Ajax-loader

kollekció: Könyves blog: 2012 legjobb könyvei

Az Index könyves blogja által legjobbnak tartott 50 könyv 2012-ben.


Ignatius ​Perrish egy részeg éjszaka után arra ébred, hogy irtózatosan fáj a feje… és a tükörbe nézve azt látja, hogy szarvak nőttek a halántékán. Ig először azt hiszi, hallucinál, a gyász és a harag elvette az eszét. Hiszen az utóbbi egy évet a maga privát purgatóriumában töltötte: egy esztendővel ezelőtt erőszakolták és gyilkolták meg brutális módon, felfoghatatlanul a szerelmét, Merrin Williamset. A teljes idegösszeomlás is szinte természetes lenne nála. Csakhogy ezek a szarvak valódiak… Azelőtt Ig a boldogok gondtalan életét élte: gazdag szülők gyermekeként, tévésztár báty öccseként megvolt mindene, pénz, biztonság, megbecsülés. Megvolt mindene, sőt annál több is – Merrin szerelme, akivel együtt osztoztak romantikán, diákkori felelőtlenségeken, egy csakis kettejüknek kijutó, varázsos kalandon. Merrin halálával mindez oda lett. Noha Ig volt az egyetlen gyanúsított, bíróság elé sohasem került, de fel sem mentette soha a kisváros, Gideon közvéleménye: persze hogy azért úszta meg, mert befolyásos szülei vannak! Mintha mindenki elhagyta volna Iget, még az Isten is. Talán csak egyvalaki nem: a benne lakozó ördög… És most, ezekkel a szarvakkal, Ig rettenetes erőre tesz szert – olyan tehetségre, amellyel végre kinyomozhatja, ki ölte meg Merrint, ki tette tönkre az életét. És bosszút állhat. A templomba járás, az ima nem segített. Jöjjön hát a Sátán!

Szörnyű ​vihar közeledik… Árnyék három évet töltött börtönben, közben mindvégig csak azt a pillanatot várta, amikor végre hazatérhet szeretett feleségéhez, hogy együtt új életet kezdjenek. De mielőtt találkozhatnának, szabadulása előtt néhány nappal a felesége autóbaleset áldozata lesz. Árnyék élete romokban hever, és ekkor a sors egy különös idegennel hozza össze, aki Szerda néven mutatkozik be, és furcsa módon sokkal többet tud róla, mint ő saját magáról. Szerda munkát ajánl neki, és miközben az események egyre váratlanabb fordulatokat vesznek, Árnyék kénytelen lesz megtanulni, hogy a múlt sohasem hal meg igazából. Mindenkinek, még az ő szeretett Laurájának is voltak titkai, és az álmok, mesék, legendák sokkal valóságosabbak, mint azt korábban gondolta volna. Árnyék számára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a mindennapi élet nyugodt felszíne alatt különös vihar tombol. Egy háború, amelynek tétje nem más, mint Amerika lelke. Egy háború, amelynek Árnyék hirtelen a kellős közepén találja magát. A Hugo-, Nebula-, Locus-, SFX Magazine- és Bram Stoker-díjas, világszerte elsöprő sikerű regényt most a könyv megjelenésének tizedik évfordulójára kibővített változatban vehetik kezükbe a magyar olvasók.

A ​Gordon Zsigmond-sorozat ötödik és egyben befejező része. Ezúttal nem egy cikkről van szó, nem egy tudósításról, egy riportról. Nem arról van szó, hogy Pesten érlelődik valami, s nem is arról, hogy kitört a forradalom. Nem arról van szó, hogy ismét tankok járnak Pest utcáin, és nem is arról, hogy Magyarország független lesz-e. Gordon Zsigmondnak, a sokat látott bűnügyi újságírónak nem a Parlament előtti sortűzről, a Corvin-közről és a háttérben az ország sorsát befolyásoló erőkről kell cikket írnia, és nem is arról, hogy miként harcolnak az emberek Budapesten a szabadságukért. Nem arról kell tudósítania a világot, hogy Pesten megállt az élet, a rádió épületénél harcok dúlnak, nem is arról, hogy mi történik azokkal, akiket ávósnak néznek. Nem. Gordon Zsigmondnak most egy gyilkost kell megtalálnia, aki a szeretteire jelent halálos veszélyt, egy gyilkost, akit ha ő nem állít meg, senki sem fog. Egy városban, ahol a becsület és a tisztesség sajátos fogalmakká váltak, egy városban, ahol csak saját magában bízhat, meg abban, hogy mindenkinek és mindennek ára van. Még a gyilkosnak és áldozatának is.

Mindig ​esténként tűntek elő, néha csapatosan, többnyire azonban egyedül. Hogy pontosan hogyan és mikor érkeztek, arról senki nem bírt megbízhatót mondani. Volt, aki azt állította, hogy ugyanott laknak, amerre dolgoznak is, napközben alszanak és megbújnak valamelyik bérkaszárnya zugában, s csupán napszálltakor merészkednek elő. Mások akár meg is esküdtek volna rá, hogy a város egy másik fertályából jönnek és szekéren hozzák őket... Most is csak annyit lehetett tudni, hogy megint meghalt közülük az egyik. A székesfőváros utcáin arat a halál: a rendőrség elképzelhetetlen brutalitással meggyilkolt prostituáltak holttesteire bukkan szerte a városban, a Városligettől kezdve az előkelő Ó utcai bordélyon át egész a ferencvárosi munkásnegyedekig. 1910-et írunk: az újabban már villanyfényben úszó Andrássy úton még egymást kerülgetik a konflisok és az automobilok, a legendás kávéházakban pedig Ady Endre és Molnár Ferenc társaságát keresik a szépreményű költők és hírlapírók. Ezzel egy időben pedig különös vendég érkezik Budapestre, hogy néhány hónapi rejtőzködés után egyszerre csak az előkelő szalonok és úri társaságok kedvencévé váljon: Saint-Germain grófja, aki egyenesen Rákóczi fejedelem leszármazottjának mondja magát, és a világtörténelem legkülönbözőbb korszakaiból származó történeteinél csak a szokásai különösebbek. Éjszaka él, akárcsak a város, és még soha, senki nem látta enni...

Hiába ​a 18 nyitott fiók az íróasztalon, hogyha egyetlenegy zárva. Legelőször mindig azt akarjuk kinyitni, legvégül azzal szembesülünk, hogy nincs hozzá kulcsunk. A méltán népszerű amerikai írónő Nicole Krauss harmadik magyarul megjelent regényének író hősnője több mint 25 éven át dolgozik ennél az eredetileg csak kölcsön kapott íróasztalnál. Miközben írja a sikeres regényeket, talán csak sejti, hogy a fiók mélyén titkos szöveg lapul. A Nagy Palota szövevényes, évtizedeket és kontinenseket átszelő története, katartikus sorsmozaikja ettől az asztaltól indul el. Így jutunk el a hetvenes évek alternatív New York-i értelmiségi miliőjétől az 1944-es Budapestig, a közelmúlt multikulturális Londonjától Pinochet Chiléjén át a sejtelmes Izraelig. A tárgyak története mindig emberek története is. A tárgyak gyakran élik túl az embereket. Az embernek pedig a múlt század embertelen rendszereiben időről-időre újjá kell születnie. Emlékekből kell teremtenie, tárgyakba kell kapaszkodnia. Erre az emlékmunkára utal a regény bibliai címe is. Olyan tökéletes lesz a Palota emléke, hogy lényegében maga válik eredetivé. Vajon a sors, a végzet, a véletlen vagy a történelem iránt roppant fogékony és a históriát érzékenyen regényesítő írónő fantáziája alakítja-e a cselekményt, akadályozza meg és teszi lehetővé a találkozásokat és az árulásokat? Ami bizonyos: a kulcs az olvasó kezében van.

Szálinger ​Balázs új könyve különleges költői körutazás, mely napjaink Magyarországáról indul, hogy a három műnemen (líra, dráma, epika) és Róma birodalmán keresztül a közeljövő Budapestjére térjünk vissza. Szálinger nagy témája a közélet és a magánélet egymástól elválaszthatatlan egységellentéte. A feszült egymásrautaltságot humorral és iróniával, sokszor a történelem segítségével oldja fel, ez távolítja és nagyítja a Köztársaság tétjét: hogyan tudunk hitelesen megszólalni privát dolgainkról a nyilvánosság előtt? Hogyan lehet közünk saját magunkhoz a mindenkori többieken keresztül? Ezt járja körül több versciklusban és egy drámában, hogy a Háború című utópisztikus szerelmi verses elbeszélés zárja a könyvet. Napjaink Budapestje, látszólag minden rendben, mindenki rohan, teszi a dolgát, tehát semmi sincs rendben. Ugyanazon a napon robban ki a III. világháború és érkezik visszafordíthatatlan pontjához egy szakítás is. A Köztársaság Szálinger pályájának fontos állomása: összegzés és előretekintés egyazon mozzanatban. A költő játékos és termékeny lírai teret hozott létre, melyben a műnemek és a műfajok, a témák és a motívumok is változatos módon illeszkednek a kötet történetívéhez. A köztársaságok, a respublikák közös részeihez.

Balbec ​Beach nem egy hely, és nem egy tánc. Talán csak egy tengeri fuvallat, egy különös fénytörés, egy távoli dallam. De ott van Budapest utcáin, amikor egy sápadt énekesnő az apja után kutat az éjszakában, és ott van Velence tengerpartján is, mikor az érzelmes utazónak választania kell két szerelem között. A berlini metró járataiban, ahol kísérteteket sodor magával az alagútszél, névtelen fennsíkok pszichiátriáin és a Józsefvárosban is, mikor egy huszonéves műfordító egy negyvenéves nővel beszélget a pornográfia természetéről. Vagy a párizsi Ritz különtermében, Marcel Proust és Sigmund Freud sosemvolt találkozásakor. Dunajcsik Mátyás tizenhárom története ezekbe a pillanatokba viszi magával az olvasót, hogy aztán annak rendje és módja szerint el is veszítse a vágyak és emlékek tükörlabirintusában.

