Ajax-loader

Jókai Mór könyvei a rukkolán


Tizenkilencedik ​századi történelmünk egyik legendás alakja Simonyi József ezredes, aki a napóleoni háborúk idején egész Európát megismertette a magyar huszárság vitézségével. A kis József az iskolapadból megszökve került a huszárok közé, s rövid időn belül rendjelek sokasága jelezte ragyogó pályafutását.

1876-ban ​íródott a regény. Bár Jókai Mór 50-70-évek között volt legtermékenyebb és legsikeresebb, hiszen ebben az időben az ő regényei tartották életben a magyar népet, mégsem szabad megfeledkezni az ezt követő időszakról. Az élet komédiásai egy kedélyes hangvételű humorral teli, de csöppet sem komolytalan mű. Jókai Mór ezt a művét ő császári és királyi felségének Erzsébet ausztriai császárnénak, Magyarország koronás királynéjának legmagasabb kegyteljes engedelmével, legmélyebb hódolattal ajánlotta.

1878-ban ​írta Jókai e regényét, tehát abban az évtizedben, melyet az irodalomtörténet munkássága kiteljesedéseként tart számon, hiszen ekkor született legemlékezetesebb regényeinek többsége. A Szabadság a hó alatt mégis mostoha fogadtatásban részesült. Kortárs bírálói ugyanúgy, mint majd egy évszázaddal későbbi tanulmányírók (a mi kortársaink) a történelmi hitelességet hiányolták és hiányolják elsősorban, hogy tudniillik az 1824-25-ös szentpétervári felkelés nem olyan volt, mint Jókai megírta, Sándor cár, akit Jókai - véres történelmi szerepe hangoztatása ellenére - nagylelkű, rokonszenvesen szenvedő magánembernek ábrázolt - nem olyan volt, hogy Puskin, akit bonyolult szerelmi ügyek között lavírozó figura bőrébe bújtatott, ámbár a szabadság költőjeként épp ő mutatott be elsőnek (s ezáltal Puskin magyarországi kultuszában igen nagy szerepet játszott) - nem olyan volt, Zeneida, a finn énekesnő, aki "dekabrista Baradlayné" voltaképpen, és Jókainak egyetlen rossz szava sincs róla, noha még legrokonszenvesebb, férfihősei közül is ki gyáva, ki ámokfutó, ki illúziók rabja, nem olyan volt, hisz földi lény nem is lehet oly szép, tehetséges, okos, nagyvonalú, bölcs, szenvedélyes, fegyelmezett, megingathatatlan. De hát valami csak olyan volt Oroszországban, ha még a regény német fordítását közlő pozsonyi folyóirat számait is elkobozták?! ... A rabság lehetett olyan, a szabadság utáni sóvárgás lehetett olyan, az érte küzdők személyesítése lehetett olyan a regénybeli Oroszországban, mint a történelmiben. S ez legalább annyira a Szabadság a hó alatt mellett tanúskodik, mint az, hogy Angliában és az Egyesült Államokban nagyon népszerű lett, még a húszas években is a legjobb történelmi regények között emlegetik, élvezve iróniáját, humorát. Ami pedig a romantika a túlzásait illeti, idézzük fel Sőtér István megállapításait: ahhoz, hogy Jókai felmagasztalhassa a dekabristákat, egyrészt "tragikus hősökké" kellett formálnia őket, másrészt "mentessíteni kellett elgondolásaikat mindenfajta forradalmiságtól". Az író forradalomtól idegenkedő kora elé - forradalomtól idegenkedő szabadsághősöket állított, "liberális kortársai elé - népben nem bízó Ghedimineket". Épp ezért a történelmi konfliktus helyét elfoglalta a bonyodalom, a fordulatos regényesség. Ám ezt a "fogyatékosságot" az olvasók meg szokták bocsátani.

"Az ​Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán élete végéig a legkedvesebb könyve maradt, ha nem a legjobb - írja Mikszáth Kálmán Jókai regényeiről, melyek 1854- és 1855-ben jelentek meg először a Pesti Napló tárcarovatában. - A Kárpáthy Zoltán alapját egy való történet képezi, mely néhány évtizeddel előbb általános beszéd tárgya volt az országban. Kékkő vár urának, báró Balassának a története van feldolgozva, természetesen sok költői szabadsággal. A hetvenéves öreg főúr egy fiatal, szegény sorsú leányt vett nőül, kitől Balassa Antal báró született. Az örökösök pörrel támadták meg az öreg báró halála után a kis bárót, furfangos prókátorok még szakértőket is kihallgattattak, hogy a hetvenéves aggastyánnak nem lehetett igazi fia. E történetből és mellékepizódjaiból van szőve a Magyar nábob meséje, mely nagy irodalmi esemény volt, s Jókai életében fontos állomás. Ez a regény az ország elvitázhatatlanul legnagyobb elbeszélőjévé emelte." "Mikor Jókai regényei legjavát írta, a magyar történelem egyik sivatagos útvonalán, az elnyomatás korában, műveinek nemzeti jelentősége abban állott, hogy vigasztalta a halálos álomba dermedt magyarságot. A nemzetnek akkor még nagyobb szüksége volt olyan írókra, akik visszaadják elveszített önbizalmát, mint a XIX. század elején. Erre a feladatra vállalkozott Jókai, akit mélységesen, szervezetileg adott optimizmusa, mesevilágba vezető fantáziája, magyar típusú, sírva vigadó humora és meleg, emberi szíve gondviselésszerűen predesztinált erre a feladatra... Díszítő fantáziájával, irreális optimizmusával ő teremetette meg a múlt század nagyjainak a legendáját. Széchenyi István, Wesselényi Miklós és a reformkor hősei (Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán)... úgy maradnak meg a magyar ifjúság tudatában, abban a ragyogó, de mégis emberi glóriában, ahogy Jókai legendává nemesítette őket. Ez a kép nem egyezik a történelem objektív víziójával, de erre a legendára éppoly szükség van, mint az igazságra. Ha egy író ezt tudja adni, betöltötte legmagasabb hivatását." Szerb Antal

1848 ​március 13-án az egész város felbolydult Bécsben. Richárd is ott van a bécsi utcákon. Egymásnak ellentmondó parancsokat kap, ezért nem használja, csak a kardja lapját, nem gyilkol, csak szétkergeti a csőcseléket. Jenő, aki soha életében nem fogott kardot, egyik erkélyről Ödönt hallja beszélni, ami megrémíti és eszébe jut, hogy ez a második lépcső ama magaslathoz. A forradalom minden történelmi korban izgalmas. A magyar történelemben a negyvennyolcas szabadságharc mérföldkő, kivételes nemzedéket hozott magával. Sajátos közép-kelet-európai helyzet, hogy a politika szabta feladatok terhe a szépírókra hárul, így a nagy nemzedék művészi tevékenysége összefonódik a közéleti szerepvállalással. A nemzetet bátorítani kell, hosszabb ideig vigasztalni, de leginkább elbódítani nagy eszmékkel, a dicső múlttal. Jókai, az elnyomatás korában a nemzet bánatát hosszasan vigasztalandó, fölhasználja a romantika minden eszközét. A Kőszívű ember fiai témája a nemzeti függetlenségért vívott harc körül bonyolódik, mely függetlenséghez a szerzőnek az a nem egészen illúziómentes elképzelése fűződik, hogy a hazai kultúra fellendülését hozza. Nem hozta. Ugyanakkor önálló hadseregről és független gazdasági életről álmodik, melyekről Világos mutatta meg világosan, hogy nem kivitelezhető. A szövevényes cselekményű regény ezeket a kérdéseket feszegeti a Baradlayak levegőjével körülvéve. A Baradlay-fiúk eszményi hősök, mindhárman a maguk módján vívnak a reakció ellen, apjuk kőszívű végrendeletének árnyékában. A reformkor, a forradalom és a megtorlás korának hangulatát pontos, finom rajzzal adja át Jókai. Richárd alakját egyenesen Kölcseyről mintázta. Hősöket, árulókat, komformistákat és csalókat látunk, miközben a háttérben viharzik a történelem. A férje szellemével szembeszálló, aggódó édesanya, a csodaszép és tisztalelkű hajadon, az anyjával közösen mesterkedő, eladósorban levő leány portréja a női sorsok skáláját színesítik. És a szerző által a nemzet ellenségeként számon tartott germanizálódás veszélye ezúttal sajátos fordulatot hoz: Baradlay Ödön hivatalosan jegyzett, azaz nem magyar keresztnevének Eugenre tévesztése, magyar megfelelője, Baradlay Jenő számára teszi lehetővé, hogy nemes áldozatot vállaljon. A három testvér erkölcsi győzelme példaértékű. Láttunk már hasonló jelentőségű győzelmet a magyar irodalomban, Zrínyinél. A Kőszívű ember fiai a középiskolások rettegett olvasmánya. Talán újra át kellene gondolni a jelentőségét, beszélni róla értelmesen, mert ez is nemzeti identitástudatunk szerves része és a jövő nemzedék körében épp elveszőben van.

