Ajax-loader

legfrissebb rukkolások

Most érkeztek, lehet őket vinni, mehet a rukk 'n' roll!


Amikor ​a fenegyereknek tekintett John Truth rádiós élő műsorában hírt ad egy emberi kéz által előidézett földrengéssel fenyegető terroristacsoportról, akkor a veszélyt csak nagyon kevesen veszik komolyan. A fiatal kora ellenére tapasztalt és kemény FBI-ügynökre, Judy Maddoxra osztják ki a feladatot, hogy felvegye a harcot a magát Éden Kalapácsának nevező terroristacsoporttal. Nyomozása során Judy kapcsolatba kerül Michael Quarcusszal, a tudós szeizmológussal, aki rádöbbenti, hogy szándékos emberi beavatkozással is lehetséges földrengést előidézni. Mikor aztán a Kalifornia egyik sivatagában bekövetkezett földrengésről kiderül, hogy azt mesterségesen keltették, akkor Judy már tudja, hogy elborzasztóan valós a terroristák fenyegetése. Judynak Michael segítségével kell meghatároznia a terroristák következő célpontját. Csodálatos, romantikusan drámai kapcsolatuk akkor bontakozik ki, amikor versenyt futnak a terroristák által szabott határidővel, hogy megelőzzenek egy hihetetlenül nagy katasztrófát, hogy megmentsék San Franciscót a romba dőléstől.

A ​messzi északon júliusban szinte sohasem bukik le a nap. E különleges napok egyikén lesz brutális gyilkosság áldozata egy lelkésznő. Halála az egész közösséget mélyen érinti, ám nem, mindenki gyászolja őt. A férfiak között ugyanis bőven vannak olyanok, akik egyenesen gyűlölték. Csaknem két éve már, hogy Rebecka Martinsson ügyvédnő visszatért szülővárosába, a svédországi Kirunába, hogy végére járjon egy kísértetiesen hasonló esetnek. Az új ügy, amelyen már dolgozik egy elkötelezett nyomozónő, most ismét itt találja. Rebecka lelkére mázsás teherként nehezedik a világ, amelyet megismer: a fájdalmas lelki sebek, a bűn és a testi szerelem világa, – és mindenekelőtt a szörnyű gyilkosságé. Az ügy újabb áldozatot is követel…

A ​XX. századi zenei előadóművészet krónikájában a legszebb fejezetek egyikét Fjodor Ivanovics Saljapin pályafutása, operai működése alkotja. Mint énekes és mint színész egyaránt minden idők legnagyobbjai közé tartozott. Férfikora teljében, világraszóló diadalai tetőpontján, 1926-ban Párizsban közreadta önéletrajzát, amely azóta több nyelven, sok kiadásban látott napvilágot. A kiváló énekes rendkívül vonzó írói eszközökkel, egy regény lebilincselő érdekességével tárja fel küzdelmes gyermekéveit; kezdeti, tapogatózó lépéseit a művészpályán s első nehezen kivívott sikereit... S miközben sorsát meséli, hol kedélyesen derűs, hol nyomasztóan sötét színekkel, de mindenkor igazi írói éleslátással és realizmussal festi meg a régi cári Oroszország vidéki életének epizódjait; ritka örömeit, gyakori nyomorúságait. Saljapin már túl járt a 25. életévén, amikor valójában felfedezték az operaszínpad számára. Ettől kezdve aztán szinte évről évre fokozódóan hullt rá az elismerés, a siker, a dicsőség dús fénysugara. A nagy énekes ezekről az esztendőkről nem beszél önvallomásában, mintha úgy vélekednék, hogy életének a nagyvilág előtt lejátszódott diadalmas korszakáról már nem neki kell számot adnia, hanem a művészeti élet historikusainak. Mintha Frank Harris-szal, a jeles angol esztétával vallaná, hogy az "életrajzoknak csak az eleje érdekes, az a része, amely az ifjúságról szól; hiszen a »felnőtt, nagy emberek« mindannyian veszedelmesen hasonlítanak egymásra..." Mi azonban úgy érezzük, hogy Saljapin embernek is, művésznek is egyaránt nagyobb volt a nagyoknál, s hasonlíthatatlan! Ezért is tartottuk szükségesnek, hogy ifjúságáról szóló igézően színes önéletrajzát kiegészítsük, s az Utószóban megkiséreljük Fjodor Saljapin teljes művészi pályafutását megismertetni az olvasóval.

"Az ​Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán élete végéig a legkedvesebb könyve maradt, ha nem a legjobb - írja Mikszáth Kálmán Jókai regényeiről, melyek 1854- és 1855-ben jelentek meg először a Pesti Napló tárcarovatában. - A Kárpáthy Zoltán alapját egy való történet képezi, mely néhány évtizeddel előbb általános beszéd tárgya volt az országban. Kékkő vár urának, báró Balassának a története van feldolgozva, természetesen sok költői szabadsággal. A hetvenéves öreg főúr egy fiatal, szegény sorsú leányt vett nőül, kitől Balassa Antal báró született. Az örökösök pörrel támadták meg az öreg báró halála után a kis bárót, furfangos prókátorok még szakértőket is kihallgattattak, hogy a hetvenéves aggastyánnak nem lehetett igazi fia. E történetből és mellékepizódjaiból van szőve a Magyar nábob meséje, mely nagy irodalmi esemény volt, s Jókai életében fontos állomás. Ez a regény az ország elvitázhatatlanul legnagyobb elbeszélőjévé emelte." "Mikor Jókai regényei legjavát írta, a magyar történelem egyik sivatagos útvonalán, az elnyomatás korában, műveinek nemzeti jelentősége abban állott, hogy vigasztalta a halálos álomba dermedt magyarságot. A nemzetnek akkor még nagyobb szüksége volt olyan írókra, akik visszaadják elveszített önbizalmát, mint a XIX. század elején. Erre a feladatra vállalkozott Jókai, akit mélységesen, szervezetileg adott optimizmusa, mesevilágba vezető fantáziája, magyar típusú, sírva vigadó humora és meleg, emberi szíve gondviselésszerűen predesztinált erre a feladatra... Díszítő fantáziájával, irreális optimizmusával ő teremetette meg a múlt század nagyjainak a legendáját. Széchenyi István, Wesselényi Miklós és a reformkor hősei (Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán)... úgy maradnak meg a magyar ifjúság tudatában, abban a ragyogó, de mégis emberi glóriában, ahogy Jókai legendává nemesítette őket. Ez a kép nem egyezik a történelem objektív víziójával, de erre a legendára éppoly szükség van, mint az igazságra. Ha egy író ezt tudja adni, betöltötte legmagasabb hivatását." Szerb Antal

1848 ​március 13-án az egész város felbolydult Bécsben. Richárd is ott van a bécsi utcákon. Egymásnak ellentmondó parancsokat kap, ezért nem használja, csak a kardja lapját, nem gyilkol, csak szétkergeti a csőcseléket. Jenő, aki soha életében nem fogott kardot, egyik erkélyről Ödönt hallja beszélni, ami megrémíti és eszébe jut, hogy ez a második lépcső ama magaslathoz. A forradalom minden történelmi korban izgalmas. A magyar történelemben a negyvennyolcas szabadságharc mérföldkő, kivételes nemzedéket hozott magával. Sajátos közép-kelet-európai helyzet, hogy a politika szabta feladatok terhe a szépírókra hárul, így a nagy nemzedék művészi tevékenysége összefonódik a közéleti szerepvállalással. A nemzetet bátorítani kell, hosszabb ideig vigasztalni, de leginkább elbódítani nagy eszmékkel, a dicső múlttal. Jókai, az elnyomatás korában a nemzet bánatát hosszasan vigasztalandó, fölhasználja a romantika minden eszközét. A Kőszívű ember fiai témája a nemzeti függetlenségért vívott harc körül bonyolódik, mely függetlenséghez a szerzőnek az a nem egészen illúziómentes elképzelése fűződik, hogy a hazai kultúra fellendülését hozza. Nem hozta. Ugyanakkor önálló hadseregről és független gazdasági életről álmodik, melyekről Világos mutatta meg világosan, hogy nem kivitelezhető. A szövevényes cselekményű regény ezeket a kérdéseket feszegeti a Baradlayak levegőjével körülvéve. A Baradlay-fiúk eszményi hősök, mindhárman a maguk módján vívnak a reakció ellen, apjuk kőszívű végrendeletének árnyékában. A reformkor, a forradalom és a megtorlás korának hangulatát pontos, finom rajzzal adja át Jókai. Richárd alakját egyenesen Kölcseyről mintázta. Hősöket, árulókat, komformistákat és csalókat látunk, miközben a háttérben viharzik a történelem. A férje szellemével szembeszálló, aggódó édesanya, a csodaszép és tisztalelkű hajadon, az anyjával közösen mesterkedő, eladósorban levő leány portréja a női sorsok skáláját színesítik. És a szerző által a nemzet ellenségeként számon tartott germanizálódás veszélye ezúttal sajátos fordulatot hoz: Baradlay Ödön hivatalosan jegyzett, azaz nem magyar keresztnevének Eugenre tévesztése, magyar megfelelője, Baradlay Jenő számára teszi lehetővé, hogy nemes áldozatot vállaljon. A három testvér erkölcsi győzelme példaértékű. Láttunk már hasonló jelentőségű győzelmet a magyar irodalomban, Zrínyinél. A Kőszívű ember fiai a középiskolások rettegett olvasmánya. Talán újra át kellene gondolni a jelentőségét, beszélni róla értelmesen, mert ez is nemzeti identitástudatunk szerves része és a jövő nemzedék körében épp elveszőben van.

Covers_80242
Mai ​szovjet irodalom Ismeretlen szerző
1
0

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Egy ​fiatal francia lány elszegődik egy hentesüzletbe a nyári vakációban. A henteslegény - hatalmas, kövér férfiú - minden alkalmat megragad, hogy erotikus képzeteit a lány fülébe sugdossa. Amint telik-múlik a nyár, úgy fonja be, itatja át, vonja bűvkörébe a lányt a hentes roppant vágya. Közben keserves, kiábrándító tapasztalatokat szerez kedvese karjában. És a hentes, a hentesüzlet, a hűtő, maga a hús hatalmasan görög feléje, eleinte még csak képzetek formájában. A hentes az ezredforduló egyik legnagyobb könyvszenzációja volt.

Nora ​Roberts trilógiájának második kötetét tartja kezében az olvasó, amely most Kate-nek, az elárvult és örökbe fogadott unokahúgnak életébe enged bepillantást. Eközben természetesen követi Laura, a dúsgazdag Templeton-lány életét, és Margóét is, aki a szigorú házvezetőnő lánya. Mindhárom lány túl van már az álmodozáson, a csalódáson. Talán most sikerül elérniük "álmaikat" és Kate-nek saját boldogságát. De hogyan...?

Esterházy ​új műve: ikerregény. Első fele tömör és vaskos szatírajáték: a legelemibb emberi gesztusok színtere, mely nem ismeri az idők múlását. A második igazi történet: "love story", mai értelmiségi környezetben. A két mű, a két önmagában is teljes alkotás szerves motívumkapcsolatokkal fűződik egybe. S végül az ikerregény teljes formája ad választ az író - s mindannyiunk - kérdésére: van-e remény arra, hogy valahol inkább otthon érezzük magunkat, mint ahol épp vagyunk?

A ​huszonnégy éves Veronikának látszólag mindene megvan, mégis úgy dönt egy reggel, megöli magát. Egy szanatóriumban tér magához a sikertelen kísérlet után, ahol barátokra talál, és egy skizofrén fiúban igazi társra lel. A Veronika meg akar halni a világ egyik legnépszerűbb brazil szerzője által írt trilógia második része: A Piedra folyó partján ültem, és sírtam, valamint Az ördög és Prym kisasszony című regényekkel alkot kerek egészet.

Ebben ​a füzetben olyan számelméleti feladatokat találunk, amelyek a négyzetszámok világába visznek minket. A négyzetszámokkal kapcsolatban egyszerűen megfogalmazhatók könnyebb és nehezebb problémák. Akit érdekelnek a szép feladatok, annak ajánljuk ezt a füzetet. A feladatok zöme a 6-8. osztályosok versenyeiről való, ezért az itt tárgyalt 100-nál több feladat feldolgozása sokat segít a versenyekre való felkészülésben. Használható a füzet szakköri foglalkozásokon és önállóan is. Remélem, sokan megtapasztalják azt, amiről Pólya György oly szépen ír: "...egy matematikai feladattal éppoly jól el lehet szórakozni, mint egy keresztrejtvénnyel ... az erőteljes szellemi munka ugyanolyan jó dolog, mint egy erős teniszjátszma. Ha valaki egyszer megízleli a matematika örömét, nem fogja egykönnyen elfelejteni."

A ​füzetben található példák a számelméleti feladatok világába visznek bennünket, olyan feladatok közé, amilyenekkel gyakran találkozhatunk a matematikaversenyeken. A feladatok több mint fele az 5-8. osztályosok versenyeiről való, ezért az itt tárgyalt 100-nál több feladat feldolgozása segít a versenyekre való felkészülésben. Hiszen a versenyekre lehet készülni, a versenyekre fel lehet készülni. Használható a füzet szakköri foglalkozásokon és önállóan is. A feladatok változatosak, érdekesek. Remélhetően sokakban felsejlik, hogy Gauss, "a matematikusok fejedelme" miért írhatta a következőket: "Ha a matematika a tudományok királynője, akkor a matematika királynője a számelmélet."

A ​füzetben az egyik jellegzetes kombinatorikai feladattípussal, a skatulyaelvvel megoldható példákkal találkozhatunk. A közel 140 feladat harmadrésze az 5-8. osztályosok versenyiről való, ezért feldolgozása segít a versenyekre való felkészülésben. Közel 100 feladatot tartalmi hasonlóság és nehézség szerint rendeztünk fejezetekbe, ezeknek közöljük a megoldását is. Használható a füzet szakköri foglalkozásokon és önállóan is.

Covers_90938
1
0

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Ki ​ne álmodozott volna arról, hogy kincset talál a föld alatt? Vagy arról, hogy olyasmire bukkan, ami minden tekintetben egyedülálló és izgalmas? A tizennégy éves Will Burrows is erről álmodozik. Ezért minden szabad percét ásóval és lapáttal a kezében a föld alatt tölti, édesapja társaságában, aki egy napon nyomtalanul eltűnik. Will a barátjával, Chesterrel indul a keresésére, és hamarosan a föld alatt találják magukat, ahol egy sötét titokra bukkannak, amelyért akár az életüket is kockáztatnák. Sokszor halljuk a figyelmeztetést: légy óvatos, mit kívánsz, mert a végén még valóra válik. Hát Will pontosan így járt. Ám amikor az álma valóra vált, és döbbenetes felfedezést tett, mindenre számított, csak arra nem, hogy ezzel nem csak saját, hanem szerettei életét is halálos veszedelembe sodorja. Ezúttal nem hagyatkozhat másra, csak saját leleményességére és kitartására, pedig könnyen lehet, hogy még ezt is kevésnek bizonyul, ha megszokott világa összeomlani látszik körülötte, akár egy romos alagút fala, mélyen a föld alatt...

