Ajax-loader

kollekció: Kultúrtörténet, elemzések/tanulmányok

“A semmiből is hatalom lesz, ha valaki meggyőz egy tömegnyi keserű életű embert, hogy jogában áll jogtalanságot cselekedni.”
(Rejtő Jenő)


Why ​is something that tastes so hot called 'chilli'? What are 'cuckoo words'? Why can the word 'nostril' rightly be described as 'thrilling'? What is the unexpected link between 'goats' and 'taxis'? And how did Charles Dickens and Robert Browning plunge headlong into some embarrassing verbal traps? 'Most words are curious in some way or another if you take a close look at them,' says author Leslie Dunkling in the preface to his latest collection of verbal oddities. The Guinness Book of Curious Words examines not just words are exotic as 'basiation', 'hobbledehoy', 'lallygag', 'polyphloesboean', 'rigmarole', and 'shibboleth' - but also the strangeness that lurks behind everyday words such as 'bed', 'book' and 'week-end'. Special features include: - over two hundred individual word articles - word teasers to test your knowledge of words - link words revealing unexpected connections between apparently unrelated words - a unique Shakespearian 'word alphabet' - 'word quotations' and 'curious words' in use, from Shakespeare to Ruth Rendell - comprehensive word index

Apám ​mindig azt mondta, hogy ő azon a bizonyos augusztus 29-i éjszakán vált felnőtté, amikor az apja, Karinthy Frigyes meghalt. Az élménytől soha nem tudott végleg szabadulni. Budapest ostroma alatt, a pincében kezdte lejegyezni fiatalsága emlékeit. Feje felett közben szétlőtték a várost. Úgy érezte, amit nem vet papírra, az örökre elvész az időben. Ezért tekintette az első igazi regényének a Szellemidézést. Öregen pedig a legkedvesebb könyvének mondta. Szerette a frissességét. Visszasírta fiatalságának erejét. Felidézte az élmény lüktető valóságát. Számomra is legfontosabb könyve ez. Hiteles híradás a Karinthy család mindennapjairól. Karinthy Frigyes utolsó óráiról. A kamaszkor legszebb és legszörnyűbb nyaráról. Hitvallás és látlelet egy nemzedék felnőtté válásának felejthetetlen pillanatairól. A gyerekkori társaságról, amelyik egész életén végigkísérte. A Szellemidézés nem csupán azért érdekes könyv, mert a Karinthy Frigyes fia írta. Egyéni írói világot rendkívüli érzékletes módon felmutató, sajátos nyelvet teremtő művész varázslatos műve. Irigylem érte az apámat. Jó lett volna, ha fiatalon én is ilyen könyvet tudtam volna írni. Karinthy Márton

Jane ​Austen a világ kedvenc regényírója. Könyvei újra és újra megjelennek, mindegyik legalább öt folytatást és utánérzést szült, megfilmesítik őket, már az életéről is készült romantikus film – mindenhol beléje botlunk. Hat regény, kétkönyvnyi fiatalkori, gyakran befejezetlen írás, két regénykezdet, egy kötetnyi (megrostált és megcsonkított) levél maradt utána összesen, mikor negyvenegy évesen meghalt. „Drága húgomnak nem volt eseménydús az élete”, írta bátyja, Henry Austen. Claire Tomalin, a leghíresebb angol irodalmi biográfus, ebből a nagyon szerény anyagból írt életrajzot. George Austen tiszteletesnek és feleségének, Cassandra Leigh-nek nyolc gyermeke született, hat fiú és két lány – közülük a fiatalabb kapta a Jane nevet. Szegények voltak, de intelligensek, tehetségesek, törekvőek, „az érdem szerelmesei”. A családban esténként regényeket olvastak fel, és ha az idősebb fiúk otthon voltak egyetemi tanulmányaik szünetében, a környékbeli barátokkal színdarabokat állítottak színre a nagy pajtában. Az édesanya szívesen és könnyedén verselt, a legidősebb fiú, James, folyóiratot alapított, amelyet újság- és könyvkereskedőknél meg lehetett vásárolni – nem csoda, hogy a kislány már tinédzserként novellákat és regénykezdeményeket írt. Nemcsak Jane Austen „eseménytelen életét” ismerhetjük meg ebből a könyvből – és természetesen sokkal több minden történt vele, mint a fenti ájtatos mondatból hihetnénk –, hanem a kort, a szűkebb és tágabb Austen családot, a szomszédokat, a kiadókat, sőt még Anglia régenshercegét is. De hogy neki mi köze lehetett a vidéki paplányhoz, azt csak ebből az életrajzból tudhatjuk meg.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Dante ​Isteni Színjátéka irodalmi remekmű, melyet Babits Mihály fordításában ismerhetünk. Dante a Földön járt, de halála, 1321 óta Vergilius kíséretével megjárta és megismerte a Túlvilágon a Poklot, a Purgatóriumot és a Paradicsomot. Dante leírja és ábrázolja is ezt a világot. Földi nagy szerelmével, Beatricével a Túlvilágon is találkozik, ahol a Paradicsomban mindketten boldogok. A Színjáték akár kettejük szerelmének édes története is lehetne, de nem csupán az, hanem egy szintén örök életű eposz, melyben Dante az egész vallásos középkort ismerteti jó és rossz intézményeivel együtt, és állást is foglal. Üzenetet is küld a jövőnek, amelyben a vallásos középkor és a reneszánsz Színháza tovább szélesedett. Shakespeare nyomán, Ázsia világszínpadán folytatom az Emberi Színjáték ismertetését, melyet maga a történelem írt. Az emberi szellem nagysága és a történelem kegyetlensége között feszülő ellentét harcában most Kína Krisztusa, a konfucianizmus és az államkapitalizmusával összekötött hite győzött a dekrisztianizálódott balliberális Nyugat óriási hatalmával szemben. "De hát az ember nem arra született, hogy megöljék. Az embert el lehet pusztítani, de legyőzni soha." Ázsia színpadán legördült a függöny. A szünet után már a "Theatrum mundi" világszínpadán, az egész Földön, élőben folytatódik az "előadás". Az egész Föld egyetlen nagy "Színház".

