Ajax-loader

kollekció: Ajánlott könyvek

Kézzel válogatott tartalom, a rukkola ajánlásával.


A ​regény elbeszélője egy professzor, akinek családja egy légikatasztrófában meghal. Már-már összeroppan és elhajítja magától az életet, amikor véletlenül lát a tévében egy műsort a némafilmről és benne egy ismeretlen komikus végre megnevetteti. Érdeklődés támad benne iránta és könyvet ír róla, egy napon azonban levelet kap a komikus családjától... A regény újdonsága, hogy a megszokott austeri motívumok mellett filmes eszközökkel is dolgozik. Alapkérdése, hogy élhet valaki egy élethossz alatt több életet, időről időre teljesen hátat fordítva önmagának; hogyan lehet valaki élőhalott, vagyis halott már életében és élő jóval a halála után.

"Amit ​csak meglelhettem szegény Werther történetéből, szorgosan összegyűjtöttem, s most átadom nektek, tudva, hogy hálásak lesztek érte. Nem lehet nem csodálnotok és szeretnetek szellemét és jellemét, meg nem könnyeznetek a sorsát. És te, jó lélek, aki ugyanúgy vergődsz, mint ő, meríts vigaszt a szenvedéseiből, s legyen barátod ez a könyvecske, ha a sors vagy önhibád miatt nem találhatsz közelebbit."

Eric-Emmanuel ​Schmitt neve a magyar közönség előtt sem ismeretlen: a budapesti stúdiószínházak két darabját is színre vitték már. Páratlan sikerű könyvecskéjének hőse, Oszkár kilencéves kisfiú, leukémiában szenved, tizenkét napja van hátra. Tanácstalanul áll előtte a doktor, szülei fejvesztve menekülnek beteg gyermekük és a rájuk váró fájdalom elől. Csak egy nyugalomba vonult prostituált, "Rózsa mami" áll Oszkár mellett. Ő az egyetlen, aki nem tagadja a halált Oszkár előtt. De nem mindegy, magyarázza Rózsa mami, hogy úgy halunk-e meg, mint aki jól végezte dolgát, vagy haraggal, nehéz szívvel. Eljátszatja hát Oszkárral, hogy azon a napon született, amelyiken megtudta, hogy meghal, és minden napja tíz évet ér. Megélheti a kamaszkort, a szerelmet, a házasságot, a hitvesi ballépéseket, a magányt és erejének vészes hanyatlását. Oszkár belemegy a játékba. A játék eredményéről levelekben számol be a Jóistennek. A játék eredménye: izgalmak és örömök, barátság, szerelem, család, munka, egy teljes élet. "Csak a Jóisten ébreszthet fel" - üzeni Oszkár egy utolsó cédulán, a tizenkettedik nap estéjén, elalvás előtt.

Novellákkal ​robbant be a csodagyerekként az amerikai irodalomba, és mindössze huszonhárom éves volt, mikor első regénye, a magyarul is olvasható Más hangok, más szobák 1948-ban megjelent. Miért keltett már a kezdet kezdetén akkora - jogos - feltűnést? Nyilván a mesterségbeli tudás miatt is, amelyet bárki idősebb pályatárs megirigyelhetett volna. De meghökkentő sikerének titka elsősorban ott volt keresendő, hogy művészi renddé tisztult élményvilágában bámulatos bztonsággal ötvözte össze az amerikai irodalom egyik, Hawthorne-tól Melville-en és Mark Twainen át vezető hagyományát olyan elemekkel, olyan jegyekkel, melyek kizárólag csak rá voltak jellemzők: a világ konkrét valóságának a gyerek, illetve a gyereklelkű felnőtt álmaiban való átfogalmazást. Sötét és grotesz, bizonytalan körvanalú látomások töltik be az első írásokat: alaktalan félelmek, bukott, eltorzult vágyak keretei ezek az elbeszélések. A szinte zenei stílus, a burjánzó költői képek foglalatában szuggesztív erővel szólnak az írások a kekzdendő magányról. Később e lidércnyomásos atmoszféra jótékonyan oldódott fel a humor hatására, s vált derűsebbé, vonzóbbá. Kötetünk e kiváló író legszebb kisregényeit és elbeszélései tartalmazza.

A ​romantikus költészet, dráma- és regényirodalom legnagyobb francia klasszikusának hatalmas regénye a XVIII. század nemesi Angliájába vezet bennünket. Hugo színes és groteszk végletek közt csapongó képzelete viharos erővel sodorja az olvasót regényes tájakra, festői koldusnyomorba, hivalgó főúri pompába, de mindenütt az igaz emberséget, a szabadság nemes eszményeit kutatja, és egy nagy forradalmár szertelen gyűlöletét zúdítja a zsarnokság minden formájára. Victor Hugo csalhatatlan művészettel tárja fel a tragikus embersors lenyűgöző pátoszát, s a bohóctragédia hálás témája mindig megtalálja a szívünk titkos kamráihoz vezető utat, a részvét útját.

