Ajax-loader

“Tizenhét ​éves voltam, szívem legsürgetőbb parancsainak hű követője, amikor letértem a mindennapi élet ösvényéről, s egyetlen pillanat alatt leromboltam mindent, amit szeretek.” Így kezdődik David és Jade, két kamasz mindent felemésztő, érzéki szerelmének tragikus története. A hatvanas évek Amerikájában járunk. Jade szabad szellemű szülei nem bánják, ha lányuk korán kezdi a nemi életet, de amikor a fiatalok olyannyira egymásba feledkeznek, hogy senki és semmi mással nem foglalkoznak, Jade apja kitiltja Davidet a házból. David ekkor kétségbeesésében arról kezd ábrándozni, hogy mekkora szeretettel és hálával fogadják majd vissza, ha megmenti a családot valamilyen szörnyűségtől…
Ami ezután következik, az maga a legsötétebb rémálom, névtelen telefonhívásokkal, őrült levelekkel és szörnyű következményekkel, David számára ugyanis a Jade iránt érzett szerelme immár valóságosabb, mint bármilyen egyéb világ, valóságosabb, mint az idő és mint a halál.

A Végtelen szerelem társadalmi és politikai témákban bővelkedő, sok rétegű regény, immár klasszikusnak számító irodalmi csemege, amelyben a szerelem és megszállott keresésének ürügyén a lélek sötét mélységei tárulnak föl az Olvasó előtt.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

51.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók