Ajax-loader

kollekció: Tarandus kiadó

„Azokat a szépirodalmi alkotásokat és a magas színvonalú szórakoztató irodalom körébe tartozó köteteket igyekszünk megjelentetni, amelyek valamilyen szempontból különlegesek, különcök, akár egzotikusak; furcsa, rejtélyes, misztikus hangulattal jellemezhetők; nem mindennapi emberek életéről szólnak; helyzetek lélektani összetevőire mutatnak rá.”


A ​Pokol lakói tisztában vannak bűneik súlyosságával. Egy részük szégyenkezik, átkozza és vádolja magát, de vannak olyan lelkek is, akik büszkén, önérzettel viselik sorsukat, a Pokolban sem adják fel gõgjüket. Nem törnek meg, mintha tudomásul sem vennék a szenvedést. A kárhozottak szenvedése – amelyrõl az Isteni színjáték-ban olvashatunk – csak átmeneti állapot. Az utolsó ítéletkor a lelkek újra egyesülnek valódi, feltámadt testükkel, s kínjaik akkor válnak örökké és még teljesebbé. Az utószót és a jegyzeteket Madarász Imre írta.

"Megfesteni ​képét, nagy, régi időknek, melyekre világot a históriának fáklyája ingyen sem vet; összerakosgatni a töredékeket igazságos kézzel és becsületes hűséggel: íme ez volt a szándékom. Neked festem meg sok jóakarattal ezt az ódon képet édes nemzetemnek nagyramenendő ifjúsága, kit szívemen hordok, mióta pennám forgatom." Gaál Mózes

Sam ​Bostonban éli a tízévesek mindennapjait: iskolába jár, barátaival baseballmeccset néz, lefekvés előtt képregényeket fal. Fogalma sincs róla, hogy ruhásszekrénye időnként rejtélyes átjáróként szolgál. Más korokban és világokban Moróc, a háromkarú, fehér bundás gun hatalmas rákszörnyekre vadászik. Kacor, a szépséges szárnyas szlim lovag pedig egy sárkány megleckéztetésére indul. Életük mindörökre megváltozik, amikor a köztes világból érkező alakváltók arra kérik őket, induljanak veszélyes küldetésre egymás világaiban. Útjukat számtalan akadály nehezíti. Rákszörnyek, a szlimek és a sárkányok közt kirobbanó háború, a bostoni rendőrség és az FBI. Feladatuk egyszerűnek tűnik: egyetlen nap leforgása alatt kell megtalálniuk a világtengely mentén elmozdult kristályokat, különben a három világ széthullik az univerzumban. Mi célt szolgálnak a kristályok? Miért kell őrizni őket? Mi az a világtengely? Kicsodák a primorok, ezek a különös alakok? Kik esznek szoszát, kik isznak tulát?

A ​valaha igen népszerű, és méltatlanul elfelejtett író a 20-as években jelentette meg gyönyörű, romantikus mesefüzérét Mildi meséi címmel. A mesék az árva, jó és ártatlan Mildi hosszú vándorútjáról szólnak, aki sok-sok kaland és megpróbáltatás után elnyeri megérdemelt boldogságát.

Két ​mindenre elszánt, kéjvágyó kalandor mérkőzik egymással életre-halálra, hogy eldöntsék, melyikük az igazi. Ugyanis mindketten ugyanannak a több ezer éves irodalmi hősnek mondják magukat, aki sorra-rendre feltámad halottaiból. Először egy budai orgián hozza őket össze a sors, majd kétezer évet repülnek vissza a múltba, egy azóta letűnt kultúra központjába, a nabateusok lakta Petra városába...

A ​kötet filozófiai létkérdésekre adott válaszok gazdag gyűjteménye, amelyek közérthető formában tárják elénk a világ rejtettebb összefüggéseit. A széleskörű műveltség kincsestára, melyben tükröződik a huszadik század végén született, modern ember kulturális sokszínűsége. A szerző így vall róla: „Az írás kezdettől fogva társam a megismerésben. A szavak varázslatos mágiája mindig is elbűvölt. Egyetlen jól megfogalmazott mondat több felismerést hozhat, mint bármely hosszú idővel eltöltött tartalmatlan élet. Kötetem meditációs könyvnek szánom, amelyből egy-egy fejezetet elolvasva, eltöprenghetünk lelkünk rezdülésein. A szavakon túli csendes ébredés világos fényénél meg lehet próbálni úgy rendezni a szavak árnyképeit, hogy azok önmagukon túlmutatva leképezzék a valóság magasabb vetületeit. Erre tesznek írásaim kísérletet.” A Tarandus Kiadó harmadik könyve Tarr Bence László eddigi életművének méltó összegzése.

Tarot ​és asztrológia: két, egymással összefüggő jövendölési technika, melyek részletes elemzésére vállalkozik a kötet. Aki mélyebben kutatja a témát, gyorsan felismeri, hogy az asztrológia nem ismer jó vagy rossz aspektusokat, viszont eléggé komplex rendszer, és a tarot-lapok mögött is sokkal több rejtezik, mint amit első pillanatban sejtünk. Mi köti össze ezt a két jóslási technikát? Mindkettő szimbólumokat jelenít meg, amelyek újabb és újabb kérdéseket vetnek fel. Értelmezést igényelnek, és meg kell őket magyarázni. A horoszkópjelek absztrakt jelzései képként és figuraként értelmezendők. Már az egyes szimbólumok elnevezése is azt mutatja, hogy itt archetípusokról van szó, melyek belső pszichikai képet mutatnak. A tarot-lapok zseniális alkotásai – jelentésüket először le kell fordítani! – ugyanis nem absztrakt szimbólumokban mutatkoznak meg, hanem kész képek, amelyek a belső életünket mutatják meg. Ehhez a tarot egyszerűen segítség és kiegészítés. Itt is rajzok és szimbólumok sokasága mutatkozik, amelyeket az asztrológiához hasonlatosan értelmezni kell. A gyakorlatban a két rendszer ideálisan egészíti ki egymást. Néhány tarot-lapnál az a benyomásunk, hogy közvetlenül az asztrológiai szimbólumot látjuk. De ez sem fedi mindig pontosan egymást. A hasonlóság az asztrológiai jelek és a tarot-képek között elég nagy, hogy az összefüggést felismerjük, másrészt olyan különbségek is felfedezhetők, hogy minden egyes alkalommal új felvetéseket tehessünk. A szerző Ernst Ott a Német Asztrológiai Szövetség (DAV) auditált asztrológusa, a Svájci Asztrológiai Szövetség (SAB) tagja, a Tarot Szövetség alapítója. Az asztrológia humanisztikus és pszichológiai irányát képviseli, hangsúlyozza, hogy az asztrológia és a tarot gyakorlati hasznuk mellett régi, európai kulturális örökséget is jelentenek. Kötete egyszerre kézikönyv és művelődéstörténeti esszé, amelyet bátran ajánlunk a témával most ismerkedők számára is.

