Ajax-loader

Mario Vargas Llosa könyvei a rukkolán


Pantaleón ​Pantoja, a perui hadsereg ifjú századosa a szervezés valóságos géniusza. Legújabb megbízatása azonban minden eddiginél kényesebb: létre kell hoznia egy hölgyvendég-szolgálatot, hogy az Amazonas környéki dzsungelekben szolgáló, a trópusi hőségtől feltüzelt legénység szabályozott és ártalmatlan módon vezethesse le nemi gerjedelmeit. A százados buzgalmának és tudományos alaposságának köszönhetően a hölgyvendég-szolgálat hamarosan a hadsereg leghatékonyabban működő egységévé válik, maga Pantaleón pedig valóságos legenda lesz: az örömlányok istenítik, a katonák hálásak neki, az erkölcs őrei kígyót-békát kiabálnak rá, felettesei pedig döbbent ámulattal figyelik lendületes tevékenységét. Egyedül Pachita, a felesége nem tudja, mit is rejt az a szupertitkos megbízatás, amellyel férjét a babonákkal, vallási fanatikusokkal és széplányokkal teli forró Amazóniába küldték. Pantaleón maga a megtestesült tisztesség (színtiszta ügybuzgalomból személyesen teszteli a szolgálatra jelentkező hölgyeket), de van, aminek még ő sem tud ellenállni: miután kipattan a botrány, s felesége dühösen elhagyja, ideig-óráig szolgálatának legragyogóbb alkalmazottjával, a gyönyörűséges Brazilkával vigasztalódik, s persze rendületlenül vezeti bővülő egységét a mind újabb "munkasikerek" felé. A fergeteges szatíra éppoly meglepő fordulattal ér véget, amilyen eredeti Mario Vargas Llosa regényötlete és amilyen ragyogóan ötvözi a pikáns könnyedséget a modern elbeszélő technikákkal és az erkölcsi kérdések finom ábrázolásával.

Egy ​limai katonaiskolában gyilkosság történik. Egy korlátoltságában is emberséges hadnagy fényt akar deríteni az igazságra, de fölöttesei féltik az iskola jó hírét és saját karrierjüket. Amíg az ügy kapcsán összecsap tisztesség és megalkuvás, a világhírű perui író regényében filmszerű pontossággal bontakozik ki a kadétok élete - lelki-testi-anyagi drámája -, és ez a kis, zárt kör a maga kegyetlen vadontörvényeivel már előrevetíti a felnőttek társadalmának fondorlattal leplezett szilajságát, fennkölt hazugságát. Érezzük, hogy ez a lidérces álom már a való világ főpróbája, még játék, de már véres-halálos játék, s ez után a főpróba után a fennálló társadalom démoni erőinek csak még iszonyúbb előadása következhet. Vargas Llosa szinte klasszikus katarzisélményben részesíti hőseit, de a lenyűgözött olvasó - a szerzővel együtt - mégis gondolkodóba esik: vajon van-e olyan katarzis, amely a gyávaság és az elszánt erőszak poklának ilyen mélységes bugyraiból is megválthatja ennek az ordaséletre gyürkőző kisvilágnak hitvány kisáldozatait és szánandó-kárhozott kisgazembereit?

Vargas ​Llosának hat elbeszélését és egy miniatűr remekművét, a címadó kisregényt méltán tartják a grandiózus társadalmi regények, az izgalmas stíluskísérletek közvetlen előzményének. Ezek a nagyvárosi vagy falusi környezetben játszódó novellák egy-egy drámai összeütközés kapcsán hol a kamaszkor lelki válságait, az érés gyönyörű-gyötrelmes korát jelenítik meg, hol az emberi lélek mélyét, az erőszak, gyávaság, tisztesség titkait kutatják, hol a paraszti élet nyers indulatoktól, ösztönöktől feldúlt világát ábrázolják egy olyan fiatal szerző szigorával, aki már a nagy vállalkozásokra gyürkőzik.

Hegyi ​szellemek, istenek, ördögök, vámpírok népesítik be az Andok vidékeit, s arrafelé mindenki tudja: a jóindulatukat áldozatokkal kell megnyerni. Különben halálos veszedelemnek teszi ki magát az ember - lavinák jönnek... vagy a Fényes Ösvény terroristái. Lituma tizedes azonban, aki egy kis andokbeli településen, Naccosban teljesít szolgálatot, felügyelve az útépítésen dolgozó munkásokat, nem hisz a régi babonákban, s amikor eltûnik három ember a teleprõl, õ a Fényes Ösvényre gyanakszik: azokra a fiatal peruiakból verbuvált gerillacsapatokra, amelyek szakrális kegyetlenséggel kövezik halálra áldozataikat. S míg az eltûntek után nyomoz, Lituma lassacskán megérti, hogy a hegyvidéki emberek számára a hegyi szellemek, az apuk éppoly létezõk ma is, mint évszázadokkal korábban, amikor az inkák emberáldozatokkal békítették meg vérszomjas isteneiket. Vargas Llosa mesterien fûzi össze Lituma tizedes nyomozását, a perui hegylakók hitvilágának bemutatását és a Fényes Ösvény rémtetteit egy nagy szerelem történetével, olykor elandalítva az olvasót, hogy végül annál brutálisabban szembesítsen a bûnügy megoldásával.

