Ajax-loader

kollekció: Könyves blog: 2013 legjobb könyvei

Az Index könyves blogja által legjobbnak tartott 50 könyv 2013-ban.


Charles ​Bukowski kívülálló volt és az is maradt. Élete első regénye, az 1971-ben megjelent Posta - amit állítólag három hét alatt írt - szintén ennek állít emléket. Többek között. A főhős, az író alteregója, Chinaski "tévedésből" elhelyezkedik a postánál, ahol permanens másnaposságtól szenvedve, kora reggel szortírozza és kézbesíti a leveleket, közben kölcsönösen alázzák egymást főnökeivel, az utcán nők és kutyák rontanak rá, szóval semmi izgalom, csak maga az élet... Nem szokványos regény egy nem szokványos amerikai szerzőtől.

A ​világhírű izraeli író regénye lebilincselő meditáció a háborúról, a barátságról, a szerelemről és a családról. Ora asszony, amikor épp Ofer fia leszerelését ünnepelhetné, rádöbben, hogy élete összeomlott - Ofer ugyanis önként visszamegy a frontra, hogy részt vegyen egy nagyszabású katonai hadműveletben. A nemrég elvált Ora képtelen otthon ülni és várni, mikor kopogtatnak be hozzá a katonai hírvivők a tragikus hírrel, ezért elhatározza, hogy elindul a galileai hegyekbe. Útitársnak rég elidegenedett barátját és volt szerelmét viszi magával, a remete Avramot, aki sohasem heverte ki a Jom Kippur-i háborúban hadifogolyként elszenvedett brutalitásokat. Ora neki meséli el tönkrement házassága történetét és az anyai szerep nehézségeit. Ahogy nőttön nő benne a feszültség, egyre rögeszmésebben csak Oferről beszél, mintha ezzel megóvná a fiú életét, nemcsak a maga, hanem Avram számára is, aki Ofer igazi szülőapja, bár apa és fia sosem találkozott. Miközben Ora és Avram a közös emlékek révén oda-vissza utazik az időben, gyötrelmesen kiviláglik, mi az ára annak, ha valaki egy folytonosan hadban álló országban, háborúzó emberek között él. Grossman, akinek tulajdon fia is elesett a 2006-os izraeli-libanoni háborúban, a szíve legmélyéből írta meg ezt a kíméletlenül háborúellenes regényt.

"Gabriel ​García Márquez óta a legfontosabb latin-amerikai író.” – San Francisco Chronicle A chilei Roberto Bolaño (1953–2003) immár világhírű nagyregényének főhősei, Arturo Belano és Ulises Lima, két zsigeri realista költő 1975 szilveszterén útnak indul egy kölcsönkapott Impalával, hogy fölkutassa a századelőn, a mexikói forradalom után rejtélyes módon eltűnt Cesárea Tinajerót. Húsz éven és kontinenseken átívelő útjuk során látnak mindent: szerelmet, halált, idegösszeomlást, párbajokat, irodalmi és kiadói életet, drogot, szerencsés és szerencsétlen fordulatokat, erőszakot, eltűnéseket és előtűnéseket. A történetben sajátosan keveredik a fikció és a valóság, a nyomozás számtalan szereplője és tanúja között akad mocskos szájú ösztöndíjas, illegális bevándorló potyautas sokmilliós totónyereménnyel, Trockij dédunoka, lelkes Octavio Paz-rajongó, Sade márkit olvasó francia egyetemista lány, visszavonult mexikói torreádor, labilis neonáci, és mellettük kritikusok, költők, múzsák, csavargók tömege. Az ő megnyilatkozásaikból mozaikszerűen összeálló „road movie-t” thrilleri izgalmak sorozata és direkt, kíméletlen humor szövi át.

Emlék ​Bundás egy nyugodtnak induló vasárnap délután kedvenc férfimagazinjából arról értesül, hogy a szerelem kialakulásáért a feniletilamin nevű hormon a felelős, s hogy pontosan hétféle szerelem létezik. Mire a cikk végére ér, már tajtékzik a dühtől, és ordít: micsoda hazugság, hiszen csakis egyféle van, ,,az elvakult, buta, üres szerelem, ami csak szenvedély és csak rabság. A többi habkönnyű neurózis, polgári házasság, semmi egyéb." Az már az élet humorérzékét dicséri, hogy ebben a pillanatban megcsörren a telefonja, és éppen az a nő keresi, aki elhagyta, és akinek az emlékétől nem tud szabadulni. A regény a vak szenvedélyek karneválja. A fekete szerelem végigsöpör a budapesti Király utcán, Kolozsváron, Pécsen, az adriai tengerparton. Nemet változtató macsó, japán karddal hadonászó írósztár, bánatevésbe menekülő mizantróp apa, transzvesztita szerelemdémon és persze a westernt író főhős kergeti a boldogság kék madarát, vagy ahogy a könyv fogalmazza újra a toposzt: a szerelem pöttyös lasztiját. Mindeközben a Vadnyugaton is zajlik az élet: ármány és szerelem, bűn és bűnhődés, árulás és bosszú. A legendás Mocskos Tizenegyek Bandája az enyészeté lesz, kőkemény gengszterszívek törnek ripityára, de azért Blacklord messze földön híres kuplerájának (Eldorádó Kéjház) szalonjában minden hajnalban felcsendül a Szamár-induló...

