Ajax-loader

Agatha Christie könyvei a rukkolán


Agatha ​Christie-nek, a páratlanul és tartósan népszerű angol detektívregény-írónőnek a népszerűsége indokolt, mert nem mindennapi ötletességgel és pengeéles logikával állítja fel a bűntények képletét, és vezeti le a csattanós megoldásig. Ebben a regényében a megfejtendő képlet a következő: hogyan került egy ifjú, szőke táncosnő estélyi ruhás holtteste a tiszteletre méltó, idős ezredes és házasember könyvtárszobájába? Ő ölte meg, vagy másnak állt érdekében, hogy ilyen látszatot keltsen? És ha igen, miért? Mi lehetett az indítéka a teljesen homályos körülmények között elkövetett bűncselekménynek? És összefügg-e ez a gyilkosság a diáklány erőszakos halálával, amely néhány nappal később derül csak ki? Sok neves, tapasztalt rendőr nem találja meg a nehéz kérdésekre a választ, de a józan, ravasz Marple kisasszony amatőr nyomozói munkáját végül is siker koronázza...

Ebben ​a krimiben négyre korlátozódik a gyanúsítottak száma. De ne higgyük, hogy így kevésbé izgalmas a történet. Mind a négy embernek volt oka és lehetősége is a tett elkövetésére. Ismét Poirot szürke agysejtjeire vár a feladat, hogy kiderítse az igazságot.

Előkelő, ​szép, fiatal nő a vádlottak padján. Halálsápadtan hallgatja a vádbeszédet. - Elinor Katherine Carlisle - szól hozzá az ügyész-, ön gyilkosság vádjával áll előttünk. Bűnösnek vallja magát? A lány szeme előtt összefutnak az arcok. Úgy érzi, sűrű köd veszi körül. Mozdulni se tud, a beszédből csak egy-egy szó jut el a tudatáig. - Bűnös vagy nem bűnös! - hangzik el másodszor is a kérdés. - Nem vagyok bűnös - jelenti ki, de maga se tudja, igazat mondott-e. Egymás után állnak elő a tanúk, egyre bonyolultabbnak látszik a helyzet. De színre lép Hercule Poirot, a kistermetű belga mester-detektív, és minden megvilágosodik. Agatha Christie ezúttal is izgalmas bűnügyi regénnyel szolgál olvasóinak.

Néhány ​óra múlva felébredt, vagyis inkább felriadt. Tudta, hogy mi ébresztette fel: egy hangos nyögés, szinte kiáltás, valahonnan egészen közelről. És a következő pillanatban harsányan megszólalt egy csengő. Poirot felült, és meggyújtotta a lámpát. Most vette észre, hogy a vonat áll. Valószínűleg egy állomás. A kiáltás megijesztette. Emlékezett rá, hogy a szomszéd fülke Ratchetté. Felkelt, és kinyitotta az ajtót, éppen akkor, amikor a kalauz végigsietett a folyosón, és bekopogott Ratchett ajtaján. Poirot résnyire nyitva hagyta az ajtót, és figyelt. A kalauz még egyszer kopogtatott. Megszólalt egy csengő, és egy távoli fülke ajtaja fölött kigyulladt egy lámpa. A kalauz hátrapillantott. Ebben a másodpercben megszólalt egy hang a szomszéd fülkében franciául: Semmi baj. Tévedtem. Rendben van, monsieur. A kalauz elsietett, és bekopogott azon az ajtón, amely fölött égett a lámpa. Poirot megkönnyebbült szívvel visszabújt az ágyba, és eloltotta a villanyt. De előbb még megnézte az óráját. Nulla óra harminchét perc volt.

