Ajax-loader

Gyakran Ismételt Kérdések Happolás és rukkolás

Az alapvető tudnivalókat a gyorstalpaló tartalmazza. Ha eddig még nem tetted meg, akkor azt olvasd el először.



Vissza az összes Gyakran Ismételt Kérdéshez

Milyen adatokat tudok megadni a példányom állapotáról rukkoláskor/prerukkoláskor?

A könyv állapotára vonatkozóan egy öt fokozatú skálából kell választanod az Újtól a Salátáig. Szerintünk ez logikus, de majd változtatunk rajta, ha kell. :)

A kiadás éve és az ISBN-szám segít beazonosítani a könyv pontos kiadását, de ezeket az adatokat nem kötelező megadni. Amennyiben egyikhez sem írsz semmit, akkor az Egyéb megjegyzések mező kötelezően kitöltendővé válik.

Az Egyéb megjegyzések mezőbe csak a könyv állapotával kapcsolatos dolgokat írj (pl. dedikált, vagy elveszett a külső borítója stb.).

A példányhoz 1 db jó minőségű fotó tölthető fel opcionálisan. Ha pl. a borítója eltér a Rukkola adatlapján láthatótól, vagy kis szakadás van rajta, amit meg szeretnél mutatni, akkor használd ki ezt a funkciót.

FONTOS: Ahogy eddig is, ezentúl is tilos csak happontos, vagy személyes átadást hirdetni az Egyéb megjegyzlsek mezőben, illetve tilos minden, a Rukkola aktuális ÁSZF-e által tiltott dolog. Ugyanez vonatkozik a példányhoz feltöltött képre is.


Miért kell beírnom happoláskor azt az értelmetlen szöveget?

Az az értelmetlen szöveg – captcha – azért jött létre, hogy a happbotokat kiszűrje a Rukkoláról. Sajnos szükség van rá, a közösség érdekében, hogy mindenki egyenlő eséllyel indulhasson a könyvek happolásakor.


Mit NEM tehetek fel a rukkolára?

A rukkola egy könyvcserélde, azaz igazi könyvek kelnek vándorútra a közösség tagjai között. Emiatt nyomatékosan NEMet kell mondanunk az alábbi rukkolásokra:

  • magazinok, újságok (amelyeknek nincs ISBN-száma)
  • pdf
  • bármilyen fénymásolat

A szabálytalan rukkolásokat töröljük, a renitens felhasználót kitiltjuk.


Mi az a rerukkolás?

Amikor a korábban happolt könyvet visszateszed a rukkolára. Dícséretes tevékenység. Ha az átvételtől számítva 30 napon belül rerukkolod a könyvet, azért 2 pont jár!


Mit rukkolhatok, milyet rukkolhatok? - Rukkolási Aranyszabályok

Az alábbi szabályok szerint rukkolj elő a könyveddel:

  1. Csak olyan könyvet rukkolj, ami máshol nincs eladósorban és amit biztosan tovább tudsz passzolni a happolónak.
  2. Hiánytalan könyvet adj oda másnak, te is ép könyvet szeretnél viszontlátni.
  3. Se tépett, se megrágott könyvet ne rukkolj és ne passzolj.
  4. A könyv borítója – elő- és hátlap – ép legyen, kis koszolódás és szamárfül még belefér.
  5. A rukkolt könyv lapjain firkálás, aláhúzás, nonfiguratív minták és átlőtt szívecskék ne legyenek. A margón lévő jegyzet elfogadott, ha nem zavarja a szöveg érthetőségét.
  6. Elázott, festékes és penészes könyvet ne passzolj tovább.
  7. A könyvhöz tartozó CD/DVD is legyen a csomagban.
  8. Ne rukkolj e-bookot, vagy fénymásolatot.

Mit tegyek, ha nem válaszol a happoló/rukkoló vagy nem érkezik meg a happolásom?

A javaslatunk ebben az esetben az, hogy 14 napot minimum várjatok, mert nem mindenki van folyton netközelben – bár ez számunkra is elég utópisztikus gondolat -, ha ezen túl sem jelentkezik és nem szeretnétek tovább várni rá, akkor visszavonható a happolás. A visszavonás előtt még a Facebookon próbáljátok meg vele felvenni a kapcsolatot, megadva ezzel minden esélyt a sikeres csereberére.

A postának is adjatok legalább 14 napot, mielőtt töröltetni akarnátok és elveszettnek ítélnétek a könyvet, mert számtalan példa bizonyítja, hogy a posta útjai kifürkészhetetlenek, mi sem tudjuk merre kanyarognak, de néha egy városon belül is előfordul, hogy két hét alatt érkezik meg a könyv.


Mit tegyek, ha nem találom a rukkolni kívánt könyvet a keresővel?

Használd az egyszerűen nagyszerű könyvfeltöltő űrlapunkat és hozd létre a könyvet az adatbázisban. Ehhez nincs szükséged másra, mint a szerzőre, a mű címére/alcímére és a fülszövegre.

Az alábbi három dologra viszont figyelj oda mindenképpen:

  • Kérjük csak akkor hozz létre új könyv adatlapot, ha biztosan nem találtad meg azt a Rukkola keresőjével.
  • Adj meg minél több és pontosabb adatot a gyors elfogadás érdekében!
  • Az új könyv csak szerkesztői jóváhagyást követően jelenik meg az oldalon. Kérjük légy türelmes. Az elfogadásról, vagy elutasításról emailt küldünk.

Mit tegyek, ha nem tudok happolni?

Először is ellenőrizd hány pontod van. Ha nulla, akkor egyértelmű mit kell tenned: rukkolj olyan könyveket, amiket mások elhappolnak tőled, mert minden átadással növelheted pontjaid számát.


Mikor lehet törölni a rukkolt példányt?

Nincs korlátozás, bármikor tudod törölni a rukkolt példányodat, viszont a törölt példány után 1 hétig nincs lehetőség újrarukkolni ugyanazt a könyvet.

Törölni a könyv adatlapján a jobb oldalon látható gombokkal tudsz. Az általad rukkolt példánynál meg kell nyomnod a “Törlöm ezt a példányt” gombot. Ha már happolták a könyvedet (de még nem passzoltad) a happoló értesítést kap az elérhetetlenné váló példányról, és visszakapja a pontjait. Már passzolt példányt nem tudsz törölni.


Ha rukkolok egy könyvet, hogyan kaphatom vissza a happolótól, miután elolvasta?

A rukkolán nem kölcsönadjuk a könyvet, hanem továbbadjuk azt pontért cserébe. Tehát a könyvek vándorkönyvekké válnak és egyik gazdától a másikig vándorolnak. Így elvileg nem jut vissza hozzád, hacsak újra nem rukkolja az új tulajdonosa, és te el nem happolod tőle.


Mit tegyek, ha többkötetes könyvet rukkolok?

Ha a könyv, amit rukkolsz több kötetből áll, akkor értelemszerűen azokat a köteteket, amik az adatlapon vannak – pl. Jean-Paul Sartre: Drámák I.-II. címmel rukkoltad -, add át a happolódnak. Ha csak az egyik kötet áll rendelkezésedre, akkor jelezd a happoló felé a kapcsolatfelvételnél.


Miért kapok később értesítőt?

Ha senki sem stoppolja a könyvet, akkor az értesítőket a happolási igény jelzésének sorrendjében, percenként – azaz egy perc késleltetéssel – küldjük ki az adott könyvről, így juttatva a régebb óta várakozókat egy kis előnyhöz. Ha az összes happolónak kiküldtük az értesítőket és a könyvet még mindig nem vitte el senki sem, akkor kerül ki a friss rukkolások közé. Ám ha valaki lecsap rá időközben, akkor az értesítők leállnak, a többiek már nem is kapják meg, hogy lett elérhető példány, ezzel a kis felugró, rendkívül bosszantó ablak – miszerint elhappolták már előled – is ritkábban frusztrálja majd a mi kedves felhasználóinkat.

Az esetek 10 százalékában összekeverjük a sorrendet, így ha esetleg te kétszázadikként jelölted be a könyvet, 10 százaléknyi esélyed így is lesz, hogy te szerezd meg előbb, mint egy korábbi jelölő. Természetesen ekkor is percenkénti értesítőt küldünk.


Miért nem kapok értesítőt a kívánságlistámra helyezett könyvről?

Ez az ún. késleltetett értesítők miatt. Ha nincs stoppolás a könyvön, akkor az értesítőket percenként küldjük random módon a kívánságlistásoknak. Ha az összes happolónak kiküldtük az értesítőket és a könyvet még mindig nem vitte el senki, akkor kerül ki a friss rukkolások közé. Ám ha valaki lecsap rá időközben, akkor az értesítők leállnak, a többiek már nem is kapják meg, hogy lett elérhető példány, ezzel a kis felugró, rendkívül bosszantó ablak – miszerint elhappolták már előled – is ritkábban frusztrálja a mi kedves felhasználóinkat.


Nem mennek az e-mailek, pánik van, hova szaladjak?

Van az úgy néha, hogy az e-mail küldés akadozik és valahol, valami úgy dönt, hogy nem akarja kiküldeni a happolásokról az értesítőket. Azonban ilyenkor sem történik tragédia, nem csak a kiküldött e-mail alapján tudod felvenni a kapcsolatot a rukkolóval/happolóval. A Könyveim menü Folyamatban lévő rukkolásaim és Aktuális happolásaim menüpontok alatt ugyanis a könyveknél van egy helyes kis “Példány infó” gombunk, amire rányomva máris hozzájuthatsz minden szükséges és fontos elérhetőséghez illetve információhoz, amit az átadás-átvétel érdekében tudnod kell.


Mi történik, ha kitiltott felhasználótól happoltam?

Előfordulhat, hogy kitiltott felhasználótól happolsz, ami akkor lehetséges, ha az adott felhasználót nyomós okkal határozott idejű kitiltásra ítéltük. A határozott idő maximum két hétig tart, úgyhogy csak ennyit kell várnod a könyvedre. Ha meg szeretnéd tudni, hogy mikor tér vissza a felhasználó pontosan, akkor a felhasználó profilját küldd el nekünk a helpdesk@rukkola.hu-ra és megírjuk, hogy mikor tér vissza őrenitenciája.


Hogyan tudom értékelni a rukkolást/happolást?

Az értékelést azért vezettük be, hogy a könyvcsere után visszajelzést adhass a rukkolináról/rukkoléróról, akivel cserébe bonyolódtál. Háromféle értékelést lehet adni:

  • Jófej: A legpozitívabb visszajelzés a partnerről, ami csak létezik. Akkor add, ha teljesen, totálisan elégedett vagy a cserével, minden klappolt, öröm és boldogság van. Emellé még saját szavaiddal is emelheted embered fényét, ha szeretnéd.
  • Oké: Béke vele, jóarc. Akkor add, ha minden rendben volt az embereddel. Választhatóan szabadszavasan is értékelheted csere társadat.
  • Lófej: Zavar van az erőben. Akkor add, ha vitás ügyetek adódott, amit nem sikerült megoldani, vagy komoly kihágást tapasztaltál. Ebben az esetben kötelezően meg kell indokolnod szövegesen is, miért akarsz lófejet hagyni a párnáján.

Miért kapok plusz pontokat egy egy rerukkolásért?

Ha a happolás után egy hónapon belül rerukkolod a könyvet, akkor kapsz 2 pontot, mert szerintünk ez az egyik legjobbfej dolog tőled. A plusz 2 pontot passzoláskor írjuk jóvá.


Miért nem tudok rukkolni, miután töröltem a stoppolásom?

Szeretnénk megakadályozni, hogy visszaélés legyen a stoppolási rendszerrel, így ha valaki egy könyvet egynél többször stoppol, automatikusan elveszíti a rukkoláshoz való jogát. Ez a korlátozás a legutolsó stoppolás törlése után egy hónappal megszűnik.


Miért nem tudok egy könyvet stoppolással megszerezni?

Ha visszavontad egy stoppolásból származó happolásodat, akkor ugyanazt a példányt többször már nem tudod stoppolással megszerezni. Így senki sem ragad be egy példánynál.

Természetesen ez azt jelenti, hogy ugyanabból a könyvből egy másik felhasználó által rukkolt példányt simán megszerezhetsz stoppolással.

A szabály lényege az, hogy ha valamilyen okból visszavontad egy adott példány happolását (nem megfelelő kiadás, számodra nem megfelelő állapot, stb.), akkor ne happold el ismét azonnal a beállított stoppolásoddal.


Ha stoppolás van a könyvön, akkor miért nem a teljes pontszámot kapom rukkoláskor?

A Malac miatt. A konnektororrú sorsológép bizonyos szabályok alapján elszippantja a pontokat. Bővebben itt olvashatsz róla.


Miért nem tudok rukkolni, ha van folyamatban lévő rukkolásom?

Ez egy egyszerűsítő szabály, kismértékben megkönnyíti az életünket. Egyszerre csak egy rukkolás és egy happolás lehet az adott könyvből.


Mi az az Azonnali Happolás?

Az Azonnali Happolás (továbbiakban AH) csak a prerukkolt könyveknél érhető el, alapból Happnagyoknak és Happitányoknak. Az AH gombon a prerukkolási időszak utolsó óráját leszámítva a prerukk teljes időtartama alatt látható az, hogy az AH szolgáltatás mennyiért érvényesíthető. Az ár könyvenként és felhasználónként eltérő lehet.
Rukkolásnál az elvárt pontszám mező megadása kötelező.
Fontos, hogy a happoló nem a könyvért fizet, hanem az elsőbbségi szolgáltatásért. Ezután a happolás a megszokott módon zajlik. Amennyiben a happolás nem jön létre, a befizetett összeget a rukkola.hu visszatéríti a felhasználónak.
Azonnali Happoláskor a rukkoló megkapja az elvárt pontszám 110%-át.
Néhány kiegészítő szabály és jótanács:
Az ár kalkulációjakor figyelembe vesszük a stoppoláskor lekötött pontszámot is.
Az ár percről-percre is változhat.
Az azonnali happolás beleszámít az egyidejű happolás korlátba.
Mivel az AH egy időben gyorsan lejátszódó akció, ezért minden ár csak 3 percig érvényes (utána újrakalkuláljuk) és a hiányzó pontoknak megfelelő összeget csak bankkártyával tudjátok kifizetni.


Milyen esetekben tudjuk orvosolni a rukkolásnál történt félreértést?

Minden kommunikáció ami a happolással kapcsolatos a belső üzenő felületen kell, hogy történjen. Amennyiben az egyik félnek észrevétele van és ezzel kapcsolatosan pont visszatérítést kér, akkor csak a belső levelezésre hivatkozóan tudunk döntést hozni. Nem veszünk figyelembe egyéb más telefonos, emailes, vagy sms-ben tett kijelentéseket.