Ajax-loader

'akció' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


John S. Marr - John Baldwin - A ​tizenegyedik csapás
Kaliforniában ​meghal egy kisfiú. Kentuckyban ismeretlen és megfékezhetetlen fertőzés tizedeli a versenylovakat. A segítségül hívott neves virológus, Jack D. Bryne megdöbbentő összefüggést vél felfedezni az esetek és az Exodus Könyvében leírt ötödik és hatodik csapás között. Váratlanul a nyomára bukkan a zseniális sorozatgyilkosnak, a félelmetes tudású toxikológusnak, aki az egyiptomi tíz csapás mintájára akarja megbüntetni Amerikát. Hogy megállítsa, igénybe veszi egy FBI ügynök, a fiatal valláskutató és az érdeklődő újságíró segítségét. Kiterjedt nyomozást folytatnak, elmélyednek az ősi múlt krónikáinak és az orvostudomány vívmányainak kutatásában, hogy végül szembenézhessenek minden idők legveszedelmesebb gonosztevőjével. Bryne az életét is kockára teszi, hogy az őrült gyilkost megakadályozza apokaliptikus mesterművének, a tizenegyedik csapásnak a végrehajtásában.

Covers_59046
elérhető
1

Evelyn Marsh - Krétakör
Egy ​Kréta szigetén működő klinika orvosainak nehéz-szép hivatása és gondokkal teli viszonyaik tárulnak elénk a regényben. Sorsuk alakulása olykor meglepő fordulatokat hordoz. A szerelem és a szenvedély, annak sokféle megnyilvánulása, némelyeket a magasságokba emel, másokat tragédiába taszít. Megdöbbentő eseményekkel tarkított a gazdag, idősödő, ámde szerelmes nő és újdonsült fiatal férje kapcsolata. Milyen titkokat rejthet a kemény üzletasszony álarca mögé húzódó esendő nő élete? Szánalmat vagy együttérzést érdemel-e a tilos szerelemből született gyermekéről lemondó, ezért egy életen át bűntudatot érző, gyötrődő anya? Bizony, a bűn és a bűnhődés nem egyazon úton járnak! Vajon igaz-e a régi mondás, hogy gyors a gonosz útja, de az igazság mégis hamarabb célhoz ér?

Covers_56277
elérhető
1

T. O. Teas - Méregcsók
Mi ​történik, ha a tudomány valami olyannal próbálkozik, amit még nem tud hatalmában tartani? Egy zsaru, egy tudós és egy gyönyörű asszony. "-Én öltem meg - nyögte. Fölnézet, a szemembe nézett, és hirtelen olyan gyereknek tűnt. És olyan kiábrándítónak. Eltűnt a titokzatosság, maradt a kommersz, ismerős fájdalom. Minden rendőr így érez, akinek megölik a társát. Mindegyik magát hibáztatja. Nem mondhattam neki. Mit érdekli most a mások bánata? - Ugyan. Maga mindent megtett. Megint azt hittem, megüt. De csak a vállam markolta meg. Durván, kegyetlenül. Iszonyú erő volt a kezében. És mégis, John érintését juttatta eszembe. Fájt, izgatóan fájt. - Nem lőttem - mondta. A szemembe nézett.> - Érti asszonyom? Lőnöm kellett volna, és akkor Derry még élne. De nem lőttem." Halálos vírus, halálos küzdelmek, halálos szenvedély.

Pierre Boulle - Heroincsempészek
John ​Butler vietnámi veterán. Ő az egyike azon kevesek közül, aki túlélte a VIETNÁMI POKLOT. A félelem, mely a dzsungelharcok maradványa, megmarad, és a HEROIN rabja lesz, s mi több, beépül a kábítószerkereskedők szervezetébe, mely kíméletlen pontossággal dolgozik... Butler kihasználja barátnője Bridget szerelmét is. Butler pillanatokon belül ismét a dzsungelben találja magát, rémálmai helyszínén, továbbá feltűnik egykori őrmestere is. A heroincsempészek nyomába ered a legerősebb drogellenes szervezet, a V.D.N.I. A helyszín Rangoon és a dzsungel.

Alistair MacLean - Alastair MacNeill - Az ​ügynök bosszúja
A ​CIA II. számú szekciója, a külföldön működő kettős ügynökök beszerzésével, bevetésével és alkalmazásával foglalkozott. A számítógépes részleg élén Brad Holden állt, aki mellesleg KGB ügynökként is működött. Egy napon megzsarolják, hogy szerezze meg azoknak az ügynököknek a listáját, akiket Négyek néven tartottak számon. Az anyag átadása után Holdennel egy bomba végzett. Eközben Európában az amszterdami Rijksmuseumból útjára indul Rembrandt felbecsülhetetlen értékű festménye, az Éjjeli őrjárat. Fokozott biztonsági intézkedések ellenére, mire a kép New Yorkba érkezik, kiderül róla, hogy hamisítvány. Az ENSZ nemzetközi bűnüldözési szervezete, az UNACO azonnal akcióba lép. Mike Graham, C. W. Whitlock és Sabrina Carver ügynökök kapják a feladatot, hogy kiderítsék, vajon kitől származik a szinte tökéletes hamisítvány, és kinek a magángyűjteményét gazdagítja a kép eredetije. Még nem is sejtik, hogy a szálak Rio de Janeiróba vezetnek...

Covers_83838
elérhető
0

Dale Brown - A ​parancs
"... ​Furness a kifutópálya felé nézett, amerre Daren mutatott. A tiszta reggeli égből kis stabilizáló ejtőernyőre erősítve két nagy, ezüstös bomba ereszkedett a betoncsík irányába. A gyakorlatokról és az iraki bevetésekről készített videofelvételeken kívül egyikük sem látott még ejtőernyővel fékezett bombát becsapódni. Az alakja, ezüstös színe és a stabilizáló ernyője pont olyan volt, mint egy B-61-es neutronbombáé..."

G. J. Goth - Mentsen ​meg a halál!
Az ​álmok annyi ideig léteznek, mint a vízcsepp a napsütötte kövön - de léteznek! Ha elképzeled magadnak álmaid szerelmét, légy óvatos! Előfordulhat, hogy létezik. Találkozol vele... és többé nem lesz nyugalmad. Fenekestől felforgatja az életed. Rafael Villanuevát a legjobb testőrnek tartották, aki sosem hibázik. Született harcos volt. Soha nem adta meg magát senkinek - csak a szerelemnek. Mégis eljött a pillanat, amikor elkövette a hibát. Meg akarta változtatni az életét...

Covers_1381
elérhető
47

Vavyan Fable - Jégtánc
Jade ​baja elég korán meggyűlik "mintaszerű" szüleivel, akik elvárják tőle, hogy felnőttként - velük ellentétben - mindent elérjen ezen a világon. Beleveti magát inkább a nagybetűs Életbe, s nem is bánja meg, mert olyan tanítómestereket, mint Tilton, a méltósággal halódó szaxofonos, meg Bárd, a hótkomoly zsaruféle, manapság már csak az utcán találni... Abban a homályos zónában, ahol Jade küzd a megélhetésért, az embernek állítólag két választása van mindössze: a törvények szerint játszik, vagy figyelmen kívül hagy minden szabályt. Létezik-e harmadik út? A Jégtánc hősnőjének erre a kérdésre kell választ találnia. Míg szól a zene. Mielőtt kűrje véget ér...

Evelyn Marsh - Az ​álarc lehull
Gran ​Canaria kedvelt üdülőhelyén a szikrázó napfény, a simogató víz, a luxusszállók kényelme nern mindenkinek kijáró kiváltságok. Playa del Iglesen működik a Santa Catalina Hospital. A kórház a légzőszervi megbetegedések gyógyításán kívül sok egyébre is jó lehetőséget kínál... A sziget fővárosa Las Palmas, hatalmas kikötője a gazdagok jachtjai mellett az alvilág, a prostitúció, a kábítószer-kereskedelem paradicsoma. A kikötő világa, a gazdagok és a stricik, az utcalányok cselszövései, az intrika, a bosszúvágy, a pénzsóvárság és a hatalom kérlelhetetlen vastörvényei kapcsolódnak össze a különleges emberi sorsokban. Az élet sokszínűségében főszerepet játszik a szenvedély, a gátlástalanság, a becsület örök körforgása.

Alistair MacLean - A ​halál dala
Az ​Égei-tenger festői szigetei között egy luxusjacht lángba borul. Néhány mérfölddel odébb egy titokzatos óriásgép a vízbe zuhan. A véletlen játéka lenne ez az egybeesés? És miért pont az Ariadne, a NATO kémhajója az egyetlen szemtanú? Ezekre a kérdésekre keresi a választ az Ariadne parancsnoka. Talbot kapitány is, hogy aztán egy olyan összeesküvés nyomaira bukkanjon, amelynek szálai a Pentagonba vezetnek. A háttérben pedig mi más állhatna, mint a kábítószer és a terrorizmus...

Vavyan Fable - Ébredj ​velem!
A ​Halkirálynő sorozat ezen történetét Daniel Belloq, alias Mogorva meséli el, mivel Denisa egy különös baleset következtében amnéziás állapotba kerül. Danielt nem csupán a baleset körülményeinek tisztázása és egyéb bűnügyek kiderítése köti le, azon is fáradozik, hogy visszakerüljön Denisa emlékezetébe. "Kirúgom magam alól a Mazdát. A néhány kocsival előttem parkoló Saab motorja felbőg, a jármű megugrik, majd mégis megtorpan, mintha vezetője azt nézné, társa valóban mozdulatlanná vált-e a járda mocskában. Cyd meglendíti a markában tartott kézigránátot. Mielőtt eldobhatná, a Saab ismét elrugaszkodik álló helyéből. Ekkor már a kocsi csomagtartófedelén állok, abban a boldog tudatban, hogy Cyd felrobbantja velem együtt. Feldobom magam a tetőre, ahogy a kiképzésen belém lőcsölték (csakhogy akkor fegyver volt a kezemben!). Elvetődöm, keresztben fekve. Legurulok a motorháztetőre. Jobb híján két csupasz öklömmel zúzom be a szélvédőt. Látom a fickó arcát: őrült nagyra tágult szempár, a pupilla zöldesen felizzik, a szájon torz fintor..."

Lőrincz L. László - A ​piramis gyermekei
A ​titokzatos "angyal" nem hagyja, hogy régi ismerősünk, Samuel Nelson magánzsaru, halálra igya magát Mexikóban; a halott házvezetőnő darabokra töri Mr. Holland egyiptomi gyűjteményét; Tracy kihalássza a mezítelen Junót a tengerből; többen azt hiszik, hogy Szethy visszatért a Vörös Nap világából; Szilágyi professzor és Nelson összegyűjtik a régi csapatot, hogy Egyiptomba utazzanak megkeresi a "mentőcsónakot", amiről Imu újabban előkerült felirata beszél. LŐRINCZ L. LÁSZLÓ nagysikerű A FÖLD ALATTI PIRAMIS című regényének folytatása, A PIRAMIS GYERMEKEI újabb titkokat tár fel abból a világból, amelyben a szkarabeusz még félelmetes fegyver volt, és Imu egy távoli világ küldötteként a Földre érkezett.

Tom Clancy - Mark Greaney - Veszélyzóna
TOM ​CLANCY, a katonai-politikai thriller mesterének kedvelt főhősei ezúttal a cyberhadviselés veszélyeivel találják szembe magukat. A Kínai Népköztársaságban egy meghiúsult puccskísérlet után Vej Csen Lin elnök kénytelen szabad kezet adni Szo Ko Csiang tábornoknak, ami súlyos következményekkel jár. A háborúpárti katonai vezető hatására a kínai vezetés saját protektorátusának kiáltja ki a Dél-kínai-tengert, és előkészíti Tajvan invázióját. Jack Ryan elnöknek újabb nemzetközi fenyegetéssel kell szembenéznie. Az USA kormányának feltett szándéka, hogy megakadályozza Kína törekvéseit, de a várható tengeri hadviselés kockázata hatalmas. Kína azonban több fronton támad: a cybertérben nyílt új hadszíntér soha nem látott veszélyeket tartogat Amerika számára. Úgy tűnik, ifjabb Jack Ryan és a hírszerzési szupercsapat lehet az utolsó ütőkártya, amit Amerika előhúzhat a tarsolyából. Csakhogy van egy bökkenő: valaki tudomást szerzett a titkos kémszervezetről, így maga a Campus és a Hendley Részvénytársaság léte is kockán forog.

Joachim Peiper - Rommel ​kutyái
Erwin ​Rommel altábornagy – a Sivatagi Róka – sikert-sikerre halmozva megállíthatatlanul tör előre Észak-Afrikában és lassan már El-Alameint, Egyiptom kapuját ostromolja. Ha elfoglalja, megnyílik az út a német expedíciós hadsereg, az Afrika Korps előtt a gyengén védett bakui olajmezők felé... Winston Churchill tisztában van a hadi helyzet súlyosságával, ezért személyes utasítására egy DC-47-es nagyhatótávolságú szállítógép – fedélzetén tucatnyi fegyveressel és német hadifelszereléssel – hatol be az éjszaka sötétjében az afrikai front fölé. Már mélyen az ellenséges vonalak mögött járnak, ám mielőtt elérnék az érkezési pontot, a Luftwaffe három Me-109F vadászgépe könyörtelenül leradírozza az égről a Douglast. A túlélőknek csak egyetlen parancsot kellene végrehajtaniuk, de a hajszába bekapcsolódik az Afrika Korps parancsnokának rettegett, speciális egysége – a kegyetlenségükről ismert, helyi arab harcosokból álló Rommel Kutyái is, akik akár tűvé tennék az egész kontinenst is a Führer ellenségei után kutatva... A hadiszerencse időlegesen a szövetségesek mellé szegődik, de tudják hamarosan eljön az a pillanat, amikor már nem lesz hová menekülniük a Kutyák elől...

Joachim Peiper - Farkashajsza
Karl ​Dönitz admirális, a Kriegsmarine kérlelhetetlen parancsnoka képtelen elfogadni azt a feltételezést, hogy az átkozott angolok megfejtették a feltörhetetlennek hitt szigorúan titkos kódot, az Enigmát. Pedig az eredmények mást mutatnak. A szövetségesek csapást-csapásra mérnek a tengerek szürke farkasaira, a III. Birodalom U-boot flottája pedig egyre növekvő veszteségeket szenved el: egymás után merülnek hullámsírba vagy esnek fogságba a legendás ászok, Günther Prien, Ottó Kretschmer, Joachim Schepke… A Birodalom hadvezetése kétségbeesett, de merész lépésre szánja el magát: csapatnyi kőkeményen kiképzett titkosügynököt juttatnak el Angliába, a biztos halálba, az apró, ámde roppant jelentőséggel bíró információért. Feladatuk rendkívül nehéz, mindenféle támogatás és segítség nélkül kell behatolniuk a szigetország legszigorúbban őrzött létesítményébe, a Bletchley Parkba, és visszaszerezni a megfejtett Enigma kódkönyvét - ha létezik egyáltalán… Egy egységnyi SS tiszt Angliában… ennél már csak egyetlen őrültebb és veszedelmesebb vállalkozás létezik: biztonságban hazajuttatni a bizonyítékokat, miközben az egész ellenséges hadigépezet mozgásba lendül, hogy megállítsa őket… A hajsza folytatódik, és még csak nem is sejtik ezek a bátor férfiak, hogy még az Enigmánál is van egy sokkal veszélyesebb fegyver a szövetségesek kezében…

Lee Child - Kétélű ​fegyver
Emberrablás ​egy amerikai kisváros egyetemén, testőrök, rendőrök és egy gyanús figura tűzpárbaja pereg már az első oldalakon, akár egy filmjelenet. A feszültség a továbbiakban sem hagy alább: adott egy szabadúszó keményfiú, aki korábban katonai rendész volt, meg egy titokban dolgozó fiatal ügynöknő, sorsuk a véletlen jóvoltából, de közös érdekeik mentén összefonódik egy rövid időre. Az ügynöknő az állását kockáztatja, hogy megmentsen egy másik fiatal nőt; a kiválóan képzett és vakmerő egykori katona, Jack Reacher pedig évtizedes adósságát szeretné törleszteni egy katonai hírszerzőből lett, nagy hatalmú alvilági figurával szemben. Fegyver- és drogkereskedők, kishalak és nagykutyák, valamint az ellenük küzdő ügynökök kemény világába lépünk a jó nevű szerző révén, aki nemcsak a könyörtelen maffiavilágot ismeri kimerítően, de a gyorsan pergő, realisztikus, sokszor kegyetlenül véres akciók valósághű, részletgazdag ábrázolása közben a jó oldalon áll.

Covers_195391
elérhető
0

Peter Caine - Vírus
A ​könyv egyesíti magában a ma legnépszerűbb és legkelendőbb elemeket: a kórházi környezetet, az AIDS vírustól való félelmet, sci-fit, horrort és a detektívregények szokásos fogásait. Egy álmos déli kisváros kórházában egy halálos kórral megfertőzött injekcióstű indítja el a folyamatot, amely hamarosan mindenkit rettegésben tart. A HIV-4 vírus, mely néhány hét alatt megöli áldozatát, előbb egy üzletembert támad meg, majd egy ártatlan kislányt, egy hivatalnokot, egy csoport tinédzsert. A hatóságok tehetetlenek, a lakosságot megbénítja a félelem. Csupán egy fáradhatatlan rendőrnyomozó és egy nagyvárosi riporternő nem hagyja abba a kutatást, hogy felderítsék a gonosz erőt, mely a titokzatos járvány hátterében áll... "Brisbane lakói - mi vagyunk a jövő. Fajunk csak akkor maradhat fenn, ha adaptálódik a vírushoz. Ne féljetek tőle. Csatlakozzatok hozzánk." Vajon egy őrülttől származik ez az üzenet? Egy különös szektától? Vagy - amint néhányan hiszik -, más bolygóról való lényektől? Brisbane lakói nem tudják, mi az igazság, csak azt tudják, hogy a szörnyű kór, mellyel szemben tehetetlenek az orvosok, mindannyiukat fenyegeti. Haldoklás, pánik, titokzatos események, és persze végül a kór illetve a gyilkosok megfékezése a könyv utolsó lapjáig rendkívüli izgalmakat kínál az olvasónak.

Jack Higgins - Ima ​a terroristáért
Az ​erőszaktól megundorodott ír terroristát egyaránt üldözi az IRA és a rendőrség. Az alvilág a teljesen kiszolgáltatott Fallon számára útlevelet ígér a meneküléshez és egy "utolsó" gyilkosságra kényszeríti. A bűntett koronatanúja Da Costa atya. A katonaviselt pap hajlíthatatlan, bárki is fenyegeti. A terrorista és a pap egymás ellen küzd vagy egymásért? Az erőszak győz vagy a lelkiismeret? A regényből 1986-ban nagysikerű film készült, főszereplők: Mickey Rourke és Bob Hoskins.

David Ignatius - Főbenjáró ​bűn
A ​tehetséges újságíró Párizsban belekeveredik egy túszügybe, majd egy CIA-ügynöktől kapott bizalmas információ segítségével megbuktatja az egész ostoba akciót mozgató francia nemzetvédelmi minisztert. Ettől kezdve egyre inkább foglya lesz a nemzetközi kémvilágnak, hol le akarván azt leplezni, hol újra meg újra információkat ad és vesz. Franciák és amerikaiak akarják egymás elől megkaparintani a nagy-nagy üzletet. De a vele kapcsolatban álló sztárriporterek mindegyike a publikum tudósítása mellett saját zsebre is dolgozik. Bérük olykor csillagászati összegű pénz - olykor pedig a sikátorokban lopakodó halál...

Stephenie Meyer - A ​Vegyész
Letehetetlenül ​izgalmas regény egy okos és elszánt nőről, aki valaha titkosügynök volt, de most folyamatos életveszélyben, korábbi megbízói elől bujkál. Az amerikai kormánynak dolgozott, de ezt nagyon kevesen tudják róla. A szakmája egyik legkiválóbb tehetsége volt, egy olyan részleg legféltettebb titka, amelynek még neve sincs. Amikor pedig kockázati tényezővé vált, figyelmeztetés nélkül törtek az életére. Azóta ritkán marad egy helyen, és állandóan megváltoztatja a nevét. Megölték az egyetlen embert, akiben bízott, de ő még mindig fenyegetést jelent volt megbízóinak, mert tud valamit, amit nem kellene. Holtan akarják látni. Méghozzá hamar. Amikor a korábbi felettese felajánlja a kiutat, ő belátja, hogy nincs más választása. El kell vállalnia egy utolsó ügyet. De az információ, amelynek birtokába jut, csak még veszélyesebb helyzetbe sodorja. Élete legkeményebb harcára készül. Késlekedés nélkül veti bele magát a dolgok közepébe, ám hamar beleszeret egy férfiba, aki jelentősen rontja a túlélési esélyeit. Amint a lehetőségei elfogynak, kénytelen lesz úgy használni a különleges képességeit, ahogy a legszörnyűbb álmaiban sem képzelte volna. Stephenie Meyer a _Twilight saga_ és _A burok_ óriási nemzetközi sikerei után most egy kemény, de annál elragadóbb főhősnővel tér vissza. Feszesen megírt, váratlan fordulatokban gazdag regényével ismét megmutatja, hogy miért ő ma a világ egyik legnépszerűbb írója. _"Meyer mesterien teszi kiváncsivá olvasóját, tartja fent a feszültséget, és adagolja az információt. Az emberek nem csak olvasni akarják a könyveit, hanem egyenesen bennük akarnak élni."_ Lev Grossman, A varázslók-trilógia szerzője _"Meyer ragyogó tisztasággal ír, soha nem áll az olvasó és az átélhető élmény közé. Igazi tehetség."_ Orson Scott Card, Az Ender-saga szerzője _"Meyert sokkal jobban érdeklik az emberi kapcsolatok, mint a zsáner megszokott szabályai… Amit az életről mond, az mindig lenyűgöző."_ Jeff Giles, Entertainment Weekly _"Egy Stephenie Meyer-regényt nem egyszerűen csak elolvas az ember, hanem vele él, az ellenállhatatlan és hús-vér szereplőkkel együtt. Meyer mindig tudja, hogyan ábrázolja őket ahhoz, hogy az olvasót érdekelje a sorsuk, és aggódjon értük."_ Ridley Pearson

Covers_100001
elérhető
0

Frank Geron - Átkelés
Észak-Olaszország, ​1943. október..... A serviglianói fogolytáborban háromszáz zsidó várja, hogy valamelyik németországi haláltáborba szállítsák őket. Egyetlen esélyük lehet az életben maradásra, ha egy szövetséges kommandó - olasz partizánok segítségével - kiszabadítja őket, és a németek által megszállt területeken át elvezeti a legyengült, alig tántorgó férfiakat, nőket, öregeket és gyereket a svájci határra... A szövetségesek főparancsnoksága a lehetetlennek látszó feladat végrehajtásával Mitchell Barrakkát, az amerikai hadsereg őrnagyát bízza meg. Az akció elindul, és megkezdődik a halálos versenyfutás...

Radnai Annamária (Annmary) - Csapdába ​esve
Renée ​Schaffner éli az egyetemisták szokványos életét. Miután szakít Alexszal, a barátjával, és tiltott viszonyba keveredik a kémiatanárával, ráadásul megkapja az áhított saját lakását, elkezdődik számára a pokol... Egy ismerősnek tűnő, arctalan férfi kezdi zaklatni, ami később erőszakosságba megy át. Követeli, tegyen eleget akaratának, és tartsa be az általa alkotott szabályokat, ráadásul kényszeríti, hogy viszonozza nem kívánt szerelmét. Amikor a lány határozottan ellentmond a zaklatójának, még nem is sejti, hogy ezzel mekkora bajt zúdít a családjára, ugyanis szembesülnie kell azzal a ténnyel, hogy saját maga ítélte halálra az édesanyját! Kétségbeesetten próbál szabadulni a csapdából, melybe önhibáján kívül került, de rá kell döbbennie, számára ebből nem létezik kiút...

Covers_79177
elérhető
2

Frederik Pohl - Terror
... ​Lövés dörrent... halálos csend lett a repülőgép fedélzetén... - ...megölték a pilótát! Őrültek! A fejükbe vették, hogy rárepülnek az oahuai atomerőműre." Hawaii, a turisták paradicsoma... maga a pokol. Egymást érik a terrorista merényletek. Ám a napfényes szigeteket más veszély is fenyegeti. A partoktól nem messze, a Csendes- óceán mélyén egy új vulkán növekszik. Felette különös hajóraj horgonyoz. Személyzete látszólag békés kutatómunkát végez, a terület mégis szigorú katonai védelem alatt áll. Az akció fedőneve: Vulcan. A feladat: egy A-H-A bomba implantálása a bébivulkán gyomrába.

Covers_1571
elérhető
2

Arthur Herzog - Delej
Arthur ​Herzog ebben a regényében is létező természeti folyamatot ábrázol: az északi és déli pólus fokozatos felcserélödését. Lebilincselöen szakszerű új könyvében - melyet az amerikai és magyar olvasó egyszerre vehet kézbe - a földgolyó tengelye megbillen, az órák megbolondulnak, a hajók, repülőgépek eltévednek, a tél és nyár összevegyül...

Covers_72946
elérhető
0

Colin Forbes - Holtpont
1988-at ​írunk, a világ a détente napjait éli, ám a kulisszák mögött a Kelet és a Nyugat közeledését fenyegető események zajlanak. Egy orosz mesterkém "kilép" és felcsap terroristának; félelmetesen pusztító erejű robbanóanyagokat csempész ki a Szovjetunióból, és olyan akcióra készül, amely katasztrófába döntené Nyugat-Európát. Tweed, az angol titkosszolgálat elnökhelyettese ered az irgalmat nem ismerő bandita nyomába. Kapcsolatait mozgósítva csakhamar rájön, milyen álnéve n működik a dezertőr, miféle csapatot toboroz és nagyjából mire készül, csak az a nagy kérdés: hol? Nyugat-Európa melyik forgalmas kikötője lesz az akció célpontja, s hogyan lehet megakadályozni, hogy Igor Zarov a túszaiért kapott mesés váltságdíjjal bántatlanul eljusson Dél-Amerikába? Forbes egyetlen pillanatra sem hagyja "leülni" a cselekményt, ezért aki szereti az akciót: nem fog csalódni!

Larry Hicks - Becsületbeli ​ügy
Az ​író nyolc éven át vett részt titkos bevetéseken Vietnámban, Laoszban és Kambodzsában. A könyv bepillantást nyújt olyan csatákba, amelyek túl forróak voltak ahhoz, hogy az újságok beszámoljanak róluk.

Covers_31276
elérhető
4

Arthur Hailey - Bankemberek
Az ​amerikai "profi írók" élvonalába tartozó szerző a bankvilág rejtelmeibe vezeti be az olvasót, aki - míg csak bele nem merül a könyvbe - nehezen hinné, hogy ilyen száraz, merkantil témáról izgalmas regény kerekedhet. A szerző nem sokat teketóriázik, már az első oldalakon felvázolja az alapállást. Az öreg Rosselli, a Bank elnöke néhány vezető állású tisztviselő előtt megdöbbentő bejelentést tesz: halálos beteg, napjai meg vannak számlálva. Ezzel kezdetét veszi az utódlásért folytatott harc. Mindkét jelöltnek megvan a maga tábora. A választást nehezíti, hogy a két alelnök különböző programot hirdet. Az egyik egy multinacionális mamutvállalatnál kíván befektetni tőkét, a másik hajlik arra, hogy egy pár megkezdett lakótelepet finanszírozzanak, ami ugyan hosszabb távon és csekélyebb mértékben, de biztosabb haszonnal kecsegtet. A másik szál nem annyira pénzügyi, inkább alvilági vonatkozású: a bank belvárosi fiókjában (a "vezérhajóban") egy tolvaj garázdálkodását fedezik fel. Itt a biztonsági ügyekért felelős alelnök, a hatalmas termetű, rabiátus alkatú főtisztviselő lép akcióba. A két szál persze többszörösen érintkezik, s szerelem, megvesztegetés, zsarolás, emberkínzás, humanizmus és polgárjogi mozgalom fűszerezi a fordulatos cselekményt, amelynek során Hailey szinte észrevétlenül megismertet az amerikai nagybankok életével is. Végig izgalmas, a maga műfajában jól megírt, szinte "letehetetlen" könyv.

Peter Sheldon - Budai ​milliárdosok I-II.
A ​kötet egy képzeletbeli történeten keresztül mutatja be azt a sok fondorlatot és gátlástalanságot, amelyek a milliárdok születéséhez vezettek.