"Ne ​vegye tőlem rossznéven, hogy oly ritkán és oly sokára írok. Kétannyi a dolgom, mint amennyi az időm: a lappal való foglalatosságok elveszik annyira egész nap az időmet, hogy csak estefelé pihenhetek meg - pihenésnek nevezem pedig azt, amikor leülök írni." 1853-ból datálódik e levélrészlet, melyet Jókai Mór írt édesanyjához. A pihenésképpen írott regény pedig az Egy magyar nábob volt. És valóban: olyan belefeledkező kedvvel, édes színeket szőve meséjének szövetébe, annyi természetes, üde bájjal, humorral adja azt elő, mint talán egyetlen regényét sem. A regény keletkezéséről több változatot ismer az irodalomtörténet; a szerző maga kétízben is megemlítette, hogy az alapötletet, "az első akkordokat" feleségétől kapta. Hogy így volt-e valóban, nem tudjuk, aminthogy az sem eldöntött, ki szolgált a regény főhősének, a nábobnak modelljéül. Talán - legalábbis így mondotta később Jókai - Józsa Gyuri, a hirhedt alispán, akiről adomák sora keringett akkor a két hazában. Mikszáth Kálmán szerint a regény valóságos történelmi alapja Kékkő várurának, báró Balassának története, aki hetvenéves korában egy fiatal, szegénysorsú lányt vett feleségül. Bennünket persze sokkalta jobban érdekel, hogy Kárpáthy János személyében Jókai a magyar középnemesség halhatatlan típusát alkotta meg, kinek öregkori megifjodása mintha távolról azt a másik, nagy változást is példázná, ahogyan egész Magyarország megújult a reformkor éveiben. Valóságos történelmi személyek rejtőznek Szentirmay Rudolf, István gróf, Miklós báró figuráiban is. E férfiak a reformkor vasakarattal, izzó értelemmel küzdő hősei; nem nehéz felfedezni bennük Széchenyi Istvánt, Wesselényi Miklóst. Hogy ösztönösen vagy tudatosan - nem fontos -, de Jókai egy ígéretesen tündöklő, gyönyörű korszak eszméit elevenítette fel az 1853-as esztendő szomorú Magyarországában.

A ​Fekete gyémántok remekmű, a mai olvasó is belefelejtkező kedvvel, izgalommal ismerkedik pompás, sokszálú meséjével és remek karakterfiguráival. Hőse Berend Iván, az aszkéta tudós, a haza ügyeiért lobogó, önfeláldozóan jó, rettenthetetlen bátorságú férfi - akit még ivásban és kardvívásban sem pipálhat le senki -, megtestesítője egy egész korszak nemzeti és férfi-ideáljának.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Jókai ​Mórt elsősorban úgy ismerjük, mint az "Egy magyar nábob", "A kőszívű ember fiai", a "Fekete gyémántok", "Az aranyember" íróját. Regényeinek hatalmas hegyvonulata eltakarja novelláit. Pedig a Jókai-életműnek jó része, majdnem a fele: novella. A kerek, összefogott, csattanó történetnek, melynek cselekménye kitérők nélkül, olyan frissen és határozottan zuhog le, mint a hegyi patak, Jókai éppen olyan mestere, mint a hömpölygő regényfolyamoknak.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

"... ​az Üstökös-ben 1879-ben jelent megjelent a Rab Ráby. Jókai maga se tudta talán, hogy milyen közel volt itt ahhoz, hogy megírja hazája összes ezeréves küzdelmeit egy történetben, és századokra kiható remekművet alkosson, amit a Biblia mellett kellene tartani minden magyarnak. Ráby Mátyás udvari hivatalnok, József császárnak kedves embere, aki tele van az ő liberális eszméivel, s keresztül akar törni egy pörös ügyben az alkotmányos vármegye konzervatív formáin. Pest vármegye ellen támad fel a császár védpajzsa alatt, a császár akaratával és hatalmával a háta mögött, de az összeütközésben a rövidet húzza, és Pest megye börtönébe kerül. Roppant szerencsés leleménnyel van beállítva a liberalizmus harca a konzervativizmus ellen, mely minden időben egy volt, csak különböző alakot cserélt ezer éven át. A császár ki akarja szabadítani Rab Rábyt, de minden ereje megtörik a vármegye ellenállásán, a paragrafusaikba és megrögzött szokásaikba burkolózott vármegyei urak makacsságán. A megoldás éppenséggel fönséges. A császár ostrom alá veszi a megyeházát, hogy kedvencét kiszabadítsa, a vármegye bezárja a kapukat, és halálos ítéletet mond a szegény rokonszenves népapostol fejére, már mindjárt le is fejeznék, de ismét megharsan kívül a kürt, s már nem a császár, de a király nevében dörömbölnek a kapun - mire megcsikordul sarkaiban, megnyílik, s kiderül a láthatár minden vonalon, a császár visszavonja pátenseit, s a király akaratának meghódolnak a magyarok..." (Mikszáth Kálmán)

