Ajax-loader

Edgar Rice Burroughs könyvei a rukkolán


John ​Carter, az amerikai polgárháború veteránja egy nap megmagyarázhatatlan módon a Marsra kerül. Az új világban, melyet lakói Barsoomnak neveznek, a négykarú, zöld tharkok foglya lesz. Ügyességének és erejének hála hamar elnyeri fogva tartói tiszteletét. Miután azonban kiszabadítja a tharkok rabságából Dejah Thorist, Helium városának csodaszép hercegnőjét, megismeri Barsoom másik arcát. A földi ember belekeveredik a zöld és a vörös marsiak közti háborúba, és ráébred, hogy rajta múlik ennek a világnak a sorsa. A Tarzan könyvek szerzője, Edgar Rice Burroughs a Marsra vetődő harcosról szóló munkáját száz évvel ezelőtt írta, a történet népszerűsége azonban máig töretlen. John Carter kalandjait, mely több folytatást is megélt, a hazai közönség is megismerhette már. Most a filmváltozat bemutatásának alkalmából új fordításban kerül az olvasóközönség elé a kultikus regény.

A ​hűség temetője Messze északon, a Mars sarkvidékén mindentől elzárva élnek a sárga emberek. John Carter egyedül nekivág a fagyos világnak, hogy felkutassa Dejah Thorist. Útját elszórt csontok szegélyezik, azok csontjai, akik előtte arra jártak.

... ​elhajította a súlyos fegyvert úgy, ahogy a vadászdárdáját és a lándzsáját szokta, ha üldözőbe vesz valamit, vagy megütközik valakivel. Nem Greystoke lordja állt szemben most az ellenséges lovaggal; nem is a nagy majmok királya küzdött ebben a számára szokatlan "sportágban". Hanem Tarzan, a vazirik főnöke, és nem akadt kar e földön, aki úgy oda tudott volna vágni egy hajítófegyvert, ahogy ő tudta.

Újra ​veszélyek közt John Carter kapitány visszatér a Marsra, hogy még egyszer találkozzon szerelmével, Dejah Thorisszal. Ám a csodálatos hercegnő eltűnt, talán mindörökre. Félelmetes szörnyek támadnak Carterre, aki a Dor völgyébe menekül, oda, ahonnan ember még nem tért vissza élve.

Amikor ​ismeretlenek elrabolják Thuviát, Ptarth hercegnőjét, Carthoris, a Mars urának fia az első számú gyanúsított. És csakis Carthoris mentheti meg a leányt, aki szerelmet ültetett a szívébe.

Néhány ​őrjítő pillanat telt el teljes bizonytalanságban. Tarzan érezte, hogyan ereszkedik egyre lejjebb a kötél, amelybe kapaszkodik, és hallotta, amint odafent a kőtömb halk, kaparó hangot adva súrlódik végig a falon. Aztán a kötél hirtelen megállt - a kő a kút kávájának legtetején megakadt. A majomember óvatosan felmászott a vékony kötélen. Egy pillanat, és a feje máris kibukkant a kürtő pereme fölött. A belső udvar üres volt. Opar lakói mind összesereglettek az áldozat bemutatására. Tarzan hallotta La hangját a közeli szentélyből. A tánc véget ért. A tőr ezekben a pillanatokban indul el végzetes útjára. Ám míg mindez végigfutott Tarzan agyán, közben a majomember teljes erejéből rohant a főpapnő hangjának irányába.

Alig ​tett tíz lépést a dzsungel felé, amikor az egyik alacsony bokor ányékából egy hatalmas testű alak lépett elé. Először azt hitte: az övéi közül van ott valaki, de a következő pillanatban megismerte Bolganit, a hatalmas gorillát. Olyan közel volt hozzá, hogy menekülni nem lett volna értelme. A kis Tarzan tudta, hogy most ki kell álnia és meg kell küzdenie az életéért. Ezek az óriási fenevadak halálos ellenségei voltak törzsének, és sem az egyik, sem a másik fél nem kért, s nem is adott soha kegyelmet!

Egy ​zömök pap már majdnem megragadta La karját, de mielőtt elvonszolta volna akár csak egy métert is, Tarzan már ott volt, elkapta a nyakánál, s oly hirtelen és oly hatalmas erővel hajlította hátra a nyakát, hogy az egész teremben hallatszott az eltört csigolyák roppanása. Akkor a majomember felkapta a hullát, s a reá rontó papok közé vágta. Aztán rögtön hátrált, magával vonszolta Lát, s egy pillanat múltán lendült az ajtó, s ők kint voltak megint a folyosón. Reménytelen lett volna harcba bocsátkozni, ezt Tarzan jól tudta; egy darabig ellenáll - azután a túlerő győz rajta. S ha a kezük közé kaparintják Lát, szó szerint ízekre tépik.

Afrika ​dzsungelében 20 évvel ezelőtt Lord Mountford és felesége, aki gyermeket várt, az amazon nők, a kajik fogságába került, akik megölték az asszonyt, mert nem fiúnak adott életet. Mafka, a varázsló bűvös gyémántja segítségével foglyul ejt és örök rabságra ítél minden fehér férfit, aki az országukba téved. Csak Gonfala királynő szerelme menekülhetett el, aki Tarzan segítségével indul a szépséges amazon és a gyémánt megszerzésére. A győzelemhez szükségük van a kajik ősellenségének, a zuliknak a segítségére is, de ehhez meg kell ölni varázslójukat, Wurát, ami a csodatévő smaragd földöntúli ereje miatt nem könnyű feladat.

- ​Öld meg! Öld meg! - visították vékony hangon az olajos bőrű, fekete rabszolgák. Néhány harcos kirángatta Jane-t a lányok közül, és az emelvényhez vonszolta, majd durván a trón elé lökte. Kavandavanda még mindig reszketve megfogta a lány haját, és térdre kényszerítette. Ágyékkötőjéből hosszú kést vett elő. Fölemelte, hogy szíven szúrja áldozatát.

Corrie ​közelebb hajolt Jerryhez és azt súgta: - Tiéd a bal oldali. A másikat elintézem én. Jerry bólintott, és felemelte íját. - Hadd jöjjenek közel, úgy hat méter távolságra - mondta a férfi. - mikor szólok, egyszerre lövünk. Vártak. A japánok nagyon lassan közeledtek... megfeszítette íját, a nyílvessző tollai a jobb fülét érintették. Jerry a szeme sarkából nézte. A Szumátrai Johanna, gondolta. A japánok lőtávolba kerültek. - Most! - kiáltott Jerry. A két íjhúr egyszerre pendült meg. Carrie áldozata nyílvesszővel a szívében előrebukott.

Nincs ​az a nagyszerű vadász vagy utazó, aki le tudná győzni a két ellenséges barbár törzs birtokában lévő mágikus erejű drágakövek vonzását, s elkerülhetné az örök rabságot. A Dzsungel Urán azonban nem fog a mágia, ráadásul a szabadságot sokkal többre értékeli, mint a dollármilliókat. "- Jönnek a zulik, Gonfala! Meg akarnak támadni bennünket Egy rabszolgát küldtek, hogy visszakövetelje a Nagy Smaragdot. Mafka erejét hívjuk, hogy gyengítse meg a zulikat, mert akkor sokat megölhetünk közülük, és elűzhetjük őket. - Nincs többé hatalmunk. Woora halott, a Nagy Smaragd pedig nálunk van. Mondd meg a harcosoknak, hogy Gonfala, a királynőjük azt parancsolja nekik, pusztítsák el a zulikat. - A zulik már a város kapujánál vannak. A harcosok félnek, mert nem érzik Mafka erejét. Hol van Mafka? Miért nem hallgatja meg a kajuk imáit?"

A ​Tarzan könyvek szerzője, Edgar Rice Burroughs a Marsra vetődő harcosról szóló munkáját pontosan száz évvel ezelõtt írta, a történet népszerűsége azonban máig töretlen. John Carter kalandjait, mely több folytatást is megélt, részben a hazai közönség is megismerhette már. A Mars géniuszával, több mint 2 évtized után végre magyarul is folytatódiik a Mars-ciklus. Az 1928-ban Amerikában megjelent, 6. kötet itthoni kiadásával tisztelegni szeretnénk Burroughs munkássága előtt. Egyúttal bízunk abban, hogy a hiánypótló mű közreadása ismét ráírányítja a figyelmet a mélltatlanul elfeledett, kultikus sorozatra.