Milyen ​lélektani mechanizmus áll az ember és Isten, ember és ember közötti szövetségek hátterében? Mitől esnek pánikba az istenek? Miért vonzódunk a Holdhoz? Mit mondanak a mesék a pszichoanalitikusnak? Min alapszik a telepátia? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kínálnak választ a Róheim Géza életművéből válogatott kötet írásai. Az etnopszichoanalízis és a pszichoanalitikus antropológia megalapítójának könyvtárnyi munkássága részben – itthon is – indokolatlanul ismeretlen és föltáratlan maradt. Róheim nagyban hozzájárult ahhoz a máig tartó kísérlethez, amelynek célja, hogy értékítéletek nélkül kezeljük népek, kultúrák különbözőségét, hogy a genetikai és kulturális keveredéseket, átvételeket érzelmi felhangok nélkül, tényszerűen tudjuk szemlélni; és képesek legyünk meglátni a sokszínűség inter- és intrakulturális szépségét is – azt a szépséget, ami a kutató tudóst elbűvöli, és elkötelezi az egyetemes emberiségből és emberségből kiágazó és oda visszafonódó saját gyökerei mellett.

Ian ​Pickford tömör, olvasmányos összefoglalása az antik ezütről nemcsak a kezdő gyűjtők fontos kalauza, hanem az ezüsthöz jól értőknek is kedves könyve lesz. Nélkülözhetetlen alapinformációt ad a kötet bevezető része az ezüstről mint fémről, majd a fémjelzés bonyolult rendszeréről, az ezüstművesség fogásairől, segítséget nyújt az egyes eljárásokról és arról, hogyan ismerhető fel akár a legügyesebb hamisítvány is. Az európai ezüst történeti áttekintése, a legfontosabb országok antik ezüstjének bemutatása mellett részletes ismertetést kapunk a brit ezüstművesek működési köréről a kezdetektől napjainkig, az angol régiségpiac sajátos árukészletéről és a legértékesebb egyedi darabokról is. Alapos történeti elemzést ad a szerző az egyes szívesen gyűjtött és mindennapi használatban előforduló tárgycsoportokról. Több mint ötvenféle tárgytípusról tudunk meg mindent - a kiskanáltól a gyertyatartóig és a kávéskannától a sótartóig. Minden fejezetben olvashatunk arról is, melyek az adott tárgyféleség sérülékeny pontjai, hol keressük az esetleges javítás vagy átalakítás nyomát, hogyan gondozzuk ezüsttárgyainkat. Bemutatja a hamisítók trükkjeit is. Bőséges elemzést kapunk az ezüstözés külfönféle módozatairól is, hiszen ez más helyütt ritkán ismertetett, ám igen fontos terület. A kötet részletes ismertetést nyújt a szakkönyvekről, tanácsot ad, hogy hol vásároljunk, valamint mely múzeumokban láthatunk jelentős ezüstgyűjteményeket.

Ez ​a a kis könyv az 1945 nyarától, a második világháború végétől megjelent hét országos olvasottságú folyóiratnak rajzát kívánja nyújtani, amelyek vagy eleve irodalmiként indultak, vagy, ha egyebet is nyújtottak, az irodalom akkor is hangsúlyosan volt bennük jelen, s így szóltak hozzá kérdéseihöz is. Rajtuk kívül, természetesen, volt néhány más kezdeményezés is, de azok ezekhez hasonló elterjedettségre nem tettek szert, s többnyire rövidebb életűek is voltak. Az itt bemutatottak 1948-49-50-ben szűntek meg. A közművelődés kommunista pártirányítása teljessé lett, s annak jegyében került sor újabbak, ezen irányítás intencióinak megfelelően szerkesztettek indítására. Ezeket a lapokat - mint a szűkebb olvasottsági körűeket is - az Akadémiai Kiadó A magyar irodalom története, 1945-75 című négykötetes munkájának első kötete egyenként néhány mondatos jellemzéssel fölsorolja, de gárdájukról, programjukról, vitáikról egymáshoz való viszonyukról, megszűnésük okairól csak elnagyoltan, néhány mondattal szól. Jellemző, hogy az egyik legterjedelmesebbnek és leghosszabb életűnek, a Forumnak az 1973-as Irodalmi Lexikonban olvasható tévedését sem javítja ki: 1950 augusztusára teszi a megszűnését, noha még a decemberi szám is megjelent. S ha a technikai szerkesztőt, Vértes Györgyöt említi is, nem hangsúlyozza, hogy igazában Lukács György határozta meg igen egyértelműen a lap jellegét. Természetesen a kisebb elterjedtségűeknek, hatókörűeknek és rövidebb életűeknek földolgozása is szükséges és hasznos, bár azokról az említett kötet többnyire jelentőségükhöz mérten szól.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Magyar ​Zoltán és Varga Norbert munkája a palócföldi szövegfolklór első, egy adott tájegység teljes vonatkozó műfaji hagyományát bemutató mondakötete, mely a palóc régió egy eddig jóformán ismeretlen belső tájegységének, Fülek vidékének néprajzi vizsgálatát tűzte ki céljául. Fülek vidéke a felföldi magyar néprajzi tájak egyike, mégis, még a könyvtárnyi irodalommal bíró – csaknem kétszáz éves múltra visszatekintő – Palócföld-kutatás is alig érintette, így e tájegység mindmáig a magyar népi kultúra vizsgálatában egyfajta „fehér foltot” jelent. Főként e tudományos tartozás által motiválva, Magyar Zoltán és Varga Norbert legújabb munkájában, Fülek vidéke táj-történeti bemutatása, etnikai jellemzőinek és kutatástörténetének összegzése mellett, a mondák és hiedelmek széles repertoárját tárja az olvasó elé, mely tipológiai gazdagsága, a tájnyelvet hűen tükröző ízessége, valamint a vidék hitvilágának és hiedelemrendszerének számos archaizmusát megjelenítő narratívája kapcsán széles körben .gyelmet érdemlő olvasmánynak ígérkezik. A kötetben olvasható 775 folklóralkotás szövegét jegyzetek és mutatók teszik kézikönyvként is használhatóvá, míg a tájegységet illusztráló képmelléklet e sokszínű és imponálóan gazdag népköltészeti örökség őrzőinek állít emléket, hogy lehetőleg minél komplexebben érzékeltesse: milyen volt a Fülek vidéki magyar falvak szájhagyományozó népi műveltsége, akkor, amikor még szűk vót a világ.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Covers_256187
Beszélt ​nyelvi tanulmányok Ismeretlen szerző
0
0

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Eisemann ​György új kötetében azokat az összetett változásfolyamatokat vizsgálja, amelyek maghatározták a 19. század második felének magyar költészetét, Arany, Vajda, Tompa és kortársaik líráját. Az összefoglaló monográfia korszerű, új eredményekkel gazdagítja a magyar irodalomtudományt. "Hogy bizonyos hangokat Ágnes asszony visszás szavakként, az olvasó pedig a bírák összefüggő beszédeként ért, csak úgy lehetséges, ha az előbbi esetben megszakad, az utóbbi esetben pedig helyreáll a fantázia és a nyelv, a médium és az információ működésének harmonikusnak minősülő kölcsönössége. Arany János egész művészete és kritikai munkássága e kölcsönösség megteremtésében volt érdekelt, mint ahogy a későromantikus magyar líra teljesítménye – Vörösmartytól Vajda Jánosig – szintén értelmezhető a kettő romantikus diszharmóniája avagy későromantikus harmóniája közötti átmenetek különböző formái szerint. Mindez persze csak dióhéjban jelölheti az e könyvben kifejtendő problémákat, a magyar líratörténet azon szakaszának tárgyalását, melynek legkiemelkedőbb mestere Arany János, s amely körülbelül a 19. század második felét foglalja magában, közvetlenül a romantika utáni korszak évtizedeire összpontosítva. Beleértve Arany lírája mellett Vörösmarty kortársi költészetét, Vajda Jánosnak a század utolsó évtizedében záruló pályáját, s Tompa Mihály egy-egy sikerültebb felvillanását, de elhagyva a hetvenes-nyolcvanas évektől induló ťúj nemzedékŤ munkásságának más keretek között megfelelőbben kifejthető sajátosságait." Eisemann György (1952, Budapest) a magyar és európai romantika és modernség kutatója, az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója. Jelen könyvében a 19. század utolsó harmadának magyar költészetéről tár az olvasók elé új szempontú megközelítéséket

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

J. ​R. R. Tolkien első prózai műve a Kalevala egyik hőséről szól. Kullervo, Kalervo fia természetfeletti erővel bír és tragikus sors vár rá. Bosszút esküszik a varázsló ellen, aki megölte apját és elrabolta az anyját. De amikor eladják rabszolgának, ráébred, hogy a sors elől nincs menekvés. Ha az olvasót Húrin fia, Túrin Turambar történetére emlékezteti mindez, nem véletlen: Tolkien ezen a legendán tanult meg prózát írni a költemények után, és vissza-visszatért hozzá egész életében. Az első világháború szörnyűsége, a finn eposz szokatlan világa, Tolkien ébredező prózaírói tehetsége fonódik össze egy eddig még soha nem olvasott írás lapjain. Verlyn Flieger előszóval, bőséges magyarázattal és jegyzetekkel, valamint egy alapos tanulmánnyal teszi megközelíthetőbbé Kullervo történetét.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

The ​Short Oxford History of English Literature provides a comprehensive and authoritative introductory guide to the literature of the British Isles from the Anglo-Saxon period to the present day, including a full treatment of Irish, Scottish, and Welsh writing in English. The chapters are arranged chronologically, covering all major periods of English literature from Old English to the post-war era, including the medieval period, the Renaissance, Shakespeare, the seventeenth and eighteenth centuries, Romanticism, the Victorians, Modernism, and Postmodernism. In addition to a detailed discussion of all major figures and their works, Andrew Sanders examines throughout the relationship between the literary landscape and wider contemporary social, political, and intellectual developments. This edition contains a range of new entries on important contemporary authors and an increased focus on female writers of the seventeenth and eighteenth centuries as well as a fully updated and revised bibliography.

A ​magyar nyelvművelés-történet legjelentősebb eseményeit a nyolcvanas évek végéig a Fábián Pál és Lőrincze Lajos által írt Nyelvművelés című jegyzet mutatja be (Tankönyvkiadó, Budapest, 1988). Az azóta eltelt több mint tíz esztendő bővelkedik eseményekben. Érdemes számba venni, milyen viták bontakoztak ki e tárgykörben, milyen szervezetek jöttek létre, milyen konferenciákat rendeztek. Az ezredfordulót megelőző évtized nemcsak a politikában és a társadalmi életben hozott óriási változásokat, a nyelvművelés is mozgalmas időszakot élt át. A hangsúlyeltolódás és a változás természetes. Grétsy László megfogalmazása szerint a nyelvművelés elvei korszerűsödtek, de a szelleme nem változott. Kemény Gábor az említett időszakot, az eltelt bő egy évtizedet ekképp jellemzi: rendszerváltás után és normaváltás közben vagyunk. Állandó kérdés a nyelvművelés szerepe, valamint a nyelvművelés és a nyelvtudomány viszonya. Bár nyilvánvaló, hogy az előbbi tudatosan vállalt gyakorlati tevékenység, s a kettő egymásrautaltsága egyértelmű, mégis felvetődnek kérdések, kételyek. Ez a könyv sem kíván döntőbíró lenni, elsődleges célja az, hogy az olvasó elé tárja a véleményeket és a véleménykülönbségeket. Olvashatók a különböző polémiák, diskurzusok: a nyilatkozatháborútól a többközpontúság kérdéséig, a nyelvművelés szükségességének a megkérdőjelezésétől a felirattörvényig. Mind-mind olyan probléma, amely közvetve hatással van a társadalom egészére. Ez a nyelvi kresztomátia igyekszik számba venni a különböző írott források alapján azokat a konferenciákat, tanácskozásokat, ankétokat, rendezvényeket, amelyek a nyelv és a társadalom közötti kapcsolatok ápolását szolgálták. Az ismertetett konferenciák tartalmi kivonatai, tanulságai a nyelvművelés elméletének módosulásait, új irányvonalait is kirajzolják. A kötet nemcsak a (felső)oktatásban hasznosítható jegyzetként a nyelvművelés-történet legújabb fejezetének tanulmányozása során, hanem a nyelvész társadalmon kívül a magyartanárok, az érdeklődő nagyközönség is szívesen forgatja majd, hiszen a tudományos ismeretterjesztés jegyében és stílusában született.