Hiába ​mondják nekünk, válasszátok külön a magányéletet a közélettől; tudjatok érzelmesek lenni, mint a német, praktikusok, mint az angol, elmések, mint a francia - költők azok, anélkül hogy politizálnának. Írjatok úgy, hogy az elmondott mese ne legyen feltűnően magyar történet, tele a közélet lármájával; hogy tudja azt élvezni akármi nemzet szülötte is, egyszóval: ne írjatok mindig irányregényt. Nem lehet szót fogadnunk; lehetetlen az. Nálunk minden életregény, minden családi dráma annyira össze van nőve a nemzet közéletével, az általános bú és öröm, a történelmet alkotó közemelkedés és süllyedés minden egyes életregény alakulására oly határozott befolyással bírt mindenkor, hogy ez alaphangot semmi költő nem mellőzheti, anélkül hogy élethűtlen vagy éppen frivol ne legyen. Kérdezzétek meg a családi szakadások okait - közélet viszályaira fognak visszavezetni. Kérdezzétek meg nagy jellemek kiemelkedését, elbukását - politikai katasztrófákat fogtok találni. Kérdezzétek meg a feldúlt életpályák viszontagságait, kérdezzétek meg az elszegényült falvak urát - a közélet kuszált viharaira utalnak vissza. Tudakoljátok az özvegyek könnyeit, miért hullanak, az árvák sóhajait, hová repülnek; azok mind-mind országos bajokhoz fognak elvezetni. S ha rokonszenv után vágyó kebletek egy ideálért sóhajt, férfi vagy nő eszménykép legyen az, ott is fogjátok érezni, hogy aki csupán az ábrándozónak volt ideálja, az csak félig töltötte be a szívet, s egész embernek azt ismerjük el, aki nemcsak magának élt. Saját légkörünk ez. ezt leheljük ki, ezt leheljük be, mint éltetőt, mint fojtót; ez keserít, ez édesít, mint a gyümölcsöt a hegyi lég, melytől a szőlő édesebb lesz, a torma pedig keserűbb, mint a csendes lapályi kertben. Nálunk mindenki benne él a közéletben; a munkás ettől várja jobb sorsát, a kereskedő üzlete felvirágzását; a tudománynak ez ad vállára szárnyat vagy lábára láncot; a jellem ebben edződik acéllá vagy olvad salakká; ennek saját kultusza van, saját dogmái, saját költészete és különösen saját divatjai. Ki ne tudná, csak másfél évtized alatt hány politikai eszme vált uralkodó divattá közöttünk; hány áldozatot és milyen nagyokat vitt magával, akiknél az több volt, mint divat, s akik hívek maradtak még akkor is eszméikhez, midőn azok már kimentek a divatból? E korszakot igyekezett visszatüntetni regényem, melynek bizonyosan számos hibái között első helyet foglalhat az, hogy több munkája volt benne az emlékezetnek, mint a képzelmi erőnek. Ismerős alakokat egyébiránt ne keressen e regényben az olvasó. A fényképezés szép tudomány, de nem művészet. Az életírás a historikus feladata, nem a költőé. Regényem nem élő személyeket, hanem a kort igyekezett híven visszaadni. Pest, augusztus 18-án, 1862.

A ​lélekidomár a reformkorral, a szabadságharccal foglalkozó nagy művek után, 1889-ben íródott. Címszereplője messze van már - korban is, tettben is - a szabadságharc hőseitől. Jellemében ugyanolyan feddhetetlen, mint Jókai bármely főalakja, s egy csodálatos, s ezért "bűvös" hatalma van felettük. A gonosztevőket vallomásra bírja, zabolázhatatlannak hitt női személyeket megszelídít. A könyv az önkényuralom alatt hatalmassá duzzadt betyártársadalom felszámolásáról, nemzetközi szélhámosok detektívregénybe illő izgalmakkal leírt leleplezéséről szól, hosszú kutatásról egy titokzatos kincs után, amely annyi ember boldogtalanságát okozza. Továbbá két, szenvedéllyel és szenvedéssel teli házasságot mond el: Lándory Bertalan, a lélekidomár tragikus szerelmét Godivával, akit árvaságából kiemel, életre formál, felébreszti érzéseit, újból gazdaggá tesz és végül nejéül kap, később az özvegyült hős fáradozásait egy francia család szövevényes ellentétei közt az igazság érdekében; majd megbékélését egy új, nem kevésbé hű és szerető feleség oldalán. - A Gángó Gábor értő utószavával kiegészülő regényt a nagy eszméktől való elfordulása, "magán-tematikája" ellenére Jókai eleven stílusa, mesélőkedve teszi mindenki számára élvezetessé.

