Ajax-loader

Charlotte Brontë könyvei a rukkolán


Első ​regénye, a Jane Eyre káprázatos sikere után otthona, Yorkshire jól ismert lápos, dombos, völgyes tájain, vadvirágos, hangás rétjein vonultatja fel újabb művének alakjait a szerző. Ott szövi-fonja, bonyolítja két párhuzamosan futó romantikus szerelem szálait. Mint életrajza írójának vallotta, a hősnő alakjában testvérhúgát, a sasmadarat, a csapongó, éles eszű, szertelen Emilyt, az Üvöltő szelek szerzőjét személyesítette meg, illetve azt a nőt, akivé válhatott volna, ha olyan szép és gazdag, mint Shirley. Merész lépés volt. Az angol irodalomban először alkotott a regényekből ismert bájos, szende, nőies női figura helyett bátor, eszes, határozott nőt, olyat, aki egyenrangú társa a férfinak, harcainak osztályosa. A másik leány, Caroline, nagyrészt önéletrajzi elemekből kel életre, boldogtalan szerelmében a maga gyötrelmeit, a brüsszeli lánynevelő intézetben átélt lelki kínjait vetíti elénk. Itt azonban minden jóra fordul, és a sok küszködés, bonyodalom után kedvelt hősei elnyerik szívük választottját. A regény 1849-ben jelent meg először.

Charlotte ​Brontë’s Jane Eyre is an extraordinary coming-of-age story featuring one of the most independent and strong-willed female protagonists in all of literature. Poor and plain, Jane Eyre begins life as a lonely orphan in the household of her hateful aunt. Despite the oppression sheendures at home, and the later torture of boarding school, Jane manages to emerge with her spirit and integrity unbroken. She becomes a governess at Thornfield Hall, where she finds herself falling in love with her employer—the dark, impassioned Mr. Rochester. But an explosive secret tears apart their relationship, forcing Jane to face poverty and isolation once again. One of the world’s most beloved novels, Jane Eyre is a startlingly modern blend of passion, romance, mystery, and suspense.

Szerelem ​és gyötrelem története Charlotte Brontë utolsó műve is, mely romantikus fordulataival és tökéletesen megrajzolt jellemeivel sokak szerint felülmúlja legismertebb regényét, a Jane Eyre-t is. Elragadó romantikus mese és meggyőző valóság keveredik Lucy Snowe élettörténetében. A fiatal lány a szegénység és a magány megpróbáltatásai elől külhoni állásba menekül: egy francia kisváros, Villette bentlakásos leányiskolájában helyezkedik el angoltanítóként. Itt találkozik a városban orvosként praktizáló, jóképű Johnnal, valamint a látszólag rideg irodalomtanárral, Paullal. Lucy szívében kétféle vonzalom ébred a két férfi iránt, ám a lánynak ebben hamarosan vetélytársai is akadnak. A regény romantikus bonyodalmai során végül tisztázódik, melyik férfihoz vonzódik teljes szívből, és melyikük viszonozza érzelmeit. Lucy Snowe jelleme és sorsa mely sok hasonlóságot mutat magával az írónőével azt láttatja, hogy a magány sivár pusztasággá képes változtatni mindent, ám szeretni és szeretve lenni: az életet csak ez teheti teljessé.

Gazdag ​élményforrás a gyűlölet és szerelem nagy regénye, a Villette. Világhírű párjához a Jane Eyre-hez hasonlóan: "emlékkönyv" egy fiatal leány küzdelmes életének története. A főszereplő - a kitörő érzelmek és a hűvös értelem tüzében-jegében edzett jellemű félénk és mégis erős alkatú csúnyácska szegény és magára hagyott angol Miss - alakjában joggal véljük felismerni a regényes életű írónő önarcképét, s talán még több joggal csodáljuk benne a jó és rossz hatalmak csatájában mindig áldozatul vetett, de végül mindig diadalmaskodó Regényhősnő eszményképét. A korai, töredékes kéziratban fennmaradt kisregény, a Henry Hastings kapitány kis hősnője, Elizabeth sokban rokon a Villette Lucy Snowe-jával. Az elvetemült Hasting kapitány és jellemes húga, Elizabeth kapcsolata Charlotte Bronté és tehetséges kisiklott életű öccse, Branwell szeretve-gyűlölködő kapcsolatát tükrözi. A korai kisregény és a későbbi nagy - egyazon írói arculathoz ad vonásokat. Elragadó, romantikus mese és meggyőző, megindító valóság keveredik mindkettőben. Lucy Snowe viszontagságos villette-i éveti csakúgy, mint Elizabeth zamornai élményeit Charlotte Bronté brüsszeli és haworthi élményei szenvedései és szenvedélyei telítik igaz tartalommal: elválaszthatatlanul bogozódó gyűlölettel és szerelemmel.