Újabb ​irodalmi tárcagyűjteményében is magyar anyanyelvünk szószólójaként fordul olvasóihoz a József Attila-díjas író-műfordító. Hol könnyed, hol epés hangú, de mindig művelődéstörténeti kitekintésre is törekvő, kimunkált szövegei a nyelvápolás és a nyelvi önvédelem közösség- és nemzetmegtartó jelentőségét domborítják ki a XXI. századelő Magyarországán.

Jelen ​kötettel Barta Jánosnak, a Debreceni Egyetem kiemelkedő irodalomprofesszorának emléke előtt tisztelgünk utolsó pályaszakaszának értékelésével, képekkel életéből, valamint teljes személyi bibliográfiájával. Dr. Imre László a Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének tanára az egyetem kiemelkedő, korszakmeghatározó és iskolateremtő tudósának utolsó pályaszakaszát mutatja be. Barta Jánosnak, az egykori Horváth János-tanítványnak, Eötvös-kollégistának, utóbb a Nyugat esszé- és kritikaírójának (akit Babits előbb Baumgarten-jutalomban, utóbb Baumgarten-díjban részesített) fő témái: Madách, Arany, Kemény, Vajda. Az 50-es években bátran szállt vitába az örök realizmus Lukács György-féle teóriájával, kezdeményezte a romantikus Jókai rehabilitálását, tanulmányok sorában értelmezte, méltatta a forradalomellenessége miatt megbélyegzett, háttérbe szorított Kemény Zsigmondot. Az 1920-as években a szellemtörténet, Spranger karakterológiája hatott rá, a 30-as években Magyarországon elsőként ismerteti Heideggert, Jasperset, s mutat rá jelentőségükre. Ezen polgári, idealista szerzők szellemében kezdeményezett értékelméleti vitát a 60-as években, s állította előtérbe az alkotáslélektani és karakterológiai szempontokat. Ekkor és a továbbiakban már nemcsak egykori debreceni iskolája (Kiss Ferenc, Kovács Kálmán, Bata Imre), hanem a szakma más nagyjai (Németh G. Béla, Szegedy-Maszák Mihály) is nemzedékéből a legtöbbre tartotta. Kétségtelen, hogy az ún. marxista irodalomszemlélet korszakában szüntelenül opponáló, korrigáló koncipiá­lásával nemzedékeket inspirált és bátorított autonóm útkeresésre..

Nem ​volna semmi rendkívüli abban, ha a Nihil című Karinthy-vers megjelenését korszakos eseményként jegyeznék fel irodalmi évkönyveink. Ha úgy gondolnánk rá, ahogy mondjuk a Tavaszi áldozat bemutatójára vagy Duchamp első readymade-jeire gondolnak a művészet nagyvilágában. Kiválthatott volna azonnali zajos botrányt, mint Sztravinszkij darabja, de akár később, évtizedek múltán is megnőhetett volna a híre és hatása, tudatosulhatott volna jelentősége, mint Duchamp biciklikerekének és hólapátjának. Hiszen ez a vers, mely a Nyugat 1911. január 1-jei számában jelent meg, valóságos időzített bomba volt: explicit kihívást jelentett nemcsak a korszak átlagolvasója, de még a modernség nevében fellépő Nyugat irodalom- és művészetfelfogása számára is. Aztán a botrány mégis elmaradt. Ezért az, aki ma, száz évvel megjelenése után a Nihilről ír, egy kicsit még mindig a felfedező pózában tetszeleghet, miközben a vers bizonyos értelemben közszájon forog. (Beck András)

A ​magyar főváros, Budapest szépségét dicsőítve elsősorban a Várról, a Vár lábánál elterülő kerületekről, a hozzájuk fűződő Duna-partról és a mindehhez szervesen kapcsolódó pesti, illetve ennek párjáról, a budai panorámáról beszélünk. Pest-képünket ezen túl még a Nagykörút által bezárt tér, az Andrássy út és a Városliget jelenti. A budai Vár középkori épületeitől eltekintve ezt a szűken értett várost a historizmus, illetve a sokak által inkább eklektikának nevezett stílus határozza meg. Ez az a vizuális elem, melyről a világ bármely részén is találkozzunk vele azon nyomban Budapest jut az eszünkbe, és az a jelenség, melynek révén majd teljes Terézváros a Kulturális Világörökség részévé válhatott. A várost felfedezni és megismerni történelmén, gasztronómiáján és mai lakosain keresztül aránylag egyszerű, albumok és vademecumok tömkelege áll rendelkezésünkre. Homályban marad ilyenkor az épületeket, a homlokzatokat, a történelmi díszletet benépesítő, egy igencsak szem előtt lévő másik, rejtélyes népesség sőt társadalom mibenléte, származása és történelmi szerepe. A lépten-nyomon megjelenő titokzatos kő-, gipsz-, akár márványarcok és jelenetek feltárása és nyomon követése tehát a feladatunk. Az épületdíszek törzsanyagát, mely ezt az olümposzi, ótestamentumi, sőt magyar hőskorbéli világot bemutatja, elsősorban Teréz- és Erzsébetváros, mindenekelőtt a Nagykörút és az Andrássy út adta. Az Andrássy út épületeinek a törvény nyomán 1872-től öt éven belül el kellett volna elkészülniük. Tíz év építési időt adtak a Sugárutat körülvevő utcák épületeinek felhúzására. Az egységes eklektikus-neoreneszánsz stílus nyilván ennek is, de döntő mértékben az általános formanyelvet tervező Ybl Miklósnak és Linczbauer Istvánnak a szellemi terméke. A csak a szépre emlékező és stílustanulmányokat felvonultató historizmus a hatalmas pusztulással járó második világháború ellenére is nagy vonalakban egységesen megmaradt. Ezek az épületek elképzelhetetlenek lennének az őket illusztráló és magyarázó díszek nélkül, holott a díszek által mímelt tartó, támasztó és összekötő feladatokat a technika fejlődése az épületek keletkezésének idejére más eszközökkel már rég megoldotta. Az ő igazi feladatuk sokkal inkább egy aranykor felidézése volt, melyet lelkesen tett magáévá az újkor embere, és melynek visszatérésében nemcsak szentül hitt, de sok mindent el is követett érte. Az azóta bekövetkezett még újabb kor városlakója és látogatója viszont rég elvesztette a fonalat a tovatűnt aranykorral, melynek történetei feledésbe merültek, nehezen feltárhatók, hiába találkozunk kő- és gipsztestű isteneivel, faunájával, flórájával, architektúrájával a mindennapokban. Ezzel a párhuzamos világgal és annak kihalt isteni fakultásával ismertet meg könyvünk terjedelmének lehetőségei szerint, megkísérel számot adni a daliás idők nagyságáról, dicsőségéről, érdekfeszítő mitológiájáról, és nem utolsósorban segít beazonosítani eme isteni színjáték résztvevőit.

