptak benne helyet, amelyek témáját a hazai "nagyvadak", a szarvas, az őz, a vaddisznó vadászata szolgáltatta, továbbá az író egyik legjobban megfigyelt, legkedvesebb vadjáról, a rókáról szóló történetek. A múlt évben megjelent első kötet, Erdei utakon címmel elsősorban azokat az írásokat tartalmazza, amelyek az író ifjúkori emlékeit idézik fel. Ugyancsak ebbe az első kötetbe soroltuk a szelíd iróniával átszőtt Matula-történeteket, a nagyotmondó, kétbalkezes Pacolai eseteit megörökítő elbeszéléseket, az író erdélyi vadászatairól szóló beszámolókat, valamint a régi, bravúros szalonkázásokat, a nagy nyúlvadászatokat, s az oly sok érdekességgel szolgáló uhuzásokat felidéző leírásokat.

Mélyen ​az erdőben húzódik meg a badányi vízimalom, amelyben két gyermek él a múlt század közepén, Panni, a molnár kislánya és Matyi, a szolgálatba szegődött árva molnárinas. Ahogy nőnek, szenvedélyes szerelem támad a két fiatal között, amely keresztezi a család házassági terveit. Hogyan küzdenek meg a fiatalok a boldogságukért: a gyilkosság gyanújával börtönbe csukott fiú, s az új erdészsegéddel tervezett házasság ellen tiltakozó lány. A természet fenséges panorámája környezi a fiatalok romantikus szerelmét, amelyet a tőle megszokott finom lírával rajzol meg az író.

Lutra, ​a pompás vidralegény, elhagyja vízalatti otthonát, kalandos vándorútra indul s bekerül az emberi környezetbe. A magányos vidra találkozása a civilizált világgal, Fekete István egyik legnagyobb írói remeklése. Megismerjük a kötetből Lutra eredeti környezetét is, a folyók, tavak, nádasok állatvilágát. Az író népszerű állatregénye hosszabb idő után kerül ismét az olvasók kezébe.

Kevés ​olyan magyar író van, aki műveivel nemzedéki határokat átlépve otthonra talált mind a gyermekek, mind a felnőttek könyvespolcán és lelkében. Fekete István közéjük tartozik. Az olvasók töretlen érdeklődését jelzi, hogy művei manapság is az eladási listák élén állnak. A jelek szerint írói hagyatéka még nem zárult le; sorra kerülnek elő olyan írásai, melyek egyáltalán nem, vagy csak újságokban, folyóiratokban jelentek meg. Az Emberpor is ilyen válogatás: a kötetben szereplő elbeszélések többsége most jut el először (1944) a szélesebb olvasóközönséghez. A természet csodái elevenednek meg bennük, gyermekkorunk romlatlan világa, amikor az íróval együtt még mi is válaszoltunk az állatok szavára, értettük a pásztorfurulya hangját, s elbűvölve hallgattuk az öreg diófa suttogó meséit.

Megsebesül ​egy gólya, nem tarthat a többiekkel Afrikába. Hogyan veszi gondjába az ember, hogyan szokik össze a háziállatokkal, hogyan vészeli át a telet, milyen ösztönöket ráz fel benne a tavasz és a nyár - ezt mondja el vonzóan és költőien Fekete István, a természeti világ és falusi élet avatott ismerője. Nemcsak a vadon élő és ősidők óta emberhez szelídült állatok találkozásáról van szó azonban. Nemcsak a házörző kutya, a csacsi és a ló meg a tehén tárgyalja meg életének apró-cseprő gondját és baját Kelével, a sérült szárnyú és következésképpen túlzottan érzékeny, szilajul gyanakvó gólyával. Itt az ember is a természet egészének szerves részeként él falusi környezetében. Az ötödik kiadásban megjelenő könyvet Csergezán Pál illusztrációi díszítik.

Ezek ​az írások nemcsak az erdőjáró Fekete Istvánt mutatják be, hanem azt is, aki a városban is nyitott szemmel figyelte a természetet, foglalkozott a vadászat, a vadgazdálkodás és a magyar vadászati kultúra - mindmáig jószerivel feltáratlan - kérdéseivel. Páratlan természettudományos ismeretanyag ötvöződik itt magas fokú írói tehetséggel. A kötet egyes vadászkalandjai vagy természetleírásai egymástól alig eltérő változatban szerepelnek az író más regényeiben, elbeszélésgyűjteményeiben is. A szerző élményanyaga azonban óriásai, szókincse, tündéri mesélőkedve kiapadhatatlan. Képes rá, hogy mindig más szemszögből, más eszmei célzattal ábrázoljon egészen hasonló természetképeket, vadászjeleneteket.