Mi ​lenne, ha az ember a rázúduló problémáival való szembenézés helyett inkább hibernáltatná magát? Inkei Bence ezzel a gondolattal játszik el Mirelit című fontos generációs regényében. Én vele vagyok, az biztos, mármint Gömöri Gergellyel, a történet(ek) elbeszélőjével – elhagyja a nője, magányba zuhan, tanácstalanul téblábol, gondolkodik... és, tudtán kívül, nevettet. Tény, hogy többet nevetünk rajta, mint vele, de nem baj, elvégre mi vagyunk az olvasók, szórakozni akarunk. És a szerző gondoskodik is róla, hogy szórakozzunk...(Maros András) "Időről-időre azt hiszem, hogy ezeket az érzéseket már végleg leküzdöttem, de valahogy mindig visszajönnek. Különösen szép, hogy mint azt nem sokkal később megállapítom, erre pont az egykori Kelet-Berlin területén kell rájönnöm. Zsófinak persze nyilván nincsenek ilyen komplexusai. Ő már nem volt úttörő, nem állították félre a Skodájukat a svájci-nyugatnémet határon, és nem érezte azt egyetlen osztrák élelmiszerboltban sem, hogy ez itt maga a Paradicsom."

A ​Moszkva tér kocsmáitól a népligeti fákig, az Oktogon hajszalonjaitól a Bartók Béla úti mecsetig sokféle tájat bejárnak Závada Péter versei, akit legtöbben a kortárs underground kultikus zenekara, az Akkezdet Phiai tagjaként ismernek, ám a dalszövegei mellett évek óta publikál rangos irodalmi folyóiratokban is. Első verseskötetében a budapesti betonrengeteg zabolátlan nyelve és a magyar költészet legjobb hagyományai találkoznak, ahol a szerelmi fájdalom épp olyan jól megfér a bódult körúti hajnalokkal, mint a családi történelemmel való viaskodás a felszabadult rímjátékokkal.

Ungváry ​Krisztián és Tabajdi Gábor rendhagyó útikalauza a 20. század politikai diktatúrái és legmegrázóbb történelmi eseményei mentén veszi lajstromba Budapest emlékeit. A szerzőpáros olyan fővárosi helyszíneket mutat be olvasóinak, amelyek jobbára ismeretlenek a turisták előtt, a városlakók számára pedig a félmúlt homályába vesznek. A fiatal kutatók budapesti sétáin feltárulnak az 1919-es Tanácsköztársaság és az azt követő fehérterror, a német megszállás, a nyilas rémuralom és a zsidóüldözés, a világháborús főváros, a szovjet megszállás és a Rákosi-diktatúra, az 1956-os forradalom és szabadságharc, végül a Kádár-korszak elfeledett vagy épp szándékosan titokban tartott történeti helyszínei és emlékhelyei. Az egyes történelmi eseményekhez köthető szobrok és műemlékek kapcsán a szerzők múlt és jelen emlékezetpolitikai törekvéseit is áttekintik. A történészpáros kíméletlen és fájdalmas őszinteséggel mutat rá: a múlt századi véres diktatúrák emlékei jelöletlenül bár, de ma is ott kísértenek a főváros utcáin - ideje hát mindenkinek megismerni őket.

Termann, ​a huszonéves tanárjelölt szülővárosába, Debrecenbe utazik, talán felkutatni, ami még megmaradt a gyermekkor morzsalékából, talán örökre búcsút mondani neki. Aztán újra Pest, dacos ismerkedés a fővárossal, a szűkös albérletek és füstös kávéházak világával. Házibulik, emlékezetes tengerparti expedíciók és az első pszichedelikus utazások a város utcáin, melyek még a háborús Varsóig is elviszik az óvatlan utazót - sőt annál is tovább, egész a felnőttkor küszöbéig. Térey János 1997-ben megjelent novelláskötete, a Termann hagyományai újraírásával ezúttal karcosabb és érettebb hangon meséli el, hogyan múlik el az ifjúság, és hogyan teszi mégis halhatatlanná a makacs emlékezet. Mintha egy hard-boiled nevelődési történetet néznénk fekete-fehérben, megelevenedik a 90-es évek Budapestjének letűnt atmoszférája, és újra felragyognak az elveszett illúziók.

,,Egyszer ​volt, hol nem volt, avvót, hogy mán szabad választások keretibe kitakarodtak a magyarok fődjirűl a tatárok, oszt I. Fülkefor lett a kerál. Vót es öröm, vígan zakatót a Nemzeti Együttműködés Rendszere, Rolex karóra se jobban. Még pár bakarasz, pár csipisz iramodás, oszt eppoly jó lesz minékünk, mint Kádár apánk alatt az annóba, teprenkedett a nép, mer mind azt látta a keráli tévébe, hogy siker hág sikerre, sarkalat sarkalatra, és kalap. Rendes, istenfélő magyar nép vót, nem úgy, mint az előző, emmán tutta, hogy csak az lessz, ami bé vagyon ígérve, megszorítás penig nem vót, amíg meg nem haltak." Ez a könyv az első évet, az első 53 írást tartalmazza abból a sorozatból, amit 2011 áprilisában kezdtem el írni az Élet és Irodalom Páratlan oldalán, Magyar mesék címmel. Ezek természetesen álmesék, a népmese bizonyos elemeit, nyelvét imitáló teherbíró kisformák, abszurdok a rögvaló abszurditásáról, hazanzák, glosszák a helyzet margójára. Okom bőven volt rájuk, célom velük csak annyiban, hogy egy hagyományos, mégis szabad műformába ,,becsatornázzam" az írói, állampolgári köz-érzetemet.

Aki ​végigrepül Fehér Béla új nagyregényén, annak páratlan kilátásban lesz része. Egy száguldó zöld delizsánsz ablakából nézheti végig a magyar szabadságharcot. Láthat szabadságot, szerelmet, háborút és békét, ármányt, bűnt, hűséget, nagyságot és bukást. Mert a Kossuthkifli egyszerre hiteles történelmi regény és frenetikus Jókai-paródia, XIX. századi pörgő road movie és népmesei motívumokkal átszőtt magyar mágikus realizmus, gigantikus romantika-parafrázis és igazi, régimódi, izgalmas kalandregény. A történelmi málhaposta olykor megáll, hogy az olvasó eltűnődhessen máig aktuális (vagy inkább sosem volt ilyen aktuális) sorskérdéseken. Hányszor lehet a történelmi lehetőséget elszalasztani? Mit kezd a magyar a szabadsággal? Létezik-e nemzeti végzet? Megbűnhődtük már a múltat s jövendőt? A Kossuthkifli végtelenül sokszínű, mégis teljesen homogén mű. Nyelvi leleményei lenyűgözők, humora utánozhatatlan. És hát (nem utolsó sorban) a XIX. század gasztronómiai tárháza, ízes hasregény. (Cserna-Szabó András)

Kolozsvár, ​Nagyszeben, Herkulesfürdő, a Duna-delta és az erdélyi havasok több titkot rejtenek, mint gondolnánk: különös gyilkosságok, visszajáró halottak és megmagyarázhatatlan jelenések történeteit. Olyan történeteket, melyeket még egymás között is csak suttogva mesélnek egymásnak a városok és falvak lakói, de még inkább ideges pisszegéssel hallgattatják el azt, aki felidézi őket. Hiszen ki akarná, hogy torkon ragadja a jeges rémület, ereiben megfagyjon a vér, és azt se tudja, hol a határ a valóság és a képzelet játékai közt? A fiatal erdélyi szerző, Szabó Róbert Csaba negyedik novelláskötetében az angolszász gyökerű gótikus rémtörténet műfaját viszi el oda, ahol a Brit-szigetek után talán a legjobb helye van: Erdély és Románia ködborította, legendás vidékeire.

Hanif ​Kureishi első regényének hőse Karim, egy félig indiai fiatal, aki kétségbeesetten próbál kikerülni Dél-London külvárosából, és megízlelni az 1970-es évek tiltott gyümölcseit. Karim világa bizonytalan lábakon áll: indiai apja, aki meditációs tanfolyamokat tart a külváros krémjének, lelép a gyönyörű és izgalmas Evával, gyermekkori barátját és szerelmét pedig a szülei éhségsztrájkkal zsarolva kényszerítik hozzá egy mihaszna indiai férfihoz. A „kültelek” olyan hely Kureishinél, ahonnan el kell menni, ahonnan menekülni kell. Karim számára London – bár földrajzilag nem esik messze a lakóhelyétől – teljesen más világnak tűnik. Karimra rátalál a valószínűtlen lehetőség, hogy egy belvárosi színházban játsszon, ahol megfásult punkok, harcos trockisták, avantgarde színészek és vegetáriánus hippik között vezet kacskaringós útja. Fordította: Greskovits Endre

Egy ​titokzatos bőrönd, melyet csak egyetlen nő tud felemelni, de ha kinyitják, üres... Egy depressziós apáca, aki az után kutat, vajon szerelemben fogant-e... Egy ismeretlen nő holtteste, melyre aratás közben bukkannak rá a szántóföldön... Egy rejtélyes mocsár, ahova valamiért minden este ellátogatnak a környékbeli férfiak... A Magyarországon is egyre ismertebbé és népszerűbbé váló skandináv irodalom egyik izgalmas, fantasztikusan sokszínű szeletébe, az elmúlt két évtized dán novellisztikájába nyújt betekintést a kötet. A 20 írásban 20 izgalmas világ tárul elénk olyan világhírű szerzők tolmácsolásában, mint például Janne Teller vagy Pia Juul.