– ​Van kedve megnézni egy gyilkos fényképét? – kérdezte a szederjes képű Palgrave őrnagy. Ám Miss Marple még nem is válaszolhatott, amikor a háta mögül közeledő léptek zaja hallatszott... Csodálatosan ragyog a Karib-tenger azúrkéksége fölött a nap, gondtalanul sütkéreznek a strand meleg fövenyén az Arany Pálma-szálló vendégei, aki pedig színvonalasabb szórakozásra vágyik, kedvére tanulmányozhatja a nyugat-indiai szigetek egzotikus állat- és növényvilágát, mint az elválaszthatatlannak tűnő baráti négyesfogat: a higgadt, jó modorú Edward és Evelyn, meg a hangos Greg és a vidám Lucky. Este zene szól, hangulatvilágításnál táncolnak a párok: a szálloda újdonsült ifjú tulajdonosai, Tim és Molly nem kímélik a fáradságot, ha vendégeik kényelméről van szó. És mégis...? És mégis. Rejtély az Antillákon! Avagy: ki elégelte meg a szószátyár őrnagy szűnni nem akaró történeteit...? Kinek volt az útjában a szép fekete Victoria? ki zavarja meg a békés nyaralók éjszakai álmát...? Rejtély az Antillákon! De sebaj: mindenkit megnyugtathatunk – Miss Marple fölött eljárt az idő, de a bájos öreg hölgy mégsem hagyja magát. Kötögetés, csevegés, némi kis finom hallgatózás – és a rejtély nem marad örökre Rejtély!

Tíz ​egymásnak ismeretlen ember meghívást kap egy pazar villába. A villa egy sziklás, elhagyatott szigeten áll, amely sziget néger fejhez hasonlít, arról kapta a nevét is. A villa titokzatos tulajdonosáról mindenféle pletykák keringenek. A vendégek, bár valamennyiük múltjában van valami, amit legszívesebben elfelejtenének, reménykedve és örömmel érkeznek meg egy pompás nyári estén a sziklás öbölbe. A tulajdonos azonban nincs sehol... A felhőtlennek ígérkező napokat egyre félelmetesebb események árnyékolják be. A sziget látogatóit a különös fordulatok hatására hatalmába keríti a rettegés. Tízen érkeznek. Hányan távoznak? A bűnügyi regény koronázatlan királynőjének talán legjobb, leghíresebb művét tartja kezében az olvasó.

E ​könyv Agatha Christie utolsó Miss Marple regénye. A kedves, idős, kotnyeles hölgy búcsúzóul is kitesz magáért: nem mindennapi pszichológiai érzékkel derít fényt egy olyan bűntényre, amelynek létéről nincs is tudomása senkinek. Gwenda Reed esküvője után házat keres, ahol férjével nyugodt boldogságban élhetne. És megtalálja azt a villát, amelyről álmodott. Azt a házat, amelyet keresett… De az öröm, ami a költözködéssel és berendezkedéssel jár, hamar szertefoszlik. Gwendát nyugtalan, furcsa rémképek gyötrik, de nem talál rájuk magyarázatot. A hihetetlen és véletlen események egybeesése Miss Marple figyelmét is felkelti, s kitartó szívóssággal addig nyomoz, amíg fény nem derül a dél-angol udvarház rejtélyeire. Az olvasót mindvégig izgalomban tartó cselekmény feszültségét Agatha Christie páratlan hangulatot, atmoszférát teremtő előadása csak tovább fokozza.

Gorman ​atyát haldokló asszonyhoz hívatják, ám hogy Mrs. Davis mit gyónt a papnak, az csak a regény végén derül ki: Gorman atyát ugyanis még aznap meggyilkolják. A nyomozást vezető Lejeune felügyelőnek önkéntes segítőtársa akad: Mark Easterbrook, a fiatal történész, aki - akaratán kívül - olyan események tanúja lesz, hogy nem maradhat tétlen. Így kerül a Sárgaszínű Lóról elnevezett hajdani fogadóba. Ebbe a házba azonban nem az éjszakai nyugalom utáni vágy hajtja a vendégeket, hanem újonnan feltámadt érdeklődésük a fekete mágia iránt... Agatha Christie regénye különös világba kalauzolja az olvasót. Lehetséges, hogy a középkori babonák, okkult tanok - és nem utolsósorban a modern tudomány - segítségével rontás, betegség, sőt halál hozható bizonyos nemkívánatos személyekre? A válasz bízvást még Agatha Christie leggyakorlottabb olvasóit is meglepi.

