Ajax-loader

Makszim Gorkij könyvei a rukkolán


"... ​Gorkij volt az első és a legnagyobb azok között, akik a 19. század mestereinek örököseként, de már a munkásosztály érzelmeit és világszemléletét formálták művészetté. Így vált ő folytatóvá, Tolsztoj örökösévé, és így vált újítóvá, a szocialista irodalom megteremtőjévé, első és legnagyobb mesterévé. Vannak írók, akik mesterei a szónak, a formának, a szerkesztésnek, akiket bámulnak is, de nem érezzük hangjuk melegét, nem érezzük azt a boldogító pillanatot, amikor az író szavai fészket építenek szívünkben. És vannak írók, akiket olvasva, színpadi alakjaikat látva, nem válunk a hideg tökély bámulóivá, hanem úgy érezzük, hogy az író közénk telepedik, ránk néz, hozzánk beszél, társunk és vezetőnk, barátunk, de apánk is, aki mint egy képeskönyvet nyitja elénk a társadalmat, a világmindenséget. Gorkij ezek közül való. S ezek közt is a legnagyobbak egyike." Zelk Zoltán

Makszim ​Gorkij 1897-ben, az ifjúság és a felnőttkor határmezsgyéjén írta meg e költői szépségű, romantikus elbeszélést. A történetet a nagyszerű természet foglalja keretbe: a tiszta, csillogó tenger és a hatalmas, végtelen égbolt. Egy világtól távol eső kis halásztelepen bontakozik ki három ember összecsapása. Apa és fia támad egymásra Malváért, ezért az izgalmas szépségű asszonyért. De Malva leigázhatatlan. Malva nem tulajdon, nem árucikk: szabad és független a szerelemben - mindig maga dönt sorsáról. Gorkij az önmaga életét élő, s a szabadságot tudatosan vállaló Malva alakjában életművének egyik legvonzóbb, legérdekesebb nőalakját rajzolta meg.