Székely ​Csaba fiatal kora ellenére jóval több mint egy szimpla tehetség. Trilógiájának első darabja, a Bányavirág a Színházi Dramaturgok Céhe, majd a Színházi Kritikusok Céhe szerint is Az évad legjobb drámája lett, a szerző megkapta érte a Szép Ernő-jutalmat. A sorrendben második műnek, a Bányavakságnak is két bemutatója volt már. A kötetzáró Bányavíz pedig az Örkény István Színház drámapályázatát nyerte meg. A Bányavidék darabjai ugyanazt az isten háta mögötti, reménytelen világot barangolják be, fanyar humorral, tragikomikusan.

Forog ​a világ, de a kötéltáncos miközben lépdel a World Trade Center ikertornyai között, kiemelkedik ebből a forgásból. A világ megáll egy pillanatra. New York City, a hetvenes évek közepe. A levegőben egyensúlyozó művész, alatta a nagyváros mindennapi poklában élő prostituált és a többiek: az Új Világba érkező radikális katolikus ír és a kábítószeres, a graffitis és a hacker, hispánok és feketék, gyilkosok és bírák, áldozatok és világjobbítók. Többek között velük találkozhatunk ebben a regényforgásban, amely a tornyok között sasszézó kötéltáncoshoz hasonlóan arra vállalkozik, hogy hajszálvékony kapcsolódásokon, majdhogynem láthatatlan idegkötélpályákon keresztül kössön össze különböző tartományokat. A Hadd forogjon a nagyvilág egy korszak zilált életérzésének, egy kaotikusan működő, tébolyítóan izgalmas metropolisznak és egy létállapotnak, a folyamatos egyensúlyozásnak, e mutatvány képtelenségének és szükségszerűségének a regénye. A világ forog.

Megy ​a világ előre. És akkor mi marad hátra a végidők kezdetekor? Például Krasznahorkai László titokzatos-személyes elbeszélései, melyek között akad monológ, rövidtörténet, töprengés, vallomás, visszaemlékezés és előrepillantás; igazi mesterdarab mind. Lenyűgözően tágas Krasznahorkai-mondatokban ismerkedhetünk meg az elbeszéléskötet rejtélyes hősével, aki először beszél, aztán elbeszél, végül pedig elköszön. Ebben a hármas léttagoltságban találkozhatunk a többiekkel, akikről ő beszél. A földet először elhagyó Gagarin, a röpülni képtelen okinavai guvatr, a berlini metró peronján dolgát végző hajléktalan, a tébolyult Nietzsche Torinóban, a beváltott éden ígéretét megfesteni igyekvő Palma Vecchio, a Shanghaiban dolgozó tolmács, aki azt tervezi, hogy egyszer elmegy az Angel-vízeséshez, a Victoria-vízeséshez, vagy legalább a schaffhauseni vízeséshez, a hárshegyi gyerekgyilkos, az egy kézen álló indiai aggastyán. Ami a különböző figurákat és históriákat összeköti: az író szenvedélyes, csillapíthatatlan érdeklődése és figyelme az emberi táj iránt. Hogy _„egyszer egy tájban a legmélyebb szépségben és enyészetben valamit megpillanthatunk: valamit, azt, ami ránk vonatkozik."_ A bölcseleti téteket, egzisztenciális kérdéseket fanyar-felszabadító, önmagával is kíméletlen iróniával ellensúlyozva, Krasznahorkai a távolit hozza közel, az univerzálisban az egyszerit csillantja fel, és ahogy olvassuk az írásokat, kirajzolódik saját létezésünk egyetemes mélysége is: _„hisz ott áll az ember egy végtelen, számára felfoghatatlan bonyolultságban, és teljességgel értetlenül áll ott, tanácstalanul és elveszetten, kezében az emlék végtelen egyszerűsége – meg persze mind efölött a melankólia pusztító gyöngédsége, mert azért érzi, miközben ott ez az emlék, hogy a valósága ennek az emléknek a szívtelen, józan, jéghideg messzeségben van."_

AMIKOR ​EGY EMLÉK FELENGED, A MÚLT SZIVÁROG KI BELŐLE Mit tehet egy hétéves fiú, ha az addig nyugodt, vidéki életet megzavarja valami, ami nagyobb nemcsak nála, de az általa ismert felnőtteknél, sőt az általa ismert világnál is? Ami a világon túlról jött? Hirtelen elszakad a saját családjától, és egyetlen hely van ahová mehet, egy ház a földút végén. Ebben a házban három nő lakik, három nemzedék, nagymama, anya és lánya, akik sokat láttak és még többet tudnak. Ismerik a titkos utakat és lebegő járatokat, értik a halk szavakat és a néma igéket, jártak a földeken innen és a vizeken túl. Ők segíthetnek, csakhogy mint mindennek, a segítségnek ára van. Neil Gaiman új regénye a gyermekkor varázslatát mutatja a felnőttlét karcos szemüvegén át, az ártatlanság elvesztését a tapasztalat párás tükrében, hírnevéhez méltóan egy olyan történetben, amely semmihez sem hasonlít.

