Ajax-loader

'amnézia' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Cat Patrick - Forgotten ​- Úgyis elfelejtem
Minden ​éjjel, miközben a tizenhat éves London Lane alszik, az aznapi események törlődnek az elméjéből. Reggelre csupán a jövőjére emlékszik. A lány megszokta már, hogy az előző este írt jegyzetei és egy bizalmas barátnő segítségével éli túl a napot. A dolgok azonban a fejük tetejére állnak, amikor az iskolában feltűnik egy új fiú. Luke Henry nem olyasvalaki, akit az ember csak úgy elfelejt, ugyanakkor - bárhogy is próbálja - London nem találja őt az előtte álló történések emlékképei között. Amit előre lát, az viszont egyre nyugtalanítóbb. Rájön, hogy ideje utánaeredni a múltnak, amit folyamatosan elfelejt még mielőtt elpusztítaná a jövőjét.

Sophie Kinsella - Emlékszel ​rám?
A ​főhős egy huszonnégy éves, lófogú, csúnyácska lány, aki egy kollegáival töltött görbe este után hiába várja, hogy barátja érte jöjjön a zuhogó esőben és hazavigye. Taxiért tülekedve megcsúszik a vizes lépcsőn és elesik. Lexi másnap kórházi ágyon ébred, és azonnal távozni akar, hisz csak a fejét verte be egy kicsit a lépcsőn. A körülötte foglalatoskodó nővér hívja a kezelőorvost, aki elmondja, hogy öt napja, egy autóbaleset után került a kórházba: sajnos alaposan átlépte a megengedett sebességet. Lexi egyik képtelen furcsaságot a másik után tapasztalja: anyját idősebbnek látja, a saját tükörképén is megütközik, olyan az egész, mint egy lidérces álom. Főleg, amikor bebizonyítják, hogy 2004 helyett már 2007-et írunk, ő pedig már nem a padlóosztályon dolgozó egyik lány, hanem huszonnyolc éves osztályvezető, gyöngyfogsorral, bombázó alakkal és oldalán egy szívdöglesztő kinézetű, dúsgazdag férjjel. Vajon hogyan került a majdnem szegénységből ilyen mesebeli körülmények közé?

Liane Moriarty - Add ​vissza az életem!
Alice ​az edzőterem padlóján tér magához, fején egy csúnya púppal és annak tudatában, hogy ő még mindig az a jókedvű huszonkilenc éves nő, aki nemrég kezdte el közös életét csodálatos férjével és a pocakjában növekvő első babájukkal. Teljes elképedésére azonban gyorsan kiderül, hogy az esés tíz évet kitörölt az emlékezetéből. Valójában harminckilenc éves, a mindennapokban egy nyugodt pillanata sincs, és akkor érzi jól magát, ha naponta három órát sportol, majd pedig különböző összejövetelekre jár olyan nőkkel, akiket mindig nagy ívben el szokott kerülni. Hogy az ördögben jutott idáig az élete? Hogyhogy nem emlékszik a három gyermeke születésére, sőt magukra a gyerekekre sem? Miért utálja az imádott férje, akivel ráadásul még a bíróságon is acsarkodik? És mégis mit tehetett, hogy a szeretett nővére szinte szóba sem áll vele? Új szemüvegen keresztül látva az életét, Alice nemhogy alig ismer magára, de még csak nem is kedveli azt az embert, akivé vált. Vajon lehet még újra az a nő, aki valaha volt?

Agatha Christie - Az ​alibi
Mrs. ​Argyle-t, a dúsgazdag, jótékony hölgyet, három leány és két fiú örökbe fogadó anyját holtan találják a nappalijában. Valaki piszkavassal szétverte a fejét. A rendőrség úgy véli, tudja, ki a tettes. Letartóztatják az egyik mostohafiút, Jackót, aki ellen vannak bizonyítékok – s akinek volna alibije, csakhogy az úrvezető, aki a gyilkosság időpontjában felvette a kocsijába, nem kerül elő. Jackót elítélik, és meghal a börtönben. Eltelik két esztendő. Dr. Calgary, a sarkkutató hazatér Angliába. Régi újságokat lapozva megdöbbentő hírre bukkan. Feltámadnak benne az emlékek. Két évvel azelőtti balesete, az amnézia… Tennie kell valamit. Dr. Calgary biztos benne, hogy a rendőrség tévedett. Cselekszik. Jackót törvényileg rehabilitálják. De a család nehezen elnyert békéje odavan. Mert ha nem Jacko, a fekete bárány a gyilkos, akkor ki? Csak a közvetlen környezet valamelyik tagja követhette el a szörnyű tettet. De kicsoda? A szelíd, tudós férj? A ragaszkodó, fiatal titkárnő? A cseléd? A lányok? A másik fiú? Még egy gyilkosságba és egy gyilkossági kísérletbe kerül, míg dr. Calgary levezekli „vétkét”, és bravúros amatőr nyomozással felgöngyölíti az eredeti és az új bűnügyeket.