Az ​Éjjeli menedékhely Gorkij leghíresebb, a világ minden nagyobb színházában játszott színműve a tőkés társadalom aljára sodródott emberek sorsát tárja fel páratlan emberábrázoló és megelevenítő erővel. Alakjainak vergődő-megnyugvó hullámzásából két hang szól hozzánk, a kapitalizmus kíméletlen kritikája, a kapitalizmusé, mely korai vagy kései formációjában is az emberek nagy tömegét rántja le a "fenékre", de kihalljuk belőle a szocialista humanizmus hitét is, melynek legfőbb tartalma: az ember felszabadíthatja magát mindenféle elnyomás alól.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Három ​kötetben, már érett alkotóművészként írta meg (1912-16) gyermekkorának és emberré válásának történetét Makszim Gorkij. Fiatal évei a nép sűrűjében teltek el, s amikor élményeire és ábrándjaira emlékezik vissza, az egész kor vajúdó valóságát eleveníti meg. Nagyszerű egyénisége vonzó és megrázó regénnyé formálta saját sorsának történetét. Feledhetetlen figurái - a nagymama, a szentképfestők, a kültelki gyermekbarátok - a szocialista realizmus típusalkotásának örökbecsű emlékei. Az orosz nép életének tengernyi baja és ellentmondása, forradalmakkal terhes világa, tájainak s embereinek szépsége tárul elénk, amikor elkísérjük bonyodalmas útjain az ifjú Gorkijt. S magunk előtt látjuk a férfi Gorkijt, a forradalmárt is, aki halhatatlan önéletírásával is az emberek teljesebb és boldogabb életéért harcolt.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Gorkij ​két kitűnő elbeszélését tartalmazza ez a kis kötet. A címadó elbeszélés, _Az áruló_ hőse egy hajdani tehetséges és merész forradalmár, aki inkább kíváncsiságból, mint félelemből a cári titkosrendőrség besúgója lesz. Gorkij ebben az írásában nagy elődjéhez, Dosztojevszkijhez hasonlóan erkölcsi-lélektani kérdésekre keresi a választ, de elődjétől eltérően válasza a forradalmi humanizmus tisztánlátását példázza. A kötet második darabja, a _Malva_ költői szépségű, romantikus elbeszélés. Egy világtól távol eső kis halásztelepen játszódik le három ember összecsapása. Apa és fia támad egymásra Malváért, az izgató szépségű asszonyért. De Malva leigázhatatlan. Malva nem tulajdon, nem árucikk: szabad és független a szerelemben - mindig maga dönt sorsáról. Gorkij a maga életét élő, s a szabadságot tudatosan vállaló Malva alakjában életművének egyik legvonzóbb, legérdekesebb nőalakját rajzolta meg. A két elbeszélésből sikeres magyar tv-feldolgozás készült, a _Malvá_-t 1975-ben másodízben tűzik műsorra, _Az áruló_-t 1975 őszén mutatják be.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Jean ​Christophe gyermekévei: Ez a mű a századforduló emberének vallomása, annak a nemzedéknek tapasztalatait, tévedéseit, jóhiszeműségét és csalódásait summázza, amely fellázadt az emberi értékeket, képességeket gúzsba kötő társadalom ellen. A főhős - egy német kisváros ragyogó tehetségű szülötte - Németországban, Párizsban és Svájcban vívja meg harcát a boldogságért és az igazi művészet diadaláért. Az író szenvedélyes humanizmusa hatja át a művet, ez szüli tiltakozását a művészetet áruvá züllesztő világ embertelenségével szemben. Ilja gyermekkora: Az ikonfestő műhelyében inaskodó Miska életének leghőbb vágya, hogy egyszer, egyetlenegyszer eljusson a cirkuszba. Lonyka halálosan megrendül, amikor megtudja, hogy nagyapja az öreg koldus lopásra vetemedett az ő érdekében. Ilja még Lonykánál is ínségesebb, őt egy vén koldus "bérli" azért, hogy vele járjon kéregetni. Jaska pedig az Úristennek panaszolja el, hogy azért került a mennyországba tízéves korában, mert sokat ütötték és éheztették, de visszamegy a földre, hogy megtanuljon balalajkázni, s majdan azzal járjon kedvébe a vértanúk állandó panaszáradatáról elkeseredett Úristennek. Danko pedig kitépett szívével világítja meg az utat embertársai, az új hazát, új életet kereső téveteg tömeg előtt.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Részlet ​a regényből: A kerzseneci erdők mélyén számos magányos sír fekszik elszórtan; óhítű öregek cosntjai porladoznak bennök; egyik ilyen öregről - Antipa volt a neve - mesélik a Kerzsenec körüli falvakban: Antipa Lunjev, szigorú jellemű, gazdag paraszt, ötven éves koráig világi bűnökben elmerülve élt, akkor azonban magábaszállt, meghasonlott önmagával és otthagyva családját, az erdőbe költözött. Ott, egy meredek szakadék szélén, szerzetesi cellát épített magának és nyolc évig élt, télen és nyáron, anélkül, hogy bárkit is beengedett volna magához: sem ismerőst, sem rokont. Emberek, akik eltévedtek az erdőben, néha rábukkantak véletlenül cellájára és látták Antipát, amint imába merülten a küszöb előtt térdelt. Külseje ijesztő volt: csonttá soványodott a böjtöléstől és az állandó imádkozástól és testét szőr borította, mint az állatét. Ha embert látott, talpraállt és némán földig hajolt előtte. Amikor megkérdezték, hogyan lehet az erdőből kijutni, kezével megmutatta az utat, anélkül, hogy egy szót is szólt volna, mégegyszer földig hajolt, aztán cellájába ment és bezárkózott. Gyakran látták ezalatt a nyolc év alatt, azonban soha senki nem hallotta hangját. Felesége és gyermekei eljöttek hozzá; elfogadta tőlük az ételt és a ruhaneműt és előttük is földig hajolt, mint minden ember előtt, azonban velük sem beszélt, mint ahogy egyetlen emberrel sem.

Pavel ​apátlan-anyátlan árva. Szeretetet, gyengédséget nem kapott az élettől. Először egy utcalány szereti meg, Pavel élete új értelmet kap. De boldogsága nem tart sokáig. A lány nem tud megszabadulni az életét gúzsbakötő kötelékektől. Pavel rettenetes tettre szánja rá magát... Gorkij drámai élességű és lírai ihletésű kisregénye Makai Imre fordításában kerül az olvasók kezébe.

"Okos ​szíve van magának!" - jegyezte meg Tolsztoj, amikor Gorkijjal először találkozott, és megismerkedtek egymással. E trilógia olvasása közben járja át igazán az embert Tolsztoj megjegyzésének igazsága, amikor a "keserű" író (a Gorkij szónak ez a jelentése) végigvezet bennünket a forradalom előtti proletárélet poklain, de tevékeny emberszeretetében, az emberi lélek iránti bizalmában egy pillanatra sem inog meg. De nemcsak okos ez a szív, hanem végtelenül nagy is, hiszen belefér a munkássá lett parasztok, volgai hajósok, kisinasok, utcakölykök, rakodómunkások, diákok, próféták, csavargó "mezítlábasok", a "fölösleges emberek" eddig még alig ismert, új életet sóvárgó egész mélyvilága. Az emlékiratok áradatában Gorkij életregénye az első személyes híradás volt a szegények világáról, a proletársors valódi mélységeiről, s ezt a megrázó vallomást a forradalmi változtatás sürgető igénye ihlette. Ebben különbözött a hagyományostól, s rendkívüli hatása is éppen ebben a lényeges különbségben rejlik.