"1786 ​szeptemberében, a francia forradalom előestéjén indult útnak Goethe a régen vágyott Itália felé, Dante hazájába, ahol végül két éven át bolyong. Feljegyzéseit saját kezűleg rendezte egységes egésszé 1813-ban. Az első két részt az utazással egykorú napló- és levélnyersanyagából Goethe többé-kevésbé folyamatos művé alakította, beleillesztett számos levelet és levélrészletet, a harmadik részt viszont inkább meghagyta eredeti formájában. Az összefoglaló "tudósítások", naplójegyzetszerű részletek közé illesztette a római karneválról szóló "néprajzi tanulmányt", ezáltal - és a szerkesztésnek a szándékos hevenyészettsége okán - megadva a műnek a sajátosan közvetlen, feszélyezettségtől mentes, helyenként szinte vallomásszerű, még legelvontabb művészetelméleti elmélkedéseiben is bizalmas, mondhatni "parlando" jellegét. A kötetből az emberélet teljes gazdagsága bontakozik ki, az ott szerzett belátások és felismerések kortalanná emelik a művet, üzenetei és meglátásai egy egész korszakra kiterjesztették hatásukat, mi több, mintául szolgáltak az utókornak. Ez nem kevés történelmi távlatot és hatóerőt ad a kivételes munkának. Az útirajzban nemcsak Goethe élete lüktet: benne a közelebbi, római és távolabbi, weimari környezete is megelevenedik. Goethe nemcsak elmond, nemcsak leír, nemcsak beszámol széles tudással és éles szemmel, hanem élete teljessége is benne él a műben." (a Kiadó)

A ​bánsági születésű, erdélyi irodalomtörténész Abafi mintegy fél évszázadon keresztül publikálta azóta kánonikussá vált műveit, tagja volt a kor valamennyi fontos irodalmi társaságának, hovatovább a nevéhez fűződik a Szilágyi Sándor által megálmodott Nemzeti Könyvtár köteteinek kiadása is, a 19. század derekától kezdődően. Az ok prózai volt: a kiegyezés után az osztrák-magyar szimbiózis kulturális vetületeként megindult a magyar irodalmi és történelmi, tágabb értelemben kultúr- és művelődéstörténeti munkák kiadása, sőt mecénások is akadtak bőven e misszióhoz. Az irodalmi anekdoták szerint maga Abafi is teljes vagyonát erre szánta, magyarán szellemiekben mérte a hatalmat, nem pedig vagyonban. A kultúra megannyi területén tevékenykedő Abafi Kazinczy-kutatásai során merült el a szabadkőművesség rejtelmeiben, később a Festetichek kapcsolatait kutatta a dégi szabadkőműves könyvtárban, s először kiadta tanulmánykötetben kutatásai eredményeit, majd ezt követően ásta bele magát a szabadkőműves hagyományba: jelen esetben a páholyok történetébe méghozzá úgy, hogy mindkét vonulatot (angol és francia, mai szóhasználattal angolszász és latin) bemutatja a szerveződő közép-európai páholyok kapcsán. A könyv kétszáz évnyi magyar történelem spirituális hátterének interpretációja, ami által világossá válik az olvasó számára számos ismert esemény menete: Kazinczy lázadása, Bessenyei bécsi tevékenysége, a teljes Martinovics-mozgalom szellemi háttere, a 19. század eleji európai és magyar történelmi összekapcsolódások érintkezései, az országgyűlések belső mechanizmusa, a forrongó Európa szellemi csapdái Napoleóntól a Bourbon-restauráción keresztül egészen a század közepi forradalmakig. Magyar viszonylatban természetesen szerepel valamennyi páholytag felsorolása is a kötet végén, melyből végképp megérthetjük, milyen szálak mozgatták az időszak magyar prominenseit. És egyáltalán: kik voltak ők?

Kövesi ​Péter a szellemiség világában segít eligazodni kezdő és haladó útonjáróknak egyaránt. Az író, tanító, gyógyító a magyar spirituális élet ismert alakja. Tanfolyamain, előadásain ezrek vettek már részt, megjelenő cikkeit sokan olvassák, idézik. Legújabb művét a Vízöntő korról, a Vízöntő kor emberének írta. Segít feldolgozni eleink szellemi örökségét Atlantisztól Hamvas Béláig, tisztábban látni a mágia-misztika, vagy éppen a szellemi hierarchiák, angyali rendek világát. Olyan népszerű témákról ír, mint az újjászületés, a mesterek és tanítványok, a titkos társaságok, a szellemi tanítások, a beavatások, a meditációk ereje. Segít megérteni A Gyűrűk Ura, A Da Vinci-kód rejtett üzeneteit, Jézus valódi alakját és Saint-Germain gróf rejtélyes személyiségét. Szól szenvedélyeinkről, szenvedéseinkről, a gyógyításról, a gyógyulásról, valamint a magyarságtudat és őstörténetünk vitatott kérdéseiről. A Tarandus Kiadó tizedik könyve egy őszinte, tabumentes, hol komoly, hol humoros stílusban megírt mű.

Az ​iráni uralkodóház titkai, avagy az iráni sah unokaöccsének elképesztő sorsa. A kuriózum könyv 2011 őszén jelent meg Franciaországban, a szerző szülőhazájában. Az 1941-ben, Párizsban francia anyától és egy ott állomásozó német katonaorvostól született Christian nagyon is későn szerez csak tudomást az eredendő „bűnről”, amelynek létezését köszönheti. Mikor ötéves lesz, sugárzóan szép anyja feleségül megy az iráni sah öccséhez, Ali-Reza Pahlavi herceghez, a császári hadsereg századosához. Ali-Reza saját gyermekeként ismeri el Christiant, aki így a perzsa korona potenciális várományosa lesz… Tízéves korában a „kis fritzképű francia fattyú” családjával Párizsból Teheránba költözik, ahol a sah udvarában alaposan belekóstol a keleti kényelembe, és a perzsa főváros kozmopolita aranyifjúságának életét éli egészen az 1979-es iszlám forradalomig... A memoár, amelyet az olvasó a kezében tart, egyszerre kor- és családtörténet, fotó a hidegháborús időkről és bepillantás az iráni uralkodó elit mindennapjaiba. Christian Pahlavi írásában mesterien elegyedik az elegancia és a humor, tanúságtétele segítségével jobban megérthetjük ezt a titokzatos és hermetikusan zárt országot, Iránt. Christian Pahlavi ma Nizzában él, abban a házban, amelyben 1904 tavaszán Jókai Mór utolsó regényét megírta. A ház falán emléktábla áll…

Tizenéves ​fiataloknak íródott Kövesi Péter új könyve, amely a szerző szerint meglehetősen szemtelen és tiszteletlen - vagyis éppen olyan, mint a megcélzott korosztály, akik most kezdik keresni önmagukat, helyüket a felnőttek világában. A felnőttek, szülők, tanárok elsősorban azt várják a tinédzsertől, hogy jó gyerek legyen. Pedig ő már nem gyerek, legalábbis nem annak érzi magát. És egyáltalán, mit jelent, és hogyan is kell jónak lenni? Mint Nyilas Misi vagy mint a kis Nemecsek Ernő, aki bele is halt abba, hogy jó legyen? Ezek a magatartásminták mára idejétmúltak lettek. „Légy jó mindhalálig” - tanácsolja az író -, „de ne vidd túlzásba!” Hogyan lehet valaki önmaga a sztárok és reklámok által manipulált, hazug világban? Hogyan lehet boldog és sikeres az ember az amerikai álomgyárak közhelyes sikerreceptjei nélkül is?

Carla ​Galli neve összefonódik a személyi és üzleti tanácsadással, az NLP-terápiával, az önismereti tréninggel, egyszóval: ma Magyarországon ő az egyik legismertebb és legkeresettebb tanácsadó. Legújabb könyve igazi csemege az útkereső és érdeklődő olvasóknak: nem utasít, nem tanít, nem fáraszt ígéretekkel, csupán mesél és mesél, egyrészt saját életútjáról, másrészt önismereti szakkönyvet írt mindazok számára, akik az épülést, a tudatosságot, a jelen-LÉT-et keresik és kutatják önmagukban. És még nem találták meg. A szerző szavaival: „Mindazzal, amit itt majd olvasol, az a célom, hogy megtaláld azokat a dolgokat, amelyek segítenek neked változtatni mindazon, amin szeretnél. Ha nem tudatosan élsz, az még nem ment fel az alól, ami veled történik, hiába hivatkozol okként másra vagy a körülményekre a sikertelenségedet magyarázva. Ha nem tudod, hogy bizonyos cselekedeteidet mi motiválta, csak sodródni fogsz, és az életednek nem a részese, csak elszenvedője lehetsz. Boldogságunk vagy egészségünk nem csupán velünk született ajándék, hanem meg kell küzdeni érte nap mint nap. A dolgok nem az égi és földi titkok tudásán múlnak, hanem azon, hogyan látunk rá a működésünkre. Meg kell értenünk, hogy mi irányít, mi mozgat, mit irányítunk, és mit mozgatunk.”

Miért ​szöktünk el Sylviával a Marne partjáról, hogy azután Nizzában rejtőzködjünk? Sylvia valóban Villecourt felesége volt? És vajon honnan való a Dél Keresztje gyémánt, amit Sylvia viselt? Mi volt a valódi oka a népszerű színész, Aimos halálának, akit állítólag egy eltévedt golyó ölt meg Párizs felszabadításakor? Miért érdeklődött annyira a lepusztult villá¬ban lakó, diplomáciai autón járó furcsa amerikai pár irántunk meg a Dél Keresztje iránt? A tönkrement Villecourt miért vetődött el Nizzába? Az egymásba bonyolódó talányok sora varázslatos szerelmes regénnyé kerekedik, és sokáig bűvöletében tartja az olvasót. Patrick Modiano 1945-ben született. 1972-ben elnyerte a Francia Akadémia Regény Nagydíját, 1978-ban Goncourt-díjat kapott.

A ​magyar művelődéstörténet egyik nagyszabású vállalkozása volt az erdélyi Szilágyi Sándor hatalmas monográfiája szülőföldjéről, mely 1866-ban jelent meg. Szilágyi műve az első autentikus Erdély-történet, a kétkötetes munka a római kortól a 19. század derekáig mutatja be a régió páratlan történelmi és művelődéstörténeti ívét. A munka népszerűsítő kötetnek íródott, s mint ilyen, az ismeretterjesztés és szépirodalom határmezsgyéjén lebilincselően ír, stílusa magával ragadó, olvasmányos, egyszersmind anekdotázó és vitaindító, miközben a felhasznált forrásmunkák zöme első kézből származik: a szerző több száz szultáni athnamét fordíttatott le, melyek alátámasztják a születendő fejedelemség geopolitikai nehézségeit, a Porta Erdély-politikáját, nemkülönben a fejedelmek Porta-politikáját. A megállapítások és következtetések azóta is az Erdély-történetek és -munkák alappillérei. A terjedelmesebb második rész a Habsburg sas árnyékában élő magyarság kultúrtörténetének, küzdelmének páratlanul izgalmas visszaadása, s bár a munka másfél évszázada íródott, Erdély kultúrtörténetének azóta sincs önálló, összefoglaló kiadványa, nem véletlen, hogy az Erdélyország története ma is megkerülhetetlen. „Jelen munkát olvasókönyvül készítettem a nagyközönség, főként az ifjú nemzedék számára, tekintettel arra, hogy az anyaállam történeteiről írott munkákat kiegészítse. Való igaz, hogy főként az utolsó időben a magyarországi történetírók kellően méltányolják Erdély fontosságát, tanulmányozzák, mívelik történetének forrásait, s jóval terjedelmesebben s méltányosabban írnak róla, mint elődjeik. De természetesen munkáik terve sem engedi meg, hogy többre terjeszkedjenek ki, mint az érintkezési pontokra, s minden méltányosságok, jó igyekezetök mellett is sem terök, sem alkalmok sincs a régi előítéletek egész halmazát lerontani, és a kis állam intézményeit, melyek oly gyakorlatiak, küzdelmeit, melyben annyi a kitartás, szenvedéseit, melyek egy pár esetben a világtörténetben páratlanul állanak, egy egész képben mutatni fel.”