Egy ​perui trockista forradalmárról szól Mario Vargas Llosa 1984-ben megjelent regénye: Alejandro Maytáról, aki 1958-ban egy elvetélt, tragikomikus, mindössze tizenkét óráig kitartó forradalmi felkelés vezére volt. A szerző a szemtanúkat kérdezve igyekszik rekonstruálni az eseményeket, feltárni az igazságot, hogy aztán annak ismeretében „hazudhasson", mert hiszen nem történelmet ír, hanem regényt, melynek jelen idejében egy „világvége-korszakot élő", háború, terrorizmus és idegen katonai beavatkozás sújtotta Perut képzel el. Az utolsó fejezetben találkozik a megöregedett, beteg, életét fagylaltárusként tengető Maytával is: a fikció szembesülhet a valósággal, ha a „valóság" szónak van egyáltalán értelme. Mert az egy éven át tartó nyomozás ellenére csak annyi bizonyos, hogy „mindenütt hegyekben áll a szemét", és az emberi nyomorúsággal szemben a forradalmi akciók éppoly tehetetlenek, mint egy regény. A tehetetlenségnek ez az érzése és a nyomorúság elleni dacos - akár irodalmi, akár forradalmi - lázadás kapcsolja össze a szerzőt és hősét, olyannyira, hogy a regény lapjain már-már összeolvadnak ők ketten: Mario Vargas Llosa, az író és Mayta, a forradalmár, akinek hitével és világnézetével az író nem ért egyet, mégis szeretne hinni erkölcsi tisztaságában.

Napjaink ​egyik legismertebb regényírója, a perui Vargas Llosa politikai és társadalmi kérdésekben is gyakran hallatja szavát, egy jobb- és baloldali diktatúrát egyaránt elutasító, bátor gondolkodó hangját. Ezzel a lebilincselő riportkönyvével valóságos darázsfészekbe nyúl: a sok évtizedes közel-keleti viszályba (Vas István versének szavaival: "a rossz testvérek háborúiba"). 2005 vége felé beutazta Izraelt és Palesztinát, alkalma nyílt így találkozni több fontos izraeli és palesztin kormánypárti és ellenzéki személyiséggel, politikussal, értelmiségivel, "egyszerű emberekkel", harcias és békés izraeli és palesztin "aktivistákkal", ortodox zsidókkal és muzulmán fundamentalistákkal. Utána az El País című madridi liberális lapban tette közzé tapasztalatait, beszélgetéseit. Harminc éve Izrael támogatója és csodálója a szerző, de tárgyilagosan elemzi a régió elfajult konfliktusát. Nem hajlandó minden palesztint antiszemitának tekinteni, és - az izraeli ellenzékkel összhangban - éppen úgy elítéli az izraeli kormány egy-egy döntését, a hadsereg egy-egy föllépését, mint a palesztin fanatikusok véres merényleteit. Alig másfél év telt el Vargas Llosa közel-keleti útja óta, de Saron miniszterelnök már kómában, Arafat elnök már halott. Mégsem veszített semmit időszerűségéből ez az okosan árnyalt, drámai helyzetkép. "Szinte hihetetlen, olyan gyönyörű volt a cionisták hőskölteménye: annyit szenvedtek Európában, majd eljutottak Palesztinába, hogy gyümölcsöskertté varázsolják a sivatagot, és fölépítsenek egy testvéries, szabad és nagylelkű társadalmat - és most ez a szégyen!" A kötet Morgana Vargas Llosa fényképeivel jelenik meg.

