Ajax-loader

kollekció: Életrajzok, visszaemlékezések

“Hol voltam ennyi ideig, hogy nem látott?”
(Rejtő Jenő)


Az ​én Igazságom Magyarországról 1956. október 23. és 31. között, és élményeim azokból a napokból nem az egyedüli Igazság, nem egyedüli élmény. Csak a történelem mondhatja majd ki - és ki is kell mondania - a végső és Igaz ítéletet. Magyarországnak ezen az őszön századunk emlékezetévé kell válnia. Hogy drámája ne ismétlődhessék meg. Magyarország 1956. október 23-tól és mindattól, ami történt és ami a jövőben történik, a világ lelkiismeretének vizsgája is lett. A történelemben, legalábbis mostanáig, puszta hősiességgel még egyetlen politikai győzelmet sem vívtak ki. Ez olyan dráma, amilyet a második világháború óta a világ még nem élt meg.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Zita ​Gordon Gielgud hagyományos környezetből indult, de élettörténete korántsem szokványos. Gazdag magyar arisztokrata család leszármazottja, elegáns, bájos, jólnevelt, szellemes és végtelenül nőies, de gerince mintha acélból volna - mindig is ez a tulajdonsága volt legfőbb erőssége. Magyarországi sikeres filmkarrierje félbe maradt Lewis Gielguddal kötött házassága és a 2. világháború kitörése miatt, melynek során a brit hadseregben szolgált Franciaországban, Angliában és Egyiptomban. Lányuk, Maina, születése után Gielgudék sok éven át a diplomaták életét élvezték Brüsszelben. Az elkerülhetetlen következett be, amikor Zita szerelmes lett Nigel Suttonba, akihez közvetlenül annak NATO-főtitkárrá való kinevezése előtt feleségül ment. Férje rövid, hivatalban eltöltött időszak után korán meghalt, és Zita szűkös anyagi körülmények közé került serdülő lányával, akinek egyetlen vágya az volt, hogy balerina lehessen. Zita felfedező - és túlélő - útja folytatódott Európa-szerte. Csatlakozott az UNESCO stábjához, megízlelte a balett-mamák életét, koreográfusok és táncosok bizalmasa lett és visszatért a színpadra. Érdekfeszítő történetét szórakoztató és megrendítő epizódok színesítik.

Kovács ​Endre, a jeles Kossuth-díjas történész legújabb munkájában a társadalomtörténeti folyamatok érzékeltetésére az életrajz műfaját választotta. A sok esztendős kutatás eredményeit összegező könyv tíz jelentős XIX. századi személyiség portréját rajzolja meg.

"...Tota ​testes, erős fiú volt, s a híres tanoda (Enyedi Bethlen Gábor Kollégium) súlydobó bajnoka. A hógolyózások réme, a páros vagy páratlan osztályok számára, aszerint, hogy ő melyikbe tartozott. A hógolyók ugyanis Tota kezéből ágyúgolyóként süvítettek, s akit eltaláltak - netán épp fültövön - az egy hétig nem hallotta a matézis magyarázatokat. Különben Tota csendes, magába zárkózó fiú volt, s csak akkor lendült neki, ha kisebb társait sarokba szorították és felhangzott a szemrehányás: "Tota, te olvasol, s minket meg vernek!" Ilyenkor Tota lecsapta a könyvet, s rohant az élre. Csak olyat szeretett csinálni, ami másoknak nem ment. Miután "lerendezte" az ügyet, különösebb büszkélkedés nélkül, visszatért kedvenc "játékához", a könyvhöz." Totából tekintélyes férfiú, Dr. Pávai-Vajna Ferenc lett. "Ki az a Pávai"? - kérdezték sokan, sokféle hangsúllyal. Megkíséreljük a választ élete, gyötrelmei és kudarcai felmutatásával. Bemutatjuk elméleti és gyakorlati munkásságát, a geológia, a tektonika terén, hogy mit és mennyit köszönhet neki az ország - de külföldön is a hévíz, a gáz, a szén és egyéb vonatkozásában is. Könyvünket minden ifjú és felnőtt számára kínáljuk, akik szeretik a hasznos, érdekes, fontos, általános és konkrét tudományos ismereteket, s itt-ott az izgalmakat is. Szeretnénk azonban, ha szakemberek is kezükbe vennék Pávai történetét, mert - hitünk szerint - még a geológusoknak is tartogat meglepetést ez a könyv. De a hidrológusoknak, balneológusoknak, reumatológusoknak, bányamérnököknek, barlangászoknak, néprajzosoknak, kereskedelmi és idegenforgalmi szakembereknek, helyhatósági vezetőknek, iskolavezetőknek, szaktanároknak és tanítványaiknak is jószívvel ajánljuk.

