Ajax-loader

'teológia' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Edith Stein - A ​kereszt tudománya
Edith ​Stein munkáját az Úr szolgálatára, és a kármelita rend atyjának, Keresztes Szent Jánosnak dicsőítésére kezdte el. Az Úr magasabb rendelkezése azonban E. Stein műve befejezése előtt meghívta arra, hogy mint a pusztító emberi kéz áldozata -, tetteiben adjon példát a kereszt tanítására. Edith Stein vértanúsága korai beteljesedésével a Kereszt Tudomány művét befejezetlenül hagyta ránk örökül.

Dr. Rédly Elemér - Elsőáldozók ​könyve
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Nyíri Tamás - Az ​ember a világban
A ​könyv az antropológia mindent átfogó filozófiai kérdéseivel foglalkozó hiánytpotló mû. A ,,mi az ember?'', ,,mi az ember célja?'' s ,,hol az ember helye a világban?'' kérdések a legôsibb koroktól kezdve egészen a mai modern világig újra meg újra felvetôdnek, és megpróbálunk rájuk választ adni. Az író is ezt teszi közérthetô formában, felhasználva a modern antropológia meglátásait és eredményeit, azonban nem hagyja figyelmen kívül Isten létezését sem, hiszen vallja: ,,Aki választ keres arra a titokra, ami az ember, annak arra a titokra kell hallgatnia, ami az Isten.''

Kereszty Rókus - A ​kereszténység más világvallások között
Napjainkban ​a keresztény, azon belül a katolikus hitvédelmi könyvek iránt rendkívül megnőtt az érdeklődés. Ez egyfelől annak köszönhető, hogy a nagy világvallások egyre inkább teret hódítanak Európában és hazánkban, másfelől az emberekben egyre erősebb a vágy, hogy szembenézzenek az élet alapvető kérdéseivel, de kielégítő válaszok híján gyakran elbizonytalanodnak a vallási sokrétűség útvesztőjében. Kereszty Rókus apologetikája – a klasszikus módszert követve először filozófiai síkon bizonyítja a „Transzcendens Értelem” létezését, majd bemutatja a nagy világvallásokat, összehasonlítva azokat a kereszténységgel. Végül ez alapján bizonyítja a keresztény hit igazságát, s mindezt a II. Vatikáni Zsinat tanításainak megfelelően: bemutatva a vallások közötti párbeszéd lehetőségét és feladatait, ugyanakkor felhívva a figyelmet az Egyház missziós küldetésére a más vallásúak között. „Könyvemben azt igyekszem bebizonyítani, hogy a kereszténység Isten válasza az egyetemes emberi istenkeresésben, valamint azt, hogy ez a válasz az ember számára érthető szavakban, és az emberi történelemben megmutatkozva érkezik.” Kereszty Rókus

Temesi József - Kiért ​és miért testesült meg az Ige?
Értelmi ​élvezetnél alig lehet finomabb élménye az embernek. Betölti szívét-lelkét is, nemcsak az elméjét. Megszerzésének egyetlen ára van: gondolkodni szeretni és merni kell. Kitartóan. Ezért merem ajánlani ezt a könyvet a gondolkodni szerető embereknek. Méginkább azoknak, akik ezen felül keresztény hitüket gyakorolják is. Ha pedig ezek között fölszentelt papok, vagy teológiai végzettségű hívek, hittanárok, valamint lelkipásztori munkatársak is olvasóim lesznek, ők még elmélyültebb értelmi élvezettel olvashatják e könyvben írottakat. Akkor is, ha nem mindenben értenek egyet az olvasottakkal.

Schirilla György - A ​lélek patikája
Napjainkra ​három nemzedék életereje, testi és lelki harmóniája jutott veszélybe. Ezért a ma még rendelkezésre álló erőnkkel, Istenünkbe vetett hittel és meggyőződéssel kell ápolnunk az emberszeretet, az egészséget. Minden lehetőt, sőt a lehetetlennek látszót is el kell követnünk azért, hogy megmenthessük a társadalomnak még életrevaló részét. Meg kell mutatnunk a világnak, hogy a magyar nép lélekszámától függetlenül nagy és erős!

