Ajax-loader

Márai Sándor könyvei a rukkolán


Az ​1942-ben megjelent Ég és Föld Márai tudatosan befelé forduló, sztoikus időszakának termése. Marcus Aurelius tanácsát megfogadva "kulcsra zárja szívét", és csak az írásnak él. A kötet talán legélőbb része az öregedésről szól. A negyven és ötven év közti ember nem olyan csípős és türelmetlen többé, megóvni szeretne, megmenteni. A jelennek él, mert nincs más boldogság, csak a valóság megismerése, elviselése és megértése. Krúdy Gyuláról írja az önmagát is jellemző sorokat: Krúdy nem "avatott be" senkit a világ titkaiba. Fütyült az olvasóra, a világra. Ezzel a tiszta szándékkal ide lehet jutni végül, egy földszintes házba, Óbudára. Ez minden, amit elérhetünk. Ez a valóság. És ez Márai.

A ​Föld, Föld!... című visszaemlékezés Márai Sándor emigrációjának és a németek, majd a szovjetek által megszállt Magyarországnak szubjektív hitelességgel megírt története. Ezt a művet szokás az Egy polgár vallomásai folytatásaként számon tartani. A hang ugyanaz a vallomásosság. Szenvedélyesen ír egy országról, népről és nyelvről, az író szerepéről a megváltozott körülmények között.

Ha ​az író elveszíti az intenzív kapcsolatot a színház világával, akkor drámaírói talentuma légüres térbe kerül, színművek írásáról lemond. Erre kényszerült az emigrációban Márai Sándor is - a magyar drámairodalom nagy veszteségére. Dialogizáló képessége, dramaturgiai biztonsága azonban mégsem maradt parlagon. Televíziós darabokat, rádiójátékokat írt, amelyeket a világ számos országában bemutattak: Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Ausztriában, Dániában, Kanadában. Ezek a művek leperegtek a képernyőn, elhangzottak az idegen nyelvű rádióállomások adásaiban - de Márai Sándor magyar olvasói közül, híveinek nagy táborából hányan látták-hallották ezeket a televíziójátékokat, rádiódarabokat? Ez a kötet Márai - szerte a világban játszott és elhangzott - televíziós darabjait és hangjátékait gyűjti össze a magyar közönség számára.

Ahová ​most belépünk, az az emberi világ egyik legveszélyesebb térfogata, a történelem. ELSŐ KIADÁS. Ulysses Vasárnapi krónikája következik. Ulysses a magyar irodalom egyik legnagyobb élő reprezentánsának fedőneve. Itt a Szabad Európa Rádiója, a Szabad Magyarország Hangja, hangzott föl először 1951. október 7-én, Münchenben. Márai az évek során (1967-ig volt a Rádió munkatársa) több száz felolvasást tartott, melyek közül az első időszakban a Vasárnapi krónika címmel jelzett sorozaté volt a főszerep. A cím emlékezés egyben a Pesti Hírlap nagy hagyományokkal rendelkező rovatára, melynek 1936-tól kezdve maga is gazdája volt több éven keresztül. Szerencsésebb népek nagyobb erővel fejlődtek, mi kérlelhetetlen erővel tudtunk megmaradni. Most is ezt műveljük. Ez a mi titkunk, egy nemzet titkos műfaja. És titkos fegyverünk az emlékezés. Mindez személyes, írói vallomása is: az odahaza egy osztály élményét, emlékeit felidéző Márai immár a száműzött sors egyik alapvető toposzába, a nemzetbe, annak is szellemi vonulatába kapaszkodik, amelyhez mindig is közelállónak tudta magát. 1954-ben tervbe vette a Szabad Európa Rádióban felolvasott jegyzeteinek kötetbe rendezését (Átfésülni, egy későbbi magyar kiadás céljaira, a rádióba írott felolvasásokat, Szól a kakas már címmel összeállítani egy ilyen kötetet), de elképzelése nem valósult meg. A Fedőneve: Ulysses tehát elsősorban az írói szándék megvalósulása, ugyanakkor egy sorozat nyitódarabja, mely gyarapítja, árnyalja Márai-tudásunkat, amikor a hidegháborús évek kibeszéletlen történeteivel szembesülünk a kötet lapjain: a berlini híd szimbolikája, az amerikai és szovjet befolyás alatt álló Európa kiszolgáltatottsága, a Rákosi-éra gunyoros arca, a bolsevista hatalomgyakorlás, Nyugat-Európa és a vasfüggöny, Andrássy út hatvan, kitelepítés és megtorlás, kultúra és szellemtörténet, irodalom kalodában; a politikai és közéleti író jegyzeteinek olvasásával az íróról alkotott képünk is egyre tisztábbá válhat, miközben páratlan kulturális panorámaképet kapunk a kettészakadt Európáról. Jelent-e valami újat e kötet a Márai-portréban? Úgy tűnik, hogy a felolvasások árnyalják az eddigi megállapításokat a hazáját gyűlölő emigráns Márairól, számos idézet jól példázza ezt. Egyrészt a féltés hangján szól az ország népéről, amely kiszolgáltatott a Szovjetuniónak és hazai lakájainak, másrészt történészi körképet ad a korról. Márai Sándor magyar író akart lenni, idehaza szeretett volna élni és dolgozni. Ez nem sikerült, de felolvasásai közreadásával a kassai polgár egy kicsit ismét hazaérkezett. Hallgassuk őt érdeklődéssel, nyitott füllel!