Mélyben ​forrongó indulatok, ármány és szerelem, rejtélyes gyilkosság 4000 évvel ezelőtt… Agatha Christie, a krimi koronázatlan királynője ebben a könyvében igazi meglepetéssel szolgál rajongóinak: ezúttal az ókori Egyiptom misztikus világába röpíti vissza olvasóit. A bájos és ifjú özvegy, Renisenb férje halála után visszatér apja házába, a Nílus partjára. A fényűzően gazdag, népes szülői házban látszólag béke honol, de a felszín alatt mohó hatalomvágy, kapzsiság, féltékenység végzi pusztító munkáját. Amikor pedig a koros, öntelt családfő, Imhotep gyönyörű, fiatal ágyast hoz a házhoz, a pattanásig feszülő indulatok gyilkosságba torkollnak…

Elszántam ​magamat, hogy elmondom... az egészet! Valakinek el kell mondanom, különben beleőrülök... Tudja, mitől félek? HOGY MEG FOGNAK ÖLNI! Kaptam egy levelet... Fredericktől, a HALOTT FÉRJEMTŐL! Azt írta, ha valaha hozzámegyek egy másik férfihoz, MEGÖL! Én mégis hozzámentem Erichez... És két nappal az esküvőnk után kaptam ezt a levelet:Nem engedelmeskedtél. Nem menekülhetsz. Te csak Frederick Bosner felesége lehetsz! Meg kell halnod. Megrémültem... de Eric mellett biztonságban éreztem magam. Aztán megkaptam a második levelet:...

„… ​a fémkolosszus lassan kitárult… Óriási udvarban találták magukat, melynek egyik, magas drótkerítéssel elválasztott részében férfiak sétálgattak. Ahogy kíváncsian az érkezők felé fordultak, Hilary elborzadva felsikoltott: – Hisz ezek LEPRÁSOK! – kiáltozta. – Leprások! – s rázkódott a teste az iszonyattól. A leprakolónia kapuja fémes csattanással zárult be mögöttük… Egyedül volt, körülvéve ellenségekkel. S ráadásul néhány perc múlva szembe kellett néznie a leleplezéssel…”

Ki ​irigyelhette szépségét, gazdagságát, boldogságát? Mindenki. Kinék lehetett több-kevesebb oka a gyilkosság - sőt gyilkosságsorozat elkövetésére? A hajón szinte mindenkinek. S ha már Ergyiptomban, régészeti leletek felkeresésére indult útnak gazdag utasaival a hajó, a „véletlenül” fedélzetén tartózkodó Poirot is régészeti módszerekkel kezd a bűntény felderítéséhez: először minden zavaró, fölösleges elemet eltávolít, aztán minden kétséget kizáróan bebizonyítja, hogy az a gyilkos, akire (természetesen) a legkevésbé sem gyanakodhatunk.

Egy ​kis közel-keleti ország felvilágosult uralkodója a lázadók elől repülőgépen menekül; családi kincseit azonban biztos helyre rejti, hogy kijuttathassa az országból, ha ő netán szerencsétlenül járna. Egy előkelő angliai leánynevelő intézetben sorra-rendre teszik el láb alól a tanárnőket. És hogy a két szál hogyan fonódik össze? És hogy kicsoda-micsoda a “macska”, aki beszabadul a galambok – azaz a leányintézet leánykái – közé? Ezekre a kérdésekre és még sok egyébre is fény derül, természetesen a zseniális Hercule Poirot jóvoltából – és természetesen csak a legeslegutolsó fejezetben, hogy addig ki-ki a maga megfejtésén törhesse a fejét, mert mint minden önmagára kicsit is adó detektívregényben, Agatha Christie-nek ebben a kis remekében is a rejtély valamennyi kulcsát kézhez kapja a Nyájas Olvasó – az már az ő dolga, hogy meg is forgassa a zárban!