XVI. Benedek pápa - Spe ​salvi
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Covers_132964
Deum ​docuit Ismeretlen szerző
elérhető
0

Ismeretlen szerző - Deum ​docuit
"Deum ​docuit", azaz Istenről tanított. Ez a két latin szó olvasható a kerek száz évvel ezelőtt született Schütz Antal piarista egyetemi tanár sírjának emléktábláján. A latin kifejezés Szent Ágoston egy megállapításából való: "theologia Deum docet, a Deo docetur et ad Deum ducit = a hittudomány Istenről tanít, Istentől tanul, és Istenhez vezet bennünket" (Civ VIII 1)

Pierre-André Liégé - Tanúim ​lesztek!
Nagykorú ​kereszténységre nevel ez a könyv. A Biblia Jézus Krisztust állítja a középpontba. Belőle kiindulva és Őhozzá viszonyítva tisztázódnak a nagy kérdések: Istenfogalom, életirányító hit, Húsvét, hivatás, szerelem, éltető vallásgyakorlat, bűn, halál, keresztény közösség, tanúságtétel.

Covers_132823
Hitünk ​és életünk Ismeretlen szerző
elérhető
1

Ismeretlen szerző - Hitünk ​és életünk
Szeretettel ​ajánlom ezt a könyvet minden leánynak és fiúnak, aki meg akar ismerkedni azzal az örömhírrel, melyet Jézus jelent minden jóakaratú és igazságkereső ember számára. Egyházmegyétek püspöke

Don Brill - Da ​Vinci szisztéma
Egyes ​kutatók szerint Jézus és Mária Magdolna házasok voltak, sőt gyermekük is született. Ez a könyv nem cáfolja a fenti nézetet, de a szerző még tovább megy. Sokkal nagyobb titokról lebbenti fel a fátylat egy lebilincselően izgalmas történet keretén belül.

François Cavanna - A ​Szentírás
Akinek ​várakozását, hogy komoly Szentírásról szóló művet tart a kezében, nem oszlatja el a borító karikatúrája, az olvassa el a fülszöveget és a fordító előszavát. Most nem a Szent Bibliáról, hanem egy irodalmi műről van szó. És az irodalom egészen másról szól, mint a teológia Cavanna Szentírásában gyakran alkalmazott írói eszköz a túlzás, a csúsztatás, esetenként a szándékos félremagyarázás. A Biblia ismerői bizonyára észrevesznek majd kisebb-nagyobb pontatlanságokat, tévedéseket, anakronizmusokat. Aki nem felszabadultan kacagva, hanem komor arccal hibákra vadászva lapozgatja, az pár sor után be is fogja csukni a könyvet, és nem lesz része abban a szórakoztatásban, amelyet Cavanna tagadhatatlanul szellemes írása nyújt. Műve a Biblia merész, frivol, sőt, alkalmanként durván mulattató, szentségtörő, de elgondolkodtató paródiája. Az első részben Isten kalandjai címmel a Teremtés könyvének ironikus változatát olvashatjuk József történetééig. Az Újszövetség, vagyis A kis Jézus kalandjai sztorija az evangélium alapján a keresztre feszítésnél ér véget, bár Cavannánál czirénei Simon az áldozat. A szerző kifigurázza a Biblia jól ismert, magasztos alakjait, de nem kíméli a rabbinikus hagyományokban gyökerező, tudálékos gondolkodásmódot és a kereszténységben általánosan elterjedt tévhiteket, babonákat sem. Néha a Szentírás régies fordulatai (a fordító Károli bibliaszövegét vette alapul) nyújtanak humorforrást, máskor a modern kor marketingszemléletének beemelése a szereplők motivációjába és az ördög ügyvédjeként megkérdőjelezett dogmák. A könyv lapjairól a korunk minden iránt kétkedő, és a leginkább önmagát komolyan nem vevő attitűdje köszön ránk.