- ​Juhé, milyen harapós egy párduc! Fogadok, hogy rohadt kedvedben vagy. És az a Tarzan kölyök csak morgott egyet, feléd rohant, te meg elinaltál. Akkor se hiszem, ha látom. Mért nem mész már a fenébe, te bunkó?! Még a végén összetojom magam. Lehajolt, felvett egy szikladarabot, és a párduchoz vágta. - Na, tűnés végre! A nagymacska megfordult, nagyot ugrott és eltűnt. A magas fű hullámzott, amerre visszavonult. - Na, ehhez mit szólsz? - rikoltotta Danny. - Megcsináltam! Juhé, ezek az oroszlánok nem is olyan nehéz fiúk.

Megperdülnek ​a dobok, és a sötét dzsungel fölött messze száll a hihetetlen, félelmetes üzenet: Tarzan ellenség lett! Öljétek meg! A fehérek vérdíjat tűztek ki a fejére, a bennszülöttek lándzsákkal lesnek rá, egyedül az állatok érzik, hogy a Dzsungel Királya nem változhatott meg. Ki hát az a különös fehér ember, aki Tarzannak hazudja magát, és aki nagy majmok csapatával járja a dzsungelt? Az igazi Tarzan csak annyit tud, hogy el kell pusztítania. A kannibálok földjén át vezet az útja ellensége után, Afrika sötét mélyére, ahol szinte megállt az idő. Összecsapások és intrikák gátolják, körülötte barátság és szerelem szövődik, vannak, akiket a kapzsiság hajt veszélybe. _Csodálatos és szinte elképzelhetetlen kalandok során menekülnek meg hőseink, és győzi le Tarzan eddigi legnagyobb ellenségét: önmagát._ A Tarzan és az őrült a remek sorozat legújabb, magyarul még meg nem jelent kötete. A megtestesült kaland!

Az ​eldugott kis csendes-óceáni szigeten még dívik az emberáldozat. Az ősi maják évszázadokkal ezelőtt elvándorolt leszármazottjai obszidián késsel vágják föld az áldozat mellkasát és tépik ki a szívét. De Tarzannak, aki egy csapat egymással hadakozó hajótörött között vetődik a szigetre, nem tetszik ez a szokás. És persze esze ágában sincs hagyni, hogy őt áldozzák föl. Harcában a zátonyra futott hajóról a szigetre került állatok is segítik, nem csoda hát, ha a szerencsétlen maják azt hiszik maga az Erdők Istene fordult ellenük. De a dzsungel urának nem csak velük kell megküzdenie. A lázadó matrózok és vezetőik fegyvert szereznek.... _A kötet második kisregényében Tarzannak a nehézsúlyú bokszvilágbajnokot kell visszatartani - akár erővel is - az állatok gyilkolásától. A bajnok azonban a kannibálok fogságába kerül._ _Végül a harmadik történet valóságos dzsungel krimi, amelyben Tarzan a végzet véres fonalát követve deríti föl a rejtélyes gyilkosságokat. Igazi detektív logikával, no meg a maga sajátos eszközeivel._

Ashair, ​ez a külvilágtól teljesen elzárt város őrzi a Gyémántok Atyját, ezt a rendkívüli értékű gyémántot. Kalandorok, sötét lelkű gengszterek próbálnak bejutni a tiltott városba... Lent egy furcsa öltözetű, fehér bőrű harcost pillantott meg, aki valami soha nem látott állattal viaskodott. Tarzan minden bizonnyal nem tudta, de a lény a rettenetes Tyrannosaurus Rex volt, illetve az évmilliókkal ezelőtt élő, húsevő hüllőkirály, kisebb kiadásban. Ez a példány talán törékenynek tűnt az ősállattal összevetve, de így is hatalmas volt, körülbelül akkora, mint egy jól megtermett bika.