"ViIágtörténeti ​cselekedet volt ez a könyv. Megmutatta az egész világnak Amerika szégyenét, a rabszolgaságot... Harriet Beecher Stowe könyve betöltötte hivatását. De csodálatos módon nem felejtették el azóta sem. Ma is százezrek olvassák szerte a világon, színdarabokat faragnak, mozidarabokat csinálnak belőle, és nincs nap, hogy sokan-sokan meg ne siratnák a nemes szívű, vallásos lelkű, öreg négert, Tamás bátyát. Úgy látszik, még mindig van mit tanulnunk ebből a könyvből. Rabszolgák nincsenek bár; de még mindig megesik, hogy különbséget teszünk ember és ember között, és nem tudjuk elképzelni, hogy ami nekünk s a magunk fajtájú embernek fáj, az éppen úgy fáj a másfajta embernek is. A Tamás bátya kunyhója még sokáig szükséges könyv lesz. Meg kell tanulnunk belőle, hogy mindnyájan egyformán Isten gyermekei vagyunk, szeretnünk és becsülnünk kell egymást!" - írta Benedek Marcell, aki külön a gyerekeknek fordította és dolgozta át ezt a világhíres művet.

A ​kitűnő, Goncourt-díjas francia írót ismeri és szereti a magyar olvasó. Regényei (Mesterségem a halál, Két nap az élet, Moncada, Állati elmék, Üvegfal mögött, Malevil és a Védett férfiak) nagy sikert arattak nálunk. Ez a műve, amely most ötödik kiadásban jelenik meg; az utóbbi évek egyik legnagyobb könyvsikere volt. Az író ezúttal a távolabbi történelmi múltba nyúl vissza, s a regény megírásához egy XVIII. századi izgalmas epizód, a Bounty nevű angol hajón lezajlott véres lázadás adta az ihletet. Merle azonban a históriai tényt csak ürügyül használta fel, egyébként nagyszerű képzeletére hagyatkozott, és a cselekményt kedvére alakította. A messzi óceániai szigeten lezajló történet feszültsége egy pillanatra sem lankad, az olvasó, a szó szoros értelmében, nem tudja letenni a könyvet: olyan epikai sodrása van, mint a legjobb Dumas vagy Jókai-műveknek. Az ifjú vagy a felnőtt, a kezdő vagy az ínyenc olvasót mindvégig leköti az önkéntes angol hajótöröttek és a nyíltszívű, de önérzetes tahitiak küzdelme, és elbűvöli a déltengeri szigeten lejátszódó történet, az író remek jellemábrázoló ereje, a tragikus jeleneteket is fűszerező humora. A könyv mégsem pusztán színes, izgalmas kalandregény: megrázza, felkavarja az olvasót. A sziget nagyigényű alkotás; rávilágít a faji előítéletek veszedelmes következményeire, s felveti a háború és béke, a szabadság és a rabság, az egyéni és a társadalmi boldogság nagy kérdéseit.

Irwin ​Shaw családregénye igazi sikerkönyv, mely egy szegény amerikai család életét mutatja be közvetlenül a második világháború utáni két évtizedben. Három főhőse van, a Joradache család gyermekei, akik egy new York melletti kisvárosban, egy szegényes pékműhely fölötti lakásból indulnak a felnőtt életbe...

Minden ​könyvben az előszó az első és egyben az utolsó: vagy a mű célja felől ad felvilágostást, vagy igazolás és válasz a bírálatokra. Az olvasó azonban a legtöbb esetben nem törődik az erkölcsi céllal és a folyóiratok támadásaival, ezért az előszót el sem olvassa. Kár, hogy így van, különösen nálunk. Közönségünk még olyan fiatal és olyan naiv, hogy meg sem érti a történetet, ha nem talál a végén morált. Nem érti meg a tréfát, nem veszi észre a gúnyt; egyszerűen: rossz a nevelése. Még nem tudja, hogy tisztességes társaságban és tisztességes könyvben nem illik hangosan szitkozódni; hogy a modern műveltség élesebb szerszámot talált fel, amely alig látható és mégis halálos, amely a hízelgés köntösében biztosan talál. Közönségünk olyan, mint a kisvárosi ember, aki két egymással ellenséges udvar diplomáciai képviselőjének beszélgetését lesi meg és azt hiszi, hogy azok ketten, kölcsönös gyengéd barátságból megcsalják kormányaikat.

