Ajax-loader

'111 híres regény' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Stendhal - Vörös ​és fekete
Babits ​Mihály írja Stendhalról "Az európai irodalom történeté"-ben: Minden figyelmét alakjainak lelkére fordította. Témája a nagyravágyás. Ez korszerű téma, sőt romantikus... De Stendhal nem a téma lírai oldalát fogja meg. Ő hidegen elemzi a betegséget és következményeit, oly józansággal, hogy a realista regény egyik őse lett a francia irodalomban. Nála jelenik meg először az ifjú törtető mindig érdekes alakja, aki elindul meghódítani a világot... Ha a világot nem is, a regényt bizonnyal meghódította. A jegyzeteket Szappanos Balázs készítette.

Dino Buzzati - A ​Tatárpuszta
Egy ​fiatal főhadnagy lovagol állomáshelyére, az isten háta mögötti Erődbe. Amikor megpillantja az omladozó, sárgás falakat, az ódon, nyomasztó épületet, belekóstol az értelmetlen, céltalan katonaéletbe, első ösztöne a menekülés: vissza a városba, a tarka, nyüzsgő emberi világba. De lassan őt is rabul ejti az Erőd lidérces tébolya: hátha az Erőd alatt elterülő puszta északi síkságon át, ahol hajdan a legenda szerint a tatárok megrohanták az országot, egyszer csak felbukkan az ellenség, s elérkezik a nagy tettek, a hősi élet ideje. Dino Buzzati (1906-1972), a modern olasz irodalom egyik legnagyobb alakja, nagy erővel jeleníti meg azt a mérgező légkört, amelyben az emberi értékek és célok elvesztik természetes arányukat, s a kísértetiesen torz világban napról napra jobban eltorzul az ember. A regény képzeletbeli helyszíne - melyben a korabeli olvasók méltán ismertek rá az 1940-es Olaszországra is - mára a huszadik század egyetemes irodalmának egyik alapmetaforájává vált.

Alekszandr Szolzsenyicin - Ivan ​Gyenyiszovics egy napja
Valahol ​a távoli sztyeppén az utolsó sztálini évtized elején egy fogolytáborban élt az "ismeretlen" Ivan Gyenyiszovics Suhov; az ő egyetlen napjának részletes krónikája az immár világhíres kisregény. Egyetlen teljességgel szokványos napjáé, amikor semmi különös nem történik: mínusz harminc fok van, mint mindig; híg halleves a reggeli, mint szokásos; a rabokat létszámba veszik és motozzák reggel és este, munkába menet és jövet, mint rendesen; dúl az ügyesek és élhetetlenek egyenlőtlen küzdelme a kályha és a kásás kondér körül, ahogy megannyi napon, héten, hónapon, éven át... A büntetések és a még mindig megszokhatatlan megaláztatások sem súlyosabbak, mint máskor. Vagyis tengeti a tábor a maga emberlét alatti életét, melynek inkább csak a külsőségeit szabályozza az őrség, valódi törvényeit a sajátos fogolylét alakítja, amely ugyan sokszor kegyetlen, mégis emberarcúbb, mint a személytelen világ, amely ide küldte őket. A látszatra jelentéktelen, epizódszerűen és időrendben egymásra következő események nem pusztán -- epikai értelemben -- illusztratív értékűek és funkciójúak, hiszen Szolzsenyicin minden, apró-cseprőséget megjelenítő mondata magában hordozza a műnek is koherenciát adó legnagyobb borzalmat jelentő mondandót: a végeérhetetlen rabságban megáll az idő, egyszerűen nincs is már jelentősége, értelme. S hogy ebben a szigorúan időszerkezetű elbeszélésben a túlélésre összpontosító hős és fogolytársai számára ennyire megszűnhet az idő fogalma, ez az ellentmondás hordozza igazán a regény valódi jelentését: a diktatúra embertelenségét, a kegyetlen tekintetnélküliség következményeinek látleletét. A hétköznapi szenvedés ábrázolásakor az író nem infernális kínokat jelenít meg, "csupán" leírja az ötdekás zabkásaadagokért folyó közelharcot, a darabka szalonnával megvesztegethető brigádparancsnokok részrehajlását, az életben maradáshoz minimálisan szükséges feltételek megannyi részelemét és a túlélés egyéni manővereit, a rabok szívszorítóan leleményes ügyeskedését. Eszköztelen, ám markánsan rideg realizmussal szól tehát az író egyetlen napról, amely magában hordozza az ártatlanokra kiszabott büntetésidő végtelenségét, így mondva ítéletet minden megalázó, személyiséget megnyomorító, életet ellehetetlenítő diktatúrára. A kisregénynek -- tagadhatatlan irodalomesztétikai értékén túl -- dokumentumjelentősége is van, hiteles híradás az ötvenes évek szibériai lágereiről.

Mihail Solohov - Csendes ​Don
"A ​már életében klasszikussá vált, Nobel-díjas orosz író világhírű alkotása ez a regény. A mű szétfeszítve a szokásos családregények kereteit, a korszak hatalmas panorámáját bontakoztatja ki, de a kompozíció középpontjában mindig a Melehov család áll, sorsukon át a történelem végső tanulságait összegezi az író. A doni puszták kozákságának balladai szépségű regényeposzáról írja Radnóti Miklós: "Érzelmességtől mentes, pontos és kemény líraiságában szinte egyedülálló, valóságábrázoló erejének titka pedig tapintatos aprólékosságában rejlik... mely az ábrázolás hitelét szolgálja".

Ernest Hemingway - Akiért ​a harang szól
"Hiszek ​a népben és abban a jogában, hogy úgy kormányozza magát, ahogy akarja. De azért nem kellene a gyilkosságban is hinned... Vállalnod kell, mert elkerülhetetlen, de hinned nem kell benne. Ha hiszel benne, mindent elrontottál." ERNEST HEMINGWAY

Henry James - Egy ​hölgy arcképe
A ​hölgy, akinek arcképét elemző lélekrajzzal, a sokrétűen hajlékony, intellektuális próza művészi pasztellszíneivel festi meg az író, egy huszonhárom éves, szép, okos amerikai lány: Isabel Archer. Mint mondja, azért jön Európába, hogy itt olyan boldog legyen, amennyire csak lehetséges. Útja döntő jelentőségű sorsára. Örökség révén nagy vagyonhoz jut, férfiak hódolata veszi körül, élményekben van része. De a boldogság? Kérőit sorra elutasítja, hogy megőrizze függetlenségét, majd szíve sugallatára mégis férjhez megy - s aztán rá kell döbbennie, hogy eszközül használták fel, és vagyona volt a vonzóerő a házasságban. Isabel, a puritánok unokája azonban kötelességtudatból vállalja az egész életre szóló lelki szenvedést.

Covers_3116
elérhető
26

Gustave Flaubert - Bovaryné
"Emma ​Bovary nyomorúságos kalandjai a tragédia szférájába emelkednek, mégpedig azért, mert egy közömbös, segítségre képtelen, vigaszt nem nyújtó világtól körülvéve, neki magának kellene a hitvány anyagból a gazdag és ritka értéket lepárolnia. És bele is fog a vállalkozásba, tudatlanul, vezető nélkül, nemes szórakozás híján, s kiszolgáltatva a tudatában kavargó természetes és mesterséges ösztönzőknek - hogy szükségszerűen csúfos kudarcot valljon vele; olyan kudarcot azonban, amely a következő fordulatban lehetővé tette, hogy Flaubert a legtalálóbban, a legtökéletesebben előadott történetet kerekítse ki belőle." _Henry James_

Charles Dickens - David ​Copperfield
"Úgy ​vélem, nincs ember a világon, aki annyira hinne ebben a történetben, mint én, amikor írtam"- vallja könyvéről a szerző az 1850-ben megjelent első kiadás előszavában. Másutt pedig így ír: "...valamennyi könyvem közül ezt szeretem a legjobban." S ezt érzi az olvasó minden sorából: megmosolyogtat és könnyekre fakaszt, mert sugárzik belőle az érzelem, az átélés őszintesége. Önéletrajzi regénynek szokták nevezni, de nem egészen az. Életének csak néhány emlékezetes mozzanatát szőtte bele Dickens: gyermekkori emlékeit, a cipőpasztagyárban és az iskolában töltött évek keserves élményeit, látogatását apjánál az adósok börtönében, amiből a halhatatlan Micawber úr és viselt dolgai születtek, jogászkodását, parlamenti tudósítói pályafutását és íróvá cseperedését. Dickens a szív írója. S mindezek felett a David Copperfield-ben az. Sehol másutt nem fejezi ki annyira szeretetét, gyűlöletét, örömét, bánatát, gazdag érzésvilágát, mint itt. Ebben a műben minden tárgy él, emberi módon vesz részt az érzelemben, minden bútorról, szobasarokról tudjuk, jó-e vagy rossz, a szeretendő vagy a gyűlöletes dolgok rendjébe tartozik-e.

Joseph Heller - A ​22-es csapdája
Ismét ​egy kitűnő amerikai regény a második világháborúról. Joseph Heller könyve Norman Mailer, James Jones, Irvin Shaw világhírű műveivel egyenrangú alkotás: a legjobbak egyike. Heller tétele, hogy a háború a legnagyobb őrültség, amit az ember valaha kitalált. S ezen az abszurd helyzeten -a háborún - belül minden abszurd, ami csak történik. Sorra feltárulnak a hadat viselő amerikai társadalom ellentmondásai, amelyek közül a leglényegesebb, hogy Yossariannak és társainak, a Pianosa szigetén állomásozó bombázóegység pilótáinak igazi ellensége nem más, mint a saját parancsnokuk, aki a háborút remek alkalomnak tartja a saját karrierje előmozdítására. Yossarian keresztüllát a parancsnokok számításain, és elhatározza, hogy ezentúl csak egy dologra fog ügyelni: a saját testi épségére. Közben persze állandóan összeütközésbe kerül a felsőbbséggel, és folyton beleesik a 22-es csapdájába... A 22-es csapdája abszurd, vad, őrült szatíra, amelynek olvasása közben az ember hahotázik és káromkodik.

Nathaniel Hawthorne - A ​skarlát betű
Még ​a legszigorúbb irodalmkritikusok is úgy tartják, hogy Nathaniel Hawthorne a XIX. század amerikai irodalmának egyik legnagyobb alakja. 46 éves korában készült el az első, ám azonnal nagyhatású regénye, A skarlát betű. A rendkívül komor hangvételű regény egy házasságtörés története, amelyben az erkölcs és az álszentség keveredik a bűntudat mardosásával és a bosszúvággyal. Hősnője Hester Prynne, akit hűtlenség vádjával elítélnek. Tüzes vassal megbélyegzik, és a vörös A betűt (adultery=házasságtörés) ruháin is hordania kell. Az új-angliai szélsőséges puritanizmus megnyilvánulásaként ez a büntetési forma valóban elterjedt volt a puritánok között. Hester azonban emelt fővel vállalja a megbélyegzést, és gyöngéd szeretettel neveli gyermekét. Hawthorne azokat a hőseit ábrázolja rokonszenvesnek, akik saját belső erkölcsi törvényeik irányítása alatt felül tudnak emelkedni a bigott kötöttségeken. Közéjük tartozik Hester Prynne is. A regény legizgalmasabb erkölcsi dilemmája, amely Hestert és szerelmét, a fiatal lelkész Artur Dimmesdale-t is foglalkoztatja, a bűn és az érzelmek felvállalásának kettőssége. A skarlát betű nem a képmutatást ajánlja a dilemma feloldásaként, hanem a természetes erkölcs belső parancsainak követését.

Covers_179707
elérhető
209

Jack Kerouac - Úton
Jack ​Kerouac (1922–1969) az amerikai beatnemzedék egyik kiemelkedő alkotója és teoretikusa, a beatéletmód és a beatideológia modelljének megteremtője – egyben az 1950-es–60-as évek amerikai ifjúságának képviselője és prófétája, a tiltakozás, a menekülés hangjainak megszólaltatója. Lelkes követőket és ádáz ellenségeket szerzett, gondolatai a szexről, a kábítószerekről Európában tovább gyűrűztek akkor is, amikor hazájában már csillapodtak a beat körüli viharok. Könyvei lírai, vallomásos jellegűek, más-más néven majd’ mindegyiknek ő maga a hőse.Főműve, az Úton a nagy utazások, száguldások története. 1947 és 1950 között barátjával, Neal Cassadyvel beautózta az Egyesült Államok és Mexikó legkülönfélébb tájait, utána egy évig tervezte az erről szóló beszámoló formáját, szerkezetét, majd pedig befűzött az írógépbe egy negyvenméteres papírtekercset – és megszületett a "spontán próza" műfaja.Az eredmény: a 60-as évek "ellenkultúrájának" beharangozása és majdani Bibliája, általános kritikusi értetlenség, valamint hatalmas közönségsiker. Sal Paradise és Dean Moriarty (Kerouac és Cassady fiktív megfelelője) szédületes dzsesszfanfárral került be az amerikai és a világirodalom halhatatlanjai közé.

Emily Brontë - Üvöltő ​szelek
A ​korabeli kritika értetlenül fogadta ezt a "rendhagyó" regényt, Emily Brontë egyetlen prózai alkotását. Még nővére, Charlotte is jóformán mentegetni, magyarázni, szépíteni próbálja ezt az elemi erejű, jóformán a semmiből kiszökkent alkotást - az _Üvöltő szelek_ második kiadásához, 1850-ben írt előszavában "primitív műhelyben, egyszerű szerszámokkal" készült, gránittömbből durván faragott szoborhoz hasonlítja immár halott húga regényét. Ma már a Brontë nővérek közül a kritika is, az olvasói közvélemény is Emilyt tartja a legnagyobbnak, az _Üvöltő szelek_-et nemcsak jobbnak, mint akár a _Jane Eyre_-t, hanem világirodalmi rangú műnek, a 19. század egyik reprezentatív nagy regényének. Gyűlölet és szerelem együttélését, egymást erősítő-romboló hatását Emily Brontë előtt talán senki, azóta is csak kevés alkotó érzékeltette ilyen elemi erővel. Emily Brontë - írja Ruttkay Kálmán - "nem moralizál, nem a büntető törvénykönyv paragrafusaiban gondolkozik, nem gondol a társadalom működését szabályozó erkölcsi normákkal, nem hívja segítségül az isteni igazságszolgáltatást, s ő maga sem szolgáltat költői igazságot. Nála, mint minden más, a jó és a rossz is a »lenni vagy nem lenni« nagy alapkérdésének függvénye."

Gabriel García Márquez - Száz ​év magány
E ​könyvet az író saját gyermekkori emlékeiből, tapasztalataiból kiindulva írta. A regény Kolumbia egy kis eldugott falujában, Macondoban játszódik. Nem jó kifejezés a "játszódik", mert ez a mű minden szempontból rendhagyó. Ahogy az író mondja: "Macondo nem annyira földrajzi hely, mint inkább lelkiállapot." Ezt a falut sok száz kolumbiai falu hangulatából, az író ezekben töltött gyerekkori emlékeiből ollózta össze. A hangulatot alapvetően meghatározza az éghajlat. Állandóan száraz forróság van, az emberek a napjuk nagy részét árnyékos függőágyakban töltik, hiszen még megmozdulni is nehéz ilyenkor. Ezekben a falvakban mindent vastag por lep, amit a szél felkavar - de nincs eső, ami lemosná. Az élet hihetetlenül monoton, még az évszakok is csak alig észrevehetően változnak. Az eldugott falvacskákban semmi sem történik. Ilyen körülmények között követhetjük végig egy család történetének száz évét. A hatalmas házban, ahol a Buendíák élnek, minden megtörténhet. Az öt generáció életét végigköveti a magány. Nincs olyan tagja a családnak, aki életét valamilyen módon ne magányosan élné le. Van, amelyikük a tengert járja, másikuk szerzetes módjára elvonul a világtól, de híres, forradalmár katona is található közöttük. A család férfitagjainak két közös vonásuk van, az egyik a nevük: csak két variáció fordul elő José Arcadio és Aureliano. Ez azért is fontos, mert csak az Aureliánok magva termékeny, és viszi tovább a családot. A másik közös vonás a magány, amelynek oka abban keresendő, hogy nem tudnak szeretni. Egyikük sem szerelemből született és egyikük sem tanult meg szeretni. Ahogy az író mondja: "A magány az én szememben a szolidaritás ellentéte." Végeredményben e család történetének nincs optimista kicsengése. Egyikük sem tud boldogan élni, nem találják meg helyüket a világban. Talán olyan emberekből állt az öt generáció, akiknek nincs is dolguk itt a földön, csak véletlenül pottyantak ide. Ennek ellenére a Száz év magány fantasztikus könyv. Minden megtörténhet és minden meg is történik benne. Gyerekek születnek malacfarokkal, egy asszony egész életében földet eszik, és szülei csontjait a nyakában hordja, az első José Arcadio felesége, Ursula pedig legalább 120 évig él. És történik mindez teljesen természetesen.