Antonio Bonfini - Beszélgetés ​a szüzességről és a házasélet tisztaságáról I-II.
Háromnapos ​lakoma folyik Mátyás király udvarában,amelynek résztvevői a királyi páron kívül a kor jeles humanistái, köztük a tudós Galeotto Marzio,Bánffy Miklós,az Aragóniai-ház tagjai - Beatrix testvérei -,államférfiak, hadvezérek, egyházi méltóságok. A lakomán egy téma körül zajlik a vita: melyik az előbbrevaló erény, a szüzesség avagy a házasélet tisztasága? A jellegzetesen humanista témafelvetés jellegzetes humanista módon kerül feldolgozásra: ékesszóló monológok hirdetik valamelyik álláspontot, szikrázó dialógusok csapnak össze olyan érvekkel, amelyek a reneszánsz humanista tudományosság egész fegyvertárát felvonultatják;egyaránt merítenek az ókori mítoszokból, történelemből és a görög-római irodalom nagyjainak alkotásaiból,valamint a keresztény kultúrából, a bibliából és a keresztény teológiából.

Ferenc pápa - Laudato ​si’
„Milyen ​világot szeretnénk továbbadni azoknak, akik utánunk jönnek, a felnövekvő gyermekeknek? Miért jöttünk erre a világra? Milyen célért dolgozunk és küzdünk? Miért van ennek a földnek szüksége ránk? Ha nem tesszük fel ezeket az alapvető kérdéseket, nem hiszem, hogy az ökológiával kapcsolatos aggodalmaink jelentős hatásokat érhetnek el.” Ferenc pápa Ferenc pápa ökológiai témájú enciklikájával – a Naphimnusz első szavait idézve – Assisi Szent Ferenc nyomába lép és együtt dicsérik a Teremtőt a teremtett világért. Ezzel Ferenc pápa a mai világot élénken foglalkoztató ökológiai kérdéseket az egyházi tanítás első vonalába emelte. A hat fejezetből álló enciklika összefoglalja a tudományos problémákat, tárgyalja a témával foglalkozó bibliai részeket, feltárható okokat nevez meg, és arra is választ ad mit kell tennünk. Enciklikája két imádsággal zárul, amelyek közül egyik a keresztények számára íródott a másik az egyistenhívők nevében szól a teremtett világ értekeinek a megőrzéséért.

Kenessey Béla - A ​Biblia női alakjai
Kötetünk ​Kenessey Béla: A biblia nőalakjai című 1894-ben megjelent munkájának reprint kiadása. A szerző 1858-ban született Szegeden, 1918-ban halt meg. Tanulmányait Budapesten végezte, majd az utrechti egyetemen hallgat teológiát. 1886-tól a budapesti teológián, a bibliai tudományok tanszékén tanít. 1908-tól az erdélyi egyházkerület református püspöke. Sok könyvet írt, főképpen hittudományi tárgyúakat.

Covers_73864
elérhető
1

Borisz Noszik - Schweitzer
Századunkban ​kevés olyan emberrel találkozhattunk, akinek a neve annyi és annyiféle ember lelkének húrjait rezdítené meg, mint Albert Schweitzeré. Minden területen nagy ember volt. Nagy volt filozófusnak, teológusnak, nagy és igen eredeti, dogmáktól mentes teológus volt. Nagy volt művésznek is és művészettörténésznek is. Ha nemes hangú orgonán Bach-zenét hallgatunk, akkor kétszeresen, sőt háromszorosan is Schweitzerre kell gondolnunk: a művészre, az orgonák értő építőjére és Bach vitathatatlanul legigazibb újrafelfedezőjére. Ám ez önmagában még nem elegendő ahhoz, hogy leírhassuk azt a mondatot, amellyel ezt a néhány gondolatot kezdtük. Schweitzer igazi nagysága nem tudós, nem filozófus vagy teológus voltában rejlett, hanem mélységes erkölcsös, páratlan humanitásában, ezrekre, százezrekre, embermilliókra kiható példájában, orvosi munkájában, amelyet hallatlan nehéz körülmények között, több mint fél évszázadon át végzett az Ogooué partján Gabonban. Lambaréné nem vetekszik tartósságban sem a piramisokkal, sem a felhőkarcolókkal, és mégis ércnél maradandóbb emléke egy valóban páratlan, utolsó leheletéig töretlen békeharcosnak. Így ilyen ember kortársának lenni már önmagának is nagy szerencse és nagy boldogság. Kérjük, ismerkedjék meg az éppen száz esztendeje született s tíz esztendeje halott, de feledhetetlen, ezért mindig élő Albert Schweitzerrel, s adja ezt a könyvet gyermekei kezébe is...

Ferenc pápa - Evangelii ​gaudium - Az evangélium öröme
Ferenc ​pápa első, önállóan írt apostoli buzdításának megjelenését világszerte nagy érdeklődés előzte meg, hiszen a vatikáni reformok, valamint az emberek számára is oly lelkesítő, szívhez szóló nyilatkozatai és cselekedetei sokak érdeklődését felkeltették. Az evangélium öröme kezdetű megnyilatkozásának magyar nyelvű kiadását a pápa szavaival mutatjuk be: Az evangélium öröme betölti azok szívét és egész életét, akik találkoznak Jézussal. Akik engedik, hogy üdvözítse őket, azok megszabadulnak a bűntől, a szomorúságtól, a belső ürességtől és az elszigetelődéstől. Jézus Krisztussal mindig megszületik és újjászületik az öröm. Ebben a buzdításban a keresztény hívekhez szeretnék fordulni, hogy meghívjam őket egy olyan új evangelizáló korszakra, amelyet ez az öröm jellemez, és irányt mutassak az Egyház útjának a következő évekre. Meghívok minden keresztényt – éljen bárhol és bármilyen helyzetben –, hogy még ma újítsa meg személyes találkozását Jézus Krisztussal, vagy legalábbis döntsön úgy: engedi, hogy ő találkozzon vele, hogy mindennap szünet nélkül keresi őt. Nincs olyan ok, amiért valaki azt gondolhatná, hogy ez a meghívás nem neki szól, mert „senki nincs kizárva abból az örömből, melyet az Úr hozott”. Aki kockáztat, azt az Úr nem csapja be, és ha valaki csak egy apró lépést tesz is Jézus felé, felfedezi, hogy ő már tárt karokkal várja érkezését. Úgy határoztam, hogy itt javasolok néhány olyan irányt, amelyek az egész Egyházban bátoríthatják és segíthetik tájékozódásában a lelkesedéssel és dinamizmussal teljes új evangelizációs korszakot. Ennek alapján úgy döntöttem, hogy a következő kérdésekkel foglalkozom bővebben: - A misszióra kilépő Egyház reformja - A lelkipásztorkodás résztvevőinek kísértései - Az Isten evangelizáló népe összességeként felfogott Egyház - A homília és annak előkészítése - A szegények társadalmi befogadása - A béke és a társadalmi párbeszéd - A missziós elköteleződés lelki motivációi

Covers_258649
elérhető
0

Ismeretlen szerző - A ​katekézis általános direktóriuma
E ​Direktórium célja az, hogy közreadja azokat a lelkipásztori-teológiai elveket, amelyeket a Tanítóhivatal a II. Vatikáni Zsinat okmányaiból merít annak érdekében, hogy jobban lehessen szervezni és végezni az Ige szolgálatát és a lelkipásztori munkát, pontosabban a katekézist. Az alapvető szándék az, hogy inkább reflexiókat és elveket, mint közvetlen alkalmazásokat vagy gyakorlati eligazításokat adjon.

Pierre-Marie Emonet - Isten ​a dolgok tükrében
Pierre-Marie ​EMONET (1917-2000) francia domonkos atya, a College Saint-Michel de Fribourg volt filozófiaprofesszora előző két, még fordítás alatt álló könyve - Metafizika egyszerű szavakkal és Az emberi lélekről egyszerű szavakkal - után a dolgokat magukat faggató jelen könyvével tette teljessé metafizikai trilógiáját. A filozófia Istenhez, a lét teljességéhez vezető ösvényein a valóság mélységeinek szemléléséhez szüntelenül igénybe veszi a költészet, a művészet segítségét is. Így hívja az olvasót reggeli sétára létünk gazdagságának kertjébe, a Létteljesség fényében. ,, Emonet atya könyve vallomás, költészet, személyes síkra terelt meglátások sora, néha a misztika mélységét fölvillantó szinten. Segít megszeretni, gyakorlatban is elsajátítani Szent Tamás gondolatait. Azt az örömet, mélyebb megértést és megvilágosodást, amit én éreztem, éltem át a szöveg olvasásával, kívánom sok-sok olvasónak. ” Fila Béla

XVI. Benedek pápa - Caritas ​in veritate
Az ​ember teljes értékű fejlődéséről a szeretetben és az igazságban szóló enciklika a VI. Pál pápa által írt _Populorum progressio_-t veszi alapul, melyen keresztül bemutatja, mennyire volt igaza az elődnek, milyen helyzetben van a jelenleg a társadalom, és milyen problémákra kell megoldást találni egy évvel a 2008-as gazdasági válság után.

Dolhai Lajos - Bevezetés ​az ökumenizmusba
Az ​ökumenizmus a XX. század legjelentősebb egyházi mozgalma. Célja a keresztények egyetemes egységének helyreállítása. A Szentlélek ihletésére az elmúlt század első évtizedeiben, a protestáns egyházakban indult el történelmi útján ez a mozgalom. Egyházunk -- az idők jeleire figyelve -- a II. Vatikáni Zsinaton kapcsolódott be hivatalosan az ökumenikus mozgalomba. Elkötelezte magát az ökumené ügye mellett, mert Krisztus Urunk övéinek egységét akarta, és követőinek mai megosztottsága "botrány" a világ előtt. ___ Az összefoglalást a teológiát tanulóknak és azoknak szántuk, akik hiteles tájékoztatást szeretnének kapni azzal a vallási mozgalommal kapcsolatban, amelynek társadalmi vonatkozása is van. Röviden foglalkozunk a szektákkal is, annak ellenére, hogy ezekben a kis keresztény közösségekben élő emberek még nem fogékonyak az ökumenizmusra. Értékelő bemutatásukból is látjuk, hogy alapvetően különbséget kell tenni a történelmi egyházak és a szekták, illetve az új vallási mozgalmak között.

P. Hevenesi János - Akit ​keresztülszúrtak
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

John C. Lennox - A ​tudomány valóban eltemette Istent?
A ​tudomány és a vallás viszonyának kiváló, érvekkel alátámasztott újraértékelése, amely új fényben világítja meg napjaink fő vitáit. El kell olvasnia mindenkinek, aki el szokott tűnődni az élet legfontosabb kérdésein. - Alister McGrath a történelmi teológia professzora Ez a rövid könyv több, mint csupán a címében feltett mély kérdés kritikai elemzése. Tudományos deketívtörténet, amely gondolkodásra készteti az olvasót, ahogy apránként helyükre kerülnek a bizonyítékok...

Ursinus Zakariás - Olevianus Gáspár - Heidelbergi ​Káté
450 ​éve jelent meg első ízben a Heidelbergi Káté. A Generális Konvent Elnöksége megbízásából a kilenc egyházkerület egy-egy teológusa alkotta bizottság közös munkával elkészítette a káté új fordítását a Magyar Református Egyház 2009. május 22-én született új egysége jegyében. Isten iránti hálával adjuk a gyülekezeteink, egyháztagjaink és minden érdeklődő kezébe ezt a hitvallást. A káté évszázadokon át segített abban, hogy az egymást váltó nemzedékek és az egymástól földrajzilag távol élő gyülekezetek egységes fogalmakkal, egyező szavakkal fejezzék ki a református keresztyén egyház hitének igazságait. Bízunk abban, hogy az új magyar nyelvű változat is betölti majd ezt a hivatását. Jelen kiadás az eredeti, egymással egyenrangú német és latin szöveg alapján, a Victor János által átdolgozott Erdős József-féle és a Tavaszy Sándor-féle elterjedt fordítások figyelembevételével készült.

Witness Lee - Isten ​ökonómiája
1927-ben ​A szellemi ember címen jelent meg Watchman Nee ma már klasszikusnak számító írása a keresztyének növekedéséről és fejlődéséről. Ebben azt az egyszerű bibliai igazságot mutatja be, amelynek felismerése központi jelentőségű és szükségszerű a keresztyének szellemi életének fejlődéséhez, tudniillik, hogy az ember három részből áll – szellemből, lélekből és testből. Az Isten ökonómiája című könyvben Witness Lee, aki mint munkatárs a legközelebb állt W. Nee-hez, erre az alapra építve tárja elénk a Biblia központi kijelentését: Isten be akar költözni az emberbe, hogy tökéletesen kifejezhesse Önmagát a gyülekezeten keresztül. Az Isten ökonómiájá-ban W. Lee világosan elmagyarázza az Isteni Háromság üdvrendi lépéseit, és gyakorlati segítséget nyújt a hívőknek abban, hogyan működjenek együtt Istennel az Ő örökkévaló tervének megvalósításában