Olyasféle ​ez a könyv, mint a régi füves könyvek, amelyek egyszerű példákkal akartak felelni a kérdésekre, mit is kell tenni, ha valakinek a szíve fáj, vagy elhagyta az Isten. Nem eszmékről és hősökről beszél, hanem arról, aminek köze van az emberhez. Írója tanulva akarja tanítani embertársait, tanulva a régiektől, a könyvekből, azokon keresztül az emberi szívből, az égi jelekből. Elemi ismereteket kíván közvetíteni az emberi élet alapigazságait illetően. Márai Sándor 1943-ban írott művét Epiktétosznak, kedves Marcus Aureliusának, Montaigne-nak és valamennyi sztoikusnak ajánlja, akiktől a hatalomról, a jókedvről, a félelemmentes életről tanult.

Ünnepek ​és jeles napok. Márai Sándor e témakörben írt gondolatainak gyűjteménye e kis könyvecske, melynek alapját nemcsak az író szépirodalmi alkotásai adják, hanem a közéleti és publicisztikai írásai is, nemkülönben a Naplók tematikus sorai. A majd száz idézet ilyenformán a teljes életutat lefedi, hiszen a fiatalkori művektől a legutolsó Naplóig tart az ünnepi, elsősorban karácsonyi szellemi utazás, melyre e füves könyvvel kell jegyet váltani.

Két ​régi barát évtizedek után újra találkozik, s végigbeszélgetik az éjszakát. Egyikük annak idején elárulta barátját, örökre tönkretette az életét. Márai regényében a barátság, hűség és árulás, egy világrend széthullásának kérdését járja körül.

Az ​író legjelentősebb alkotásában - a két világháború közötti magyar irodalom egyik remekművében - egy városhoz: Kassához, egy osztályhoz: a polgársághoz, s egy életformához: az európai kultúrához való elkötelezettségéről vall, gyermekévei tájaira, a Felvidékre, ifjúkori élményeinek színhelyeire: Berlinbe, Párizsba, Velencébe kalauzolja el olvasóit. "S utolsó pillanatig, amíg a betűt leírnom engedik, tanúskodni akarok erről: hogy volt egy kor és élt néhány nemzedék, mely az értelem diadalát hirdette az ösztönök felett, s hitt a szellem ellenálló erejében... láttam és hallottam Európát, megéltem egy kultúrát... kaphattam-e sokkal többet az élettől?" A népszerű mű, most hangoskönyv formájában jelent meg.

Válás? ​Budán? Ilyesmi csak másokkal fordul elõ. Az egyik eset mégis szokatlanul közelrõl érinti a válóperes bíró elzárkózó, de sikeresnek mondható életét és családi körét: egy iskolatárs és egy futó lányismerõs házassága jutott válságba.

"Mi ​történt? Semmi különös; talán éppen csak az, hogy nem történt semmi. S megértették, hogy a »változás«, melyet oly közel hittek, már kezükkel tapintottak, messze van még, talán hetek, hónapok is beletelnek, s minden nap, minden óra telítve van a legborzalmasabb sors esélyeivel. ___Nemcsak ők értették meg, az elítéltek és üldözöttek. Segítő kezek, melyek tegnap még jóhiszemű készséggel vagy óvatos számítással nyúltak feléjük, egyszerre tétován elakadtak." ___Márai 1945-ben írt regényének alapkérdése: mi történt? A szenvedés mindig egyéni, személyek sorsában sűrűsödő, de mit tehet az ember, ha megérteni és feldolgozni akarván az eseményeket, újabb megpróbáltatások érik? Történhet-e valóban "szabadulás"? ___A regény most lát először napvilágot!

Irodalmi ​szenzáció Márai legismertebb műve folytatásának megjelenése. „És meg kell írni a „Polgár vallomásai” harmadik, befejező kötetét. Ez álmatlan éjszakákon e kötet szerkezetén gondolkozom” - írta Márai 1944-ben a Naplóban. De az ötlet csak 1949-ben érik be, az eredeti, eddig a hagyatékban kallódó kéziraton 1950 szerepel befejezés gyanánt, vagyis a Hallgatni akartam tekinthető Márai első emigrációban írt - befejezett - művének! Az író maga választotta kezdődátuma az Anschluss, Ausztria 1938-ban történt hitleri megszállása, mely történelmi eseménnyel Márai szerint elveszett a klasszikus Európa. A kötet vallomás egy érték vesztett időszakról, egyben pontos rajza a polgári Európának és Magyarországnak, egyszersmind hiánypótló olvasmány.

Az ​író A szegények iskolája című esszéjét 1933-ban jelentette meg a Pantheon Kiadó. Ebben Márai Sándor az ember létállapota felől közelíti meg a szegénység fogalmát, tartalmát, s önmagát is közéjük sorolja. A mű sztoikus gondolatokon alapuló próbálkozás az élet titkával szemben, ugyanakkor az egész írást átszövi az irónia: nem tudományos értekezést írt, hanem ''szatirikus esszét'', ahogyan már Bálint György fogalmazott.

1943 ​decemberében olvassa föl Márai Ihlet és nemzedék című akadémiai székfoglaló előadását. E válságos időben az európai kultúra alkotó korszakai: a reneszánsz, a humanizmus, a materializmus századai felé fordul. Termékeny korok rokon lelkű szellemeit idézi fel esszéiben, szembeállítva velük a jelen kor egységes szellemi világkép hiányában magányosan küzdő alkotóit. Hogyan születnek a művek az ihlet kivételes állapotában, és hogyan alakul titokzatos sorsuk? Hogyan tegyen eleget az író kettős feladatának, hogy idejét és erejét az időtlen és a pillanat között megossza? Ilyen kérdésekre keresi a választ legkedvesebb íróinak műveit vizsgálva, az alkotó, a mű kivételes, megkülönböztető jegyeit, titkát fedezve fel számunkra is.

"Miért ​»ír« egy ember? Valamit el akar mondani az embereknek - de mit? Személy szerint, néha azt hiszem, ezt: tiltakozni és lázadni kell, mihelyt valaki vagy valakik az élet eleven, természetes rendjéből Rendszert akarnak csinálni. Minden, ami Rendszer - vallásos, politikai, gazdasági, szellemi Rendszer -, halálos veszedelem, merénylet az élet eleven rendje ellen. Azt hiszem ezt akartam elmondani, amikor »írtam«." (Napló, 1965)

A ​nagy utazó, Odysseus történetének Homérosz-féle befejezése, a hazatérés öreguras megbékélése valamiképpen mindig is a történet továbbszövésére sarkallta az embereket.Talán ezért is van, hogy alakja számtalan művészeti ág számtalan alkotásában él tovább, és hogy tengernyi olyan mű született, amely az eredeti befejezést átírva-elhagyva tovább folytatja a Nagy Csavargó kalandos életét. Ezek közé tartozik a 20. századi hontalan, Márai Sándor regénye is, amely a címben jelzett otthoni békét egészen más színben láttatja.

"Négy ​héttel a nap után, mikor a német csapatok bevonultak Párizsba, hazautaztam Kassára. egy napra mentem csak, nem volt semi dolgom ott. Most, idő múltával, elcsodálkozom, miért is mentem?... Valószínűleg, mert otthontalannak éreztem magam a világban." Márai Sándor 1941-ben megjelent és azóta kiadatlan remeklését indítja e sorokkal. Egy csonka nap és egy kurta éjszaka az, amit a szülővárosában tölt, ám e röpke idő is elegendő, hogy újraélje a gyermekkort , és hogy szembesüljön a férfikor komor kihívásaival... Helikon Kiadó, 2003

Szindbád, ​a hajós, író és úriember egy szép májusi reggelen elindult Óbudáról, mert estére hatvan pengőt kellett szereznie. Így indul Márai legköltőibb regénye - és a legönzetlenebb is: a mesterének tartott Krúdy Gyulának állít benne emléket úgy, hogy ebben a regényben megéli és megélteti az olvasóval is a Krúdy-világot. Nem történik ugyan semmi, csak elmúlik egy élet - miközben ízeiben, színeiben és szagában föléled egy varázslatos Magyarország, egy mesés világ. Közben pedig csak gőzfürdőbe látogatunk, csöndben borozgatunk egy étteremben, tokaszalonna és főtt tányérhús fölött emlékezünk valami kimondhatatlanul szépre. Kinek ajánlja Márai ezt a művét? "Kéhliéknek, a kis Bródynak, a vörös bajszú főpincérnek, az íróknak, s mind a nőknek, zsokéknak, hajósoknak és úriembereknek, akik ismerték őt, s szerették, és gyászolják a világot, mely utánahalt."

A ​regényben, mely valójában rejtett önvallomás, Márai arról szól, miért is érezte úgy, hogy el kell hagynia hazáját, vállalnia kell az önkéntes száműzetést, bármilyen keserű is az.E vallomás során érdekes képet rajzol a korabeli Magyarországról éppúgy,mint Nyugat-Európáról, az emigráns létről, befogadásról és kirekesztettségről, pártok és eszmerendszerek természetrajzáról.

A ​zendülők érettségiző fiatalemberek, akik sajátos módon lázadnak a város, a polgárok, a szüleik életformája ellen. Egyetlen nagy tivornyában akarnak létezni, addig, ameddig csak eltarthat az ilyesmi. Nem tudják, hogy most élik át a Garrenek művének szétesését. A város, a kultúra, de Európa is a halál szélén áll. Nekik, a minden élvezetet egyetlen nap alatt átélni akaró fiúknak csak valahol agyuk mélyén kísért a háború. Azt tudják, hogy sorkötelesek, az érettségi után irány a front, ahonnan egyikük bátyja már vissza is jött, nemcsak az egyik karja nélkül, hanem minden erkölcsi érzék iránti bizalomban megrendülten. Az apák a fronton harcolnak, vagy már kiszuperáltan hazajöttek onnan eszüket vesztve, anyáik a betegségekbe menekültek, vagy csendesen elhervadtak, a városban csak a durva erőszak meg az alattomos pénzsóvárgás mozgatja az életet. A négy fiatalember rövid idő alatt érik felnőtté, még akkor is, ha a valódi érettségi vizsgán elbuknak. Amadé, a színész és balettmester, Havas, az uzsorás kegyetlen nyereséggel segíti őket a férfivá válásban.

Létezik-e ​olyan oldala Márai Sándornak, amelyet még nem ismerünk? Gyönyörködhettünk már regényeiben, naplóiban, verseiben, bújhattuk kisregényeit, novelláit, és idézhettük a bölcsességeket a Füves könyvhöz hasonló gyűjteményekből. A Helikon Kiadó most különleges csemegét kínál a Márai-rajongóknak és az új felfedezőknek egyaránt. A most induló sorozat köteteit a szerzőnek eddig könyv formájában soha meg nem jelent publicisztikáiból állítottuk össze, különböző témák köré csoportosítva. A Tájak, városok, emberekben szereplő, 1920-30-as évekből származó írások Márai valós és képzeletbeli utazásainak helyszíneit, népeit, az utazóra tett benyomásait örökítik meg - a tőle megszokott mélységgel és szépséggel. Az olvasó elkísérheti Itáliába, Ausztriába, Svájcba, Németországba, Franciaországba és Angliába, majd egy hatalmas hajón képzeletben bejárhatja a Földközi-tengert, és bepillanthat a spanyol, a holland, a norvég, az orosz és a kínai világba is.

Az ​élet oly csodálatosan megajándékozott, és oly tökéletesen kirabolt, mit várhatok még? Az 1939-ben írt kitűnő regény egy beteljesületlen szerelem története. A mindig fellegekben élő, jellemgyenge, de szeretni valóan kedves Lajos és Eszter húsz esztendővel korábban bontakozott szerelmét rombolta szét, amikor a férfi Eszter nővérét, Vilmát vette feleségül. Felesége halála után, gyermekeivel látogatóba érkezik az asszonyhoz, aki még mindig szereti. A találkozás oka igencsak prózai: Lajos, aki már mindenétől megfosztotta Esztert, most végső menedékét készül elrabolni, a családi otthon eladására kéri. Eszter ekkor tudja meg, hogy a férfi nősülése előtt végső elkeseredésében levelekben könyörgött Eszternek, hogy szökjenek meg együtt, mert szüksége van rá. Eszter azonban sohasem kapta meg a leveleket.