Covers_4154
elérhető
33

Franz Kafka - A ​kastély
Josef ​K., a kastély új földmérője megérkezik a faluba, hogy tovább folytathassa útját a kastély urához. Arra azonban soha nem gondolt volna, hogy ezzel élete legnagyobb megpróbáltatásának néz elébe - útját a kastélyhoz minduntalan akadályozza a falu népe, míg végül ő maga sem biztos benne, valóban várják-e odafönt. Vajon eléri-e célját? Az elidegenedés legnagyobb huszadik századi írójának egyik legismertett és legjobb könyve A kastély. Szerzője 1915-ben Fontane-díjat kapott, de igazán csak a halála után fedezte fel a művelt világ. Az igazi Kafka-reneszánsz főleg az emberiséget ért hatalmas megrázkódtatás, a II. világháború után érkezett el. E regénye 1941-ben Amerikában is megjelent. Thomas Mann ekkor írta róla: "Utal az isteni és emberi állapot között meglévő áthidalhatatlan szakadékra, melyet csak mágikus humorral lehet érzékeltetni."

Guy de Maupassant - A ​szépfiú
"Egy ​éhenkórász fiatal kalandor a kishivatalnokok nyomorúságos életet éli Párizsban. Georges Duroynak kackiás bajusza, búgó hangja, bársonyos tekintete van. No meg nagyra törő álmai. Lelkiismerete viszont nincs egy csepp sem. Hamar rájön, hogy a nők segítségével karriert csinálhat, vagyont szerezhet, sorra csábítja és sorra hagyja el hát őket, szélhámosságtól, zsarolástól sem riadva vissza. A Szépfiú útja egyre feljebb vezet a nyárspolgári Harmadik Köztársaság haszonelvű, korrupt, léha és züllött világában, hogy végül az ország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb emberének meseszép lányát vezesse oltár elé, a Becsületrend Lovagjaként. „A Szépfiú én vagyok”, mondta magáról a szerző, az egykori duzzadó izmú, napbarnított szajnai evezős, a párizsi széplányok bálványa. Flaubert tanítványa négy hónap alatt harminchét kiadást megért regényével egy csapásra felnőtt mesteréhez."

Apuleius - Az ​aranyszamár
Az ​Aranyszamár latin irodalom egyetlen nagy regénye, az örökké kíváncsi, nyugtalan és titkokat feszegető ember tragikomédiája. Lucius, a regény hőse, Thessaliába, a mágia és a varázslat hazájába utazik. Madárrá szeretne változni, de végzetes tévedés következtében szamárrá változik. Most ez az emberi értelemmel megáldott vagy megvert szamár a kalandok egész sorát szenvedi végig, míg végre visszaváltozik emberré. Ezt a regényt filozófus írta, Apuleius, i. sz. második századának derekán, Észak-Afrikában, ahol közben egy boszorkánypernek is hőse volt. Apuleius regényének alapgondolata mélységes igazságokat hordoz, maga a regény azonban minden ízében mulattató. Ebben a filozófusban egy ragyogó író is lakott; írói művészetének remekei a novellák, amelyek Boccaccio Dekameron-ján keresztül a világirodalomba is utat találtak. De a regény legszebb virága Amor és Psyche története, a Hamupipőke meséjének ókori változata, a földöntúli szerelem sugárzó költészete.

Anatole France - A ​pingvinek szigete
Az ​olvasó kezdetben azt hiszi, hogy pajzán históriákat, humoros történeteket olvas egy csokorba kötve, de egyszerre csak rádöbben - többről van itt szó: Franciaország történelmének fonákjáról, melyet a nagy író a gyilkos szatíra eszközeivel mutat be olvasóinak. Tolla nem kíméli a régmúlt "szent és sérthetetlen" hagyományait, a közelmúlt királyait és hadvezéreit és kora társadalmának ellentmondásait és válságait. Feltűnik a regény lapjain Nagy Drákó király (Nagy Károly), a hatalmas pingvin birodalom megalapítója, Szent Orberose (Jeanne d'Arc), Franciaország, azaz Pingvinország védőszentje, Trinco (Napóleon), a nagy hadvezér, aki hadjárataival nyomorúságba döntötte hazáját. A Pyrot-ügyben pedig a megrázó Dreyfus-per szereplőit és körülményeit ismerheti meg az olvasó.

Covers_428036
elérhető
258

George Orwell - 1984
1988-ban ​kommentálva az 1984-et, a valóságos és jelképes évszám között tűnődően botorkálva szükségszerű a kérdés: a történelmi rémképet illetően érvényes-e, érvényes maradt-e Orwell regénye? Nem és igen. Igen és nem. Nem, ha megkönnyebbülten nyugtázhatjuk, hogy az a totalitárius diktatúra, amely az 1984-ben megjelenik, a regény megírása óta nem valósult meg a valóságos történelemben, és a kommentár fogalmazása közben nincs jele - kopogjuk le, persze - , hogy a közeljövőben bármelyik nagyhatalom megvalósítani kívánná. Igen, ha a tegnapi történelem némely államalakzatára gondolunk. Nem a náci Németországra, nem a sztálini Szovjetunióra, hanem időben közelebbi képződményekre: Enver Hodzsa Albániájára, Pol Pot Kambodzsájára. Hogy jelen idejű államképződményeket a diplomáciai illem okából ne említsünk. Röviden elmerengve ennyit mondhatunk ma az 1984 történetfilozófiai érvényességéről. És a regény? Ünnepelték és kiátkozták a hidegháború hosszú évei során. A sorompótól balra ezért, a sorompótól jobbra azért. Jelképpé és jelszóvá lett. Sorompó arra kell, hogy két oldalán ugyanazt a szöveget kétféleképpen lehessen érteni és értelmezni. Regény azonban nem arra való, hogy jelkép és jelszó legyen. Regény arra való, hogy olvassák, hogy szabadon olvasható legyen.

Henryk Sienkiewicz - Quo ​vadis?
A ​regény története Néro idejében játszódik, bemutatja a császár rövid, de véres hatalmának utolsó éveit, az uralkodó osztály dekadenciáját, a kereszténység elterjedését. Cselekménye több szálon fut. A romantikus szerelmi ág szinte földöntúli érzelmeket ábrázol. Vinicius katona beleszeret a gyönyörű Lygiába, a Rómában túszként élő királylányba. Poppea, Néro felesége féltékeny a királylányra, s bosszút forral a fiatal pár ellen. A regény többi jelenete a császár környezetébe, az előkelőségek udvarába viszi el az olvasót. Megelevenednek a vad tivornyák és a népszerűséget hajhászó, művészkedő Néro pojácaságai. A mágikus császár felgyújtja Rómát, hogy a tűzvész lángjainál játszhassa el öntetszelgő színészi szerepét. Tanácsadói sugallatára az új vallás követőit teszi felelőssé. Hatalmának végét érezve mindennél szörnyűbb cirkuszi játékot rendez a népnek. Megindul a keresztények összefogása, Lygia börtönbe kerül. Az áldozatokat vadállatokkal tépetik szét, nyilvánosan keresztre feszítik őket. A vérengzést végül a nép és a szenátus is megsokallja, s Néro - érezvén elkerülhetetlen bukását - önkezével vet véget életének. A könyv megújuló népszerűségét több tényezőnek köszönheti. A minden akadályon győzedelmeskedő szerelem az olvasók romantikus igényeit elégíti ki. Írói erényei: a nemzeti érzésre való apellálás, a gazdag, színes, archaizáló stílus, feszes kompozíció, a kalandos meseszövés, a hősök epikus, csak egy-két jellemvonással történő, fekete-fehér jellemzése. Ezért a regényéért az írót irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki.

Covers_182116
elérhető
205

James Joyce - Ulysses
Az ​Ulysses, mint maga a szerző mondja: minden. Tragédia, regény, szatíra, komédia, eposz, filozófia. Szintézis. Az egész világ a maga rendezett rendszertelenségében, vagy rendszertelen rendezettségében, felbontva, összefoltozva, ahogy egy hétköznapi ember agyán átcsurog; felidéz átélt, olvasott, hallott gondolatokat és képzeteket, aztán eltűnik, de nem nyomtalanul, mert újra feltűnik, mint szín vagy részlet, vagy ha szín és részlet volt, mint mozgató erő vagy központi probléma. (Hamvas Béla, 1930) Joyce-nak az egész világon igen nagy tekintélye volt, mint sok mindenkinek, akit senki sem ért meg, de senki sem meri bevallani. Ha valaki intellektuális körökben megkockáztatta kifogásait, lenéző mosolyok fogadták. Most már meghalt; halottakról vagy jót, vagy semmit. Most már talán sohasem szabad bevallani, hogy blöff volt az egész. (Szerb Antal, 1941) Noha Joyce megszállottja a reklám-közhelyekből, handlékból és szirupos érzelgésből összeragadt Dublin városának, érdeklődése mégis egyetemes: az egész világ, az egész és örök ember érdekli, nem egyetlen osztály, vagy egyetlen korszak. Teljesen különbözik a századforduló naturalizmusától abban is, hogy műve tele van forma-játékkal: minden fejezet más és más kompozíciós ötlettel dolgozik: van dráma és van egy szuszra leírt belső monológ, van viktoriánus-érzelmes stílus-paródia, és van egy óriás katekizmus – műve realitás-tartalma így sokkal, de sokkal inkább érvényesül, mintha egyenletes regényformába öntötte volna. (Szentkuthy Miklós, 1947) Joyce művében az európai kultúra abban a pillanatban látható, amikor irtózatos robajjal hullik, omlik szerteszét, s csak a törmelékek, a romok utalnak arra, hogy mindez valaha, ha egyáltalán, egységes egészként működött. Thomas Mann a zárt forma, James Joyce a nyitott forma apostola. Thomas Mann a hit mitikusa, s ezért olyan komoly, James Joyce a hitetlenség mitikusa, s ezért olyan derűs. (Nádas Péter, 1978/2000) Ő akkor semmihez se kapcsolódva hirtelen azt mondta: „Tudod, mit szerzek, András fiam?” A magas ember fölvonta magát. „No?” „Egy hatalmas James Joyce-képet. – És aztán úgy, ahogy Marci úr a bajuszt mutatja: – Vumm! Az egész szobafalra!" (Esterházy Péter, 1979) Az új magyar kiadás szövegében is új: Szentkuthy Miklós fordítását a Magyar James Joyce Műhely tagjai, Gula Marianna, Kappanyos András, Kiss Gábor Zoltán, és Szolláth Dávid dolgozták át. Az utószót Kappanyos András írta.