Egy ​zimankós téli napon kis vendégfogadó nyílik az isten háta mögött, ahová, csodák csodája, egymás után érkeznek a vendégek: a kócos, vörös hajú, epezöld kockás nyakkendőt viselő, kaján vigyorú walesi fiatalember, Christopher Wren; az agresszív, parancsoláshoz szokott és a kákán is csomót kereső, zord külsejű Mrs. Boyle; a katonás eleganciájú, keménykötésű, magáról semmit el nem áruló Metcalf őrnagy; és a pipiskedő, a hölgyeket szatír módjára vizslató külföldi, Mr. Paravicini. A panziót vezető újdonsült házaspár, Giles és Molly Davis a nagy munka közepette tán észre sem veszi, milyen különös alakok szálltak meg náluk. Azután az intézményt egy hatalmas hóvihar a szó szoros értelmében elvágja a külvilágtól. Ám az aggodalom akkor hág a tetőfokára, amikor a rendőrség síelni tudó embere mégis eljut a Monkswell-vendégházba. Az ifjú Trotter őrmester ugyanis azért tette meg ezt az emberpróbáló utat, hogy beszámoljon az egybegyűlteknek a két napja, Londonban történt gyilkosságról, s hogy közölje velük, a tettes itt van közöttük, és újból ölni készül... A Három vak egér című kisregény Agatha Christie hosszú és sikeres pályájának derekán íródott. Amikor a brit uralkodó, VI. György édesanyja 1947 tavaszán nyolcvanadik születésnapját ünnepelte, a BBC rádió személyre szóló meglepetéssel kívánt kedveskedni neki. A kérdésre, hogy mit szeretne hallani, Mária anyakirályné azt válaszolta: "valamit Agatha Christie-től". Így született meg a húszperces rádiójáték, mely 1947. május 26-án hangzott el Három vak egér címmel. A történet három évvel később átdolgozott, kibővített formában egy válogatáskötet címadójaként jelent meg az Egyesült Államokban. Christie ezt követően színpadra alkalmazta művét, s Az egérfogó címet adta neki. Az imígyen átkeresztelt darab az 1952-es londoni bemutató óta nem került le a műsorról. Tehát az a faramuci helyzet állt elő, hogy az alapul szolgáló kisregény konkurense lett a belőle készült, időközben "a színháztörténet leghosszabb ideje futó darabjává" avanzsált műnek...

Hercule ​Poirot-nak fáj a foga, kénytelen fogorvoshoz menni. Pedig a világon egyedül csak ettől fél. Még szerencse, hogy dr. Morley remek szakember, bár ugyanolyan idegesítően fecseg, mint minden fogász. Poirot megkönnyebbülten távozik. Az utcán még segít egy középkorú hölgynek kikászálódni a taxiból, majd hazatér. Néhány óra múlva felbukkan Japp főfelügyelő, mert a fogorvos öngyilkos lett. De miért lőné főbe magát egy divatos, ügyes kezű fogász? És ha nem öngyilkosság volt, akkor ki tehette? A titokzatos görög, a dühös, fiatal amerikai, a gazdag bankár vagy a formás bokájú, szörnyen öltözött hajdani színésznő? Gyanúsítottban nincs hiány, indítékban annál inkább. Hercule Poirot kis szürke sejtjeire a szokásosnál is több munka vár, mire fény derül az esetre.

Amikor ​a közutálatnak örvendő veterán hadfit a paplakban holtan találják - kétség nem férhet hozzá, hogy gyilkos kéz fegyverétől -, voltaképpen senki sem csodálkozik. Hiszen maga a galamblelkű pap is kijelentette, méghozzá népes társaságban, hogy ha valaki netán meggyilkolná Protheroe ezredest, ugyancsak nagy szolgálatot tenne az emberiségnek. Bizony, sokan örültek volna, ha az ezredes nem áll az útjukban - kezdve fiatal feleségén, aki első perctől fogva boldogtalan volt mellette. Vagy nézzük például az első házasságából való lányát, aki szerint, ha apjában volna annyi tisztesség, hogy beadja a kulcsot, megoldódna minden probléma, nem beszélve a sikkasztással és pápista szimpátiákkal vádolt ifjú káplánról, akit az ezredes nyilvánosan megszégyenített, avagy a fiatal festőművészről, aki Protheroe lánya körül legyeskedik, de a feleségét szeretné megszöktetni. A rejtélyes gyilkosság kivizsgálásával megbízott Slack felügyelő roppant rossz modorú ember; nem is megy semmire a kihallgatott falubeliekkel. A nyomozás már-már zsákutcába jut, amikor közbelép Miss Marple, a finom, törékeny öregkisasszony, az emberi lélek nagy ismerője. Előbb derűsen közli, hogy legalább hét olyan személyt tud, aki nagyon örült volna, ha Protheroe ezredes jobblétre szenderül, majd (a tőle megszokott finom tapintattal) kezébe veszi a dolgot, és nem is nyugszik, amíg ki nem deríti az igazságot, ám a tettes leleplezésének dicsősét átengedi Slack felügyelőnek: hátha ettől egy kicsit megjavul a modora.

"... ​Földbe gyökerezett a lába. Iszonyodva meredt a padlón fekvő alakra. Csak lassan mozdult, mintha óriási erőfeszítésébe kerülne elfordítania a fejét. S a tükörben saját, halálra vált arcát pillantotta meg. Felsikoltott... Vakon rohant ki a nappaliból, és eszeveszetten dörömbölni kezdett a szomszéd lakás ajtaján. Javakorabeli nő bámult rá meglepetten. - Mi a csodát...? - Egy halott... egy halott van a szobában! Ismerem... Azt hiszem... leszúrták... Vér... Vér...! Mindenütt csak vér!..."