Kim Carpenter - Krickitt Carpenter - Dana Wilkerson - Fogadom
Kim ​Carpenter edző egy unalmasnak ígérkező napon felveszi a telefont, hogy megrendeljen néhány dzsekit a baseballcsapata számára. Nem is sejti, hogy a hívást követően az egész élete megváltozik: a megrendelést felvevő hölgy hangja belekúszik a fülébe, és többé nem tud szabadulni tőle. Hamarosan egekbe ugrik a telefonszámlája, aztán vőlegény, majd férj lesz belőle. A mesébe illő találkozás azonban egy autóbalesetet követően a legszörnyűbb rémálommá válik: felesége amnéziájának köszönhetően közös múltjuk teljesen törlődik az asszony emlékezetéből...

Vavyan Fable - Ébredj ​velem!
A ​Halkirálynő sorozat ezen történetét Daniel Belloq, alias Mogorva meséli el, mivel Denisa egy különös baleset következtében amnéziás állapotba kerül. Danielt nem csupán a baleset körülményeinek tisztázása és egyéb bűnügyek kiderítése köti le, azon is fáradozik, hogy visszakerüljön Denisa emlékezetébe. "Kirúgom magam alól a Mazdát. A néhány kocsival előttem parkoló Saab motorja felbőg, a jármű megugrik, majd mégis megtorpan, mintha vezetője azt nézné, társa valóban mozdulatlanná vált-e a járda mocskában. Cyd meglendíti a markában tartott kézigránátot. Mielőtt eldobhatná, a Saab ismét elrugaszkodik álló helyéből. Ekkor már a kocsi csomagtartófedelén állok, abban a boldog tudatban, hogy Cyd felrobbantja velem együtt. Feldobom magam a tetőre, ahogy a kiképzésen belém lőcsölték (csakhogy akkor fegyver volt a kezemben!). Elvetődöm, keresztben fekve. Legurulok a motorháztetőre. Jobb híján két csupasz öklömmel zúzom be a szélvédőt. Látom a fickó arcát: őrült nagyra tágult szempár, a pupilla zöldesen felizzik, a szájon torz fintor..."

Jojo Moyes - Az ​utolsó szerelmes levél
Ellie ​századunk tipikus szinglije, aki az újságírói karrierje nyújtotta biztos jövedelmének és baráti társaságának köszönhetően alapvetően élvezi független életét. Jó kedélyét egyetlen dolog árnyékolja be: egy nős, családos férfiba szerelmes. A szerkesztőség archívumában – megírható téma után kutatva – véletlenül rábukkan egy levélre, melyben egy szerelmes férfi arra kéri kedvesét, Jennifert, hagyja ott a férjét, és utazzon el vele. Ellie az 1960-as években írt rejtélyes levélben saját titkos vágyait fedezi fel, ezért megpróbálja kibogozni a szerelmi történet szálait, bízva abban, hogy reményt meríthet a hajdani szerelmespár sorsából. Az eseménydús, váratlan fordulatokban bővelkedő regényben a múlt és a jelen romantikus, megható, szenvedélyes – olykor erotikus – képei váltakoznak. Jennifer a múltban próbálja megtalálni elveszett szerelmét, az időközben újabb szerelmes levelekre bukkanó Ellie pedig a jelenben igyekszik felkutatni az egykori szerelmeseket, és megtudni, vajon egymásra találtak-e végül?

Lisa Jackson - Emlékek
Marla ​eszméletlen állapotban kórházban fekszik egy halálos kimenetelű baleset túlélőjeként. Amikor magához tér és először néz a tükörbe, úgy érzi: egy ismeretlen nő tekint vissza rá. Kétségbeesését az is fokozza, hogy emlékezetkiesése van: bár minden jel arra utal, hogy látogatói egytől egyig családtagok, ő egyikükre sem emlékszik korábbról. Igaz, nemcsak rájuk nem, de a saját múltjára sem. Amint lábadozni kezd, eltökéli magában, mindent elkövet azért, hogy kiderítse, mi az igazság. Eközben egyre közelebb kerül sógorához, aki egykor a szeretője volt, most pedig az egyetlen ember a világon, akiben megbízhat. Miközben visszatér Marla emlékezete, fény derül arra, hogy kicsoda is ő valójában...

Joss Stirling - Lélektársak ​- Sky
Sky ​egy kicsit zárkózott, szorongó tizenhat éves lány, aki túlságosan jól tudja, milyen érzés kívülállónak, idegennek lenni valahol. Mikor Londonból Coloradóba költözik kissé különc nevelőszüleivel, megtapasztalja milyen egy tipikus amerikai középiskola, és milyen egy nem tipikus fiú. Zed Benedict jóképű, tehetséges, minden lány álma, csak épp sötét titkok veszik körül. Aztán Sky egy hangot hall a fejében… Az Ő hangját. És Zed is hallja, érti az ő válaszait, amiket még ki sem mondott. Mi ez az egész? Kik a savantok, és létezik olyan, hogy lélektárs? Sky hiszi is, nem is, amíg mélyen belül fel nem éled benne egy képesség, amitől már rég meg akart szabadulni. Valami, amitől egész életében félt... Természetfeletti képességek, szövevényes összeesküvés és két kamasz szerelme.

Dean R. Koontz - Amnézia
Susan, ​a harminc körüli fizikusnő egy ismeretlen városka kórházában ébred. Sejtelme sincs, hogy került oda, sőt, hirtelenjében azt sem tudja, ki ő egyáltalán. Kiderül, hogy majd húsz napja fekszik itt kómában. Lassan visszatérő emlékei között mindent elnyom egy szörnyű kép: vőlegényének tizenhárom évvel ezelőtti kegyetlen meggyilkolása. Majd mintha meg is elevenednének a sötét múlt árnyai. A férfi rég halottnak hitt gyilkosait látja a kórház folyosóján, sőt a halott kedves is megjelenik, mintha a sírból kelt volna ki. Az orvosok szerint Susan csak képzelődik, hallucinál. Ám a rémlátomások egyre valóságosabbak, és egyre erőszakosabban fenyegetik a nőt. Mi történik, mi történt valójában Susannel, a szigorúan titkos amerikai kutatóintézet munkatársával? Hogyan került kórházba, s van-e onnan még szabadulás? Ezt beszéli el a pszichokrimi mestere szövevényes, feszültséggel teli történetében.

Blake Crouch - Wayward ​Pines
Ethan ​Burke különleges ügynök világos küldetéssel érkezik az idahói Wayward Pines-ba: meg kell találnia és haza kell juttatnia két társát, akik egy hónappal korábban tűntek el az idilli kisvárosban. Mielőtt azonban felvehetné a kapcsolatot a helyi erőkkel, baleset áldozata lesz. Kórházban tér magához, igazolvány, mobiltelefon és aktatáska nélkül. S bár a személyzet nagyon kedves vele, őt mégis nyugtalanítja valami. Ahogy telnek a napok, Ethan nyomozása egyre több kérdést vet fel. Miért nem tudja felhívni a feleségét és a fiát? Miért nem hiszik el a helyiek, hogy ő különleges ügynök? S mi célt szolgál a várost körülvevő elektromos kerítés? A lakosokat akarják bent tartani vele? Vagy valami mást odakint? Nyomozásának végére Ethan szörnyű dolgokra döbben rá: talán soha nem jut ki élve Wayward Pines-ból, mert ő már nem ugyanaz az ember, aki egykoron volt.

Rob Reger - Jessica Gruner - Emily ​the Strange - Elveszett emlékek
Emily, ​a különc: 13 éves. Képes toronyházakat átugrani, ha épp úgy tartja kedve. De sokkal valószínűbb, hogy inkább négy fekete macskájával szunyókál; vagy részecskegyorsítót eszkábál össze gézből, lencséből és biztosítótűből; vagy teljes hangerővel dobol/gitározik/szaxofonozik/citerázik; vagy egy fertelmesen drasztikus csatornafreskót fest; vagy rávesz valakit, hogy kimondja: "fertelmesen drasztikus csatornafreskó" 13-szor gyorsabban... és közben gúnyosan hahotázik. Olvasd el, ha mered!

Joss Stirling - Lélektársak ​- Crystal
Még ​több kaland, még több szerelem - a Lélektársak-trilógia befejező része végre magyarul is! Crystal Brook a család fekete bárányának számított; senki sem vette észre, hogy neki is savant képességei vannak. Eddig... Mikor nővérével, Diamonddal Denverbe utaznak, egy véletlen folytán megismerkednek a nagyon dögös és lehengerlő Benedict testvérekkel. Diamond egy pillanat alatt fülig szerelmes lesz, és hamarosan jegygyűrű csillog az ujján. Crystalt azonban nemcsak, hogy nem hatja meg a fiúk sármja, de úgy érzi, Xav Benedictnél idegesítőbb fickóval nem találkozott még az életben. Diamond esküvőjét Olaszországban, Velencében tartják; itt gyűlik össze a két család. Közös ellenségük végre elérkezettnek látja az időt a támadásra. Crystalnek és Xavnek össze kell fognia, ha meg akarják védeni szeretteiket és megfejteni egy rég elfeledett titkot.

Lesley Pearse - Stolen
Sussex, ​2003. When a beautiful blonde girl is found half-drowned on a beach, she has no memory of who she is or what horrors have left her there. But an article about her in a Brighton newspaper rings alarm bells for beautician Dale, who shows the police photographs of Lotte Wainright. The girls met working on a cruise ship and their friendship blossomed as they sailed the seas of South America, until Lotte fell under the sinister influence of an older American couple. To her regret, Dale hasn't seen Lotte since leaving the ship months earlier ...but the girl on the beach - although badly bruised - is indeed her much missed friend. Their reunion only marks the beginning of a dangerous tidal wave of secrets, lies and nightmares. Where has Lotte been? Who is the man who seems to want to kill her? And what has become of the baby she's recently given birth to? Dale and Lotte must dig deep and find the strength to hold on against the odds if they are to rebuild their friendship and survive Lotte's stolen - and deadly - past ...

John O'Farrell - A ​férj, aki elfelejtette a feleségét
A ​férfiak gyakran megfeledkeznek a bevásárlásról. Meg a házassági évfordulójukról. Mindez nem újság. Az is előfordul, hogy elfelejtenek elmenni a gyerekért az óvodába. Na és? Az azonban korántsem hétköznapi fordulat, hogy valaki teljesen elfelejti a feleségét. E regény főhősével pontosan ez történik: egy esős őszi délután a metrón egyszer csak rájön: fogalma sincs, merre tart és mi okból, sőt azt sem tudja, ki is ő, hogy hívják, mivel foglalkozik és hol lakik. Nincs egyszerű dolga, amikor nekilát mindezt kideríteni: először lerázzák, másodszor hülyének nézik, végül a kórházban, ahol szóba állnak vele, természetesen az adataira kíváncsiak... Nagy sokára előkerül egy barátja, aki segít felidézni egy-egy emlékfoszlányt, és kis időre befogadja amnéziás hősünket. Ő hazafelé egy gyönyörű, vörös hajú nőt pillant meg az utcán, akiről megtudja, hogy a felesége. Csak sajnos épp válófélben vannak... A neves angol humorista abszurd helyzetre építő romantikus regénye üdítően szórakoztató történet arról, hogy a szerelem mindig megérdemel egy második esélyt.

S. J. Watson - Mielőtt ​elalszom
Christine ​minden reggel idegen ágyban ébred fel, egy idegen férfi mellett. Belenéz a tükörbe, és döbbenete tovább fokozódik: egy középkorú nő arca néz vissza rá. Az ágyból időközben előkászálódó férfi minden reggel elmagyarázza neki, hogy ő Ben, a férje, hogy Christine negyvenkét éves, és két évtizeddel ezelőtt egy szörnyű balesetben szerzett fejsérülése miatt képtelen megjegyezni az új emlékeket. Christine mindennap hihetetlen harcot folytat azért, hogy visszaszerezze emlékeit, vagyis rajtuk keresztül önmagát. Kiderül, hogy semmi és senki nem az, mint aminek látszik, így a nyugodt tempójú, visszafogott történet hamar vérbeli thrilleré változik.

Melissa Hill - Míg ​el nem felejtem
Abby-t ​nagyon megviseli, hogy élete szerelme elhagyja egy másik nô miatt. Napjai nehezen telnek, szenved az egyedülléttôl. Aztán egy nap szerencsétlen baleset éri, amitôl károsodik a hosszú távú emlékezete. Ironikus módon mindenre emlékszik, ami a baleset elôtt történt, de az orvosok sze rint új emlékeket már aligha fog tudni elraktározni. Abby nem fogadja el a diagnózist, felveszi a harcot az emlékezete leépülése ellen. Családja és barátai kiállnak mellette, amiben tudják, segítik. Abby az ô támogatásukkal készít egy listát azokról a dolgokról, melyeket mindig is szeretett volna megtenni. Elkezd élni és élményeket gyûjteni, sôt, egy új sze relem esélye is megjelenik a színen… A sok-sok meglepô fordulat után az olvasó végül már nem tudja, mire is számítson… „A férfi nagyon jól nézett ki sötétbarna hajával és a még sötétebb színû szemeivel. A lány biztos volt benne, emlékezne rá, ha valaha is… Aztán a szíve hirtelen kihagyott egy ütemet és jeges félelem kúszott fel a gerince mentén. – Elnézést, mit is mondtál, honnan ismerjük egymást? – kérdezte, amikor nagy nehezen úrrá lett a hangján. – Hát New Yorkból természetesen – válaszolta, mintha ez ostoba kérdés lett volna. – Karácsony este! A Central Parkban találkoztunk, ahol a mókusok ellopták a szendvicsedet… Erre a szóra valami elkezdett bizseregni Abby elméjének hátsó zugában, valami, amit a lány nem igazán tudott megragadni. Amikor látta, hogy Abby még mindig nem ismeri fel, a férfi folytatta. – A délutánt azzal töltöttük, hogy megmutattam neked a várost. Kipróbáltuk a suttogó mutatványt a Központi pályaudvaron, aztán felmentünk a Rockefeller Center tetejére. Ne mondd, hogy nem emlékszel! Abby szíve zakatolt, dühödten törte a fejét, elkeseredetten próbált rájönni, mi ez az egész. Emlékezett rá, hogy New Yorkban volt, persze – emlékezett rá, hogy Zach és Claire lakásában lakott a kis Caitlynnel. És emlékezett arra is, hogy a család nagyon szép karácsonyt töltött együtt és éjféli misére mentek a St. Patrick Székesegyházba, de ennyi volt minden. – Abby? Jól vagy? A fenébe, úgy elsápadtál, fehér vagy, mint a fal! Ezek voltak az utolsó szavak, amiket Abby hallott, majd a fejében hirtelen csillagok szikráztak fel, és elfeketedett elôtte a világ."

Nick Sagan - Idlewild
Az ​Idlewild szerzője a kimagasló jelentőségű csillagász, Carl Sagan fia, az amerikai science fiction új, tehetséges képviselője; hollywoodi forgatókönyveket, számítógépes játékokat írt, közreműködött számos tévésorozat elkészítésében, sok egyéb munka mellett a nevéhez fűződik például jó néhány Star Trek epizód is. Az Idlewild az első regénye. A krimiszerűen építkező történet első jelenetében egy fiatalember amnéziával ébred: nem emlékszik rá, kicsoda, és maga körül sem ismer fel semmit - egyetlen dolgot tud biztosan: valaki meg akarja ölni. Lassan újra megismeri társait, akikkel egy furcsa, bentlakásos iskolában tanulnak, melyet Maestro nevű titokzatos tanáruk irányít. Megpróbálja kideríteni, ki áll az ellene elkövetett merénylet hátterében, és hamarosan olyan igazságok sorozatát tárja fel, amelyek alapján nyilvánvaló lesz számára, hogy az életénél jóval nagyobb tét forog kockán. Sagan lebilincselő regénye a műfaj legjobbjainak örökségét viszi tovább: az Idlewild szellemes és elegáns thriller; a Mátrix vad világát egyesíti a Különvélemény szociális látomásával, aki pedig kedveli Orson Scott Card vagy Chuck Palahniuk stílusát, különösen nagy örömet fog lelni benne.

Sophie Kinsella - Remember ​me?
Lexi ​wakes up in a hospital bed after a car accident, thinking it's 2004 and she's a twenty-five-year-old with crooked teeth and a disastrous love life. But, to her disbelief, she learns it's actually 2007 - she's twenty-eight, her teeth are straight, she's the boss of her department -and she's married! To a good-looking millionaire! How on earth did she land the dream life?! She can't believe her luck - especially when she sees her stunning new home. She's sure she'll have a fantastic marriage once she gets to know her husband again. He's drawn up a 'marriage manual', which should help. But as she learns more about her new self, chinks start to appear in the perfect life. All her old friends hate her. A rival is after her job. Then a dishevelled, sexy guy turns up ... and lands a new bombshell.