XVI. Benedek pápa - Deus ​caritas est
XVI. ​Benedek pápa első enciklikájának a témája a keresztény szeretet, amellyel Isten betölt minket, és amit nekünk tovább kell adnunk.„Az Isten szeretet, és aki megmarad a szeretetben, Istenben marad és Isten őbenne marad” (1Jn 4,16). Az enciklika két szorosan összefüggő részből áll. Az első rész tisztázza annak a szeretetnek néhány lényeges pontját, melyet Isten titokzatos módon és mindent megelőzően kínál az embernek, s megmutatja a belső kapcsolatot ezen isteni szeretet és az emberi szeretet között. A második rész konkrétabb, a felebaráti szeretet parancsának gyakorlati megvalósításáról szól, amely az Egyház hármas feladatának egyike (a másik kettő: igehirdetés és a szentségek ünneplése).

Szabó Ferenc - Az ​emmauszi úton
A ​szerző ezen könyve a keresztény hit alapvetése akar lenni. Eredetileg a Vatikáni Rádióban "Az emmauszi úton" című sorozat előadásaiként hangzott el. A hit és hitetlenség, a vallások és a kereszténység témaköreinek megvitatása után a keresztény hit megalapozására vonatkozó módszertani megfontolások következnek. Végül az összegező rész — alkalmazva az előzőleg jelzett módszert — Jézus Krisztus személyét, üzenetét és művét mutatja be, számolva a modern kritika ellenvetéseivel. SZABÓ FERENC S.J. 1931-ben született Kálocfán, 1953-ban lépett a jezsuita rendbe. Budapesten az Idegen Nyelvek Főiskoláján, majd az ELTE-n francia-magyar szakos hallgató volt. Leuvenben filozófiai és teológiai licenciátust, Párizsban pedig (1966-ban) teológiai doktorátust szerzett. 1967-től a Vatikáni Rádió magyar adásainak szerkesztője, illetve vezetője. Számos könyvet és tanulmányt tett közzé; filozófiai, teológiai és irodalomkritikai munkássága mellett újabban költeményekkel és műfordításokkal is jelentkezik.

Fodorné Ablonczy Margit - Hittan ​9. - Tankönyv
Fodorné ​Ablonczy Margit gyakorló vallástanárként írta a 9. évfolyam számára szóló hittankönyvét. Mivel tisztában volt a kamaszok gondolatvilágával, az ószövetségi tananyag értelmezése során igyekezett kitérni mindazokra a kérdésekre, melyek fölmerülhetnek a diákokban. Különösen is ezt tükrözi a tankönyv 2007. évi átdolgozott kiadása. 60 leckén keresztül tárgyalja az Ószövetséget, könyvről könyvre elemezve azt. Nem könnyű feladatra vállalkozott, hiszen a sok esetben terjedelmes bibliai könyveket egy – egy leckébe besűríteni, életszerűvé tenni a lázongó, önmagukat és a világban helyüket kereső fiatalok számára sok türelmet és szeretetet igényel. A szerző szándéka, hogy az élő Isten minden emberre kiterjedő szeretetét közvetítse, melyet az olvasók életére applikál. Így nyújt segítséget ahhoz, hogy az élettelen betű élővé válhasson a diákok számára.

Bajtai Zsigmond - Krisztus ​tanúi a történelemben
Bajtai ​Zsigmond apátplébános annak idején Salgó János név alatt tette közzé Rómában a "Krisztus tanúi a történelemben" című művét, amely fiatalok között nagy sikert aratott. A közvetlen hangú és tárgyszerű feldogozás elismerést nyert a hitoktatók körében.Az új kiadás hiányt pótol.

XVI. Benedek pápa - Sacramentum ​caritatis
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Erich Sauer - A ​világmegváltás hajnalpírja
Ószövetségi ​üdvtörténet 1 rész: A bibliai kijelentéstörténet alapjai 2 rész: Az őskijelentés 3 rész: Az előzetes üdvkijelentés a, az evangélium alapjául szolgáló ígéret szerint b, Izrael népének titka c, Miért adta Isten a mózesi törvényt?

Szabó Ferenc - Lélekben ​és igazságban
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Kollekciók