Egy ​negyven éves pesti férfi, aki nem olyan régen még egyetemi tanár volt, egyik napról a másikra pszichésen és egzisztenciálisan összeomlik. Egy Németországban élő pincér, aki inszomniában szenved, öngyilkosságot követ el. Egy magyar arisztokrata, aki hol bádogos, hol taxisofőr, hol a XX. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb írójának védangyala. Egy genfi étteremben történtek rekonstruálása, ami szorosan kapcsolódik a boszniai vérengzésekhez. A rendszerváltozás utáni Magyarország mindennapjainak pillanatképei... Az egyidejűleg alkalmazott többféle narráció állandó figyelmet igényel, de ez csak fokozza a talányok és rejtélyek megfejtésének izgalmát, amely - mint egy jó krimiben - a befejezésnél éri el csúcspontját. A Másik halál nagyszabású írói kísérlet személyes sors és történelem rejtett összefüggéseinek bemutatására.

A ​kötet az örök vesztes, bizonyos Vidra Zsolt életét kíséri végig napjainktól az ötvenes évekig, időben visszafelé haladva, halálától a születéséig. Dohos albérletek, szűk panellakások, szürke gyárak, füstös kocsmák, kietlen laktanyák, kórházi elfekvők, börtönök, hajléktalanszállók környékén kanyarognak a kegyetlenül őszinte történetek. Hőseik perifériára került kisemberek, akik – míg volt munkájuk – pincérek, kocsikísérők, bolti eladók, biztonsági őrök voltak, és akik éppúgy vesztesei az előző rendszernek, mint a mostaninak. Hajnóczy Péter és Tar Sándor hőseinek rokonai ők, alkoholista, munkanélküli, beteg, vagy csak öregségükben magukra maradó el- és cserbenhagyott nők és férfiak. Kerékgyártó István jól ismeri a helyszíneket, ahol tanulatlan, kiszolgáltatott hősei mozognak, a trükköket, megaláztatásokat, melyeket elszenvednek. A kötetben feltűnően sok a pergő, metsző, kegyetlen párbeszéd, melynek köszönhetően a szerző egészen kis tereken igazi tágasságot, egyetemességet képes felmutatni. Kerékgyártó István 1953-ban született Kaposváron. Jogot és filozófiát tanult, volt egyetemi oktató, hivatalnok és üzletember. Negyvenhét évesen hátat fordított addigi életének, és írni kezdett. Művei: Vagyonregény 2001 Makk ász az Olajfák hegyén 2003 Trüffel Milán 2009 Rükverc 2012

A ​könyv, mint Györe korábbi regényei is, a barátság, a megcsalt barátság könyve - dokumentumokon, jelentéseken, értékeléseken, a szerző korábbi írásaiból vett idézeteken át mutatja be egy bizalmas nyomozás történetét.

A ​világhírű színész, üzletember és politikus őszinte vallomása! Az életrajz, amire rajongók milliói vártak! Az Ausztriában (Thal, 1947) született Arnold Schwarzenegger huszonegy éves korában költözött Los Angelesbe. Tíz év múlva már dúsgazdag üzletember volt, húsz évvel később világhírű mozisztár, 2003-ban pedig Kalifornia állam kormányzójává választották. Az Emlékmás az amerikai álom megvalósulásának története, végigköveti, hogyan csinált Schwarzenegger egy kis Venice Beach-i testépítő klubból nemzetközi iparágat, hogyan keltette életre korunk legemlékezetesebb mozihőseit, és hogyan vált belőle a közelmúlt egyik legmeghatározóbb politikusa.

MINDEN ​ÖSSZEFÜGG Egy zaklatott életű ifjú zeneszerző az ihlet pillanatában ráérez az örökkévalóságra. Sorsszerű viszonyok, cinikus érzelmek és látnoki szerelmek motívumaiból hat történet rajzolódik ki, melyek mindegyike túlmutat önmagán – egy leírhatatlan harmónia felé. Ez az átkozottul tökéletes összhang szólal meg a Felhőatlasz olvasóiban. David Mitchell bravúros felépítésű, virtuóz nyelvezetű művében az összefonódó életek minden időbeli és térbeli határt átlépve hatnak egymásra. A lelkek korokon és kontinenseken át vándorolnak, akár az égbolton átvonuló felhők. De ki irányítja sorsunkat: mi magunk vagy valamilyen külső erő? Képesek vagyunk-e tanulni a múltból, az előző életekből, vagy az emberiség újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat? A regényből a Mátrix-trilógia és A parfüm rendezői forgattak vibrálóan szellemes filmet. „Az eddigi legmerészebb vállalkozás… egyedi teljesítmény egy rendkívül tehetséges és nagyratörő író tollából.” – Matt Thorne, Independent on Sunday „David Mitchell egy hullámvasútra csábítja olvasóit, akik először vonakodva szállnak fel, de miután belevágtak a kalandba, nem akarják, hogy véget érjen az út. Velem legalábbis ez történt.” – A.S. Byatt, Guardian „A jövőbe látás, az elmélkedés és a szórakoztatás ragyogó, elégikus egyvelege.” – Neel Mukherjee, The Times „A mód, ahogy Mitchell a Felhőatlasz történetét elmeséli, valósággal rabul ejtett.” – Lawrence Norfolk,