Simon ​Márton új verseskötete a nagyvárosi szorongás szótára. Szélesvásznú történeteket mesél el néhány szóban vagy egy-egy mondatban, a félig kihunyt fényreklámok tömörségével. Baltával és körömollóval esik neki a nyelvnek, mintha mindig azt az egyetlen elrugaszkodási pontot keresné, ahol költészet és valóság egymásba zuhan. De miután megtalálta és megmutatta nekünk, udvariasan hátralép, és csak annyit mond: ''Uram, íme, a szakadék, amit rendelt.''

Három ​szereplő. Egy történet. Mindhárom áldozat, mindhárom elkövető, és azok is ők hárman, akik véletlen keverednek az eseményekbe. Egy, ki a mesék világa felől szemlél, egy, ki az okokat kutatja, egy, ki vádakat olvas a világra, hogy mért olyan, amilyen. Egy férfi és két nő. Mindhárman ki akarnának keveredni a napvilágra, mégis ott bolyonganak valahol a mélygarázsban. Három, szerelem utáni élet és egy valahai szerelmi viszony három sarka, s egy készülődő titokzatos bűntett. Mit jelent élni, érezni, kötődni, sorsot építeni? Mit jelent egy olyan világban lenni, ahol minden élet egyedi és autentikus, de az életek közös világa telis-teli van hamissággal? Számvetés azzal, ahogy élünk és éltünk, s egyben sors és korkritika A mélygarázs. Sodró monológok, meghökkentő gondolatfutamok, a múlt és az életépítés kendőzetlen feltárása. Szembesítés képzeteinkkel és tévképzeteinkkel. Három ember különálló és közös sorsa, három monológ, ami egy pillanatra sem idegen tőlünk, mert rólunk beszélnek, mert belőlünk vannak összerakva. Fogják a kezünket, és végigjárják velünk a földmélyi termeket, nemcsak az ő világukat, hanem a miénket is. Csípni fogja a szemünket a füst, néha úgy fog tűnni, teljesen elfogy a levegő, és fájni fog, nem csak a fejünk. De mégis érdemes végigjárni a föld alatti világot, mert így van esélyünk, hogy elérjük a napsütötte sávot. Mi kiléphetünk, míg a szereplőink visszafordulnak, hogy kézen fogják, s a félhomályos termeken végigvezessék az újabb vándort.

Íme, ​egy friss, ropogós regény a tizenhetedik századról. Tehát történelmi regénynek kell lennie, mert hogyan is lehetne más, mint történelmi, ha egyszer a tizenhetedik században játszódik, de a huszonegyedik században írták? Írta - Esterházy Péter. - E. P. Egy kemény asszonyról szól, aki tud szeretni. Így gyűlölni is. Továbbá az Úristenről és Gizi nevű bakmacskájáról. Férfiakról is, az egyik Nyáry Pál, igen, egy ilyen nevűt a tizenkilencedik századból ismerünk, aki tehát így nem lehet azonos hősünkkel. Ahogy egy másik szereplő, Christoph Ransmayr csöndhintókészítő neve is csak véletlenül esik egybe a kortárs osztrák íróéval. Próbáljunk hát megbarátkozni a gondolattal, hogy a történelmi regény mint műfaj kap fogni még egy vajszínű árnyalatot az _Egyszerű történet vessző száz oldal_ kardozós változatában. Más férfiak is regénykednek itten, az egyikük szakács - "A nagy ételsorokat még mindig fejből tudja, akár a Miatyánkot" -, specialitása a tengeri piláf. Vagy itt van Croy herceg: megfigyeltet és jelentéseket írat, de a jelentéseket tán el se olvassa. "Sebaj, tudjuk, a jelentés lényege nem az, hogy olvassák, hanem hogy írják őket." Nem volna ez így szerencsés azonban a könyvekkel. Ha nem olvassák őket, nem történik semmi, porfogó tárgyakká lesznek. Ha meg ezt itt nem olvassák el, nem tudják meg soha, milyen az _Esterházy-féle kardozós_. Sem azt, hogy legfontosabb: örülni tudni. - P. D.

Ebben ​a regényben mindenki árva. A negyvenes évek végén örökbefogadott kislány, a nevelőszülei, a saját gyereke, a férje, az összes rokona és ismerőse: kivétel nélkül mindenki a szeretethiányt tekinti az elfogadott, az egyetlen megélhető állapotnak. Ezek az emberek egy lepusztult, málló vakolatú, főzelékszagú gangon tengetik küzdelmes életüket, karnyújtásnyira a nyomortól, fényévekre a normálisnak gondolt léttől. Mégis, az elfojtott érzelmek és indulatok olykor-olykor feltörnek, és ezek a kitörési pontok sorsfordító pillanatokat eredményeznek. Ez a nyomasztó és szűk, de egyben átlátszó világ maga az akvárium. Tóth Krisztina kiváló arányérzékkel keveri a naturalizmust, az iróniát és a fekete humort, ,,hétköznapi katarzissal" tisztítja meg múltunknak ezt a nehezen feldolgozható, a kollektív tudattalant erősen befolyásoló szakaszát.

Az ​év egyik legjobban várt könyvében a közéleti témákra reagáló, a magyar költészeti hagyományt játékosan használó, szociálisan érzékeny verseket olvashatunk. Berzsenyi-remix és József Attila-rap.

Mintha ​ezt a helyet már kezdettől fogva azért építették volna, hogy kísértetvárossá váljon. Lehetséges, hogy a történelem óramutatója milliókat söpörjön el ilyen hirtelen, ilyen elképzelhetetlenül rövid idő alatt? Lehetséges, hogy ez az egész hormonburleszk, ez a kicsinyességből, félelemből és szeretetfoszlányokból összeálló biofiziológiai nagyüzem egy csapásra semmivé váljon? New York, a „világok keresztútja” hamarosan egy globális bioapokalipszis kiindulópontjává válik. Az örökké nyüzsgő városban azonban ez egyelőre csak egy magányos, megkeseredett rendőrfelügyelőt aggaszt, aki hiába próbál valami rendszert felfedezni a növénnyé változtatott családok, brutális csonkolások és megmagyarázhatatlan terrorcselekmények kavalkádja mögött. Ám a rendszer létezik, és legfőbb motorjai Karl, Ludwig és Martin, a három különleges képességekkel rendelkező óvilági gondolkodó. Miközben egyre közelebb kerülnek vezetőjük, a csábító és titokzatos Cynthia terveinek megvalósításához, kétségbeesetten próbálják leplezni egymás és a világ előtt saját elméjük széthullását – de vajon meddig sikerülhet ez egy olyan világban, ami nekik köszönhetően épp most fordul ki önmagából? Bartók Imre könyve szédületes sodrású akcióregény, költői szépségű próza, kozmikus látomás a világvégéről, egyúttal megejtő diagnózis a barátság erejéről és a személyiség totális kiszolgáltatottságáról.

Mit ​lehet kezdeni az élettel anya és apa halála után, fel lehet-e dolgozni a tragédiákat, felépíteni újra a múltat az emlékek szilánkjaiból, feltámasztani, ami vagy aki nincs? Nem az a kérdés, meddig él egy ember, hanem az, hogy meddig, milyen mélyre képes visszamenni tetteinek, érzelmeinek magyarázatáért. Gyakran meglepő, gyönyörűséges és rettenetes indítékokért. A hosszabb idő után ismét kötettel jelentkező írónő műve regényes novellafüzér, rövid történetekből komponált portré családi háttérrel. Élveboncolás, szembenézés a megtörténttel, küzdelem a folyton változó és bizonytalan emlékezettel. Hősünk ezúttal és valóban: EGY NŐ.

A ​szerző új kötete életrajzi fikció. Szabálytalan prózakönyv, amely egy elzárt, endogám, szatmári kisfalunak a tereit és alakjait, emlékeit és hiedelmeit mutatja be, ahogy azt egy gyerek láthatja.

Ez ​a könyv napjaink talán legfontosabb politikai kérdésére próbál választ adni: szükségünk van egyáltalán a demokráciára? A közvetlen hangon megfogalmazott, sok példával illusztrált kötetben a szerző amellett érvel, hogy az önmagukat kormányzó társadalmak stabilabbak és hatékonyabbak is, mint az önkényuralmak.

A ​regény két férfi és egy nő, a testiséget szokatlan nyíltsággal ábrázolt háromszögét meséli el a gyerekkoruktól a huszadik század negyvenes éveitől a hatvanas évek végéig. Megismerjük a hortobágyi internálótáborokat, a kádári titkosszolgálat könyörtelenségét. A szerelem is olyan, mint a gyümölcs, merül föl a kérdés: nem létezik, csak alma, körte, szilva, barack, meggy, szeder, ribizli, szamóca, áfonya, naspolya, citrom? E nagyszerű mű a kortárs próza fontos eseménye!