Jack London - A ​vadon szava
Londonnak ​ez a regénye a legnagyobb sikert elért és máig is a legmakulátlanabb alkotása. Főhőse, Buck, a bernáthegyi- és juhászkutya keverék, amelyet az északi aranybányászat megindulásakor száz dollárért eladnak. Befogják szánt húzni, majd több ezer mérföld után három ügyetlen aranyásó veszi meg, s a fáradt eb egy idő után nem hajlandó továbbmenni, amiért kishíján agyonverik. Thorthon, a jártas aranybányász menti meg az életét és Buck nagyon megszereti, egy ízben az életét is megmenti. Thorthon és két társa nagyszerű aranylelőhelyre talál, de az indiánok rajtuk ütnek és megölik őket. Buck erdei bolyongásából hazatérve halva találja gazdáját: bosszút áll az indiánokon, és enged a vadon hívásának, beáll a farkasok közé. A regény mondanivalójának lényege az, hogy az állatok természetéből az ember a legnemesebb és a legrosszabb tulajdonságokat is ki tudja hozni. Az embereken keresztül pedig egy-egy pillantást vethetünk a társadalomra, az alaszkai élet viszontagságaira, amelyek előcsalják az emberek igazi tulajdonságait.

Charles Dickens - Copperfield ​Dávid
Charles ​Dickens, a XIX. századi angol realista regényirodalom legjelentősebb alakja. 1850-ben jelent meg Copperfield Dávid című regénye, melynek központi témája a szegénység és a kiszolgáltatottság. Hőse egy kisfiú, az ő szenvedésein keresztül tárul fel a felnőtt-társadalom gonosz, embertelen világa. Az író alakjai sorsát részvéttel, felfokozott érzelmekkel, őszinte és mély humanizmussal, humorral ábrázolja. Az enciklopédikus igényű nagy összefoglalás az alkotó legjellemzőbb látomása a világról, egyben nem is túlságosan burkolt önéletrajz.

Alberto Moravia - Egy ​asszony meg a lánya
Alberto ​Moravia jó hatvan évig volt a huszadik század olasz irodalmi életének egyik főszereplője. Nálunk hosszú évtizedeken keresztül ő számított az első számú olasz írónak. Regényeinek, elbeszéléseinek hosszú sora jelent meg újra meg újra magyarul is, legtöbbnyire az Európa Könyvkiadó gondozásában. A Közönyösök, A megalkuvó, A megvetés, Az unalom, A figyelem, az 1934 vagy akár Levelek a Szaharából "egzisztencialista" Moraviája éppúgy hatalmas közönségsikert aratott, mint a "neorealista" Moravia: az, aki a Római történetek-et, A római lány-t, vagy a filmen is világhírűvé tett Egy asszony meg a lányá-t írta. A két Moravia valójában egy és ugyanaz. Ahogy a gazdag életmű valamennyi Moravia-hőse, az asszony meg a lánya, Cesira és az ő baljósan esendő, szépséges Rosettája sem csak a háborúvég zűrzavarából kivezető utat keresi feketézők, állativá aljasult emberek, jóhiszemű tévelygők, parasztok, nácik és fasiszták, katonák és martalócok ijesztő nyüzsgésében, hanem egyúttal az élhető és átélhető emberi életet, a szabályt, a mintát is a városok, a falvak valóságos és a hagyomány, az értékek képletes pusztulásának közepette.

Csingiz Ajtmatov - A ​versenyló halála
Híres ​versenyló volt valaha Gülszári, a ménes büszkesége. Most már öreg ő is, mint a gazdája, és utolsó erejét megfeszítve, kínlódva húzza a szekeret... S míg lova küszködik, meg-megáll, aztán már jártányi ereje sem marad, és várja a halált, a gazdája, Tanabaj előtt lepereg az életük. Milyen büszke, szabad, erőtől és szépségesen vad ösztönöktől duzzadó jószág volt valaha Gülszári! Hogy szerette a ménest, hogy ficánkolt, hogy tette a szépet a kancáknak. De „az állat értelmetlen lény, állandóan tartani kell tőle, hogy bosszút forral”. Gülszárit elveszik gazdájától, az istálló rabságába kényszerítik, de ő újra és újra megszökik, még akkor is, amikor lábát megvasalják: szabadság, tér, száguldás és szeretet nélkül nem tud élni. Majd kiherélik, s végül kiölnek belőle mindent, hogy ne ismerjen mást, csak a nyerget és az utat. Mint ahogy gazdájából, Tanabajból is kiölik a hitet, amellyel a legnehezebb feladatokat is vállalta a kolhozban, miután végigharcolta a háborút: a ménes gondozását, aztán egy juhnyáj minden gondját-baját... És fel-felréved előtte a fiatalkora is, amikor még a kommunizmushoz vezető utolsó harc lázában élt, s nem riadt vissza attól sem, hogy a féltestvérét kuláknak bélyegezze. Kemény ember volt egykor Tanabaj, de most már megtört vénség, aki csak emlékezni tud... A világhírű kirgiz író 1966-ban megjelent regénye maradandó alkotás: Gülszári haldokló testében a gazemberek uralma alatt élő, hitét, illúzióit vesztő s talán saját bűneire is ráébredő ember riadt szíve dobog.