„ez ​volt a műfaj, amely az elmúlt harminc évben alkatian legközelebb volt hozzám” - írja Márai Sándor 1953-ban Naplójába, amivel azokra a napilapokban megjelent tárcákra, prózai rajzokra, életképszerű elbeszélésekre utal, melyek évtizedeken keresztül megjelentek az Ujság, később a Pesti Hírlap hasábjain. S valóban: a Bolhapiac általa válogatott írásai fényesre csiszolt műremekek. Ezek között sok hétköznapi helyzetet (utazás vonaton, kávéházi élmény stb.), de csak az érdekeset, a maradandót emeli ki, hol finom iróniával, hol maró gúnnyal vagy éppen az emberi humánumot kifejező részvéttel. E rövid írások hősei különleges egyéniségek, de még inkább magányos emberek, akik közül nem egyben magunkra ismerhetünk, mert sok tekintetben közös a sorsunk. „Aztán belenyugodtam, hogy rokonom. Ember, akit vállalni kell, ő az emberiség szörnyeteg nagynénije, de mégis vállalni kell, őt is, mindenkit.”

"Ez ​az írás folytatása és befejezése Az igazi című regénynek" - vallja Márai -, amikor férj és feleség vallomása után megszólal a szerető, s beszámol arról, hogyan látta ő hármuk sorsdöntő drámáját, milyennek találta a polgári világot kívülről, a szegények, a megalázottak szemszögéből. A Judit... és az utóhang az egykori cselédlányból nagyvilági hölggyé változó, a "mellékutca" helyett a házasság biztonságát kiharcoló asszony története - a háttérben a második világháború után lassan éledező Budapest, majd a New York-i emigrációs lét érdekes tablójával.

A ​kötet négy kisregénye időben szinte az egész Márai-életművet átíveli: A mészáros 1924-ben, az Eszter hagyatéka és a Déli szél 1939-ben látott napvilágot, a kötetet záró "krimi", a Szívszerelem (1985) pedig 2001-ben jelent meg először nyomtatásban. Valamennyi témája jellegzetesen márais: az emberi kapcsolatokat vizsgálja a sors és titok, találkozás és elvárás motívumain keresztül gazdag leírásokkal és belső monológokkal. Az Eszter hagyatéka (A gyertyák csonkig égnek mellett) az elmúlt évek egyik legnagyobb könyvsikere Nyugat-Európában.

