Ajax-loader

Janikovszky Éva könyvei a rukkolán


"Amíg ​kicsi voltam, könnyű volt szépen felelni... Amióta nagy vagyok... sokszor nem tudom, hogy mit feleljek...És ha majd én leszek felnőtt, úgy fogok kérdezni a gyerekektől, hogy sose kelljen rájuk szólnom, felelj szépen, ha kérdeznek"

"Amíg ​kicsi voltam és okos és kedves és szép, mindig tudták, hogy kire hasonlítok…Amióta nagy vagyok, és ütődött és nyegle és idétlen, csak ülnek és sóhajtoznak, hogy kire ütött ez a gyerek." Jót derülhet az éppen kamaszkorát élő olvasó, éppúgy mint a kamasz fiait-lányait nevelő szülő, s fedezhetik fel együtt, hogy változhat divat és technika, a kamaszlélek problémái változatlanok.

Ezt ​a fura nevet Dani adta annak a kalapos, cvikkeres, szivarozó bácsinak, akinek a fényképét a régi családi képeket őrző fadobozban találta. Cvikkedlit senki sem ismerte, hiába nézegették, nem is értették: hogyan került a dobozba. De ki lehetett ő? És vajon mi köze volt hozzá Amálkának, aki könyvünk címlapján az ablakban szomorkodik? Ezt egyedül csak Dani tudja, hiszen ő nyomozta ki kettejük történetét.

"Ha ​nálunk festés van, akkor apukám is mezítláb mászkál és anyukám is négykézláb csúszkál a padlón és ha véletlenül fellököm a vizesvödröt, akkor nem kiabálnak, hogy mit csináltál már megint, hanem azt mondják a Borinak, hogy látod az öcséd legalább igyekszik segíteni." Nehezen ismeri kis magát az ember az élet dolgaiban, ha hét-, nyolc-, tíz vagy tizenötéves. Janikovszky Éva mindig a gyerekek segítségére van ezekben a kérdésekben, minden könyvében eligazítja kicsit a gyerekek gondolatait - de talán a felnőttekét is. Réber László pedig mulatságos tükröt tart mindenki elé, miközben abban bízik, hogy a tréfa mögött lappangó igazságot is felfedezik.

Egy ​érettségi előtt álló lány rendszerint már jó ideje eldöntötte, milyen pályát válasszon magának. De ha az érettségi után akadályra bukkan? Ha kiderül, hogy sem tehetsége, sem lehetősége nincs a sokszor megálmodott szakképesítés megszerzésére? Aki erős akaratú és tehetséges, az előbb-utóbb megtalálja méltó hivatását, akin pedig hangulatai uralkodnak, könnyen elveszti fejét és kapkodni kezd... Ez történik Burián Ágnessel, a vékony, szőke csillaghegyi kislánnyal is, aki első kudarca után dacból és elkeseredésből választ szakmát; szinte menekül szülei elől, szakít szerelmével. Sikerül-e ennek a bájos, mély érzésű, de szeszélyes lánynak sebzetlen szívvel kikerülni a saját maga kavarta örvényből? Erre ad választ a Szalmaláng tehetséges fiatal írójának új regénye, mely a mai lányok nagy kérdéseit veti fel, és a könnyből és mosolyből szőtt történeten keresztül felejthetetlen fiatal arcokkal ismerteti meg olvasóit.

Én ​azt szeretném, ha mindenki örülne: anyukám is, apukám is, nagymamám is, nagypapám is, Micike is, a kistestvérem, meg én is. De sajnos nem örül mindenki mindig. Még én se.

"Amikor ​Dani először ment óvodába, nagyon örült annak, hogy már óvodába mehet, csak még annak nem tudott eléggé örülni, hogy ott is kell maradni." Mert így van ez, hogy az ember örül is meg nem is. Akkor is így van, ha az ember történetesen még kicsi. Hiszen nagyszerű dolog az - rang és tisztesség! -, hogy valaki már óvodás! Viszont mégiscsak: nincs ott Anyu, csak az óvó néni, idegen a hely, idegenek a gyerekek, és nem lehet hazaszaladni. Hát így kezdődik. De szerencsére felülkerekedik a kiscsoportosban is az "óvodásöntudat" - és ezzel elkezdődik az óvodai élet, a maga mindennapi kis történéseivel, örömeivel és szorongásaival. Janikovszky Éva vidám, okos, nagy gyermekismeretre valló könyvét - amely számos külföldi kiadást is megért - Réber László derűs, színes illusztrációi egészítik ki.

Micsoda ​boldogság és dicsőség az első iskolatáska! Dani is büszke örömmel indul iskolába, ahol a lelkesedése lohad ugyan, de érdeklődése nőttön-nő. A felnőttek kérdésére, hogy jó-e iskolába járni, Dani nem tud válaszolni. Van amikor jó, s van, amikor rossz. Janikovszky Éva játékosan megírt könyvét Réber László elragadó, színes illusztrációival kisiskolásoknak és szüleiknek ajánljuk.

A ​7. b., azaz a HÉT BŐR részesül abban a „megtiszteltetésben”, hogy az iskola tatarozásának végeztéig vendégeskedhet néhány hétig a kertvárosi iskolában. Hát nem kiderül, hogy iskolába – persze a sajátjukba – járni egész jó dolog? Élményeiket a rajnaplóban fogják rögzíteni, ez a HÉT BŐR rajvállalkozása. Meg az is, hogy segítenek a kissrácoknak és az egyedülálló öregeknek. Ja, hogy a kissrácok cseppet sem szorulnak segítségre, és Vilma néni is köszöni szépen, inkább egyedül menne moziba? Csupa régi-új helyzet Janikovszky Éva jól ismert, feje tetejére állított világából. Az sem számít, hogy nincsenek már őrsök és rajok, nincs takarékbélyeg és kazettás magnó sem, a gyerekek és a szülők nem változnak. Ahogy Janikovszky Éva és Réber László sem.

Kötelességem ​figyelmeztetni a kedves olvasót, a cím félrevezető. Nem szerelmes történeteket tartalmaz a kötet. Hanem? Az úgy van, hogy az ember idős korban már kevesebbet ügyintéz, szaladgál, nyüzsög. Inkább elgondolkozik ezen-azon, ír, írogat, így a századvégen, ezredelőn. Különösen, ha írónak hiszi magát. Aztán összegyűlik egy kötetre való. De miért jut eszébe éppen ez a cím? Mert a tévésorozatok, az angolszász nyelvterületen készült filmek jóvoltából angolul gyakran hallja. Magyarul csak szeretné hallani. De valahogy hiánycikk. Még a falfirkákon is többnyire angolul olvasható, hogy I love Brigi - Karesz. Azonkívül az angol nyelvű vallomás nemcsak egyes számban szeret, hanem többes számban is. Akár a kedves olvasó is magára veheti. Ha akarja. Rosszkedvet oszlató humort, szeretetből fakadó türelmet, megértést kínálok annak, aki vevő rá.

Van, ​amit az ember előre megérez. Különösen akkor, ha babát vár. Nem voltam kíváncsi, hogy mi lesz, mert tudtam, hogy nekem csak fiam lehet. De amikor meghallottam, hogy én most már igazán anyuka vagyok, és kislányom van, eszembe se jutott, hogy fiút vártam, csak annak örültem, hogy végre megszületett és egészséges, és amikor fölsírt, tudtam, hogy csak ő lehet a mi gyerekünk, senki más. Hogyan is lett volna fiú, mikor kislány!

Van, ​amit az ember előre megérez. Különösen akkor, ha babát vár. Nem is akartam előre megtudni, hogy mi lesz, mert nekem csak lányom lehet. És az az érdekes, hogy amikor meghallottam, hogy én most már igazán anyuka vagyok, és kisfiam van, eszembe sem jutott, hogy lányt akartam, csak annak örültem, hogy végre megszületett és egészséges, és amikor fölsírt, tudtam, hogy csak ő lehet a mi gyerekünk. Hogyan is lett volna lány, mikor fiú!

Milyen ​lemezek ezek? És miben különbözik az egyik oldaluk a másiktól? Hát nézzük csak. A lemez egyik oldalán például ez áll: (A feleség szövege este otthon.) „Hát vedd már egyszer tudomásul, hogy éppen olyan dolgozó ember vagyok, mint te! Csakhogy én reggel ötkor kelek, lerohanok kifliért és tejért, és keltek mindenkit, és felhozom az újságot és reggelit adok és uzsonnát csomagolok, és kiszellőztetek és beágyazok, hogy mire munkába indulok, már alig állok a lábamon, és ledolgozom a nyolc órát, aztán bevásárolok, cipekedek, főzök és mosogatok, és sose látom a krimi elejét de ha megkérdezem, hogy melyik volt az áldozat, akkor én vagyok, akkor én vagyok a hülye. Hát az is vagyok, legalább is ti annak néztek engem.” Ugye mennyire igaza van? Csakhogy ezeknek a lemezeknek van másik oldaluk is. És a másik oldalon más a szöveg is. De az előadó ugyanaz. Például: (Ugyanaz a feleség, otthon a vendégeknek.) „Mi az, hogy győzöm? Ezt a kis vacsorát? Nincs ebben semmi boszorkányság. Délután, ha hazafelé jövök, úgyis útbaesik a hentes, a zöldséges… Hát igen, vannak problémák, amelyekkel szembe kell néznünk… Erre vállalkozik Janikovszky Éva vidám „lemezgyűjteménye”.

E ​könyv főhőse, a derék, vidám Palócz Vera olyan, mint a többi hasonlókorú társa. Bizony, neki is hevesebben dobog a szíve, ha alkalma van személyes megismerni egy divatos színészt vagy karmestert. Aztán, ha egy szívélyes mosolyt, vagy komoly szót kap tőlük, máris szerelemről ábrándozik... Palócz Veránál az ábrándozásnak az a vége, hogy levelet ír. Csakhogy a levélnek különös sorsa lesz - hogy mi, azt a regényből tudja meg az olvasó.

Mosolyogni ​tessék! Persze nem szüntelenül, nem reggeltől estig, de bujkáljon bennünk a mosoly - minden eshetőségre készen -, hogy bármikor felragyoghasson. Mert a mosoly, meggyőződésem szerint, mindig egy kis fényt hoz az életünkbe, meg a máséba is. Kicsike fényt, de sok kicsi, mint tudjuk, sokra megy. Ennek a kötetnek az írásai nem egytől egyig kacagtatóak. Aminthogy az élet sem az. De egy nagy felismerésre vezettek, amikor sorba rendeztem őket újabb és régebbi írásaimból. Amennyire igaz az a mondás, hogy derűre ború, legalább annyira igaz, hogy borúra meg derű. Csak arra kell vigyáznunk, hogy a végére is maradjon egy kis derű.

Ketten ​várakoznak az autóbusz-megállóban. Bill Danilovics MacKonov - tiszteljük teljes nevén - űrhajós és feltaláló, a jövendő hőse, és Fehér Szarvas Fia, aki nevével ellentétben kislány, mégpedig vérbeli indián. Királylányhaját befőttesgumival fogja össze, és egy icipicit tud varázsolni. Amíg ott ácsorognak az autóbuszra várva, elered az eső. És ők ketten a zuhogó esőben beszélgetni kezdenek. Egy találmányról, ami olyan, mint az esernyő, de oldala is van meg alja is, és ki lehet nézni belőle, meg be is lehet menni. Hát nem eredeti?

"A ​fenti megállapításnak, amit ... ötéves unokámtól, Verustól vettem kölcsön, az ő hangszerelésében egyértelműen lelkes, ujjongó csengése volt. Ám, mint tudjuk, ugyanez a kijelentés más hanglejtéssel talán gyakrabban hangzik el, elsősorban a felnőttek, a nyugdíjas korúak ajkáról, s így éppen ellenkező értelmet nyer. Úgy lefelé konyul. Hogy kinek van igaza? Szerintem mindkét nézet jogos, az élet ugyanis hol derűs, hol meg borús... Egy biztos: egyetlen életünk van, ne hagyjuk hát, hogy eluralkodjék rajtunk a rosszkedv. Tessék elhinni, hogy mindennek van humoros oldala is. Csak meg kell találni. Erre tettem kísérletet a kötetbe gyűjtött, rövid írásaimmal. Önök majd eldöntik, milyen sikerrel."

Abban ​a régi házban, ahol recsegő falépcső vezet az emeletre és a lépcsőforduló színes üvegablaka alatt oroszlános pad áll, a betoppanó idegen vendég óhatatlanul titkok után szimatol.Különösen akkor, ha az illető betoppanó vendég Misu, aki amúgy is gyűjti a titkokat. Csuda dolgok történnek a régi házban, és a titkok között nagy szerepe van százhuszonegy szalmaszálnak, amellyel csak félig lehet málnaszörpöt kiszívni, a málnaszörpöt, amit pedig felnőttek és gyerekek is egyaránt szeretnek. Janikovszky Évát nem kell a mai gyerekeknek bemutatni, mindannyian jól ismerik írásait. Réber László humoros figurái ebben a könyvben is még inkább kiemeli a groteszk ábrázolás mögé rejtett szeretetet. A mulatságos gyerektörténet második kiadásban jelenik meg.

"Én ​nagyon örültem, hogy az Attiláék ide költöztek, mert most majd látja apukám, hogy nemcsak velem történik mindig valami, hanem mással is szokott." "Amikor apukám azt mondja, hogy gyere csak ide, kisfiam, beszélni akarok veled, akkor már biztos, hogy baj van. Mert ha nincs baj, akkor nem mondja, hogy beszéni akar velem, hanem mindjárt beszél..." A kötet humoros gyermektörténetet mutat be, Réber László rajzaival.

"Az ​én nevemről a kedves olvasónak - ha egyáltalán valami - hát a gyerekkönyvek jutnak az eszébe. Kinek az, amit írtam, kinek az, amit ugyan nem én írtam, de nagyon tetszett neki. Előfordult gyakran, hogy aranyos gyerekverseimhez gratuláltak, sőt az is, hogy remek rajzaimat dicsérték. (Ez utóbbit továbbítottam Réber Lászlónak.) De hogy mindannak, amit életem során csináltam, valami köze van a gyerekekhez, nos, ezt mindenki tudja, aki egy jó szóval illetett. Ezt a könyvet viszont felnőtteknek írtam. Az itt-ott megjelent, felnőtteknek szóló írásaim kedves olvasóinak ösztönzésére. Valóban érdekli Önöket, hogy mit írtam felnőtteknek? Én összegyűjtöttem, fogadják szeretettel."

Az ​ikertestvérek mindig nagyon hasonlítanak egymásra. Ezt mindenki tudja, aki látott már ikertestvéreket. A dakszlikutyák is nagyon hasonlítanak egymásra. Ezt is tudja mindenki, aki látott már dakszlikutyákat. És a dakszliikrek? A dakszliikrek annyira hasonlítanak egymásra, hogy elég, ha csak egy dakszlit képzeltek el, mert a másik úgyis pontosan ugyanolyan. Könyvünk főszereplői pedig éppen dakszliikrek, akik boldogan élnek Borbála néni és Boldizsár bácsi levendulaszagú kertjében. Vidám kalandjaikkal nemcsak szerető gazdáikat örvendeztetik meg, hanem a történetüket hallgató, rajzokat nézegető kis olvasókat is.

"Az ​úgy volt, hogy amikor hazajöttem a táborból, itthon mindenki nekem esett, hogy na mi újság, mi volt, hogy volt, meséljek már. Én általán tudom, hogy mi az újság, csak nem szeretem, ha folyton kérdik. Ezért mondtam, hogy semmi." Hányszor van így az ember, ha kamasz. És hányszor kerül olyan helyzetbe, hogy "semmi-szerű" választ ad, pedig... például ha a nagymamája megkérdi, hogy milyen húst süssön, azt feleli, hogy nem tudja, pedig... az öregek otthonában az egyik néni éppen azt szerette volna, ha olyan unokája lenne, mint ő... Vagy ha a kislány, akivel jó volna együtt járni, azt állítja, hogy írt a nyáron, és az ember úgy tesz, mintha nem hinné el, hogy írt. Janikovszky Éva tükröt tart a tizenhárom évesek elé, de mindannyiunk elé is, akik sok mindenen elgondolkodunk, sok mindenről tudjuk, hogy mi az újság, de azt válaszoljuk, hogy semmi. Réber László nagyszerű, telibe találó rajzai humorukkal a kamaszság komikumát és líráját teszik még érthetőbbé, szeretetre méltóvá.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