A ​regény vadromantikus cselekménye, érzelmessége révén nagy sikert aratott. Címszereplője koldusszegény árvalány, akit egy komisz nagynéni nevel, majd beadja a lowoodi árvaházba. Jane tanítói oklevelet szerezve egy gazdag birtokos, Rochester házában lesz nevelőnő. A bonyodalmak viszont főként ezután kezdődnek...A bátor és tiszta, önmagához és szerelméhez mindig hű Jane vezeti el a XIX. század Angliájának világába az olvasót, aki az ő tisztán látó szemével figyelheti a kastélyok színesen kavargó társasági életét és a színes kavargás mögött megbúvó könyörtelen önzést.

Charlotte ​Bronte két kisregényét tartalmazza a kötet, mindkettő az írónő és a bátyja, Branwell által kitalált képzeletbeli királyságban, Angriában játszódik, melyben könnyű felismerni a korabeli Angliát. A mind ez ideig hazájában is kiadatlan kézirat nemrég került elő. A Stancliffe-fogadó humoros és pikáns regény, új megvilágításba helyezi a számos neves író által megrajzolt hajdani angol társadalmat, s ezáltal megváltoztatja az íróról kialakult képet is, akiről többé már nem lehet elmondani, hogy kizárólag a saját belső világát elbeszélő női író. A Henry Hastings kapitány kis hősnője, a jellemes Elizabeth és bátyja, az elvetemült Hastings kapitány kapcsolata Charlotte Bronte és tehetséges, kisiklott életű fivére, Branwell szerteve-gyűlölködő viszonyát tükrözi. Elragadó, romantikus mese és meggyőző, megindító valóság keveredik mindkét műben. Charles Townshend, az arszlán és Elizabeth zamornai élményeit Bronte brüsszeli és haworthi tartózkodásának eseményei, szenvedései és szenvedélyei telítik igaz tartalommal: elválaszthatatlanul bogozódó gyűlölettel és szerelemmel.

Egy ​arisztokrata családból származó fiatalember sok hányattatás után Brüsszelbe kerül angoltanárnak. Milyen lesz a sorsa egy lányiskolában, ahol előkelő és gazdag, csinosabbnál csinosabb növendékei próbálják magukba bolondítani? Ráadásul az iskola igazgatónője is el akarja csábítani, felhasználva egy szép és érett nő minden furfangját. A fiatalember már-már lángra lobban, amikor feltűnik az osztályban egy különös tanítvány... Charlotte Brontё műve a XIX. századi Anglia hiteles korrajza, miközben egyedülálló módon száll szembe a viktoriánus társadalom megrögzött intézményeivel. A legidősebb Brontё nővér nagyszerű stílusban megírt regénye önéletrajzi ihletésű remekmű, amelyet a romantikus irodalmat kedvelők kötelező olvasmányként tartanak számon.