2013 ​szépirodalmi szenzációja - Khaled Hosseini új regénye a világ bestseller-listáinak élén! A 80 országban, 40 millió példányban eladott Papírsárkányok és Ezeregy tündöklő nap szerzőjének új regényét már az első hetekben világszerte többszázezren olvasták. Hosseini mestere a rabul ejtő egzotikus történeteknek és a finoman szőtt mondatok mögött rejlő, mélyen emberi érzéseknek. Új regényében arról mesél, hogyan szeretünk, hogyan viselünk gondot egymásra, és a döntéseink hogyan rezonálnak a minket követő nemzedékek életében. Könyve nem áll meg a szülők és gyermekeik kapcsolatánál, hanem a testvérek és unokatestvérek kötődéseiből bámulatosan gazdag tablót festve mutatja be, hogyan sértjük meg, áruljuk el, becsüljük meg és áldozzuk fel egymást. Hogy milyen gyakran lepnek meg bennünket döntéseikkel és tetteikkel a hozzánk legközelebb állók amikor a leginkább számítanánk rájuk. Miközben lap, lap után, a Földet körbeutazva követjük a regényszereplők ágas-bogas életét, sorsukat és szerelmeiket - Kabultól Párizsig és San Franciscótól a görög szigetvilágig -, az érzelemgazdag és magával ragadó történet belénk költözik és életre kel. "Mit is mondhatnék nektek, miféle kínokat állt ki Baba Ajub és a felesége azon az éjszakán? Egyetlen szülőt sem szabadna ilyen választásra kényszeríteni. Baba Ajub és felesége úgy tanácskozták meg, mi a teendő, hogy a gyerekek meg ne hallják. Beszéltek, sírtak, beszéltek, sírtak. Egész éjjel csak újra és újra átbeszéltek mindent, és bár már közeledett a hajnal, eldönteni mégsem tudták - lehet, hogy a div épp ezt akarta, mert ha nem döntenek, akkor öt gyereket vihet el egy helyett. Végül Baba Ajub a ház ajtaja elől behozott öt ugyanolyan méretű és alakú követ. Mindegyikre ráírta egy gyermeke nevét, s mikor megvolt vele, bedobta őket egy vászonzsákba. De mikor odanyújtotta a zsákot a feleségének, az úgy ugrott hátra, mintha mérges kígyó lenne benne. - Nem tudom megtenni! - mondta a férjének a fejét rázva. - Nem tudom én kiválasztani. Nem bírnám elviselni! - Én sem - kezdte Baba Ajub, de az ablakon kinézve látta, hogy már csak néhány pillanat, és kibukkan a Nap a keleti dombok mögül. Egyre fogyott az idejük. Gyászosan bámult az öt gyerekére. Le kell vágni egy ujjat, hogy megmentsük a kezet! Lehunyta a szemét, és kihúzott egy követ a zsákból. Gondolom, már ti is tudjátok, melyik követ találta kihúzni Baba Ajub. Amikor meglátta a rá írt nevet, az ég felé fordította arcát és felkiáltott. Megtört szívvel karjába vette legkisebb fiát, Qais pedig, aki vakon megbízott az apjában, a nyaka köré fonta a két kezét. Csak akkor értette meg, mi a baj, amikor az apja letette a földre kint, majd becsukta az ajtót; Baba Ajub ott állt bent, hátát az ajtónak vetve, két szemét szorosan lehunyta, de még így is folytak belőlük a könnyek, az ő drága Qais-e meg picike öklével verte kívülről az ajtót, és sírt, hogy Baba engedje be. Baba Ajub pedig csak állt, állt, azt motyogta, bocsáss meg, bocsáss meg!, s a div lépteitől megremegett a föld, a fia felsikoltott, és a föld újra és újra megrendült, ahogy a div távozott Maidan Sabzból, míg végül eltűnt, és a föld is megnyugodott; néma csend volt, csak Baba Ajub zokogott és kérte Qais-t, bocsásson meg neki."

Ice-T ​nyomán a hiphop/rap szubkultúra újabb és újabb generációi fedezik fel maguknak Iceberg Slim memoárját. Börtönök, kurvák és drogos sztorik, szex és lehúzós trükkök elevenednek meg a fekete utcákon a volt strici zaftos mondataiban. Lüktet a dzsessz, dübörögnek a verdák, eldördül egy-egy fegyver, és minden előzmény nélkül repülnek a sallerek. Olvasó legyen a talpán, aki eldönti, hol ér véget egy-egy városi legenda, és hol kezdődik Iceberg, a mindent megélt, ravasz csirkefogó legszemélyesebb önvallomása. A jó útra tért strici saját elcsent gyermekkorát is felidézi, és számot vet saját változó értékrendjével. Iceberg - polgári nevén Robert Beck (1918-1992) - visszaemlékezése 1969-ben jelent meg. Kőkemény, kietlen, mégis megható: az afroamerikai közösség öntudatra ébredésének egyik első irodalmi példája, egyszerre kordokumentum és emberséges iránymutatás. Iceberg irodalmi karrierje azonnal felívelt, a hetvenes években sorra jelentette meg a sikeres regényeket, de legszélesebb körben forgatott kötete máig a Strici voltam. Cselekménye akciódús, egy percig sem erőltetett. Filmszerű élességgel száguld végig egy letűnt világon, amelyben személyesen soha nem lehetnél jelen, de mindent megadnál a bennfentes nézőpontért. Iceberg Slim története pedig éppen ezt kínálja fel. Szenvtelenül figyel téged, amint kíváncsiságod egyre mélyebbre húz, és azt sugallja: innen nem szabadulsz.

„Jeanette ​Wintersont olvasni annyi, mint szeretni őt. Ez a szilaj, elragadóan különös brit írónő szokatlan őszinteséggel vall magáról önéletrajzi könyvében.” O, The Oprah Magazine „A szikrázó humorú Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? nemcsak az örökbefogadás érzelmi örökségét dolgozza föl sokoldalúan, hanem helyet kap benne az az üdítő felismerés is, hogy az életet megérteni ugyanolyan nehéz, mint megélni.” Entertainment Weekly Amikor Jeanette tizenhat évesen elmegy otthonról, mert szerelmes lesz egy másik lányba, örökbe fogadó anyja, Mrs. Winterson csak annyit kérdez tőle: „Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?” Winterson azonban nem mond le a boldogságról, hanem keresi egy életen át – erről szól ez a mulatságos, szellemes, hol dühödt indulattal, hol lelkesedéssel megírt történet, amely nem más, mint az igazság, a világszerte népszerű Jeanette Winterson életének története.

Bereményi ​Géza kalandokban és szenvedélyekben rendkívül gazdag, fordulatos regénye, a Vadnai Bébi két, egymástól élesen elütő történelmi időben játszódik: a negyvenes és a hetvenes években. Ami a két korszakot, életformát és a két szálat összeköti, az részint a címszereplő Vadnai Bébi, másrészt pedig az egymásra tükröződő dilemmák, motívumok és kételyek. A hetvenes évek Budapestjén, ahol egyetlen nap maga az örökkévalóság, Dobrovics, a pályakezdő író, miután felvetődik, hogy egyik barátjával talán testvérek, nyomozni kezd az illető apja után. Újabb és újabb titkok derülnek ki. A negyvenes évek Budapestjén, ahol csak egy nap az élet, és egyre közelebb van a háború, az aranyifjak körülrajongják a lenyűgöző szépségű Vadnai Bébit. Akad a kérők között milliomos, diplomata, jogász. Ekkor bukkan fel a hallgatag, töprengő orvos. Vajon a titkok mélyére tud-e pillantani Dobrovics? És ha igen, akkor mit pillant meg ott? Szerelem és gyűlölet hogyan váltakozik újra meg újra? A _Vadnai Bébi_ egyszerre történelmi regény, amely nagyszerűen, érzékletesen idézi fel a régi Budapest egykorvolt figuráit-helyeit, és kegyetlen érdességgel mutatja meg hogyan működnek az emberek háborúban, továbbá az érzelmek iskolája, amely a szerelem irracionalitását, a vágy gyűlöletté izzását, az anya- és apakeresés kétségbeesett mozdulatait démoni erővel teszi szóvá. Hogyan ismételjük vonzásainkkal és választásainkkal elődeink sorsát? A lüktetően izgalmas regény, melynek nagyfokú a valóságalapja, nemcsak ezekre a kérdésekre ad szenzációsan érdekes választ.

Rubin ​Szilárd életművének újrafelfedezése az utóbbi tíz év egyik legnagyobb szenzációja. A Csirkejáték, a Római Egyes és az Aprószentek hosszú évtizedeken át elfelejtett szerzője immár elfoglalta az őt megillető helyet az 1945 utáni magyar irodalomban. A kisebb írásai ugyanakkor mind ez idáig jószerivel elérhetetlenek voltak a szélesebb olvasóközönség számára. E kötet ezt a hiányt igyekszik pótolni: nemcsak Rubin Szilárd verseit, illetve prózai írásainak a legjavát közli, hanem esszéit-kritikáit is, valamint válogatást nyújt a hagyatékban maradt levelezésből. Az anyagot a Rubin Szilárd - pályarajz című monográfia szerzője, Keresztesi József állította össze; szándéka szerint azokat az írásokat gyűjtötte itt egybe, amelyek érdemben gazdagíthatják, illetve árnyalhatják erről a különös pályafutásról alkotott képünket

"Minden ​lélekben, ahogy minden házban is, a homlokzat mögött egy belső világ rejtőzik..." Ugyanígy van ez Saramago regényének hőseivel, akik nem tudnak kitörni kisszerű életükből, még bűneik is elhamvadnak, mielőtt beteljesülnének... Mindannyian ugyanabban a házban laknak: a leszbikus kapcsolatot kereső varrólány, akit gyönyör, fájdalom és szégyenteljes titok köt össze testvérével, a sivár házasságának fogságában vergődő, éjjelente olcsó kalandokat hajkurászó szedő, a luxusprostituált, aki végül büszkén kilép megalázó kapcsolatából, és eltűnik az éjszakában... És ott van a suszter, aki még mindig reménykedik egy jobb világban, s a nála lakó fiatalemberrel próbálja elfogadtatni a saját igazát. Abel - akiben az író talán saját magát írta meg - nyughatatlan lélek, nem tudja, mit akar, nem látja, merre visz az útja, és a suszterrel való beszélgetéseiben próbálja meglelni a rejtett lényeget, ami valóságos értelmet adhat a létezésének. "Elmenni sem kívánkozott... tudta, hogy mit találna az utcákon: ...az élet önző lendületét, a mohóságot, a félelmet, a sóvár vágyat, az utcán bolyongó nők hívogató szavát, a reménykedést, az éhséget, a luxust - és az éjszakát, amely lehántja mindenkiről az álarcot, hogy megmutassa az ember igazi arcát." Saramago második regényét könyvkiadója, melynek elküldte, válaszra sem méltatta, s ez a csalódás annyira kedvét szegte, hogy egy időre felhagyott az írással. Most, évtizedekkel később, az író halála után világszerte megjelenik ez a korai alkotása is, amelyben Saramago értő olvasói már felfedezhetik a későbbi Nobel-díjas regényíróra jellemző társadalmi érzékenységet, a filozofálásra való hajlamot és az erős erotikus töltést.