"-....Az ​a megbízatásom, hogy megrendezzek egy gyilkosságot. Poirot nagyot nézett. - Na, nem igazi gyilkosságot - nyugtatta meg Mrs. Oliver. - Holnap itt nagy kerti mulatság lesz, és újdonságképpen műsorra tűznek egy társasjátékot is. Amit én rendezek. A címe: Hol a hulla? - És hogy megy ez a játék? - Természetesen van egy áldozat. Vannak rejtjelek, és vannak gyanúsítottak. Csupa sztereotip figura, tudja, a vamp, a zsaroló, az ifjú szerelmesek, a baljós komornyik és a többi. Fél korona a belépti díj, és aki benevez, annak megmutatják a rejtjeleket, meg kell találnia az áldozatot és a gyilkos fegyvert, ki kell találnia, hogy ki a gyilkos és mi volt a gyilkosság indítéka. - Tehát azért hívatott, hogy segítsek önnek megrendezni ezt a játékot? Poirot nem is próbálta kirekeszteni a hangjából a felháborodott szemrehányást. - Még mit nem? Azt én magam is elintézem. Minden készen áll holnapra. Nem, én egészen más okból kérettem ide. - Meglehet, hogy egyszerűen bolond vagyok - mondta -, de attól tartok, valami itt nincs rendben..."

A ​Coral tyúkszemtapasz- és lábápolószer-gyár gazdag tulajdonosát váratlanul elragadja a halál. Fia, lánya nincs: öccsei, húgai, sógornői búcsúztatják díszes temetésén a rájuk váró csinos örökség reményében. Mindnyájan alaposan rászorulnak némi pénzmagra. A temetést követő bőséges villásreggeli után kiderül, hogy nem ok nélkül reménykedtek, s immár a rózsásabb jövő boldog tudatában sajnálkozhatnak a megboldogult hirtelen halálán, amikor az egyik örökös váratlanul megszólal: - Hiszen meggyilkolták, nem?! És másnap - őt gyilkolják meg otthonában. Van-e összefüggés a két haláleset között, s ha igen, milyen? A boldog örökösök közül gyilkolt-e valaki, s ha igen, miért? Ezt a rejtélyt kell megoldania Hercule Poirot barátunknak, a belga mesterdetektívnek - s talán nem árulunk el nagy titkok, ha megnyugtatjuk a nyájas olvasót: Poirot ezúttal sem hagyja cserben a zseniális képességeiben reménykedőket.

Hercule ​Poirot-t barátja, Hastings kapitány nyaralni viszi. Rájuk fér a pihenés. A szinte mediterrán éghajlatú dél-angol tengerparton sétával és a szállóvendégek kritizálásával tölthetik napjaikat. Egészen addig, míg Poirot nem találkozik a vad, fiatal Nick Buckleyval. A lány jó néhány balesetet megúszott ép bőrrel, és csak nevet rajtuk, de a nyomozó nem találja mulatságosnak a helyzetet. Amikor szinte a szemük láttára kísérli meg valaki lelőni Nicket, Poirot munkába kezd. Megpróbálkozik a lehetetlennel: megakadályozni egy készülő gyilkosságot. Annyit sikerül elérnie, hogy Nick meghívja Maggie Buckleyt, az unokatestvérét, hogy ne legyen egyedül. Néhány nappal később, a tűzijáték éjszakáján, vörös kínai sálba burkolt fiatal nő holtteste hever a sziklán álló ház kertjében. A népes társaságból ki akarhatta Nick halálát, és kinek a kezében volt a pisztoly? A regény – más kiadónál, más fordításban – Ház a világ végén, illetve A vörös sál címen jelent meg.