"Külön ​dobogóján a Párducisten teljesen földühödött a zajtól, a mozgástól és a fövő hús szagától, s morogva és vicsorogva tépte-szaggatta láncát. A főpap a sör hatása alatt őrült táncot járt az acsarkodó ragadozó előtt. Odaugrott a kapkodó karmok elé, majd amikor a fenevad megpróbálta elkapni, hirtelen visszalépett. A lány az emelvény végébe húzódott. Szédült a körülötte lévő pokoli zűrzavartól, szinte megbénult a félelemtől és balsejtelemtől. Látta a húst, amikor hozták, de csak sejtette, honnan származik, amíg egy emberi kéz ki nem esett a lapulevél-csomagolásból."

A ​dzsungel lordja lenézett rá, a királynőre, aki az ő lábaihoz borult - és az iménti bűvölet tovaszállt. A szépséges külső mögött újra látta az eszelős némbert; látta azt a szörnyeteget, aki védtelen embereket vadállatoknak vet; aki nőket torzít el vagy ölet meg, csak mert szépek, szebbek talán nála; és lényének minden igaz porcikája tiltakozott e kapcsolat ellen. Egy hördüléssel felemelkedett, és a királynő, támaszát vesztve, végigterült a földön.

Véres ​játszma. Héliumi Tara hercegnő a különös, test nélküli szellem-lények fogságába kerül, ahonnan egy titokzatos ismeretlen harcos kiszabadítja. Ám a Mars urának lányát újabb veszély fenyegeti, minthogy egy vérre menő, élő sakkjátszma folyik őérte.

- ​Milyen állat volt? Angolul beszélt. - Ez számomra is rejtély. Azt állította, hogy angol és ő Buckingham hercege. Egy másik üldözte, akit Suffolknak nevezett. Sokan támadtak ránk, amikor ez elrabolt az araboktól. Egy London nevű városban élnek, meg is mutatta. Rhonda a foglyuk és egy kastélyban tartják a város fölött, egy sziklapárkányon. Azt mondta, Isten kastélyában van.

Tarzan ​szülei - Lord Greystock és felesége - Afrikába utaznak. A hajó már az Egyenlítő körül jár, amikor a legénység fellázad kegyetlen kapitánya ellen, hatalmába keríti a hajót, két utasát pedig partra teszi Afrika egy lakatlan részén. A fiatal pár berendezkedik az őserdei Robinson-életre, s az asszony itt szüli meg gyermekét. A fiú egy éves, amikor elveszíti szüleit. Egy nőstény majom "örökbe fogadja", s az angol lord fiát emberszabású majmok hordája neveli fel. Tarzan egyesíti magában a majmok ügyességét és erejét az ember értelmével: így lesz az őserdő legyőzhetetlen ura. Húsz éve éli a dzsungel vadjainak életét, amikor bekövetkezik a sorsdöntő fordulat: fehér emberek kerülnek útjába. Akárcsak szüleit, ezeket is lázadó matrózok teszik partra. A tapasztalatlan utasokat az ősvadon ezer veszélye fenyegeti: félelmetes ragadozók, emberevő bennszülöttek, asszonyt rabló majmok. Tarzan védelmébe veszi a hozzá hasonló, mégis annyira különböző fehéreket, és nem egyszer megmenti őket a biztos haláltól. Végül egy francia cirkáló felveszi őket és Tarzan elutazik a civilizált világba.

Abban ​a pillanatban, amint Lát a vérszomjas oroszlán karmai közé akarták vetni, a majomember hatalmas kiáltással a terembe ugrott. Hangja úgy megreszkettetett mindent, hogy a gomanganik, a királynő végzetének végrehajtói szolgái egy másodpercre leálltak. A dermedetnek ezt a szinte kis szilánknyi idejét használta ki a majomember, hogy rettenetes erővel elhajítsa a dárdát. A bolganik döbbenetére és dühére a fegyver a császár testébe hatolt - a szívét járta át. A nagy, fekete sörényű oroszlán, "uruk" halott volt.