Voltaire - Candide ​vagy az optimizmus
A ​voltaire-i életmű meghatározó jelentőségű alkotása, a Candide vagy az optimizmus egyszerre tézis- és kalandregény. Hősét, az egyszerű és hiszékeny ifjút - akit filozófus nevelője, Pangloss a nagy Leibniz nyomán arra tanít, hogy ez a világ a lehetséges világok legjobbika - Voltaire végigvezeti benne az egész földgolyón, Vesztfáliától Hollandián keresztül Portugáliáig és Eldorádóig, majd vissza, Európán át Isztambulig és végül Rodostóig. Candide útja társaival együtt háborúból háborúba, katasztrófából végveszélybe visz; végigszenvedik mindazt a rosszat, ami igencsak ellentmond mestere tanításainak. Candide ki is ábrándul ez utóbbiakból, de nem esik kétségbe. Voltaire (1694-1778) a filozófiával szemben az élet elsődlegességét hirdetve ráébreszti hősét, hogy földünk nem mennyország ugyan, de nem is pokol. Candide földet vásárol, és imádott hölgye, Kunigunda, meg a többiek társaságában békés munkálkodásba fog.

Covers_350447
elérhető
44

Knut Hamsun - Éhség
Regény, ​lírai napló, önéletrajz, egy testi és lelki állapot tükre, avagy tündérmese? Kissé mindegyik, és egészen egyik sem. A világirodalomnak ez a remeke, amelyet hosszú idő múltán új kiadásban ismét kezébe vehet a magyar olvasó, Knut Hamsun norvég író Éhsége 1890 óta a világ szinte valamennyi nyelvén megjelent, s az éhező oslói fiatalember érzelmes története ma már ahhoz a bizonyos kétezer könyvhöz tartozik, amelyet a művelt embernek illik ismernie. Olló úr, a laparchivárius, Ylajali, a koplaló költő életén átsuhanó leányka, az udvarias zacis, a perecárusnő; mind felejthetetlen alakjai ennek a modern mesének, a háttérben pedig kirajzolódnak a még Kristiániának nevezett norvég főváros kikötői, szegény és gazdag negyedei, kissé a múlt század végi társadalom is. Hamsunnak ez a könyve maradandó érték a norvég és az európai irodalomban, nemzedékek ismerkedtek meg belőle a századforduló norvég életével és egy hosszú írói pálya kezdetével.

Karel Čapek - Harc ​a szalamandrákkal
Anatole ​France _Pingvinek szigete_ óta aligha jelent meg a világirodalomban olyan maró szatíra a korabeli kapitalista társadalomról, mint Karel Čapek egyik legnagyobb műve, a _Harc a szalamandrákkal_. Ferde, utánozhatatlanul hű tükre ez a könyv a társadalom erkölcseinek, minden jogtalanságának, bűnének és embertelen cinizmusának. Čapek kíméletlen gúnnyal veszi célba a kispolgár gondolkodását éppen úgy, mint a konszernek és trösztök kapzsiságát vagy az öncélú, dekadens tudományt. Az olvasó előtt teljes egészében kibontakozik a "szalamandra-korszak" ijesztő képe. Ezek a lények elsajátítják ugyan a technikát, de a kultúra idegen marad tőlük, nem ismerik az irodalmat, a zenét, a művészetet, a szerelmet, nincsenek emberi érzéseik. Lenyűgöző Čapek éles iróniája, sajátos humora, s az író elévülhetetlen érdeme, hogy művével a fasizmus veszélyére igyekezett felhívni az emberiség figyelmét.

Nyikolaj Vasziljevics Gogol - Holt ​lelkek
"Holt ​lelkek" - ízlelgeti az olvasó a címet, amikor először veszi kezébe Gogol halhatatlan alkotását. A cím mélyebb jelentéséről már az író életében is beszéltek, és Herzen szerint van benne valami, "ami rémületet kelt". Pedig látszólag oly egyszerű és áttekinthető minden. Csinos, ruganyozott csézáján egy "nem túlságosan kövér, de nem is túlságosan sovány" férfi érkezik N. kormányzósági székhelyre, s ezzel kezdetét veszi a váratlan fordulatokban bővelkedő történet. Hivatalnokokat és földesurakat látogat sorra, s az utóbbiaknak üzleti ajánlatot tesz, amely szokatlanságával kibillenti őket a nyugalmukból. Ám Csicsikov bricskája nemcsak N. kormányzósági városkában és környékén kavarja fel a port... Erényekben nem éppen bővelkedő hősével együtt az író egész Oroszországot bejárja, és a legkülönbözőbb alakok sokaságát állítja elénk.