„A ​legjobb tréning a valóság.” – mondja nekünk Parti Nagy Lajos új elbeszéléskötetének egyik szereplője. „Legjobb póráz az ember!” – tudjuk meg egy másiktól. Hogy igazuk van-e vagy sem, döntse el mindenki maga. Parti Nagy újabb novelláiban rengeteg minden történik napjaink és tegnapjaink holnaptalan Magyarországán Tömpemizsértől Budapesten és az elbeszélői tudat álomperonjain át Csőpépig. Véletlen találkozások, vétlen balesetek, szándék nélküli csodák, lépték nélküli dumák. Régi ismerősök. Angyalok és házmesterek. Az anyanyelvi figurák a magyar nyelv korábban nem ismert mélységeit és lehetőségeit tárják elénk. Parti Nagy műhelyében megint olyan nyelvek születtek, melyekben a margón lévők argója, a megalázottak dadogása a legváratlanabb pillanatokban egészül ki a hétköznapok lírájával és a szerző frenetikus leleményeivel. A karneváli groteszk is így kerül egy szaggatottan pontos vonalba Parti Nagy szociális realizmusával. Ez a civilpróza kegyetlenül pontos lát- és létlelet mindnyájunk mai Magyarországáról.

12 ​nő voltam. Egy - aki egy eszkimóhoz megy feleségül Kettő - aki az űrben akart csókolózni... Három - akit legjobb barátnője meggyilkolásával vádolnak Négy - aki a BudapestPárizs járaton lefogy 25 kilót Öt - aki bemártja, azt, akit a legjobban szeret Hat - aki újra találkozik 12 élettel korábbi karmikus szerelmével Hét - aki tud nemet mondani Nyolc - aki egy orosz bankárba zúg bele Szentpéterváron Kilenc - aki egy hétig állt mozdulatlanul tütüben Tíz - akinek rendőr volt az apja Tizenegy - akinek négy anyja volt, de egyik se vallja be melyikük szülte Tizenkettő - aki egy széthasított fejű férfit szeretett.

„Teljesedjék ​be a sorsunk: elmondom neked ezt a történetet. Az éjjel egy gladiátorral álmodtam. Ide teszem az álmot a történet elejére. Tudod, bátorítanom kell magamat. _A gladiátor fölnéz. A magasban, emeletnyi vagy csillagnyi távolságra innét csak egy kezet látni, a kéz egyetlen ujját, az ujjmozdulatot. Fölfelé vagy lefelé? A hüvelykujj lassúdva mozdul. Eljön a rettegett pillanat, amikor már mindegy. Az ég tiszta, élesen látszik a látóhatár. Még nincs fönn a hold. A nép üvölt. A nép mindig üvölt. A kegyelem feltétele az volt, leteríti-e az oroszlánt. A vadállat kinyúlva fekszik mellette. Nem mondta neki: recipe ferrum, a vadak nem tudnak latinul. Megfeneklett az idő. Fáradtság önti el, időn kívüli hála. Most már minden jöhet. Bevárja itt a csillagokat._ Álmomban fenn ültem a tribünön. Nem üvöltöttem. Semmi közöm ahhoz, ami történik. De ha nincs közöm hozzá, miért fáj?” Az új könyv szavai az aranyfényben ragyogó alföldi gyerekkorról, a háborúról és az üldöztetésről, az identitásdilemmákról, a kora ötvenes évek gyári, színi és bölcsészvilágáról, majd a tanári és végül a költői pálya kezdeteiről szólnak. Memoár ez tehát, csakugyan. Szólni azonban ennél sokkal kevesebbről és sokkal többről szól. Arról, ami volt, és nincs már, és arról is, ami mindig van. Egy nagy szerelemről. Gergely Ágnes elliptikusan érzékletes, közvetlenségükben is elegáns mondatokból megszerkesztett, tökéletesre csiszolt, költőileg ihletett prózája rég várt újdonság, mely szerzőjének, a kortárs magyar irodalom egyik legjelesebb alkotójának nyolcvanadik születésnapjára jelenik meg.

A ​Szabadság és a Javítások szerzőjének második regénye egy földrengéssorozat körül bonyolódik, amely megrázza Amerika északi partvidékét, és sajnálatos módon megöli a főszereplő, Louis Holland nagyanyját. A haláleset nyomán Holland édesanyja nagy vagyont örököl a Sweeting-Aldren nevű vegyi üzem részvényeinek formájában. Holland szerelembe esik egy szeizmológus lánnyal, aki szép lassan beavatja az elméletébe: a földmozgások kiváltó oka emberi eredetű, és a Sweeting-Aldren vegyi üzem titkos környezetszennyező tevékenysége áll a hátterében. Jonathan Franzen korai, kevésbé ismert, ám sokak szerint legjobb regénye az Erős rengés.

