Ajax-loader

Kodolányi János könyvei a rukkolán


Évtizedekkel ​keletkezésük után olvasva ezeket a döbbenetesen eleven és változatlanul katartikus hatású művészi látleleteket a korabeli Magyarország és az egykori ormánsági élet mindennapos drámáiról, egyre inkább igazat kell adnunk magunkban egykori kritikusának, Németh Lászlónak, aki azt írta e Kodolányi-novellák naturalizmusáról, hogy az nem más, mint "a közelről nézett élet fényjátéka."

A ​regény egy nyár története a világháború utolsó évéből. Erre a nyárra a forradalom őszi vihara zúg le s ez a vihar sodorja el egymástól a regény szereplőit s szakítja el a gazdag történet fonalát. De a forradalom viharában ott zúg az első szerelem vihara is a fiatalság minden vágyával és érzelmi válságával. Ez a vihar tép bele két ifjú barát életébe. Barátságukat, amelyen a gyermekkori pajtásság pecsétje ég, csaknem széttépi egy mesteri tollal megrajzolt, ravasz kis falusi démon cselszövénye. Vergődő, ábrándos rajongás és egészséges férfiszerelem ütköznek itt össze. Az utóbbi győz, de józan életszemléletével ez segíti át barátját is az első csalódás nagy válságán. A kettős szerelem-feszültségnek drámai hátteret ad a forradalom felé érő helyzet izzása, amelynek villamos légkörében szinte monumentális körvonalakat kap Kodolányi többi mesterien megformált alakja is. A regény komoly, nagy értéke az újabb magyar szépirodalomnak.

A ​könyv egyik kulcsalakja, Utnapistim sok ezer évesen a vízözön előtti kor embereinek a világában él. Az úszóhártyás, pikkelyes emberek világa ez, ahol a sárkányok, gyíkok harca valóság. Ez a világ akkor kezd mássá lenni, amikor Utnapistim tudomására jut, hogy egy idő óta nyakra-főre születnek csupasz csecsemők, s később sem nő ki a pikkelyük. Ilyennek születik Ninszun istennő papnőjének, Risat-Ninlilnek fia, Gilgames is, aki korántsem hatalmas erejű, sárkányokat legyőző hős, hanem talán a könyv leghalandóbb szereplője. Az égbolton az "Égi Gyík" megjelenése Lugal, a nagy király csillagászait közeledő katasztrófára figyelmezteti. Mindent elsöprő nagy természeti csapás közeledik. Lugal esztelen vállalkozásba kezd. "Világtornyot" épít, ahová alattvalóit, a birodalom felhalmozott készleteit akarja elhelyezni. A munka csak a terror eszközeivel valósítható meg; a Világtoronynak az emberiséget kellett volna szolgálnia, ehelyett rabszolgaságba hajtotta a birodalom apraja nagyját. Hiába Utnapistim figyelmeztetése, hogy nem ez az életbenmaradás útja. Erről kíséreli meggyőzni országa főpapját, majd utóbb a világbirodalom istenkirályát, barátait, a költőt, a könyvtárost, a csillagászt, a történetírót és a többieket, majd egyedül maradva hatalmas hajót épít. Elhelyezi benne barátait, élelmiszer-tartalékait, állatait. Amikor az özönvíz megérkezik, az istenkirály Világtornya szempillantás alatt összeomlik, a hajót viszont hátára veszi a víz, Utnapistim a társaival felveszi a küzdelmet a mindent elsöprő viharral, Utnapistim törzse megmenekül, velük együtt a nevelt fiú, Gilgames is, akinek felnövekedése a regény egyik fontos szála.

Négy ​kisregényt tartalmaz ez a könyv: az 1923-ban megjelent Szép Zsuzská-t, az 1924-es Börtön-t, az 1925-ös Kántor József megdicsőülésé-t és az 1927-es Kékhegy-et. Nemcsak azért tartoznak össze ezek a kis remekek, mert Kodolányi korai korszakából valók, hanem mondandójuk, szemléletük, jellegük miatt is. Hamar fölfedezi a paraszti élet tragikus elmaradottságát, de azt a küzdelmet is meglátja, amit nagyra hivatott, tiszta emberek folytatnak a babonás, gyűlölködő, harácsoló, önmagát pusztító paraszti magatartás, családot bomlasztó indulatok s a kalmár kisszerűség ellen. Művei azért oly drámaiak, mert nem titkolja a falu gyötrő belső küzdelmeit, mert tragikus sorsúnak meri ábrázolni azokat, akik szembefordulnak a középkori szokásokkal, akik őszintébb, emberibb életet akarnak, de elbuknak, elmenekülnek vagy értetlen közönyben csöndes haldoklásba merülnek. Komor színekkel festi meg a vidéki értelmiség kiszolgáltatottságát s azt a maradi erkölcsrendet, amely a legszebben induló szerelmet is megkeseríti, elfojtja. Sötét, baljós, könyörtelen e kisregények légköre, de az író felelősségtudata éppen illúziótlanságában fejeződik ki; jól tudja, csak a goromba szó, az őszinte és pontos kórkép segíthet azon a népen, amely iránt érzett szeretete nemcsak e kisregényeket, hanem egész életművét áthatotta.

Az ​égő csipkebokor (1953) az utolsó olyan, balatonakarattyai korszakában készült nagyregénye Kodolányi Jánosnak, amelyikben bibliai témát dolgoz fel, és szinte akaratlanul ciklikus egységet alkot más ókori keleti tárgyú műveivel (Vízözön; Új ég,új föld;Én vagyok). Mószéról -Mózesről- fölmérhetetlen számú tudományos és szépirodalmi alkotás készült, a maradandó értékűek minden kor olvasója szemében egy világirodalmi és vallástörténeti alapmű, ősi történet folytatásának, bővítő elbeszélésnek és értelmezésének tűnnek föl. Thomas Mann A törvény című kisregényében a mitikus téma hermeneutikájában az ironikus lélektaniság lehetőségét aknázta ki. Kodolányi, Mann-nal tudatosan vitázva, annak félisteni, istenemberi hérosznak az alakját és képzetét támasztja életre, akinek a maga korában, környezetében nem sikerült beteljesítenie honalapító, nemzetteremtő látomását; de később a nép magába fogadja áldozatát, megerősödik általa, és erőt merít sugárzó, önfeláldozó példából.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

A ​honfoglalás utáni magyar nép különös világa elevenedik meg Kodolányi Jánosnak ebben a regényében. Ebben a korban még élnek a pogány istenek, a táltosok még áldoznak nekik, az ő révületükben jövendölnek, gyógyítanak, de már megjelenik az új eszmék képviselője is. Igaz, hogy csak egy gyámoltalan, szelíd és ügyefogyott szláv pap személyében, mégis ő a céltudatosabb, az ő világa a korszerűbb. Két eszme, kétféle életfelfogás méri össze erejét, s ez a küzdelem dönti el, hogy a magyarság - az augsburgi és merseburgi vérveszteségek után - fennmaradhat-e új hazájában. Az eszmék forrongásának hátterét a Dunántúl, a balatoni kedves tájak alkotják, szereplői bővérű magyar urak, szabad jobbágyok, kényre-kedvre kiszolgáltatott rabszolgák, akiknek életében igen fontos szerepet játszanak azok az emberi indulatok, amelyeknek jelentőségét ma sem lehet lebecsülni: gőg és nagylelkűség, emberség és hatalomvágy, féltékenység és szerelem. Az érdekes cselekményű regény Kodolányi János nyelvi és jellemformáló erejének kevéssé ismert alkotása.

1940-ben ​jelent meg először a Süllyedő világ, Kodolányi János életrajzi regénye. A húszas évek drámai novellái, a harmincas évek nagyszabású történelmi regényei után saját gyerekkorába és ifjúságába nyúl vissza. A századforduló és az első világháború magyar életében keresi az előzményeket és az okokat, amelyek őt és kortársait a harmincas-negyvenes évek eseményeihez elvezették. Megrázó erővel eleveníti meg családja, gyerekkori környezete indulatoktól és szenvedélyektől terhes légkörét, azokat a rendkívüli alakokat, akik ifjúsága élményeit meghatározták, s egyéniségének kibontakozását befolyásolták. Az önéletrajz nehéz korban született. "Ezekben az apokaliptikus időkben - írja Kodolányi - rajtam is keresztülsivított nemegyszer a pusztulás vihara, az én álmaim is nyomasztóak voltak, éjszakáim gyötrelmesek, nappalaim pedig ellentétes erők vonzásának-taszításának szédületében teltek el." Évtizedek múltán vette csak ismét kézbe ezt a művét, és az első kiadás szövegéből néhány részletet kihagyott. Kiiktatta őket mint életművébe "oda nem tartozókat". És így rendelkezett: "A halálom után netán elkövetkező kiadásba felvételüket megtiltom, és csak azt a helyes, igaz és hiteles szöveget jelentem ki autentikusnak, amit ebben a kiadásban vesz kézbe az olvasó... Dixi et salvavi animam meam. És így lesz ez a kis írás is végrendeletté." Önéletrajzi regényciklusának ez az első és önálló fejezete ma már történelem, korhű dokumentum. De csodálatos lélektani regény is, őszinte, könyörtelen, kegyetlen önelemzés, amire csak a legnagyobbak képesek.

A _Julianus ​barát_ – mely most ötödik kiadásban jelenik meg – Kodolányi János egyik legfigyelemreméltóbb alkotása. 1938-ban írta, abban az időben, amikor már Hitler bevonult Bécsbe, kirobbanóban volt a „szudéta-válság”, s lényegében Csehszlovákia tragédiája megkezdődött. A szomszédos ország tragikus sorsában Kodolányi intő példát látott, és írói eszközeivel figyelmeztetni akarta a közelgő veszedelemre mindazokat, akiknek drága volt Magyarország függetlensége, szabadsága, jövője. A regény a középkorban játszódik ugyan, de olyan politikai szituációban, amelyben a német-osztrák terjeszkedés ugyancsak veszélyeztette hazánkat, és így az írónak lehetősége nyílt arra, hogy a történelmi regény – a középkor eseményeinek keretében – a nácik elleni gyűlöletét kifejezze. Ugyanakkor az olvas nyomon követi a regény főhősének életútját, és szinte maga is részesévé válik mindannak a történésnek, amelynek során Julianus megvalósíthatja gyermekkora nagy álmát, s eljut a Ázsiában maradt magyarokhoz. Az ő sorsával, küzdelmeivel, kudarcaival és sikerével is példát akar mutatni az író: igazán széppé csak nemes célokért, a köz üdvéért, a népért vállalt áldozatok tehetik az ember életét. A középkor nagyszerű rajza, nyelvi erő, érdekes cselekményesség teszik teljessé a regény értékeit.

Kodolányi ​János (1899-1969) a XX. századi magyar művelődés történetének klasszikus alakja, világirodalmi rangú prózaepikus. Életművét a Szent István Társulat új kiadásban adja közre. A sorozat gondozói és szerkesztői filológiai hűségre törekvő és igényes kiállítású, szép könyveket ígérnek az író régi és új híveinek. Az Én vagyok Kodolányi akarattyai magányában készült; ciklikus kapcsolatban áll más ókori keleti tárgyú műveivel (Vízözön; Új ég, új föld; Az égő csipkebokor). Az evangéliumok egyik legellentmondásosabb történetét gondolja újra és jeleníti meg: Jézus és Júdás, az "istenember" és az "áruló" kapcsolatát, a szent és a profán, a mennyei és a földi világ elszakadását, összetartozását.