Charlotte ​Bronte itt közreadott két kisregénye, a _Julia_ és a _Caroline Vernon_ cselekménye egy képzeletbeli királyságban - a korabeli Angliára erősen emlékeztető Angriában - játszódik, szereplői pedig ismerősek már a szerző _A Stancliffe-fogadó_ és a _Henry Hastings kapitány_ című kisregényeinek olvasói számára. Mindkét írásmű jellegzetesen romantikus alkotás korának szülötte, s a fő-fő példakép, Byron mellett a kortárs francia regények (a szerző szavaival élve "kifinomult és erkölcstelen olvasmányok") hatásáról árulkodik. A _Julia_ címszereplője a korabeli divatos társaság hölgyek típusát testesíti meg, aki egyúttal ideálja is annak a bájosan naiv gyermeknek, _Caroline Vernon_nak, aki ebben az előkelő környezetben tűnik fel először, majd a második kisregény központi figurájává lép elő. A teatralitástól és melodramatikus hajlamaitól szabadulni képtelen operaénekesnő-édesanya és Northangerland gróf szerelmének törvénytelen gyümölcse ekkor már bakfissá serdült. A még ártatlan gyermekként megismert szereplő hamarosan a női csábítás teljes fegyvertárával felszerelkezve Zamorna herceg - Angria uralkodója - pártfogoltjaként éli meg élet első nagy szerelmét. A környezetének hatására formálódó, az ármánytól s a színészkedéstől sem idegenkedő Caroline azonban kellően naiv még ahhoz, hogy áldozatául essék a bizarr kapcsolatnak.

William ​Crimsworth, az arisztokrata származású fiatalember a maga erejéből próbál boldogulni. Kezdetben bátyja gyártelepén dolgozik, majd megkapja egy brüsszeli leányiskola angoltanári állását. Az igazgatónő női fortélyokat is bevető csábítása ellenére érdeklődését a fiatal kézimunkatanárnő kelti fel, aki rendszeresen látogatja az angolórákat. Frances szorgalmával és tisztességével egyre jobban belopja magát a tanár szívébe. A történet látszólag megállíthatatlanul halad a romantikus végkifejlet felé, amíg a lány váratlanul ki nem marad az órákról. Charlotte Bronté elsőként megírt regénye az írónő halála után jelent meg The Professor címmel.

In ​shaping Villette, as with Jane Eyre, Charlotte Brontё drew upon her own life. Her heroine, Lucy Snowe, possesses neither beauty nor fortune, but her cool demeanour belies a passionate heart. Friendless and alone in the world, she takes up a position at a girls' school in Brussels presided over by the indomitable Madame Beck. There she falls under the spell of the vain, irascible and noble-hearted professor, M. Paul Emanuel. Seldom has the ebb and flow of a love affair been portrayed so harrowingly and movingly. In its wit and flashes of poetry, its depth and originality of character, for many readers Villette is Charlotte Brontё's crowning achievement.

A ​regényirodalom egyik legmegrendítőbb, felejthetetlen alakja Jane Eyre, Charlotte Bronte remekművének ifjú hősnője. A bátor és tiszta, önmagához és szerelméhez mindig hű Jane vezeti el a XIX. század Angliájának világába az olvasót, aki az o tisztán látó szemével figyelheti a kastélyok színesen kavargó társasági életét és a színes kavargás mögött megbúvó könyörtelen önzést. S mire az olvasó a regény végére ér, a hősnővel együtt örül a rendíthetetlen hűség jutalmának: a tiszta szerelem diadalának.

Egyszerűsített ​olvasmány angol nyelven. Hasznos segítség a nyelvtanulásban. A kötet 6. nehézségi fokozatú, az olvasásához kb. 2500 szavas szókincs szükséges. Jane Eyre is alone in the world. Disliked by her aunt's family, she is sent away to school. Here she learns that a young girl, with neither money nor family to support her, can expect little from the world. She survives, but she wants more from life than simply to survive: she wants respect, and love. When she goes to work for Mr Rochester, she hopes she has found both at once. But the sound of strange laughter, late at night, behind a locked door, warns her that her troubles are only beginning.

Shirley ​is Charlotte Brontë's only historical novel and her most topical one. Written at a time of social unrest, it is set during the period of the Napoleonic Wars, when economic hardship led to riots in the woollen district of Yorkshire. A mill-owner, Robert Moore, is determined to introduce new machinery despite fierce opposition from his workers; he ignores their suffering, and puts his own life at risk. Robert sees marriage to the wealthy Shirley Keeldar as the solution to his difficulties, but he loves his cousin Caroline. She suffers misery and frustration, and Shirley has her own ideas about the man she will choose to marry. The friendship between the two women, and the contrast between their situations, is at the heart of this compelling novel, which is suffused with Brontë's deep yearning for an earlier time.