Egy ​nő, akinek szeme tengerszem, a csodát jelenti a szemébe pillantó férfi számára. A csoda pedig birtokolhatatlan. Erzsike szédelgők, csábítók, kerítők prédája lesz, férfiaké, akiket nem érint a csoda. Utolsó férjét megöli, és a márianosztrai fogházban fejezi be életét. Mi történik egyetlen méltó hódolójával? Az ő sorsa nem tragikus. Humora sosem hagyja cserben, szenvedélyesen érdekli a történelem és a politika, leköti az írás. Egyébként Jókai Mórnak hívják. Jókai önéletrajzi ihletésű, öregkori remekét nyújtjuk át az olvasónak.

Soha ​nem publikált, elveszettnek tartott Jókai-napló 1850-ből.

"Egy ​kevésbé ismert klubot akarok bemutatni - írja Jókai a regény előszavában. - A klubnak az a neve, hogy: »a szerelem bolondjai«. Tagjai csak azok lehetnek, ki be tudják bizonyítani, hogy szerelmi indokokból valami hallatlan bolondságot tudtak elkövetni. Egy szigorú bizottmány ítél titkos szavazás útján afölött, hogy a belépni kívánó érdemes-e a társulat tagjai közé fölvétetni vagy pedig udvariasan elutasítandó, mint aki meglehet, hogy külön szerelmes is, bolond is, de nem együtt: vagy nem oly mértékben, hogy még az okos emberek társaságába ne száműzethessék... E klub jutalmakat is tűz ki, mik öt évről öt évre a legérdemesebbeknek a pályabíráló választmány által oda ítéltetnek... Legyünk kíváncsiak a pályázat eredményére..."

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

A ​XVIII. század leleményes hősének vagy hőstetteket véghez vivő kalandorának saját kezű életrajza halála után Angliában látott napvilágot. Tettei már életében lázban tartották a közvéleményt, így érthető, hogy a megjelenő önéletrajz valóban szenzációnak számított. Benyovszky Móric, a magyar származású nemes, korán elhagyta szülőhazáját, részt vett a lengyel nemesi felkelésben, majd fogságba esett. A cár száműzte őt Kamcsatkára, ahonnan kalandos úton sikerült néhány társával megszöknie. Ezernyi kaland után, alig negyvenévesen Madagaszkár szigetén halt meg 1786-ban. Jókai, miután lefordította az önéletrajzot, maga is kedvet kapott a téma megírásához. Az eseményekben valóban bővelkedő életútnak csak egy szakaszát, a száműzetés és a szerencsés megmenekülés történetét vetette papírra. Keze nyomán az életrajz mindvégig feszült, izgalmas történet lett, öregkori alkotóéveinek egyik jeles darabja. Benyovszky kivételes jellem: bátor és elszánt harcos, határozott vezéregyéniség, testi hibája ellenére is vonzó férfiú. A legváratlanabb helyzetekben is feltalálja magát, s ha kell, élete kockáztatásával is hű marad a szökésre szövetkező társaihoz. Romantikus történet, nem nélkülözheti a szerelmet: Benyovszky és Afanázia kapcsolatának bemutatása sok meghitt pillanattal gazdagítja a történetet.

Szegény ​gazdagok 1860-ban jelent meg Jókai egyik legnépszerűbb regénye, a Szegény gazdagok, amely egyben az író legvitatottabb műve is: az utókor művészi értékeit megkérdőjelezte. Mindenesetre olyan kalandregény, amelynek számottevő társadalmi mondanivalója van. Hátszegit, a kettős életű rablóvezért, akit hol gazdag, gavallér báróként, hol félelmetes rablólovagként, Fatia Negraként látunk viszont, nemcsak morális okokból – vagyis rabló mivolta miatt –, hanem ridegsége, a közügyek iránti érzéketlensége, gőgös arisztokrata magatartása miatt gyűlölteti meg az olvasóval. A cselekmény másik szála a reformkori Pest kapzsi, kereskedő-uzsorás világában, Lapussa Demeter famíliájában játszódik. A cselekmény két szálát Lapussa unokája, a szerelmétől elszakított, Hátszegihez feleségül kényszerített áldozat, Henriette személye köti össze. Az izgalmas történet nagy része gyönyörű erdélyi tájakon játszódik. Az arany ember Az aranyember mindmáig Jókai legnépszerűbb alkotásai közé tartozik. Szerzőjének is kedvence, becézettje, mégis mintha magányosan állana testvérei között. Tímár Mihály mintha csak tagadása volna a korábbi héroszoknak, de legfőképpen Berend Ivánnak. Jókait itt is a maga korának - az 1870-es éveknek - új embertípusa, a vállalkozó foglalkoztatja, de már kiábrándultan tekint rá, pályáját meghasonlásba vivőnek találja. A regény azért is hat immár egy évszázada változatlan erővel olvasóira, mert a szerelmi élet és ösztönvilág felnagyított, kisarkított alaplehetőségeit tárja fel.

A ​klasszikus értékű magyar népmesegyűjtemény szépséges, új kiadását tartja kezében az olvasó, amely az Unikornis Kiadó Nagy Magyar Mesemondók sorozatának első kötete. Jókai Mór színpompás mesevilágába vezeti az olvasót A tengerszem tündére. A csodák varázsföldjére, Kínába, Erdélybe és Fiuméba. A remekíró műveiből a kötet válogatója a legritkábbakat szemelte ki, mint A struccmadár, A királyleány babái vagy A rémhalász. Továbbá az ismertebb mesés kalandok is, mint A nagyenyedi két fűzfa újszerűen hatnak ebben a környezetben.

Az ​1600-as évek idejét idézi föl ez a két elbeszélés, fontos történelmi események ünnepélyes színeivel az egyik, adományozó kedélyességgel a másik. Az utolsó budai basa, Buda visszafoglalásának a története, magyar vitézség, német álnokság, török cselszövés bonyolítja a romantikus fordulatokban gazdag eseményeket. A nagy történelmi diadal árnyékában a magánélet tragikus mozzanatai zajlanak, Abdi basa legkedvesebb lányának csúfos halálát gyászolja, a szép Kanizsay Borbála vőlegényéét, akit a féltékeny vetélytárs, Funkenstein Funk gyilkol meg orvul. A debreceni kastély fordulatai csak ijesztgetnek, az író, a történelem kegyesen megkíméli az olvasót a megrázkódtatásoktól. A főszereplők - Igyártó Mihály, Keresztszegi Illés - és mások feje fölött szünet nélkül cikáznak a villámok, de végül is senki se pusztul bele. A szerencse forgandósága hol így, hol úgy alakítja a sorsokat, mikor kit emel, mikor kit sújt, de a végén minden jóra fordul, a rejtélyes kastély eltűnik a föld színéről, a viharokat azonban túléli majd mindenki.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Szegedy-Maszák ​Mihály utószavával A hivatalos magyar kultúrpolitika a második világháborút követően meggátolta (egy korlátozott példányszámú, csakis a szakembereknek szánt kritikai kiadás kivételével), hogy Jókainak ezt az 1872–74-ben írt regényét a magyar olvasók új kiadásban olvashassák. S nem véletlenül, hiszen e regényben Jókai minden társadalmi utópiája ellenére megjósolta a huszadik századnak azokat a borzalmait is, melyeket a cárizmust megbuktató, ateista-kommunista Oroszország idézett elő Magyarország megtámadásával, saját népének kiirtásával. De itt említhető akár Boszniának Szerbia által történt bekebelezése vagy a szerb-magyar háború is… Magyarország egykor és talán ma is legnépszerűbb, európai hírű írója jósként is bevált, s ráadásul utópiájával Orwellt is megelőzte, noha a mű sokkal inkább Jules Verne munkásságával rokon.

A ​magyar irodalom e klasszikusának kevéssé ismert fantasztikus írásaiból ajánlunk válogatást az olvasóknak. Egy regénye, az 1904-ben született Ahol a pénz nem isten és négy novella, Az achaemenidion, A leaotungi emberkék, a Történetek egy ócska kastélyban és az Óceánia szerepel a kötetben. A regény mitikus látomás az emberiség hanyatlásáról; a novellák a különc anekdotákon át közelítenek a hétköznapokhoz, az enyhe szatírától ívelnek a szomorkás lemondásig. Jókai varázsos képzelőereje talán éppen ezekben az írásokban szárnyal a legmesszebbre.

A ​regény Jókai munkásságának ahhoz a Fekete gyémántokkal megkezdett irányzatához kapcsolódik, melyben a modern "nagyvilági" életet kívánta ábrázolni. A mű szerkezetileg két lazán összefüggő részre tagolódik. Az első, A "tegnap" 1848-49-ben játszódik. Főhőse Illavai Ferenc, igazi Jókai alak: csúnya, de rettenthetetlenül bátor, művelt, szerény, okos és jóságos. Gyámfiát és egyben unokaöccsét, Opatovszky Kornélt többször kimenti különféle halálos veszedelmekből, noha méltatlan rá, hogy örököséül megtartsa. Nagy szolgálatot tesz a gróf Tarnaváry családnak, életüket és vagyonukat is megmenti.... A második rész, A "ma": az 1860-as évek eleje, a Schmerling-korszak. Mind az Opatovszky-, mind a Tarnaváry-birtok tönkrement az oktalan spekulációban és az egymással vívott harcban... A regény bővelkedik az izgalmas fordulatokban, ezért szerkezeti és jellemzési gyengéi ellenére kitűnő olvasmány.

"Ez ​a Sándorka. No, ezt nem adom. Ez jól tanul; ebből papnak kell lenni; a második: ez lány, lány nem kell a nagyságos úrnak; a Ferencke: ez már segít nekem a mesterségben, e nélkül nem lehetek el; a Jánoska: lám, lám, ez meg a nevemre van keresztelve, nem adhatom oda; a kis Józsi, ez meg egészen az anyja. Ez volt az anyjának a lekedvesebbje... Úgy járt, hogy már a végére ért, mégsem tudott választani. Azután alulról kezdte felfelé; de csak az lett akkor is a vége, hogy ő bizony nem tudja, melyiket nem tudja, melyiket adja oda, mert ő valamennyit szereti." Így töpreng karácsonyestén a szegény cipészmester, mikor kilenc gyereke közül kéne egyet odaadni a gazdag embernek, hogy az úrnak felnevelje. Végül egyiket sem adja, mert nem tud választani, úgy szereti valamennyit. Mi is így vagyunk ezekkel a Jókai-mesékkel. Melyik a legszebb? Melyik a legjobb? Nem tudunk választani. De nem is kell. Hallgassátok meg, olvassátok el az egész szépséges Jókai-meséskönyvet.

A ​mi lengyelünk az idős Jókai "lelkiismeretesen, szépen kiírt, helyenként régi legjobb önmagára emlékeztető" regénye, búcsúja. Visszatérnek a régi témák és helyszínek: a szabadságharc, szülővárosának, Komáromnak drámai napjai. A regény a szabadságharc egyik utolsó csatájának idején kezdődik. A kozákok elleni harc ütközetében megsebesül Lippay Tihamér, a görög püspök unokahúgának, Natáliának a vőlegénye. Negrotin - a lengyel kapitány, Lippay harcostársa - és Natália mentik meg életét. A püspök Negrotinra bízza húgát és annak vőlegényét, előre látván az orosz túlerővel szembeni harc reménytelenségét. Negrotin vezetésével számos izgalmas kalandon mennek át, míg a kis csapat elérkezik Komárom várába, melyet még hősiesen tart Klapka György tábornok. E városban esküszik örök hűséget egymásnak Lippay és Natália. A vidám esküvői vacsora közben kapják a világosi fegyverletétel hírét. Lippayék Negrotin kíséretében az ősi birtokra vonulnak vissza, melyet a lengyel rendbehoz, jövedelmező vállalkozásokat indít. Tihamér léha életet él, adósságot adósságra halmoz, amikor Natália előtt teljesen világossá válik férje életmódja, az adósok börtönébe csukatja. Tihamér onnan kiszabadulva bosszút forral, de az általa szervezett gerillacsapatot is elárulja, a gerillavezér végez vele. Natália a gyászév letelte után Negrotinhoz szeretné kötni az életét, de a végzet ezt megakadályozza.

A ​kritikusok, ha tudományos-fantasztikus irodalmakról szóltak, akkor a különböző nezeti irodalmak e műfajának művelőit Jules Verne puszta utánzóinak próbálták bemutatni. E jellemzést Jókai sem kerülhette el, pedig rá kevésbé hatott Verne, mint kritikusaira. Tekintsünk el tehát a kor kritikusainak méltatásaitól, kövessük inkább nyomon két hajóját az örök hó és jég birodalmába. Egész az északi pólusig, s a másikat délre, ahol a népregék szerint "szabadabb a lég, édesebb a szerelem"... Hogy mennyire, nos azt mondja el Jókai e két mitikus és fantasztikus elemekkel bővelkedő kisregényében.

Jókai ​Mór 1871-ben, a Párizsi Kommün okozta riadalmat és reményeket keltő hírek időszakában, a kuruc kor utáni idők felidézésével írta meg a Párbaj Istennel című elbeszélését, majd 1885-ben A cigánybáró című kisregényét. Kétségtelen, hogy a két elbeszélés közül A cigánybáró az ismertebb, de a Strauss-Schnitzer-operett jóvoltából. Annál érdekesebb visszanyúlni az eredetihez, amely, fura történetének mulatságos romantikája ellenére, szokatlanul illúzió nélküli, sőt romboló erővel festi meg a szegedi boszorkánypörök, a prédául esett földek és földönfutók, a Mária Terézia udvarának fénye alatti sötét árnyékok hazai emberöltőit, a felvilágosodás korának túl sötét előestéjén. A Párbaj Istennel alighanem ennél is művészibb, sőt jelentékenyebb alkotás. Tragikus feszültsége, sátáni emberábrázolása, a letarolt ország látomása, a háború elembertelenítő hatása, majd a lelkes magyarrá vált német fiatalember és az átok terhelte Isaszeghy család utolsó sarjának idillje, amely a sokfelől eredt magyarság eggyé olvadásának költői jelképévé emelkedik, teszi sokrétűvé ezt az alig harminc-negyven oldalas próza-epikát.