Covers_159917
Anyám ​balladát táncol Ismeretlen szerző
0
0

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

A ​távoli, a kereszténységet nem ismerő népek misszionálására a 19. század végén alakult rendnek (verbita) ő az első közvetlenül Európába kinevezett megyéspüspöke, ami jelzés értékű: Európa missziós terület. Könnyedsége, szellemessége, lényeglátása és a megszokott formáktól, beidegződésektől való függetlenedni tudása olyan missziós adottságok, amelyeket a 21. század Szerbiájában egy püspök nehezen nélkülözhet.

Volt, ​amikor a sztepptánc tartotta az emberekben a lelket háború és gazdasági válság alatt, és volt, amikor rövid időre elfelejtette a világközönség. Beleszövődik az emberi jogokért és a mindennapi apró igazságtételekért folyatott harc története is. Régóta része, és a jövőben is része marad a színpadi világnak. Az összefoglaló mű bemutatja a történelmi hátteret, felvillantja a huszadik századi amerikai showbiznisz történetét, nyomon követi a műfaj alakulását. Negyvenhat híresség életrajzát és egy komplett sztepptánc figurakatalógust is tartalmaz.

Moszkva ​belvárosában van egy kolostor, ahol a főtemplom bejáratai előtt az év minden napján emberek százai állnak sorban. Mindenki szegfűt tart a kezében és csendben imádkozik. Találunk közöttük idősödő katonákat, csinosan öltözött fiatal lányokat, meggörnyedt öreg néniket, komoly üzletembereket. Ezt a rengeteg különböző embert egyetlen kérés vonzza ide: „Hozzatok virágot a síromra!" A mai ember talán valódi sorcsapásnak gondolná, ha életét születésétől fogva világtalanul, kamaszkorától fogva mozgásképtelenül kellene leélnie. Voltak azonban olyanok, akik meglátták, megérezték a rajta keresztül kiáradó isteni kegyelmet és az ereje teljében dühöngő szovjet rendszer üldöztetése ellenére egyik lakásból a másikba menekítve bújtatták, őrizték e drága kincset. Az istentagadó rendszer ugyanis nagyon hamar megértette, hogy „Matronuska" nem egyszerűen vallásos, hanem hirdeti Krisztust, rengeteg embert el is vezet Őhozzá. Nem egyszerűen életben tartja, hanem hatalmas lángoszlopként mutatja fel az a kommunizmus számára oly gyűlöletes keresztény hitet. Ki tudta volna megjósolni, hogy a társai által kigúnyolt kislányból Kronstadti Szt. János tanúsága szerint az Orosz Egyház nyolcadik tartóoszlopa lesz, és ma az emberek fogyni nem akaró tömege zarándokol el hozzá és kéri imádságos közbenjárását? Hálás gyógyultak, kételyek közt őrlődő fiatalok, idősek és gyerekek fogalmazzák meg szeretetüket, amikor ereklyéi előtt imádsággal leborulva így válaszobiak neki: „Matrónuska segíts, látod, virágot is hoztunk a sírodra!"