Harmadsoron ​az «idegenekről» szól ez a könyv. Az idegenekről, akik egy reggel megszállják az alvó várost, eltelepednek rajta, mint egy bacillus-kolónia, és nincs menekvés. Itt válik ez az álom- és lényekregény, amely hol csak súrolja, mint a repülő, szemével a földi dolgokat, hol a végső közös gyökerekből szív fel különös virágba borító nedveket, konkréttá és reálissá, magyarrá. Az idegenek kezébe veszett magyarság regénye, irredenta-regény. Vannak témák, amelyek olyan egyéniség-alázóan közösek és olyan minden művészin túlmeredően monumentálisak, hogy az igazi írók általában idegenkednek tőlük és átengedik őket lelkes műkedvelőknek vagy ügyes tollászoknak. Ilyen téma volt elsősorban a háború és azután ami a háborúból ránk maradt, az ország feldarabolása. Bármennyire is mindannyiunk életébe belevágó tény ez, az ujjunkon lehetne megszámlálni az igazi alkotásokat, amelyek foglalkoznak vele, félek, hogy egy kezünk ujjain. Külön nehézség, hogy azok az írók, akik elcsatolt területen élve, legkivált volnának hivatva megírni az ottani magyarság sorshelyzetét, politikai okokból, igen érthető módon, nem beszélhetnek arról, amiről beszélni bizonyára a legégetőbb lelki kényszer volna a számukra. Márai abban a szerencsés helyzetben van, hogy onnan jött, de független minden odaáti vonatkozástól és végre megírhatja, amit meg kellett írnia.(Szerb Antal) Ahogy Thomas Mann-nál is megfigyelhetjük a különböző polgár-nemzedékek bomlását, hanyatlását, válságát, hasonlóképpen ábrázolja Márai a Garren-regényekben a polgárok megváltozását, eltorzulását, 1930-tól kezdve azonban Márai az élő regényirodalom élére lendült. A "Zendülők" már kétségtelen remekmű volt: nagy lélektani felkészültséggel írt, feszülten izgalmas regény kamaszkorú fiúkról, akiket visszarettent a felnőttség, amely menthetetlenül következik. És erre következett a már felnőtt fiatalok magányának regénye, párizsi élményeinek lecsapódása, az "Idegen emberek". - Vannak olvasók, akik ezt a két korai regényét szeretik legjobban. Holott az igazi nagy művek a polgári életforma történelmileg-lélektanilag hiteles látleletei. Egy önéletrajzi regénnyel kezdődik: az "Egy polgár vallomásai"-val. A következő évek nagy kompozícióiban már általánosítva a magánélményeket, egy család - Garrenék - történetében rajzolja kötetről kötetre a polgári, pontosabban a középeurópai, legpontosabban a magyar polgári lét társadalmi és lélektani helyzeteit. A "Féltékenyek" és folytatásképpen már a háború alatt és után írt "Sértődöttek" számos kötete színvonalban és hitelességben semmivel sincs mögötte az európai nagy polgárcsalád-ábrázolásoknak, Thomas Mann "A Buddenbrook-ház"-ának és Martin du Gard "A Thibault-család"-jának. Ha ezt a három nagy ciklust együtt, egymás után olvassuk, a legmagasabb művészi színvonalon, dokumentumszerűen élhetjük át a párhuzamot is, a különbséget is a német, a francia és a magyar polgári lényeg között. - Tulajdonképpen a polgári létnek ezt az ábrázolását egészíti ki élete második felében kötetről kötetre épített "Napló"-iban. Mintha egyetlen véghetetlen regényfolyam volna, amit saját élményeiről, a világ jelenségeinek kommentálásáról és a maga teremtette Garren-család létének változatairól ír. A Színház című hetilap 1947/41-es számában ekként nyilatkozott Márai (az első kiemelés tőle, a többi a magunké!): „Karácsonyra jelenik meg a Sértődöttek című regényem. (...) három kötetben lezár egy élménykört (...). A » Sértődöttek« -ben a két első rész alakjai és problémái élnek tovább, természetesen más életkorban és másféle problémák között. Mint minden család- és nemzedékregény, a » Sértődöttek« is az idő kérdéseire szeretne felelni: egy család sorsa belenő az időbe, annak végzetébe, s együtt érik, épül és pusztul vele” (idézi: Fried István: Márai Sándor titkai nyomában, Salgótarján, 1993. 77.). Kitetszik ez idézetből: a Garrenek az író elképzelése szerint is Garrenek, vagyis a polgárlét sűrítményei, szimbólumai. Mitikus hősök, kiknek életkora (szemben például Thomas Mann Buddenbrookjaival avagy Martin du Gard Thibault-fivéreivel) nem igazodik a hétköznapokban érvényes időszámításhoz; nem ismerik az idő törvényeit, irreverzibilis voltát, olyanok, mint – Ady szavával szólva – „... akinek nem egy ifjúsága van, de váltogatja az ifjúságokat” (vö.: Ady Endre: Az irodalomról. Bp., 1961. 358.). Innen nézvést érthető meg, hogy a Garrenek – ámbár családtörténetük, rokonságuk, emberi kapcsolataik sora (stb.) változatlan marad – miért nem korosodnak, miért nem igazodik életük a kronológiához, miért mozoghatnak oly szabadon és fesztelenül a históriai időben s a személyes létidőben. Márai Sándor a maga korában is prófétának bizonyult, évekkel előbb megjósolta a nagy világégést, ebben a könyvben pedig azt, hogy milyen lesz a háború utáni világ. Hogy a béke nem lesz más – Blake-kel szólva –, mint „kölcsönös rettegés”. Aki szegény, az így vagy úgy előbb-utóbb valamilyen formában kénytelen prostituálódni, a gazdagok pedig a politika, a hatalom „stricijei”, akik az erkölcsi szakadékba „futtatják” bérrabszolgáikat. legújszerűbb és leghitelesebb ebben a műben a különféle tudatállapotok, az alig megfogható fizikai-fiziológiai-pszichológiai érzetek, impressziók s a tárgyi-környezeti atmoszféra leírása. Márai a legnehezebbre vállalkozik: a megfogalmazhatatlan megfogalmazására, az alig kifejezhető pontos szavakkal való rögzítésre. "Túlzott és erőltetetten nyugtalan volt, ami most kezdődött az ablak előtt. Még nem volt neve, de már érezni lehetett, hogy név nélkül is hatalmas, mint a tenger vagy a tömeg." – gondolja a vonatban a Németország felé utazó Garren Péter. A Jelvény és jelentés (1948) ennek a valaminek "ad nevet", ezt próbálja meghatározni és megfogalmazni. Márai mindig, minden művében ezt a valamit keresi: az élet nehezen tudatosítható, racionálisan nem értékelhető mozzanatait; mindazt, ami az ember társadalmi léte, egyénisége, érzékelhető és megfogalmazható fizikai-szellemi valója mögött helyezkedik el. A ciklus első kötetét (A Zendülők, Féltékenyek) ismerők közvetlen folytatásként vehetik kézbe ezeket az írásokat. Garren Péter apja betegségének hírére érkezett meg szülővárosába, amely természetesen a némileg stílízált (így pl. a tenger partjára helyezett) Kassa, amelyet már meghódítottak "az idegenek". Márai persze nem a Trianon utáni helyzetet kívánja ábrázolni, sokkal egyetemesebb nézőpontból mutatja be azt a folyamatot, ahogy egy régi polgárváros, egy sok száz éves organikus fejlődés végpontjára érkezett, csodálatos "műalkotás" nemcsak hódítók birtokába jut, hanem saját magától is elidegenül. Nem történt semmi "tragédia", nincs vérengzés, súlyos elnyomás, semmi látványosan hódítói akció. Csak éppen egy szerves élet szűnik meg kimondhatatlanul, inkább csak a hatodik érzékkel felfoghatóan. Péter apja meghal, és vele együtt elmúlik e műfajtalan művész műve is: maga a város. Még egyetemesebbé, még történetfilozofikusabbá teszi a problémát a Sértődöttek első kötete. Garren Péter épp Párizsban él és író (Márai sok önéletrajzi elemét is belelopott ebbe a regénybe), amikor meghallja a "hangot", Hitler hangját a rádióból. Szó nincs még világháborúról, még az sem tudható, mi fán terem a nácizmus, de valami "elkezdődött". Ennek az "elkezdődésnek" a regénye a Sértődöttek első része. És ami elkezdődött, az ezúttal nemcsak egy város, nemcsak egy életforma, hanem egy egész hatalmas kultúra, a polgári Európa kultúrájának halála. Hatalmas mű A Garrenek műve, de persze az egészet ismerni kell teljes értékű befogadásához. A regényciklus darabjai (A zendülők kivételével) nem olvashatók külön-külön vagy tetszőleges sorrendben.