A ​magyar művelődéstörténet egyik nagyszabású vállalkozása volt az erdélyi Szilágyi Sándor hatalmas monográfiája szülőföldjéről, mely 1866-ban jelent meg. Szilágyi műve az első autentikus Erdély-történet, a kétkötetes munka a római kortól a 19. század derekáig mutatja be a régió páratlan történelmi és művelődéstörténeti ívét. A munka népszerűsítő kötetnek íródott, s mint ilyen, az ismeretterjesztés és szépirodalom határmezsgyéjén lebilincselően ír, stílusa magával ragadó, olvasmányos, egyszersmind anekdotázó és vitaindító, miközben a felhasznált forrásmunkák zöme első kézből származik: a szerző több száz szultáni athnamét fordíttatott le, melyek alátámasztják a születendő fejedelemség geopolitikai nehézségeit, a Porta Erdély-politikáját, nemkülönben a fejedelmek Porta-politikáját. A megállapítások és következtetések azóta is az Erdély-történetek és -munkák alappillérei. A terjedelmesebb második rész a Habsburg sas árnyékában élő magyarság kultúrtörténetének, küzdelmének páratlanul izgalmas visszaadása, s bár a munka másfél évszázada íródott, Erdély kultúrtörténetének azóta sincs önálló, összefoglaló kiadványa, nem véletlen, hogy az Erdélyország története ma is megkerülhetetlen. „Jelen munkát olvasókönyvül készítettem a nagyközönség, főként az ifjú nemzedék számára, tekintettel arra, hogy az anyaállam történeteiről írott munkákat kiegészítse. Való igaz, hogy főként az utolsó időben a magyarországi történetírók kellően méltányolják Erdély fontosságát, tanulmányozzák, mívelik történetének forrásait, s jóval terjedelmesebben s méltányosabban írnak róla, mint elődjeik. De természetesen munkáik terve sem engedi meg, hogy többre terjeszkedjenek ki, mint az érintkezési pontokra, s minden méltányosságok, jó igyekezetök mellett is sem terök, sem alkalmok sincs a régi előítéletek egész halmazát lerontani, és a kis állam intézményeit, melyek oly gyakorlatiak, küzdelmeit, melyben annyi a kitartás, szenvedéseit, melyek egy pár esetben a világtörténetben páratlanul állanak, egy egész képben mutatni fel.”

Rejtély? ​Mítosz? Valóság? Fikció? Okkultizmus, spiritualizmus, névanagrammák, beavatások, Mediciek, a rózsakeresztes Signor Gualdi, a máltai lovagrend feje, Hompesch herceg, gróf Tzarogy? Vagy Ragoczy? Kabbalista? – És sorolhatnánk még a lehetőségeket, amelyek az alkimista, diplomata, kalandor, kémikus, feltaláló, költő, zeneszerző, orvos, látnok Saint-Germain élettörténete kapcsán felmerültek a kortársak és az utókor fejében. Néhányan az 1789-es francia forradalom egyik titkos szellemi atyjának is vélik, az mindenesetre bizonyos, hogy jóslatban előre jelezte a királynénak a forradalom kitörését, a királyi család pusztulását és a Bourbon-ház bukását. A gróf okkult tudásának forrása homályba vész. Azonban úgy tűnik, hogy nem csupán a legmélyebb bölcsességnek volt birtokában, hanem azt a gyakorlatba is maradéktalanul átvitte. Tökéletesen jártas volt a keleti filozófiákban. A legtitokzatosabb talán az, hogy a halálának hivatalos dátuma után többen látni vélték és találkoztak, beszélgettek vele. Tőle eredeztették a „szabadság–egyenlőség–testvériség” eszméjét, melyet aztán egyik későbbi társadalmi vagy egyéb mozgalom sem tudta teljes mértékben kibontakoztatni. A húszas években a német-svájci Langeveld járt utána a „köd”-nek, és megírta az azóta is egyedülálló életrajzot, mely most jelenik meg először Magyarországon. Fordította Nagy Nóra.

A ​misztikus kötet 1943-ban jelent meg először Szerb Antal előszavával, és már akkoriban is téma- és formabontó műnek számított! A „történet” a régi világ, a mágikus múlt, amikor még a homo divinans uralkodott, és nem vette át a helyét a homo faber, amelyiknek a valóság szabta a hétköznapjait. Ez a mítoszok és mondakörök földjének történetei, számos esetben az ezt megelőző időszak rejtett tudásának visszaadásai, amelyek egyszerre lenyűgözőek, ismeretlenek, a ma szemlélőjének, olvasójának kapu és kulcs a „nemtudás” birodalmába. Döbbenetes mélységek és távlatok, elsüllyedt civilizációk és kultúrák világa, a lélek mélyén szunnyadó nem emberi világ erői, ősvallások rítusai adják a kivételes munka gerincét, miközben bepillantást nyerhetünk a sötét középkorba is, az eretnekek és boszorkányok világába, ahogy a felvilágosodás utáni időszak rózsakeresztes és szabadkőműves történetbe is. Szerb Antal szavaival: „Mindazok a jelenségek, amelyek e könyv tárgyai, néha tragikus és megdöbbentő, néha bizony mulatságos kísérletek, hogy a másfajta ember világát visszaállítsák, hogy megtalálják újra az elveszített kapcsolatot a nem-emberi világ és a lélek mélyén szunnyadó nem-emberi, mert több-mint-emberi világ erőivel, kísérletek, hogy újraépítsék a nagy szivárványhidat, amely összeomlott az idők kezdetén.”