Kodolányi ​János a könyvéről: Az Új ég, új föld a történelemelőtti időkbe vezeti el az olvasót. A mindent elpusztító Vízözön után lassan éled újjá az emberiség, hogy régi bűneitől megtisztulva, új örömök és gyengeségek között építse meg az új életet. Azt az új életet, melyben bármennyire is ügyelnek az örök hagyományokra, annak elemei feloldódnak egy másfajta, magasabb fejlettségű kultúrában. A roppant anyagi és szellemi vállalkozás megtestesítője Gilgames, ki csak kétharmadában isteni lény, így kénytelen egyharmad emberi mivoltában vállalni a földi sorssal járó dolgokat - végső fokon: a halált. Életének és művének ellentmondásai is ebből fakadnak. Nemcsak környezete, olykor népe sem érti magasba szárnyaló terveit, de még az istenek is szembefordulnak vele, ellenfelet küldenek a rettenetes erejű Enkidu személyében. Nem sikerül őt elpusztítani. De hiába minden, külső és túlvilági erők küzdelmében felülmarad ugyan, pusztulását ott hordja magában: a barátjává és harcostársává lett Enkidu halála rádöbbenti saját mulandóságára is. A felismerés okozta kétségbeesésében megpróbálja a lehetetlent, felkeresi a másvilágon halhatatlan nevelőatyját, Utnapistimet, hogy megtudja tőle az örök élet titkát. Hosszú bolyongás után a kisgyermek Gilgames kertjében rátalál az örök élet kék virágára, azonban hazatérőben elragadja tőle egy mérges kígyó. Ezt a pár sort nem szánom tartalmi összefoglalásnak, azt, amit el akartam mesélni, rövidebben úgysem tudnám elmondani, mint a könyv lapjain tettem. Régi-régi történettel találja szembe itt magát az olvasó, amint az a sumér-asszír ékírásos táblák bizonyítják: az i. e. IV-III. évezred táján keletkezett történet könyvben való megformálása számomra sok gyönyörűséget szerzett. Tiszta szívemből kívánom ezt az olvasónak is.

Ez ​a regény átfogó korrajz, a Monarchia utolsó éveinek kíméletlen őszinteségű társadalmi kórképe, a század eleji polgárság kiúttalanságának ábrázolása. A regény legizgalmasabb hőse kétségkívül Németh erdész, tetőtől talpig a célját tévesztett, hanyatlásnak induló "intelligencia" képviselője. Nincsenek céljai, nincs magasabb rendű tennivalója, magánéletének apró-cseprő izgalmaiban őrlődik fel. "Korrekt" puritán erkölcsű, hirtelen haragú, de könnyen megjuhászodó ember, aki szinte akaratlanul adja át magát a különféle hatásoknak, idegen érdekek prédája lesz, s mikor egyszer a feleségével szemben, a sarkára tud állni, akkor is önmaga ellen cselekszik. Kodolányi a főhősnek ezt a tipikus jelllegét a mellékszereplők egész sorával hangsúlyozza, barátai és kollégiái, a falusi "Kaszinó" tagjai hasonlóképpen elvtelen és cselekvésképtelen emberek. A mű legerőteljesebb megformált alakja a kis sváb cseléd, Kádi: rossz, démoni vágyaival egyedüllétével, kiszolgáltatottságával valóban a görög sorstragédiák hőstetteire emlékeztet. De hasonlóan maradandó arcélűek a többi szereplők is, a némber börtönőrként kulcsait csörgető, álszent Miskolcziné a súlytalan érzésvilágú, hazug kis "bájnövendék", Piroska, a mulatságos Szepi bácsi és a két gyerek... Igen, róluk akár tanulmányt lehetne írni. Ilyen életteljes, bátran jellemzett gyermekalakjai talán csak Móricznak, Mórának és Karinthy Frigyesnek vannak a magyar irodalomban. Kodolányi János realizmusának fontos sajátossága az egyes jellemek erotikája, fülledt érzéki levegője is. Az erotika nem öncél, hanem a hősök jellemzésének egyik legfőbb eszköze. Hiszen Németh erdész legkönnyebben az érzékein keresztül szedhető le a lábáról, minden gondja-álma a szoknya körül forog - éppen ez a körülmény bizonyítja a gyenge jellemét -, Kádi és Piroska pedig ezt a "gyenge pontot" támadja meg saját céljai érdekében.

Kodolányi ​János két finn tárgyú munkáját - Suomi, a csend országa és Suomi titka - foglalja magába ez a könyv. Egy nagy író vall egy országról, melyhez gyermekkora óta valami csodálatos érzelmi kapcsolat fűzi. Földje, népe, kultúrája bontakozik ki előttünk a lapok során. Falva, tanyák, városok életét, ünnepeit és hétköznapjait rajzolja elénk az író mesteri tolla, s a sorok olvasása közben egyre jobban érezzük a finn lelket, egyre közelebb jutunk e nagyszerű néphez, a finn kultúra teremtőjéhez, hogy megérthessük Suomi titkát. A könyv harminckét oldal válogatott képanyaga szemléltetően járul hozzá az író mondanivalóinak megvilágításához.

Egyre ​nagyobb figyelemmel s egyre forróbb szeretettel fordulunk a Dunántúl felé. Szeretjük, mint Erdélyt, aggódunk magárahagyott népéért, a millió földtelen letargiába esett magyarért. Kodolányi bejárja ezt a tájat, feltárja a nép és a vezetők bűneit, a halálos nemtörődömséget, - keresi a kiutat, optimizmust és erőt akar sugározni a tömeg felé: föl akarja emelni népét. Lehet-e ma hősibb és keményebb feladat magyar író számára?

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Ha ​nem követeljük magunknak az örökkévalóságot, elveszítjük a mát is - mondta Kodolányi János 1943 nyarán Balatonszárszón. 1927-ben a dunántúli falvakban pusztított az egyke, a parlamentben erkölcsről, jogrendről, Mária-kultuszról, az anyaság szentségéről prédikáltak a honatyák. Kodolányi János zengő című, indulatos, vádló röpiratot írt: A hazugság öl. A honatyák a jelent, Kodolányi János a jövőt akarta megmenteni.

A ​tatárjárás ideje, IV. Béla tragikus küzdelme országa világi és egyházi nagyjaival, a "hűséges" szövetségessel, Harcias Frigyes osztrák herceggel, Batunak, a hódításra éhes, mégis megfontolt mongol vezérnek pusztító hadjárata elevenedik meg Kodolányi János jelentős regényében, e szélesen hömpölygő, művészi hitelű krónikában. Gyöngéd szerelem és erőszak diplomáciai cselfogások és belső viszályok, hazaszeretet és árulás, emberi nagyság és önzés váltják egymást, és szövődnek össze a könyv lapjain, mely felidézi történelmünk egyik legválságosabb, de ugyanakkor legérdekesebb korát. Kodolányi írói vállalkozása igen jelentős alkotást hozott létre, mely megjelenése idején alkalmas volt arra, hogy a történelmi regény eszközeivel intse, figyelmeztesse az országot, annak haladó és hazaszerető erőit a német fasizmus terjedésének veszélyére. A könyv értékei, művészi szépségei ma is élvezetet nyújtanak az olvasónak.

A ​Boldog Margit általános középkori problémákat, eszméket, különösen az aszketizmust, a világtól való elkülönülés eszméjét vizsgálja IV. Béla különös leányának sorsában. A könyvet ma is élvezetessé teszi Kodolányi történelmi atmoszféra teremtő képessége, hasonlíthatatlanul ízes nyelve, remek stílusa, és a gondosan megkomponált mű alakjainak reális, lélektanilag is indokolt ábrázolása.

Az ​ország szerb megszállás alatti területének egyik falujában vagyunk, a Tanácsköztársaság bukása után. Itt, az Ormánságban is készülődnek már a "nemzeti érzésű" urak és "pógárok" arra az időre, amikor majd a szerbek átadják a helyet Horthy sastollasainak. S itt kísérlik meg a kommün hívei is, kommunisták, szocialisták s a falvak és tanyák kisemmizettjei, hogy újból tömörüljenek, talpra állítsák a pártot, folytassák harcukat. E két, egymással szemben álló tábor elkeseredett küzdelmet vív egymással, s ennek ábrázolása során éles és eleven keresztmetszetét kapjuk a társadalomnak. A regény főhőse Németh Laci, akit értelme és érzelmei a kommunisták közé visznek, de akit kötnek a származás, a család úri béklyói. Segíti az ifjú válságának megoldását az a szerelem, amelyet a malomgépész kommunista lánya iránt érez, és amely tisztán és nemesen bontakozik ki hősünk lelkében, sok vívódása és keserű csalódása után. A regény - egyben az Ormánság egyik sikerült néprajzi dokumentuma is - számos társadalmi és egyéb problémát vet fel, s a problémákra adott válaszában Kodolányi az "úri" Magyarország kérlelhetetlen bírálójaként mutatkozik olyannak, aki szinte fenntartás nélkül ismeri el a kommunista eszmék igazságát, s megmutatja nemcsak a kapitalizmus, de a kisparaszti életforma reménytelenségét is. Hősét válaszút elé viszi, de nem hagy kétséget afelől, melyik a járandó út.

Olyan ​időben élnek az "emlékirat" hősei, amikor a bibliai legendák összemosódnak a történelmi eseményekkel, és olyan színhelyen, ahol az ókortól napjainkig az egész világot befolyásoló eszmeáramlatok, ellentétek és ellentmondások csapódnak össze: a Szentföldön, a nagy Római Birodalomnak ebben a kis provinciájában. Itt születik, él s alakul a hős,a hibás lábú, de remek értelmű Jehuda bar Simon, aki fogékony elmével issza magába a kor eszmei áramlatait, és válik furcsa, számító, egyben tétovázó, nagyot akaró, ugyanakkor hamar csüggedő lénnyé. Maga sem tudja, merre vegye útját - megmaradjon-e ügyes kezű kereskedőnek, vagy pedig vonuljon vissza, éljen távol a világtól. Érdeklődik a kor eszméi iránt, azok iránt is, amelyeket egy újonnan felbukkant nabi - nem nehéz ebbe a nevén meg nem nevezett prófétában felismerni Jézust - hirdet. A kor, a társadalom és a vallás erkölcseivel szemben álló szerelem és annak tragikus befejeződése érleli ki azután Jehuda bar Simeon jellemét.

Új ​életrajzi művében Kodolányi János a Süllyedő világ-ban elkezdett emlékezéseit folytatja, de attól eltérő formában. A két világháború között, a második világháború alatt és után az élet meggyorsult, az események sűrűbbé váltak, Kodolányi Jánost számtalan élmény érte - ezeket időről időre megírta, írásainak egyike-másika megjelent, a többit félrerakta, mindezekből válogatta össze a legjellemzőbbeket. Seregszemlét tart egykori barátai fölött, így Móricz Zsigmondnak, a nagy író emlékének áldoz, megírván kapcsolatuk legfontosabb mozzanatait, barátságuk és szakításuk történetét, közben nagyszerűen jellemezve a kort s a kortársakat. Kiemelkedő helyet kap Kodolányi János életében az a barátság is, amely József Attilához fűzte, s amelyről érdekes adalékokkal szolgál. Cholnoky László, Szabó Lőrinc, Bajcsy-Zsilinszky Endre alakját is elénk állítja, éppen úgy, mint azokét az egyszerű finn emberekét, akik megszerettették vele Suomi északi országát. Irodalmi és politikai események, társadalmi problémák egyaránt helyet kapnak ebben az érdekes könyvben, a Visszapillantó tükör-ben, amelynek szinte azt a feladatot szánja az író, hogy visszatekintve a múltra, summázza élete munkáját és eredményét.

Kodolányi ​1922 és 1933 közötti írott rövidebb elbeszéléséit tartalmazza a pünkösdi dáridó .

A ​kötet az író 1926 és 1939 közötti publicisztikai munkásságának legértékesebb darabjait kívánja bemutatni, s egyúttal megismertetni az olvasóval Kodolányi Jánost, az érzékeny, és éles szemű irodalomkritikust, a lendületes közírót, és közvetve a kort is, amelyben élt és alkotott.

Istenek ​kerülnek szembe egymással a magyar tájakon, a keresztények Istene a pogány magyarság istenével.

Amint ​mondtam, az utóbbi időben könyvem revíziójával bíbelődtem. Meguntam már, mondhatom, a saját műveim olvasását, pláne a régieket. Rettentő sok bennük a hiba, elámulok, mennyire nem tudtam az anyanyelvemet, s ennek ellenére sikerült valamit írnom. Szégyenlem a rengeteg stílushibát is, legjobb volna valamennyit elejétől végig átírni, helyesebben megírni, dehát az ördög törődjék már ezzel. Elképesztő, hogy kritikusaim mennyire nem vették észre hibáimat. Dehát ők még úgy sem tudtak magyarul, mint én. Mindennek ellenére jó könyv lesz, csak az a baj, hogy édeskevés már hozzá a közöm, úgy túl vagyok már rajta, mint az ifjúságomon, s ifjúságom sok illúzióján. Igen, ha a Bika, a Mózes, a Júdás jelenhetne meg, annak volna valami teteje.

A ​Holdvilág völgye második önálló része Kodolányi János hatalmas regénysorozatának, amely Emese álma címen a magyar államalapítás, a magyarság duna-tiszaközi meggyökerezésének küzdelmes korát eleveníti meg. Ez a regény folytatása az Istenek-nek s a zalai település után most a Balaton déli partjára, a somogyi szállásra viszi az olvasót, ahol a kemény, magyar fajtája féltésében türelmetlenebb Tar Szörénd kapgán parancsol. A regény maga Ojbarsz ifjúságának története. Ojbarsz, Tar Szörénd fia nem más, mint Koppány, István király későbbi nagy ellenfele, a pogány magyarság ellenállásának kemény sziklája. Kodolányi a megelevenítő művészet csodálatos erejével varázsolja elénk ezt a zárkózott, szilaj indulatoktól fűtött, szertelen becsvágyú, nagy álmai és halálsejtelmes, misztikus látomások közt vergődő ifjúságot, amelyet korán érlel férfiúvá egy féktelen lángú első szerelem s apjának, Tar Szöréndnek korai halála, aki halálos bosszúnak esik áldozatul Gejza fejedelemmé választásának ünnepségén. A regény megrázó drámai eseményekben gazdag, de amellett költői szépségű és erejű leírása az egész ősmagyar pogány mitológiának. Az ifjú Ojbarszból táltost akar nevelni apja s ezen a réven ismerkedünk meg a táltosok révüléseivel, az áldozatok és istentiszteletek szertartásaival, a javas gyógyító tudomány babonás titkaival. A halálsejtelmektől kínzott Ojbarszt egyszer a holtak birodalmába is igézi néhány órára a titokzatos táltostudomány, amely örökre eljegyzi az ősi hagyományok szellemével a pogánysághoz makacsul ragaszkodó magyarság jövendő nagy bajvívóját. A tárgyánál fogva is rendkívül érdekes regény egyébként is eddig talán legművészibb és legmonumentálisabb vonalú alkotása Kodolányinak.

Három ​nagy Kodolányi tanulmányt foglal magába ez a könyv. Az elsőben, amelytől a könyv címét is kapta, önmagát állítja bírák elé az író. Válasz ez az írás a suttogóknak, de válasz minden magyarnak is, mert benne az író igazi arcát láthatjuk meg a fény felé fordítva, s ugyanakkor mesteri tollal rajzolja meg ezeknek az időknek a sorskérdéseit. A második tanulmányban Márai sokat emlegetett röpiratához fűzi hozzá az író mondanivalóit, a harmadikban pedig Arvi Järventaussal, a nálunk is járt kitűnő finn íróval, kedves barátjával kapcsolatos emlékeit idézi fel.

Kodolányi ​János elbeszéléseinek legjavát tartalmazza ez a gyűjtemény. Pályakezdésétől napjainkig. Első novelláiban kegyetlen és ismeretlen világot fedezett fel az irodalom számára: az Ormánságot, a nagybirtok, a középkori sötétség szorításában vergődő falut és a falu tehetetlenül gyötrődő vagy kétségbeesésében tragédiába rohanó népét. A parasztság belső bomlását, meghasonlottságát ábrázolja, a bajok történelmi, társadalmi gyökereit, de sorsközösséget is vállal vele, bízva a felemelkedés és változás reményében. A tárgyi hitelesség igényével, a folklorista és szociográfus alaposságával mutatja be a falut - távol áll tőle minden teátrális, a Szabó Dezső-s póz, eszményítő romantika -, de nem a dokumentum igény, hanem a valóság művészi bemutatása, eleven típusok ábrázolása a célja. A húszas évek paraszti világának tragikus sötétsége, egy emberi sors genézise, a történelem, a legendák ködébe vesző múlt a kötet témái s egyben Kodolányi írói útjának legfontosabb állomásai. Vívódások és ellentmondások, küzdelmek, egy ember számára szinte megoldhatatlanul súlyos problémákkal, vallomások és útkeresések torlódnak össze, súlyosodnak egymásra a könyv lapjain, Kodolányi gazdag és eredeti művészetének sodrásában.

Mester ​és tanítvány kapcsolatának levélregényét kapja kézbe az olvasó Csűrös Miklós irodalomtörténész jóvoltából, aki egy Kodolányi János-monográfia munkálatai közben figyelt föl a különös értékű szövegekre, az ötvenes években elhallgattatott élő klasszikus, Kodolányi és a pályakezdő író, Szabó István kapcsolatának dokumentumaira. Szabó István tizennyolc esztendős, amikor 1949 nyarán levélben fordul az akkor már Balatonakarattyára szorult Kodolányihoz. A cserszegtomaji fiatalember finn nyelvtanulásához kér segítséget a Suomi szerzőjétől. Kodolányi ígéretes, de sokmindenben eligazításra szoruló új nemzedék képviselőjét fedezi föl benne, s a nevelő felelősségével fordul felé. Megindul a levelek folyamata, és tart egészen addig, míg - jelképes egyidejűséggel - Kodolányi János újra visszatérhet, a kitűnő novellista Szabó István pedig beléphet az irodalmi életbe.

Témájuk ​közel áll egymáshoz: az Ormánság földművelő népének sorskérdései kerülnek a cselekmények középpontjába.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Kodolányi ​János műveinek gyűjteményes kiadása most két hosszabb elbeszéléssel és három kisregénnyel bővül. Még a húszas években keletkezett valamennyi, témájuk az egykéző ormánsági nép, e hajdan virágzó országrész tragikus pusztulása. A naturalista társadalomrajz látomásos, expresszionista, költői vízióvá tágul bennük. E remek kisepikákat a szerző a harmincas években nagy hatást kiváltott drámákban vitte színre. Érdemes széles körben ajánlani.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Kodolányi ​János terjedelmes levelezésének eddig csak elenyésző töredéke jelent meg nyomtatásban, főleg csekélyebb példányszámú vidéki folyóiratokban. Köztudomású, hogy az író igen sok levelet írt, nemcsak a kényszerű akarattyai magány éveiben, hanem már korábban is. Levelezésének egyik jelentős csoportját a Várkonyi Nándornak írott és a tőle kapott levelek alkotják. 1945–1946-tól Várkonyi Nándor tudományos kutatói munkásságában egyre nagyobb szerepet játszottak a művelődéstörténet legkorábbi szakaszai, Kodolányi János figyelme pedig az ókori kultúrák, mítoszok, eposzok világa felé fordult. Kodolányi János a szépíró eszközeivel fogalmaz meg kérdéseket regényeiben, és igyekszik válaszolni azokra, Várkonyi Nándor a művelődéstörténeti kutatás területén teszi ugyanezt. Kérdéseket tesznek föl egymásnak, vitatkoznak, ám mindezekből művek születnek.

Kollekciók