Tarzan, ​a dzsungel fia kitartóan tört előre Opar omladozó védfalai felé, mögötte pedig, mint a sakál, ott ólálkodott Werper, és csak a Mindenható tudta, kinek-kinek mit tartogat a jövő. A kopár völgy peremén, ahonnan jól beláthatta Opar aranyozott kupoláit és karcsú tornyait, Tarzan megállt. Éjszaka majd egyedül elmegy a kincseskamrába felderíteni a terepet, hogy ezen expedíciója során minden cselekedetében az elővigyázatosság fogja vezetni.

Egy ​pillanatig úgy álltak ott, méregetve egymást, s akkor az emberforma lény megszólalt. Tarzan rájött: ez a teremtmény tagolt hangokat ad ki, annak rendje s módja szerint beszél, de a nyelvet a majomember nem értette. Mégis arra következtethetett, hogy a "másik" többé-kevésbé ugyanolyan észbeli képességek birtokosa, mint ő. Más szóval: bár ez a fura szerzet itt vele szemközt farkat lóbál, s majomszerű keze-lába bütyökujja is, minden egyéb jelből ítélve kétségkívül - ember.

Kényelmesen ​elhelyezkedett a vastag ágon. Hason fekve, a csodálkozástól tágra nyílt szemmel figyelte odalent azt a lányt, akit azért cserkészett be, hogy végezzen vele. Nem volt más, mint egy kislány, egy dióbarna bőrű leányka. Acsarkodó indulata egyszerre semmivé lett. Arcán csak érdeklődő figyelem látszott. Megpróbálta kitalálni, mit csinálhat a gyermek. Hirtelen széles vigyorgás ömlött el az arcán. A lányka oldalt fordult, s ő megpillantotta az elefántcsont fejű és patkánybőr testű Geekát, a faág kezű-lábú, és csúfos külsejű babát. A lányka az arcához szorította Geeka ütött-kopott fejét, és előre-hátra himbálózva, szomorú arab altatódalt dúdolgatott neki.

Amikor ​a rémült Akut felkapta a fejét, azt látta, hogy fentről egy párduc ugrik feléje, és a párduc hátába kapaszkodva azt a fehér majmot pillantotta meg, aki annak idején legyőzte őt a nagy víz partján. A majomember belemélyesztette fogait Sita tarkójába, jobb kezével átfogta a fenevad nyakát, a bal kezében szorongatott vékony kődarabbal pedig újra meg újra lesújtott a párduc testére a bal lapockája mögött. Akutnak alig volt ideje félreugrani, nehogy a dzsungel eme vérszomjas szörnyei maguk alá temessék. A két vadállat hatalmas robajjal érkezett le a földre a majom lábainál. Sita hátborzongatóan sivított, morgott és bömbölt, a fehér majom pedig némán, de annál állhatatosabban kapaszkodott bele zsákmánya vergődő testébe.

... ​az állatok egymás hátára léptek; vörös őz szökkent riadtan masztodon-hátra, tovaszökkelve aztán a súlyos testeken, ahogy kőszáli kecskék szoktak szikláról sziklára. Mamutok tornyosultak óriási testükkel apróbb állatok fölébe, szinte beletaposva őket a földbe. Agyarak és szarvak vöröslöttek a kiontott vértől, ahogy az őrjöngésig vadult állatsereglet az életéért küzdött. A jelenet szinterét émelygésig töltötte be a "horror", és mégis lenyűgöző volt ez a kavargás, volt benne valami őserő, elemi vadság - és mindenütt ott voltak, jöttek, támadtak a nagymacskák, százával, vérszomjasan.

- ​Habet! Habet! - Ezt harsogta sok ezer torok. Hasta az arénának oly részén zuhant el, ahol sokan láthatták őt közelről. Ellenfele ott állt fölébe magasodva, és mutatóujját emelte a nézők felé, mire a jelenlévők egy emberként mutattak hüvelykujjukkal a földre! A fehér szalagos arcán mosoly futott végig, Így emelte kardját, hogy Hasta torkába döfje, de ahogy egy pillanatnyit kivárt, hogy a közönségnek játsszon, Tarzan előrelopakodott a puha homokon...