A ​világhírű perui szerző életműsorozatában ezúttal 1987-ben (magyarul 1993-ban) megjelent "indiánregényét" jelentetjük meg: a gazdag életmű egyik legkülönösebb, legvarázslatosabb darabját. A történet jórészt a perui Amazónia mélyén játszódik, egy időtlen idők óta fennálló, a természettel tökéletes összhangban lévő s ma is ősi körülmények között élő indián kultúrában. Az írást nem ismerő macsigengák között a "beszélő" az, aki történeteivel a létezés és a kultúra folyamatosságát és a közösség összetartozását biztosítja. Amit törzsükről, a múltról, a világról meg a túlvilágról tudnak, azt a "beszélőtől" tudják: az örökké vándorló, az amazóniai őserdőben szanaszét kószáló népnek ő az élő emlékezete, szótára, mesetára, hírügynöksége. S szól a történet a szerző egyik ifjúkori barátjáról is, akinek arcát szörnyű folt csúfítja el, s elhatározza, hogy a macsigengák közé költözik, és "beszélő" lesz. A regény másik színhelye a távoli, kifinomult Firenze, ahol az író visszaemlékezik a perui őserdőre, a macsigengákra és hajdani barátjára. A kultúrák közti szokatlan viszonyokat különleges nyelvi leleménnyel ábrázoló szerző, aki a spanyolt mintegy a törzsi indiánok szemléletmódjához igazítja, egyben számára mindig is kínzó kérdéseket gondol végig ebben a regényében: szól a "beszélő" (s így áttételesen az író) felelősségéről, s arról is, lehet-e, szabad-e civilizációnkat ráerőltetni az "elmaradott" kultúrákra.

Vargas ​Llosa erotikus kisregénye - a folytatásával, a szerelem és szeretkezés témáját minden elképzelhető formában kibontó Don Rigoberto feljegyzései-vel együtt - a szerző életművének egyik legragyogóbb csúcsa: lebilincselő, az olvasó játékos fantáziájának is szárnyakat adó alkotás. Egy tehetős, erejének minden tekintetben teljében lévő limai biztosítóigazgató, don Rigoberto új asszonyt hoz a házhoz, az érett szépségű, épp negyvenéves doña Lucreciát, aki nemcsak a vágy apadhatatlan forrását fakasztja fel urában, hanem a házasság intézményébe vetett hitét is újraizmosítja. Az isteni pár felhőtlen nászát a férfi előző házasságból való fia, az angyali bájú Alfonsito sem zavarja meg. Ellenkezőleg. A gyermek, pontosabban kiskamasz valósággal belebolondul mostohájába: ha csak teheti, cirógatja, öleli-csókolja doña Lucreciát, akit ez a hamvas rajongás súlyos zavarba ejt, annál is inkább, mivel érzékei veszélyesen kellemdús választ adnak az ártatlan (?) gyermeki ostromra. Míg aztán egy napon...

Vad ​indulatokkal fűtött, a természet erőivel, egymással és saját ösztöneikkel élet-halálharcot vívó embereket ismerhetünk meg a világhírű perui író először 1966-ban megjelent regényében. A Zöld Palota valójában bordélyház, többnyire ide kerülnek végül azok a bennszülött lányok, akiket a katonák - az egyház együttműködésével - elrabolnak, hogy "megmentsék" a lelküket... A Zöld Palota megalapításának és működésének mitikus-misztikus története azonban csak a szerteágazó, nagyívű cselekmény állandó erotikai és erkölcsi feszültséget keltő magját alkotja; a szerző vissza-visszatér hozzá, miután hőseivel a vad amazóniai tájakon vagy Piurában, a perui nagyvárosban bolyong. És a fülledt őserdőben, a Santiago folyón és a piurai külvárosi negyedekben kibontakozó szövevényes kalandok során egy lázadó és elbukó törzsfőnök, egy leprás élőhalottá süllyedő csempész és egy prostituálttá váló bennszülött lány sorsát kísérhetjük végig évtizedeken át. Látszólag mindenki elbukik, akár hősi, akár aljas, akár erényes utat választ: a Zöld Palota vagy éppen a zöld dzsungel a maga civilizáció előtti törvényeivel minden nemesebb törekvést magába nyel, s az ember itt még akkor sem tud jót cselekedni, ha a céljai humánusak. Ám minden világnézeti pesszimizmusa ellenére Vargas Llosa regényéből valami felemelő vitalitás, valami habzsoló életszeretet, a teljességre törekvés lendülete árad.

The Time of the Hero has been acclaimed by critics around the world as one of the outstanding Spanish novels of recent decades. In the author's native Peru, this powerful social satire so outraged the authorities that a thousand copies were publicly burned. The novel is set in Leoncio Prado Military Academy in Lima,where a group of cadets attempt to break out of the vicious round of sadistic ragging military discipline, confinement and boredom. But their pranks set off a cycle of betrayal, murder and revenge whic jeopardizes the entire military hierarchy.