Valóban ​tíz szál gyertya történetéről beszél ez a könyv. Az elsőt akkor gyújtják meg, amikor a novellafüzér egyik szereplőjét keresztelik, az utolsót akkor, amikor ez az ember éltes korában meghal. És minden egyes elbeszélésben meggyullad egy-egy szál gyertya. A gyűjtemény egységét természetesen nemcsak ez biztosítja, hanem főként az, hogy jelentős írói egyéniség szól a magyarság életének akkori sokféle arculatáról. Parasztfiatalok, öregek, vidéki vasutasok, vasúti igazgatók, kisvárosi vénasszonykák, eladó lányok, anyás kedélyű özvegyasszonyok, élhetetlen, de goromba pesti "naccságák" megkapóan természetes összevisszaságban keverednek a mű lapjain. Az új kiadást új rajzok díszítik.

Messze, ​Egyiptom földjén, a Nílus hullámai ringatta nádasok fölött megsebesült egy fecskeasszonyka. Nem követheti férjét Magyarországig, kitelel valamelyik nagyvárosban a folyó mentén, ott új férjre tesz szert, s azzal alapít családot. Hú , a bagoly, a kártevő pockok veszedelme, kerek bölcs szemével emberi sorsokat követ a faluban, akárcsak Kele, a párjavesztett gólya, amely régi otthonán, a falusi kéményen új életbe kezd egy másik özvegyen maradt madárral. Miután megszületett a falubeli parasztcsalád kisgyereke, Keléék is kiköltik, fölnevelik fiókáikat, majd megint vándorútra kelnek. A frontról hadirokkantként hazatérő katona nem akar lemondani az életről, szerencséje is van, jó kutya szegődik hozzá, talál egy sebesült, elbitangolt lovat is. A földosztáskor kitűnő földet juttat magának, és noha egyedül maradt, mert édesanyjának csak a sírját látja viszont, keményen dolgozik, nagyszerű kertészetet teremt, teljes értékű emberként indul az életbe.

Az ​író regényében a természettel szoros közösségben élő madár s egy rabságba került mátyasmadár sorsát írja meg, a tőle megszokott líraisággal, a természet rejtett titkainak felfedésével. A háttérben egy dunántúli falu élete rejlik, amelyet megzavar, hogy szerelmi és családi drámáit világgá kiáltja az emberi beszédet eltanult madár. A sokáig hozzáférhetetlen regény 1945 óta most jelenik meg először, az író életművének tervezett teljes kiadása első köteteként.

Az ​Őszi vásár, az író, Fekete István által összeállított novelláskötet. A könyv Gölle című nagyobbik fele a gyermekkort idézi, egy apró konfliktusaival együtt is boldog gyermekvilágot, a történetek első személyben mesélő gyermekhőse tökéletes zavartalanságban él együtt a természettel. Az Erdő-mező című második rész novelláiban a természet elevenedik meg, a fák, füvek és állatok világa.

1937 ​óta, mikor első nagyobb műve, A koppányi aga testamentuma megjelent, Fekete István az ifjúság legnépszerűbb írói közé tartozott mindig. Állatokról szóló történetei, a Csí, a Kele, a Lutra, a Bogáncs és a többiek szinte minden magyar korosztály számára ismertté tették nevét, még azokban az 50-es években is, amikor háttérbe szorították. Magasles című könyvét azonban senki sem olvashatta. Ez ugyanis befejezetlen maradt. A kéziratot az íróhoz igen közel álló író-tudós-tanár, Nagy Domokos Imre folytatta és fejezte be, úgy beleélve magát bérmaapja stílusába, hogy az olvasó észre sem veszi a "váltást". A könyveivel és vadászírói munkásságával önállóan is hírnevet szerzett Nagy Domokos Imre méltó lezárást adott ebben a sajátos könyvben Fekete István gazdag, a természet szeretetével és bölcs emberismerettel átszőtt életművének.

Részlet ​Sinkó Ferenc utószavából: "Varázslatos az Ő világa. A szegénység és a szépség betlehemi csillaga ragyogja be útjait, tájékait, a nádtetős házak fehér falait, még a kamrákat és az istállókat is. Az angyalok éneke hol hallhatóbban, hol halkabban, de szüntelenül szól visszhang és kíséret gyanánt a természet minden hangja, nesze, s minden emberi szó mögött."

A ​kötet alaptémája változatlanul Fekete István életének fő témája: a természet, az erdő, a mező, az állatok, amelyeket még a vadásztörténetekben is elsősorban a szemlélődő ember mutat be. A természeti képek mellett gyermekkori visszaemlékezések is szerepelnek a válogatásban. Külön érdekessége a kötetnek hogy mindegyik ciklus természetleíró verset is közöl.

A ​Szarvasi Arborétum története és leírása

Fekete ​István két kisregényét egy kötetben kapja kézhez az olvasó. Az első, a Csend, az író gyermekkorába, egy mélyen emlékekbe süllyedt nyári nagyvakációba vezet el. Költőien és érzékletesen idézi fel a falusi gyerek önfeledt játékait, a vakációs szabadság boldogságát. Hogyan fejti meg ez az álmodozó lelkű kisfiú egy nyári padlás fülledt, zárt magányában családjának rejtett történetét - ez a Csend mélyebb mondanivalója. A 21 nap színes elbeszélések füzére, érzékeny kézzel festett természeti jelentek egymásutánja.

Három ​állatregényt tartalmaz a kötet és két kisebb lírai írást. A címadó Ci-Nyi az író egyik legjobb műve, egy részegeskedő özvegy egér története, aki egy öreg pincében lakik és egyszer véletlenül belekóstol a kiloccsant borba. Ettől fogva barátja lesz a pince három vendégének. A kis egér a maga módján osztozik az emberek gondjában-bajában. Hú, egy bagolypár élete az éjszaka rejtelmes világába, vércsék, poszáták, sarlós fecskék és nagyobb ragadozók, hol lenézett, hol félelmetes társaságában. 21 nap - Kata, az öreg tyúk küzdelme, hogy a pajtában életre hozza csibéit, miközben a pajta öreg tárgyai szeretettel veszik körül, ő meg a görénytől rettegve melengeti kicsinyeit, s közben Gyuriról, a kackiás kakasról álmodik, a tyúkhárem díszéről, akit szintén egy görény fosztott meg kellemes hivatalától. Az író régóta nélkülözött regényei az állatvilág számunkra érthetetlen nyelvén szólnak hozzánk az írón keresztül, feltárva ösztöneiket, "gondolataikat".

1945 ​óta a tiltott könyvek listáján szerepelt, elsősorban a Tanácsköztársaság kritikus ábrázolása miatt. A regényre valóban erősen hatott a két világháború közti korszak szemlélete. A kötet a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda pályázatán első díjat nyert. A Zsellérek cím valójában nem a falusi nincstelenek rétegét jelenti, hanem családnév, ha némiképp jelképes is, a falusi módosabb gazdák szemszögéből ábrázolja a társadalmat. A regény kétségtelenül Fekete István talán legjobb írása, azzá teszi a szándék naivságában is nemes tisztasága, szemléleti frissessége, az induló tehetség duzzadó ereje, a föld, a mezők, a paraszt iránti megrendítő szeretete. Mint Fekete István szinte minden írása, a természet óvásától az állat és ember mély érzelmi közösségének felfedezéséig, egyre aktuálisabb, akárcsak ebben a művében a falu összefogásának, megújulásának próféciája. A regény főhőse így választja friss jogi diplomával a zsebében a gabonakereskedő hivatását. S a mindig szemérmes írónál ez a regény, mint a falu fölé hajló szőlőhegy az erjedő must illatával, megtelik az egyetemista fiú és a még fiatal özvegy szerelmének beteljesülésével.

Fekete ​István 1943-44 fordulóján egyre elkeseredettebben figyelte a közösségek szétesését, éppen akkor, amikor pedig mindennél nagyobb szükség lett volna az összefogásra. Már a _Zsellérek_ben, a _Hajnalodik_ban és a _Doktor Kovács István_ban is erről beszélt. Regényének, drámájának és játékfilmjének zajos közönségsikere azt sejtette vele, hogy a világháborús viszonyok között fokozott az igény a példaértékű történetek iránt. Nem andalítani akart, és főként nem megnyugvást kelteni ezek szerencsés befejezéseivel, hanem hatásosan érzékeltetni, hogy _így is lehetne_. Felelősen gondolkodó emberként meggyőződéssel vallotta, hogy a parasztság a magyar társadalom meghatározó eleme, és sorsuk alakulásával minden politikai erőnek számolnia kell. Ő azonban nem feltárni kívánta a vidéken élők életét, hanem _bemutatni_ azokat a típusokat, akiket személyesen is megismert. Retek Jánosnak hívják az először 1944 karácsonyán megjelent _Emberek között_ főszereplőjét, és a vele, illetve a családjával történtek követhetők nyomon az általuk felnevelt szajkó életének első esztendejében. A madarat tavasszal pelyhes fiókaként szedi ki fészkéből a vadőr unokája, a következő évben pedig mint kifejlett, ivarérett állatot engedik szabadon ugyanabban az erdőben. A párra találó és immáron saját utódokat nevelő szajkó - más néven: mátyásmadár - időnként "emberi nyelven kiáltott valamit az erdőnek". Az "erdei népek" ilyenkor megrettentek, és azt "suttogták a fiaknak", hogy "ez az a mátyás, aki sokkal többet tud, mint mi, mert bodzaéréstől somvirágzásig élt az emberek között". Fekete István regényét az első kiadás alapján, és természetesen az eredeti címével rendeztük sajtó alá.