Részlet ​a könyvből: "Tigertől és Anharától délre júniustól szeptemberig esik az eső, Abessziniától egészen Kelet-Szudánig és Egyiptomig iszapot s bőséget önt a tájra, megdagasztja a folyókat, halálos árvizeket támaszt, s termékeny nedvességgel tölti el a mezőket. Az eső adományaiból csak a sár, a megdagadt folyó és a halál érdekelte a siftánoknak azt a kis bandáját, amely Kaffa hegyeiben rejtőzött. Ezek a hegyi banditák kemény emberek voltak, kegyetlen bűnözők, a kultúrának minden nyoma nélkül, törzsük kivetettjei, olyan emberek, akik törvényen kívül álltak, s akiknek fejére nagy összegek voltak kitűzve. Most nem esett, az esős évszak vége felé közeledett. Szeptember közepe felé járt az idő. De a folyók még dagadtak a víztől, s a föld is puha volt a nagy esőzések után. A sifták lovagoltak, s útközben kifosztották az utast, karavánt vagy falut s lovaik vasalatlan patája mély nyomot hagyott a puha földben. A sifták nem törődtek e nyomokkal, őket senki se kereste. Mindenki boldog volt, ha nem látta őket.

Igen, ​hát Tika valóban gyönyörű! Persze, Kala is az volt - az embernek az anyja mindig szép! -, ám Tika másképp volt az. A maga módján leírhatatlanul gyönyörű, ahogy azt Tarzan épp érezni kezdte; bizonytalan, ködös, forró érzésekkel. Éveken át Tikával játszópajtások voltak, és Tika továbbra is játékos maradt, míg a vele egykorú fiatal hímek hamarosan nyers modorúvá, mogorvává lettek. Tarzan, ha egyáltalán elgondolkozott a dolgon, alkalmasint azzal magyarázta növekvő vonzalmát a fiatal nőstény iránt, hogy ők ketten, egykori játszótársak, csak ők őrízték meg ezt a hajdani pajkoskodó kedvet.

Numa, ​a felsült oroszlán tehetetlenül morgott haragjában, miközben visszacsúszott a fal tövében a földre anélkül, hogy sikerült volna lerántania a menekülő majomembert. Már éppen nekikészülődött az újabb kísérletnek, amikor kiszemelt zsákmánya szagnyomában megérzett valamit, ami idáig elkerülte a figyelmét. Végigszaglászta a talajt azon a helyen, ahol Tarzan lába az imént érintette, és Numa morgása azonmód halk vinnyogásba váltott át, mert rájött, hogy ez ennek az emberállatnak a szaga, aki kiszabadította a wamabók verméből. Ki tudná megmondani, miféle gondolatok kavarogtak az állat busa fejében? A felsült haragnak mindenesetre nyoma sem látszott rajta. A hatalmas oroszlán megfordult, és a fal mentén méltóságosan elindult kelet felé.

Akárhol ​járt is Veltopismakusban és akárkit hallott is megnyilatkozni, minduntalan az jutott a fülébe, hogy az emberek általában elégedetlenek királyukkal és a kormánnyal. Tarzan tudta, hogy elégedetlen emberek körében a dolgok nem úgy mennek, ahogyan kellene, és a fegyelem oly mértékben meglazul, hogy az őrzésével megbízottak hanyagsága felkínálja majd számára végül azt a lehetőséget, amit keres.

When ​they were fourteen years old, Dick and Doc were attending an excellent English school where there were a great many future dukes and earls and arch-bishops and lord mayors, who, when they saw how much Dick and Doc resembled one another, called them "The Twins." Later, when they learned that Dick's father was distantly related to Lord Greystoke, who is famous all over the world as Tarzan of the Apes, the boys commenced to call Dick and Doc "The Tarzan Twins" - so that is how the nickname grew and became attached to them. As everyone knows "tar" means white in the language of the great apes, and "go" means black, so Doc, with his light hair, was known as Tarzan-tar and Dick, whose hair was black, was called Tarzan-go. It was all right to be called Tarzan-tar and Tarzan-go, until the other boys began to make fun of them because they could climb trees no better than many another boy and, while they were fair in athletic sports, they did not excel. It was right there and then that Dick and Doc decided that they would live up to their new names, for they did not enjoy being laughed at and made fun of, any more than any other normal, red-blooded boy does.

Kollekciók