Az ​Európa-szerte népszerű orosz írónő nem tesz mást A mi Urunk népében, csak mesél és mesél a végtelenségig, megunhatatlanul. Mindenről és mindenkiről van egy jó története: legyen szó önbizalom híján álló vagy bármit eltűrő nőkről, az apaság rejtelmeiről, őrangyalokról. Különösen érzékeny a csodákra, a kivételes eseményekre, ám ezeket is – például egy némának hitt gyerek szavait, az állatoknak tartott szentmisét vagy a beteljesülni látszó jóslatokat – úgy tárja elénk, mintha a világ legtermészetesebb dolgairól beszélne. Hiszen amennyire a különleges jelenségekben, legalább annyira otthon van a hétköznapokban. Novellaformában is könnyedén, finoman mutat be szépet és rútat, egy-egy összetettebb szereplőt vagy bonyolultabb szituációt. Nem meglepő ez, hiszen írói érzékenységét a nagy orosz realistáktól örökölte. Rendkívül sokat tud a legfontosabb dolgokról: szerelemről, boldogságról, hitről és halálról. Mindezek mögött pedig nagy-nagy bölcsesség áll: kerülni minden szélsőséget, elfogadni egymást, felülvizsgálni az előítéleteinket az emberben mélyen megbúvó belső hang és az igazságérzet nevében. LJUDMILA ULICKAJA az egyik legnépszerűbb kortárs orosz író, számos jelentős orosz és nemzetközi díj (többek között az orosz Booker-, az orosz Nagy Könyv-, a Grinzane Cavour-díj) kitüntetettje. Könyveiből – tizennégy kötete jelent meg eddig – Oroszországban több mint kétmillió példány kelt el. Három mesekönyv és hat színmű szerzője. Moszkvában él. LJUDMILA ULICKAJA művei a Magvető Kiadónál: Médea és gyermekei (2003) Életművésznők (2004) Vidám temetés (2005) Szonyecska (2006) Odaadó hívetek, Surik (2007) Kukockij esetei (2008) Daniel Stein, tolmács (2009) Történetek állatokról és emberekről (2009) Elsők és utolsók (2010) Imágó (2011) Történetek gyerekekről és felnőttekről (2012)

_„A ​múlttól nem lehet szabadulni. Szembe kell vele nézni.”_ A történet 1942-ben kezdődik. A kamasz Somlyói Anna és barátnői nem a háborúval vannak elfoglalva, hanem inkább a szerelemmel. Eleinte Horthy Miklós fiába, a fiatal és fess repülőtisztbe szerelmesek, fényképét titokban maguknál hordják. Ám a plátói rajongás után az utolsó gimnáziumi évek meghozzák Anna számára az igaz szerelmet egy gyerekkortól ismerős fiú, András személyében. Sajnos azonban ez a szerelem beteljesületlen marad, mivel a közelgő háború elszakítja őket egymástól. A front közeledtével az emberek egyre több időt töltenek a földalatti búvóhelyeken, a lányokat a családok minden létező trükkel igyekeznek elrejteni a szovjet katonák elől: Anna hosszú hetekig megússza, ám egy napon mégis elkapják, attól fogva rendszeresen, szinte naponta megerőszakolják. Később pedig elviszik ,,jóvátételi munkára" is, ahonnan hetek múlva sikerül megszöknie. Kováts Judit az ,,oral history" elkötelezett művelőjeként hosszú éveken keresztül készített interjúkat szemtanúkkal a háborúról, a frontról, az orosz megszállásról, majd a kuláküldözésekről, a kollektivizálásról. A huszonhárom személlyel készített, közel száz órás anyag egyik fontos forrása lett a regénynek, melynek témája a második világháború, narrátora pedig egy nyolcvanöt éves asszony, aki '44-ben érettségi előtt álló diáklányként élte át az eseményeket. Az írás az ő kettétört életén keresztül mutatja meg a háborút úgy, ahogy a levéltári forrásokból és történelemkönyvekből sohasem ismerhetjük meg. Somlyói Anna fiktív személy, azonban minden, amit elmond megtörtént, igaz esemény. A dokumentarista látásmód minimalista stílust eredményez, Kováts csak láttatja az eseményeket, mintegy elénk tárja a valóságot, a tanulságokat nekünk kell levonnunk. A tények makacs dolgok: az események kommentárok nélkül követik egymást, a tettek beszélnek az elvek helyett. Mindenki a végsőkig redukált létben igyekszik életben maradni, vagy épp egy aprócska előnyt kicsikarni magának, amely lehet, hogy éppen az életet jelenti. A múlttal való szigorú szembenézésre sarkall ez a könyv, és bár olvasmányként is izgalmas, érdekfeszítő alkotás, jelentősége túlmutat az irodalmon.

