Ajax-loader

A ​fiatal Malraux második regénye, a Királyok útja ellentétben első és későbbi regényeivel csak rendkívül lazán kapcsolódik politikai eseményekhez: alapproblémája nem a társadalmi cselekvés, a forradalom vagy ellenforradalom lehetőségeinek, perspektívájának felvázolása, hanem a határhelyzetbe került magányos individuum helyzetének, létmódjának tisztázása. A mű kérdésfeltevései az egzisztencialista regényt előlegezik, de annak tézisszerűsége nélkül.
A regény két főhőse, Claude Vannec és a titokzatos Perken Kambodzsában találkoznak. Claude régész, ősi sziámi emlékek után kutat, a hajdani Királyok útja nyomán akar becses műemlékeket, templomokat, szobrászati remekeket feltárni. Az idősödő kalandor, Perken, már első találkozásukkor mély benyomást tesz rá: rábeszéli, hogy kutassanak együtt a dzsungelben, vállalják az állandóan fenyegető életveszélyt, az egymással is viszálykodó törzsek támadásait. A felfedező út során lassan fény derül Perken múltjára, arra, hogy korlátlan befolyása, hatalma volt a moik törzse felett, és valamiképp vissza akarja szerezni ezt a befolyást. A műkincsek is inkább azért érdeklik, hogy zavaros vagyoni viszonyait rendezze. A két barát küzdelmes útja végül Perken halálával zárul, de a könyv egésze is a halállal szembenéző, a túlvilágban nem hívő, az egyéniséget kiteljesíteni, “megbizonyosítani” vágyó magányos emberről szól. – Kitűnően megírt, klasszikus értékű mű.

Aktív példányok

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók