Ajax-loader

'német' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Az ​észak-német kisvárosban élő Joachim egy pszichiátrián nőtt fel. No nem azért, mert ő maga is ápolt lenne, hanem azért, mert az édesapja a helyi ifjúsági pszichiátria igazgatója, házuk pedig az intézet területén áll, körülvéve síkagyúakkal, debilekkel, trotlikkal, agyrokikkal - ahogy a fiúk, a három testvér, nevezi őket. Különös élet az övék: hétköznapjaikat egyszerre élik a normális világban, iskolában, családi körben, ugyanakkor jelen van az életükben egy egész más, szürreális, abnormális világ is. De vajon ki mondja meg, mi a normális és mi az abnormális? Vajon mekkora esélye van a gyerekeknek, hogy egészséges felnőtteké váljanak? Az önéletrajzi ihletésű könyvben az író saját életéből mesél el történeteket, melyek egyszerre felkavarók, humorosak, olykor pedig végtelenül groteszkek vagy épp megindítóak, mindezt egy nem átlagos család és egy gyermekpszichiátria mindennapjaiba ágyazva.

Az ​iskolás módon megtanult idegen nyelvi anyag akkor lesz számunkra igazán hasznos, ha váratlan helyzetekben is képesek leszünk megfelelő idegen nyelvi viselkedésre. Ez a könyv azok számára készült, akik a német nyelvvel már foglalkoztak, és megszerzett tudásukat most a mindennapi élet, a napi gyakorlat szempontjából szeretnék tökéletesíteni.

Theodor ​Fontane a múlt század utolsó évtizedeinek nagy realista írója, Thomas Mann egyik példaképe. Regényeiben finom iróniával ábrázolja a porosz nemesség és az úrhatnám berlini polgárság tartalmatlan, az üres formákhoz mereven ragaszkodó életét. Főműve, az Effi Briest, melyet Tolsztoj Anna Kareniná-jával és Flaubert Bovaryné-jával szoktak egy sorba helyezni - a hagyományos házasság válságát mutatja be, és azt, miként dúlja szét egy család boldogságát és dönt tragédiába emberi sorsokat a korabeli becsületkódex lélektelen alkalmazása. A kötet másik regénye, A Poggenpuhl család pillanatkép - egy pusztulásra ítélt társadalom "utolsó pillanatának" könnyed és szellemes párbeszédekben, levelekben megrajzolt képe.

"Az ​elbeszélés szereplői és cselekménye kitaláltak. Ha némely ábrázolt zsurnalista mesterkedése mégis hasonlítana a 'Bild-Zeitung' mesterkedéseire, akkor ezek a hasonlóságok nem szándékosak, nem is véletlenek, hanem elkerülhetetlenek." Elkerülhetetlenek, mert Böll új kisregénye éppen ezekről a mesterkedésekről szól, mert éppen a 'Bild-Zeitung' jóvoltából saját bőrén is tapasztalhatta őket. Emlékezetes eseménye volt ugyanis néhány évvel ezelőtt az NSZK-beli reakciós és haladó erők párharcának, hogy a 'Bild-Zeitung' rágalomhadjáratot indított Böll ellen, amiért egy cikkében tárgyilagos hangot követelt az újbaloldali anarchisták, személy szerint az Ulrike Meinhof körül keltett mesterséges hisztériában. Indíttatásában tehát Böll új kisregénye válasz erre a rágalomhadjáratra, leleplezése a közvélemény-manipuláló mesterkedéseknek, végső formájában azonban sokkal több pamfletnél: igazi irodalmi alkotás, méltó folytatása a Csoportkép hölggyel című regényének: középpontjában szintén egy rokonszenvesen határozott, végleteivel is harmonikus egyéniségű "hölgy" áll, Katharina Blum, aki amolyan Kohlhas Mihályként maga szerzi vissza elorzott tisztességét: lelövi az újságíróját annak a lapnak, amely tönkretette nagy gonddal és fáradsággal fölépített tisztességes életét.

Sven ​Hassel 1917-ben született Dániában. A nagy gazdasági világválság idején Németországba emigrált, ahol önkéntesként beállt a hadseregbe. Innen Lengyelország lerohanása után 1939-ben dezertált, de elfogták, és koncentrációs táborba küldték. A biztos halál elől az menekítette meg, hogy besorozták az Oroszországba induló büntetőezredbe. A minden támadásnál elöl menetelő, visszavonuláskor pedig hátvédet alkotó ezreddel Hassel szinte az összes európai fronton megfordult, és megjárta a poklot. Műveiben az egyszerű katona szemszögéből láttatja a háborút, és megosztja velünk mindazt a szenvedést, amelyet társaival együtt el kellett viselnie. A Kárhozottak Légiójából már ismerős Porta, Pici és Papa után most találkozhatunk két új szereplővel, Légióssal és Heidével is. Hassel háborúellenes regényeinek sorában a Lánctalpak másodikként látott napvilágot.

Egy ​háború, melyben az elfásult, didergő német katonákat már egyáltalán nem érdekelte a győzelem. Az egyszerű katona, a kisember már nem győzni akart, hanem életben maradni. De ez sem volt olyan egyszerű...

A ​német romantika mindmáig nagy hatású elbeszélőjének varázslatosan szép fantasztikus kisregényében "Az arany virágcserépben" Anselmus, a félszeg diák a mindennapi életnél nemesebb és szebb közegben, a mesevilágban oldódik fel. Munkaadójának, Lindhorstnak és három lányának fantasztikus története a sejtelmes mesék forrásvidékén játszódik. Szalamandrák, kígyók vagy emberek ők? - kérdezheti az olvasó. Ki tudja ezt - a káprázatos kolorittal égő világ a lényeges, amelyben izzó szirmú virágok, pazar tollú madarak, zenélő szökőkutak és egyéb földöntúli csodák alkotják a környezetet. Anselmus megérti a madarak beszédét, övé lesz az arany virágcserép és Serpentina is. Ez a felhőtlen öröm és boldogságérzet a mese végén nem más mint a kötészetben, általában véve a szép emberi tettekben, alkotásokban, rejlő boldogság. A Scuderi kisasszony története reális időben és környezetben a Napkirály uralkodása idején játszódik Párizsban, középpontjában egy nemes lelkű idős irónővel. Madeleine Scuderivel és egy borzongató bűnügyi történettel. Fordulatos meseszövés, lebilincselő olvasmányosság és hajlékony stílus jellemzi a kisregényt.

Két ​fivér egy apától de két anyától: a törvényes hitvestől és gazdag polgárlánytól - és a törvénytelentől. Mindkettő tehetséges festő. Mindketten egy asszonyt szeretnek: de a törvényesnek ez az asszony a felesége - a másiknak csupán halványuló álma. Hogyan tudja Lucas Cranach - Lukács mester - a törvényes fiú és hites férj a nagy tehetségű, sok segéddel alkotó festő lelkiismeretével és művész ambícióival összeegyeztetni féltestvérének, vetélytársának létét? S egyszerre haladni a polgári gazdagodásban az udvari ranglétrán - de a festészetben is? Szentképet és aktot festeni, Luther barátjának s a távoli olasz föld rajongójának lenni egyszerre? E kérdésekre csak az egész életút adhat választ. De e pálya a német történelem mozgalmas évitzedein vezet keresztül, fejedelmek vetélkedései, a reformáció s a parasztháborúk mozgalmas véres eseményei a háttér.

Antoine-nak, ​a lelkes könyvkereskedőnek és meggyőződéses romantikusnak tíz telefonszáma és mindössze huszonnégy órája van, hogy újra megtalálja álmai asszonyát. Antoine, a harminckét esztendős könyvkereskedő, aki hisz abban, hogy a regények a való életben is megtörténhetnek, kedvenc kávézójában egy nap megpillantja álmai asszonyát, aki mintha csak az égből pottyant volna oda. Antoine hezitál, nem tudja, hogyan szólítsa meg a nőt. Ám ekkor odalép egy másik férfi, és ezzel Antoine elszalasztotta a lehetőséget. Vagy mégsem? Kifelé menet az elbűvölő mosolyú, titokzatos nő leejt elé egy kártyát, rajta egy keresztnév, egy telefonszám és egy mondat: „Szívesen találkoznék magával.” Antoine elmondhatatlanul boldog. Kisvártatva kétségbe esik. A becses telefonszám egy ostoba baleset következtében hiányos lesz. Antoine azonban minden nyomon elindul. A szépséges ismeretlen kalandos keresése során a legkülönbözőbb emberekkel találkozik, Párizs legnyüzsgőbb és legcsendesebb pontjain. Az idő Antoine ellen dolgozik. A barátai bolondnak tartják. A szíve nagy szaltókat ugrik, egyiket a másik után. De Antoine nem adja fel… „Ritkán írnak ilyen lélegzetelállító tempóban a világ legszebb dolgáról. Az olvasó happy endre vágyik és reménykedik, hogy a könyv soha nem ér véget.”

Covers_101264
0
14

A ​csoda, a varázslat, az emberen túli lények mindig foglalkoztatták a népek és gyermekek képzeletét. Ahány ország, égtája a világnak, annyiféle alakban lépnek elénk a tündérek, manók, boszorkányok, törpék, trollok, annyiféle csodaszerszámot és bűverőt használnak - és mégis mind közeli rokonok, régi ismerősök. A tündérmesék világának ezt a változatosságban megmutatkozó egységet szemlélteti kötetünk, mely a Népek Meséi sorozattól eltérőleg nem egy tájegység, hanem egy mesei műfaj alapján fogja össze anyagát: a legszebb, legfordulatosabb mesékből válagatott T. Aszódi Éva, melyeket öt világrész népei teremtettek meg gazdag képzeletükkel. Heinzelmann Emma gazdag, változatos és mesterien stílusos rajzai kísérik a szöveget.

Marie ​Louise Fischernek az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent Túláradó szeretet című, nagy sikert aratott reményéből ismerjük a csinos, fiatal Julia Severint, aki hirtelen megözvegyülve két pici gyermekkel maradt magára.

Hasso ​von Ried a taxiban női kézitáskát talál. Tulajdonosa kilétének megállapítása érdekében kinyitja, és egy levélre bukkan benne, amely egyértelműen kompromittálja az illető hölgyet. Az újsághirdetésre jelentkező nőnek visszaadja a táskát, s ekkor nem is sejti még, hogy ez a látszólag érdektelen epizód később végzetes hatással lesz az életére.

...Coco ​még sohasem érezte egy férfi közelségét ilyen lenyűgözőnek. Amikor Kirk ajkait már a száján érezte, tehetetlenül a férfi mellének feszítette a tenyerét, és az ingén keresztül is kitapinthatta kemény mellkasát, energiától feszülő izmos férfitestét. ... Lihegő lélegzetétől Kirk széles mellkasa szinte hullámzott, amikor felemelkedett az ágyról. Coco pillantása minden mozdulatát követte, amint levetette az inget, megoldotta az övét és kibújt a nadrágjából. - Stop! - suttogta Coco, amint a kis alsónadrág került volna sorra, és magához intette Kirket. Végigsimított a combján és ujjaival átfogta az alsóneműn kidomborodó izgalmas halmot. - A nekem szánt ajándékokat szeretem magam kicsomagolni - mondta Coco, és mind mélyebbre nyúlt a nadrág nyílásába, amíg végül teljesen kiszabadította Kirk szerelemre kész férfiasságát és gyengéden végigsimította. - ...Coco minden időérzékét elveszítette, azt sem tudta, mi történik vele. Csak a férfi ölelését érezte, és hogy körülöttük megszűnt létezni a világ. Gondolatai és minden érzéke csak kettejük szerelmi kapcsolatára összpontosult, amíg végül már ó maga sem létezett többé, mert Kirkkel egyesülve eggyé váltak egészen. Ez a férfi több volt számára mint szerető, s amikor újra érezte magában a szerelem ritmusát, a legcsodálatosabb világ tárult fel előtte.

Ranzow ​hercegnő az intrikus mesterkedésektől sem riad vissza, hogy az érdeklődés középpontjába kerüljön. Legújabb áldozata saját társalkodónője, akit összeismertet az unokaöccsével, Egon Ranzow herceggel. Felkelti-e vajon a bájos Lottemarie a gátlástalan világfi érdeklődését? S hogy a tapasztalatlan leánynak e könnyelmű játék netán összetörheti a szívét, azzal a hercegnő csöppet sem törődik.

Sanna ​alig ismeri a férfit, akinek tizenhét évesen a kezét nyújtja, hogy szülei elvesztése után otthont, biztonságot találjon az oldalán. Különös házasságuk még szerencsésen is alakulhatna, ha egy féltékeny asszony nem próbálná meg szétzilálni amúgy is törékeny kapcsolatukat.

Covers_84271
Ház ​tetején gyalogösvény Ismeretlen szerző
1
2

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Ajánljuk ​ezt a kiadványt mindazoknak a kezdő vagy haladó szinten tanulóknak, akik a német nyelvet megfelelő nyelvtani alapokra helyezve kívánják elsajátítani. Célunk, hogy segítséget nyújtsunk a gyors eligazodáshoz, az alapvető nyelvtani tudnivalók rendszerezéséhez, rögzítéséhez.

Ebben ​a kötetben olyan népszerű klasszikusok mellett, mint a Piroska és a farkas, olyan kevésbé ismert mesék is helyet kaptak, mint A medve, a farkas, a róka, meg a nyúl a Margit napi vásáron. Móra Ferenc, Benedek Elek, és a Grimm testvérek, valamint szász, német, orosz és magyar népmesék medvéi és erdei vadjai elevenednek meg a kötet lapjain. Izgalmas, tanulságos olvasmány az egész családnak.

Ameddig ​élek, csak azt akarom, hogy elmondhassam: milyennek látom a dolgokat. Theodor Fontane vallomása és írói programja ez. És talán egyetlen könyvében sem sikerült ezt a programot olyan tökéletesen megvalósítania, mint éppen a Tóparti kastély-ban, utolsó regényében. Színes és gazdag életének utolsó éveiben szülőföldjére, a Berlintől északra elterülő erdős és homokbuckás Mark-Brandenburg tartományba tér vissza az író, hogy elmondja milyennek látja a múlt század utolsó évtizedének porosz társadalmát, az embereket és általában a világot. Egy régi vágású porosz junker, Dubslav von Stechlin életének sírba hanyatlása és ezzel párhuzamosan fiának kibontakozó szerelme és szerencsés házassága: ennyi a regény cselekménye. Ennek az egyszerű történetnek a kapcsán azonban olyan éles és pontos képet rajzol emberekről, jellemekről, szenvedélyekről, amilyenre csak a legnagyobbak, az igazi művészek képesek. Fontane valóban csak azt írja le, amit lát, de látása megtéveszthetetlen és megvesztegethetetlen. Nem kerüli el figyelmét a legapróbb részlet sem, ha az jellemző és fontos. Tökéletes biztonsággal tájékozódik az emberi lélek szövevényeiben éppúgy, mint a társadalomban feszülő erők között. Jól látja a feudális arisztokrácia hanyatlását, a helyébe furakodó parvenü polgárság ellenszenves törtetését és a negyedik rend, a munkásság egyre erőteljesebb jelentkezését a történelem színpadán. Fontane mintegy szellemi testamentumának is szánta ezt a könyvet. A regényt átszövő párbeszédekben újra meg újra ennek a bölcs öreg írónak a hangjára ismerünk. Mindenről elmondja a véleményét, amit lényegesnek tart az életben. Jól ismeri az emberi erényeket és a fogyatékosságokat is, az utóbbiakat finom mosollyal szemléli. Mélységes humánuma mellett ez az egész művet átlengő szelíd irónia teszi elsősorban olyan megragadó olvasmánnyá Fontane utolsó regényét. Mire a végére érünk, a Tóparti kastély számtalan figurája meghitt ismerősünkké válik. A legemlékezetesebb azonban az öreg Dubslav alakja ( az író részben önmagát rajzolja meg benne) és a grófnő, a bájos, okos, elfogulatlan Melusine, ez a jellegzetesen fontanei nőalak. S körülöttük rajzik a századvégi Berlin és a porosz vidék megannyi színes, sokszor furcsa figurája, akik azért olyan felejthetetlenek számunkra, mert Fontane a mindig és mindenütt érvényes, örök emberit látta és láttatta meg bennük.

Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

A ​XVIII. század világába vezet el bennünket a neves német író, Lion Feuchtwanger regénye. A felvilágosodás nagy gondolkodójával, Jean-Jacques Rousseauval ismerteti meg olvasóit. Hősének életét mesélve mondja el annak nézeteit és eszméit, melyek harcra buzdítottak a feudális eszmék és intézmények ellen. Rousseau rendíthetetlenül hitt abban, hogy az embereket meg lehet szabadítani a jellemüket megrontó társadalomtól. A fordulatos cselekményű regény azonban túl is lép hősének életén, s bemutatja leghívebb tanítványainak, a francia jakobinusoknak törekvéseit mesterük gondolatainak megvalósítására. A könyv egyszerre szolgál élvezetes és tanulságos olvasmánnyal az érdeklődőknek.

Felix ​Krull, a selma-regények örököse ügyesen szedi rá a világot, de közben ő maga is áldozat: a csaló önmagát is becsapja. A szigorú tollú és komoly Thomas Mann az irónia fegyvereibe öltözötten nagyszerű karakterrajzok galériáját kínálja, egy izgalmas cselekmény fonalán...

Jól ​emlékszem még. Akkoriban vidám voltam és könnyű szívvel vagy legalábbis kiegyensúlyozott lélekkel járkáltam a világban, de mostanában rögvest az jut az eszembe, hogy mit csináltam már megint, az ingemen ott a folt, hogy került oda, különben is, épp elég tiszta ing van még a szekrényben, és ez a régi lestrapált nadrág, mindig úgy nézel ki mint egy hajléktalan, különösen ha valahova el akarunk menni, egyáltalán nem adsz magadra; és akkor elkezd bennem valami nőni, növekedni, nem tudom mi, de amikor ezt megemlítem a barátomnak a Mendel professzornak, a híres lélekbúvárnak, akkor ő azt mondja, Ez a bűntudatod; ha mindig minden félresikerül és megfeneklik, akkor mégis csak hibás valaki, és a dolgok állása szerint ki lehet az? csakis te. Ezért tehát mindig a férjek a hibásak.

A ​19. század a nagy reformok kora volt, amelyek közül ma már csak a 48-as mozgalmakra emlékszünk. Pedig ez a kor sok minden másban is nagyot alkotott, megteremtette például az általános oktatást, amely pillanatok alatt kitermelte magából a minden reformnak ellenálló, általánosan rossz gyermekeket, akik akkor is, ma is csintalanságokon törik a fejüket. Dr. Heinrich Hoffmann (1809-1894) - az orvos, halottkém, liberális reformer, gyermekpszichiáter, író, illusztrátor és apa - ráérzett az új társadalmi problémára, és a kis vadócok megszelídítését tűzte ki célul. Pedagógiája a maga korában modern volt, mert a gyermekek számára a rossz tett következményeit magyarázta el egyszerű, nyers és humoros módon. 1844-ben született műve hamar ismert lett Németországban, majd 1846-tól Struwwelpeter címen elindult európai hódító körútjára. A polgári erények és a jólneveltség tankönyveként ma is a német nyelvterület legnépszerűbb gyermekkönyve, számtalan imitáció megihletője és drákói szigora miatt sok vita kirobbantója Hoffmann illusztrált versezete. A szerző humoros-goromba ábrái elengedhetetlen egységet képeznek a szöveggel, a könyv ebben a formában lett híres, így az első teljes magyar fordítást az eredetivel megegyező formában adjuk a magyar olvasó kezébe.

Amikor ​kiderül, hogy barátnőjét, Carót meggyilkolták, Jette nyilvánosan bosszút esküszik - és ezzel felhívja magára a gyilkos figyelmét. A férfi udvarolni kezd Jettének, és a lány beleszeret anélkül, hogy sejtené, valójában kivel is van dolga... Merle mindent elolvasott, ami csak a keze ügyébe került a halál utáni életről. Szinte már ez volt a szakterülete, és kísérteties történeteivel gyakran okozott álmatlan éjszakákat Carónak és nekem. - A másik világba való átmenet - mondta, és jelentőségteljes szünetet tartott, mint mindig, amikor erről a másik világról beszélt - erőszakos halál esetén különösen nehéz. Merle rám nézett, és szemeiben felismertem azt a fájdalmat, ami bennem is bujkált. - Nem volt felkészülve, Jette.

"Minden ​ember élete kísérlet, hogy eljusson önmagához. Minden ember élete egy ösvény sejtése. Senki sem volt még teljesen és maradéktalanul önmaga, mégis mindenki igyekszik önmaga lenni: ki tapogatózva, ki ahogy éppen tud." Vajon bűn-e a bűn? Jó-e a jó? Tényleg van szabad akaratunk? Létezik Isten? Mi a valódi szeretet? Kérdések, melyek előbb-utóbb mindnyájan felteszünk. A Demian megjelenése óta a világirodalom egyik fontos műve.

Elmélkedésre, ​titkok megfejtésére szánt mű a Faust, nem a puszta szórakozást vagy a készen tálalt életbölcsességet kereső olvasónak való. Goethe maga is elismerte: sok mindent "beletitkolt" (így mondta szó szerint: "hineingeheimnisst") ebbe az "összemérhetetlen" egészbe, ebbe a hagyományos példák vagy merev műfaji szabályok közé nem kényszeríthető alkotásba. A Faust titkai sokfélék: a természet titkai, az ember titkai, a társadalom titkai. És Goethe személyes titkai. Ezek sem akármilyen titkok persze - ezek is egy világba látó ember titkai. A Faust azonban mégsem titkoknak holmi rejtélyes kultusza, hanem éppen ellenkezőleg: az ember életre-halálra való viadala a titkokkal - az emberé, aki megfejteni hivatott őket. A Faust a megismerés drámája - a világot ésszel, érzékekkel megismerni vágyó emberé. Nem is ölthetett volna hát más alakot, csak ilyen "összemérhetetlent", amelybe beleépül a "világ és az ember története is". (Európa Könyvkiadó, 1967)

1942, ​Lisszabon. A város, az ország: utolsó menedéke azoknak, akik a hitlerizmus elől menekülnek zárt határokon, őrségen, rendőrkopók és nyomozók gyűrűjén át. Portugália azért menedék, mert onnan nyílik az út a biztonság felé: Amerikába. A világszerte népszerű, sok millió példányban olvasott író regénye színhelyén is életműve nagy, izgalmas és tanulságos témáját bontja ki, vizsgálja tovább: a háborúét és az emigrációét. A történet éjszakáján két német emigráns férfi beszélget. Egyiküknek vágyálma, hogy meneküljön, de nincs se vízuma, se hajójegye. Másikuknak mind a kettő megvan. Hajóra szállnia végül mégis annak lehet majd, akinek a beszélgetés kezdetén nem voltak iratai: reggelre vannak már, mert beszélgetőtársa átadja saját iratait. Az iratairól lemondó, az emigránstársát a szabadságba segítő ember képtelennek tetsző nagylelkűségét, áldozatát az a történet indokolja meg, amelyet a már nem továbbmenekülni, hanem maradni akaró menekült a lisszaboni éjszakában elmond. Hányatott élete drámáját, üldöztetései történetét, szerelmének halállal zárulásáét.

A ​távoli jövőben, egy még távolibb bolygón… A hajszőnyegszövők időtlen idők óta gyártják szőnyegeiket a császárnak – feleségeik és lányaik hajából. Egy ilyen szőnyeg elkészítése egy egész élet munkája, ellenértékéből a család újabb nemzedékének jóléte biztosított. Egy nap aztán űrhajó érkezik, felderítőkkel a fedélzetén, és a bolygólakóknak szembesülniük kell a ténnyel, hogy a birodalom megfeledkezett róluk. Vajon szükség van még egyáltalán a munkájukra? És ha nem, az talán egyet jelenthet a birodalom végével? Németország első számú bestsellerszerzőjének (A Jézus-videó) bemutatkozó regénye, amely aprólékosan kidolgozott társadalomképének és újszerű történetének hála több nemzetközi díjat is elnyert.

"Új ​író, de mekkora erejű látomás!" - ezekkel a szavakkal fogadta 1950-ben egy kritikus Walter Jens első regényét. Az író azóta a nyugatnémet próza egyik jelentős képviselője, neve mindig ott van az élvonal névsorában. Két művét - _Elfelejtett arcok. Odüsszeusz testamentuma_ - a magyar olvasó is ismeri; _Az utolsó vádlott_ magyar kiadása a haladó nyugatnémet irodalom fejlődéstörténetének egy hazai hézagát tölti most ki. (Az író regénye sokadik német kiadáshoz írt utószavában, úgy vall, hogy "melankolikus parabolája" ma is mond valamit, nem évül el.) Melankolikus parabola? Sokkal inkább keserű látomás, a fantasztikus-végletes fikció eszközének művészi kihasználásával alkotott kép egy szupertotalitariánus állam szuperterror-világáról; egy "utolsó" háborúban az a terrorideológia győz, amelynek pusztító válfajával a német nép a Harmadik Birodalom idején megismerkedett, és amelynek bármilyen válfaja ellen a pályakezdő Walter Jens, a polgári humanista indíttatású fiatal germanista szót emelt. A regény főhőse, Walter Sturm: író és irodalomtörténész, egyben az utolsó individuum, az utolsó szabadon gondolkodó ember, épp ezért "az utolsó vádlott" is egy rémlátomás-államban, egy fiktív, de szikár realizmussal megjelenített világban, ahol fasiszta következetességgel - eszelősséggel - dolgozó államgépezetben őrlődve, végső alternatívával kerül szembe: megtörni vagy megsemmisülni? Walter Sturm az alternatíva órájáig passzív - mint oly sokan oly sokáig a történelem veszélyhelyzeteiben - , az erőszakra a humanista hallgatásával felel - mint oly sokan tették nem-cselekvő humanisták -, de a végső kihívásra határozott nemet mond a gépezetnek, amely föl akarja használni. Tudatosan lemond puszta létéről is az emberi tisztesség, erkölcs, értelem, a humánum védelmében. A regény nem melankolikus parabola, hanem egy olyan fiatal író keserű-nyomasztó vádbeszéde a mindig lehetséges, mindig restituálható nép- és értelemelnyomó erőszak ellen, olyan emberé, aki a hidegháború, a boszorkányégető hisztéria, a vereség kábulatából ismét erőre kapó revansizmus első éveiben írói látással és emberi szenvedéllyel fokozta a lehetséges új veszedelmet. Az olvasó nem megkönnyebbülten hajtja majd a regényre az utolsó lapot, hanem háborgó tudattal is - azt a teljesítményt is tisztelve, amellyel Jens a második világháború utáni első korszakban, még a "nulla órára" s a "tarvágás" tabula rasájára is emlékezve, nem a kezdődő konszolidációba és ígéretes gazdaságicsoda-világ apolitikusságába ringatózott bele, hanem a hidegháború és az embertelenség veszélyét látva-érezve egy abszurd-fiktív végveszély látomásával figyelmeztetett.

Azok ​a kisregények, melyeket ebben a kötetben olvashatunk, többnyire nagy regényei eszmekörében születtek, motívumaik rokonsága általában felismerhető. Az önéletrajzi indíttatású Tonio Kröger nyilvánvalóan egy tőről fakadt az író első s tán máig legnépszerűbb regényével. A Buddenbrook ház-zal; ifjú hőse, az "eltévedt polgár", a művészélet problémáival küszködik, s próbálja meghatározni helyét világban és társadalomban. Ugyanebből az ellentétből sarjad a Halál Velencében tragikuma is: az öreg író életébe váratlanul betörő élmény összezúz mindent, amire létét eddig építette. A törvény a József-tetralógia húszesztendei munkájának záróakkordja, s a humánum örök érvényű állásfoglalása minden korok fasizmusával szemben; végpontja annak a folyamatnak, melynek kezdeteit a Mario és a varázsló jelzi. Thomas Mann remek életművének hatása hazánk és egész világunk történetének nagyon nehéz éveiben volt emberséget élesztő, bizalmat támasztó, az irodalom szép varázslatának hitelét és becsületét őrző. De a történelmi változások, az idő új és új fordulatai nemhogy gyöngítenék, inkább erősítik azt a fényt, mely minden írását megvilágítja.

"Ha ​egy háború a tizenhatodik század kultúrájának minden bizonyítékát megsemmisítette volna, és ha csak a IV. Henrik egyetlen példányát sikerült megmenteni, akkor is hiteles dokumentumunk lenne arról a korról, akkor is megismerhetnénk életét, szellemét, tudományát és művészetét", mondja Heinrich Mann egyik életrajzírója. A IV. Henrik természetesen nemcsak - és nem is elsősorban - történelmi dokumentum, hanem a mindig újat kereső, mindig kísérletező, haladó ember regénye. Heinrich Mann franciaországi tartózkodása idején - ahová a náci barbárság elől menekült - valósította meg régi tervét, a fasiszta pusztítás éveiben írta meg leghíresebb, legkiforrottabb művét, kétkötetes történelmi regényét. Nem nehéz felismerni a regény sorai mögött izzó aktualitást, a Szent Bertalan-éj és a Reichstag-per párhuzamát, az erőszak és az embertelenség uralmának azonos összetevőit. IV. Henrik a barbárság ellenpólusa, "a jó király", az emberséges, humanista szellem és magatartás megtestesítője. Az emberi jóságba és haladásba vetett hit forrósítja át Heinrich Mann fordulatos cselekményű, színesen megírt regényének lapjait.