Kedves ​Barátaim - Levél Vámos Miklóstól Állítólag csak annak szólhatnak egy életre a barátságai, aki idejekorán meghal. Valóban? Engem - személyes érintettség okán - régóta izgat a kérdés. A szitakötő a barátság és a nemzedék regénye. Kérdés, mire jutott a múlt század közepén (1950, plusz-mínusz valamennyi) született generáció. Nyolc főhősöm (és néhány "kültag") a keményvonalas szocializmus éveiben volt gyerek. A puhább diktatúrában kamasz és ifjú felnőtt. Életük közepét találta telibe a rendszerváltozás. Már a (fapados) magyar kapitalizmusban is éltek huszonkét évet. Mire elég hat évtized? Mit értünk el, s miről maradtunk le? Mit tanultunk, s miből nem? Mit felejtettünk el, s mi vésődött belénk örökre? (Ha ugyan létezik olyasmi, hogy "örökre".) Számba vehető a várható jövő is. Sok a szitakötő-zizegés ebben a regényben. És, az egyik szereplő szavait idézve: sok a férfisírás. De nem több, mint a közös nevetés.

Magnus ​Pym, a középszintű diplomata és a brit hírszerzés embere eltűnt bécsi lakásából. Többen azt sejtik, hogy átállt a szovjetek oldalára, így hamarosan kíméletlen hajtóvadászat indul nemcsak a feltételezett áruló, hanem a köddé vált férj, az odaadó apa és a titkos ügynök ellen. Hamarosan kiderül, hogy Pym élete csupa titkokból áll, amelyekről még a hozzá legközelebb állók is csak részleteket véltek sejteni: felesége, Mary, munkatársa, Jack Brotherhood és tartótisztje, Pavel őrnagy. Miközben három földrész titkosszolgálatai keresik őt, Pym egy tengerparti szállodában veti papírra élete történetét, amelyet két alak dominált. Egyfelől apja, a zseniális és elkötelezett svindler, a másik pedig egy rejtélyes figura, akivel Svájcban hozta össze a sors. A John le Carré mesterművének tartott regényt, életművének talán legfontosabb darabját méltán tartják nemcsak a kémregények legkiválóbbjának, hanem a kortárs angol próza egyik meghatározó darabjának is. "A második világháború óta született legjobb angol regény." Philip Roth

Az ​alig negyven-egynéhány évesen megboldogult Barry Fairbrother halála szó szerint felforgatja Pagford városkát. Pagford színleg maga az angol idill, macskaköves piactérrel, ódon apátsággal, ám az elbájoló homlokzat mögött háború tombol: gazdagok háborúja a szegényekkel, kamaszoké a szülőkkel, feleségeké a férjekkel, tanároké a tanítványokkal... Mert Pagford nem az, aminek látszik, és Barry megüresedett önkormányzati helye a valaha megélt legnagyobb háborút robbantja ki a helységben. Ki fog győzni a szenvedélyektől, köpönyegforgatástól, döbbenetes leleplezésektől viharos választáson? A The Casual Vacancy (Átmeneti üresedés) a páratlan mesemondó új alkotása az első olyan regény, amelyet Rowling a felnőtteknek írt.

A ​szörny, ahogy a szörnyek szokása, nem sokkal éjfél után jelent meg. Conor ébren volt, amikor megérkezett. Rémálomból riadt fel. Nem egy rémálom volt ez, hanem az a rémálom, amit annyiszor álmodott mostanában. Az, amiben sötét van és vihar és sikoltás. Az, amiben kicsúszik keze szorításából a másik kéz, akárhogy is próbálja megtartani. Amelyik mindig úgy végződött, hogy … De ez a szörny valahogy másmilyen volt, nagyon öreg és vad, és a legveszélyesebb dolgot akarta Conortól. AZ IGAZSÁGOT. Conor rákban szenvedő anyjával él. Rémálom gyötri, amiben kicsúszik keze szorításából egy másik kéz, akárhogy is próbálja megtartani. Aztán megjelenik egy szörny előtte, de az nem a rémálombeli szörny, nem olyan rémisztő, és három történetet mond el neki. A negyediket Conortól várja, amiben Conornak ki kell mondania az igazságot. Az igazságot, amelyben Conor ki meri és ki tudja mondani, hogy legyen már vége a szenvedésnek, legyen már vége az elhallgatásoknak, a félig kimondott mondatoknak, a vele szemben tanúsított lelkét pusztító kíméletnek. A _Szólít a szörny_ (A Monster Calls) mintegy 40 országban jelent meg, a díjak történetében első alkalommal elnyerte valamennyi angliai ifjúsági nagydíjat, a német ifjúság díjat (Deutsche Jugendliteratur Preis). Készül a forgatókönyv a műből.

