Ajax-loader

“Sokan ​beszélnek az angyalokról, de kevesen látták őket. Pedig kétségkívül itt járnak közöttünk”. Meglehet, hogy olykor tudtunkon kívül találkozunk velük. Jó okuk van rá, hogy álcázzák magukat. Ha nem rejtőznének el, összevissza rémüldöznénk, s ők a világért sem akarnak nagyobb zűrzavart. Épp elég nekik, ami van, hiszen minden igyekezetükkel azon fáradoznak, hogy az emberi világ kuszasága közepette is jóféle történetek kerekedjenek ki abból, ami megesik. Küldetésük iránti buzgóságukban attól sem riadnak vissza, hogy olykor nyíltan megjelenjenek.” „Berszán István történetei olyannak mutatják a világot, amilyennek csak azok láthatják, akik angyalokkal találkoznak, sőt szóba is állnak velük. A történetek hol szomorúak, hol vidámak,de mindig bölcsek, és mindig valamiképpen boldogok, mert az angyalok szerethetőbbé teszik még a nehezen elfogadhatót, vagy a kifejezetten félelmetest is.” Visky András, író A ravasz ötletekkel és nyelvi játékkal telített történeteket egyszerre ajánljuk nagyobb, már olvasó gyerekeknek és a korábban nekik mesét olvasó szülőknek, nagyszülőknek. Az Angyalok meséi alkalmat és segítséget nyújthatnak a beszélgetéshez egy olyan időszakban is, amikor meg szokott lazulni a szülők és serdülőkorú gyerekeik közötti kommunikáció. Berszán István A válogatott útibatyu (2002) és a Bundafüles Subanagy (2008) kötetekkel vált ismertté, ezúttal egy hét meséből álló meséskönyvet tart kezében az olvasó.

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

9.0
átlagos pontszám
i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók