Ajax-loader

Saláta / #283

Slow Hét 2015 a Rukkolán

Website06

A Slow Budapest mozgalom 2012 óta aktívan tesz azért, hogy az életünk ne csak a rohanásból álljon. Fontos kérdést feszegetnek: vajon azért rohanunk, hogy ne maradjunk le a fontos dolgokról, vagy azért maradunk le a legfontosabb dolgainkról, mert folyamatosan rohanunk? 2013 óta tartanak Slow Heteket, amelyhez idén a Rukkola is csatlakozott, mint az olvasás – a közismerten lassító, stresszoldó kikapcsolódás – egyik hazai nagykövete.

Mi az a Slow Hét?

A Slow Hét célja az, hogy minél többen megismerhessük a tudatos visszalassulás mikéntjét, ami nagyjából annyit tesz, hogy a slow csapat segítségével olyan dolgokat teszünk ezen a héten, amelyek kirántanak minket a mókuskerékből és megmutatják nekünk a napos oldalt. Ennek keretében a mai nap a szomszédolásról szól a Miutcánk.hu szakértő segítségével, holnapi nap a kiegyensúlyozott munkáról szól (olyannyira, hogy ebben a pillanatban is dolgoznak a programon), szerdán eljön a mi időnk, olvasunk kifulladásig és a könyvosztás ezen a napon éri el a csúcspontját, a csütörtöki nap a tudatos pénzügyeké, pénteken a Jalagati.hu pihentet és felfrissít, a szombati nap a főzésé, a Felelős Gasztrohőssel és a Szatyorbolttal (a Szatyorbolt egyébként az egyik kedvenc happontunk) és vasárnap séta és piknik vár minket a a Nemzetközi Slow napon. Impresszív program, nemde? :)

program.png

KÖNYVEKET NEKÜNK!

Szerdán a Massolit Caféban lesz személyes könyvosztás, amelyre egy űrlapon keresztül kell jelentkeznetek. Apropó Massolit: tudtátok, hogy a másik kedvenc happontunk? :) De nem lenne a Rukkola a könyv magyarországi fellegvára, ha nem vennénk ki a részünket a könyvosztásból. A Slow Budapest csapata remek szponzorokat szerzett erre az alkalomra, így mától szerdáig folyamatosan prerukkolásokkal és nyereményjátékokkal szétszórunk köztetetek közel száz könyvet a Kolibri Kiadó, a Park Kiadó, a HVG Könyvek, a Typotex Kiadó, a Libri Kiadó és a Helikon Kiadó jóvoltából.

Hogy melyik könyvekről van szó? Kigyűjtöttük nektek egy kollekcióba azokat, amelyekhez a Rukkolán hozzájuthattok (mindegyikből több példány van!).

A jogos kérdés: mit tegyek a könyvekért?

Első körben irány a Slow Hét 2015 kollekció és tedd a kívánságlistádra azokat a könyveket, amelyeket megszereznél. Így egyrészt értesítést kapsz, ha prerukkolunk, másrészt szerdán a legnépszerűbbekből könyvcsomagokat sorsolunk! Ha ezzel megvagy, akkor irány a Facebook oldalunk, mert jönnek a játékok, ahol szintén könyveket nyerhettek!

Természetesen senkit sem bíztatunk kapkodásra, mert a cél a lazulás, a lassulás és a lecsendesülés. Slow Hétre fel, rukkolások! Ma déltől érkeznek az első prerukkok. :)

Fontos: a Slow Hét keretében prerukkolt könyveket kizárólag a Magnet happontban lehet átvenni, ennek megfelelően stoppoljátok őket!

Blog_logo