Urania ​Cabral harmincöt év után látogat vissza "hazájába", a Dominikai Köztársaságba, pedig megfogadta, hogy soha többé be nem teszi a lábát erre a "vacak kis szigetre". De mégis látni akarja még egyszer utoljára azt a béna emberi roncsot, mellyé az egykor oly nagy hatalmú apja változott... Nem megbocsátani akar neki, mert úgy érzi, az apja bűnére nincs bocsánat, hanem a bűnhődését látni: magatehetetlen szenvedését, a riadt tekintetét, amikor szemére olvassa egykori tetteit. Urania látszólag sikeres életet él: jó nevű jogász az Egyesült Államokban, s még most, negyvenkilenc évesen is kívánatos nő - csakhogy férfi soha nem érintette a testét azóta a szörnyű éjszaka óta, amikor Trujillo, a Kecske, Dominika diktátora egy szűz kislány testével akarta felgerjeszteni lankadó vágyait... Miközben Urania újra találkozik apjával és rokonaival, visszatérünk az 1961-es esztendőbe, amikor Trujillót meggyilkolták, és Vargas Llosa borzongatóan eleven képet fest egy diktatúra hétköznapjairól, elénk varázsolva a rendszert kiszolgáló és a zsarnoksággal különböző okokból szembeszálló alakokat... és persze magát Trujillót, aki élet és halál ura a szigeten, de a minisztereivel folytatott megbeszéléseken folyton a nadrágját nézi, nincs-e ott árulkodó vizeletfolt, mert egyedül saját testének nem tud parancsolni... és a történelemnek, amely éppúgy elsöpri őt is, mint más aljas, perverz diktátorokat, akik önmagukat isteni hatalommal ruházzák fel.

Ma ​hozzákezdesz a világ megváltásához, Florita. Ezzel a gondolattal ébred 1844 egyik áprilisi reggelén Flora Tristán, avagy Andalúzka, aki részben a korabeli utópisztikus gondolkodók Fourier, Saint-Simon és Owen hatására, de leginkább saját életének viszontagságai nyomán, egy borzasztó házasságból menekülve lett korát messze megelőző harcos feminista és szelíd forradalmár (aki éppen a vérontást, az érlelődő tragédiákat szeretné megelőzni, amíg lehet). A gyönyörűséges Flora, mellében a pisztolygolyóval, mellyel szadista férje bosszúból ki akarta oltani az életét, bejárja Franciaországot, szembeszáll a kor előítéleteivel, s miközben egyre-másra utasítja vissza a hódolókat (mert a férje örökre meggyűlöltette vele a nemiséget, mígnem egy barátnőjével végre igazi élvezetet talál a testi szerelemben), nőket és munkásokat, költőket és papokat, gyárosokat és katonákat igyekszik megnyerni ügyének: a nők felszabadításának, a Munkásszövetség létrehozásának egyszóval a tökéletesen igazságos társadalom felépítésének S bár mind újabb csalódások érik, mindvégig azt érzi, hogy a földi Paradicsom egészen közel van, a sarkon túl. Egy egészen másfajta, a civilizációtól érintetlen természeti Paradicsom az, amelyet Flora Tristán unokája, Paul Gauguin keres élete utolsó éveiben az 1890-es években Tahitin és a Marquises-szigeteken. Egy megnevezhetetlen betegséggel, sajgó testével és múltjának rémeivel küszködve Gauguin ugyan megismerheti a tahiti nők képmutatástól mentes szerelmét, és remekműveket alkot, de vajon nevezheti-e Édenkertnek azt a világot, amelyet a Csendes-óceán szigetein talált, s amelyben a bennszülöttek egykori hitvilágából és szokásaiból már alig maradt valami

Egy ​perui légi támaszpont közelében borzalmasan megcsonkított holttestet találnak; mint hamarosan kiderül, az áldozat a környékbeli házi mulatságok kedves, népszerű dalénekese. A szomszédos halászfalu csendőrhatósága - Silva hadnagy és Lituma közcsendőr - komótosan, de elszántan lát munkához, hogy kiderítse, ki vagy kik voltak a szerencsétlen fiatalember gyilkosai. A nyomozás során újabb és újabb rejtélyes kérdések merülnek fel, s meglepetés meglepetést követ. Végül aztán többé-kevésbé mindenre fény derül, és nemcsak egy líraian induló, ám rémdrámába forduló tragikus-különös szerelmi történet bontakozik ki előttünk fokozatosan, hanem az ötvenes évek Perujának társadalmi látlelete is, amelynek komor színeit derűs, már-már bohózati elemekkel frissíti a már nem egészen fiatal, de még mindig kívánatos, dús idomú fogadósné junói bájai után ácsingózó Silva hadnagy szerelmi csetlése-botlása.

Az ​író új regényében egy írói becsvágyat melengető ifjú keresi helyét Limában, az ötvenes évek nagy múltú és elmaradott hivalgó és mégis nyomorúságos világvárosában, egy gazdag és népes úricsalád szeretve fojtogató vadonában, lap- és rádiószerkesztőségek bohém zűrzavarában, hazájában, a sorsválasztás vagy -vállalás válságos pillanatából egyszerre nyílik kilátásunk egy komoly-vidám, hősies-botrányos, de nemcsak férfivá hanem íróvá is érlelő nagy szerelem felé és a tömegfogyasztásra termelő irodalmi giccs groteszk - alkotáslélektanilag és művészetszociológiailag egyaránt érdekfeszítő - kalandja felé. Ennek az arányosan építkező, kellemes könyvnek - amely valóságos eseményeket vegyít zseniális stílusparódiákkal - különös zamatot ad, hogy nemcsak a környezet- és társadalomrajza hiteles, hanem hőse is, mert az ifjú maga a tizennyolc éves Vargas Llosa.

Az ​első modern regény (a Bovaryné) és Flaubert rajongója, korunk egyik legismertebb és legnépszerűbb írója, a perui Mario Vargas Llosa az utolsó klasszikus regény (A nyomorultak) és szerzője, Victor Hugo előtt hajt fejet ebben a tudós és élvezetes, okos és megértő, művészeti és világnézeti kismonográfiában. De azért vitázva hajt fejet. Látja, hogy a lehetetlent kísérti a francia mester, amikor - egy mindentudó, mindenható elbeszélő-Isten módjára - egy valóságos mindenséggel is versenyre kelő regénymindenséget próbál teremteni. Mégis érzékenyen nyomozza, lovagiasan méltányolja és készségesen elismeri a roppant kísérlet mai - főleg társadalmi - közgondolkodásunkon vitathatatlanul nyomot hagyó hatását.

Az ​észak brazil pusztákon a XIX. század végén feltűnik egy vándorpróféta, afféle szent ember. A vidék lakói Prédikátornak nevezik el. "Magas volt, és olyan sovány, mintha mindig oldalról látszana - így kezdődik a regény. - Napbarnította bőre mindig a csontjaira feszült, szemeiben lankadatlan tűz égett. Senki sem tudta, hány éves, honnan származik, mit csinált korábban de nyugodt arckifejezése, önként vállalt szegénysége és rendíthetetlen komolysága már kezdetektől fogva bűvkörébe vonta az embereket." A világhírű és nálunk is jól ismert perui író regénye valóságos történelmi tényeken alapul, de természetesen az írói képzelet is tág teret kap benne. A múlt századi Brazíliában lejátszódott események elbeszélése alkalmat ad egyetemes érvényű és ma is időszerű problémák megfogalmazására de Mario Vargas Llosa - a tőle megszokott olvasmányos módon - csupán ábrázol; nem magyaráz, hanem felkínálja a lehetőséget, hogy az olvasó maga tegyen fel kérdéseket, és jusson el a végkövetkeztetésig.

A ​könyv hősei a limai Catedral bárban idézik fel a maguk és közeli-távoli ismerőseik történetét. Ami ezekkel az emberekkel - egy jelentéktelen újságíróival, egy nagyhatalmú miniszterrel, kallódó cselédekkel, parányi törtetőkkel, befolyásos üzletemberekkel, félvilági nőkkel - történik az tulajdonképpen Peru története a háborútól az ötvenes évek végéig: a pangás, a kudarc, a korrupció és a cselekvésképtelenség története. Ebben a világban zátonyra fut a becsvágy, minden hasznos és nemes eszme, és félszeg kitörési kísérletek után némi lelkifurdalással és kudarcérzéssel a magányos buzgalom is visszahanyatlik, kezesen beilleszkedik a mozdíthatatlannak tetsző - és valóban csak a forradalmi hevületű legutóbbi évtizedben megmozduló - latin-amerikai provincializumusba. Vargas Llosa könyve a régimódi, epikus kalandregény, az emberiség legfrissebb tapasztalatain edződött társadalmi regény és a modern lélektan vívmányait hasznosító lélektani regény nagyszabású ötvözete és a szerző nyelvi kereteket feszegető stíluskísérletének izgalmas összegzése.