Márai ​regénye igazi stílusbravúr, és ahogy azt a szerzőtől megszokhattuk, az emberi élet rejtelmeit kutatja. Ahogy az előszóban írja: ''Mentségem annyi, hogy hősöm élettörténetéből engem nem a regényes történet érdekelt, hanem a regényes jellem.'' A regény Casanova-történet, főhőse az ismert csábító, Márai Casanovája azonban nem igazi kalandor, hiszen ez a regény nem a kalandról, hanem a kutatásról szól. A szerző ebben a művében is az emberi természetet kutatja, a szerelem természetét, azt, hogy milyen élet az, amely erre az érzelemre építkezik.

Márai ​Sándor naplóinak eddigi magyar kiadása korántsem teljes – a köteteket vagy maga az író, vagy a kiadó állította össze, esetenként kihagyva a személyesebb, illetve politikailag „kínosabb” feljegyzéseket. A helyzet orvoslására született Ami a naplóból kimaradt sorozat azonban szintén válogatás, teljes naplókiadás tehát nincsen. A Helikon Kiadó ezt a hiányosságot kívánja megszüntetni, amikor új sorozatban közreadja a jegyzetekkel, hely-, név- és tárgymutatóval kiegészített teljes naplót, amely tartalmaz minden eddig megjelent, valamint számos, nyomtatásban még soha nem közölt, a hagyatékból frissen előkerült feljegyzést. A nagyszabású vállalkozás kétségtelenül hozzájárul majd Márai Sándor, az író és az ember minél teljesebb megértéséhez.

A ​14. században játszódó dráma János mester, a kassai dóm kőfaragójának a tragédiáját állítja középpontjába. Az ő élete, érzelmi és emberi magatartása a vérzivataros időkben - a feudális anarchia közepette a nádor erőszakkal akarja elfoglalni a várost, amely igazsága tudatában fegyverrel védekezik - az igazi polgári helytállás példázata. Nagyon nagy dolog - vallja Márai -, ha valaki megérti a sors szavát, ám az a hős, aki saját sorsával is szembe tud szállni. Ezt sugározza nemcsak János mester élete, hanem a dráma igazi hősének, Kassa városának középkori története is.