Ez ​az 1840-41-ben keletkezett Dickens-regény utoljára több mint nyolcvan esztendeje jelent meg magyarul - most új fordításban kerül közreadásra. A mű korabeli népszerűségéről legendák szólnak, 2007-ben például sokat cikkeztek Angliában arról, hogy a Harry Potter-könyveket övező hisztériához csak az fogható, amikor a New York-i olvasók tömegesen várták a kikötőben a soron következő folytatást (Dickens ugyanis először újságban közölte), és felkiabáltak a matrózoknak: "Él-e a kicsi Nell?" A szívhasogató történet egy tizennégy éves kislány és a nagyapja körül forog: a nagyapa pénzét elherdálta a veje (lánya, Nell anyja nem él már) meg Nell kicsapongó bátyja, s az öreg úgy akar gondoskodni Nell jövőjéről, hogy sorozatosan kölcsönöket vesz fel egy gonosz, gyanús üzelmeket folytató törpétől, Daniel Quilptől, szerencsejátéknak hódol, de a pénzt rendszeresen el is veszti. Végül menekülnie kell a kislánnyal Londonból, vidéken vándorolnak nincstelenül, Quilp bosszúszomjasan üldözi őket, és a nagyapa külföldről hazatelepülő fivére lehet, hogy már későn érkezik... Szerelmi szálakban, jó, gonosz és mulatságos mellékszereplőkben egyaránt bővelkedik ez a talán legérzelmesebb, legmegindítóbb Dickens-mű, amelyet számtalanszor megfilmesítettek, a különféle változatokban játszott Tom Courtenay, Peter Ustinov, legutoljára pedig, az ITV 2007-es tévésorozatában Derek Jacobi és Sophie Vavasseur is. A kötetet az eredeti kiadás George Cattermole- és Hablot Browne (Phiz)-illusztrációi díszítik.

A ​múlt század egyik legnagyobb hatású filozófusának főművét tartja kezében az olvasó - minden bizonnyal a filozófiatörténet egyik legkülönösebb művét. Semmiben sem hasonlít a rendszeres bölcseletekhez: műbírálatok és naplók, lírai tanulmányok és levelek váltják benne egymást, különböző "szerzőktől", akik vitatkoznak egymással, cáfolják és vádolják egymást. A filozófus átöltözetei ezek, s a bonyolult inkognitók rendszerében végül is három magatartás különül el, három életlehetőség (az esztétikai, az etikai és a vallási). Gondolat Kiadó, 1978

A ​föld szimbolizálja az örök körforgást, a születést és a halált, ám aki elárulja azt, és hamis illúziókkal kecsegtető gazdagság alá rendeli az életét, menthetetlenül elvész. A szegény parasztember, Vang Lung élete tele van viszontagságokkal, kemény munkával keresi meg a mindennapi betevőjét, s bár sokat nélkülözik, mégis mindenekfelett szereti a földjét. Egy napon kincsre lel, s ez egy csapásra megváltoztatja az életét. A szegény emberből gazdag földbirtokos lesz. De vajon a gazdagsággal együtt jár a boldogság is? A regény betekintést nyújt a száz évvel ezelőtti Kína vidéki életébe és egy hanyatlásnak indult arisztokrata család végnapjaiba. Ám a könyv igazi ereje abban rejlik, hogy az emberi élet jelentőségét és tragédiáját vetíti elénk, amit a földkerekség minden részében és minden idejében átélt és át is él az emberiség. Pearl S. Buck e regénye 1938-ban irodalmi Nobel-díjat és Pulitzer-­díjat kapott. A kötet a 40-es években jelent meg először magyarul, "Az édes anyaföld" címmel. Ezúttal új fordításban, hiánytalan tartalommal élvezheti az olvasó.

Covers_119265
Narratívák ​1. Ismeretlen szerző
0
28

Előszó A ​Narratívák 2. kötet tanulmányai a történet és fikció kapcsolatával, e viszony különféle olvasáselméleti, strukturális szemantikai, hermeneutikai, esztétikai, filozófiai és narratológiai vonatkozásaival foglalkoznak. Mindez a fikcionalitásról mint átfogóbb kategóriáról tanúskodik, ahogyan a narratívák kontextusa is tágabb keretet jelöl ki a történet tárgyalására, mint amilyen a sajátos irodalmi elbeszélésé lenne. Johannes Anderegg alátámasztja az észrevételt, a fikció és fikcionalitás fogalmai a nyolcvanas években az európai és amerikai kutatásokban is előtérbe kerültek. Az esztétikai tapasztalás és a fikcionális nyelvhasználat különbségéről, arról, hogy a poétikus nyelv nem szükségszerű jegye az esztétikai fikciónak, hiszen a nyelven kívüli dolgokra való utalás eltörlése esetén a nyelvhasználat mindenkori módja válhat jelszerűvé, a kötetben olvasható értekezésében beszél. Anderegg tanulmánya segít árnyalni a poétikai és fikcionális nyelvhasználat megkülönböztetését: "Fikcióval is élhet az a nyelv, melyet fentebb poétikusnak neveztünk, az a nyelv, mely nem oldódik fel konvencionális gondolati horizontban, és amely előbb megkonstruálja azt a világot és azt a horizontot, melyből megérthető; az a tény, hogy az irodalmi műalkotás gyakran mindkettő - fikcionális és poétikus - alkalmat nyújt a két aspektus vagy kategória oly gyakori összekeverése." Munkája A fikció funkciói című tanácskozás anyagának része, melynek szervezője, szerkesztője az elmúlt évek egyik figyelemre méltó német fikcióelméletének szerzője, Wolfgang Iser volt. Az irodalmi narrációt meghatározó fikciós jelleg megítélésében tapasztalható eltérések egyben a nyelv- és valóságszemléletet, kommunikációt, értelmezést, megértést, hatást és az általános értelemben vett elbeszélő gyakorlatot érintő különbségek is. Nelson Goodman a fikcióról mint újjáalkotott valóságról beszél. Paul Ricoeur újrajelölést emleget: a narratív cselekvés újra jelenti a világot annak időbeli dimenziójában. Paul de Man múlt és jövőbeli létezésünk képét olyan idő- és térrendszereknek felelteti meg, melyek, noha maguk is a valóság részei, a fikcionális narrációkhoz és nem a világhoz tartoznak. Az irodalom nem azért fikció, írja, mert valamiképpen megtagadja a "valóság" elismerését, hanem mert nem a priori bizonyos, hogy a nyelvi jelenségvilág szabályainak megfelelően működik. Ebből következően az sem bizonyos, hogy a saját nyelvén kívül bármire nézve is megbízható információforrás lenne.

KÉSZEN ÁLL A MINDEN SZABÁLYT FELRÚGÓ PHOTOSHOP-KÖNYVRE? A legnagyobb példányszámban eladott Photoshop-könyvek szerzője, Scott Kelby az Adobe Photoshop CS4 legújabb, legfontosabb és legizgalmasabb technikáit mutatja meg a digitális fotósoknak. A díjnyertes, eladási csúcsot döntő mű új változata azt nyújtja a digitális fotósoknak, amit eddig még egyetlen könyv sem: pontosan megmutatja, „hogyan csinálja”. Nem különböző elméletek gyűjteménye, nem azt kéri az olvasótól, hogy kísérletezze ki a saját beállításait, vagy találja ki a megoldást saját magától. Ehelyett az író napjaink vezető digitális fotósai által használt egzakt technikákat mutat be lépésről lépésre, és ami a legjobb, pontosan elmondja, mely beállításokat használja, mikor és miért. Épp ennek köszönheten e könyv előző verziói különböző fotósiskolákon és egyetemeken hivatalos segédanyagként használatos. TANULJA MEG, HOGYAN CSINÁLJÁK A PROFIK! Scott Kelby évente több ezer profi fotósnak tanítja a Photoshop használatát, és szinte kivétel nélkül mindegyikük ugyanazokat a kérdéseket veti fel, ugyanazokkal a problémákkal és kihívásokkal szembesül – és pontosan ezekkel foglalkozik a könyv. Megtanulhatók belőle: * a profik által ténylegesen használt élesítési technikák * profi trükkök a leggyakoribb digitális fényképhibák gyors kijavítására * a lépésről lépésre haladó beállítás, amely garantálja, hogy a nyomat színei tökéletesen megegyezzenek a képernyőn láthatókkal * a HDR (nagy dinamikatartományú) fotók feldolgozása, amellyel egy teljes fejezet foglalkozik * hogyan használhatók ki mesterfokon a CS4 felhasználói felületében rejlő és munkafolyamat-segítő lehetőségei * miként végezhető el szenvedés nélkül a fényképek színkorrekciója * hogyan dolgozhatók fel a RAW formátumú digitális képek (és hogyan használhatók ki a CS4 új Camera Raw-funkciói!) * a feladatok automatizálása * hogyan mutathatók be műveink úgy, ahogy a profik teszik! * továbbá rengeteg olyan módszert, fogást, apró, „bennfentes”-trükköt, amellyel csúcsra járathatja produktivitását! Ráadásként Scott egy bónuszfejezetben leírja az általa használt munkafolyamatot, az elejétől a végéig. Ha Ön digitális fotós, és készen áll a „szakma trükkjeinek” elsajátítására, amelyekkel a vezető profik munkáikat javítják, szerkesztik, élesítik, retusálják és bemutatják, akkor épp a megfelelő könyvet tartja a kezében.

Andrej ​Tarkovszkij (1932-1986), a közelmúlt filmtörténetének egyik legnagyobb alakja összesen hét egész estés játékfilmet rendezett. Az Iván gyermekkora, az Andrej Rubljov, a Szolaris, a Tükör, a Sztalker, a Nosztalgia és az Áldozathozatal kritikusai szerint "egyetlen óriási mű hét fejezete". Műveinek középpontjában az ember és a világ, az ember és a transzcendens szféra kapcsolata, még inkább konfliktusa áll. Hőse az ember, aki a szenvedés és a fájdalom útján etikai személyiséggé szeretne válni, áldozathozatal által szeretne belépni a közösségbe. A megörökített idő a filmalkotással, a filmkészítés műhelyproblémáival, metafizikai kérdésekkel kapcsolatos gondolatait tartalmazza.

A ​Sötétség délben 1940-ben látott először napvilágot, s a század egyik legnagyobb vihart kavart regénye lett. Arthur Koestler fiatalon a kommunista mozgalom vehemens elkötelezettje, a "hitehagyás" friss sebének fájdalmával, ugyanakkor éles logikával és az írói képzelet szenvedélyével írta meg ezt a regényt, amelyben a 30-as évek nagy szovjet pereinek emberi kérdéseit kívánta bonckés alá venni. Kulcsregényt írt ugyan, abban az értelemben, hogy a regény olvasója számára világos: a cselekmény a sztálini önkényuralom világában játszódik és hőse, Rubasov sokban hasonlít a koncepciós jogi procedúrák fővádlottjaira (Buharinra, Radekre és másokra), de a regény problematikája túlmutat a publicisztikus aktualitáson, a felületesen felfogott "politikai botrányon". Nyikolaj Szemjonovics Rubasov, a regény hőse a régi bolsevik gárda vezető alakjaihoz tartozó, a szovjet rendszert a legnagyobb külső nehézségek és belső kétségek között is hűen szolgáló, jelentős funkcionárius, egyik napról a másikra egy börtöncellában találja magát. Vádlói hajdani elvbarátai, s a három kihallgatáson keresztül folyó lelki procedúra tétje: Rubasov belátja-e, hogy az ügy a kommunista forradalom logikája és az áldozatvállalás szelleme szerint a legvégső megaláztatást, el-nem-követett bűnök vállalását, áldozatkén való önfeláldozást várja tőle. A regényíró meggyőző lélekrajzzal, a mozgalom első évtizedei hatalmi mechanizmusának tényszerű ismeretével, és természetesen a modellszerű események tanúságának megfelelően igennel válaszol erre a kérdésre, írói erényeit azonban abban csillogtatja meg, hogy mindezt képes hitelesen, emberi dimenziói szerint ábrázolni. A sztálini korszak napvilágra kerülő dokumentumai mellett a "tárgyi valóság", a "kulcsregény"-jelleg el is veszti jelentőségét - a modern társadalmi üdvtan abszurd logikájának éles kritikai analízise teremti meg a regény atmoszféráját, és ez biztosítja emberábrázolásának erőteljes hatását is. A regény olvasása revelatív élmény, nem a "perek", hanem a század politikai drámáinak egyik kulcsregénye.

Híres ​versenyló volt valaha Gülszári, a ménes büszkesége. Most már öreg ő is, mint a gazdája, és utolsó erejét megfeszítve, kínlódva húzza a szekeret... S míg lova küszködik, meg-megáll, aztán már jártányi ereje sem marad, és várja a halált, a gazdája, Tanabaj előtt lepereg az életük. Milyen büszke, szabad, erőtől és szépségesen vad ösztönöktől duzzadó jószág volt valaha Gülszári! Hogy szerette a ménest, hogy ficánkolt, hogy tette a szépet a kancáknak. De „az állat értelmetlen lény, állandóan tartani kell tőle, hogy bosszút forral”. Gülszárit elveszik gazdájától, az istálló rabságába kényszerítik, de ő újra és újra megszökik, még akkor is, amikor lábát megvasalják: szabadság, tér, száguldás és szeretet nélkül nem tud élni. Majd kiherélik, s végül kiölnek belőle mindent, hogy ne ismerjen mást, csak a nyerget és az utat. Mint ahogy gazdájából, Tanabajból is kiölik a hitet, amellyel a legnehezebb feladatokat is vállalta a kolhozban, miután végigharcolta a háborút: a ménes gondozását, aztán egy juhnyáj minden gondját-baját... És fel-felréved előtte a fiatalkora is, amikor még a kommunizmushoz vezető utolsó harc lázában élt, s nem riadt vissza attól sem, hogy a féltestvérét kuláknak bélyegezze. Kemény ember volt egykor Tanabaj, de most már megtört vénség, aki csak emlékezni tud... A világhírű kirgiz író 1966-ban megjelent regénye maradandó alkotás: Gülszári haldokló testében a gazemberek uralma alatt élő, hitét, illúzióit vesztő s talán saját bűneire is ráébredő ember riadt szíve dobog.

John ​Cassavetes amerikai filmrendező, a New York-i filmiskola vezéralakja, sok szakmabéli és filmbarát kedvence, aki élete során távol tartotta magát mind az avantgárdtól, mind Hollywoodtól. Ray Carney, a Bostoni Egyetem professzora Cassavetes hat, talán legnépszerűbb filmjét - New York árnyai, Arcok, Minnie és Moskowitz, Egy hatás alatt álló nő, Egy kínai bukméker meggyilkolása, Szeretetáradat - elemzi tekintélyromboló módon, többféle szempontot érvényesítő megállapításaival sok esetben a filmtörténet és filmesztétika általánosan elfogadott ítéleteivel szembeszállva. Közben azt is megtudhatjuk, hogy a rendező miképpen írta forgatókönyveit, hogyan bánt a színészekkel, hogyan zajlott a forgatás és a munka a vágószobában. Különös filmrendező - különös megközelítésben. A kötetet fotók illusztrálják, amelyeket a Cassavetes-filmek forgatásain készítettek.

"- ​Miss Benson, tudja, mint jelent az, amit a lősportban _hosszú odds_-nak hívnak? Janet megpróbálta összeszedni a gondolatait. - Nem, nemigen. - Megmondom magának. - mondta Baird. - A következőt jelenti. Túlélésünk attól függ, hogy a gép fedélzetén tartózkodó ötvenöt személy közt akad-e valaki, aki nemcsak hogy halat nem vacsorázott ma este, de ahhoz is ért, hogy földre szállítsa a gépet." ...Akad valaki: egy civil, kereskedelmi utazó, aki a háború óta nem vezetett ugyan repülőgépet, akkor is csak könnyű vadászgépeken repült, de most kénytelen megkísérelni a lehetetlent: a földi irányítóközpont segítségével leszállítani a négymotoros, nagy utasszállító gépet, amelynek fedélzetén az ételmérgezésben szenvedő utasok mellett eszméletlenül fekszik a két pilóta is.

Kevés ​olyan filmrendezőt ismer a filmtörténelem, akiben a mesterségbeli tudás - az anyag (a celluloid, a videoszalag), az eszközök (kamera- és optikafajták) alapos ismerete - és az elméleti felkészültség, s a képzelet ereje olyan egységben és egymást segítve létezett, mint Bódy Gábor alkotó személyiségében. Az 1970-es években, a magyar társadalom válságos esztendeiben, a hazai és külföldi új hullámok elernyedése után volt ereje újakra törni, a kísérletezés útjára lépni. Jelszavai: új érzékenység - új narrativitás. Jellemzően: a jelszavak álltak tőle a legmesszebb. A jó fogalmazás szépirodalmi kísérletei után fordult tudatosan a film, mindenekelőtt mint nyelvezet tanulmányozása felé, melynek eredményeképpen jól ismerte a legkorszerűbb filmelméleti munkákat, s jó néhány nemzetközi színvonalú írásával maga is hozzájárult annak magas kvalitású műveléséhez. Szerette és gyakran idézte Kölcsey Ferencet, aki szerint a nyelvnek legfőbb művelői: a filozófus és a poéta. Talán azért is, mert Bódy Gábor nemcsak a filmről való gondolkodás egyik legnagyobb alakja a modern filmben, hanem mert - idővel - egyre erősebben mutatkozott meg poétikai ereje is. Különös műve, a Filmiskola, bizonyára ezért tud felemelkedni az ismertterjesztés szintjéről, s lesz „belülről" megfogalmazott filmkészítési gyakorlat, amely nemcsak praktikus ismeretekkel szolgál, de „átörökíti" azokat kérdéseket, problémákat is, amelyekre adott egyéni válaszok nélkül nem létezik a filmről való alkotói gondolkodás. Poétikája természetesen játékfilmjeiben - a magyar filmművészeti maradandó értékeit jelentő - az Amerikai anzixban, a Nárcisz és Psychében, a Kutya éji dalában bontakozik ki legteljesebben, feledhetetlenül. Bódy Gábor filmművészeti írásai ennek a nyugtalan, újakra kész elhatározásoknak s belső forrongásokkal telített alkotói műhelynek elgondolkodatóan lelkesítő dokumentumai. A műfaji sokféleség - elméleti tanulmányok, tűpontos filmelemzések, filmötletek, szinopszisok, nyomtatásban először napvilágot látott forgatókönyvek, (Agitátorok, Amerikai anzix stb.) - színesíti az olvasó kalandját, amelynek során felismer(het)i az állandót is: a gondolkodásra, reflektálásra mindig kész szerzői karaktert. Ez a magyarázata annak, hogy Bódy Gábor filmművészeti írásai - a szó legnemesebb és legteljesebb értelmében - izgalmas olvasmányok. Kötetünk a Bódy Gábor Egybegyűjtött filmművészeti írások című sorozat első darabja.