This ​is Charlotte Bronte's powerful story of a young woman struggling to make a life for herself. Jane Eyre is a poor young teacher who works for the rich and mysterious Mr. Rochester. At first Jane has little to do with her employer, but she soon finds herself falling in love with him. Rochester loves Jane too, but he has a terrible secret from his past. Tragedy follows when Jane learns the truth. Will their love survive?

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Charlotte ​Brontë két kisregénye, a Napi események és a Mina Laury szereplői ismerősek már a szerző Stancliffe-fogadó, Henry Hastings kapitány, és Caroline Vernon című írásainak olvasói számára. Cselekményük azokéhoz hasonlóan a korabeli Angliára emlékeztető, félig-meddig fiktív királyságban, Angriában játszódik. Az olvasó így egyfelől hiteles forrásművet tart kezében - bepillantást nyerhet az angol irodalom legtermékenyebb időszaka, a korai viktoriánus éra világába, a nemesség háborúkkal is terhelt mindennapjaiba -, másfelől figyelemmel kísérheti a ma is rendkívül népszerű írónő alkotói fejlődésének egy újabb fázisát, melyben már megcsillantja Jane Eyre és Villette című regényeinek erényeit.

Publié ​en même temps que le livre de sa sœur Emily, Les Hauts de Hurle-Vent, le roman de Charlotte connut d'emblée un immense succès. Une jeune gouvernante aime le père de ses élèves et est aimée de lui. Mais elle résiste à cet amour, découvrant avec horreur l'existence de la première femme de Rochester, pauvre folle enfermée par son mari. L'histoire, qui trouve son origine dans la jeunesse tourmentée de son auteur, fait se succéder coups de théâtre et débordements de passion, fuite éperdue dans les landes et sens du devoir jusqu'à l'héroïsme. Jane Eyre est l'un des plus beaux romans d'amour anglais du XIXe siècle. Tout y est romantique et tout y est vrai. Jane Eyre, c'était Charlotte Brontë elle-même.

On ​of the most popular stories of the English language. Jane Eyre is a little girl with no parents. Her aunt hates her, and sends her to a terrible school. However, when she grows up, she falls in love, and hopes that she has found happiness at last. But what is the mystery at Thornfield? Can it destroy Jane's hopes?

_Jane ​Eyre_ ranks as one of the greatest and most popular works of English fiction. Although Charlotte Brontë's heroine is outwardly plain, she possesses an indomitable spirit, and great courage. Forced to battle against the exigencies of a cruel guardian, a harsh employer and a rigid social order which circumscribes her life when she becomes governess to the daughter of the mysterious, sardonic Mr Rochester. _Villette_ is based on Charlotte Brontë's personal experience as a teacher in Brussels. It is a moving tale of repressed feelings and cruel circumstances borne with heroic fortitude. Rising above the confinement of a rigid social order, it is also a story of a woman's right to love and be loved. _Wuthering Heights_ is Emily Brontë's wild, passionate tale of the intense and almost demonic love between Catherine Earnshaw and Heathcliff, a foundling adopted by Catherine's father. After Mr Earnshaw's death, Heathcliff is bullied and humiliated by Catherine's brother Hindley and, wrongly believing that his love for Catherine is not reciprocated, he leaves Wuthering heights. When he returns years later as a wealthy man, he proceeds to exact a terrible revenge for his former miseries. _Agnes Grey_, Ann Brontë's deeply personal novel, is a trenchant expose of the frequently isolated, intellectually stagnant and emotionally starved conditions under which many governesses worked in the mid-nineteenth century. _The Tenant of Wildfell Hall_ shows Ann Brontë's bold, naturalistic and passionate style. It is a powerful and sometimes violent novel of expectation, love, oppression, sin and betrayal. It portrays the disintegration of the marriage of Helen Huntingdon, the mysterious 'tenant' of the title, and her dissolute, alcoholic husband.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