A ​19. század második felében és az azt követő századfordulón nagy tömegek keltek útra Magyarországról Észak-Amerikába. Zömük kevésföldű parasztember vagy nincstelen zsellér volt, de akadtak köztük szép számmal jobb módúak is, akik további gyarapodásukat remélték a kivándorlástól. Eredetileg csak annyi időt szándékoztak az Új Világban tölteni, amennyi ahhoz kellett, hogy némi pénzt gyűjtsenek, és hazatérvén földet vehessenek, házat, istállót építtethessenek, kit milyen cél vezérelt. Csak hát odaát többnyire minden másként alakult, mint tervezték. Különös, de ez a nagy, emberi dráma jóformán visszhangtalan maradt a magyar irodalomban, és máig nincs méltó feldolgozása. Ezen a helyzeten igyekszik változtatni Oravecz Imre regénye, ezt a szinte eposzi méretű küzdelmet ábrázolja, amelyet ezeknek a férfiaknak és nőknek, fiataloknak és öregeknek, felnőtteknek és gyerekeknek az exodus, az óhazából való távozás és az új hazában való megmaradás jelentett. A regény az Ondrok gödrében megismert Árvai-család történetét mondja tovább.

Milyen ​valójában az élet a rácsok mögött Magyarországon? Fiáth Titanilla könyvében saját börtönpszichológusi munkája alapján a börtön belső világát mutatja be, azokat az íratlan szabályokat, amelyek meghatározzák, kiből lesz „menő” és kiből „csicska”, ki ehet asztalnál és ki alhat alsó ágyon. Megtudhatjuk, miért írnak filccel Hugo Boss feliratot a rabruhákra, és hogyan dekorálják a tiltás ellenére is a celláikat a fogvatartottak, hogyan élik meg a szexualitást és az idő múlását, hogyan főznek, pletykálkodnak - vagyis hogyan próbálnak boldogulni és egyéniségüket, sőt szabadságukat megőrizni a börtön zárt, korlátozott világában.

Hilary ​Mantel szinte pontosan ott folytatja történetét, ahol a "Farkasbőrben" végén abbamaradt: a központi szereplő továbbra is a cselszövésben jártas, agyafúrt Thomas Cromwell, akinek azonban ebben a kötetben az lesz a feladata, hogy a kiábrándult királyt megszabadítsa Boleyn Annától és családjától. A királynénak nem sikerült fiú trónörököst szülnie, vonzereje megkopott, s modorával is gyakorta felingerli Henriket, akinek egy nem kifejezetten szép, ám hamvas, csendes és visszahúzódó lány, Jane Seymour felé fordul a figyelme...

A ​vasárnapi misén Szeged-Csanád egyházmegye püspökét kivágott nyelvvel, holtan találják a gyóntatófülkében – a gyilkosság szálai a Vatikánig vezetnek. Az írót a kilencvenes évek egyházi körökben kirobbant botrányai inspirálták. Az előző krimiben megismert újságíró páros a püspök gyilkosa után kutatva a valódi Gonoszhoz is közel kerül. Vajon az arcába mernek-e nézni?

1984-ben ​a Trainspotting főhősét, Mark Rentont látszólag még egy világ választja el későbbi önmagától: egyetemre jár, dolgozik, csinos barátnői vannak... A nyolcvanas évek Nagy-Britanniájában azonban nincs helye.A munkanélküliség évtizedek óta nem látott szintet ér el, a pénztelenség mindennapos, az utcákat elárasztják a keménydrogok, terjed az AIDS, és ahogy Mark családja szétesik, az Edinburgh szegényebb területein eluralkodó depresszió lassan őt is hatalmába keríti. A kiutat a heroinban keresi. Pokolra szállása során nem hiányoznak mellőle természetesen barátai sem: a munkahelyéről elbocsátott Spud, a most is megállás nélkül mesterkedő Beteg Srác, a lecsúszás elől hol több, hol kevesebb sikerrel menekülő Tommy és az egyre hírhedtebbé váló pszichopata, Begbie. A Skagboys azt meséli el, hogyan jutnak el a rehabig és a börtönig a szép reményűnek nem nevezhető, de ennél azért többet érdemlő srácok. A komor történetből ennek ellenére nem hiányzik az Irvine Welsh védjegyének számító fekete humor sem: az első lövéstől a korántsem utolsó leszokási kísérletig vezető út egyszerre zavarbaejtően komikus és megdöbbentően tragikus. Irvine Welsh 1958-ban született Edinburgh-ban. A világhírt rögtön első könyve, az 1993-ban megjelent Trainspotting meghozta számára, amelyből néhány évvel később nagy sikerű filmet is forgattak. A szerző a regény világához időről időre visszatér: 2002-ben a Trainspotting folytatását írta meg Pornó címmel, a tíz évvel később, 2012-ben megjelent Skagboys pedig a történet előzményeit meséli el.