Sir ​Charles Cartwright, a híres színész, otthagyta a világot jelentő deszkákat. Elvonult a tengerpartra, Loomouth-ba egy kis vityillóba (legfeljebb tizenkét szoba!). Barátai fogadásokat kötöttek, hogy hat hónapnál nem bírja tovább, de ő már majdnem két éve ott él. Talán azért nem unatkozik, mert vitorlázik és vendégségeket rendez londoni barátainak. A mostani hétvégét nála tölti Mr Satterthwaite és maga Hercule Poirot is. De az, hogy tizenhárman készülnek vacsorához ülni, valóban balszerencsét hoz: Babbington tiszteletes hirtelen remegni kezd és meghal. Természetes halál vagy gyilkosság? Hercule Poirot és a rendőrség az előbbire gyanakszik, Sir Charles az utóbbira. És legördül a függöny - vége az első felvonásnak. Következik a második, majd a harmadik, mindegyikben egy-egy hullával. Szerencse, hogy a világításról Hercule Poirot gondoskodik, így nem kell sötétben tapogatóznunk!

A ​ndroverben Alice Ascher az áldozat… B exhillben a bájos Betty Barnard… C hurstonban Sir Carmichael Clarke-ra csap le ABC, a titokzatos gyilkos! D e ki lesz a következő?… E setleg mégis megakadályozza a bűnténysorozatot Hercule Poirot, a zseniális magándetektív? G yilkosság a trafikban, a tengerparton, a parkban és a moziban… H ány betűje van az ABC-nek? I deje volna már, hogy a rendőrség tegyen valamit! J öhet-e még ezek után újabb meglepetés? K i keríti kézre a titokzatos ABC-t? L egyen nyugodt a Nyájas Olvasó: M ég mielőtt az ABC elfogy, N yugvópontra ér a nyomozás is! O lyan eredménnyel, amilyet senki más nem produkál, mint P oirot, a zseniális magándetektív!

Anglia ​kies zöld mezőinek közepén kicsiny falu Styles St. Mary. A nagy parkban álló stylesi kastély lakóit megkímélte a háború - mégsem boldogok. Vasakarattal kormányozza háza népét a kastély úrnője, aki a környék - és a család - bőkezű jótevőjének szerepében tetszeleg, de a zsebpénzt bizony szűken méri szeretteinek. Gőgös szívét azonban egy szép napon ostrommal veszi be a faluba vetődő szakállas idegen, és a kastély úrnője készségesen nyújtja kezét (és pénztárcáját) a nála vagy húsz esztendővel fiatalabb "drága Alfred"-nek. Persze, az ilyesminek ritkán jó a vége... A stylesi kastélyban bekövetkező titokzatos bűnügyet azonban végül sikeresen deríti fel a menekült belga detektív: Hercule Poirot - aki _A titokzatos stylesi eset_ című Agatha Christie-regényben lépett első ízben az olvasók elé, hű tisztelője, Arthur Hastings kapitány társaságában. Az első világháború alatt játszódó regény színhelyére, a stylesi kastélyba hívja barátját sok-sok év elteltével az elaggott, de korántsem szenilis Poirot a _Függöny_-ben; és az őszbe csavarodott, de változatlanul romantikus lelkű Hastings, mint mindig, most is hűségesen engedelmeskedik dicső barátjának. Stylesban most sem honol boldogság; más a tulajdonos, mások az életkörülmények - a hajdani kastély ma fizetővendégek lakhelye -, de az ódon falak között megint csak bűntény történik, és természetesen megint csak Poirot az, aki mindent kiderít - végül, de ezúttal utoljára...

A ​krimi királynőjének hat gyöngyszemét tartja kezében az olvasó; ahogy ő maga nevezte: főfogásokat, előételeket és desszerteket. A karácsonyi puding esete az írónő gyermekkori élményeiből merít, a régi angol karácsonyi örömök öregkorában is szívmelengető emlékéből. Az első öt fogáshoz Poirot, a hatodikhoz – desszertképpen – Miss Marple kíván jó étvágyat.

Hercule ​Poirot visszavonultan él. Csak néha nyitja rá valaki az ajtót. Ezúttal régi barátnője érkezik: Mrs. Oliver, detektívregények hírneves szerzője (a kedves olvasó jól ismeri őt a sorozat előző, Ellopott gyilkosság című kötetéből)... Az írónővel mindig történik valami. Ismerősei, barátai, rokonai gyarkan zaklatják különös történetekkel. S most megint egy eset. Mrs. Oliver egy "irodalmi ebéden" vett részt, ahol egy cseppet sem rokonszenves hölgy, bizonyos Mrs. Burton-Cox nyakon ragadta, félrevonta és roppant különös kéréssel fordult hozzá. Fia, Desmond, ugyanis feleségül akarja venni Mrs. Oliver unokahúgát, akinek a szülei évekkel azelőtt öngyilkosok lettek. Mrs. Burton-Cox azt szeretné tudni, ki lőtt először. Mrs. Oliver mélységesen fölháborította a kérdés. Ő könyveket ír, semmi köze a valóságos erőszakhoz. A kérést tehát elutasította, úgysem tudja teljesíteni... ... De a kíváncsiság fölébred, és ekkor látogatja meg öreg barátját, Hercule Poirot-t...