Peter Sheldon - Világösszeesküvés?
Teljesen ​megőrültem, hogy azt hittem, itt az igazság pillanata, s ilyen könyvet mertem írni. Egyik főhősöm András, a bankár, a világ urainak kiválasztottja lesz, míg Niki, a szerelme épp az ő rejtélyes világszervezetük titkait kutatja. Nem vagyok normális, hogy hősömet Orbán Viktor nyomára engedtem bukkanni, és sejtetni engedtem, hogy Németh Miklós sem véletlenül kapta az EBRD-nél alelnöki állását, és valami titok lappan körülöttük. Esküszöm elment az eszem, hogy megengedtem hősömnek, hogy a sajtóban leleplezze Európa elképesztő méretű lehallgatását és az azt írányító céget, az NSA-t. Hagytam, hogy Niki egy világ-összeesküvésre gyanakodjon. Barátjának, Andrásnak is választania kell: vagy egy lesz a világ urai közül, vagy a boldog szerelmes. Kezdem azt hinni, hogy hiányzik egy kerekem, mert jómagam is beléptem ebbe a regényvilágba, hogy optimistaként cáfolni próbáljam: nincs világ-összeesküvés, mindenki megtalálhatja a maga szerelmét, az élet értelmét. E kötet nem feltétlenül a rendszer, csak a pénzhajszolás ellen lázít. Egy emberközpontúbb világ érdekében emel szót. Elgondolkoztatva, szórakoztatva - hátborzongató tényekkel, sok izgalommal..

Terry Hayes - Nevem ​Pilgrim
A ​Pilgrim egy olyan ember fedőneve, aki nem létezik. Egy gazdag amerikai család fogadott gyermekeként valaha az amerikai titkosszolgálat kémtevékenységében működött közre. Mielőtt névtelen nyugdíjasként eltűnne, meghatározó könyvet ír a törvényszéki orvostanról. E könyv azonban kísértetként tér vissza hozzá. Ennek alapján akad a nyomára Ben Bradley, a New York-i detektív, aki elviszi egy lepusztult szállodai szobába. Ott egy kádnyi savban egy nő holtteste hever, akinek vonásai eltűntek, fogai hiányoznak, ujjlenyomatai sehol. Tankönyvi gyilkosság ez – és maga Pilgrim írta a könyvet. Ezt követően a szokatlan és emberpróbáló nyomozás nyaktörő versenyfutássá válik az idővel, hogy Amerika megmenekülhessen az összeomlástól. Pilgrim útja egy mekkai nyilvános lefejezéstől egy elzászi náci haláltáboron és a Hindukus pusztaságán át egy török tengerpart elhagyott romjaihoz vezet, hogy megtalálja azt az arctalan férfit, aki megdöbbentő tömeggyilkosságra készül Istene nevében. Terry Hayes újság- és forgatókönyvíró. Ő írta a Mad Max 2 forgatókönyvét. Társszerzőként részt vett a Halálos nyugalom történetének megírásában, és közreműködött a Mad Max 3, valamint számos TV-film elkészítésében. Összesen több mint húsz filmes és televíziós díjat kapott. A _Nevem Pilgrim_ az első regénye.

Stephen Barlay - Zsákutca ​a levegőben
A ​világhírű, magyar származású angol író a hatalmas repülőgéppiac kegyetlen világába vezeti el az olvasót.

Leslie Charteris - Az ​Angyal a Scotland Yard ellen / Az Angyal beavatkozik
Leslie ​Charteris, kínai orvos és angol anya gyermekeként, 1907-ben született Szingapúrban. Tizenkét éves korára már háromszor körbeutazta a világot. Tizenhét évesen beiratkozott a Cambridge-i Egyetemre, ahol egy év elvégzése, majd egy bűnügyi történetének kedvező fogadtatása után úgy döntött, hogy író lesz. Máig is sikeres pályafutását változatos foglalkozások előzték meg; volt többek közt gumiültetvényes, ónbányász, gyöngyhalász, tengerész, showman és csapos. Az első Angyal-sztorit 1930-ban jelentette meg, mellyel egy csapásra rendkívül népszerű lett. Legendássá vált hősének izgalmas kalandjait eddig tizenöt nyelvre fordították le, képregényre és rádióra alkalmazták, valamint megfilmesítették.

Kollekciók