A ​Szeretem a mostohámat című bájos kisregényben ismerhettük meg Fonchitót, a mostohaanyját elcsábító, angyalarcú, démoni fiúcskát, aki most újra betoppan a családi botrány óta a férjétől külön élő dona Lucreciához... A festőművésznek készülő kis Fonchito, aki önmagát a zseniális Egon Schiele reinkarnációjának tekinti, újra meg újra az érzékiség hálójába csalja az érett szépasszonyt, de az utolsó pillanatban mindig visszakozik: a csábítás ördögi trükkjei ezúttal azt a célt szolgálják ugyanis, hogy a fiúcska jóvátegye korábbi vétkét, s újra összeboronálja mostohaanyját az apjával, don Rigobertóval. Maga a kerettörténet ezúttal csak az elbeszélés vázát adja egy megejtő szépségű, fékezhetetlen fantáziával megalkotott, bravúros erotikus regényhez, melyben föltárul előttünk a felesége elvesztése miatt szenvedő don Rigoberto lelkének, tudatának és tudattalanjának minden rezdülése. A napközben egy biztosítóigazgató szürke életét élő don Rigoberto éjszakánként megalkotja a maga álmokból, ábrándokból, fóbiákból, dühöngésekből, az erotikát testgyakorlattá silányító modern kor elleni kifakadásokból és legfőképpen az ezernyi alakban, pózban és pikáns helyzetben elképzelt dona Lucreciából szőtt külön világát. Don Rigoberto szerint az igazi erotikát lassan elpusztítja a mai tömegtársadalom szabadossága és a pornográf kultúra, amely a fantáziát kiszorítva segédeszközökkel szerszámozza fel az embert. De amíg marad a földön akár csak néhány homo ludens, azaz játékos ember, addig Mario Vargas Llosa káprázatos regényének minden bizonnyal lesznek olvasói.

Egy ​nagy író vállalkozik ebben a könyvben olyasmire, amire senki - még a legavatottabb tudós-szakember-sem képes az övéhez fogható joggal és hitelességgel: föltárja hivatásának (mesterségének?) külső-belső regénytechnikai, alkotás- és befogadás-lélektani műhelytitkait. Három címzettje van a világhírű perui író legújabb kötetének. Természetesen az olvasó az első: egy nagyrészt magyarul is hozzáférhető, gazdag életmű okos és művelt alkotójának személyes vallomásaival találkozhat benne. Az esztéta a második: vitathatatlanul eredményes gyakorlat hitelesítette szakmai fejtegetéseket élvezhet a tudomány és művészet határvidékén. A kezdő író a harmadik, és mindenki, aki regényírásra kívánja adni a fejét. Ritka ajándék ez az önzetlen föltárulkozás. - A szerző, nagy nemzetközi irodalmi díjak birtokosa olyan függönyök és díszletek mögé vezeti az érdeklődőt, amelyek mögött a művészet legnagyobb talányai rejtőznek, és ahonnan azzal az élménnyel térünk vissza mindennapi világunk

Don ​Rigoberto - a rather grey insurance executive by day, a dedicated pornographer and sexual enthusiast by night - misses Lucrecia, his estranged second wife. He desperately compensates for her absence by filling his notebooks with a steamy mix of memory and sexual fantasy. Husband and wife have been separated for a year because of a sexual encounter between Rigoberto's pre-pubescent son Alfonso and his stepmother. Alfonso is a strange fey creature of angelic appearance and apparently diabolical impulses - more seducer than seduced despite his age. He visits Lucrecia's house without his father's knowledge and insists that he wants his parents to make up, having apparently forgotten the incident that caused the original break-up. Meanwhile, Rigoberto and Lucrecia are each receiving highly erotic letters which each believe to have been sent by the other but may well have been written by Alfonso. Add to all this the notebooks at the core of the novel and the reader is drawn into Don Rigoberto's own confusion between imagination and physical reality. The Notebooks of Don Rigoberto is a funny, sexy, disquieting and very compelling novel that is one of Vargas Llosa's finest works.

Képzeljük ​el magunkat a messzi régmúltban - biztat bennünket könyve elején Vargas Llosa -, amikor az ember számára még nem létezett idő, s amikor lényét szinte teljesen betöltötte a körülötte lévő világtól való rettegés. És képzeljük el, hogy egyszer csak valaki mesélni kezd nekünk - szinte mindegy is, hogy miről: a lényeg, hogy közben egy kis időre elmenekülhessünk a való világtól. Vargas Llosa saját magát is az ilyen mesélők - vagy ahogy egyik regényében nevezte őket, a "beszélők" - utódjának tekinti. A valóságból való menekülés mindig is az irodalom, a "fikció" egyik legfőbb témája, célja és érzelmi tartalma volt - de a XX. században élt egy író, az uruguayi Juan Carlos Onetti, írja, akinek életművéről túlzás nélkül állíthatjuk: "teljes egészében arra hivatott, hogy megmutassa, mi, emberek milyen elmés, szövevényes módon teremtettünk a való élet mellé egy valótlan, de meggyőző szavakból és képekből álló, párhuzamos életet, hogy aztán ott menedéket találjunk..." A latin-amerikai újpróza nagyjai szinte kivétel nélkül előfutáruknak tekintik Onettit, aki az 1930-as évek közepétől alakította ki bámulatos formaművészetét, s hozta létre a képzelet teremtette Santa Maríát, ahol kudarcra ítélt hősei élnek stricik, prostituáltak, bolondok, csalók, a valóság meg a fantázia közti ködös határon ide-oda járkáló alakok között. Vargas Llosa is mindig csodálója volt ennek a világnak, mindig próbálta megérteni a rejtélyeit és Onetti írói fortélyait... S aztán módszeresen újra végigolvasta és átgondolta egész életművét - ennek lett eredménye ez a tanulmány, mely Onetti életét is elmeséli, hiszen Vargas Llosa akkor is regényíró marad, amikor egy másik nagy regényíró műveit elemzi.

A ​limai Ricardónak egy nagy álma van gyerekkorától kezdve: Párizsban akar élni. Pontosabban kettő: mert csak akkor lehet boldog Párizsban, ha megtalálja élete nagy szerelmét, a kis chilei lányt, akivel tizenöt évesen egyszer már majdnem összejött, de aztán kiderült, hogy a lány nem is chilei, hogy nem gazdag, s az igazi nevét senki sem tudja. Ricardo egyik álma megvalósul - tolmács és fordító lesz álmai városában, s hogy még tökéletesebb legyen a boldogsága, nagy szerelmével is újra találkozik. De a kislánynak nem elég az a kispolgári élet, amit a szerény fordító tud kínálni neki - ő izgalmakat és gazdagságot akar... S mindent megkap az élettől, amire vágyik, kalandokkal teli életet élhet mind újabb gazdag férfiak oldalán, de közben újra és újra visszatér Ricardóhoz, hogy a mennyei boldogság hónapjai után megint megalázza, elhagyja, tönkretegye... A több mint három évtizeden át tartó szerelmi történet egyben izgalmas utazás Európában, Dél-Amerikában, Japánban; a szerző hol a hatvanas évek Párizsába varázsol bennünket, ahol baloldali gondolkodók tartják fogságban az ifjú elméket, s perui fiatalok készülnek arra, hogy hazájukban győzelemre vigyék a forradalmat; hol a hetvenes évek Londonjába, ahol új kultúra születik - új zenével, hippikkel, a szabadság féktelen keresésével; majd eljutunk Japánba is, ahol teljes fordulatszámon zakatol az új kapitalizmus, s a chilei kislány épp egy perverz "jakuzafőnök" szeretője...

The Time of the Hero has been acclaimed by critics around the world as one of the outstanding Spanish novels of recent decades. The novel is set in Leoncio Prado Military Academy in Lima, where a group of cadets attempt to break out of the vicious round of sadistic ragging, military discipline, confinement and boredom. But their pranks set off a cycle of betrayal, murder and revenge which jeopardizes the entire military hierarchy.

The time of the hero has been acclaimed by critics around the world as one of the outstanding Spanish novels of recent decades.In the author's native Peru,this powerful social satire so outraged the authorities that a thousand copies were publicly burned. The novel is set in Leoncio Prado Military Academy in Lima,where a group of cadets attempt to break out of the vicious round of sadistic ragging,military discipline,confinement and boredom. But their pranks set off a cycle of betrayal,murder and revenge which jeopardizes the entire military hierarchy.

Felícito ​denkt überhaupt nicht daran, auf die Schutzgeldforderungen einzugehen. Vielmehr beherzigt er den Rat seines Vaters und bietet der peruanischen Mafia offen die Stirn. Doch als man seinen Laden niederbrennt und ihm das Einzige zu nehmen droht, woran er wirklich hängt, stellt sich Ratlosigkeit ein. Ismael, ein erfolgreicher Geschäftsmann auf dem Sprung in den Ruhestand, vermählt sich mit seiner bildhübschen Haushälterin Armida. Damit jedoch bringt er seine Söhne um ihr Erbe und gegen sich auf. Zwei Männer alten Schlages, die mit den besten Absichten handeln und deren diskretes Heldentum ganz ungeahnte Folgen zeitigt…

A ​modern képzőművészet újra és újra azt a trükköt adja el, amivel a zseniális Marcel Duchamp valamikor új útra terelte a képzőművészetet… A futball, ez a csodálatos játék, amely mindig magas szinten magában hordozta az esztétikumot, most a hordaember hordaösztöneihez való visszatérés eszközévé vált… A vallás manapság gyakran csak látványosság, máskor pedig a demokráciát fenyegető veszély… A szex érzelemmel és szenvedéllyel teli, szertartásos játékból puszta időtöltéssé változik… És így tovább: a Nobel-díjas perui író szomorúan, gúnyosan vagy dühösen sorolja és elemzi a hanyatlás jeleit: szerinte az „igazi” kultúra – amely még a lét legfontosabb kérdéseivel foglalkozott, s amely nem elandalítani, hanem gyakran felrázni akarta az embert – meghalt, vagy legalábbis haldoklik, és mindent elönt a felszínes látványosság, a light kultúra, a szórakozás. Vargas Llosa minden viszolygása mellett példás kíváncsisággal figyeli ezt az új „kultúrát”, melyben az írott szó egyre jelentéktelenebb szerepet játszik a filmekhez, tévéműsorokhoz, videojátékokhoz, mangákhoz, rock-, pop- és rapkoncertekhez képest… – s melyben ő maga kihalóban lévő dinoszaurusznak érzi magát.

Haunted ​all her life by feelings of terror and emptiness, forty-nine-year-old Urania Cabral returns to her native Dominican Republic - and finds herself reliving the events of 1961, when the capital was still called Trujillo City and one old man terrorized a nation of three million. Rafael Trujillo, the depraved ailing dictator whom Dominicans call the Goat, controls his inner circle with a combination of violence and blackmail. In Trujillo's gaudy palace, treachery and cowardice have become a way of life. But Trujillo's grasp is slipping. There is a conspiracy against him, and a Machiavellian revolution already underway that will have bloody consequences of its own. In this 'masterpiece of Latin American and world literature, and one of the finest political novels ever written' ("Bookforum"), Mario Vargas Llosa recounts the end of a regime and the birth of a terrible democracy, giving voice to the historical Trujillo and the victims, both innocent and complicit, drawn into his deadly orbit.

Két ​diszkrét vagy szerény? hősről szól Mario Vargas Llosa új regénye: az egyik, Felícito Yanaqué egy szegénysorból jött szállítási vállalkozó, aki nem hagyja, hogy megzsarolják, és védelmi pénzt kelljen fizetnie; a másik, Ismael Carrera, fittyet hányva társadalmi osztályának és főképpen az örökségre ácsingózó fiainak elvárásaira, idős korában feleségül veszi a cselédlányát. Mindkét döntés szövevényes bonyodalmakat és vad indulatokat szabadít el; és szegény don Rigoberto, aki már nyugalomba akar vonulni, és csak az esztétikai (és szerelmi) örömöknek kíván élni, akarata ellenére az események egyik főszereplője lesz. Újból Peruban vagyunk tehát, ahol Vargas Llosa tüneményes pályafutása indult, s ahol első, fergeteges könyvei játszódtak; és újból találkozhatunk az életmű több felejthetetlen alakjával: nemcsak a testi szerelmet művészi fantáziával gyakorló Don Rigobertóval és fiával, Fonchitóval (aki, mint emlékszünk, annak idején, még kisfiúként elcsábította mostohaanyját), hanem Lituma őrmesterrel is, aki próbálja megtalálni a zsarolókat.

A ​friss Nobel-díjas Vargas Llosa vadonatúj regényének főszereplője, a "Kelta" a kalandos életű Roger Casement (1864--1916) brit diplomata, ír nacionalista politikus és szabadsághős, az egyik első európai, aki feltárta és leleplezte a gyarmatosítás fonákságait, megmutatva, hogy nem az őshonos ,,vademberek", hanem az európai betolakodók képviselték a barbárságot. A regény végigköveti Casement életútját, aki 1903-ban utazott először Afrikába - Kongóba - fiatal diplomataként. Az európaiak civilizációs törekvéseiben hívő, naiv fiatalember fokozatosan szembesül a gyarmatosítók önző céljaival és az őslakossággal szemben elkövetett rémtetteikkel. Majd Brazíliában szolgál konzulként, és itt értesül arról, hogy a nyersgumi kitermelése érdekében az amazóniai őslakókat is kíméletlenül kizsákmányolják. Egy vizsgálóbizottság vezetőjeként Peruba utazik, és itt is bátran fellép a helyi hatalmasságok ellen. Az első világháború idején Németországba megy, ahol azt tervezi, hogy német segítséggel és fegyverekkel vívja ki Írország függetlenségét Angliától. Részt vesz az 1916. évi dublini, húsvéti felkelésben, amelyet azonban levernek, a német segítség nem érkezik meg, Casement börtönbe kerül, és még abban az évben hazaárulásért kivégzik. Kalandokkal és rémségekkel teli, akciódús regény, amelyben Vargas Llosa a szokásos szenvedéllyel szembesít bennünket európai történelmünk máig sem igazán feldolgozott borzalmaival

Don ​Rigoberto llena cuadernos con anotaciones, comentarios, diatribas y fantasías para defenderse de la banalidad. También para soportar la nostalgia que siente por su mujer, Lucrecia, de quien lleva unos meses separado por algo que sucedió entre ella y el hijo de don Rigoberto. Los cuadernos de don Rigoberto es mucho más que una novela erótica. Es también una novela sobre la realidad y el deseo, sobre cómo la vida de la imaginación puede compensar los estrechos gestos de la vida real. Como el propio autor afirma, _lo erótico es la dignificación del sexo a través de la fantasía y la cultura_.