Tazaki ​Cukuru harminchat éves. Zárkózott, magányos férfi, pedig nincs egyedül. Szala, a barátnője úgy érzi, Tazaki megrekedt valahol a felnőtté válás küszöbén, és ez kapcsolatukat is visszaveti. A Tokióban élő férfi majdnem két évtizede elköltözött szülővárosából, ahol középiskolás éveit szinte egymáshoz nőve töltötte négy barátjával, két fiúval és két lánnyal. Bár az öt fiatal elválaszthatatlanul összetartozott, Tazaki közülük is kilógott: két fiú és két lány nevében szerepelt egy színt jelölő írásjegy, egyedül Cukuru volt „színtelen”. Aztán az öröknek hitt barátságnak egyszer csak vége szakadt, de a férfi azóta is egyhangúnak tartja magát, mint akinek nincs egyénisége. Szala rábeszélésére Tazaki hazautazik szülőföldjére, hogy megtudja, miért fordítottak neki hátat egykori társai. Miközben tizennyolc éve bezárult ajtókat tár fel, egyre biztosabb abban, hogy Szalával való kapcsolatának is csak akkor lesz jövője, ha megfejti a titkot... Murakami Haruki most is az emberi lélek mélyére száll. Ahogy a Norvég erdő című, kultikussá vált regényében, most is a felnőtté válás veszteségeinek, a nagyvárosi ember elmagányosodásának, elvágyódásának és elbizonytalanodásának okait kutatja.

„Ez ​hát a szerelem, gondoltam undorral, már csak ez hiányzott. Újabb hiábavaló szenvedés az eddigiek tetejébe.” És ez még nem is volna baj. Hiszen a tizenkilenc éves Fülöp szeret szenvedni. Kétéves volt, mikor a szülei rájöttek, hogy nem hall – azóta megtanulta, hogyan viselje méltósággal a süketségét. Az iskolában elsajátította a jelbeszédet, és ha összpontosít, szájról is olvas. Minden tanára nagy tehetségnek tekinti. Vajon jobban értené kiszámíthatatlanul viselkedő családtagjait, ha hallaná is őket? Öntörvényű, mártír anyját és szilaj, konok apját? Távol lévő és megfejthetetlen szüleivel szemben Fülöp életének egyetlen biztos pontja színésznőnek készülő nővére, Matild. Kettejük sorsa néha különválik, de többnyire együtt alakul mediterrán tengerparti villáktól magyarországi birtokokon és siketinternátusokon át egy ostromlott világvárosig. Mindeközben Fülöp abban reménykedik, hogy embertársaink legtitkosabb gondolatait akkor ismerhetjük meg igazán, ha nem halljuk, mit beszélnek… A Gondolatolvasó a 2011-ben megjelent 1848-as emigránsregény, a Nyughatatlanok folytatása, egy tervezett trilógia második darabja. Számos ott megismert szereplőt viszontláthatunk benne, bár ez a regény az előzményektől függetlenül is kerek és magával ragadó história. Történet az idegenségről, a saját gondolataink börtönében kavargó ellentmondásos érzésekről és a felnőtté válásról. Meg a szerelemről.

Az ​Örökbecsű limlom minden eddiginél összetettebb képet nyújt Ljudmila Ulickaja ön- és világszemléletéről, élet- és művészetfilozófiájáról. A műfajilag is sokszínű kötetben az orosz írónő szinte az összes olyan dologról beszél, ami foglalkoztatta valaha. A személyesebb szövegekben, illetve a vele készült és a kötetbe beválogatott interjúkban kendőzetlen őszinteséggel fogalmaz magánéletéről, pályafutásáról. Megtudhatjuk, hogy a családi környezettől kezdve az olvasmányélményekig mi formálta leginkább a személyiségét. Miként azt is, milyen véleménnyel van a család, szerelem, házasság, barátság fogalmáról és megvalósulási formáiról. A társadalmi kérdésekben is bátran foglal állást. Így derül rá fény, mit gondol a nők társadalomban betöltött szerepéről, a politikáról, az állami és egyházi ideológiákról, vagy éppen a világ működését meghatározó gazdasági rendszerekről. Esszéiben, művészeti írásaiban pedig főként a kifogyhatatlanul gazdag orosz kultúra legfontosabb kérdéseiről beszél. Mindezt a tőle megszokott közvetlenséggel és nyíltsággal tárja olvasói elé.

Centauri, ​a ,,titokzatos író" nem az Államokban él, első regénye mégis egy hamisítatlan, modern amerikai nagyregény. Hátborzongató balesetek, merényletek, agyműtétek, kocsmázások, válságok, és szerelmi csalódások jelölik ki az ifjú Dan Coolbirth útját, hogy aztán a nálánál jóval idősebb Angelicával folytatott románcát egy kettős gyilkosság szakítsa meg. Ekkor elkezdődik a road movie, Dan Kaliforniából észak felé, Montanába menekül, ahol a vad szépségű és különös képességekkel megáldott indiánlány, Téa keresztezi az útját. Szinte filmszerűen áll össze egy extravagáns, őrült, mégis sok szempontból fájóan átlagos család története, miközben számos jellegzetes és felejthetetlen figura bukkan föl, áttételesen pedig fontos szereplőkké lépnek elő olyan írók, mint Salinger vagy Melville, sőt fény derül arra is, hogy mi köti össze a famíliát Jack Londonnal. Dan, a maga kamaszos módján, durva kritikával illeti a világot, főként a szüleit - még az imádott nagyit is, aki lökött barátai segítségével igyekszik ,,tökös gyereket" faragni belőle -, ugyanakkor remek humora van. Azt viszont nehéz eldönteni: Dan útja a múltba visz, vagy egy olyan világba, ahol élő ember még nem járt.

Kollekciók