Ma ​a magyar történelemben, de főleg az őstörténet-kutatásban két, egymásnak tökéletesen ellentmondó szemlélet hadakozik, vagdalkozik egymással. Az egyik a hivatalos, akadémikus történettudomány, amely szerint az Urál környéki őshazából származó kis finnugor népecske vagyunk, akik primitív és pogány idegenként érkeztek a X. században a Kárpát-medencébe, a művelt Európába. A másik megközelítés szerint mi vagyunk az emberiség ős-népe, minden nép és nyelv (az antiszemiták szerint a héber kivételével) tőlünk ered, valaha belaktuk az egész Földet, királyságunk volt az elsüllyedt Mu kontinensén és Atlantiszon, magyarok voltak Egyiptom fáraói, de legalábbis a Kárpát-medence volt az őshazánk (egyesek szerint egymillió éve!). Nos, hol az igazság? – Ebben a könyvben a magyar őstörténet, magyar műveltség néhány különösen érdekes témájáról elmélkedik a szerző – dogmák, tabuk, túlzások és fantazmagóriák nélkül. Sarkalatos, sokat vitatott kérdések ezek. Kövesi Péter a történelmi tévelygések útján igazítja el az olvasót, s teszi mindezt politikamentesen, elfogultságoktól mentesen. A szerző vallja:„ha létezik olyan, hogy magyar lélek, magyar lelkiség − márpedig véleményem szerint létezik −, akkor attól mi sem áll távolabb, mint az agresszív gyűlöletkeltés, amivel sajnos, mostanság túlságosan is sokat találkozunk.”

Gaál ​Mózes (1863–1936) kora ifjúsági irodalmának népszerű művelője volt, számos történelmi tárgyú művet írt konzervatív szellemben, a humánum jegyében. Szépirodalmi formában szinte az egész magyar történelmet feldolgozta. A Magyar nők történelmünk sorsfordító esztendeit mutatja be, ezúttal női sorsokon keresztül: a kora középkori európai viszonyokba beilleszkedni próbáló magyarság történetétől kezdve az Árpád-kor, majd az Anjouk intrikái mellett egészen Mátyás korának ábrázolásáig, illetőleg az azt követő török kor viszontagságainak izgalmas visszaadásáig. A kortörténeti utazás utolsó fejezete a Wesselényiek törekvésein keresztül a magyar és császári viszontagságokba engednek bepillantást. Ahogy a szerző fogalmaz: „Lelki nagy kívánság szülte ezt a munkát. Sok ideje forgattam elmémben, meg-meghánytorgattam: lesz-e, aki vélem megtegye az utat, bejárja az avart, s virágot keressen a sok százados sírhalmokon, virágot, mely tetsző a szemnek; virágot, melynek mérges a gyökere, bódító az illata. Meghallgatják-e sajátságos történeteimet, melyek annyira különböznek a mai édeskés-savanykás, ideget bolygató történetektől?”

A ​látás. Amiket az útleíró elhallgat. Oláhországi történetek. Becsüld a rossz pénzt is. Oláhok se mind feketék. Járt Konstantinápolyban. Ő az! Az orvosság. A víz mint ital. Miket beszél Antal Ferenc. Erdély csodáiból. Gyorsvonaton. A szamárka. A mi vasutunk. Magyar Fürdő Stájerföldön. Afrikai becsület. Kire bízta. A szenvedők. A boldogság városában.

Minden ​városnak vannak titkai. Olyanok azonban, mint Győrnek aligha! A felszín alatt harcok dúlnak. Csak az összefogás segíthet. A magyar katonai titkosszolgálat, a Vatikán, az MI6 is elküldi dörzsölt ügynökeit a négy folyó találkozásához, hogy megszerezzék a titokzatos Mária-fegyvert. Csatlakozik hozzájuk a minden lében kanál újságíró. Küldetésük sikerét már az első pillanatban gyilkosságok, gátlástalan hazugságok nehezítik. A város alatti titkos labirintusban, a közeli Pannonhalmán is folyik a hajsza. Kiderül, a titkosszolgálatokat azért foglalkoztatja a fegyver megszerzése, mert attól tartanak, rossz kezekbe kerül. A Sötétség Lovagjai, akik már évszázadok óta készülnek arra, hogy lángba borítsák a Földet. Az ellenük folytatott harchoz segítőkre van szükség. Kiderül, kik tartoznak Győrben a Titkos Fény Szövetséghez. Az idővel is versenyt futnak az ügynökök, hiszen a NATO bombázó csak arra vár, gyilkos terhét mikor dobhatja a városra? Hajsza időn és téren át! Ki és miért hozta létre a Mária-fegyvert? A titkok megfejtésében nagy szerep jut az egyetemnek és kutatóinak, a volt és regnáló polgármesternek, a város püspökének, továbbá Pannonhalma főapátjának is. A Mária-fegyver megtalálása kulcsfontosságú ahhoz, hogy Győr továbbra is élhető legyen!

Thérèse, ​a magányos, fiatal lány megpillant a párizsi metróban egy sárga kabátos nőt, aki különös módon hasonlít évek óta eltűntnek hitt anyjára. A nyomába ered, s e szokatlan keresés közben fölidézi maga előtt a múltját, s igyekszik megválaszolni a nyitva maradt kérdéseket: Mi volt hazugság, és mi igaz? Az anyja valóban meghalt-e Marokkóban, ahogyan azt eddig tudta, vagy mindvégig itt élt Párizsban, s csak karrierje miatt hagyta el lányát, akit boldogabb időkben Kis Bizsunak hívott? S vajon e boldogabb idők gazdagsága honnan származott? Ki volt az anyja tulajdonképpen, és kivé lett ő maga? Jóvá tudja-e tenni a múlt hibáit? A szép, törékeny lány igyekszik eligazodni az emlékezetében megmaradt nevek és helyszínek kavalkádjában, s kikapaszkodni valahogy múltja sötét árnyai közül.

Malajzia ​hegyei között, a teaültetvények szomszédságában bújik meg Jugiri, az Esti Ködök kertje. Gazdája a megközelíthetetlen Aritomo, a japán császár hajdani kertésze, aki a japánkertek tervezésének művészi fogásain kívül számos más titok őrzője is. Mellé szegődik Jün-ling, a fiatal kínai lány, akinek a lelkét súlyos emlékek terhelik. Kettejük lassan és nehezen kibontakozó kapcsolatáról szól a könyv, amelyet eleinte csupán megállapodás tart össze, később azonban az egyre szorosabbra fűződő barátság vagy valami annál is több…

Jean ​húsz év elteltével visszatér Párizs egyik városrészébe, ahol fiatalkora meghatározó időszakát töltötte. Az utcákat s kávézókat járva fölidézi mindazt, ami akkori szerelméhez, Dannie-hoz köthető: megismerkedésük körülményeit, a lány titokzatos életének töredékes részleteit, rejtélyes barátait, akik inkább hasonlítottak összeesküvőkre, mint ártatlan egyetemistákra. Fekete notesza segítségével – amelybe mániákusan jegyzi föl az élete során felbukkanó neveket, címeket, fontosnak tűnő mondatokat, eseményeket – igyekszik eligazodni a múlt eseményei között, összerakni a töredékekből a teljes képet, s megérteni, mi miért történt. Ki volt Dannie, és hová tűnt hirtelen? Kik voltak a barátai, és mire készültek valójában? Modiano a tőle megszokott módon vegyíti a valóság és a jelen idejű történések közé az emlékeket, a képzelet szülte párbeszédeket és az álomvilágot, hogy hőse ezek segítségével határozza meg önmagát és élete értelmét.