"Ilyesmi ​persze csak az oroszlános padon jutott Misu eszébe, ahol délutánonként Kamilla néni érkezésétől Poldi Bácsi hazajöttéig törte a fejét. Legszívesebben a titokra gondolt, csak kevesellte. Ez a régi ház, ahol oroszlános pad van meg színes üvegablak, valahogy több titkot érdemelt volna." Felolvassa: Nagy Natália

"Régen ​rossz, ha egy könyvcím magyarázatra szorul. Mivel a címet én találtam ki, ez a feladat kétségkívül rám vár. Nos, kedves olvasó, a cím úgy született, hogy néhány felnőtteknek szóló könyvem elnyerte az Önök tetszését. Tapsot ugyan nem hallottam, de leveleik, telefonhívásaik és a könyvek fogyása alapján mégis hallani véltem. Remélem nem tévedtem. Így aztán az Önök biztatására kerekedett ki rövid írásaimból ez az új kötet. Ráadást, ugye, a koncerteken az előadóművészek szoktak adni, ha elég kitartóan tapsol a közönség. Én nem állok pódiumon, csak itthon kopogok öreg írógépemen, és nagyon örülök, ha tetszik, amit írok. Ha valakinek megy a késői busza, indul a vonata vagy egyébként is elege volt, hát nyugodtan kászálódjék. A ráadás azé, aki kérte, aki várja. Fogadja szeretettel." Ezekkel az ajánló sorokkal indította útjára utolsó kötetét Janikovszky Éva. Sokan kérték, várták: ezt bizonyítja a könyv sikere.

Az ​óvodás korú kisfiú anyja, apja, nagymamája, nagypapája és nagynénje elbeszéléséből megtudja, hogy milyen sokféle munkája lehet a felnőtteknek. A kötet angolul és németül is megjelent. ..."Hétfőn azt játszom, hogy postás vagyok. Kedden azt játszom, hogy rendőr vagyok. Szerdán azt játszom, hogy darukezelő vagyok. Csütörtökön azt játszom, hogy gyerekorvos vagyok. Pénteken azt játszom, hogy nyugdíjas vagyok.De szombaton már nem kell egyedül játszanom, mert mindenki ráér, anyu is, apu is, nagymama is, nagypapa is, Vera néném is. Vasárnap pedig az a legjobb, hogy vasárnap van. Ha sétálni vagy kirándulni megyünk, megkérdezhetem, mit dolgozik a tűzoltó, a mozdonyvezető, a virágárus, a katona, a hajóskapitány, az asztalos, a pék, a juhász. És anyu, apu, nagymama, nagypapa és Vera néném minden kérdésemre felel. Most már igazán tudom, hogy mit dolgoznak a felnőttek."

"Én ​tudtam, hogy borzasztó nehéz elképzelni, hogy minden felnőtt gyerek volt egyszer, de szerencsére eszembe jutott, hogy fénykép is van róla a fiókban." S ha még sincs…

Felnőttek ​és gyermekek egyaránt örömmel hallgathatják Janikovszky Éva történeteit, melyeket át jár az írónőre oly jellemző kortalan báj és derű: "Mosolyogni tessék! Persze nem szüntelenül, nem reggeltől estig, de bujkáljon bennünk a mosoly - minden eshetőségre készen -, hogy bármikor felragyoghasson. Mert a mosoly, meggyőződésem szerint, mindig egy kis fényt hoz az életünkbe, meg a máséba is. Kicsike fényt, de sok kicsi, mint tudjuk, sokra megy."

Janikovszky ​Éva kamaszmonológját folyóiratból, filmes feldolgozásból ismerjük, de könyvben még nem látott napvilágot. Kárpári Tibor színes képeskönyve feleleveníti és egyben tovább is gondolja Réber László rajzi világát.

Zoli ​tizedik születésnapjára készül. A családban mindig nagymama süti meg az ünnepeltet köszöntő éljen-tortát, idén azonban Hévízre kell utaznia. A szülők úgy döntenek, inkább elhalasztják az ünnepséget. Zoli születésnapja mégis izgalmasan alakul, sok félreértéssel, tortával és szeretettel. Janikovszky Éva írása 1967-ben jelent meg _Az egytagú őrs_ című novellafüzér részeként, most az írónő születésének 90. évfordulóját köszöntjük azzal, hogy önálló kötetben, Kárpáti Tibor humoros illusztrációival adjuk közre.

Kollekciók