Alig ​másfél év telt el azóta, hogy Marple kisasszony megoldott egy bizonyos rejtélyt az Antillákon, s ezzel sikerült néhány ifjú hölgy életét megmentenie. Nyomozótársa, a goromba, de aranyszívű Mr. Rafiel időközben meghalt, ám ügyvédei útján, levélben utólag még megkéri az öregkisasszonyt: göngyölítsen fel (neki teendő személyes szívességként) egy újabb bűnügyet. Azt azonban, hogy miről volna szó, nem részletezi. Apránként derül ki, hogy itt nem ifjú hölgyeket kell megmenteni - az ifjú hölgyek (mint utóbb kiviláglik, szám szerint ketten) már meghaltak, sőt, már a gyilkost is elítélték. De hiába hogy a bűnös raboskodik, amint Marple kisasszony újra felveszi a fonalat, tovább szaporodik a halottak száma, mi több, őt magát is halálos veszedelem fenyegeti, s bizony ha Mr. Rafiel nem nyújtana neki hatékony segédkezet a túlvilágról...

St. ​Mary Mead békés vidéki fészek, bár az elmúlt évtizedekben alaposan megváltozott. Gossington Hallban sem Bantry ezredes lakik már, hanem eladják. Most éppen egy amerikai filmcsillag veszi meg. Abban a házban, ahol két évtizede egy holttest hevert a könyvtárszobában, nagyszabású jótékonysági partit rendeznek a Szent János Mentőszolgálat javára, és azért, hogy a falu kíváncsi lakói alaposan szemügyre vehessék az egzotikus új lakókat. A régi lakosok közül néhányan a házban tartott szűk körű összejövetelre is hivatalosak, finom falatok és italok várják őket. A Mentőszolgálat titkára véletlenül kiönti a koktélját és kárpótlásul a gyönyörű Marina Gregg italát kapja. De ebben a pohárban más is volt a koktél mellett... Mrs. Badcock meghal, Marina Gregg élete pedig rémálommá válik. Ki tör a filmcsillag életére és miért? Szerencsére egyvalami, illetve egyvalaki nem változott St. Mary Meadben: Miss Jane Marple. Megöregedett, nem tud már kertészkedni, kötögetni, állandó segítségre szorul, de az esze még mindig úgy vág, mint a borotva. És a háziorvos izgalmas kinyomoznivalót írt fel neki unalom ellen….

Az ​idős, törékeny Miss Marple maga már nem játszhat detektívesdit - amikor azonban tudomására jut, hogy barátnője, vonaton utaztában, egy gyilkosságnak lett szemtanúja, nem nyughat nyomozóösztöne. S az a "csekélység", hogy a mondott időben a vasútvonalon semmiféle bűnesetről nem érkezett jelentés, nem gátolja a találékony öregkisasszonyt abban, hogy kiderítse: mégiscsak történt gyilkosság, s hogy a feltételezett áldozat feltételezett holtteste vajon hová tűnhetett.

Mrs. ​McGinty halott – mert megölték a fejére mért brutális ütéssel, s megtakarított pénzének is nyoma vész. A gyanú rögtön sunyi, pénzszűkében levő lakójára, James Bentleyre terelődik, akinek a ruháin felfedezik az idős áldozat vérének és hajának nyomait. Valami mégsem stimmel: Bentley egyszerűen nem úgy néz ki, mint egy gyilkos. Poirot azt hiszi, megmentheti ezt az embert az akasztófától – csak azzal nem számol, hogy a saját élete is óriási veszélyben van. És az idő egyre fogy…