Stendhal - A ​pármai kolostor
Stendhalnak, ​aki a Vörös és feketével kezdte regényírói pályáját, A pármai kolostor öregkori, utolsó, legérettebb remekműve. A maga korában kevesen értették meg, de e kevesek közt nagy vetélytársa, Balzac, így nyilatkozott róla: "Stendhal olyan regényt írt, amelynek minden fejezetében a fenséges szólal meg!... Csak lángész teremthette meg ezeket a helyzeteket, eseményeket, újra és újra feltáruló bonyodalmakat - egy zsarnok udvarát!... Nagyszerű, szellemes, szenvedélyes és mindvégig igaz mű!... Micsoda könyv! A szenvedély nagy kiáltásait halljuk majd minden oldalán!" "A pármai kolostor mindenekelőtt a tizenkilencedik század nagy regénye, a szabadság és a boldogság követelése a szent Szövetség, Európa akkori Atlanti Paktuma korában" - írta róla legutóbb Aragon. A Pármai kolostorban csodálatos egységben találkozik Stendhal társadalmat leleplező kritikai realizmusa és páratlan romantikája, mely ártatlanságukban és romlottságukban egyaránt elragadó nőalakokban és varázslatos olasz tájakban bontja ki az öreg Stendhal szenvedélyes és mégis szemérmes líráját, végső vallomását az életről és a világról. Stendhalnak ezt a regényét is Illés Endre fordítói művészete hozza közel a magyar olvasóhoz.

Heinrich Böll - Biliárd ​fél tízkor
Heinrich ​Böll Nobel-díjas német írót szokás volt már életében a németség lelkiismeretének nevezni. Lassan klasszikussá érlelődő kitűnő regényének játékideje alig egy nap: 1958. szeptember hatodika. A Fähmel család feje, az öreg építész, ezen a napon ünnepli nyolcvanadik születésnapját. De ez a nap magába sűríti a német történelem fél évszázadának eseményeit is a Fähmel család történetén keresztül: attól a pillanattól, mikor a még ismeretlen ifjú építész vakmerően benyújtja pályázatát a Sankt Anton apátság felépítésére, két világháború hányattatásain, a fasizmus évtizedein át, 1958 jelenéig. Közben rommá lesz és felépül körülöttük életük színtere, a város, felépül, rommá lesz s újból épülni kezd a Sankt Anton apátság is, ez a szimbolikus jelentőségű épület, melynek sorsában részes a Fähmel család mindhárom nemzedéke. Az 1950-es, 60-as évek regényei egy keserű Böllt mutattak, ő volt az, aki nem felejtett semmit, miközben körülötte mindenki ünnepelni akarta a gazdasági csodát.

Alessandro Manzoni - A ​jegyesek
Egy ​Milánó környéki faluban, a 17. század első felében egy fiatal mátkapár készül boldogan az esküvőre: kihirdették már őket, elkészült a kelengye is, már csak a papi áldás van hátra. Miért kezd hát egyszerre homályos magyarázkodásba, miért húzza-halasztja a szertartást a nyájas-kenetes don Abbondio tisztelendő úr? Renzo és Lucia nem tudják még, hogy a környék mindenható urának brávói fenyegették meg a papot, hogy ő áll boldogságuk útjába, mert szemet vetett a szép Luciára. S nem sejtik azt se, mikor szülőfalujukból éjjel elmenekülnek, hogy mennyi hányattatás vár még rájuk, hogy egyszerű sorsukba beleavatkoznak egy számukra ismeretlen világ hatalmai, jók és gonoszak, nagyurak és egyházi méltóságok, mindenre kész haramiák, lelketlen poroszlók - és hősünket egyszer csak sodorni kezdi a történelem: tanúja a nevezetes milánói éhség-tüntetésnek, az 1630-as nagy pestis-járványnak, az olasz fejedelemségek, a spanyol és osztrák hódítók fel-fellobbanó marakodásának.

Anatole France - Angyalok ​lázadása
Anatole ​France-nak, "az utolsó klasszikusnak" utolsó nagy regénye, az Angyalok lázadása, közvetlenül az első világháború kitörése előtt jelent meg. Ezekben az években Anatole France - aki már a 80-as évektől kezdve mindjobban felfigyelt korának társadalmi mozgalmaira - egyre nagyobb rokonszanvvel tekint a szenvedőkre, és egyre több kétellyel, gúnnyal, csömörrel és megvetéssel szemlélte, ami körülötte zajlik: a harmadik Köztársaság válságos periódusát - a regényben szereplő angyal szavaival: "...a mozdulatlanság leple alatt minden rothadóban van... Elaggott közigazgatás, elaggott hadsereg, elaggott pénzügyi szervezet." S miközben megértő kétellyel meséli csípős és ájtatos történeteit és legendáit, új mítoszt teremt, s újra a földre hozza a lázadó angyalokat. Egy fantasztikus-szatírikus regény keretében megírja, hogyan döntik majd meg a zsarnok Jehova trónját a szabadság és az emberiesség jegyében. Természetesen France, aki az irónia egyik legnagyobb mestere - Swift és Voltaire egyenes örököse - , sikamlós vidám történetekkel fűszerezi mély életbölcselettel teli, moralizáló regényét. Miközben a regényben megelevenedik az egész európai kultúra sűrített története, az örök kételkedő gúnyos-bölcs mosolyával, elnéző szigorúsággal bírálja kora társadalmát. E sokszálú, több síkon mozgó, rendkívüli művészettel megírt művéből félreérthetetlenül kirajzolódik Anatole France jellemző kettős arca: a rebellis, aki fellázad kora minden csúfsága és képmutatása ellen, és a másik: a szépség, az ifjúság és az emberi értelem örök szerelmese.

Kollekciók