In ​their collaborative early writings, the Brontes created and peopled the most extraordinary fantasy worlds, whose geography and history they elaborated in numerous stories, poems, and plays. Together they invented characters based on heroes and writers such as Wellington, Napoleon, Scott, and Byron, whose feuds, alliances, and love affairs weave an intricate web of social and political intrigue in imaginary colonial lands in Africa and the Pacific Ocean. The writings of Glass Town, Angria, and Gondal are youthful experiments in imitation and parody, wild romance and realistic recording--a playful literary world that they would draw upon for their early and later work. In this generous selection, the early writings of the Bronte's are presented together for the first time. Christine Alexander's Introduction explores the rich imaginative lives of the Brontes, and the tension between their maturing authorship and creative freedom. The edition includes Charlotte Bronte's Roe Head Journal, and Emily and Anne's Diary Papers. The edition also has a key to characters and place, detailed notes, and a map of Glass Town and Angria. About the Series: For over 100 years Oxford World's Classics has made available the broadest spectrum of literature from around the globe. Each affordable volume reflects Oxford's commitment to scholarship, providing the most accurate text plus a wealth of other valuable features, including expert introductions by leading authorities, voluminous notes to clarify the text, up-to-date bibliographies for further study, and much more.

The ​author's first novel based on her own experiences teaching in Brussels, is a story of love and doubt.

The ​Brontë Sisters features three classics of literature collected in a single volume. Jane Eyre, by Charlotte Brontë, is the tale of governess Jane Eyre and her passionate romance with Lord Rochester, her employer, whose dark and secret past comes back to haunt them. Wuthering Heights, by Emily Brontë, tells of the gypsy boy Heathcliff, and his obsessive love for Catherine Earnshaw, the young woman whose station is above his, but whose family he ultimately comes to master. Agnes Grey, by Anne Brontë, is the tale of its eponymous heroine, a governess in a wealthy household who yearns to find a man who will love and respect her for herself. These three novels, all first published in 1847, are universally acclaimed the greatest artistic achievements of one of the most talented families in all English letters. The Brontë Sisters is one of Barnes & Noble's Collectible Editions classics. Each volume features authoritative texts by the world's greatest authors in exquisitely designed bonded-leather bindings, with distinctive gilt edging and an attractive silk-ribbon bookmark. Decorative, durable, and collectible, these books offer hours of pleasure to readers of all ages and are an indispensible cornerstone for any home library.

Jane ​Eyre, a poor girl, leaves her cruel aunt's house and goes away to school. Later, she becomes a teacher and works for the rich Mr Rochester. She loves him and wants to marry him. He loves her too, but he has a dark secret ...

Jane ​Eyre ist eine Frau, die mit Sicherheit und Klugheit ihren Weg geht, die volle Gleichberechtigung von Mann und Frau als eheliche Grundlage fordert – und deshalb gegen puritanische Engstirnigkeit und moralische Verlogenheit anzukämpfen hat. Ein unerhört aktuelles Buch, das in alle Weltsprachen übersetzt, dramatisiert und vielfach verfilmt wurde.

“ ​READER, I BURIED HIM . ” A timeless tale of love, devotion . . . and the undead. Jane Slayre, our plucky demon-slaying heroine, a courageous orphan who spurns the detestable vampyre kin who raised her, sets out on the advice of her ghostly uncle to hone her skills as the fearless slayer she’s meant to be. When she takes a job as a governess at a country estate, she falls head-over-heels for her new master, Mr. Rochester, only to discover he’s hiding a violent werewolf in the attic—in the form of his first wife. Can a menagerie of bloodthirsty, flesh-eating, savage creatures-of-the-night keep a swashbuckling nineteenth-century lady from the gentleman she intends to marry? Vampyres, zombies, and werewolves transform Charlotte Brontë’s unforgettable masterpiece into an eerie paranormal adventure that will delight and terrify.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

_Jane ​Eyre_ is Charlotte Brontë's greatest novel. It is set in the Victorian tradition of romantic love and romantic horror. But it rises above tradition because of its heroine. We see the world through the eye of Jane, the unloved child. We are involved with her as she suffers, love, and finally comes to terms with life and society. Alpha Classics provide the reader with faithful adaptations of some of the most famous novels in English literature. Careful control of language and vocabulary provides a clear and straightforward text which allows the student to enjoy reading without having to use a dictionary.

Kollekciók