"A ​filmben a természetfeletti csupán a valóság sokkal pontosabb tolmácsolása, a valós dolgok mintegy bezáródnak." (Robert Bresson) A transzcendentális (latin) jelentése: természetfeletti, érzékekkel nem észlelhető. „A film számára a valóságon túli tapasztalatok közvetítése nehézséget jelent nem csupán a gyakran emlegetett képi reprodukció tökéletessége, hanem a fiImi elbeszélésmód értelmezésének realisztikus konvenciója miatt is” - fogalmazta meg 2001-ben Gelencsér Gábor "Láss Csodát! - Film és transzcendencia" című tanulmányában. E kötet - Paul Schreder tolmácsolásában - három filmrendező életművére építve mutatja be, hogyan lehet mégis megközelíteni a Megközelíthetetlent...

Szerzőifilmes ​Könyvtár 1. kötet Ez a kötet egy rendkívüli utazás a film vágásának roppant bonyolult, de annál izgalmasabb világába.

„Az ​"árnyjáték" igencsak kedvelt műfaja volt Kierkegaard-nak. Nemcsak Tivoliban – Koppenhága tarka, dinamikusan fejlődő szórakoztatónegyedében – csodálhatta meg ennek különféle változatait, optikai játékosságát és különös "mimézisét", de vásári arcélfestőktől, papírkivágás-készítőktől kezdődően a színházban felbukkanó "sziluettekig" szemlélhette a "Schattenspiel" megannyi fajtáját és sajátosságát. A XIX. század első felében […] mind fontosabbá váltak a korszak gondolkodói, művészei számára a festészetben érzékelhető és visszaadható fény- és árnyviszonyok, különösen Dánia északi részén, Skagenben, de a Kierkegaard kedvelte Gillelejeében a tengerparton, vagy akár apja szülőföldjén, Jütlandon. Az árnyékok sajátos szerepe, viszonyuk a valósághoz, illúziókeltő erejük és forrásukkal való dinamikus kapcsolatuk folyamatosan foglalkoztatta Kierkegaard-t, olykor éppen műfajteremtő következményekkel […] Kierkegaard úgy döntött, hogy rendkívül jelentős életművének csak egy kis részét hozza létre "ő maga", sokszor nem is a legizgalmasabb szövegeket, hanem Johannes de silentio, Vigilius Haufniensis legyen a szerző, vagy éppen Victor Eremita találja a kéziratokat egy szekreterben, netán Constantin Constantinus fogalmazza meg maradandóan – ő csak szerkesztett, kiadott, kommentált, korrigált. A sor nemcsak folytatható, de éppenséggel folytatandó is, mert akkor értjük meg, hogy Kierkegaard nem pusztán szövegeivel teremtett egészen egyedülálló jelentőségű életművet a XIX. század első felének irodalom- és eszmetörténetében,de alkotásmódjával is: nevekkel, maszkokkal, inkognitókkal, szerepekkel – félrevezetésekkel és játékokkal.”

Covers_210588
JLG ​/ JLG Ismeretlen szerző
0
16

„Azt ​hiszem, lehet logikát találni abban, amit eddig rendeztem.” – mondja Jean-Luc Godard. „Filmet csinálni, ez minden. Egyszerre élvezettel és komolyan kell őket csinálni. Ha komolyan csinálunk valamit, akkor láthatjuk, hogy nem lehet akárhogyan leforgatni, mert különben nem létezik. A film, ha lehet ezt mondani, valamiféle külső pszichoanalízis. Ha valaki sokat foglalkozik magával, attól beteg lesz, de azt is jelenti, hogy beszélgetni akar valakivel. Amikor valaki kétségbe van esve, nem mosdik. A mai filmek zöme nem mosdik már.”

A ​tartalomból: A film mint médium; A köztes-lét metafórái a filméletben; A filmvászon mint palimpszeszt; Film a tükörben; A köztes-lét alakzatai Jean-Luc Godard-tól Peter Greenawayig; Híradás a zûrzavarról; Az intermedialitás mint allegória; Vonatként mozgó képkollázs: a dogma elõtti szem; A film a médiumok útvesztõjében, avagy a hangok ragyogása Dziga Vertov kamerájának tükérben.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Robert ​Bresson (1907-) francia filmrendező, a filmművészet egyik legnagyobb alakja. Legjobb filmjeinek - Egy halálraítélt megszökött, A zsebtolvaj, Jeanne d'Arc pere, Vétlen Baltazár, Talán az ördög, A pénz - hősei sokszor a bűn megszállotjai, még többször áldozatok. Utánozhatatlan stílusteremtő. A Feljegyzések a filmművészetről a "filmvilágirodalom" talán legszebb "verseskönyve".