A ​fiatal Gorkij "mezítlábas" hőseivel világsikert aratott. Elbeszélései s hősei, a szabályos élettel szakító, a kispolgári életfelfogás elleni lázadásukban annyira rokonszenves figurái már a századfordulón ismertek Magyarországon. De az íróban egyre inkább érik az az igény, hogy Oroszország társadalmának alapvető osztályairól is valljon. Az átfogóbb kép átfogóbb műfajt is igényel, így születik meg, mintegy az író első korszakának lezárásaképpen 1899-ben első regénye, a Foma Gorgyejev, amelyet magyarul első ízben 1901-ben adtak ki.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Az ​ikonfestő műhelyében inaskodó Miska életének leghőbb vágya, hogy egyszer, egyetlenegyszer eljusson a cirkuszba. Lonyka halálosan megrendül, amikor megtudja, hogy nagyapja, az öreg koldus lopásra vetemedett az ő érdekében. Ilja még Lonykánál is ínségesebb, őt egy vén koldus "bérli" azért, hogy vele járjon kéregetni. Jaska padig az Úristennek panaszolja el, hogy azért került a mennyországba tízéves korában, mert sokat ütötték és éheztették; de visszamegy a földre, hogy megtanuljon balalajkázni, s majdan azzal járjon kedvébe a vértanúk állandó panaszáradatáról elkeseredett Úristennek. Danko pedig kitépett szívével világítja meg az utat embertársai, az új hazát, új életet kereső téveteg tömeg előtt. A sikeres elbeszélésgyűjteménynek ez a negyedik kiadása.

Megy, ​vándorol az orosz pusztákon, hajtja, kergeti a vágy: megismerni az embereket. Írói igazságszomja elviszi az élet nincstelenjei, mezítlábasai közé, ott gyúrja, formázza az emberi lelket. Mert mérnök volt ő is, az ő humanizmusa is magasba lendítő erőként segített a régi világ helyén egy újat építeni. Élményeiből bőven telik: sok és sokféle típust rajzol meg ebben a kötetben. De nem öncélúan vizsgálgatja, boncolgatja az emberi lelkeket: mindben a jót, az emberséget akarja lángra lobbantani. Ezek az elbeszélések most kerülnek először magyarul az olvasó kezébe. Méltó megemlékezés ez Gorkij halálának 20. évfordulójára. A kötet harminc elbeszélése közül nem egy olyan tökéletes remekmű, hogy elolvasása megrázó és maradandó élmény.

"Most ​már nyugodtan meghalhatok - mondta a sír felé tartó öreg Tolsztoj, amikor kéziratban olvasta Gorkij első novelláit -, mert a XX. századnak is megszületett a nagy orosz költője." Valóban, a kötetünkben levő tizennégy novella egy-egy gyöngyszeme nemcsak a XX. századi orosz prózának, hanem az egyetemes világirodalomnak is. Az 50 év körüli korosztály jól ismerheti ezeket a kis remekműveket, a Makar Csudra, a Csalkas, A tutajon és a címadó Huszonhat féri - egy leány című elbeszélést, a Kozmosz olvasóközönsége azonban talán csak most ismerkedik meg ezekkel a művekkel, mivel Gorkij-novellákat önálló kötetben hosszú ideje nem adott közre könyvkiadásunk.

E ​művében egész történelmi korszakot mutat be az író, egyetlen család sorsának tükrében. A család feje az öreg Ilja, maga a megtestesült őserő. Kezdetben vaskézzel fogja össze családját, s ő veti meg az Artamonov cég alapjait. Ám a család következő nemzedékeinek élete már nem úgy alakul, ahogy az apa elképzelte. A családi kötelékek fokozatosan fellazulnak, az utódok elsatnyulnak, és a család széthullásával egyben az öreg Artamonov dédelgetett álma, a cég is alapjaiban rendül meg, s széthull a forradalom tisztító viharában. Gorkij egy család merészen ívelő fölemelkedésével és tragikus széthullásával egyidőben a kor történelemformáló erejét is nagy művészi erővel ábrázolja ebben a regényében, amely magyarul 1926-ban a Nyugat-ban jelent meg először.