Sok-sok ​év vadászcserkészéseinek és halászkalandjainak gazdag élményvilágából merítette elbeszéléskötetét Fekete István. "Barangolások közel negyven év alatt - vallja ő maga előszavában -, éjjel és nappal, esőben-fagyban, napsütésben és borulásban, hajnalok hajnalán, éjjelek éjjelén, nehéz zsákmánnyal és üres tarisznyával, vidám gondolatok és elment, drága Emberek emlékárnyai között... Barangolások erdei fényben, puha gyalogúton, kopott legelők tarlóján, bodzavirágok súlyos illatában és sötét fenyvesek elsóhajtott tegnapjaiban... Barangolások az Idő és az Emberek erdejében, amely lassan emlékké válik, mint az elszállt füst és az ódon kalendáriumok, amelyekben már megfakult a betű..." - A természet és a múlt áhítatos szeretetével írt, finom lírájú könyv hangulatát ízlésesen elevenítik meg Csergezán Pál mélyen átélt illusztrációi.

Olvadásszagú ​tavaszban hazalátogat szülőfalujába a már húsz éve távol élő író, és találkozik öreg dajkájával, Rozi nénivel. Régi húsvétok emléke kavarodik fel a múltból, nagy harangozások története, amikor a padlás résein át ájtatos vénasszonyokat riogatott a rosszcsont kölyök. A kezdő borkóstolók csodálatos élmények részesei a pinceszerben egy bátor és lehetetlen délutánon. Szépséges, ragyogó őszidőkön szárnyakat kap az elmenekült szúrt disznó, s a gazda meg a böllér meglöveti a vadásszal a szomszédék kocáját, a gazdasszony mélységes kétségbeesésére. Hogyan akadt össze nagymama kislánykorában Király Ferkóval, a környék leghíresebb betyárjával? Hogyan szerezte meg előnevét „Könyves” Berta Jancsi? Erről és még sok más érdekes és szívmelengetően szép, megható vagy vidám eseményről szól a híres író új novellagyűjteménye, amelyben csupa kötetben még napvilágot nem látott elbeszélés jelenik meg.

Az ​író ajkai élményeit írja meg regényében, megrajzolja kedvenc állathőseit: Mackót, a hűséges őrzőkutyát és gonddal nevelt kölykeit. De hiteles képet kapunk egy nagybirtok, 6000 holdas uradalom életéről is. Az írónak a természet világán érzett örömét megkeseríti az uradalom gazdáinak mohósága, pazarlása, családi viszálykodása, a föld szeretetének hiánya.

Felsőfokú ​tanulmányai során Fekete István alapos mezőgazdasági képzésben részesült, miközben a széleskörű oktatás révén a gyermekkorától folyamatos gyarapodó természettudományi ismeretei is rendszereződtek és elmélyültek. A haláláig szenvedéllyel űzött vadászat és horgászat kiváló lehetőségeket biztosított a folyamatos tapasztalatszerzésre, és egyúttal korán tudatosította benne, hogy valójában egyetlen dolog érdekli igazán, mégpedig az erdők, mezők és vizek világa. Köteteket lehet összeállítani a természetírásaiból, amelyek közé - tágabb értelemben - a vadászírások éppen úgy odatartoznak, mint az ismeretterjesztő publicisztikák, a szakcikkek és elbeszéléseinek egy része. Gyakran a természet valamely jelensége áll e kisprózák középpontjában, rendszerint egy-egy állatfajhoz kötve. Övék a nézőpont, az ábrázolásmód szakszerűen részletező, a narratíva tónusát pedig a látvány és hangulat impressziói határozzák meg. Az effélék elsősorban "állatos elbeszélések", mivel az állatok inkább szereplői, mintsem hősei a történeteknek. A klasszikusnak mondható állatelbeszélésekben (éppen úgy, mint az állatregényekben) viszont az író nevesíti, és szinte mindig címszereplővé teszi a szükségszerűen antropomorfizált állatfigurát. A cselekmény a példázatos szándéknak megfelelően bonyolódik, attól függően, hogy minek a kifejeződései a hősök. Fekete István varázsának titka, hogy - az elbeszéléseiben éppen úgy, mint a szakcikkekben és az ismeretterjesztő publicisztikákban - megszólítja a természetet, és az válaszol neki, ő pedig hihetően tolmácsolja a megtudottakat. Legújabb kötetünkben e téma és hangnem szerint is roppant változatos "társalgásból" kínálunk ízelítőt. A madarak, kutyák, macskák és egyéb melegvérű állatokat szerepeltető, különböző műfajú írásokat most is ciklusokba rendezve, az első megjelenések alapján közöljük.

Jelen ​kötet az 1991-ben a kiadónál megjelent "Vasárnap délután" változatlan, újraszedett kiadása.

Kollekciók