Elisa ​Medhus ateistaként nevelkedett, és orvosként is az a vélekedés erősödött meg benne, hogy csak az létezik, amit az érzékszerveinkkel felfoghatunk. Így amikor fia, Erik váratlanul meghalt, nem tudta, hová is fordulhatna vigaszért, hogyan találhatna enyhülést fájdalmára. Kétségbeesésében minden létező könyvet felkutatott és elolvasott a témában, szóljon bár kvantumfizikáról vagy halálközeli élményekről, majd különböző médiumokhoz fordult segítségért, hogy kapcsolatot találjon fiával – ami végül legnagyobb döbbenetére sikerült is. A hőn áhított kommunikáció során a személyes ügyek tisztázásán túl számos sokakat érdeklő kérdést föltett fiának, mint például: Milyen érzés a halál? Hová megyünk, miután elhagyjuk a testünket? Milyen helyre kerülnek a lelkek, és mit lehet ott csinálni? Milyen érzés, ha nincs testünk? Érzünk-e azért bármit is, valami testi érzékeléshez hasonló dolgot vagy érzelmeket? Hiányzik-e a testi létezés? Van-e valamiféle anyagi világon túli képessége a léleknek? Kicsoda vagy micsoda Isten? Kik vagy mik vagyunk mi, és miért születünk a földre? A számtalan kérdésre adott számtalan válaszból blog született, s a blogból végül könyv lett. Ez a könyv nem a szomorúságról szól, amelyet szerettünk elvesztése kétségkívül mindannyiunkból kivált – hanem a reményről. Annak az ígéretéről, hogy örökkévaló létezők vagyunk. Arról, hogy „elvesztett” szeretteink nem tűntek el végleg, s hogy kapcsolatunk velük megmaradhat, sőt, akár intenzívebb is lehet, mint életükben volt. Egyszerűen csak nincs testük, ami akár még boldogabbá is teheti őket, hiszen megszabadultak a mentális és fizikai betegségektől és szenvedéstől, a fájdalomtól és az öregkor terheitől. A gyász természetesen mélységes és fájdalmas, húsunkig és csontunkig hatol, összetöri a szívünket. De a képzeletbeli köldökzsinór, amely gyermekünkhöz vagy szülőnkhöz köt, sosem szakad el, bármilyen hosszúra nyúlik is. Mindig kapcsolatban maradunk – és ebben vigaszra találhatunk. „Dr. Elisa Medhus őszinte, mélyen megindító története arra készteti az olvasót, hogy megkérdőjelezze szeretetről, veszteségről és túlvilágról szóló meggyőződéseit.” – Eben Alexander, A mennyország létezik című könyv szerzője „Amit Erik mond, az megrendítő, informatív és szórakoztató egyszerre. Biztosít minket mindarról, aminek biztos tudására mindig is vágytunk: hogy van élet a halál után, és hogy minden rendben lesz. Szavai segítik elménket a megértésben, és szívünket a gyógyulásban. Köszönjük, Erik.” – Christine Elder, a Broken Blessings szerzője Dr. Elisa Medhus több mint harminc éve dolgozik belgyógyászként. Több díjnyertes gyermeknevelési könyv szerzője (pl.: A jó szülő kézikönyve), és előadásokat, tanfolyamokat tart a nevelés témaköre iránt érdeklődőknek. Húszéves fia, Erik halálát követően kezdte el írni ChannelingErik.com nevű blogját, hogy feldolgozza gyászát. Ebből született meg nagysikerű könyve Fiam és a túlvilág címmel.

Modiano ​legújabb, 2014 őszén megjelent regényének főhőse Jean Daragane író, aki egy pályaudvaron elveszíti a telefonos noteszát. Pár nap múlva felhívja egy férfi, Gilles Ottolini azzal, hogy megtalálta a noteszt, és szeretné visszaszolgáltatni. A másnapi találkozón Ottolini egy barátnőjével, Chantallal jelenik meg. Bevallja, hogy végiglapozta a noteszt, s szeretne információt kérni az abban szereplő egyik férfiról, Guy Torstelről, akinek a nevével egy régi gyilkosságról szóló újságcikkben találkozott, s most könyvet szeretne írni erről az 1951-ben történt bűnügyről. Daragane azonban nem emlékszik Torstelre. Másnap Chantal találkozóra hívja Daragane-t, és ad neki egy dossziét, benne az Ottolini által a gyilkosságról összegyűjtött, részben rendőri forrásokból származó anyag fénymásolatával. Az egyik lapon az írónak szemébe ötlik egy lóversenypálya neve, ahol egyszer régen ő is megfordult, s ahol találkozott egy férfival, akit az előtörő emlékek nyomán Torstelként azonosít be – ám nem sokra emlékszik vele kapcsolatban. Aztán újabb ismerős neveket talál a dosszié lapjain: anyjáét, aki Torstel ismerőseként szerepel az anyagban, Roger Vincent-ét és Annie Astrand-ét, akiket gyermekkorában ismert meg. Rábukkan egy fénykép másolatára is, amely róla készült 1952-ben, gyerekkorában, amikor egy ideig Annie volt az egyik gondviselője. A fotó eredetije útlevélképnek készült, mert annak idején Annie a gondjaira bízott gyerekkel együtt akart külföldre szökni a rendőrség elől. A könyv azoknak a napoknak a felidézésével zárul, amikor Annie magával viszi a gyermek Daragane-t az olasz határ közelébe, ám végül a fiúcskát magára hagyva, egyedül próbál meg átjutni Olaszországba... Patrick Modiano francia író. Első regénye 1968-ban jelent meg La place de l’Étoile címmel. 1972-ben kapta meg a Francia Akadémia regényeknek járó irodalmi díját Les Boulevards de ceinture című alkotásáért, 1978-ban pedig a legrangosabb francia díjat, a Prix Goncourt-t a Sötét boltok utcájáért. 2002-ben A Kis Bizsuért neki ítélték a Prix Jean-Monnet de Littérature européenne-t, 2010-ben megkapta a rangos Prix Mondial Cino Del Duca nemzetközi irodalmi díjat az Institut de Farnce-tól életművéért, 2012-ben az Európai Irodalom Osztrák Állami Díját, legutóbb pedig, 2014-ben az irodalmi Nobel-díjat. Hogy el ne tévedj című kötete a legutóbb megjelent írása.

1939, ​Pinang, Malajzia. A tizenhat éves Philip Hutton mindig is számkivetettnek érezte magát. Angol édesapja és kínai édesanyja gyermekeként nem tartozott igazán egyik nemzethez sem. Ezen a nyáron azonban véget ér a magány időszaka: megismer egy japán diplomatát, Hayato Endót, aki mestere lesz, és idővel egyre szorosabbá válik a kapcsolatuk. Philip körbevezeti Endo szant a szigeten, megmutatva mindent, ami fontos és kedves számára, Endo szan pedig bevezeti a fiút a japán kultúra és gondolkodás világába, harcművészetre és a zen buddhizmus világszemléletére tanítja. Az újonnan szerzett tudásnak és barátságnak azonban óriási ára van. Endo szant kötelessége a sajátjaihoz fűzi, amire Philip csak akkor döbben rá, amikor a japánok megszállják Malajziát. A fiatalember kénytelen szembenézni a ténnyel, hogy mestere, akinek ő feltétlen hűséget és engedelmességet fogadott, olyan titkokat rejteget, amelyek Philip egész világát romba dönthetik. Mindent kockára kell tennie, hogy megmentse azokat, akiket akaratlanul is halálos veszélybe sodort, és hogy fölfedezze, ki is ő valójában, és mire képes. Tan Twan Eng a malajziai Pinangban született 1972-ben. Jogot tanult Londonban, majd ügyvédként dolgozott Kuala Lumpurban, mielőtt minden idejét az írásnak szentelte. Jelenleg Fokvárosban él. 2007-ben jelent meg első regénye, az Esőcsináló, amelyet több nyelvre lefordítottak, és jelölték a Man Booker-díjra. Az Esti ködök kertje 2012-ben elnyerte a Man Ázsiai Irodalmi Díjat, 2013-ban pedig a Walter Scott-díjat történelmi regény kategóriában. „Figyelemreméltó regény az intrikáról és az aikidóról... Eng karakterei éppolyan mélyek és összetettek, mint a kor, amelyben a történetük játszódik, és nagyon gazdag palettából dolgozik, hogy közel hozza hozzánk a háborúnak ezt a kevéssé ismert szegletét... jól kitalált, hihető és magával ragadó.” Publishers Weekly „Tan Twan Eng gyönyörűen megírt és mélyen megindító regénye egyike a legjobbaknak, amelyeket valaha is olvastam... [Az Esőcsináló] nagyszabású, régimódi történet tekervényes cselekménnyel és élő, lenyűgöző karakterekkel... Aki szerint a regény műfaja hanyatlóban van, annak ezt feltétlenül el kell olvasnia!” The Philadelphia Inquirer

Varázslatos, ​balladisztikus történet. Angolul is őrzi a gikuju (gikuyu vagy kikuyu) nyelv vélhető tömörségét. Szépségről, szerelemről, az élet völgyéről mesél, miközben feleleveníti a legkegyetlenebb törzsi szokásokat. Nem ítélkezik, érteni segít a sokféleség mélyén az embert, önmagunkat. Kenyában járunk. A soha ki nem száradó Honia folyó mentén, a zegzugos dombvidéken, ahová a fehér ember még nem merészkedett be. Murungu isten az első férfinak és nőnek adta ezt a termékeny földet, ajándékba. A folyó az élet, itt mártóznak meg lányok és fiúk, a felnőtté avató szertartás, azaz a körülmetélés után. Mert körülmetélik, azaz a fehér ember szerint megcsonkítják a lányokat is. A szent liget és az ősi dombok érintetlenül őrzik a törzsek varázslatait és rítusait. Itt nő fel Waiyaki, a látónak tartott Chege fia és a megtérített Józsué lánya, Nyambura. A dombokon túl pedig ott a síkság, Nairobi városa, és a misszió, ahol elítélik a pogány szokásokat. Nyambura testvére, Muthoni, elszökik az apjától, és önként veti alá magát a szertartásnak, hogy a törzse szokásai szerint nő lehessen. A seb elfertőződik, Muthoni meghal. Waiyaki közben a fehér ember tudását sajátítja el, de csak azért, mert apja arra neveli, akkor győzheti le a fehér embert, ha megismeri. Nagy Tanító lesz, iskolákat épít, élni segít. A dombok felélednek és összecsapnak. Harcol egymással hit és meggyőződés, kereszténység és pogányság, az őslakos és az őt saját földjén megadóztató fehér ember. A fiatalok között szerelem szövődik, de az afrikai Rómeó és Júliának sem jut biztatóbb sors, mint az elődeinek. Vagy mégis? „A föld elcsendesült. Két domb állt egymás mellett, sötétségbe burkolózva. A Honia tovább folyt közöttük, végig az élet völgyén, zúgása a sötét csend fölé emelkedett, hogy Kamenóban és Makuyuban is egészen az emberek szívéig hatoljon.”

Aline ​Ohanesian első regénye kiugró sikert hozott számára, több díjra jelölték, számos nyelvre lefordították, és a kritikusok szerint új, egyéni hangot hozott az amerikai irodalomba. Műve többrétegű: felfedezhető benne a manapság oly népszerű „privát történelem”, de egyben családtörténet is – egy generációkon átívelő tragédia és egy gyönyörű, szenvedélyes szerelem története. „Az emlékek száz év múlva is ott rejlenek az ételeink illatában, a gyermekeink mondókáiban, minden lélegzetvételünkben” – vallja az író. Mindkét főhőse felejthetetlen, erős karakter. A török Orhan, aki sokáig Németországban élt és dolgozott, nem foglalkozik a múlttal. Miután a nagyapja, Kemal meghal, rá száll a tarka szőnyegeket, kilimeket gyártó vállalkozása, az anatóliai házukat azonban egy ismeretlen nő örökli. Orhan repülőgépre ül, hogy felkeresse Amerikában a rejtélyes, kilencven éves Szedát, és kiderítse, milyen szerepet játszhatott Kemal életében. A kaliforniai idősek otthona, ahol az örmény származású asszony él, különös hely. Az öreg hölgy eleinte bizalmatlanul fogadja a török fiatalembert, de ahogy telik az idő, egyre több részletre derül fény a két család elfeledett és szövevényes kapcsolatáról. Feltárulnak előttünk a történelem sötét lapjai: az I. világháború és az örmény népirtás borzalmai. Orhan nap mint nap közelebb kerül egy mélyre temetett titokhoz, mely alapjaiban változtatja meg viszonyát a múlthoz, sőt mi több, befolyásolja az egész család jelenét és jövőjét is… Aline Ohanesian maga is örmény menekültek leszármazottja, nagyszülei – túlélve az I. világháborús népirtást – fiatalon találkoztak egy misszionáriusok által fenntartott árvaházban. Miután családot alapítottak, kivándoroltak az Egyesült Államokba, hogy egy szabad és demokratikus országban élhessenek. Az írónő beleszületett népének hagyományaiba, és már korán megismerkedett a 20. századi örmény történelemmel. Kilencéves volt, amikor nagymamája titokban elmesélte neki családja megrendítő történetét, melyet soha többé nem osztott meg senki mással. Ez az emlékeiben élő hang, ezek a mondatok késztették arra Ohanesiant, hogy megírja első regényét. Történelmi kutatásokat végzett, elolvasta és meghallgatta azoknak a túlélőknek a beszámolóját, akiknek sikerült megmenekülniük, amikor majd másfél millió honfitársukat elpusztították. „Nem én választottam ezt a történetet, hanem az választott engem” – mondta az írónő egyik interjújában, majd hozzátette: „Amit megosztottam az olvasóimmal, azt a saját fiaim elől sem fogom eltitkolni.”

Ritkán ​áll módunkban a történelem egy adott szakaszát két ennyire ellentétes nézőpontból szemügyre venni. A nagy háborúban Kajjum a brit hadseregben harcol, de megsebesül, egyik szemét elveszítve hazatér, és az indiai erőszakmentes mozgalom híve lesz. Vivet eleinte csak a régészet és főleg a vonzó Tashin bej érdekli, de ahogy a történet eseményei sűrűsödnek, egyre jobban megérti és képviseli azt a nézetet, hogy egymás kultúráját tisztelni kell, védeni, akár a saját kultúránk ellenében is. A világ éppen attól lesz élhető hely, ha a különbségek nem ellentét forrásai, hanem a közös kincsestár egyformán felbecsülhetetlen darabjai. A történet Törökországban kezdődik az I. világháború előtt, és az indiai Pesavár városába érkezünk meg. Ez a Pesavár, Shamsie városa csupa élet, lüktető szíve a bazár, a "Mesélők utcája", ahol a pastu történelem íródik a gyakran inkább másra figyelő közönség szeme láttára. A történet csúcs- és gócpontja az 1930. április 23-i tömeggyilkosság a Mesélők Bazárjában. Négyszáz embert lőttek agyon, a vértelen és fegyvertelen ellenállás itt vált országos mozgalommá, mikor zavargástól tartva megtagadták a várostól, hogy tisztességgel eltemethesse halottait. Az Istent a kőben magával ragadó történet barátságról és árulásról. Világ körüli utazás elbukott és leigázott birodalmak szívébe, emlékeztető, hogy mindannyiunknak megvan a helyünk a történelem káoszában, és hogy milyen sok minden veszett el, de nem merülhet feledésbe sosem. A huszadik század első felében járunk, de visszanyúlunk a perzsa Dáriosz idejébe, a régészek egy abból a korból fennmaradt, csodálatos fejéket keresnek. Az indiai Kajjum és az angol Viv két szálon futó, össze-összetalálkozó ikertörténete mégsem csak a szépirodalmi igényű forrásmunkák palettáját gazdagítja. Barangolunk Pesavárban, járunk a Mesélők utcáján, hallunk versbe szedett legendás történetet, látjuk a piacot, az írástudók asztalait, a tiltott házak hölgyeit, tanúi leszünk emberi sorsoknak, gyerekek tudásért, nők emberi jogokért folytatott küzdelmének. És annak is, hogyan vonulnak ki az országból a brit katonák az erőszakmentes mozgalom híveinek lemészárlása után. Figyeljük a pakisztáni nemzeti hőst, a határvidék Ghandiját, aki nem akarja, hogy Pakisztán önálló állam legyen, mert fontosabbnak tartja, hogy India egységes maradjon. Érezzük a piac fűszeres illatát, az olajfákkal párbajozó szellőt.

Covers_417358
Magyar ​Radír 2016 Ismeretlen szerző
0
0

Országos ​szépirodalmi pályázatot írt ki a Kisalföld napilap szerkesztősége és a Tarandus Kiadó. A Magyar Radír 2016 című felhívásra több mint háromszáz írás érkezett a mai Magyarországról. Közülük ötvenöt novellát, elbeszélést válogatott a szakértő zsűri a hiánypótló antológiába. Minden otthonban féltett kincsnek számít a családi fotóalbum. A legjellemzőbb, vidám és szomorú, elgondolkodtató képek gyűjteménye rólunk, életünk meghatározó történéseiről. A Magyar Radír 2016 antológia Magyarország korképalbuma. Keserédes, ironikus, olykor drámai, húsba vágó, kegyetlenül őszinte elbeszélések arról, hogy milyen társadalomban élünk, milyen kérdések foglalkoztatnak minket. Benne vagyunk ebben a kötetben mindannyian, magunkra ismerhetünk egy-egy szereplőben. A kiírók célja az volt, hogy legyen hiteles, irodalmi értékű, sokszínű lenyomata ennek az időszaknak, amelyben élünk. Az eredmény önmagáért beszél. Az ország minden szegletéből érkező, kiváló, lényeglátó és egyedi hangvételű írásokat válogatott a zsűri a gyűjteménybe