Tartalma: ​ Gyermekkor Emberek között Egyetemeim

Az ​orosz sztyeppék "mezítlábas" vándorlegénye előtt 1906-ban megnyílt a Péter-Pál erőd börtönének kapuja és Olaszországba, Capri szigetére menekült. A végtelen orosz rónákat Itália festőien szép tájai váltják fel. A zord északi vidék helyett derűs, déli kék ég mosolyog a száműzöttre, napsugárral átszőtt városok - Nápoly, Genua, Róma - verőfényében sütkérezhetne a szem, a lélek, de Gorkij emberi szíve itt is, a daloló azúrkék tenger partján, a bódító illatú buja virágok között, az antik Róma és a Renaissance műemlékeinek honában az embert, az ember igazságát keresi szenvedéllyel. Az emberről énekel az embereknek. Derűs, meg tragikus emberi sorsok valóságát szövi mesévé, hol meg a mesét teremti valósággá. Itália elragadó környezetében halászok, munkások, parasztok, katonák - asszonyok, lányok, ifjak, öregek - vonulnak fel s életük kisebb-nagyobb epizódjai mindmegannyi ihletteremtő alkalom, hogy Gorkij hitet tegyen az ember mellett. Mint halhatatlan melódiák, zsonganak a gorkiji szavak és eszmék egyik hősének, a haldokló halásznak búcsújában: "... Ha emberhez közeledel, sohase gondold, hogy több benne a rossz, mint a jó, gondold, hogy több benne a jó és akkor igaz is lesz. Az ember azt adja, amit várnak tőle ..."

Az ​életrajzi trilógia első része. "Okos szíve van magának!" - jegyezte meg Tolsztoj, amikor Gorkijjal először találkozott, és megismerkedtek egymással. E trilógia olvasása közben járja á igazán az embert Tolsztoj megjegyzésének igazsága, amikor a "keserű író (a Gorkij szónak ez a jelentése) végigvezet bennünket a proletárélet poklain, de tevékeny emberszeretetében, az emberi lélek iránti bizalmában egy pillanatra sem inog meg. De nemcsak okos ez a szív, hanem végtelenül nagy is, hiszen belefér a munkássá lett parasztok, volgai hajósok, kisinasok, utcakölykök, rakodómunkások, diákok, próféták, csavargó "mezítlábasok", a "fölösleges emberek" eddig még alig ismert, új életet sóvárgó egész mélyvilága. Az emlékiratok áradatában Gorkij életregénye az első személyes híradás volt a szegények világáról, a munkássors valódi mélységeiről...

Az ​1917-es oroszországi forradalomról természetesen tömérdek könyv jelent meg magyarul is, de hogy valójában mi történt - vagy inkább: hogyan történhetett meg, hogy a bolsevizmus elképesztően rövid idő alatt kegyetlen, ateista diktatúrává változtatta a hatalmas, pravoszláv birodalmat -, azt ma sem igazán tudjuk. A három mű (Ivan Bunyin: Elátkozott napok, Makszim Gorkij: Időszerűtlen gondolatok, Vaszilij Rozanov: Korunk apokalipszise), amely e kötetben helyet kapott, nem ad választ ugyan minden kérdésre, de háromféle - és egymástól nagyon különböző nézőpontból - megvilágítja az 1917-18-as eseményeket és azokat a folyamatokat, amelyek az apokalipszishez elvezettek.

Gorkij ​művében a cári Oroszország utolsó évtizedeinek összetett anyagát dolgozza fel, keresztmetszetét adja a forradalom előtti orosz társadalomnak. A regény főalakja Klim Számgin, akinek életében mindazok a szálak kereszteződnek, amelyek át- meg át-szövik és mintájukkal kirajzolják a régi világ képét, azét a világét, amely végül is összeomlik. Klim Számgin negyven évig éli célját vesztett és hanyatló életét ebben a világban, a régi orosz élet sajátságos, fojtott légkörében, a kupolás Moszkva és a havas Pétervár díszletei között. Társai národnyikok, a vidéki orosz intelligencia, moszkvai diákok és diáklányok - és végül forradalmárok. Mindez egyre élesebben tükröződik vissza az elmúló osztály fiának tudatában, egyre világosabban és egyre elviselhetetlenebbül. Mély, szimbolikus értelme van a mű befejezésének. Klim Számgin éppen abban a pillanatban hal meg, amikor megsemmisül a szürkeségnek és ködnek régi Oroszországa.