Botox, ​bulímia, mell-implantátumok: valóban az önsanyargatás lenne a tökéletes testhez vezető út? Eve Ensler, aki maga is hadilábon állt az öregedéssel együtt járó alakváltozással, és már mindenféle radikális fogyókúrás módszerrel megpróbálkozott, végül elhatározta, hogy megtanulja elfogadni önmagát. Célja elérése érdekében különböző nők történeteit gyűjtötte össze a világból, akik hozzá hasonló rögeszmékkel küszködtek: a fiatal latin-amerikai lányét, aki őszintén megveti magát zsírpárnái miatt; a plasztikai sebész feleségéét, akit a férje – a tökéletességre törekedve – centiről centire átalakított; vagy az idősödő laptulajdonosét, akit máig kísért a gyerekkorában rákényszerített állandó edzések emléke. Útja során azonban olyan nőkkel is találkozott, akiknek nagy nehezen sikerült megbékélni alakjukkal: az afrikai anyával, aki minden testre úgy tekint, mint a természet sokféleségének a megnyilvánulására; az indiai asszonnyal, aki legyőzte futópad-mániáját, és mára már kifejezetten szereti kerekded formáit; vagy a csadorban járó afgán nővel, aki hajlandó a börtönt is vállalni a vaníliafagylalt ízéért. Ez a könyv megtanít végre feltétel nélkül szeretni a saját tökéletes testünket!

Azt ​írta Rainer Maria Rilke: Változtasd meg életed. Talán nem pont erre gondolt, de én úgy fordítottam le a magam számára ezt a parancsot, hogy ha nem esik az eső, kibiciklizem a Margitszigetre. Először azt hittem, unni fogom. Ugyanaz az út, ugyanazok az akadályok, ugyanaz a látkép – hát nem. Ezt az utat csak élvezni lehet. A világ legszebb városának talán legszebb szakasza ez. Minden alkalommal, amikor meglátom a Dunát, a hidakat, a Parlamentet, a Gellérthegyet, a Várat: hálát adok a sorsnak, hogy ebben a környezetben élhetek. Nagyon sok jó tapasztalatot szereztem biciklizés közben. Nyeregben ülve mindent másképp lát az ember, iszonyatosan fontos, élethalál-dolgok válnak jelentéktelenekké, viszont egy máskor figyelemre sem méltatott apróság, például egy vadkacsamama a fiókáival a Szigeten átvezető autóúton hirtelen főügyemmé válik. Leugrok a bringáról, megállok keresztbe az út közepén, hogyha jönne egy busz vagy villanyautó, feltartóztassam. Jött is valami teherautó, sofőrje intézett hozzám néhány keresetlen polgári szót, mire azt kiabáltam vissza, ahogy csak bírtam, hogy túlharsogjam a motorzajt: KACSACSALÁD! Bringázás közben az ember megváltozik, buddhistább lesz, szemlélődőbb. Ülök egy kövön a bringa mellett, rágcsálom a szendvicsemet, és nézem, ahogy az emberek babakocsit tolnak, tornáznak, görkoriznak, fára másznak és kacsákat kerülgetnek, és ez örömmel tölt el.

A ​Földközi-tenger partvidékét és a Jóreménység foka körüli tájat kivéve végeláthatatlan sivatagok, szavannák és erdőségek uralják. Vonzereje mégis ebben, a táj és a környezet ciklikus ismétlődésében rejlik. Afrika minden megnyilvánulásában szélsőséges és felülmúlhatatlan: a Szahara a sivatagok sivataga, az afrikai őserdőkben eredő Nílus minden folyók atyja, a dszungel pedig bolygónk utolsó nagy vadállományának menedéke. Globalizált, steril világunkban Afrika máig megőrizte rejtélyességét, kiszámíthatatlan és vad maradt.

Coco ​Chanel neve fogalom a divat világában. Alighanem ő volt a divat világtörténelmének első s talán mindmáig legnagyobb diktátora. Az elegancia és sikk netovábbjának számító szegélydíszes kosztümjeit és "kis fekete ruháit" ma is nők milliói hordják, királyok és trónörökösök hitvesei éppúgy, mint egyszerű háziasszonyok. Chanel forradalmat csinált a maga szakmájában. Nem csoda hát, hogy nem mindennapi, sikerekben és kudarcokban egyaránt bővelkedő, hol csupa ragyogás, hol árnyékba borult élete sokakat megihletett, köztük a francia Henry Gidelt is.Az egyházi árvaházban, jótékonyságból felnevelt Gabrielle Chanel igazi self-made lady volt s rendkívüli egyéniség. Hamar megunta, hogy egy gazdag aranyifjú kitartottja legyen, és Párizsba ment, hogy maga keresse meg a kenyerét. Az első években kalaposként dolgozott, csak az I. világháború alatt kezdett ruhákkal foglalkozni, de akkor rögtön fenekestül felforgatta a divatszakmát: felszabadította a nőt a fullasztó fűzők, a szűk bukj-el-szoknyák, a malomkeréknyi, virágoskertekkel és madárfészkekkel díszített kalapok, a mesterkéltség, a cicomák uralma alól. A divat puritánja, janzenistája lett, a szabásvonalakat saját fiús, vékony alakjához igazította, bő, levegős, lezser ruhákat tervezett. Innen ívelt fel a fantasztikus karrier: hatvan alkalmazottól háromezerig, a milliós bevételekig, a pazar villákig és kastélyokig, a híres Chanel-parfümökig és bizsukig, a szenzációszámba menő divatbemutatókig, amelyekre a tengerentúlról is tódult a publikum, hiszen Chanel - francia létére - sokak számára az amerikai álmot testesítette meg. Coco azonban nemcsak zseniális divattervező, hanem bámulatos üzletasszony is volt: kemény, megalkuvást nem ismerő, végtelenül konok, szarkasztikus és egocentrikus egyénisége éppúgy fogalommá vált, mint stílusa. A szerelemben nem volt olyan szerencséje, mint a munkájában. Igaz, soha nem akart férjhez menni, s szeretői között egyaránt akadt angol királyi herceg és német diplomata, híres költő és még híresebb filmrendező. Reneszánsz egyéniségéhez hozzátartozott, hogy iskolázatlan és kezdetben műveletlen fiatal nő létére mecénásként pártfogolta kora művészeit: Sztravinszkijt éveken át családostul eltartotta, Gyagilevet ő temette el, Cocteau lakbérét és gyógykezeléseit a saját zsebéből fizette. A két világháború között házába, pontosabban palotájába bejáratos volt a francia kultúra színe-virága, és ő maga nem egy korszakosnak tekintett színházi produkcióhoz tervezett jelmezeket. Gidel monográfiája, a téma jellegénél fogva, miközben hosszan elidőz a magánélet festőibb epizódjainál, elsősorban a szakmai és társasági élet jeleneteit sorjáztatja. A mű talán legnagyobb erénye, hogy izgalmas karrier-regényként, egy színes s ellentmondásos egyéniségű, vasakaratú nagyasszony életének krónikájaként és hiteles, az egész XX. század történetét felölelő kordokumentumként is olvasható.

In ​Chasing Lance, acclaimed journalist and bestselling author Martin Dugard tells the extraordinary story of Lance Armstrong's final race, guiding us on a 2,240-mile journey through the French countryside, up the rugged peaks of the Pyrenees, all the way to one final ride down the Champs-Elysées. Dugard was granted the most exclusive press credential offered by the Tour's organizers, so he had total access to the riders, their teams, the courses, and the back rooms. As a result it's all here: the daring breakaways and heartbreaking crashes, the mind games and the intense competition, the strategy and the courage. From among the roadside fans and the frenzied press room to deep inside the heart of the "peloton", never before had the Tour de France been captured so vividly.

„A ​Katalin utca egyszerre valóság, egyszerre jelkép: emlékeinkben életünknek – helyszíneivel, rokonainkkal, barátainkkal együtt – rögzült szakasza, amelyet ha tehetnénk, ahogy a videofelvételen lehetséges, annyiszor játszanánk, élnénk meg újra, ahányszor csak menekülni szeretnénk a jelenből abba a boldogító irrealitásba, ami rég szétfoszlott már, csak éppen feledhetetlen. Mindenkinek megvan a maga Katalin utcája, olykor álmodik is vele, és ha felébred, csalódottan és nyugtalanul szomorú. Ebben a könyvben azt szerettem volna megírni, hogy csak az találhatja meg visszakívánt Katalin utcáját, aki nem vétett ellene. Az író most beavatja az olvasót titkába: ő milyennek képzeli el a halál utáni életet, a túlvilágot, az élők és holtak érintkezését és folyton változó viszonylatait, s megpróbálja körbevilágítani az etikai több mint faux pas-t, amikor szándékosan, olykor szándéktalanul, de vétkezünk. Három családot költöztettem a Katalin utcába, egy fogorvost feleségével, lányával, egy pedagógust, Irén és Blanka nevű gyerekeivel és egy őrnagyot, akinek fia van, Bálint. A három ház szomszédos, talaj tekintetében azonos egység, s a lakók barátok. Az olvasó majd látni fogja, hogyan szövődnek és kuszálódnak össze a szoros egymás mellett élés szálai a családok életében, ki hogy viselkedik válságos pillanatokban, s miután a regény végére elkészül az egyenleg, el is falazza a visszatérés akár álombeli lehetőségét is attól, aki nem érdemli meg: azontúl soha nem mehetnek végig a régi kövezeten, annál kevésbé, hiszen az első világháború utáni környezetváltozások magát a helyszínt is megváltoztatták. Az író szívből reméli, aki ezt a könyvet végigolvassa, megérti érvelését, bármilyen bizarr is, azt is, hogy az elvesztett háború után új Katalin utcák létesülnek mások számára, de ezek a mások voltaképpen azonosak azokkal, akik valaha gyermekként viháncoltak vagy könnyeiket törölgették a három kertben. Csak a személyek fordulnak meg tengelyük körül, ebben a regényben, ahol a holtak úgy járnak-kelnek, mint az élők, az olvasónak meg kell éreznie, nincs valódi halál, csak visszatérés valamibe, ahonnan egy időre kiszálltunk és hogy az apostolnak, aki olyan megindítóan prédikált a szeretetről, bizony, igaza van. Az író egyik legkedvesebb gyermekét teszi le az olvasó elé, mint az ókor római polgárai, ha felemelték a csecsemőt, magukénak ismerték el. Most elindulnak a rejtelmes utca lakói, s az író az olvasótól is azt kéri: hozza haza Blankát. Mindenkit, aki helyettünk lakol addig sosem ismert paraméterek közt azért, mert elkövette helyettünk mindazt, amit mi nem mertünk, mert ahhoz is gyávák voltunk, hogy vállaljuk önmagunk negatív állóképét.” A szemlélők ha úgy tetszik voltaképpen szerelmes regény, ám egymásba szerető, ezúttal még csak nem is fiatal hősei nyugati és kelet-európai szemléletük következtében nem egyesíthetik életüket: a jelenkori Montague és Capulet csak olyan kurta időre állapodhatik meg egymás mellett, amennyire egy madár költöző útján pihenni ereszkedik alá a lomb közé. Persze nemcsak szerelmes regény. Nincsenek kipreparálható, elidegeníthető, csak önmagukban egyedül jelentkező érzelmek, minden mindennel összefügg. Ebben a könyvben is.