François ​Mauriac (1885-1970) a XX. század francia irodalmának egyik jelentős prózaírója, a nagy nemzedék (Proust, Bernanos, Duhamel, Martin du Gard) utóvédje, 1952-ben Nobel-díjat is kapott, bár már akkor felvetődött a kérdés: regényíróként vagy cikkeivel, naplóival alkotott-e igazán maradandót. Nála alig volt keményebb bírálója a francia nagypolgárság erkölcsi züllöttségének, amelyet katolikus hite alapján leplezett le. Naplója nemcsak felemelő önvallomás, hanem a kor francia szellemiségének is pontos jellemzése, tanulságos történelmi kalandozásra ösztönző olvasmány.

1996 ​májusában egy elszánt amatőr elindul, hogy megmássza a csúcsok csúcsát, a Mount Everestet. Sokan döntenek így azon a tavaszon, professzionális és műkedvelő hegymászók egyaránt - de ebből az expedícióból alig páran térnek vissza. Nyolcan életükkel fizetnek a legnagyobb álomért. El kell telnie csaknem két évtizednek, hogy Beck Weathers, ez a merész és makacs ember megírja saját visszaemlékezéseit a tragikus kalandról. Bár korábban profi hegymászók tollából már több híres könyv született az expedícióról, Weathers beszámolója annyiban más, hogy nem szakmailag igyekszik feltárni az okokat, nem elemez, nem vizsgálódik. Ő személyes benyomásain és egész élettörténetén keresztül, egyszerű szavakkal beszél a fanatizmus határát súroló szenvedélyéről, bevonva az emlékezésbe családtagjait és közeli ismerőseit is. A jeges mozaikokra széttöredező történetben döbbenten olvashatjuk, hogyan hagyták magára a hóban társai, mert halottnak hitték. (Minthogy az is volt.) A klinikai halálból ugyan visszatért, de lefagyott, elhalt végtagjait, eltorzult arcát adta az Everestért, szinte rituális áldozatként... Néhol hátborzongató, de egyúttal nagyon is emberi hangú olvasmány a Túléltem az Everestet. Végső erőpróbákról, akaratról, kitartásról, hitről és szenvedésről szól - a test és a lélek határmezsgyéjéről.

Greil ​Marcus saw Bob Dylan for the first time in a New Jersey field in 1963. He didn't know the name of the scruffy singer who had a bit part in a Joan Baez concert, but he knew his performance was unique. So began a dedicated and enduring relationship between America's finest critic of popular music— "simply peerless," in Nick Hornby's words, "not only as a rock writer but as a cultural historian"— and Bob Dylan, who in 2016 won the Nobel Prize for Literature. In Like A Rolling Stone Marcus locates Dylan's six-minute masterwork in its richest, fullest context, capturing the heady atmosphere of the recording studio in 1965 as musicians and technicians clustered around the mercurial genius from Minnesota, the young Bob Dylan at the height of his powers. But Marcus shows how, far from being a song only of 1965, "Like a Rolling Stone" is rooted in faraway American places and times, drawing on timeless cultural impulses that make the song as challenging, disruptive, and restless today as it ever was, capable of reinvention by artists as disparate as the comedian Richard Belzer and the Italian hip-hop duo Articolo 31. "Like a Rolling Stone" never loses its essential quality, which is directly to challenge the listener: it remains a call to arms and a demand for a better world. Forty years later it is still revolutionary as will and idea, as an attack and an embrace. How Does it Feel? In this unique, burningly intense book, Marcus tells you, and much more besides.

"Elfogták ​a világtörténelem talán legnagyobb gyilkosát" - írta szalagcímében a New York Times 1946. március 17-én. S valóban, kevés olyan ember van, akinek kezéhez közel egymillió ártatlan ember, férfiak, nők és gyermekek vére tapadt. Rudolf Höss, a náci Németország által létrehozott legnagyobb és legtöbb áldozatot követelő koncentrációs és megsemmisítő tábor parancsnokaként, nagy kötelességtudattal és munkakedvvel, szenvtelenül működtette éveken keresztül az Auschwitz és Birkenau közelében felépített táborkomplexumot. A háború után, lengyel fogságban írt önéletrajzi feljegyzései egyedülálló betekintést engednek a parancsokat kérdések nélkül végrehajtó és végrehajtató tömeggyilkos belső fejlődéstörténetébe. Végigkövethetjük az életét a kora gyermekkortól az első világháborús katonalétig, az első politikai gyilkosság és többéves börtönfogságtól a dachaui koncentrációs táborban eltöltött formatív évekig. Részletesen megismerhetjük, hogy miként emelkedik először a sachsenhauseni védőőrizetes, majd az auschwitzi koncentrációs tábor parancsnokságáig, majd egészen a Koncentrációs Táborok Felügyelőségének hivatalvezetői posztjáig. 1944 kora nyarán újra Auschwitz élén áll, hogy levezényelje a megsemmisítő tábor legnagyobb szabású megsemmisítési projektjét, a vidéki magyar zsidók legyilkolását. Az ún. magyar akció (Ungarn-Aktion) keretében 437.000 magyarországi zsidó érkezik a táborba, akik közül 300.000-345.000 - köztük 100.000 gyerek - azonnal a gázkamrákba kerül. A magyar olvasóközönség által Robert Merle 1952-ben írt fiktív önéletrajzi regénye (Mesterségem a halál) által megismert Höss most saját szavaival mondja el élettörténetét. Egy olyan emberét, akit egyáltalán nem zaklatták fel a tömeggyilkosságok. "Senkit sem öltem meg személyesen, pusztán az auschwitzi megsemmisítési program vezetője voltam" - mondta, s egyszerűen nem értette azokat a kérdéseket, amelyek arra vonatkoztak, hogy a meggyilkoltak rászolgáltak-e a kegyetlen halálra. Már a feltevést is irreálisnak tartotta: "nem érti, kérem, hogy nekünk, SS-embereknek, nem az volt a dolgunk, hogy ilyesmiről gondolkodjunk; eszünkbe se jutott soha. Emellett az, hogy mindenről a zsidók tehetnek, természetes dolognak számított". Mint régi, fanatikus nemzetiszocialista tényként fogadta el az antiszemitizmust. "Olyan alapvető tételnek könyveltük el ezt, amiben kérdés nélkül hisz az ember; semmiféle kételyem nem volt ezzel kapcsolatban. Teljességgel meg voltam győződve arról, hogy a zsidók az ellenpólust képviselik a német néppel szemben, s előbb-utóbb bekövetkezik a végső leszámolás a nemzeti szocializmus és a világzsidóság között, még békeidőben is. E doktrínák alapján feltételeztem, hogy a többi nép előbb vagy utóbb ugyancsak meggyőződik a zsidó-veszélyről, s hozzánk hasonlóan állást foglal vele szemben". A Martin Broszat (1926-1989) német történész által közreadott és bevezető tanulmánnyal ellátott feljegyzéseket Kádár Gábor és Vági Zoltán történészeknek a Rudolf Höss és a magyar holokauszt kapcsolatát bemutató utószava zárja. A magyar kiadás elé Gellért Ádám írt bevezető tanulmányt.

Acclaimed ​literary biographer Paula Byrne takes a highly original approach in this landmark biography, providing the most intimate and revealing portrait yet of the distinguished and beloved novelist-a Jane Austen for the twenty-first century. The Real Jane Austen: A Life in Small Things offers a startlingly original look at the revered writer through a variety of key moments, scenes, and objects in her life and work. Going beyond previous traditional biographies which have traced Austen's daily life from Steventon to Bath to Chawton to Winchester, Byrne's portrait-organized thematically and drawn from the most up-to-date scholarship and unexplored sources-explores the lives of Austen's extended family, friends, and acquaintances. Through their absorbing stories we view Austen on a much wider stage and discover unexpected aspects of her life and character. Byrne transports us to different worlds-the East Indies and revolutionary Paris-and different events-from a high society scandal to a petty case of shoplifting, She follows Austen on her extensive travels, setting her in contexts both global and English, urban and rural, political and historical, social and domestic-wider perspectives of vital and still under-estimated importance to her creative life. Literary scholarship has revealed that letters and tokens in Austen's novel's often signal key turning points in the unfolding narrative. This groundbreaking biography explores Jane's own story following the same principle. As Byrne reveals, small things in the writer's world-a scrap of paper, a simple gold chain, an ivory miniature, a bathing machine-hold significance in her emotional and artistic development. The Real Jane Austen: A Life in Small Things introduces us to a woman deeply immersed in the world around her, yet far ahead of her time in her independence and ambition; to an author who was an astute commentator on human nature and the foibles of her own age. Rich and compelling, it is a fresh, insightful, and often surprising portrait of an artist and a vivid evocation of the complex world that shaped her.