Lesley Pearse - Árnyak
Sussexben ​egy gyönyörű, félholt nőt sodor a partra a víz. Régimódi ruhát visel, a haját valaki csúnyán rövidre nyírta. Csuklóján és karján kötél horzsolta nyomok. Kórházba szállítják, ahol kiderül, amnéziában szenved. Gyötrő kérdések sorát kellene megválaszolnia, de azt sem tudja felidézni, kicsoda és honnan jött, sem azt, hogy mi történt vele az utóbbi két évben, amely teljesen kiesett az emlékezetéből. Miféle sokkhatás érhette? A rendőrség tehetetlenül áll a kérdés előtt, sehol egy nyom, és amikor az orvosi vizsgálat fényt derít arra, hogy a lány nemrég gyermeknek adott életet, az eset hamarosan rémálommá válik. Ki ez a lány? És hol lehet a csecsemő?

Nora Roberts - A ​múlt nyomában
A ​kiváló írónő újabb regényének színhelye Cordina, amely fantázia szülte, apró hercegség a Földközi-tenger partján. Főszereplői az uralkodócsalád tagjai: a megözvegyült herceg és - immár felnőtt - gyermekei. S bár a környezet talán régimódi, egy pillanatra sem érezhetjük, hogy a múltba csöppennénk vissza, mert a regény lapjain nagyon is mai események tárulnak ellénk: cselszövés, zsarolás, emberrablás, menekülés, nyomozás, szerelem, s korunk hercegeinek időszerű problémái. Hiszen nem olyan könnyű valamely kisebb - vagy akár jelentős - állam kiemelkedő személyiségeinek élete az újságírók, fotósok és pletykaéhes olvasók kereszttüzében, miközben az őket is feszítő, évezredek óta mélyen emberi vágyakat kénytelenek alárendelni az ország érdekeinek, rangjukkal járó feladataiknak. E regény hőse Gabriella, aki anyja nyomdokaiba lépve a hercegség első hölgye. Bár szerencsésen kiszabadul a túszejtők fogságából, a megrázkódtatástól elveszíti emlékezetét. Miközben harcol a múltjáért, ott áll előtte a megdicsőült jövő a testőre, Reeve személyében. De vajon átengedheti-e magát a szívében fellángoló érzéseknek? Hogyan lehet egyszerre fiatal szerelmes, és az országért felelős hercegnő? Összeegyeztethető-e a társadalmi szerep szíve leghőbb vágyával, a feleség és anya hivatásának? Erről szól ez a lebilincselően izgalmas történet...

Philip Sington - Az ​Einstein lány
Tényleg ​Albert Einstein volt a világ egyik legrosszabb férje? A zseniális tudós és az Újvidéken született, tehetséges matematikusnő kapcsolatát a mai napig rejtélyes titkok övezik. Magánlevelezésüket csak harminc évvel Einstein halála után hozták nyilvánosságra. Berlin, 1932. Egy félmeztelen, fiatal, amnéziás nőt találnak Albert Einstein nyaralójához közel. Semmit sem tud magáról, még a nevét sem. Csupán egy szórólap van nála, amely a tudós egyik előadását hirdeti, de nem emlékszik, miért került hozzá. Kezelni kezdik egy pszichiátriai intézetben, és hamar kiderül róla, hogy kiváló matematikai érzékkel rendelkezik. Ám továbbra sincsenek emlékei, ezért a sajtó felkapja az ügyet, és elnevezik Einstein-lánynak. A nő pszichológusa, Martin Kirsch nyomozni kezd. Ki lehet ez a titokzatos páciens? Van-e bármilyen köze a tudóshoz? Esetleg nem egy külföldről átdobott kém a náci Németországban, Hitler hatalomra jutása előtt két hónappal? Philip Sington éveken át kutatta Albert Einstein magánéletét, mielőtt megírta történelmi thrillerjét. Vajon mi történt a tudós Lieserl nevű kislányával, aki az első feleségétől még a házasságuk előtt született, és rögtön örökbe adták? Mi lehetett a feleség szerepe a Nobel-díjban, ha Einstein már jóval azelőtt lemondott a javára a tetemes összegről, hogy elnyerte volna? Gátlástalan volt a tudós a párkapcsolataiban, vagy csak öntörvényű? A feszültségekkel teli, fordulatos regényt eddig tizennégy nyelven adták ki, és mindenhol nagy sikert aratott.

Maya Banks - Második ​esély
Maya ​Banks legújabb, érzéki jelenetekkel is bíró, ám nem pusztán csak az erotikára kiélezett sorozatának középpontjában a Kelly Group International, azaz a KGI áll; egy szupertitkos elit csapat, a katonai múlttal rendelkező Kelly fivérek családi vállalkozása. Ethan Kelly, az egykori haditengerész repülőgép-szerencsétlenségben veszítette el a feleségét. Az azóta eltelt egy évben elzárkózott a külvilágtól, és senki sem képes áttörni a maga köré emelt falakat. A mélységes fájdalom mellett rettenetesen gyötri a bűntudat, mert férjként óriási kudarcot vallott. Egy nap azonban megtudja, hogy Rachel él, de fogságban tartják. Azt tervezi, hogy a KGI, a szupertitkos elit csapat, a katonai múlttal rendelkező Kelly fivérek családi vállalkozása segítségével kiszabadítja. Azzal viszont nem számolt, hogy a felesége nem emlékszik sem rá, sem a közös életükre. Ethan reméli, hogy jóváteheti a múltbéli hibáit, és kapnak egy második esélyt. A veszély azonban még nem múlt el. A rejtélyes fogvatartók nem hagyhatják életben a nőt, és ki tudja, milyen titkok kerülnek napvilágra, ha Rachel egy nap visszanyeri az emlékezetét. Kelly Group International (KGI): szupertitkos elit csapat, a katonai múlttal rendelkező Kelly fivérek családi vállalkozása. Profil: túszmentés, emberrablási esetek, hírszerzés, és olyan munkák, amelyeket a kormány nem vállal fel…

Mary E. Pearson - Az ​imádott Jenna Fox
A ​17 éves Jenna Fox felépülőben van egy borzalmas balesetből, amelynek következtében egy éven át kómában feküdt. A balesetet megelőző életéből semmire sem emlékszik. Szülei átadják neki a családi videótárat, s a filmek láttán előtörnek az emlékképek. Csakhogy felmerül benne a kétség: a saját emlékeiről van-e szó? És miért nem hajlandó beszélni vele a balesetről a család egyetlen tagja sem? Jenna kíváncsisága egyre fokozódik, miközben rájön, hogy hazugságok hálójában vergődik. Ki kell derítenie az igazságot, bármi áron...

Melissa Moretti - Élni ​nem elég
Melissa ​Moretti tizennegyedik regénye egy Európától távoli országban játszódik. Főhőse, Alba autóbalesetet szenved. Utána semmire sem emlékezik. Amíg felépíti előző élete emlékeit, hogy ismét megtalálja helyét a világban, rettenetes dolgokkal kell szembesülnie. Idegen tájakon ősi törzsi szokások, egy egészen másféle erkölcs ütközik meg azzal, amit Alba képvisel. Az asszony, akinek múltja megszűnt és helyette egy új jövőt kell felépítenie, talál-e segítőkre és teljesítheti-e egy halott akaratát? A történet drámai és meglepő fordulatok után viszi Albát a maga választotta útra - ám mielőtt elindulhat rajta, egy másik életről is döntenie kell...

Margot Dalton - Egy ​másik asszony
Megrázó ​gyermekkor élmények hatására Lisa Temple hűvös és zárkózott felnőtt lesz. Természetét alapvetően megváltoztatja egy emlékezetvesztéssel járó baleset, de régi tetteinek következménye elől nem menekülhet. Férje, az amerikai üzletember, Paul örömmel veszi tudomásul, hogy Lisa szinte újjászületett, s nem sejti, milyen sötét erők fenyegetik…

Covers_39831
elérhető
1

Sally Hunter - Amnézia
Izgalmas ​orvoskrimi Buenos Airesben manapság különleges, nem mindennapi dolgok történnek. Néhány orvos gyanús körülmények között váratlanul elhalálozik, míg mások egyszerűen egyik napról a másikra nyomtalanul eltűnnek vagy elutaznak anélkül, hogy valaha is viszontlátnák őket. Csupán egyetlen fontos dolog kapcsolja össze az orvostársadalom eme prominens tagjait - a betegeik, akik a kezelés előtt még egészségesek voltak, de ma már gyógyíthatatlan, súlyos, rövidtávú memóriazavarral küszködő, teljes életet élni képtelen szánalmas emberi roncsok... Dr. Antonio Marquez az argentin rendőrség fiatal törvényszéki szakértője egy érthetetlen kettős gyilkosság áldozatainak boncolása közben nem mindennapi felfedezésre bukkan. Az egyik holttest gyomrában friss kenyérmaradványok közé préselve egy értékmegőrzú kulcsát találja. Az orvos nem bízik meg az ügyet vezető nyomozó alaposságában, és úgy dönt, hogy a saját kezébe veszi a nyomozás folytatását. Ezt követően aztán elszabadul körülötte a pokol, és felbukkannak a svájci gyógyszergyártó cég emberei is, hogy elvarrják végre a szálakat Oroszországtól New York-ig...

Dan Krokos - Hamis ​emlékek
Miranda ​egy padon ébred, egyedül, emlékek nélkül. Rémületében rejtélyes energiát bocsát ki magából, amely rettegéssel tölt el mindenkit a közelében, kivéve egy Peter nevű idegent, aki a legkevésbé sem lepődik meg a lány megdöbbentő képessége láttán. Más lehetőség híján Miranda kénytelen megbízni benne, és szembenézni a ténnyel, hogy őt magát fegyvernek képezték ki, és egy genetikailag módosított fiatalokból álló elit alakulat tagja, akik emberfeletti képességükkel akár egy egész várost képesek káoszba és pusztulásba taszítani. Régi énjéhez azonban nem könnyű visszatalálni, ráadásul a múlt már nem is számít igazán, amikor a jövő kerül veszélybe...

Covers_333154
elérhető
7

Duncan Shelley - Fagypont
Az ​emberiség elvesztette az emlékeit, nyolcnaponta beáll az amnézia, és minden törlődik. A ciklusok egyre rövidülnek, egyszer megszűnik az emlékezet. Egy amnéziás világban valaki, aki nem felejt, majdnem maga az Isten. Két nő és három férfi elhagyja a kolóniát, hogy megtalálja a megoldást - ha létezik egyáltalán.

Covers_324332
elérhető
11

Levia Anne - A ​múlt ára
Mit ​tennél, ha egy nap arra ébrednél, hogy mindent elvesztettél? Ködbe vesztek az emlékek, oda lett a múltad. Nem tudod kik a barátaid és kik az ellenségeid. Carolinát, az ismert újságírót, súlyos autóbalesete után cserbenhagyjak. A kórházban emlékek nélkül ébred - mostantól csak az ösztöneire hallgathat. Üldözik, élete veszélyben van, és csak egy valakire számíthat. Vajon visszaszerezhető minden, vagy a szerelem is az emlékekkel együtt veszett el örökre? Minden feltörő emléke keserédes, és veszelyes irányba űzi. A remény hajtja, hogy mindez a küzdelem megéri. LEVIA ANNE páratlanul izgalmas romantikus krimije az újrakezdésről, a kitartásról, a reményről, a hűségről, a szerelemről és az igaz barátságról szól, egy olyan korban, amikor ezek a szavak már nem sokat jelentenek.

Duncan Shelley - A ​rejtőzködő
Mi ​történt a világgal? Miért történt? Szándékos volt? Vagy véletlen? Aljas indokból tették, vagy rászolgáltunk? Ezt a hatalmas rejtélyt rébuszokba csomagolták, és elrejtették egy talány mélyére. Garrett, Marcus, Josie és Iceman egyre rövidülő emlékezettel kutatnak az emberiség ellenségei után, zavaros hivatkozásokon át, melyek olyan eseményekre és nevekre mutatnak, amikre már senki sem emlékszik a Földön. Talán nincs is igazság. Talán valaki mégis emlékszik mindenre, és hazudik, mint a vízfolyás.

Duncan Shelley - Elveszett ​múlt
Öt ​ember felébred egy börtöncellában. Nem emlékeznek a helyre, egymásra, önmagukra. A múlt elzárult, valami eltemette. Lehet, hogy bűnösök, lehet, hogy ártatlanok. Talán barátok, talán ellenségek. Tettesek, vagy áldozatok. Mintha most születtek volna. Valahonnan - valahová. Útnak indulnak, hogy megtalálják elveszett önmagukat, és felfedezzék az ismeretlen világot, amit sohasem láttak, vagy csak elfeledtek.

Kollekciók