Covers_414231
Filozófus ​a műteremben Ismeretlen szerző
0
1

Ha ​van a mi mesterségünknek eleven klasszikusa, Radnóti Sándor bizonyosan az. És mielőtt az ilyen ünnepi kötetek esetében amúgy megbocsátható elfogultság vádja felmerülne: ez a megállapítás most elsősorban nem is a kivételes kvalitásoknak és teljesítménynek szól, hanem az eddigi életmű természetének. Klasszikusan kiegyensúlyozott, arányos, minden pontján megkérdőjelezhetetlen tudásra és mindig elfogulatlan kíváncsiságra alapozott mű ez, amely nem ismeri centrum és periféria különbségét, sem témában, sem kidolgozottságban. Klasszikus tehát, de sohasem klasszicizál. Mindig van játéka is: ha klasszikus témához nyúl, enged nem-klasszikus csábításoknak, másfelől pedig bátran választ nem-klasszikus témát, és megkeresi benne a klasszikust, vagy éppen ő teszi azzá. Még külső habitusa is ilyen: szivar és nyakkendő. Amihez néha báránybőr kucsmát húz. Ez lehet a mi egyedüli mentségünk is. Mert nagyon nehéz klasszikus szerzőt méltón ünnepelni. Igazodni arányaihoz, betartani mértékeit, vigyázni a körvonalakra, jól megragadni a középpontot, kidolgozni a széleket. Egy efféle kötet annyi külső tényezőtől függ, annyi esetlegesség befolyásolja. Csak a megnyíló játéktér rugalmasságában bízhatunk. Négy csoportba rendeztük az írásokat, a személyestől haladva a távolibbak felé. E táguló horizontok nem egyetlen tengelyen helyezkednek el, inkább az érdeklődés eltérő, körcikkszerű terepeit jelzik: képvilág, filozófia- és esztétikatörténet, irodalom. És nem is homogének. A személyesbe nemcsak az ünnepelt személyére történő közvetlen vonatkozás, de a szerzők kiemelten személyes megszólalása is beletartozik, a képbe a mozgókép is. Biztos van tanulmány, ami kerülhetett volna másik csoportba, ahogyan elképzelhető lett volna másfajta csoportosítás is. És bizonnyal akadnak fontos szerzők, akik valamilyen oknál fogva nem kerültek a kötetbe. Csak remélni tudjuk, hogy a kötet így is kiállja az ünnepelt közismerten kritikus, ugyanakkor mindig méltányos tekintetét. Isten éltesse még nagyon sokáig! (Somlyó Bálint és Teller Katalin, a kötet szerkesztőinek előszava)

Sári ​B. László könyve a kritika kulturális fordulatának jegyében, a kulturális mező egészébe beágyazottan veszi szemügyre a minimalistának nevezett kortárs amerikai próza legújabb fejleményeit. Monográfiája teljességgel új szemléleti keretek között végzi el a minimalista próza vizsgálatát: olyan szempontok alapján olvassa a nálunk is jól ismert Chuck Palahniuk és Bret Easton Ellis, valamint több más kortárs amerikai prózaíró szövegeit, amelyek jobbára hiányoznak a magyar nyelvű irodalomtörténet- írás és regényolvasás kelléktárából. A könyv érzékeny elemzései a minimalizmust körültekintően kialakított kontextuális keretbe helyezik, s eközben a formai-poétikai vizsgálat sem sikkad el. Megközelítésmódjának legjelentősebb újdonsága, hogy figyelembe veszi a kulturális kritikai fordulat által középpontba állított szempontokat – a medialitást, a szó tág értelmében vett politikumot és az identitáspolitikai kontextust – is, olyan elemeket is bevonva a vizsgálódásba, mint például az írók kulturális arculatpolitikája, a tömegkultúrához való viszonyuk, illetve a kreatív írás és a minimalista próza sajátos, részben intézményesnek tekinthető kapcsolata. Sári B. László irodalomtörténész, kritikus, műfordító, a PTE BTK Anglisztika Intézetének habilitált egyetemi adjunktusa.

Az ​elmúlt évszázad históriájának nagy elemzését ígéri, legalábbis sejteti. És – természetesen – nem adja, nem adhatja. Csak töredékeket gondolatmenetekből és érzelemhullámzásokból. […] A könyv nagy – legalábbis terjedelmében nagy – válogatás. Évtizedek írásaiból. Talán az előző válogatással, az Ars poetica – ars teoretica cíművel képez kerekebb egészet. Bár nem folytatja azt. Inkább csak utólag derült ki számomra a lehetséges összefüggés. Hogy együtt formálhatnak – kívülről – elméleti pályaképet, – belülről – alkotói önarcképet. Amit a válogatás szerkezete sugallni szeretne; a válogatás tartalma igazolni szeretne. Elméleti pályakép, alkotói önarckép? Nem tudom, a megfogalmazásokban sikerült-e érzékeltetnem a szándékban meglévő, bújkáló öniróniát. […] Nyolc ciklust szerkesztettem. Az egyszavas címekkel követtem régi stiláris tév- vagy rögeszmémet. Hogy így pontosan telibe találhat. Jelzi a belső nyomást, amelyből az írások megszülethettek. Jelzi a külső célt, amelyet az írások megközelíthetnek. Vagy legalábbis megközelíteni szeretnének”. […] (Részletek a szerző az előszavából.)