E ​műben nemcsak a szerző életének néha hollywoodi forgatókönyvírók fantáziáját felülmúlóan izgalmas fordulatai meggyőző hitelességűek, hanem ilyen az az egyedülállóan érzékletes, objektív és ugyanakkor személyes kép is, amelyet az 1930-as évek végének, az 1940-es évek első felének Észak-Erdélyéről, majd a háború utáni Romániáról ad, melynek nyomasztó légkörét, hatalmi mechanizmusának működését tények és események felsorakoztatásával jobban sikerül érzékeltetnie, mint számos a szépirodalom eszközeivel bőségesen élő írónak.

Lion ​is the heartbreaking and inspiring original true story of the lost little boy who found his way home twenty-five years later and is now a major film starring Dev Patel, Nicole Kidman and Rooney Mara. As a five-year old in India, I got lost on a train. Twenty-five years later, I crossed the world to find my way back home. Five-year-old Saroo lived in a poor village in India, in a one-room hut with his mother and three siblings...until the day he boarded a train alone and got lost. For twenty-five years. This is the story of what happened to Saroo in those twenty-five years. How he ended up on the streets of Calcutta. And survived. How he then ended up in Tasmania, living the life of an upper-middle-class Aussie. And how, at thirty years old, with some dogged determination, a heap of good luck and the power of Google Earth, he found his way back home. Lion is a triumphant true story of survival against all odds and a shining example of the extraordinary feats we can achieve when hope endures. 'Amazing stuff' The New York Post 'So incredible that sometimes it reads like a work of fiction' Winnipeg Free Press (Canada) 'A remarkable story' Sydney Morning Herald Review 'I literally could not put this book down. Saroo's return journey will leave you weeping with joy and the strength of the human spirit' Manly Daily (Australia) 'We urge you to step behind the headlines and have a read of this absorbing account...With clear recollections and good old-fashioned storytelling, Saroo...recalls the fear of being lost and the anguish of separation' Weekly Review (Australia)

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

he ​long-awaited first novel from the author of Tenth of December: a moving and original father-son story featuring none other than Abraham Lincoln, as well as an unforgettable cast of supporting characters, living and dead, historical and invented February 1862. The Civil War is less than one year old. The fighting has begun in earnest, and the nation has begun to realize it is in for a long, bloody struggle. Meanwhile, President Lincoln’s beloved eleven-year-old son, Willie, lies upstairs in the White House, gravely ill. In a matter of days, despite predictions of a recovery, Willie dies and is laid to rest in a Georgetown cemetery. “My poor boy, he was too good for this earth,” the president says at the time. “God has called him home.” Newspapers report that a grief-stricken Lincoln returns, alone, to the crypt several times to hold his boy’s body. From that seed of historical truth, George Saunders spins an unforgettable story of familial love and loss that breaks free of its realistic, historical framework into a supernatural realm both hilarious and terrifying. Willie Lincoln finds himself in a strange purgatory where ghosts mingle, gripe, commiserate, quarrel, and enact bizarre acts of penance. Within this transitional state—called, in the Tibetan tradition, the bardo—a monumental struggle erupts over young Willie’s soul. Lincoln in the Bardo is an astonishing feat of imagination and a bold step forward from one of the most important and influential writers of his generation. Formally daring, generous in spirit, deeply concerned with matters of the heart, it is a testament to fiction’s ability to speak honestly and powerfully to the things that really matter to us. Saunders has invented a thrilling new form that deploys a kaleidoscopic, theatrical panorama of voices to ask a timeless, profound question: How do we live and love when we know that everything we love must end?

he ​long-awaited first novel from the author of Tenth of December: a moving and original father-son story featuring none other than Abraham Lincoln, as well as an unforgettable cast of supporting characters, living and dead, historical and invented February 1862. The Civil War is less than one year old. The fighting has begun in earnest, and the nation has begun to realize it is in for a long, bloody struggle. Meanwhile, President Lincoln’s beloved eleven-year-old son, Willie, lies upstairs in the White House, gravely ill. In a matter of days, despite predictions of a recovery, Willie dies and is laid to rest in a Georgetown cemetery. “My poor boy, he was too good for this earth,” the president says at the time. “God has called him home.” Newspapers report that a grief-stricken Lincoln returns, alone, to the crypt several times to hold his boy’s body. From that seed of historical truth, George Saunders spins an unforgettable story of familial love and loss that breaks free of its realistic, historical framework into a supernatural realm both hilarious and terrifying. Willie Lincoln finds himself in a strange purgatory where ghosts mingle, gripe, commiserate, quarrel, and enact bizarre acts of penance. Within this transitional state—called, in the Tibetan tradition, the bardo—a monumental struggle erupts over young Willie’s soul. Lincoln in the Bardo is an astonishing feat of imagination and a bold step forward from one of the most important and influential writers of his generation. Formally daring, generous in spirit, deeply concerned with matters of the heart, it is a testament to fiction’s ability to speak honestly and powerfully to the things that really matter to us. Saunders has invented a thrilling new form that deploys a kaleidoscopic, theatrical panorama of voices to ask a timeless, profound question: How do we live and love when we know that everything we love must end?

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

As ​innovative as Arsene Wenger and as crowd-pleasing as Jose Mourinho, Jurgen Klopp is the charismatic German manager who single-handedly overthrew the accepted order in German football, taking Borussia Dortmund from nowhere to back-to-back Bundesliga titles and the Champions League final. He had long been admired in the Premiership and was finally wooed by Liverpool in the belief he could bring back the glory days to the Kop. Klopp is revered as a master tactician with his own unique playing philosophies like counter pressing and spatial geometry. He is loved by his players for his passion and man-management skills, and adored by the media and fans alike for his disarming wit and charm and exciting football on the pitch. Here is the definitive story of Jurgen Klopp - the normal one - and his footballing genius.