Mit ​adhat egy Jókai-regény a magyar olvasónak 2011-ben? A regény Erdély aranykorát megelőző korból, a II. Rákóczi György sikertelen lengyelországi hadjáratát követő időkben játszódik. E balsikerű hadművelet következményeként az erdélyi sereg színe-java tatár fogságba került, köztük Damokos Tamás csíki főkapitány, valamint Czirjék Boldizsár a furfangos székely ezermester is. Az ő szökésével indul meg a cselekmény, mely aztán Damokos Tamás kiszabadítására irányul és a továbbiakban számtalan izgalmas fordulatot vesz. Jókai kiváló történelmi regénye a mai modern művekkel is felveszi a versenyt. Hatalmas fantáziával, sok humorral színesítve letehetetlen olvasmánnyá teszik a regényt, melynek fő mondanivalója a becsület, a hűség és a hazaszeretet. Ezek még a 21. században is fontos értékek…

A ​regény 1904-ben jelent meg először könyv alakban, de már korábban, 1902-ben a Budapesti Napló elkezdte közölni folytatásokban. A romantikus történet keretét egy brazil kereskedelmi hajón szolgált magyar tengerésztiszt elbeszélése adja. Egyik útján a dél-amerikai partok közelében tengerből kimagasló vulkán tetején egy vashajót vesz észre. Sikerül megközelítenie a helyet, s meglepetéssel fedezi fel, hogy a vidéken és a hajón emberek élnek. A parancsnok, a Capitano és házanépe barátságába fogadja, s így alkalma van megismerni különös történetüket. A hajó és utasai Európából kerültek ide, és csodával határos módon menekültek meg a biztos pusztulástól. A gazdag, termékeny földön valóságos kis paradicsomot teremtettek, s olyan társadalmi rendet alkottak, ahol a szeretet a jelszó, nem tudják, mit jelent "ölni", s nem ismerik a pénz hatalmát. Teljes megelégedésben élnek, s hiába a tengerésztiszt minden rábeszélése, hogy aknázzák ki a föld mélyében rejlő drágakincsek értékét, s térjenek vissza gazdagon, hatalmasan az emberek közé - a Capitano hajthatatlan, s neki kell belátnia, hogy a Capitanónak igaza van.

A ​francia forradalomban kivégzett királynő, Marie Antoinette kislányát őrzi, rejtegeti a Fertő tó partján álló kastélyban, a Névtelen várban a regény főhőse, egy Magyarországra menekült emigráns francia gróf. Jókai egyik legromantikusabb regénye a Névtelen vár, teli titokkal, cselszövénnyel, Bourbon-liliomos misztikával, szűzies-éteri szerelemmel (mert a fogoly kis királylány persze beleszeret nemes védelmezőjébe, aki persze nem viszonozhatja vágybeli királynője érzelmeit). De egyben az egyik legszebb Jókai-regény is a mű: a Fertő-vidék csodás hűségű leírása, a régi magyar élet felejthetetlen tablója, a táblabírás, ősi nemesi, megyei világ nagyszerű felidézése, sajátos ragyogásának, provinciális bájának halhatatlan megörökítése.

Történelmi ​alakok, megtörtént történelmi események keretében bontakozik ki egy izgalmas, fordulatos kalandregény. A misztikus elemektől se mentes mese a tizenkilencedik század első két évtizedének török birodalmába vezeti az olvasót. A janicsárok - a török hadsereg hírhedt gyalogos testőrsége - a mindenkit rettegésben tartó katonai rend Törökországban. Mahmud szultán a széteső birodalom megújítására készül és ennek feltétele a janicsárokkal való leszámolás. A hírhedt nagyúr, a birodalom jelentős részét kezében tartó janinai Ali pasa méltó ellenfele a szultánnak. Legyőzése és bukása után kerülhet csak sor a janicsárok feletti győzelemre, a megerősödött ország egységének megteremtésére. A történelmi valóság számos romantikus eleme méltán ragadta meg Jókai képzeletét. A keleti birodalom színesen kavargó élete és a véres történelmi események Jókai romantikus meseszövésében és képzeletcsapongásában teljesednek regénnyé. De a mesés, fordulatos történet magja itt is, mint más regényeiben is, a hiteles történelmi esemény, a török világ, a török élet meglepően pontos ismerete.

A ​19. század elején játszódó romantikus történet hőse Tímár Mihály, a gazdag kereskedő, Brazovics hajóskapitánya. Egyik útján üldözői elől a hajóján keres menedéket Ali Csorbadzsi, a szultán volt kincstárnoka, aki halála előtt leányát, Tímeát - Tímár révén - Brazovics oltalmára bízza. De Ali Csorbadzsi kincsei Tímár birtokába kerülnek.

Kollekciók