Joanna ​Trollope igen valósághűen rajzolja meg regényeiben a jellegzetes angol életet és a jellegzetes angol szereplőket. Ebben a regényében egy hatvan körüli képzőművész, Anthony Brinkley és hasonló korú felesége, Rachel családját ismerjük meg. Három jól sikerült fiuk közül Edward és Ralph már nős, amikor Luke is megnősül, és vele bekerül a családba Charlotte. Az ő érkezése a családba nyílttá teszi az addig inkább a felszín alatt húzódó konfliktusokat, és a kezdetben szinte tökéletesnek tetsző idill szertefoszlik. A regény szereplői nagyon is emberi gyarlóságok jellemzik, nem csoda hát, hogy az egymáshoz való viszonyaikat valójában jól-rosszul leplezett, vagy éppen leplezetlen kínok-keservek, sértettségek és viszályok terhelik.

A ​XVIII.század végén játszódó történet hősei Skóciából indulnak útnak, és Angliából, London bűzös sikátoraiból, egy vitorláshajó nyirkos mélyén utazva jutnak el az akkortájt benépesülő Ígéret földjére, vagyis Amerikába. Tetteiket a szenvedély irányítja: a gyűlölet, a szeretet és a szerelem vezérli a családi, baráti és intim kapcsolatokat. Az érzelmek megkötő és felszabadító ereje segíti át a hősöket az élet rejtélyes, izgalmas nehézségein, a kalandok szövevényes bonyodalmain, a világ vonzó, ellenállhatatlan szépségei felé.

A ​19. század végi, viktoriánus hagyományoktól dohos Anglia irodalmába friss levegőt hozó szellő volt Oscar Wilde (1854-1900), a dandy s világfi, akit írásai alapján embertestbe zárt angyalnak, magánéletének eseményei alapján pedig emberbőrbe bújt démonnak hihettünk. Ő volt az első író, aki valóban azon erkölcsök – vagy erkölcstelenségek – szerint élt, melyek műveiben megjelentek; az első író, aki számára a műveiben megjelenített morál nem szűnt meg létezni a toll letétele után; s az elsők közé tartozott, akik a legmagasztosabb Művészet kedvéért foglalkoztak a művészettel. _"Amikor megírok egy színdarabot vagy egy könyvet, csakis és kizárólag az irodalom érdekel. Ez a művészet. Nem cselekszem sem jót, sem gonoszat, csupán megpróbálok létrehozni valamit, amiben felfedezhető a szépség valamilyen változata."_ Fiatalon magasba emelkedett, kinyitotta azokat a kapukat, amelyeken mások addig még bekopogni sem mertek, hogy a dicsőség és boldogság magaslatainak megismerése után Ikaroszként zuhanjon alá a börtönvilág szakadékába, ahonnan élve igen, de stigma nélkül sosem lehet kimászni. Sorsát és műveit az éles kontrasztok jellemezték - nehéz elhinni, hogy ugyanaz az ember alkotta meg _A boldog herceg_ és _Az önző óriás_ meséjét, aki oly élethűen tudta megjeleníteni a dekadencia csúcsait ostromló _Dorian Gray_t. A népszerű és ellentmondásos szerző magyarul most először megjelenő háromkötetes összes műveinek második darabját tartja kezében a kedves olvasó.

Greenall ​Bridge-ben élt Sam Carraclough családjával és gyönyörű kutyájával, Lassie-vel. Lassie-t mindenki ismerte a faluban: mindennap ugyanabban az időpontban indult Joe elé az iskolához. Ám egy napon Joe hiába rohant a kapuhoz, a kutya nem volt ott... A bányát bezárták, Sam Carraclough munkanélküli lett. Nem volt más választása, el kellett adnia egyetlen értékét, Lassie-t. Rudling hercegének De Lassie nem felejtette el kis gazdáját... Nincs akadály, amit le ne tudna győzni, csak újra ott várhassa Joe-t az iskola előtt.

Valahol ​a távoli sztyeppén az utolsó sztálini évtized elején egy fogolytáborban élt az "ismeretlen" Ivan Gyenyiszovics Suhov; az ő egyetlen napjának részletes krónikája az immár világhíres kisregény. Egyetlen teljességgel szokványos napjáé, amikor semmi különös nem történik: mínusz harminc fok van, mint mindig; híg halleves a reggeli, mint szokásos; a rabokat létszámba veszik és motozzák reggel és este, munkába menet és jövet, mint rendesen; dúl az ügyesek és élhetetlenek egyenlőtlen küzdelme a kályha és a kásás kondér körül, ahogy megannyi napon, héten, hónapon, éven át... A büntetések és a még mindig megszokhatatlan megaláztatások sem súlyosabbak, mint máskor. Vagyis tengeti a tábor a maga emberlét alatti életét, melynek inkább csak a külsőségeit szabályozza az őrség, valódi törvényeit a sajátos fogolylét alakítja, amely ugyan sokszor kegyetlen, mégis emberarcúbb, mint a személytelen világ, amely ide küldte őket. A látszatra jelentéktelen, epizódszerűen és időrendben egymásra következő események nem pusztán -- epikai értelemben -- illusztratív értékűek és funkciójúak, hiszen Szolzsenyicin minden, apró-cseprőséget megjelenítő mondata magában hordozza a műnek is koherenciát adó legnagyobb borzalmat jelentő mondandót: a végeérhetetlen rabságban megáll az idő, egyszerűen nincs is már jelentősége, értelme. S hogy ebben a szigorúan időszerkezetű elbeszélésben a túlélésre összpontosító hős és fogolytársai számára ennyire megszűnhet az idő fogalma, ez az ellentmondás hordozza igazán a regény valódi jelentését: a diktatúra embertelenségét, a kegyetlen tekintetnélküliség következményeinek látleletét. A hétköznapi szenvedés ábrázolásakor az író nem infernális kínokat jelenít meg, "csupán" leírja az ötdekás zabkásaadagokért folyó közelharcot, a darabka szalonnával megvesztegethető brigádparancsnokok részrehajlását, az életben maradáshoz minimálisan szükséges feltételek megannyi részelemét és a túlélés egyéni manővereit, a rabok szívszorítóan leleményes ügyeskedését. Eszköztelen, ám markánsan rideg realizmussal szól tehát az író egyetlen napról, amely magában hordozza az ártatlanokra kiszabott büntetésidő végtelenségét, így mondva ítéletet minden megalázó, személyiséget megnyomorító, életet ellehetetlenítő diktatúrára. A kisregénynek -- tagadhatatlan irodalomesztétikai értékén túl -- dokumentumjelentősége is van, hiteles híradás az ötvenes évek szibériai lágereiről.

Vajon ​mire van szükség ahhoz, hogy gyerekeink érvényesüljenek, beváljanak az életben? Valóban annyi mindenre, és olyan eszeveszett tempóban, mint azt a világ ma sugallja? Vekerdy Tamás szerint a válasz: nem. Nem az lesz sike­res felnőtt, aki kisgyerekkorában már fel­nőtt módon hajtott és teljesített, hanem az, aki teljes értékű kisgyerekéletet élhetett. Szülőként az érzelmi biztonság megadása a legjobb lehetőségünk arra, hogy megvédjük gyerekeinket a normálisnál nagyobb mértékű szorongástól, a sodródástól, a személytelen, így személyiséget roncsoló kapcsolatoktól. Aki érzelmi biztonságban, testi-lelki értelemben ölelő melegségben nő fel, az gyerekként és később felnőttként is jóval eredményesebben tudja megoldani és kiegyensúlyozottabban átvészelni az élet nehézségeit.  „Sokszor és sokfelé »tartottam előadást« a Nyitott Akadémia szervezésében. Azért tettem idézőjelbe a »tartottam előadást«, mert sokkal szívesebben mondanám így: beszélgettem. Ebbe a könyvbe tíz ilyen »előadás« – beszélgetés – szövege került bele, írott, szerkesztett formában. Szerzőtársaim mindazok a szülők, nagyszülők és gyerekek, óvónő, tanító és tanár kollégák, akikkel a rendelés, az óvoda-iskola látogatás óráiban vagy az »előadásokon« találkoztam, beszélgettem. (És persze remek szerkesztőm, aki írássá simította az élőszót.) Ha tehát találnak valami jót ebben a kötetben, azt maguknak köszönjék mindazok, akik az elmúlt években, évtizedekben szóba álltak velem, ha tévedésekre bukkannak, azt az én számlámra írják. Ott korlátolt maradtam. Nem tudtam a másik véleményt – a magamé mellé – el- és befogadni.” Vekerdy Tamás

Sarkvidéki ​jégmezők a tizenkilencedik század végén. Három svéd sarkkutató eltűnik egy veszélyes léghajóút során. A holttestük bő harminc év múlva kerül elő. Senki nem tudja biztosan, hogyan halt meg Andrée és két segédje. És nagyon kevesen vannak tisztában az expedíció valódi céljával, kevesen tudják, hogy a Nils Strindberg nevű ifjú fizikus poggyászában ismeretlen eredetű kereszt és csillag lapult. Több mint egy évszázaddal Andrée léghajós expedíciója után egy amatőr búvár érdekes és hátborzongató felfedezést tesz egy dalarnai bányában. Egy holttestre bukkan, amit senki nem keres. A lapok néhány napig intenzíven figyelemmel követik az eseményeket, de amikor kiderül, hogy a bányában talált férfi a huszadik század elején halt meg, lanyhul az érdeklődésük. Ezzel szemben épp ettől válik izgalmassá az eset néhány titkos szervezet és titokzatos egyén számára. Ugyanis a lapok beszámolói szerint a tetem egy régi keresztet szorongatott merev kezében. Don Titelman történész véletlenül hall a keresztről, és akarata ellenére belecsöppen a csillag utáni hajszába. Strindberg keresztje. És Strindberg csillaga. Még a beavatottak sem tudják, hova tűntek. Egészen mostanáig. Ami nem sok jót ígér Don Titelman számára. A Strindberg csillaga egy lélegzetelállítóan izgalmas, a Da Vinci-kódot és Indiana Jonest idéző kalandregény. Történet az ősi tudásról, az emberi gonoszságról és a XX. század háborúiról. Jan Wallentin (1970) stockholmi újságíró. A Strindberg csillaga az első regénye. Még a svédországi megjelenés előtt tizennégy országba adták el a jogokat.

Grace ​teljesen megváltozott a legjobb barátnője, Charlie halála óta. Kísértik az utolsó találkozásukkor mondott szavai, s miközben a válaszokat keresi, kinyitja Charlie régi emlékdobozát. Bizony sok mindent nem tudott a legközelebbi barátnőjéről Amikor kutatni kezd a lány édesapja után, jelentkezik nála Anna, aki azt állítja, hogy Charlie testvére. Grace számára ez olyan, mintha új családtagra lelne, és Anna csakhamar fölöttébb otthonosan érzi magát Grace és a barátja, Dan házában. Valami azonban nem stimmel. Eltűnnek dolgok, Dan furán viselkedik, Grace pedig biztos benne, hogy követik. Mindez csak az ő elméjének a szüleménye, vagy szörnyű veszélyben van, ahogy egyre közelebb kerül az igazság felderítéséhez Charlie-val és Dannel kapcsolatban? Semmit nem tehetett volna, hogy megmentse Charlie-t... Vagy mégis?

Shane ​Negrin hajdan zsaru volt, akárcsak kedvese: Ohio di Giacomo. Fiuk született. Seregnyi bűnözőt lakatoltak le együtt. Például a pszichopatát. És a bombászt. Egy rossz napon szakítottak Shane nőül ment a lélekgyógyászához. Eltelt tíz év. Shane szóvivő lett, felszedett néhány fölös kilót, érzése szerint agyára is. Házassága ellaposodott, fia idegtépően kamaszodik. A bombász sittideje letelik. A pszichopata megszökik. Shane önfeledten mazo-tornázik, hogy újra 36-os méretű ruhákban járhasson: a valaha Grand Machónak becézett-gúnyolt, máig zsaru Ohio oldalán. Az elmebeteget és a robbantót hidegvérűen hagyják mézédes tervei. Ők Shane-t akarják:ölve és halva. De nem csak ők.

Elsa ​majdnem nyolcéves, és „különleges”. Nagymamája hetvennel több, és némileg őrült. Hogy mennyire, azt ki-ki másként értékeli. Másként a szomszéd, akit nagymama mintegy véletlenül eltalál egy paintballfegyverrel, máshogy a saját lánya, aki (többek között) dohányzási szokásai miatt neheztel rá, és megint másképp az ingyenújság terjesztője, aki nem ért a szép szóból, hogy nagymama nem kér reklámot. Olykor Elsa is őrültnek tartja őt, pedig neki nagymama az egyetlen barátja. Az iskolában ugyanis inkább csak zaklatókat tud szerezni az, aki mások szerint nem tud alkalmazkodni a többiekhez, és amúgy is túl érett a korához képest. Nagymamával azonban bármelyik este elutazhat Félálomországba, ahol Elsa mássága ünnepelt erény, és ahol lovagként bátorságot gyűjthet. Amire hamarosan minden eddiginél nagyobb szüksége lesz. Nagymama ugyanis meghal, és leveleket hagy hátra, amelyekben bocsánatot kér azoktól, akiket életében megbántott. Ezeket a váratlan helyeken felbukkanó üzeneteket Elsának kell eljuttatnia a címzettekhez – jobbára házbéli szomszédaikhoz –, akikről olyan meglepő dolgok derülnek ki, amelyek nem csupán a kislány, de az egész közösség életét felbolygatják.

...mondjuk ​ki úgy, ahogy van: a nők legeslegsúlyosabb problémája a férfi. (Ildikó von Kürthy) Ildikó von Kürthy ragyogó humorral, lendületesen ír a modern nő lelkivilágáról. (Der Spiegel) Az első szótól az utolsóig élvezetes olvasmány. Ahány mondat, annyi poén. (Hamburger Morgenpost) Női dolgokról, nemcsak nőknek!