Angela ​Carter was one of the most vivid voices of the twentieth century: much studied, copied and adored. When she died at the age of fifty-one, she had published fifteen books of fiction and essays; outrage at her omission from the shortlists of any Booker Prize led to the foundation of the Orange Prize. February 2012 will be the twentieth anniversary of her death but no biographical work has yet appeared. Susannah Clapp and Angela Carter were friends for years. The postcards that Carter sent to her form a paper trail through her life. The pictures she sent were sometimes domestic, sometimes flights of fantasy and surrealism. The messages were always pungent. From Stratford, Ontario, she explained that Canada was 'like Scandinavia, with liquor'. From the States, where she was smarting from a critical onslaught in the London Review of Books, where Susannah then worked, she sent a terrifying picture of Texan chili, with the message: 'Carter's reply to the critics ... goes through you like a dose of salts ... I'd liked to feed it to that drivelling wimp...' Through the medium of her postcards - small documents that are the emails of the twentieth century - Susannah Clapp will evoke Angela Carter's anarchic intelligence, her fierce politics, the richness of her language, her ribaldry, the great swoops of her imagination; she will also say something about her life. Intimate, funny, unexpected, it will catch this unique artist on the wing.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Az ​itt közreadott visszaemlékezések, melyeket egy öreg kommunista vetett papírra, többet nyújtanak, mint elmúlt napok eleven ábrázolását. Az, aki - mint Friedrich Lessner - végigkísérte a proletármozgalom haladását a kezdettől egészen századunkig, aki Marx és Engels barátjának és harcostársának nevezhette magát, sok mindenről tudósíthat bennünket. Lessner természetesen nem akart elméleti értekezéseket írni Marx és Engels tanításairól. Ezt másokra bízta, akik véleménye szerint nála hivatottabbak és alkalmasabbak erre. Ő éppen azt kívánta feljegyezni a két forradalmár emberi egyéniségéről, amit eddig egyetlen könyvben sem írtak meg ennyire egyénien, egy munkás szemszögéből nézve. Lessner mindenekelőtt Marx és Engels jellembeli tulajdonságait ábrázolta, azt, ahogyan barátaikkal vagy ellenségeikkel érintkeztek, tudománynak és politikának bennük testet öltött egységét, működésüket, amelyet a munkásosztály tanítóiként és vezetőiként kifejtettek - és még sok egyebet. A közös harc idejének számos elgondolkoztató vagy akár mellékesnek tűnő epizódja mindörökre elveszett volna, ha Lessner nem jegyzi fel őket a "Kiáltvány+ örökösei számára.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Szilágyi ​Sándor 1912-ben született Diószegen (Románia). Középiskoláit Váradon, a teológiát Kolozsvárott végezte, és 1933-ban fejezte be. Szalárdon és Szalontán volt segédlelkész, majd 1936-1958 között Pankotán szolgált, ahol 1940-től 1945-ig egyházközsége felekezeti iskolájában tanított: hitre, anyanyelvre. Ezekben az években számos szigorító intézkedéssel korlátozták a zsidóság cselekvési szabadságát, és tilos volt őket megkeresztelni. A református lelkipásztor - Krisztus parancsára hivatkozva - tiltakozott a rendelet ellen, ám cikkét az egyház hivatalos lapjában nem közölték. Szilágyi Sándor nem riadt vissza a nehézségektől, fenyegetésektől: mentett, segített, és a pankotai rabbi temetésén filoszemita beszédben vállalt szolidaritást az üldözöttekkel. Egy öreg zsidó azt mondta néki: "Tiszteletes úr, a maga nevét aranybetűkkel fogják beírni népünk történetébe." A II. világháború után egyháza hitéletének erősítésén munkálkodott, de ezért a tevékenységéért 1958 tavaszán letartóztatták és szeptember 6-án 20 évi kényszermunkára ítélték. A vádpontok között az is szerepelt, hogy az 1956-os magyar szabadságharchoz hasonlatosan forradalmat akart szítani, kirobbantani Romániában. Rabságának nehéz esztendeit úgy tette derűssé, könnyűvé, hogy hitt az Isten akaratában, végtelen szeretetében. Erről beszél emlékirataiban.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Böck ​János Mosonszolnokon született, itt élte gyermekéveit és járt elemi iskolába, ahol már felfigyeltek tehetségére. A Szent Benedek Rend győri gimnáziumában tanult tovább. Érettségi után a győri szemináriumban készült a papi hivatásra. Rendkívüli adottságai itt is megmutatkoztak. Felszentelése után segédlelkészként működött Fertőrákoson, Hegyeshalomban és Környén, a háború alatt tábori lelkészi szolgálatot teljesített, utána Sopronban hitoktatóként tevékenykedett. Tizenkét éven keresztül ezt követően a Győri Papnevelő Intézet spirituálisa volt. Alapos teológiai felkészültségével, őszinte hivatástudatból táplálkozó papi egyéniségével, derűs lelkületével és vonzó életpéldájával azt az egyházmegyei papi generációt nevelte fel, amelyikre a legnehezebb időkben való helytállás várt. A Győrből állami nyomásra történő kényszerű elhelyezést és kápláni beosztást, majd az egyházmegye legkisebb plébániájára való félreállítást erős lélekkel fogadta és a rábízott feladatot mindvégig maradéktalanul betöltötte. Nagy lelki fájdalmat okozott számára, hogy szüleit és rokonságát a kitelepítés során elszakították tőle. Ő minden nehézség ellenére maradt az egyházmegyében és kitartásával példát mutatott a helytállásra. Nyugalomba vonulása után a mosoni plébánián vállalt lelkipásztori munkát, és egészen haláláig pótolhatatlan szolgálatot végzett ott is a lelkekért. Paptestvérei számára életszentsége jelentett ragyogó példaképet, hívei és barátai emlékében szeretetreméltósága él tovább.