...túl ​sokat láttam, gondolkodtam, örökös nyugtalanságban éltem... ...az asszony halkan nevetett, megsimogatott tekintetével.szeme egész nap szemem előtt ragyogott és meg voltam róla győződve, hogy csupán nekem ragyog... a szerző szépségről , jóságról álmodik.... 5 elbeszélés

Makszim ​Gorkij, a szovjet-orosz irodalom klasszikusa, életének keserves időszakáról vall ebben az elbeszélésében. Mint kisfiút szigorú nagyapja fogta betűre, ekkor még kín és keserűség volt számára a könyvek titkainak megfejtése. Később azonban megízlelte az olvasás gyönyörűségét, s az inasként elszenvedett pofonok elől a könyvek igazságában keresett menedéket.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Amikor ​1901-ben, a moszkvai Művész Színházban Nyemirovics-Dancsenko felolvasta társulatának a művet, azonnal viták támadtak Nyil figurájával kapcsolatban, akinek szövege a színészek szerint sok túl tendenciózus monológot tartalmazott – igaz, hogy ezek jelentős része később kikerült a szövegkönyvből a cenzúra beavatkozását követően. A viták ellenére a darab az ősbemutató óta az egyik legtöbbet játszott színdarab – minden bizonnyal annak köszönhetően, hogy a darabban ábrázolt család, a szülők, gyerekeik, és az ő ismerőseik élete ideológiai nézeteiktől függetlenül olyan alapvető és emberi kérdéseket vet fel, amelyek messze túlélték Nyil monológjainak problematikáját…A szülők ma éppen olyan elveszett és tanácstalan generáció tagjai, mint utódaik. Még igyekeznek összefabrikált értékrendjüket ráerőltetni gyerekeikre, de ebben sem hit, sem meggyőződés nincs – és legfeljebb annyit értek el, hogy elveszítették gyerekeik tiszteletét és szeretetét, éppolyan magányos, kétségbeesett lényekké váltak, mint az utat kereső fiatalok.

Az ​orosz polgári értelmiséget, amelynek egy tekintélyes része az 1905 előestéjén együtt érzett a népfelszabadító küzdelemmel, a forradalom leverése után kiábrándulás és ingerült félelem fogta el. Mint annyiszor a vérbe, terrorba fojtott népmegmozdulások után, az akkori Oroszországban is kezdetét vette az "írástudók" árulása, vezeklés a régi hitekért, rokonszenvekért, heveskedésekért. Ez mutatkozott meg az egész közéletben, ezt tükrözte a sajtó, s ennek az árulásnak hullámai öntötték el az irodalmat. A polgári írók "belátták", hogy túlságosan is engedékenyek voltak addig, nyakig belemerültek az "átkos liberalizmusba". S mint ahogy az oly sokszor előfordult már a történelemben, a renegátokból lettek az ellenforradalom ideológiájának leghangosabb szószólói. Írók és költők, akik azelőtt halálosan megsértődtek volna, ha valaki kétségbe vonja szeretetüket a nép iránt, egyszeriben gyalázni kezdték az orosz népet. S főleg a muzsikot, aki - mint írták - megbízhatatlan sötét erő, ha van benne valami akart és ösztön, akkor az a rablás és a program ösztöne, akarata. Ezt a sötét erőt eloldozni, láncaitól megszabadítani, azért, hogy rögtön a kultúremberek torkának essék? Nem, ezt nem lehet - hirdették újságcikkel és "irodalommal" a kultúrának ezek a finom őrei. Inkább maradjon csak a muzsik olyannak, mint amilyen volt, cár- és uraságtisztelő, hitbuzgó, ikonos, imádkozó pravoszlávnak. Felemeli a fejét? Oda neki! Rohangáljanak csak a kozák paripák és a csendőrlovak, csillogjanak a kivont szablyák, a kultúrát védelmezik ők, barbárságukból béke, kultúra, jólét fakad... Ezzel a polgári-kispolgári szennyáradattal csak néhányan fordultak szembe a korabeli orosz írók közül. S köztük is leghatározottabban, a szellem és gondolat legteljesebb erejével Gorkij. Leninnel való barátsága, a bolsevikokkal való együttműködése egyáltalán nem lazul az első orosz forradalom bukása után, sőt erősödik. A vereség nem ábrándítja ki, hite, hogy az első forradalom után még hatalmasabb megmozdulás, győzelem következik, még acélosabbá válik. Ez a hit és az orosz nép erkölcsi nagyságába vetett bizalom indítja arra, hogy szépirodalmi művekben ábrázolja; művészileg általánosítsa az 1905-ös forradalom nagy népi, történelmi tapasztalatait. Így születik meg nem sokkal a forradalom után Az anya című regény, az Ellenségek című dráma, majd valamivel később, 1909-ben, a sztolipini reakció kibontakozása a falun játszódó, a muzsikok forradalmi harcát mutató Nyár.