Ugye, ​emlékeznek még Miss Marple-ra, a falusi öregkisasszonyra, aki úgy ismeri St. Mary Mead lakosait, mint a tenyerét? És mivel pontosan tudja, milyen az emberi természet, könnyűszerrel megold olyan rejtélyeket is, amelyek előtt értetlenül állnak a Scotland Yard legkiválóbb elméi! Mert vajon ki volt az a haldokló férfi, aki menedékért vánszorgott be a falusi templomba? És: hova rejthette az agyafúrt Matthew bácsi az aranyrudakat? No és ki fojthatta meg a ruhapróbára készülő vidéki feleséget? A vén házmesterné miért esküdött bosszút az új gazdák ellen? A világ legkitűnőbb szobalánya ugyan mivel lepheti meg úrnőjét - és a falu népét? Az ágyában leszúrt Mrs. Rhodes halála sem marad megoldatlan rejtély Miss Marple előtt. És akinek ennyi jó kevés - kap ráadásul HÉT REJTELMES és IZGALMAS TÖRTÉNETET a Fülemüle-villa titkáról, a varázserejű babáról, a jövendőmondó tükörről, a valóságban játszódó zenedrámáról, egy különös balesetről, egy fiatal pár ritka szerencséjéről, és a maharadzsa smaragdjáról - a detektívregény koronázatlan királynője, AGATHA CHRISTIE avatott tollából!

Anne ​Beddingfeld igazi kalandregény-hősnő: merész, önálló, szép és félárva. Egy baja van csak, a faluban, ahol él, kaland csak a filléres regényekben és a moziban terem. Édesapja halála után azonban Londonba kerül, és tanúja lesz, amint egy férfi ijedtében a földalatti síneire esik és meghal. A halál beálltát megállapító orvos pedig elveszít egy cédulát. De a cédulának naftalinszaga van, mint a halott kabátjának! Mit jelenthet az öt számjegy és a két szó a papírszeleten? És miért akart megnézni a halott egy Temze-parti házat, amit tulajdonosa, Sir Eustace Pedler, bérbe kíván adni? Amikor aztán egy meggyilkolt nőt találnak ebben a házban, Anne akcióba lendül. Nem zavarja, hogy egyedül van, hogy koldusszegény, a gyilkossággal vádolt, titokzatos "barna ruhás férfi" nyomába veti magát. Nyomoz a tetthelyen, a Malomházban, Londonban, óceánjárón, Dél-Afrikában. Megismerkedik egy parlamenti képviselővel, egy társasági szépasszonnyal, Race ezredessel és egy titkárral, aki a Borgiák fő méregkeverője lehetne külseje alapján. Agatha Christie fiatalkori, könnyed, szellemes kaland-krimijében persze senki sem az, akinek látszik...

Október ​30-a az angolszász világban a gyerekek ünnepe. Mindenszentek előestéjén partykat rendeznek mindenfelé, és a fiatalok jelmezbe öltözve régi, babonás szokások felelevenítésével, bűvészkedéssel, társasjátékokkal múlatják az időt. Ki gondolná, hogy egy ilyen ártatlan összejövetel gyilkosság helyszínévé válhat. Pedig ez is megtörténhet, ha valaki mindenáron ki akar tűnni a többiek közül, ha feleslegesen kotyog, ha olyasmivel henceg, ami már nem játék. S a bűntény bekövetkezik. Az ünnepség esetté válik, s a vendégből, Mrs. Oliverből - bűnügyi történetek híres szerzőjéből - botcsinálta nyomozó lesz. Nem akárki a segítőtársa. Hercule Poirot, az emberi lélek rejtelmeinek neves ismerője igyekszik kibogozni a titokzatos gyilkosság múltba vesző, szövevényes szálait.

A teenage murder witness is drowned in a tub of apples... At a Hallowe'en party, Joyce—a hostile thirteen-year-old—boasts that she once witnessed a murder. When no-one believes her, she storms off home. But within hours her body is found, still in the house, drowned in an apple-bobbing tub. That night, Hercule Poirot is called in to find the 'evil presence'. But first he must establish whether he is looking for a murderer or a double-murderer...

Hercule ​Poirot éppen unatkozik, amikor levelet kap Franciaországból. A Dél-Amerikában meggazdagodott milliomos, Paul Renauld kéri azonnali segítségét, mert életveszélyben van. Poirot Hastings kapitány társaságában nyomban át is kel a Csatornán, azonban késve érkezik. Renauld-ot előző éjjel meggyilkolták. Míg a francia rendőrség és Poirot különböző módszerekkel nyomozni kezd, Hastings kapitány egy szép színésznőnek udvarol, akit a vonaton ismert meg, s aki váratlanul felbukkan a gyilkosság színhelyén...