E ​könyv a Messiásra vonatkozó ótestamentumi próféciákról a rabbinikus iratok fényében már öt hébernyelvû kiadást ért meg Izraelben. Ez az elsõ pogány tudós által írt tanulmány modern héber nyelven. Ezzel a szerzõ – saját szavai szerint – egyfajta „Nahson ugrását” hajtja végre; az elsõ, aki Mózes parancsára a Vörös tengerbe ugrik. A téma egy kissé kényes. Leírója a rabbik oroszlánvermébe’ és a liberális teológusok forró kemencéjébe’ lép be. De reméli, hogy mások is nyomába szegõdnek és hasonló dialógust kezdeményeznek a tolerancia és szellemi demokrácia jegyében. Kérték, hogy a szerzõ két héberül írott könyvét európai, sõt keleti nyelvekre is lefordítsák.Egy arámtudós kétszer is irt a szerzőnek a könyv angol, francia és spanyol nyelvű kiadása érdekében. Az ő megítélése szerint: „ Urunk személyét illetően efféle anyagot még nem foglaltak ennyire tömör előadásba mint amilyen ez a mű.”

A ​18. század végén élt szerző azzal a céllal kutatta az egyháztörténet kezdeteit, hogy a keresztyén vértanúkkal kapcsolatos történések által híveinek lelki táplálékot nyújtson. A történetek különösen alkalmasak prédikációk illusztrálására, esetleg a napi bibliaolvasás kiegészítésére. Megtudhatjuk, hogyan végezték életüket a hagyomány szerint az apostolok; hogyan tréfálkozott Szent Lőrinc az őt vasrostélyon sütögetőkkel; vagy hogyan tért meg Szent Genezius, a komédiás a keresztség kifigurázása közben.

A ​18. század végén élt szerző azzal a céllal kutatta az egyháztörténet kezdeteit, hogy a keresztyén vértanúkkal kapcsolatos történések által híveinek lelki táplálékot nyújtson. A történetek különösen alkalmasak prédikációk illusztrálására, esetleg a napi bibliaolvasás kiegészítésére. Megtudhatjuk, hogyan végezték életüket a hagyomány szerint az apostolok; hogyan tréfálkozott Szent Lőrinc az őt vasrostélyon sütögetőkkel; vagy hogyan tért meg Szent Genezius, a komédiás a keresztség kifigurázása közben.

Tolkien ​and Welsh provides an overview of J.R.R.Tolkien's use of Welsh in his Legendarium, ranging from the obvious (Gwynfa—the Welsh word for Paradise), to the apparent (Took—a Welsh surname), to the veiled (Gerontius—the Latinizaton of a royal Welsh name), to the hidden (Goldberry—the English calque of a Welsh theonym). Though it is a book by a linguist, it was written for the non-linguist with the goal of making the topic accessible. The unavoidable jargon is explained in a glossary, and the narrative presents an overview of how Welsh influenced Tolkien's story line, as well as his synthetic languages Quenya and Sindarin. The study is based on specific examples of attested names, placed in the context of their linguistic and cultural background, while highlighting the peculiar features of Welsh, "the senior language of the men of Britain" (MC 189), that Tolkien found so intriguing. It supplements, rather than competes with Carl Phelpstead’s excellent Tolkien and Wales, which sidestepped the topic of the Celtic linguistics behind Tolkien's work. Learn the story behind Lithe, Buckland, Anduin, and Baranduin.

Covers_425224
0
0

E ​kötetben először jelenik meg Vörösmarty Mihály Szózat című költeménye első két kéziratának hasonmása. Kiadását az indokolja, hogy Vörösmarty 1836-ban, 180 esztendővel ezelőtt vetette papírra második nemzeti himnuszunkat. A jeles évforduló alkalmából a kéziratot bemutató kiállítás nyílik őrzőhelyén, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában. A hasonmáson kívül kötetünk tartalmazza a vers Aurora. Hazai Almanachbeli első megjelenésének (1837) reprintjét, a szövegváltozatokat, valamint két tanulmányt, melyek egyike a kézirat sorsát beszéli el, a másik pedig a vers eszmei előzményeit elemzi és hatását állapítja meg.

A ​kötet a Szerelmem a próba töprengéseinek gondolatkörét folytatja. Efrosz nem darabról darabra közelít életművének summázó tapasztalataihoz, hanem merész képzettársításokkal, váratlan vágásokkal ragadja meg a közös és ezzel a lényegi kihívást, amire a korszerű rendezésnek felelnie kell. A nagyszámú drámaelemzéshez Efrosz kevésbé ismert működési területéhez tartozó néhány film- és televíziós alkotás műhelynaplója társul.