Ajax-loader

Saláta / #464

Rukkoboldok úton, és a kulisszák mögött...

13613320_10208556905673555_7606926329560916417_o-1

A kulisszák mögött…

Felmerült, hogy ki kellene találni valamit a Rukkola 4. szülinapja alkalmából. Pár héttel ezelőtt megszületett az ötlet: csináljunk egy nyomozós játékot!
Szuper, megvolt az ötlet, az egészet ketten dolgoztuk ki: Gasztonyi Reni és én. Nem volt egy fáklyásmenet, de nagyon élveztük, akár a gép előtt raktuk össze a történetet, a mesét, akár a déli, tűző napsütésben jártuk be az útvonalat. Először csak egy online szobor- és emléktábla-katalógus és térkép segítségével írtuk össze, merre haladjon, de ezt természetesen muszáj volt bejárni, hogy lássuk, valóban megvannak-e, elérhetőek-e ezek az emlékhelyek, meg hogy mennyi idő, milyen útvonalon, stb. Egész jól ment a dolog az első úton, egész a játék feléig, amikor eltévedtünk, és letértünk az előre kitalált útról. Sebaj, szerkesztettünk gyorsan menet közben egy újat!
Ti már ezzel találkozhattatok, ezt jártátok végig.
Miután megvolt az útvonal, elkezdtük megírni a mesét, ami a történet lényegét adja, ezt alább elolvashatjátok majd. Nem véletlen, hogy a mese végét Rukkoláriába helyeztük át, elvégre tudtuk, hogy addigra megjelenik a mesekönyv is.
Később még egyszer körbejártuk, már célzottan a megtalálandó nyomokat felírkálni és kitalálni – mára azt hiszem, csukott szemmel menne a dolog, ha nem kéne úttesteken is keresztülmenni, annyit láttuk térképen berajzolva, és jártuk körbe :)

De kellettek tesztelők, lehetőleg két csapatban, hogy legyen kontraszt is: nagyon köszönjük a négy lelkes útvonalteszelőnek a segítséget, ahogy minden ott lévő szervezőnek, köszönjük a MagNet Közösségi Háznak a lehetőséget és az Alexandra, a Magvető, és a Partvonal kiadóknak a felajánlott nyereménykönyveket! :)

Nagyon jó élmény volt megszervezni a játékot, és ott lenni azon a napon, köszönjük mindenkinek, aki velünk tartott!

És az ígért mese:

Rukkoboldok úton

- NEM! NEM! NEM!
- Mi ez kiabálás? – kérdezte ijedten Hapi. Ruki gyorsan kézen fogta és már rohantak is az emeletre a hang irányába. Mikor felértek a dühtől vöröslő arcú Stopit találták a laptop előtt.
- Három napja stoppolom ezt a könyvet és az utolsó pillanatban elhappolták előlem. Ezt nem hagyhatom annyiban. – morogta inkább magának, mint Hapinak és Rukinak.
A három testvér némán állt a szobában, amikor anyjuk, Bori belépett.
- Mi történt itt? – kérdezte. Hapi, Ruki és Stopi elmesélték mi történt, mire Bori is begurult.
- Beszéljünk apátokkal, ő tudni fogja mit tegyünk.
Apjuk, Noposta volt a leggonoszabb kobold, akit a hátán hordott a Föld. Az 5 kis kobold összedugta a fejét és kitervelték, hogyan fogják ellopni a happontból a könyvet.
Gondosan kidolgozták a tervet, megnézték a nyitva tartási időt, hogy tudják, mikor nem botlanak bele egy önkéntesbe a happonton. Mindenkinek megvolt a feladata: Noposta dolga volt elterelni a portások figyelmét, Bori az ajtókat figyelte. Hapi, Ruki és Stopi feladata volt a könyv megszerzése, mert kisebbek és fürgébbek voltak szüleiknél. Egymásnak bakot tartva küzdötték fel magukat a magas pultra és mikor kinyitották a szekrényeket elállt a szavuk is attól, amit láttak.
Sosem láttak még ennyi csomagot egy helyen. Eluralkodott rajtuk a kíváncsiság és egyesével borogatták a földre mindet. Repkedtek a csomagolópapírok, újságok, borítékok. Mintha egy papírbomba robbant volna. Amikor már minden könyvet kibontottak, a három testvér örömteli arccal nézte munkája gyümölcsét.
Majd hirtelen Hapi mozdulatlanná dermedt. Hatalmas szemei csillogtak, szája résnyire nyílt a vágytól. Hatalmas sikolyok közepette a nagy halom könyv közé vetette magát és egy könyvet ölelve bukkant elő. – Az enyém! – harsogta. Stopi rárivallt: – Nem ezért a könyvért jöttünk!
Hapi volt a legidősebb köztük, elgondolkodott, majd az öccsei felé fordult: – Mi lenne, ha mind választanánk magunknak egy könyvet? – kérdezte.
- Éljen, éljen! – ujjongott Ruki, a legkisebb testvér, majd vad kotorászás után egy sci-fi-t emelt a magasba.
Stopi egy vállrándítással magához vette a vágyott könyvet és intett, hogy induljanak.

Építettek egy kis tornyot a földön heverő könyvekből, amin elkezdtek felmászni a pultra. Már épp ugrásra készültek, amikor a lift ajtaja kinyílt. Elbújtak a pult alá és remélték, hogy akárki is az, nem veszi észre a felfordulást, amit csináltak. De nem volt ilyen szerencséjük. A takarítónő máris vad kiabálásba kezdett. Miután elindult a portára, hogy szóljon a történtekről, a három kis kobold már rohant is a folyosón, az egyik oszlopon lemásztak a kerthelyiségbe és a büfén át menekültek az utcára.
- Most mit fogunk csinálni Hapi? Anyuék még odabent vannak. – szipogott Ruki.
- Ne nyavalyogj! – mondta szemeit forgatva Stopi – Noposta a legkeményebb kobold a világon, kijutnak.
Órákon át gubbasztottak a bokorban és várták szüleiket, de nem jöttek. Kezdett beesteledni, fáztak és éhesek is voltak már.
- Lehet, hogy már rég kijutottak és otthon várnak minket, induljunk haza. – törte meg a csendet Hapi – De a könyveket itt kell hagynunk. Nem tudjuk hazáig cipelni őket egyedül.
- Bolond vagy?! – kiáltott fel Stopi – Nem azért dolgoztam ennyit, hogy most lemondjak erről a könyvről! Elrejtjük őket és visszajövünk értük.
- Igazad van, Stopi. Ki kell találnunk valamit! – szólt Hapi, majd elgondolkodva leült a bokor alá.
- Mi lenne, ha…
- Hallgass, Ruki! – rivalltak rá egyszerre a legfiatalabb koboldra a bátyjai.
- De…
- Hagyj minket békén, és maradj csendben egy percre, amíg kitalálunk valamit! – kiabálta Stopi.
- De nekem van…
- CSITT! – ekkor rémülten vették észre, hogy nem voltak túl körültekintőek, a hangzavarra felfigyelt az egyik portás, és a bokrokhoz közelített, amelyek alatt a koboldok bujkáltak.
- Menekülnünk kell! Tereljük el a figyelmét! – suttogta Hapi rémülten. Ruki felkapott egy követ, és áthajította a másik oldalra, hátha el tudja terelni a portás figyelmét.
- Szép volt, Ruki! – szólt Hapi, a hangjában némi meglepettséggel.
- És ha most lennétek szívesek meghallgatni, van egy tervem!
- Itt nincs semmi, csak egy galamb! Téves riasztás. Azok a gonosz kis koboldok… – hallották meg hirtelen a távozó postás hangját, majd elmélyült sutyorgásba kezdtek, amíg Ruki vázolta a tervét.

- Na, mit szóltok? – kérdezte türelmetlenül Ruki a testvéreitől.
- Rendben, próbáljuk meg. – válaszolták kórusban. Ruki a szemét forgatta, és nagyot sóhajtott, de nem szólt semmit.
- Most mi van?! – vonta őt kérdőre Stopi – Hisz belementünk a tervedbe, bár sosem fog összejönni!
- Hát pont erről van szó! Lehet, hogy én vagyok a legfiatalabb, de van némi eszem nekem is, és nem bánnám, ha ezt néha észrevennétek! – fakadt ki Ruki, majd duzzogva elindult a sötét éjszakában. Testvérei összenéztek, majd megfogták az ellopott könyveiket, és vonszolni kezdték utána.
- Várj már! – nyöszörgött Stopi
- Ne… légy… ilyen… érzékeny! – mondta nagy erőfeszítések árán Hapi, majd letette a könyvet, és megtörölte a homlokát – Huh, legközelebb könnyebb olvasmányt választok…

- Végre! Itt vagyunk a szobornál amit mondtál. Mi is van ráírva? – kérdezte Stopi a testvérét.
- B… Ba… nem tudom elolvasni, túl sötét van. Mi van itt a világítással?! – szólt Ruki.
- Jó, mindegy, csak rejtsük el a könyveket! – vágott közbe Hapi, aki utolérte őket a vastag könyvével.
- De itt nincs normális rejtekhely! Ruki! Azt mondtad, tudsz egy pár helyet!
- Jó-jó, ne zsörtölődj! Pihenjünk egy kicsit és vigyük tovább, van még pár ötletem. Ezzel letette a könyvet, és leült rá, majd intett a testvéreinek is. Egy darabig szótlanul üldögéltek, nézték a teliholdat, amint megcsillant a szemben lévő hadvezér szobrán, és bevilágította az egész utcát mellette.
- Mit gondoltok, mi van anyáékkal? – kérdezte Stopi óvatosan.
- Fogalmam sincs, de ne aggódj, biztos nincs bajuk! – nyugtatta meg Hapi.
- Nem… nem gondolkodtatok már el azon, hogy… – kezdte tétován Ruki, de inkább félbehagyta a mondatot.
- Mire gondolsz? – tette fel az óvatos kérdést Hapi. Ruki elgondolkodva nézett maga elé, levette a sapkáját és forgatni kezdte. Gondterheltnek, sőt, talán bűnbánónak tűnt, ő mindig is kilógott egy kicsit a testvérei közül.
- Mindegy. – döntötte el végül, és megkeményedett a tekintete. Felpattant, fogta a könyvét, és elindult a holdvilágos utca felé. – Gyertek, hosszú még az éjszaka, nézzük meg a következőt!

Elérték az utca sarkát, óvatosan körülkémleltek.
- Milyen furcsa, hogy egy lélek sem jár az utcákon! Pedig meg mertem volna esküdni, hogy tele van a város éjszaka is! – szólt meglepve Stopi.
- Van egy olyan érzésem, hogy ez nem egy átlagos éjszaka. Olyan varázslatosnak tűnik minden! – nézett körbe csodálattal telve a legifjabb rukkobold. Hapi eközben kicsit távolabb integetett.
- Gyertek, megtaláltam! De nem találok jó búvóhelyet a könyveknek itt sem. Van ötletetek?
A két fiatalabb kobold közelebb vonszolta a könyveket, majd szétnéztek ők is. A szobor árnyékba burkolózott, egy ülő alakot ábrázolt, a talapzatánál találtak is megfelelő rejtekhelyet a könyveknek, de félő volt, hogy eláznak ott, mire visszatérnek értük. Nem merték otthagyni, elvégre nincs is szomorúbb dolog, mint az elázott könyv, amely épp új gazdájára vár.
- Nem lesz jó ez sem. – szólt lemondóan Stopi.
- Nem baj, ne adjuk fel! Gyertek, menjünk arra! Úgy hallottam, arra van egy park, tele szobrokkal! Az egyik csak alkalmas lesz erre is. – mondta Ruki, majd elszántan elindult a park felé.

- Ezer éve kutyagolunk, biztos, hogy már éjfél is elmúlt! Fázom!
- Jaj, ne nyafogj már, Stopi! – szólt rá bátyjára Ruki.
- Pihenjünk egy kicsit, van még nálam keksz! – mondta Hapi – Ott az olvasók mögött van egy ivókút, pihenjünk meg annál!
- Rendben. – egyeztek bele öccsei, majd megkerülték a szobrot, át keresztül a néhány bokrocskán kiértek a holdfényes tisztásra. Le is telepedtek a puha fűbe, és elmajszolták a kekszeket.
- Olyan gyönörű az égbolt! – sóhajtott Stopi – Mit gondoltok, eddig miért nem tűnt fel? – eltűnődtek a kérdésen, végül Ruki szólalt meg tétován.
- Tudjátok… én már… már nagyon régóta gondolkodom ezen. Ezen az egészen. Nem érzem helyénvalónak a szüleink viselkedését. – mondta csendesen, szinte suttogva, félve a bátyjai reakciójától. De azok ketten csak hallgattak…

- Khm… – köhécselt Hapi, felriasztva a gondolataikba mélyülő testvéreit – Szerintem induljunk, egyre hidegebb van.
Lassan feltápászkodtak, erőt vettek magukon, és vonszolták tovább a könyveiket. Csendes volt az éjszaka, tiszta az ég, a szokásosnál több csillag fénye ragyogott rájuk, és a Hold is éles, fehér fénnyel világított. A levegő szokatlanul hideg volt, szinte látszott a leheletük. Egyre lassabban és lassabban haladtak, körbejárták már a parkban található várat is, de semmi alkalmas rejtekhelyet nem találtak. Igazság szerint nem is keresték már olyan lelkesen, inkább gépiesen csak lépkedtek tovább, húzva-vonva a könyveket. Nem szóltak semmit, mindhárman a gondolataikba merültek, és nem néztek az égre sem, mert az erős, hideg fényben úgy érezték, mintha az égitestek vádolnák őket.
Ruki haladt legelöl, majd minden előzetes jel nélkül lehuppant egy ősi fa árnyékában, ahol szinte eltűnt a sötétben, ahol nem találták meg a vádló fények.

- Nem jó ez így. Elgondolkodtatok már, hogy anya és apa neve miért az, ami? Apa a legrosszabb fajta rukkobold, aki önző, mindent magának akar, fukar, mindent postával kér, a lehető legdrágább megoldással, de ő maga visszavonja a rukkot, ha postáznia kéne. – ömlött a szó Rukiból, elkeseredetten nézett maga elé, és várta a bátyjai rágalmait, ám azok nem szóltak.
- Anya pedig… amikor utoljára néztem, 5613 pontot szerzett már borítókból, sosem rukkol semmit, de már több, mint 258 könyvet happolt. És természetesen ő is mindent postán kér, pedig el tudna jutni a varázslatos koboldutakon keresztül bármelyik happontba. Szeretem őket, de egyre inkább úgy érzem, hogy rossz utat választottak. – elhallgatott, majd a testvéreire nézett, akik szégyenkezve ültek mellette.
- Mondjatok már valamit! Vagy verjetek meg, amiért ezt mertem mondani! Sajnálom! Én nem akarok gonosz lenni! – fakadt ki Ruki, majd felpattant, és elindult. Egy halk hangot hallott a háta mögött, annyira halkat, hogy nem tudta, melyik testvére mondta:
- Nem vagy gonosz, Ruki.

- Várj már! Ne haragudj! – kiabált Hapi az elviharzó kisöccse után, aki ezt hallva meglepve torpant meg.
- Ne haragudjak? Miért kéne haragudnom? – fordult meg csodálkozva. A bátyjai egymásra néztek, majd Stopi folytatta.
- Mert igazad van. És mert mi vagyunk az idősebbek, nekünk kellett volna kiállnunk a jóság mellett. Nekünk kellett volna szembeszállnunk a szüleinkkel, és nem szabadott volna hagyni, hogy te, a legifjabb nyisd fel a szemünket. Nekünk kellett volna megóvni téged.
Ruki szavakat sem talált, csak boldog könnyeket hullajtva borult a testvérei nyakába.
- Olyan régóta motoszkál már bennem ez! És annyira féltem veletek megosztani, féltem, hogy bántotok, csúfoltok majd érte! Örülök, hogy tévedtem.
- Nem tévedtél. Ma estig legalábbis. – ekkor furcsa dolgot éreztek, a levegő hirtelen felmelegedett, eltűnt a kísérteties csend, visszatértek a hajnali madarak, rovarok a parkba, és mintha csendes rianás hallottak volna a tó felől. A hideg fény eltűnt, a helyét meleg, sárga ragyogás vette át. Észrevettek egy mókust a közeli fán, aki kíváncsian dugta ki a fa odvából a kis orrát.
- Mi történt? – kérdezték kórusban, de választ senkitől sem vártak, csak csendben figyelték a körülöttük éledező világot.
- Vissza kell vinnünk a könyveket!

A három rukkobold elindult a tó mentén, míg elérték a híres teret. Tanácstalanul néztek körbe.
- És most merre, Ruki? – kérdezte Stopi
- Szerintem vigyük vissza egyenesen, az lesz a legjobb. De azért próbáljuk meg kikerülni az őröket!
A testvérek elindultak, vissza a MagNetbe, a lelkük megkönnyebbült, sokkal gyorsabban is haladtak.
- Mit gondoltok, mi van apáékkal? – tette fel a kérdést Ruki, ami mindhármukat foglalkoztatta.
- Nem tudom. De szerintem a jóságos rukkmágus keze lehet a dologban, ahogy ehhez a furcsa éjszakához is neki van köze… – válaszolt Hapi
- Rukkmágus?! – kérdeztek vissza kórusban
- Egy legenda, mese, vagyis eddig a napig azt hittem, az. Többen vannak, sokan hisznek a létezésükben, sokan meg tagadják. Sokan csak azt tagadják, hogy jóságosak lennének. Ők azok, akik a háttérből ellenőrzik a Rukkolát, segítik a felhasználókat. Állítólag a legújabb könyveket, amelyek megjelentek a piacon, ők varázsolják be a rendszerbe, hogy happolhassa őket bárki. Sőt, egyes rukkmágusok még a rejtélyes Könyvkiadók Klánjával is kapcsolatban állnak, és sokszor maguktól a szerzőktől szereznek könyveket. Mindegyiknek más a feladata. Egyszer régen, amikor kicsi voltam, sok mesét hallottam róluk, és anya meg apa rengeteget veszekedtek emiatt. Nekem szimpatikusak voltak ezek a rejtélyes lények, de aztán amikor észrevették, hogy az elképzelt rukkmágusokat rajzolgatom, nagyon dühösek lettek, megbüntettek, és megtiltották, hogy bármikor is szóba hozzam őket. Ők sem beszéltek róluk soha többé.
- Nahát, és szerinted valóban léteznek? – kérdezte elámulva Stopi
- Most már biztos vagyok benne, szerintem ez a különös éjszaka az ő művük.
A testvérek megborzongtak a bokor alatt, belegondolva: vajon tényleg létezik egy felsőbb hatalom, amelyik látja őket?
- Vigyük vissza a könyveket minél előbb! Szerintem tiszta a terep, fiúk! – suttogott Ruki, és intett a testvéreinek.

A három testvér, Hapi, Stopi és Ruki a MagNetes kalandjuk után megjavultak, találkoztak is Szerkivel, a jóságos rukkmágussal, aki megoldotta minden gondjukat. A szüleiket elküldte rehabilitációra, a Rukkola rendszeréből is kikerültek egy kéthetes kényszerpihenőre. Az ifjú rukkoboldok vele tarthattak Rukkolária egy eldugott sarkába, ahonnan Szerki és jóságos rukkmágus-társai felügyelték a Rukkola megfelelő működését.
- RUKI! – hallatszott egy dühös kiáltás az emeletről.
- Ajjaj – húzta be a nyakát a megszólított kobold, aki épp Szerkivel beszélgetett.
- Mit csináltál már megint? – kérdezte a rukkmágus.
- HOGY MERÉSZELTED RUKKOLNI AZ ÉN KÖNYVEMET?! – üvöltött Hapi. Ruki felállt, és felszaladt a testvéréhez.
- Te csak hallgass, Hapi, minden létező polc a te könyveiddel van tele, éjjel-nappal happolsz, ha kell, ha nem, és mást sem olvasol, csak a könyvek fülszövegét! – replikázott az öccse.
- Azokat el fogom olvasni! De te ne nyúlj hozzájuk! – válaszolt a rágalmakra Hapi. Ekkor hangos dudaszó szakította félbe őket.
- Fiúk! Ne veszekedjetek, csomagotok jött, gyertek! – szólt nekik Szerki. A két testvér felfüggesztette a vitát, és lementek.
- Csomagot hoztunk! – köszöntötte őket egy hat fős brigád, akik egy hatalmas kamionból szálltak ki. Pakolásztak hátul egy darabig, majd erőlködve felbukkantak egy hatalmas nagy ládával, amit hatan alig bírtak el.
- Úristen, mi van benne, bútorok? Talán most költöztek? – kérdezte az egyik futár.
- Nem… nem tudjuk, mi lehet. – mondta tanácstalanul Szerki, majd közelebb lépett.
- Hapi, a te neved van rajta.
- Nyissuk ki! – indítványozta a megszólított. Erőlködtek egy darabig, végül sikerült lefeszíteni a láda tetejét.
- Te jószagú… – hőkölt hátra Szerki, amint meglátta, mi van a ládában. – Hapi, MIKOR happoltad ezt a rengeteg könyvet?! – vonta kérdőre a mániákus koboldot.
- Hát… – válaszolta szégyenlősen Hapi – azt hiszem, a múlt héten…
- Ezt mindet?! És hogy fogjuk ezt bevinni? És hova fogjuk rakni? Mindegy, fogjátok meg, bevarázsoljuk valahogy!
- Lassan a testtel! – bukkant fel ismét az egyik futár, majd a társai, ahogy cipelték a következő ugyanilyen ládát. – Ezeken kívül még hat ilyen láda van!
- HAPI! – kiabált Szerki, de aztán csak a fejét csóválta – Menj, és szólj Stopinak, hogy jöjjön segíteni, és ne stoppoljon már ennyi könyvet, mindenkivel pontháborúzik! Már megint 3168 könyvet stoppol…

Figyelem!
A szülinap még nem ért véget! Akik ott voltak, és készítettek képeket, töltsék fel vasárnap estig a “Rukkola Facebook oldalára”:https://www.facebook.com/rukkola.hu/?fref=ts/
A szerencsések között 5×10 pontot sorsolunk ki :)

Várunk ám beszámolókat a játékosoktól is, ki hogy érezte magát, hogy sikerült a nyomozás, vagy épp az activity :)
És készítsétek az agytekervényeket, mert lesz még egy rukkolához köthető kvíz hamarosan!