Csutora,- ​a puliként megvásárolt keverék - az író zsebében, karácsonyi ajándékként érkezik a családba, ahol teljesen felborítja a hölgy, az úr és Teréz, a cseléd életét. Nem csak papucsot és bútort rág, de átrágja magát H. G. Wellsen és sok más szerzőn is. Bár megengedő szellemben nevelik, bűntudatra hajlamos orosz jelleme egy idő után szembefordítja gazdáival. A kutya és az író barátsága ugyan szakítással végződik, de az együtt töltött néhány hónap mindkettőjük számára élményekben gazdag és az úr számára nagyon tanulságos. A hallgató számára pedig nem csak tanulságos, de nagyon szórakoztató is, mert Márai ragyogó humora és gyakran kíméletlen öniróniája szövi át az egész történetet.

A ​négy évszak a Füves könyv előzménye és kiegészítője. Mindkét kötet tökéletes stílusművészettel, erkölcsi igényességgel, rezignált bölcsességgel megírt „prózai epigrammák” gyűjteménye az élet apró és sorsdöntő jelenségeiről, de az először 1938-ban megjelent A négy évszak még erősebben lírai fogantatású.

Márai ​Sándor pro és kontra visszhangot kiváltott, ma is időszerű írása a nyugati műveltség megmaradásának esélyeit latolgatja a „minőség igényének” szellemében.

Mottó: ​…az újságírás nem árt az írónak; kitűnő iskola és gyakorlat. A publicista Márai „Akkor is ír, ha sétál az utcán, vagy fellép egy villamos peronjára. Vezércikket fűz a cipőjébe reggel, regénytémákkal beretválkozik. Úgy áll készen az írásra a nap minden percében, minden porcikájában oly ideges remegéssel, mint versenyparipa startnál futásra” – írta Márairól Bálint Jenő 1933. májusában A Reggel című lapban, a vele készített interjú bevezetéseként. Márai szenvedélyesen író és újságíró: e két fogalom szorosan összetartozik nála, ezért tartja és nevezi az újságírást „újságba írás”-nak. Újságba írni rang, hiszen ő annak a tárcaíró nemzedéknek egyik utolsó tagja, akik szinte napról-napra párbeszédet folytatnak olvasóikkal. Mindaz érdekli, amiből tanulni és tanítani lehet, ami gazdagíthatja a tudást, szélesíti a látókört, érthetőbbé (és sokszor elfogadhatóbbá) teszi a világot, ami körülveszi az embert. Ezért olvassa rendszeresen a nyugati sajtóorgánumok jelentősebbjeit is. Három legfontosabb lapjában (Kassai Napló, Ujság, Pesti Hírlap) megjelent cikkeiben arra törekedett, hogy ennek megfelelően közvetítse értékrendjét, látásmódját olvasói felé.

Izgalmas ​Márai szemével megismerni a világot, az embereket, az élet rejtett és feltárt mélységeit. Erre vállalkozik a Műsoron kívül című, tárcákat és elbeszéléseket tartalmazó 1931-ben megjelent kötet, mely írások eredetileg az Ujság című napilapban jelentek meg. Az író több ezer, hírlapokban megjelent írása közül kap egy színes csokorra valót az olvasó. Életképeket mutatnak be a könyv tárcái. Pontos leírást adnak tárgyukról, de még jellemzőbb a finom irónia, az együttérzés és az emberi viszonyulás a legjellegtelenebbnek tűnő dolgokhoz is. Így ismerkedhetünk meg a gyilkos kezeivel, melyek úgy hasonlítanak bármelyikünkére; a burzsujmasinával mint szimbólummal; avagy az író cselédjével, Terézzel, aki egy kicsit emlékeztet Édes Annára, Kosztolányi felejthetetlen hősére. Nem véletlen, hogy az olvasó oly sokféle témával találkozik a könyv lapjain: az író tudatosan igyekezett az élet gazdagságát bemutatni írásaiban. Teszi mindezt olyan színvonalon, mely a publicisták számára mindig követendő példa marad. Mi olyan nagyszerű ezekben a néhány oldalas műremekekben? Talán az, hogy miközben Márai kézbe veszi és megvizsgálja témáit, az olvasót is kiemeli a hétköznapiságból, aki így egy kissé emelkedettebben tekint az élet apró részleteire. Hiába, segítségre szorulunk

Csak ​kevesen tudják, hogy Márai Sándor, a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb prózaírója, költőként kezdte pályafutását. Már 14 éves korától rendszeresen írt verseket, melyek többnyire meg is jelentek. 18 éves, amikor Emlékkönyv című első kötetét közreadja, s 1921-ben kiadott Emberi hang című verseskönyvét már az ifjú Szabó Lőrinc méltatja a Nyugatban, megállapítva, hogy "teljesen a mai német líra hatása alatt áll, verseinek olvasása közben elsősorban Werfelre és a Werfelben is meglévő, mérsékelten expresszionista hatásokra gondolunk".