Godard ​azon kevés filmrendező közé tartozik, akik képesek újra és újra megújulni. Nem csak a hatvanas évek nagy korszakának volt meghatározó alakja, de a mostanában készült filmjei is a filmművészet élvonalába tartoznak, nem csupán halovány utánérzései a régieknek. Godard késői filmjei legalább olyan izgalmasak, frissek és újszerűek, mint a hatvanas években rendezett munkái. Egy régi anekdota szerint az egyik cannes-i filmfesztiválon egy hosszas vita végén Henri-Georges Clouzot a következőt kérdezte Jean-Luc Godard-tól: – Azt ugye azért Ön is elismeri, hogy egy filmnek kell, hogy legyen eleje, közepe, vége?! – Hát persze! Csak nem feltétlenül ebben a sorrendben. wikipedia

Pier ​Paolo Pasolini 1965-ben két filmrendező előtt emelte meg a kalapját: az egyik Luis Bunuel volt, a másik a fiatal magyar filmrendező Gaál István, akinek első játékfilmjét, a Sodrásbant az év legemlékezetesebb filmjének nevezte. S valóban: a Sodrásban elsőként adta tudtul a világnak, hogy Magyarországon "másfajta raj" állt a kamera mögé. Gaál István tevékeny részese és meghatározó egyénisége az új magyar film megteremtésének: mint rendező, olykor meg mint operatőr alkotója szociográfiai ihletésű lírai dokumentumfilmeknek (Pályamunkások, Oda-vissza, Cigányok), más filmjeiben Bartók vagy épp Gluck zenéje inspirálja költői képi világ megformálására, de mindenekelőtt játékfilmjei (Sodrásban, Zöldár, Keresztelő, Holt vidék, Legato, Cserepek, Orfeusz és Eurydiké) bizonyítják kivételes filmrendezői tehetségét. Magasiskola című filmjét a cannes-i filmfesztivál zsűrije külön- díjjal tüntette ki. Az ő fordításában ismerhettük meg Renato Mny A film formanyelve és a neves filmrendező, Carlo Lizzani Az olasz film története című művét. Tanított a római filmfőiskolán, a legutóbbi években pedig Indiában vezetett mesterkurzusokat. A kötet föleleveníti e gazdag életpálya kevésbé fontosnak látszó, mégis meghatározó eseményeit éppúgy, mint a nyilvánosság előtt lezajlott történéseit. Érdekes kordokumentumokat (műhelyvitákról készült feljegyzéseket, barátok, alkotótársak - Huszárik Zoltán, Szőllősy András és mások - leveleit, fényképeket, rajzokat stb.) tartalmazó különös életrajz.

"Hogy ​lehet gondolkodni, ha szép lányok jönnek?" Elfeledett, rejtőzködő utak hálózzák be a fülledt alföldi falu földjeit, ahol Daru, a kamaszodó fiú küzd bandavezéri pozíciójáért, az önbecsülésért és szerelemért: egyszóval az életéért. Ha ő nem menne végig ezeken az ösvényeken, elkopnának, beleolvadnának a határba, megszűnne valami hallatlanul fontos, és az emlékezet jóvátehetetlenül megsérülne. Daru élete, sorsa is ilyen: makacsul járja az érzelmek elágazó csapásait, múltban és jövőben, közben mindegyik kapcsolatában elveszít magából valamit, mindegyikbe belehal egy kicsit. Így válik felnőtté. A sebek, varratok és hegek sokasodnak, szíve talán kérgesebb lesz, de a legutolsó, okos és érett viszonyban is ugyanaz a szenvedély izzik, mint a legelsőben. Hogyan is lehetne jobban elmesélni egy ember életét, ha nem a szerelmei történetén keresztül? Erre, és saját boldog-boldogtalan pillanatainkra, éveinkre gondolunk, miközben Daru sorsával ismerkedünk. Jön utánunk, nem ereszt.

"Nem ​embertől származó ujjnyomok egy áldozat torkán." Motoros siklóernyő köröz aggasztóan alacsonyan a folyóparti fák fölött. Egy embert minden indok nélkül megvernek és lelöknek a kompról. A villámfényben felbukkanó diáklány kísérteties nyomai a külvárosi villamosmegállótól egy másik földrészre vezetnek. Egy lánynak szeretkezés után mindig pokolian megfájdul a feje, mégsem képes abbahagyni a titkos találkákat. Csabai László két Szindbád-regény után megjelenő új könyvében páros novellák (a szerző szavaival élve ,,duovellák") szerepelnek, melyek párhuzamos történetekként összefutnak a nem is oly távoli végtelenben. Az elbeszéléspár darabjai között többféle kapcsolat lehetséges: a másodikban folytatódik az elsőben elkezdett történet, ugyanazon a helyszínen játszódik a két sztori, néhány epizód azonos, esetleg az első elbeszélés egyik mellékszereplője a másodikban főszereplővé lép elő. Az olvasás ezúttal is izgalmas nyomozás: minden apró motívumnak jelentősége van, és a könyvben előre haladva egyre inkább megerősödik bennünk a sejtés, hogy valami nagy és sötét titok lappang mindennek a háttérében.

Kollekciók